Gazdag parasztok, szegény nemesek

Teljes szövegű keresés

Gazdag parasztok, szegény nemesek
Bár Bajna képe és az itt élők társadalmi összetétele az idők során folyton változott, lakói jellemzően mindig a földművelődésből éltek. Ez volt talán az egyetlen község Esztergom megye déli részén, amely a török időkben sem néptelenedett el, noha lakóinak gyakran kellett a közeli erdőkbe menekülniük. Hogy a történeti leírásban már érintett adatokat röviden összefoglaljuk itt is: 1570-ben készült török adóösszeírás szerint mindössze tíz ház volt a faluban, több mint száz évvel később még mindig csak negyven jobbágyot számoltak össze a vármegyei adószedők. Miután azonban a Sándor családnak sikerült egy kézben egyesíteni a bajnai uradalmat, a lakosság száma ugrásszerűen megnőtt. Míg 1715-ben négyszáz fő körül volt a község lakóinak száma, 1755-ben már ezerszázegy fő lakta Bajnát, majd 1858-ra a falu létszáma elérte a kétezret. Bár a török kiűzése után országszerte, így Esztergom megye területén is nagyarányú betelepítések kezdődtek, Bajnára nem érkeztek idegen ajkú jobbágyok, a Sándor Mihály által a faluba behívott szlovákok a teljesen elnéptelenedett Sárisápra költöztek át. Így Bajna lakossága az uradalom területén szolgáló néhány német nemzetiségű alkalmazott kivételével mindig színmagyar volt.
Törzslakosságának nyolcvanöt százalékát a földművelésből élő jobbágyok alkották. Közülük a legmódosabbak egész telekkel bírtak, amelyhez egy legelő, illetve a falu belterületén lévő, konyhakerttel körbevett ház tartozott. 1715-ben kilenc egész telkes jobbágy élt Bajnán, 1768-ban harminchárom. A földet nem egyetlen fiú örökölte, hanem felosztották mind között. Családi megegyezés alapján azok, akik olyan helyre házasodtak, ahol nagyobb földbirtok várományosai lettek, lemondtak saját részükről. Az így házasodott vőnek vagy menynek bizony nem volt könnyű dolga új családjában, cselédnek, béresnek tekintették, és csak az após vagy az anyós jóindulatán múlott, hogyan bántak vele. 1817-ben Izsó Márton így került be a Márkus családba, amikor elvette Márkus István egyetlen lányát, Erzsébetet. A házasságkötés előtt a szülők írásba fektették maguk és gyermekeik jogait: „1. Én Márkus Istvány a még magam, és Feleségem élünk, minden ingó és ingatlan javaimnak felét az Isoó Márton vőmnek és leányomnak hagyom, hogyha pedig magokat betsületessen viselik, gazdaságnak terheit annak rendje szerént betsületessen véghez viszik, minket öregségünkben is táplálnak segétnek, megbetsülnek akkor minden javaink öreájuk maradhatt, sőtt még a terménybül származott javaink is: de mindazonáltal fen tartjuk a fele jószágunk éránt szabad rendelésseinket. 2. A Vőm pedig Isoó Márton köteles lészen, mint fogadott fiam, engemet feleségemet mint Szüléit megbetsülni, szótfogadni: a gazdasággal járó mindenféle szolgálatokat, úgymint a Mélgos Uradalomnak Urbáriuma szerént járandó tartozásainkat mind kész fizetésekben, mind munkálkodásokban (:az Robotokban:) megtenni tökéletessen. Nemkülönben a Felséges Publikumot illető s még a betsületes Helység részérül esendő minden szolgálatokat is mint egy Jobbágynak kötelessége lészen meg tenni. Mellynek hitelyes bizonyságára adjuk ezen kötelező levelünket.”
A vagyon pedig, amely jó magaviseletéért Izsó Mártont megillette, a földön kívül apósa házát és állatait jelentette.
