Háborútól háborúig
Háborútól háborúig
A XIX. század végén kialakult polgári értékrendet és gazdasági stabilitást a politikai nagyhatalmak erőszakos terjeszkedési kísérletei következtében kitört és hazánk számára máig pótolhatatlan területi veszteségeket okozó világháború borította fel. Bajna annak az Esztergom megyének a települése, amely az 1920. június 4-én aláírt trianoni döntés értelmében területének több mint felét elvesztette, ráadásul éppen a legjobb gabonatermő szántóföldeket. A megye központja, Esztergom, amely eddig a Felvidékről érkező kereskedelem egyik legfontosabb állomása volt, fő tevékenységétől megfosztva hanyatlásnak indult. Határainkon belül maradt területét 1923-ban egyesítették a szomszédos csonka megyével, Komárommal, és az így létrejött „Komárom és Esztergom egyelőre egyesített vármegyék” székhelye Esztergom lett.
Községünk 1914 és 1918 között a különböző csatatereken nyolcvanhét lakosát vesztette el, többen pedig orosz hadifogságba kerültek, ahonnan 1919 és 1920 folyamán tértek haza szülőfalujukba. Ekkor Bajna már túl volt a háborút követő zavaros állapotok által okozott szenvedéseken. Azon az időszakon, amelyet a Magyarország fegyverletételét követően megalakult Károlyi-kormány regnálása jellemzett. A hazatért katonaságot nem lehetett kordában tartani. A Metternich-uradalom vadaskertjében pótolhatatlan károkat okoztak azzal például, hogy az itatáshoz összegyűlt háromszáz dámvadat géppisztollyal lelövöldözték.
A Károlyi-kormány bukása után alakult Tanácsköztársaság százharminckét napja Bajnán is változásokat hozott. A helyi képviselő-testület lemondott, helyette községi direktórium alakult, élén Weinacht Ferenc elnökkel. A direktórium elhatározta a községi ház felújítását és a vöröskatonák által elhurcolt tenyészbikák pótlását, de határozatai végrehajtására már nem maradt ideje. Az ország még megmaradt területeit fenyegető román támadás visszavonulásra kényszerítette a Kommunista Párt vezetőit, és 1919. augusztus 1-jén a Tanácsköztársaság megbukott.
Bajnán újra képviselő-testület alakult, amelyet a helybeliek Andorko Zoltán gazdasági felügyelő és Hermán József plébános buzdító szavai hatására őszintén üdvözöltek. Az új testületnek azonban rögtön súlyos problémával kellett szembenéznie, hiszen a támadó román csapatok már augusztus közepén megszállták a megyét, és néhány előőrsük Bajnára is megérkezett. Esztergom megye feladata a román hadsereg budapesti csapattesteinek ellátása volt, Bajnát negyvenhárom fuvar élelmiszer beszállítására kötelezték. Az idegen csapatok október 10-én elhagyták a megyét, de a védekező falubeliek még a következő év elején is sok fegyvert rejtegettek házaikban. Az óvatosság teljesen indokolt volt, hiszen az új politikai rendszer közbiztonsági hiányosságait kihasználó szélhámosok járták a vidéket, és a nemzeti hadsereg nevét felhasználva saját maguk részére gyűjtöttek élelmiszert.
Horthy Miklós kormányzóvá választása a konzervatív erők győzelmét jelentette Magyarországon, akik a háború előtti polgári társadalom visszaállítására törekedtek. A községek irányításában tehát továbbra is az 1871/18. törvénycikkben meghatározott testületek játszottak vezető szerepet, Bajnán 1920-ban Kondár Istvánt választották bírónak, az őt követő Horváth János háromévi irányítása után Izsó Sándor majdnem húsz évig (1926–1944) állt a falu élén. A falu jogügyleteit az 1920. március 22-én megválasztott Sztankovics Endre jegyző vezette egészen a második világháború után kialakuló tanácsi rendszer bevezetéséig.
