A művelődés forrásvidéke
A művelődés forrásvidéke
Bükön már a középkorban is folyt intézményes oktatás, hiszen ahol plébánia volt, ott valamilyen plébániai iskola is működött. Jó néhányan komolyabb képzettségre is szert tehettek, ami abból gondolható, hogy a büki nemesek közül többen szerepelnek az iratokban királyi emberként, ilyen-olyan ügyekben eljáró megbízottként, ez pedig bizonyos képzettségbeli többletet föltételez.
Valószínű tehát, hogy szinte folyamatosan akadtak tanulmányaikat magasabb szinten folytató büki diákok ama korokban is, amelyekből nincsenek konkrét adataink. Nyilvánvaló például, hogy a reformáció korának nagy hírű csepregi iskoláját látogatták bükiek. Külföldi továbbtanulásra jól igazolt adatunk nincsen korábbról, mint 1837: Balassa János és Balogh Lajos a bécsi egyetem evangélikus teológiai fakultására jártak ekkor.
Az 1560. évi nagyszombati zsinat rendelkezése értelmében a plébániáknak iskolamestert kellett alkalmazniuk, s ettől fogva az ő lakásán, nem pedig a plébánián folyhatott az oktatás. A XVI–XVII. század fordulóján az evangélikusok vették át, majd a század vége felé ismét katolikus lett az iskola. 1785-től 1947–48-ig egymás mellett élt a katolikus és az evangélikus népoktatás, majd az 1948-as erőszakos államosítás óta Bükön csak állami oktatás folyt.
Mészáros István szerint a XVII. század végén vidékünkön az iskolaház „teljes formájában olyan lehetett, mint egy módos parasztház, mert a következő részekből állt: iskolaszoba, lakószoba, konyha, éléskamra, istálló, konyhakert”. A locsmándi főesperes 1697. évi kánoni látogatásán úgy találta, hogy a büki iskolamesternek „megfelelő iskolaépülete van egy szobával”. A sárvári származású, katolikus Pesty Ferenc tanította ekkor itt a gyerekeket. Egy-egy háztól egy véka búzát, 12 dénárt és egy kenyeret kapott. Fából három szekér volt a járandósága. A temetésen végzett szolgálatokért 12 dénár, a halottvirrasztáson való éneklésért 15 garas járt neki. Negyedévenként öt-öt garas illette meg az iskolásgyermekek után.
A XVIII. században és a XIX. század első két harmadában még nincsen általános tankötelezettség, ennek ellenére például 1766-ban hatvan gyereket tanított a helyi katolikus iskolamester, ez pedig viszonylag nagy szám. A tanítás a téli hónapokra korlátozódott, nagyjából mindenszentektől Szent György napjáig, célja pedig az írás, olvasás, számolás alapjainak, főként pedig a hit- és erkölcstan elemeinek (Hiszekegy, parancsolatok, imádságok) elsajátítása volt. A tanítók nem voltak nagyon képzettek, alkalmazásuknál fontos szempont, hogy szépen tudjanak énekelni, s becsületes, vallásos katolikusok legyenek. Bük tanítója 1766-ban Major Pál „syntaxista” volt, ami azt jelenti, hogy a középiskola alsó három osztályát végezte el.
Iskolamestereink tanítók, kántorok, harangozók, templomgondozók és jegyzők is voltak egy személyben, s például a halottvirrasztás vezetése is az ő dolguk volt. Némelyik felsorolt funkció még a XX. század első felében is megmaradt. Csorba Pál iskolamesterről 1714-ben azt jegyezték föl, hogy az esti harangozásban szorgalmas, de reggel hanyag. A sokirányú elfoglaltság ellenére szegényes volt a tanítói jövedelem, amelynek egy részét mindenkor természetbeni járadék adta.
Az addigi egészségtelen vályogépület helyébe 1841-ben emelt új katolikus iskolába hatvan gyerek járt. Húsz év múlva ez a szám már 95. Az iskolalátogatás kötelezővé tétele (1868) csak csekély számbeli gyarapodást hozott – a gyermekek zöme ugyanis addig is járt iskolába. A korviszonyokhoz képest nem rossz az írni-olvasni tudók aránya, ahogy azt az alábbi táblázat is mutatja.