Száz évvel korábban, 1715-ben, a kilenc egész telkes jobbágy közül a legmódosabbnak, Tot Benedeknek hat ökre, egy lova, négy tehene, négy növendék marhája, négy sertése, két akó bora, negyven mérő búzája, tizenhat mérő árpája, tizenhat mérő zabja és öt mérő tönkölye volt. Rajta kívül még Pancha Sámuelnek, Palagy Jánosnak, Palagy Andrásnak, Pap Mátyásnak, Tatai Mihálynak, Tot Istvánnak, Tot Bélának és Biró Ferencnek volt hasonló vagyona.
Bár a bajnai földek igen jó minőségűek voltak, a négyfelé fizetett, egyre súlyosodó adóterhek (király, megye, földesúr, egyház), az időjárás szeszélyei és az évről évre korszerűtlenebbé váló földművelési technika nem tette lehetővé, hogy a jobbágyok olyan terményfelesleget tudjanak termelni, amelyet eladva kisebb vagyonra tehetnének szert. Ennek lehetőségét csak az 1867 után bekövetkezett változások hozták meg.
A parasztok életkörülményei vagyoni helyzetükhöz igazodtak. Vályogból készült, nádtetős házakban laktak, amelyeknek berendezése jobb esetben egy ágyból és egy asztalból állt. 1843-ban Balázs János féltelkes jobbágy halálakor a következő tárgyakat birtokolta: egy kocsi a hozzá tartozó rövid oldalakkal, egy eke taligástul, egy szánkó, egy káposztáshordó, egy vizesdézsa, két kanna, egy puttony, egy kis teknő, egy moslékosdézsa, egy élésláda, egy vasfazék, egy fejsze, egy ásó, egy vasas kampó, egy kapa, egy rosta, kilenc kisebb tál, kisebb-nagyobb fazekak, két lábos, egy vaslapocka (vaslap) és csípővas, négy fehér tál, négy korsó, két üvegkép (ebből egy törött), öt papíros kép, egy ócska kerék, egy tányéros, egy ócska szita, egy lámpás, egy kézikosár, egy sütőteknő, egy fenyőasztal, két paddeszka, egy szita, egy nyoszolya, egy láda, kilenc zsák, egy nyolc- és egy hatakós hordó. A földjén kívül még volt egy kis szőlője, valamint két lova és három disznaja. Mivel Balázs János télen halt meg, kamrájában volt némi eltett ennivaló is: három véka búza, két véka bab, egy véka borsó, négy szapu zab és tizenkét fonyás (azaz három véka) kukorica. Ez volt tehát egy jómódú jobbágy összes vagyona, és ez bizony mai szemmel nézve igencsak szegényes.
Ötven évvel később azonban a polgári átalakulásnak köszönhetően a parasztok életviszonyai is gyökeresen megváltoztak. Nemcsak földet szerezhettek és vagyont gyűjthettek, de házaikat téglából építették, gyerekeiket iskolába járatták, ők maguk pedig olvasókörök és kulturális egyesületek tagjai lettek. 1866-ban Bajnán átlagosan húsz-huszonöt hold között birtokoltak a jobbágyok, a hatvankét holdon gazdálkodó Majer Antal már nagygazdának számított.
A parasztok egyre gyarapodó és polgárosodó rétege mellett éltek a faluban olyanok is, akik egyre lejjebb csúsztak a társadalmi ranglétrán. 1910-ben kilencvenkét olyan földművescsaládot számláltak Bajnán, akiknek földbirtoka nem érte el a tíz holdat. Náluk is rosszabb helyzetben voltak a földbirtokkal egyáltalán nem rendelkező mezőgazdasági munkások, akiknek száma meghaladta a kétszáznegyvenet. Ezek az 1848 előtt zsellérnek nevezett földművesek, még apáiktól örökölték a nincset. Leggyakrabban elszegényedett jobbágyok voltak, akiknek földbirtoka a rokonok és gyerekek között az évek során teljesen elaprózódott, és csupán a falu belterületén lévő házuk maradt meg.
Ilyen elszegényedett jobbágy volt például Pallagi Pál is, akinek 1841-ben a házán kívül mindössze egy rossz szekrénye, egy rossz vendője, egy rossz sütőteknője, egy keményfából lévő asztala, egy padja, egy rossz élésládája, egy öt iccés korsója, három fehér tányérja, öt kisebb-nagyobb fali képe, egy ócska fejszéje, egy kanala, egy rossz almáriuma, három zsákja, egy rossz vasfazeka, egy ócska szitája, egy rossz puttonya, egy ócska nyoszolyája és egy rossz szapulója volt.