A képviselő-testület határozatait szokásosan három napig a községháza falára függesztették és a kisbíró által közhírré tették. A kisbíró a két világháború között Horváth Lajos volt, aki ezért évente hatszáz pengő fizetést, egy öltözék ruhát és négyévenként egy télikabátot kapott. Feladattal nemcsak a községháza, de a helybeliek is ellátták, akik két pengőért bármit kidoboltathattak vele. A falu közbiztonságára továbbra is a hétfős csendőrőrs ügyelt Tölgyess Ferenc főtörzsőrmester vezetésével.
A világháborút követő gazdasági nehézségek leküzdésében a földet művelő falvak tehettek a legtöbbet, ezért nyilvánvaló, hogy rájuk nehezedett a legnagyobb teher az élelmiszer-beszolgáltatások során. 1920-ban a gabonabegyűjtési kormánybiztos rendelete alapján a Metternich-uradalomnak 7203 mázsa búzát, nyolcszáz mázsa rozsot és ezer mázsa árpát kellett kárpótlás nélkül beszolgáltatnia a közfogyasztás részére. A Metternich-uradalomra hárult ezenkívül a feladat, hogy a községben a Károlyi-kormány alatt hozott földreform rendeleteit végrehajtsa. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság az uradalomból megváltás útján száznegyvennyolc holdat és ezerháromszázötven négyszögölet szerzett meg. Ebből száznegyvenegy holdat és ötszázötven négyszögölet mezőgazdasági művelésre, hét hold nyolcszáz négyszögölet pedig házhelyek céljára osztott ki. A Metternich-uradalom ezenkívül – a megyében elsőként – harminckét holdat vitézi telkek céljára is felajánlott. A vitézi telkek kiosztása Horthy Miklós kormányzó kezdeményezésére történt, aki ezúton kívánt a háborúban magasabb rendfokozatot elért tisztek számára földet adományozni. Bajnán Dinnyés József, Sági József és Balázs Gyula, aranyérmes vitézek kaptak telket. A birtokokba való beiktatásra 1921-ben került sor. A kormányzót Magasházy László testőr őrnagy képviselte, a vármegye vitézi széke képviseletében Waldvogel József ezredes volt jelen.
A háború befejeztével a politikai agitációk is megkezdődtek a községben. 1919 októberében megalakult a Kisgazda- és Földművespárt, valamint a Keresztényszocialista Párt. Ez utóbbi megszervezésében nagy szerepet játszott Hermán József plébános, és talán a falubeliek iránta érzett tiszteletének is köszönhető, hogy a legközelebbi országgyűlési választások során a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt elsöprő többséget szerzett a községben. A pártszervezési munkálatok azonban elég lassan haladtak, mert a háború és forradalmak nehéz időszaka után „a község közönsége oly bizalmatlan volt, hogy esperes úr sem tudta egy táborba létrehozni”.
A XX. század elején 2359, 1930-ban 2188, többségében magyar, katolikus vallású személy élt Bajnán. A háború utáni infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően a század eleji huszonhat téglaház helyett már negyvenegy állt a faluban, és ezzel azonos arányban csökkent a vályogfalúak száma. A tetőfedéskor egyre többen tértek át a nádról a korszerűbb cserépre. Bár a falu utcái még mindig porosak, esős időben pedig sárosak voltak, 1928-ban megtörtént a szabályozásuk, azaz megyei mérnökök szükség szerint kiszélesítették vagy kiegyenesítették a kitaposott közlekedési útvonalakat.