Az iskolázottság az 1870. évi népszámlálás adatai szerint
Község
neve
|
Jelen levő
népesség
|
Csak
olvasni tud
|
Írni, olvasni
tud
|
Analfabéta*
|
Összesen
|
|---|---|---|---|---|---|
Alsóbük
|
891
|
151
|
475
|
265
|
891
|
Felsőbük
|
1111
|
95
|
718
|
298
|
1111
|
Középbük
|
707
|
91
|
356
|
260
|
707
|
Összesen
|
2709
|
337
|
1549
|
823
|
2709
|
*Az analfabéták között a hat éven aluli gyermekek is szerepelnek.
A tanulólétszám és a korkívánalmak emelkedésével az iskolaszék időről időre bővítette az épületet és növelte az oktatók létszámát. Az első emeletes, négy tantermes katolikus iskola s hozzá a két tanító számára való lakás 1914-re épült fel.
A XX. század első felének meghatározó katolikus pedagógusegyénisége Szagmeister Róbert volt, aki 1904-től 1940-ig bükiek nemzedékeit oktatta-nevelte.
Az 1918–19. évi események után az 1920-as években a Klebelsberg-féle művelődési kormányzat sokat tett azért, hogy a kifosztott, megcsonkított ország az oktatásban rejlő energiák felhasználásával segíteni tudjon magán. Tervbe vették a nyolcosztályos kötelező oktatás bevezetését, amire a büki evangélikus iskolában majd az 1941–42. évi, a katolikusban pedig az 1942–43. évi tanévtől kezdve került sor.
Részben Trianon (az elcsatolt területekről tömegestül menekültek el a magyar pedagógusok), részben a gazdasági világválság miatt rendkívüli arányú munkanélküliség sújtotta a tanítóságot a harmincas években. Büki származású tanítók is évekig munka nélkül voltak ekkoriban.
Az evangélikus gyülekezet a többi egyházi épülettel egy időben építette föl iskoláját a tanítólakással egybefüggően, a templom telkén, tömésfalakkal és zsúptetővel. Az 1837. évi tűzvész után a lakástól elkülönítve építették újjá. Ekkor volt benne „öt asztal két paddal együtt, egy számvető fekete tábla tartójával együtt, 12 fali tábla, egy hosszú kalaptartó, egy katedra, egy halott előtt vitetni szokott kereszt”. (A gyülekezet javainak lajstroma 1845-ből.)
Az evangélikusok a kezdetben egyfős „tantestületet” 1871-ben egy másodtanítóval egészítették ki. Az épületgondok hosszú távra 1906-ban oldódtak meg, amikor a Hetyésy Lajostól megvásárolt telken fölépítették a – ma is álló – két tantermes iskolát és hozzá a tanítólakást kemencével.
Az ünnepélyes átadás napján, 1906. augusztus 12-én Gyurátz Ferenc püspök, Alsóbük szülötte 12 teológust szentelt pappá a helyi gyülekezet templomában.
A század elején 130–150 diák járt az evangélikus iskolába. Idejártak a köz-
ségben élő zsidó gyermekek is. Az ő szüleik 1902-től évi három korona iskolafenntartási díjat voltak kötelesek fizetni. A tanulók létszáma a két világháború között jelentősen csökkent. 1942–43-ban az akkor már nyolcosztályos iskolába 96 diák járt, és 13 volt a továbbképzősök száma.
Az 1860-as években a gyülekezet faiskolát létesített, hogy a diákok meg-ismerkedjenek a gyümölcsfák nevelésével és nemesítésével.
Az iskolában számos nagy hatású pedagógus dolgozott. Schöpf Tóbiás munkájáról semmit sem tudunk, nevét pusztán azért írjuk ide, mert a gyülekezet 1785. évi újjászületését követően elsőként őt hívta meg tanítónak. 1789-ig dolgozott Bükön.
A két időszakban – 1796–1803 és 1809–1839 között – is Bükön élt Kovatsits János azzal tette emlékezetessé a nevét, hogy végrendeletében anyagilag támogatta a legszegényebb diákokat és magát a gyülekezetet.