A zsellérek, szolgák másik csoportját más faluból a jobb élet reményében elvándorolt szegények alkották, akik újonnan választott otthonukban is jobbára koldulásból éltek. Hovorka Erzsébet például a csehországi Skucs nevű városból érkezett 1738-ban Bajnára. Erzsébet még ott gyereket szült egy mészároslegénytől, majd megismerkedve egy kőművessel Magyarországra költözött. Pest megyében telepedtek le, a férfi azonban nem sokkal a megérkezésük után megbetegedett és meghalt, egyedül hagyva várandós élettársát. Erzsébet koldulásra kényszerült és vándorolni kezdett, mígnem a bajnai kovács befogadta, és egy évig szállást adott neki. Koldulásból és különböző bérmunkákból, amelyeket az egyház, vagy az uradalom földjein végzett, annyi pénzt tudott összegyűjteni, hogy Bajnán a Tabánban egy kunyhót vett, ahol két kis malacot is tartott. A harminc év körüli asszony azonban nem örvendhetett túl nagy népszerűségnek a faluban, mert az első adandó alkalommal boszorkánysággal vádolták meg és feljelentették. Erzsébet így mesélte el a történetét kihallgatása során: „...most szüretkor mult Esztendeje fiammal együtt szedni mentem az Templom Szölleiben az alat S. V. két malaczkám lévén, az alat hogy oda vóltam az ajtómat be törték és az agyambúl az szalmát kiturkálván ugyan abúl egy zacskó mogyorúcskámat is ki huszták, azomban én estve haza gyüvén lattam az agyamat szerte hányva lenni, azon mogyorumat kerestem, de azon estve nem, hanem másnap regvel találtam megh az ajto mellett meg találván penig magam oda haza maradtam, hanem az nagyobbik fiamot szedni egy Gazdának küldöttem, s mire az Gyermek Estve haza gyütt, már oly rosszúl volt, hogy lábara alégh hághatott, és azután némellyek reám azt költötték, hogy én fenyegetücztem vólna, arra a ki a mogyorumat ell vitte, hogy megh bánná, és hogy fiam cselekedte volna azért azon törtint megh, holot hamissan itéltek, nem különben hogy megint jobban lett újonnan ball itelettel felűllem vóltak, hogy ugyan az én cselekedetem lett vólna mivel megint föll tudtam legyen oldozni.”
Hovorka Erzsébetet felmentették, de egy évvel később, 1765-ben a szintén bevándorolt Fekete (Vak) Istók már nem kerülte el – valószínűleg jól megérdemelt – büntetését. Istók a Pest megyei Bián született, Bajnán kanászként dolgozott, huszonhat gazda disznait vigyázta, de nem bizonyult a legjobb munkaerőnek. Folyamatosan lopott és megkárosította a falu lakóit. A bajnai tiszttartó figyelmét azzal keltette fel, hogy összeverekedett egyik kanásztársával, akit majdnem halálosan megsebesített. Istókot ezért a tiszttartó vasra verette és a vármegye tömlöcébe vitette. Büntetésként kilencven korbácsütést kapott, és végleg kitiltották Esztergom megye területéről.
Vak Istók konvenció, azaz megegyezés szerint kapta bérét a gazdáktól, de rajta kívül még jó néhány alkalmazottja volt a községnek. 1771-ben tizennyolc konvencionalista, azaz szegődményes élt Bajnán: három hajdú, három erdőkerülő, egy vincellér, egy major gazda, egy gulyás, öt béres, egy fejősgulyás, egy göbölös (azaz juhász), egy halász és egy kályhafűtő. Bérüket vagy a gazdák adták össze, vagy az uradalom fizette. Egy szolga évi bére a XVIII. század végén öt forint készpénz, két dolmány, négy hosszú szűr, két nadrág, egy kalap és egy csizma volt.