Az addig szokásban lévő folyamatos házszámozás helyett az utcák nevet kaptak, megszületett a Rákóczi, Vértes, Bogár, Honvéd, Vitéz, Major utca, a Sándor Móric út, Kistabán, Kertész, Kishegy, Nagytabán utca, a Zsámbéki, az Erzsébet királyné út, illetve az Epöli út mellett lévő Vásártér. A községi utak fásítására Schuppler Károly erdőmester vezetésével bizottság alakult, amely 1930-ban az utak melletti gyalogjárók elkészítésében is részt vett. 1937-ben a falu határában lévő szántókhoz vezető dűlőutakat is elnevezték. Ekkortól hívják azokat Köruradalmi, Nagysápi, Pap-erdei, Hantori, Bódis-réti, Nyikai, Csimai, Őr-hegy alja és Juhállási útnak.
A közegészségügyi rendeletek végrehajtásának szándéka vezette a falu képviselő-testületét 1934-ben a községi közvágóhíd használatának és díjszabásának meghatározásakor. Két évvel később kiépítették a vízvezetéket. A dombon lévő házak vízzel való ellátása ugyanis már addig is nagy gondot okozott, tűzvész esetén pedig szinte megoldhatatlan feladat elé állította a helyi tűzoltótestületet. Ezen kívül a faluban előforduló ragályos betegségek egy részét is a szennyezett ivóvíz okozta. A községi gyűjtés eredményeképp 1937-ben elkészült a falu vízellátását biztosító gyűjtőkút.
A felgyorsult urbanizáció miatt a környékbeli településekkel való kapcsolattartás egyre fontosabb lett a falubeliek számára. Míg az első világháború előtt csak hetente egyszer hoztak postát Bajnára, 1920-ban Nagysáp, Epöl és Bajna kezdeményezésére és költségére a Magyar Királyi Posta rendszeresítette az Esztergom-Bajna útvonalon hetente háromszor közlekedő postajáratot, amelynek első kezelője Petrovics József bajnai lakos volt. Hét évvel később, a járási telefonhálózat kiépítési munkálatai során a faluban telefonállomás létesült, amelynek költségeit – igaz, államsegélyből – a község fizette.
A postahivatalnak eredetileg nem volt önálló épülete, csak a második világháború után, 1957-ben nyert elhelyezést a volt Olvasókör székházában. De nemcsak a postának, a község alkalmazottjainak elhelyezése is gondot okozott a falu vezetőségének. A jegyzőn kívül, akinek szolgálati lakása a községháza mellett volt, minden más alkalmazott (tanítók, segédjegyzők) a falubeliektől bérelt házakban oldotta meg szállás problémáit. 1929-ben azután a község Rezsnyák Józsefnétől megvásárolt egy házat, amelyet egy év alatt szolgálati lakássá alakított át. A Hősök terén lévő épületben később cukrászda üzemelt.
A falu építkezései és folyamatos fejlődése közben sem feledkezett meg háborúban elesett hőseiről. Emlékük megörökítésére 1928-ban bizottságot hoztak létre, amelynek feladata a hősi emlékmű elkészíttetése volt. A Sztankovits Endre jegyző által vezetett bizottság 1938-ra gyűjtött össze annyi pénzt, hogy sor kerülhetett a nemes terv megvalósítására. Az emlékmű felavatásán, 1939. július 16-án József királyi herceg és Radocsay László megyei főispán is részt vett. A Metternich-kastély kertjében felállított tábori oltárnál tartott mise után hazafias jellegű buzdító beszédek hangzottak el, majd a frontharcosok, leventék és a magyar ruhába öltözött lányok felvonulását egy, a Hangya vendéglőjében tartott ebéd zárta. Ez az ünnepség már az új háborúra készülő országpolitika jegyében zajlott, és lezár egy ismét csak megpróbáltatásokkal teli korszakot, amelyet a harmincas évek nagy gazdasági válsága határoz meg. A tünetek tragikusak: Bajnán 1934. „...március 2-án, pénteken hajnali fél négy órakor egy epöli gazdálkodó gyilkos támadást intézett a plébánia ellen. Nevezett ugyanis, súlyos vagyoni helyzete és családi gondjai miatt