A szép tehetségű Szente Györgyöt (1820–1885) 1840-ben a soproni evangélikus líceum büki születésű igazgatója, Hetyésy László ajánlotta a nála érdeklődő földijeinek. Szente büki lányt vett feleségül (nemes Boda Erzsébetet), s aztán egész pályáját itt töltötte el, közmegelégedésre végezve munkáját. Keresztapja volt Gyurátz Ferenc későbbi püspöknek, akire nagy hatást gyakorolt. Ügyesen verselt, a temetésekre maga írta a búcsúztatókat, az úgynevezett áriákat, amelyeket érces hangján, nagy hatással adott elő. 1846-ban megalapította az egyházmegyei tanítóegyesületet, amelynek vezetője lett. Állítólag ez volt az első magyar tanítóegyesület. Szente György néhány évig Alsóbük község jegyzőjeként is tevékenykedett.
Hajas Kálmán (1852–1944) 1885–1914 között volt a büki evangélikusok kántortanítója. 1913-ban megkapta Sopron vármegyének a tanítók számára újonnan alapított kitüntetését. Az ő idejében még gyakorolták a Gergely-járás változatának nevezhető, tavaszjárás elnevezésű szokást, amelynek József-napon volt az ideje, s az evangélikus iskola felsőbb osztályos tanulói végezték, 12–15 fős csoportokban. A fejükre csákót tettek, oldalukra kardot kötöttek. Vezetőjük nemzetiszín zászlót vitt. A katolikus családokat is meglátogatták, s elmondták verses köszöntőjüket. Két tanuló kosárba gyűjtötte az adományt (tojást), amit végül a tanítónak adtak. Ő aztán sült tojással vendégelte meg a gyermekeket. A szokás gyakorlását a lelkész előterjesztésére megtiltotta a presbitérium, mert „azt a látszatot keltette – írja Szabó József –, mintha az ev. első tanítónak egyik jövödelmi forrása lett volna”. Minthogy pedig ez nemcsak látszat volt, az elmaradt jövedelem pótlására tíz koronát szavaztak meg a tanítónak azzal a megjegyzéssel, hogy „az összeg kiutalása Hajas Kálmán utódaira nem vonatkozik”. Így szűnt meg egy szép népszokás napra pontosan 1912. január 6-án, a testületi döntés időpontjában.
1900-ban másodtanítóként kezdte, majd Hajas Kálmán távozása után első tanítóként folytatta büki pályáját – 1933-ban történt nyugdíjba vonulásáig – Kisfaludy Károly tanító, büki birtokos család fia. Egy ízben olyan hatékonyan alkalmazta a korban általános testi fenyítést, hogy tanítványát kórházba kellett szállítani. Ez kis híján az állásába került. Máskülönben nagyon elégedett volt vele népe és elöljárói is. 1928-ban az egyházmegye püspöke – értékes nemzetnevelő és egyházépítő tevékenységéért – igazgatói címmel tüntette ki. A húszas években alakult leventeegyesület vezető oktatója volt.
Az evangélikus iskola népszerű tanítójáért, Czuppon Béláért (1901–1971) akkor is sokan kiálltak a gyülekezet közgyűlésén, amikor – magánéleti botrányai miatt – állásából felfüggesztették. Nagy hozzáértéssel vezette a gyülekezet dalárdáját. Később ő lett az állami iskola első igazgatója.
Mészáros Ernő (1908–1976) kántortanító az Evangélikus Ifjúsági Egylet vezetőjeként tűnt ki.
1948 után az államosított iskola nyögte a diktatórikus korszak minden nyűgét-baját, miközben tagadhatatlanul szép eredményeket ért el – többek közt – az analfabetizmus felszámolásában, a tanulók tanulmányi versenyekre való felkészítésében vagy éppen a sportélet fejlesztésében. A megnövekedett létszámú tantestület, a szaktanárok egyre növekvő száma, továbbá az új iskolaépületek és a tárgyi fölszereltség javulása követte a kor változásait. Kötetünk jellegéből adódóan a legújabb kori fejlemények részleteire nem térünk ki. Álljon itt végezetül az egységes büki általános iskola igazgatóinak névsora:
1948–1954: Czuppon Béla, 1954–1957: Palik József, 1957–1973: Juhász Menyhért, 1973–1987: Gyurácz József, 1987–1995: Csonka Jenő, 1995–: Pócza Csaba.