A községi alkalmazottak közé tartoztak a bábák is. 1813-ban két bába dolgozott Bajnán: özvegy Józsa Mihályné, valamint Stiglitz Györgyné. Fizetésük alkalmanként tizenkét krajcár volt. 1848 után a község alkalmazott éjjeliőröket, akik négy forintot, két szapu kétszeres búzát és egy pár csizmát kaptak bérként. A faluban ekkor már tizennyolc pásztor volt, akik közül kilencet Sándor gróf, hetet Bajna község, egyet-egyet pedig Csapó István és Csapó Márton szerződtetett.
A Bajnán élő szegényekről, azaz azokról, akik végképp nem tudtak maguknak munkát szerezni, az 1898/21. törvénycikk alapján a községnek kellett gondoskodnia. A falu vezetése 1928. július 22-én fogadta el a helyi szegényügyi szabályrendeletet. 1908-ban tizenhat hatálya alá sorolható személy élt itt a község költségén, akiknek szállást a bikaistálló egy elkerített részén jelöltek ki. 1926-ban, amikor sor került az istálló kibővítésére, a szegényházat a Petrovics István bajnai lakostól megvett házba telepítették át. Az itt lakók teljes ellátásáról a község gondoskodott, bár néha az uradalom is segített. Metternich Leontina hercegnő, Sándor Móric gróf felesége, aki 1861. november 17-én halt meg, végrendeletében például ezerötven forintos alapítványt tett a helybeli szegény sorsú lakosok javára. Ennek a pénznek kamataiból minden évben a hercegnő halálának évfordulóján egy rászoruló bajnai lakos kapott néhány forintot.
Volt azonban néhány szegény ember, aki nem elégedett meg a neki jutatott alamizsnával, maga is megpróbált pénzt szerezni, bár nem éppen tisztességes módon. 1731-ben Szobko András zsellért a csimai kápolnánál lakó remete vádolta meg azzal, hogy kirabolta őt, miután a sárisápi malomban találkozott vele. A remete vádjai igazak lehettek, mert Szobko András nem tudta tisztázni magát, két évvel később pedig megverte, majd megfojtotta terhes feleségét. De századunk elején is találkozhatunk hasonló történettel: Lincki Kovács György cselédként dolgozott egy özvegyasszonynál, akivel az évek során úgy megbarátkozott, hogy feleségül vette. Az asszony azonban nem engedte elfelejteni férjének, kinek van kettőjük közül nagyobb vagyona és ki az igazi úr a házban, nem csoda tehát, hogy a férfi ivásnak adta fejét. Egy éjszaka kapatosan hazafelé tartva úgy érezte, nem bírja tovább a sok megaláztatást és hazaérve késsel rátámadt mostohafiára. A fiú szintén kést ragadott, és megölte nevelőapját.
Nem éltek jobb körülmények között a bajnai nemesek sem. Ők csak abban különböztek a jobbágyoktól, hogy volt kutyabőrük, azaz nemesi kiváltságlevelük, de ehhez tartozó földbirtokkal már nem rendelkeztek. 1698-ban egyetlen nemes élt a faluban, az Esztergom megyei Nagyölvedről érkezett Izsó Mihály. 1740-re az Izsó család igencsak megszaporodott: Izsó István, Izsó Mihály, Izsó János és Izsó György is igényt tartott a nemesi címre, sőt megjelent az Izsó családnak egy új ága is, a Józsák.
Vagyoni helyzetüket igen jól szemlélteti az a levél, amelyet 1770-ben öreg Józsa János és Józsa Gergely írt az alispánnak. Segélyt kérnek, mert Józsa Jánosnak nincs földje, felesége pedig beteg, ezért néha a mindennapi betevőre sem jut. De Józsa Gergely sincs jobb helyzetben: „Én is Józsa Gergely, jól lehet, nékem irtáskáim volnának, de más egyéb osztály földekben vagy rétekben legkisebb részem sincsen, mégis negyedfél földbirtoknak letételére méltónak tétetni magamat majd tapasztalom.”