eszét vesztvén, miután otthon feleségét vesén szúrta, hároméves kisfiával, kit megváltónak nevezett, egy kiköszörült nagy késsel, mezítláb átjött Epölről. Itt betört a templomba a mellékbejárón, de mivel az előtornácnál beljebb nem hatolhatott, átjött a plébániára, a káplánomat felzörgette, kicsalta, ütlegelte s a folyosóról a kertbe dobta le, honnan ő az utcára menekült. A káplán vészkiáltásaira felébredtem s mire az ajtóhoz értem, már irodám előszobájának üvegajtaját zúzta be, mire én két ijesztő lövést adtam le revolveremből, hogy nagyobb bajnak elejét vegyem. A lövések zajára és a dörömbölésre sok nép gyűlt össze a plébánia előtt, ezek azonban nem merték a roppant erejű, dühöngő őrültet megfékezni. Az őrült a lövésektől megijedvén, a kapuhoz rohant, azt irtózatos erővel összezúzta. Közben leült a folyosó téglájára, ordítva, a vörös internacionálét énekelve, a gyermek pedig ijedten sírt. Míg a csendőrségért szaladtam, betört lakásomba, hol aztán a szalonban, teljesen meztelen állapotban, véresen, gyermekével a karján, a csendőrök megtalálták és összekötözvén, ártalmatlanná tették.”
A falubeli szegénységhez képest is rosszabb helyzetben voltak a városban élő proletárok. Gondjaik enyhítésére vett részt Bajna nyaraltatási akciókban, amelyek keretében minden évben a budapesti külső-kelenföldi Szent Gellért egyházközség huszonhárom szegény gyereke nyaralt az iskolában.
A mindennapi gondok mellett üdítő változatosságot jelentettek az egyház és a község által szervezett ünnepek. 1934-ben például Serédi Jusztinián hercegprímás látogatása, amikor a Hangya dísztermében tartott közös vacsorát a falu, a helyiséget a hercegnő által kölcsönzött bútorokkal, képekkel és növényekkel rendezték be. Szintén a Hangyában nyitotta meg kapuit a falubeliek nagy örömére 1942 szeptemberében a „keskeny, normálfilm mozgó”, azaz az Arad, később pedig a Petőfi nevet viselő mozi, amely minden szombat és vasárnap rendszeres előadást tartott. A százötvenegy főt befogadó filmszínház azonban nem mindenki tetszését nyerte el, egy évvel később Soltész István plébános már tiltakozott az erkölcsrontó bemutatók miatt.
A katolikus egyház háború előtti utolsó nagy rendezvénye, az 1938-ban tartott Szent István-év és eucharisztikus kongresszus Bajnán sem múlt el nyom nélkül. Augusztus 20-án katonazenekar részvételével és a katonaság felvonulásával emlékeztek meg a faluban első királyunkról, Soltész István plébános javaslatára pedig a Rákóczi utca egy szakaszát Szent István útnak, a templom előtti teret Hősök terének keresztelték át.
A látványos ünnepségek, nagy megmozdulások mellett azonban más is magára vonta a bajnaiak figyelmét. 1935-től minden évben katonai hadgyakorlatokat rendeztek a faluban, inkognitóban még maga Horthy Miklós kormányzó is megszemlélte háborúra készülő hadseregét.
A besorozott katonákon kívül a civil lakosság is készülődött. 1936-tól megkezdődött és rendszeressé vált a falubeli legényekből toborzott leventecsapat elméleti és gyakorlati oktatása, majd a következő évben fényes ünnepség keretében a bajnaiak megcsodálhatták a leventék díszfelvonulását, a plébános pedig ünnepi beszéde után megáldotta zászlójukat. A háború közeledtéről már senkinek nem volt kétsége, 1938-ban elkészült a falu légoltalmi terve is. Ugyanebben az évben az első bécsi döntés értelmében Horthy katonáival visszafoglalta a Felvidéket, Érsekújvár, Ungvár, Beregszász, Léva, Kassa megnyitotta kapuit a magyar csapatok előtt. „Az egész országban, községünkben is az arcok kimondhatatlan örömtől ragyognak, a templomokban pedig felzeng a Te Deum!”