A XX. század eleje óta Bükön többször fölvetődött óvoda létesítésének gondolata, de a községi képviselő-testület mindig elodázta a megvalósítást. Végül is 1954-ben nyílt meg az intézmény az egykori Jánosa-kúriában. Egyik kezdeményezője és első vezetője Palik Józsefné óvónő volt. Mára a többszöri felújítás nyomán az egykori kúriából semmi sem maradt meg, helyén jól fölszerelt, szép, magas színvonalú munka végzésére képes óvoda működik, amely párját ritkítja a környéken. Leghosszabb ideig (1971–1990 között) Csonka Jenőné irányította, 1991 óta pedig Hornyák Istvánné a vezető óvónő.
Az utóbbi évtizedben az oktatási intézményrendszer újabb intézményekkel bővült (zeneiskolai tagozat, vendéglátó-ipari szakiskola), ami fontos lépés volt a várossá válás útján.
Bük iskolán kívüli művelődési életéről – könyvünk tematikai egyensúlya érdekében – csak nagyon vázlatosan szólhatunk, s a mai kulturális pezsgést eleve ki kell hagynunk figyelmünk köréből.
A polgári korszak kezdetéig kell visszanyúlnunk, amidőn az ősi folklórműveltség hanyatlása és a polgári kultúra térfoglalása megkezdődött, majd megjelentek ez utóbbi intézményei.
Elsőként a Hárombüki Kaszinó, amelynek 1870. december 8-án, Alsóbükön kelt alapszabályait Csontos Mihály bíró és Berzsenyi Gyula, a kaszinó elnöke írta alá. A kaszinó elsősorban a módos alsóbüki gazdák találkozási, művelődési fóruma volt. Télen-nyáron rendszeresen összejöttek, megtárgyalták a gazdálkodás dolgait, szakemberek előadás-sorozatait hallgatták meg. Könyvtárukból főként mezőgazdasági szakkönyveket vihettek haza, de hozzájuthattak szakfolyóiratokhoz, továbbá hírlapokhoz is. A később Olvasóegylet néven működő „kaszinó” teaesteket, bálokat tartott, amelyek a lakosság minden rétegét mozgósították, nemcsak az evangélikusokat.
Fennállásának huszonöt éves jubileumán szerepelt először az evangélikus egyházközség fiatalabb férfi tagjaiból megalakult dalárda. A dalárda történetét feldolgozó Szabó József nem kevesebbet mond róla, mint hogy „az egész község szellemi életének bázisa, elindítója lett, és több mint fél évszázadon át szerzett elismerést nemcsak Bükön, hanem egész Sopron vármegyében is sikeres szerepléseivel”. Ezt nem kis részben lelkes karnagyainak, az evangélikus tanítóknak köszönhette. A tagok között később katolikusok is voltak, a harmincas években a dalárda mintegy egyharmadát tették ki. ők többségükben aztán a Szabó József vezetésével 1939-ben létrejött katolikus dalárdához csatlakoztak. A húszas években a cukorgyári gazdasághoz kötődve működött a büki cukorgyári, iparos és tűzoltódalárda.
Az evangélikus dalárda állandó szereplője volt a községi és egyházközségi ünnepségeknek, terjesztője a magyar dalkultúrának. Költségeit nemcsak szereplései bevételéből fedezte, hanem már 1896-tól rendszeresen színdarabok – főként népszínművek és hazafias darabok – előadása révén is. Az amatőr színjátszás hasznos divatja kezdődött ezzel Bükön, s majd csak 1960 után, a televíziózás elterjedésével szűnt meg. A rendezvényekre kezdetben többnyire a vendéglők termeiben vagy kocsiszínében került sor. 1939-től pedig gyakran a Büki Keresztyén Ifjúsági Egyesület (rövidítve: Büki KIE) új székházában. S jutott még belőlük az 1959-ben megnyílt új művelődési házba is (amely az úgynevezett klubház megépüléséig a községi könyvtárnak is helyet adott).
A harmincas évek második fele – a magyar szellemi élet egyik nagy korszaka – a dalkultúra kivirágzását hozta Sopron vármegyében. A büki dalosok több megyei seregszemlén szerepeltek nagy sikerrel, sok értékes elismerést aratva. A dalárdát a kommunista hatóságok felszámolták, de hatása sokáig érezhető volt, s az iránta való igény azóta is több énekkar alapítását eredményezte Bükön.