A másik nemesi család, az Izsó viszont jobb módú jobbágycsalád szintjén élt. 1843-ban, amikor Izsó János meghalt, két fia a következő vagyonon osztozkodott: első fundus kiskerttel és heréssel, hátulsó fundus udvarral, házi és szérűs kerttel, első ház konyhával, hátulsó ház konyhával, istálló, háznál lévő pince, pelyva ház, hidas ól, egy nyeletlen és egy nyeles gerebeny, egy ócska sűrű rosta, egy ritka rosta, egy sűrű és egy ritka szita, egy vasfazék, egy nagyobb és egy kisebb fejsze, egy szekerce, egy nagyobb balta, egy rossz sűrű szita, egy új fertály faabroncs, egy káposztás hordó, egy nagy sütő teknő, egy szapuló, egy nagy fűrész, egy kis teknő, egy sütőlapát, egy abroncs, egy vas abroncs, egy nagy kés, egy szőlő, egy présház pincével, egy prés, egy kilenc, egy öt és egy négy akós hordó faabronccsal, egy ócska kád, egy tizennyolc és egy kilencakós új kád, egy dézsa, egy tölcsér, egy félakós hordó, egy hatakós hordó faabronccsal, három darab hétakós hordó vasabronccsal, egy darab két-, egy darab egy-, egy darab kilenc- és egy darab ötakós hordó faabronccsal.
Később még egy családnak, a Petrovicsoknak sikerült nemesi címet szerezniük.
Ezek a családok, természetesen azon kívül, hogy mentesültek a földesúri terhek alól, részt vettek az ország politikai életében is. Az Esztergomban tartott vármegyei gyűléseken mindig jelen voltak, amiért napidíjat kaptak. Petrovics János bajnai nemes 1840 márciusában is bent volt Esztergomban, ezért „mindegyikünk három pengő forintot kapott, mellyet a fiscalis urunk fizetett ki, mivel három napig bent voltunk, minden napra egy pengő forintot, összesítve Bajnáról harminchárman voltunk od bent mind összve”. A falubeli nemesek vezetőt is választottak maguk közül, az úgynevezett „nemesek hadnagyát”, akit mind katonai, mind polgári ügyekben a képviselőjüknek tekintettek. 1840-ben Izsó József volt a nemesek hadnagya. Amikor a bajnai nemesek 1840. márciusában megérkeztek Esztergomba, a Vörös Ökörhöz címzett fogadóhoz, ahol a szállásuk volt, Besze János hívta őket, menjenek be, „mi azt válaszoltuk neki, hogy megvárjuk Izsó József hadnagyunkat a nélkül sehová se megyünk, majd az el rendel bennünket”. A hadnagy tekintélye tehát megfellebbezhetetlen volt osztályos társai között.
Annak ellenére, hogy a faluban más szabályok vonatkoztak a nemesekre, ők a jobbágyok életmódja szerint éltek, közülük választottak maguknak házastársat, mint a már említett nemes Izsó Márton a jobbágycsaládból származó Márkus Erzsébetet. Egyébként a bajnaiak legtöbbször a faluban kerestek maguknak férjet vagy feleséget. 1774 és 1849 között mindössze százhuszonnyolc esetben történt meg, hogy más településről házasodott valaki. Ebből a százhuszonnyolc esetből legtöbbször a Sándor-birtokban lévő Gyarmatról, vagy a szomszédos Bajótról választottak maguknak párt. Néhányan Komárom, Pest vagy Fejér megyéből is hoztak házastársat, de ennél messzebbről soha. A faluban csak katolikusok laktak, aki református vallású társat választott, leggyakrabban elhagyta a falut, és választottja lakhelyére költözött. Néha, főként a török kiűzését követő zavaros állapotok között az is megtörtént, hogy valaki két feleséget is a magáénak mondhatott. 1700-ban például Tót János ellen folyt eljárás a vármegyei törvényszéken, mert elhagyta feleségét, és a Bajnán lakó Horvát Judithoz költözött, akivel megesküdött. Büntetése igen szigorú volt, fejvesztésre ítélték. Néhány évvel később a török fogságból szabadult Tot György vette el újra első feleségét, miután egy másik faluban egy másik asszonnyal tizenhárom évet élt együtt, és négy gyereke született tőle.
A XVIII. század második felében azonban a megszilárduló politikai és társadalmi rend Bajna paraszttársadalmát is meghatározott keretek közé szorította, és lehetetlenné tette, hogy hasonló kirívó esetek megtörténjenek.