Nagy-Magyarország Trianon óta álmodott álma újra kézzelfogható valósággá vált. De ez az álom áldozatokkal járt. Az 1941-ben tartott búcsú után szervezett bálon a bajnai nyilaspárt tagjai verekedést provokáltak, így tíz órakor a bált szét kellett oszlatni. A nyári aratás és cséplés már katonai és civil ellenőrök felügyelete alatt zajlott, akik az egy főre kirótt fejadagokon felüli gabonamennyiséget elkobozták az állam számára. A következő év elején a zsír- és cukorjegy mellé bevezették a kenyér- és lisztjegyet is. A mészárszék Bajnán kedden, szerdán és pénteken már nem nyitott ki.
Júliusban katonaság szállta meg a falut, az aratást néhány hét késéssel tudták csak elkezdeni a helybeli gazdák. 1943 nyarán az iskola földszinti részét és az egyesületi épületeket elfoglalta a katonaság. A kihirdetett zsidótörvények miatt mindennaposak voltak az áttérések, a bajnai gyógyszerész és családja is áttért a katolikus hitre. A Kovács Illés vezette bajnai nyilaspárt 1944 októberében hatalomra került a faluban, ezalatt az állat- és terménybeszolgáltatások, a határban zajló katonai gyakorlatok tovább folytatódtak. Miközben a kastélyt a szövetséges csapatok elhelyezésére tartotta fenn a hercegi család, egyre több menekült érkezett a faluba a közeledő front előtt.
Budapest bekerítésével 1944. december 26-án a harmadik ukrán hadseregcsoport csapatai elfoglalták Esztergomot, Dorogot és Tatát. Az arcvonal Kesztölc, Bajna, Tarján, Vértessomló és Oroszlány területén húzódott. 1944. december 25-én, karácsony napján lépték át először a község határát. Az események menetének részleteiről hiteles beszámolót rögzít Bajna Historia Domusa: „...estefelé több teherautóval orosz előőrsök jelennek meg községünkben. Barátságosan viselkednek, németek után érdeklődnek s aztán visszamennek. Este 10 óra körül megérkeznek az orosz csapatok, mivel ellenállás nincs, harc nélkül szállják meg a községet. Egész éjszaka nincs alvás a plébánián és a községben: nyolc-tízes csoportokban percről-percre érkeznek az oroszok és követelnek kolbászt, sülthúst és bort. Egész éjszaka esznek-isznak. Közben kikutatják egész lakásomat, óráimat, borotváimat, késeimet, pénzemet, ruháimat elrabolják. Ez most már így megy rendszeresen nappal is. Ki vagyunk szolgáltatva a géppisztolyos oroszoknak, mindent elvisznek, ami nekik tetszik.”