Több katolikus egyesület is alakult a faluban az idők során – ifjúsági egylet már a századfordulón is –, köztük az országszerte kiemelkedő jelentőségű katolikus legényegyleti szövetség, a KALOT helyi szervezete. A közeli Egyházasfaluban létesített bentlakásos KALOT-népfőiskolán büki gazdalegények, leányok és fiatal pedagógusok is gyarapíthatták ismereteiket. A katolikus lányokat összefogó Kalász-szervezet az 1940-es évek elején töltött be fontos szerepet Bükön is.
A kaszinó és a dalárda súlyához mérhető harmadik nagy egyesület a ma is aktívan működő Iparoskör. Alapszabálya 1907. április 16-án kelt. Megalakulásának 25. évfordulóján, 1933-ban 93 tagja volt. Ekkori tisztikara: elnök Lojbl Ödön cipészmester, alelnök Fekete Sándor ácsmester, háznagy Bittenbinder Henrik fodrászmester, pénztáros Galavits János vendéglős, jegyző Patthy István földműves, tiszteletbeli tag, könyvtáros Vasvári József ácsmester. Az Iparoskör nem ipartestület, célja elsősorban nem az érdekvédelem, hanem hogy keretet adjon az iparosok társas életének, művelődésének. Szervezésében sok-sok színielőadásra és bálra került sor. (Az iparosbál ma is a nagyközség egyik legrangosabb eseménye minden évben.)
Az egykor nagyon népszerű amatőr színjátszás általában egyesületek szer-vezésében folyt, még a tűzoltó-egyesület is jeleskedett ebben.
A büki sportkör szervezését – még a cukorgyár leégése előtt – a cukorgyári és a községi iparosság, valamint a kisszámú értelmiség indította meg. A Büki Testedzők Kulturális Egyesülete (BTKE) 1920-ban jött létre, a következő alapító tagokkal: Patthy István, Patthy Endre, Sümeghy János, Thiering Rezső, Thiering Károly, Schloeber Ferenc, Kajdi József, Gyurácz Samu, Kiss István, Koczán Ferenc, Baranyai Gyula, Bittenbinder János, Mesterházy István, Kebelei Samu, Fekete Ferenc és Horváth Rudolf.
Az első években csak a labdarúgócsapat szerepelt. Az 1920-as évektől, a leventemozgalommal kapcsolódott be az atlétika, az úszás és a kerékpározás. A hőskorban a lelkes fiatalok áldozatoktól sem riadtak vissza a sportolásért: saját fölszerelésüket viselték, és nemritkán gyalog mentek el az idegenben játszott mérkőzésekre. Hogy költségeiket előteremtsék, rendszeresen színielőadásokat rendeztek, s a bevételt a sportkörnek juttatták.
Első jelentős sikereiket a harmincas években aratták. Ezt az időszakot tekinthetjük a büki sport első fénykorának, míg a másodiknak az ötvenes éveket. Az állam – háborúra készülődve – mindkét korszakban szorgalmazta a tömeges, fejlett sportéletet. Később is voltak szép büki eredmények, de az igazi fölvirágzás majd csak a kilencvenes években következett, s ma is tart.
A büki sport 75 éve című kötet (1995), amelynek alapját a kiváló büki sportszervező, a korán elhunyt Sövegjártó László kéziratban az utókorra hagyott krónikája vetette meg, gazdag történetet részletezett. Alább csupán néhány fontosabb eseményt, kiemelkedő eredményt említünk meg, a legutóbbi esztendők fejleményeiből is válogatva.
Az első labdarúgó-mérkőzésre a felsőbüki mázsaház mellett elterülő cukorgyári réten került sor a csepregiekkel, 1920-ban. Az eredmény nem ismeretes. 1924–27 között az alsóbükiek önálló csapatban játszottak.
A harmincas években már a propagandára is nagy figyelmet fordítottak. Gyerekek a hátukra függesztett plakátokkal járták végig a falut, a sürgönyfák közt pedig transzparensek hirdették a mérkőzéseket. Ekkor jött divatba az öregek–fiatalok, a kövérek–soványak (később a nősek–nőtlenek) „rangadó”, amelyek mindig nagy közönséget vonzottak.
Az 1934. év hozta meg a büki labdarúgók háború előtti legnagyobb sikerét. Kőszeg városa írt ki kupatornát, amelyre csapatunk is benevezett – és az első három mérkőzésen vereséget szenvedett. Ezután azonban játékosaink, szinte hihetetlen módon, megtáltosodtak, és egyik győzelmet a másik után aratva végül is elnyerték a serleget! Lövő, Csepreg, a Kőszegi Törekvés, a Kőszegi Nemez skalpját gyűjtötték be (némelyikét idegenben is), amíg elérkeztek a mindent eldöntő rangadóhoz: a Kőszegi Ágyterítőgyár csapatát három góllal kellett legyőzni ahhoz, hogy Bük nyerje a tornát.