Az iparos, a katona, az értelmiségi réteg képviselői kezdetben még alig észrevehető, később már egyre meghatározóbb szerepet töltöttek be Bajna mindennapi életében. Mivel a falu sajátos földrajzi viszonyai miatt a XVIII. század elején még szinte semmilyen kapcsolatot nem tartott a környező városokkal, ezért más falvakhoz hasonlóan önellátásra rendezkedett be, a szükséges iparcikkeket saját maga állította elő.
Amikor a megyében először kerül sor az iparból élők összeírására, 1730-ban Bajnán találják a legtöbb, szám szerint nyolc iparost. A két molnáron és a kovácson kívül itt élt Rook Ádám mészáros, Csizmadia Jakab csizmadia, Szabó Ferenc szabó, Dall István kerékgyártó és a pálinkafőzést az uraságtól bérbe vevő zsidó kereskedő.
A földesúr, Sándor Mihály, 1746. február 1-jén egy Tajcs József nevű héber vállalkozóval kötött szerződést, amelyben három évre bérbe adta neki a Bajnán lévő pálinkásházat. Tajcs Bajna, Nagysáp és Sárisáp falukban árulhatta portékáját Szent György napjától Szent Mihály napjáig (azaz április 24-től szeptember 29-ig) évenként összesen száznegyven forintért. Jogai közé tartozott, hogy bárkitől megvehette a pálinkafőzéshez szükséges fát, tarthatott háza körül egy disznót és egy tehenet, és az évente harminc forintért bérelt házában egy kis boltot nyithatott, ahol mással is kereskedhetett. Ez a kis bolt egyébként mindösszesen egy szobából, pitvarból és egy kamrából állt.
A Tajcs József által bérelt kocsmáltatásin kívül a földesúr tulajdonában volt a mészárszék és a malom működtetési joga is. Ezeket szintén kiadta, 1763-ban a mészárszéket Prajzler Ferenc, a malmot pedig Czik Pál bérelte. Ebben az évben egyébként már egy Valy József nevű orvos és egy Székely György nevű vendéglős is működött a faluban. Bajnán négy malom volt, amelyek közül az urasági tulajdonban lévőt a Kahanyecz fivérek bérelték, majd ennek bérleti jogát a XIX. század második felében a Kinizsi testvérek vették át.
Az 1848. évi polgári forradalom után beinduló fejlődésnek köszönhetően az iparból élők száma a községben is megkétszereződött. A hagyományaihoz mereven ragaszkodó paraszttársadalom megkezdte az újításokra mindig kész polgári értékrend átvételét, azaz a falvakban is terjedni kezdtek a polgári olvasókörök, szövetkezetek és társaságok. A parasztok vasárnapi pihenőjüket nem a ház körül vagy a templomban töltötték, hanem a kocsmákban, vendéglátóhelyeken, később pedig a népházakban jöttek össze. Divat lett az újságolvasás, a dohányzás és a kávézás.
Már hét italmérés működött 1896-ban Bajnán, Kohn Benő, Schwan Sándor, Berger Ignác, Kohn Ferenc, Reisz Sámuel, Weiner Ignác és Fautusz Jakab tulajdonában. Fisch Dávid kereskedő a 80. számú házban kávéházat nyitott, ahol a kisebb sütemények mellett likőrt, rumot és konyakot is kiszolgáltak. Fautusz Ede pedig 1893-ban kapott engedélyt arra, hogy ne csak Fölszeg 81. szám alatti kocsmájában, de az évente négy alkalommal Bajnán megrendezett országos vásárokon is mérhessen sört és bort. Tavasztól őszig persze ezeknek az italméréseknek a forgalma némileg csökkent, hiszen dologidőben a gazdák inkább a földeken voltak, „a pálinkának kelete pedig leginkább csak téli hónapokban divat”.