1945. január „2-án nagyon izgatottak az oroszok. A parancsnokság lopott tyúkokat hoz a konyhára, hogy pörköltet készítsünk belőle, de délelőtt 11 órakor már elvonultak. A késő délutáni órákban legalább hatvan-hetven darab T 34-es orosz tank érkezik a községbe és végig az utcákon s udvarokban helyezkednek el. A templom mellett három-négy óriási tank helyezkedik el, nagy kaliberű ágyúkkal. Sejtjük, hogy itt harcra készülnek. Izgatott lótás-futás, parancsosztogatás. Későn este sok orosz katona érkezik. Éjfél körül megkezdődik az ágyúzás. Irtózatos bömbölés, dörgés, robbanások. A németek is lövik az oroszokat, Héreg és Bajót irányából nyomulnak előre. A német stukák szörnyű vijjogása hallható a sötét, pokoli éjben. A pincébe menekülünk. Reng velünk minden. [...] Szörnyű éjszakába belevilágít a felgyújtott széna- és szalmakazlak rőt fénye. A levegőben fojtó füstszag. Az eltalált tankok ropognak. Reggel a kapuból szétnézek: szétlőtt orosz tankok, a templom szentélyén óriási rés tátong, nagy darab fal összeomolva, a hősök emlékműve teli találatot kapott, az úton orosz hullák, döglött lovak és vértócsák a fehér havon. Iszonyú látvány... [...] A harcok egyre tartanak a faluban, ágyúzás, bombázás, géppuskák kattogása, a német tankok behatolnak a faluba és házról-házra, utcai harcokkal egy nap leforgása alatt megtisztítják a falut az oroszoktól. Kétszázon felül szednek össze orosz hullákat, német halott nagyon kevés.” „Február-március. Súlyos, veszélyes hónapok. Az oroszok állandóan belőnek a községbe, legtöbbször aknákkal. Egy asszony teli találatot kap az utcán, darabokban szedik össze. Egy 17 éves fiút az ablaknál ülve lefejez egy belőtt akna. Igen sokan megsebesülnek. 28 halott lett az áldozata a polgári lakosságnak. A kastélyt, melyet a németek is kiraboltak s felszerelését, bútorait elpusztították, a németek hadikórháznak rendezik be. Requirálják az állatokat, marhákat, sertéseket, baromfiakat rabolnak el, állandó betörések, rablások fordulnak elő. A terményeket, takarmánykazlakat kétezer német ló hat héten keresztül teljesen felemészti. Közben az orosz repülők naponta bombázzák a községet, alacsonyan repülve gépágyúkkal és géppuskákkal lövik a németeket. A boros pincéket a németek mind feltörik és kivétel nélkül hordóstól együtt elrabolják a borokat, vagy pedig szétlövik a hordókat és kieresztik a bort. Mindent pusztítanak, pusztítási őrületből bútorokat tüzelnek. A polgári lakosságot bunkerásásra hurcolják. A tűzvonal közelében végzett munkák közben sokan elesnek az orosz belövésektől. A nyilasok ismét uralomra jutnak, átveszik a közigazgatást, közbiztonság vezetését. Zsidók után kutatnak. A bujkáló zsidókat összefogdossák, elhurcolják, részben agyonlövik.” 1945. március 21-én az orosz csapatok felszabadították Tarjánt, majd Héreget, Szomoron keresztül támadó egységek pedig kiűzték a német csapatokat Gyermelyről, Epölről, Bajnáról és Sárisápról. „Március 22-ig vannak itt a németek. [...] Az oroszok második bevonulása Bajnára nem járt nagyobb harcokkal, de az éhes oroszok kegyetlenül zabráltak, raboltak, fosztogattak, felforgatták a pincéket és még a föld alá rejtett vagyontárgyakat is kiásták. A nőkkel kegyetlenül bántak, sok nőt meggyaláztak.”
Bajnaiak közül több százan estek el a csatatereken vagy azokban a hetekben, amikor a front elérte a falut. Az itt harcoló katonaság tagjai közül két tisztet és harminchárom közlegényt temettek el közös sírban. Az orosz fogságba esettek közül sokan nem tértek vissza.
Izsó Sándor, aki két évtizedig állt a falu élén
A képviselő-testület az 1930-as években. Álló sor (balról jobbra): Vajas István, Frei László, Kovács János, Pallagi Gyula, Szalkai József, Pallagi Ignác, Horváth Lajos. Ülő sor (balról jobbra): Bula Gyula, Radanovits Imre, Sztankovits Endre jegyző, Zsubla Elek, Kondár János, Bakó Lajos
Hermán József, a falu plébánosa 1896 és 1925 között
Az 1939-ben felavatott hősi emlékmű (Mudrák Attila felvétele)
A leventeegyesület
A leventék és a frontra induló katonák felvonulása 1942-ben