A kőszegi mérkőzésre autóbusszal utazott a csapat, de Horvátzsidányban eltört a busz tengelye. A játékosok gyorsan szekeret kerítettek, s azzal folytatták útjukat, míg a szurkolók gyalog vágtak neki. Két rokkant szurkolót szekérrel vittek a helyszínre. Zsúfolt nézőtér előtt a házigazdák förgeteges rohamokkal kezdtek, de taktikájuk nem bizonyult eredményesnek, s a bükiek végül 5:1 arányban diadalmaskodtak. Miután Mészáros István csapatkapitány átvette a serleget, a játékosok pedig az érmeket, a lelkes büki szurkolók a vállukon vitték le a győzteseket, majd Bükön reggelig tartó bankett következett. A csapat összeállítása a következő volt: Landauer – Kisfaludy, Simon – Németh (December), Mészáros, Taródi – Csonka, Bárdics I., Horváth, Bárdics II., Vámos. A mérkőzésről a Nemzeti Sport is beszámolt Bernáth Vilmos büki állomásfőnök tudósításával.
A negyvenes évek elején kétszer is járási leventebajnokságot nyert Bük, az ötvenes évek elejének érdekessége pedig az, hogy egyidejűleg három helyi labdarúgócsapat vett részt a területi bajnokságokban (korjellemző csapatnevekkel: Lokomotív I., Lokomotív II. és Traktor).
Később többször is közel álltunk a Vas megyei első osztályba való bekerüléshez, ami végül 1975-ben sikerült, 105:24-es fantasztikus gólaránnyal. A csapat legeredményesebb játékosa Pereznyák Ferenc volt, aki egymaga 51 gólt rúgott. Az ekkori összeállítás: Strén – Mesterházy, Fekete, Kisfaludy – Thék, Győrváry – Boros, Csonka E., Pereznyák, Gergácz, Farkas. Játszott még Horváth, Németh (Lődör), Petrovics.
A nyolcvanas évek és a kilencvenes évek eleje aztán ismét gyöngébb szereplést hozott, a megyei II. osztályban szerepelt a csapat. 1993-ban azután sikerült visszakerülni az I. osztályba, és ettől kezdve szinte folyamatos a sikerszéria napjainkig. Közben elkészült a felújított sportpálya – stadion inkább, edzőpályával, esti világítással –, s az önkormányzat támogatása széleskörűen megmutatkozik. A sikerekben szerepet játszanak más támogatók – így elsősorban a Gyógyfürdő Rt., legújabban pedig a Hunguest Hotels –, és a lelkes büki közönség is, amely legföljebb azt sajnálja kissé, hogy a kilencvenes évek sikercsapatában már alig-alig játszott büki illetőségű játékos. (Igaz viszont, hogy 1995-ben büki sportembert, a labdarúgó-szakosztály „nagy öregjét”, id. Szidoly Lászlót választották a Vas Megyei Labdarúgó-szövetség elnökének.)
1995-ben Molnár Károly edző vezetésével csapatunk fölkerült az NB III-ba. De csupán két bajnoki évet időzött ott, mert már az 1996–97. évi bajnokságot magabiztosan megnyerte. A bajnokság átszervezése miatt akár két osztállyal is följebb kerülhetett volna, s a Komlóval vívott helyosztó meccsen csak hajszálon múlt az NB I/B-be jutás. Az öröm így is nagy volt: az NB II Nyugati csoportjában játszhat a csapat. Ma – Artner Tamás edző vezetésével, Büki TK-Gyógyfürdő-Hunguest Hotels néven – labdarúgóink jó eredményekkel öregbítik a nagyközség hírnevét.
A legnépszerűbb labdajáték mellett az évtizedek során még közel húsz sportág talált művelőire Bükön. Meghonosításukban nagy szerepet játszottak a falu nagy sportszervező, sportolónevelő egyéniségei, így Antalovits Gyula, Sövegjártó László vagy Major Gyula (hogy csak hármat nevezzünk meg a hosszú listáról).
A labdarúgás után az asztalitenisz hozta a legtöbb szép sikert a bükieknek. Az ötvenes években kivívták a járási hegemóniát; a hetvenes években már a megye éllovasai közt voltak. Az újjászerveződött szakosztály 1995-ben feljutott a Nemzeti Bajnokság III. osztályába. Pingpongozóink a legjobb eredményeiket 1999-ben érték el. Az újonc és a serdülő fiatalok, továbbá a felnőtt utánpótláscsapat megnyerte a megyei csapatbajnokságot, az első csapat pedig – veretlenül – első lett az NB III-ban, és feljutott az NB II-be. Több tucat versenyző nevét kellene ideírni. Ehelyett – helyszűke miatt – csupán az Antalovits testvéreket említsük meg, hiszen országosan is párját ritkítja, hogy egy családból egymás után négy testvér (György, Miklós, Ágota, László) is eredményesen pingpongozzon, ahogy az ő esetükben az az 1950-es évek végétől kezdődően történt.
Az atlétika terén már a háború előtt is komoly munka folyt. Az ötvenes évek végén versenyzett Horváth Mária futónőnk, akit Sövegjártó László 1965-ben minden idők legjobb büki női sportolójának nevezett. Tény, hogy atlétikai győzelmei mellett asztaliteniszben és tornában is szép sikereket ért el. (A férfiak között sokoldalú sportoló volt – többek között – Orbán-Németh György, id. Rozinek Ernő vagy a már említett Antalovits Gyula tanár, aki még 82 éves korában, 1993-ban is győzedelmesen versenyzett: Bük sakkbajnoka lett!) Későbbi sikeres futónőink közül a magyar nemzeti válogatottságig eljutott Csonka Ildikó, továbbá Bolfán Renáta és Csóka Tímea neve kívánkozik ide.
A céllövészet, a kerékpározás, a röplabda, a sízés (!), a súlyemelés, a teke, a torna és az úszás terén egy-egy időszakban eredményesen versenyeztek a büki sportolók. Ma már nehezen elképzelhető, de az ötvenes évek végén még 400 méteres „folyamúszást” tartottak a Répcén, az alsóbüki Jakab-malom duzzasztógátjánál volt a cél. Az autóversenyzés és különösen a golf újabban művelt sportág, de inkább csak a fürdőtelep életének részeként.
A ma Büki Testedzők Köre néven működő sportklub elnöke dr. Németh István, alelnöke Dániel Tibor, ügyvezető klubigazgató Móricz Attila. Az önkormányzat sportpártolásának köszönhetően 1995-ben átadták rendeltetésének az impozáns sportcsarnokot az Eötvös utcában. Ma hat szakosztályt működtet a klub: labdarúgás, asztalitenisz, kézilabda, birkózás, kosárlabda, sakk. A női kézilabdacsapat jelenleg az NB II-ben, a férfi kosárlabdázók a Szombathely városkörnyéki bajnokságban, a sakkozók a megyei I. osztályban szerepelnek, míg a birkózók – kivált a serdülő korosztályban – számos országos és nemzetközi versenyen értek el szép helyezéseket.
A sportélet mai virágzása is megerősíti benyomásunkat: Bük évezredes történetének alighanem legsikeresebb korszakát éli.
Kisfaludy Károly tanító a IV–VI. osztályos evangélikus gyerekekkel, 1930-ban
Az Olvasóegylet egykori épülete Alsóbükön
A cukorgyári dalárda 1925-ben
Színjátszók az 1930-as évek végén. Az ülő sorban középen Németh Ferenc r. k. káplán és Szabó József r. k. tanító
A Dél-Felvidék visszacsatolásának örömére megrendezett leventeszíndarab szereplői (1938–39)
Varrótanfolyam résztvevői az 1930-as években
Büki tánciskolások az 1930-as évek második felében. Középen Rohonczi soproni tánctanár
A Virágzik a hárs című színdarab szereplői. Az álló sor bal szélén Gyurácz József tanár. A tévé térhódítása előtti utolsó pillanatban, 1962-ben került sor erre az előadásra
Az alsóbüki labdarúgócsapat 1926-ban
Az 1943–44. évi járási leventebajnokságot megnyert büki labdarúgócsapat
A Boda Dezső–Mesterházy Gyula asztaliteniszező páros 1960-ban
A fürdő melletti golfpálya