Az italméréseken kívül több iparos is élt a századfordulón Bajnán. 1900-ban a falu 2359 lakójából hatvannyolcan éltek az iparból, tizennyolc kisvállalkozó segéddel dolgoztatott. Hat szatócs, öt-öt takács és csizmadia, négy szabó, három-három molnár és bognár, két-két asztalos, kőműves, kovács, ács és egy-egy szíjgyártó, pék, lakatos, hentes, pálinkafőző, órajavító és házaló volt a faluban.
A parasztok, iparosok és kereskedők nyugalmára a különböző rendfenntartó testületek vigyáztak. Mint láttuk, Bajna mint az esztergomi járás legnagyobb községe, katonai szálláshely volt, ahol laktanya is épült. 1714-ben a Kollonich ezred katonái szálltak meg a községben. Az ezred a beszállásolás ideje alatt hetvenegy kiló házi kenyeret, száz font tehénhúst, kilencvenkét tyúkot, száztizenhat icce újbort, tíz icce óbort, ötvenegy icce sört, két és fél icce vajat, negyed mérő fehér lisztet, egy icce sót, fűszereket, hat icce pálinkát, egy font hájat és két font szalonnát fogyasztott. Nem csoda tehát, ha a falubeliek nem szívesen vették a katonák jelenlétét, és ellenséges érzületüket csak fokozta a hadsereg tagjainak erőszakos magatartása. 1769-ben egy kocsmai verekedés során egy katona megölt egy parasztlegényt, egy másiknak pedig levágta a bal kezét, akit ezzel gyakorlatilag munkaképtelenné tett. A kiegyezés után megszűnt a katonai beszállásolás a faluban, a laktanya – mint már említettük – csendőrőrssé alakult, ahol az időtől fogva hat csendőr őrködött a falu biztonságára.
A falu lakosságának csupán néhány százalékát alkották az értelmiségiek, akik azonban a község életének meghatározó szereplői voltak. Bajna kulturális életének élén kezdetektől fogva a plébános állt, aki mellett a XIX. századtól kezdve fontos szerepet kapott a tanító. A község alkalmazásában állt még a jegyző és a falubeli orvos. Már a XVIII. század közepe óta volt orvosa Bajnának, de az egészségügy szisztematikus fejlesztésére és a megye közegészségügyi hálózatának kialakítására csak a polgári korszakban került sor. 1877 decemberében hozták létre a körorvosi állást, amelynek központja Bajna volt, de hozzátartozott Nagysáp, Sárisáp, Epöl és Kirva (Máriahalom) község is. Az első körorvos Hauh Lambert volt, aki azonban 1886-ban lemondott a körorvosságról. 1928-ban, dr. György Miksa nyugdíjba vonulása után, a község nehéz helyzetbe került, mert nem volt Bajnán az új orvos számára megfelelő kiadó lakás, ezért körorvosi szolgálati lakást kellett építenie. Három község, Bajna, Nagysáp és Epöl összefogásával, jórészt állami kölcsönből, 1929 folyamán készült el az orvosi rendelővel is ellátott épület, amely a továbbiakban a falu egészségügyi ellátásának központja lett.
A faluban lévő kastély irányítása és a hozzá tartozó birtokszervezet több tanult szakember jelenlétét követelte meg. A tiszttartó mellett Bajna állandó lakosának számított az uradalmi főügyész, a számvevő, a főerdész és a főkertész. A Sándor grófok ezen kívül kastélyban lévő magánkápolnájukban káplánt is foglalkoztattak, és mindig mellettük volt magánorvosuk is. Ezek az értelmiségiek azonban csupán lakhelyüket tekintve kötődtek a faluhoz, társadalmi életüknek csak igen kis hányadát töltötték itt. Mégis az ő életmódjuk, szokásaik szolgáltak példaként a falubeliek számára, és a velük való mindennapos érintkezés tette lehetővé, hogy a XIX. század második felében meginduló paraszti polgárosodás folyamatában településünk a megyei községek közt vezető szerepet játsszon.

Bajnai parasztasszony és lánya a XX. század elején

Gazdanap nézőközönsége 1948 körül

A nemes Izsó famíliából való Izsó Mária a XX. század elején

Frei Móric, a hitelszövetkezet elnöke 1944-ben

Hudzsa Lajos uradalmi kocsis

A kastélykert bejárati kapuja és portása

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages