E helység becsületes közössége
E helység becsületes közössége
A falu kiépítésében és fejlesztésében nagy szerepe volt az itt megtelepülő földesúrnak és uradalmi központnak. A Sándor család mély vallásossága közrejátszhatott abban, hogy Bajnán már a XVIII. század elején földműveléssel foglalkozó színtiszta katolikus közösség jött létre. Emellett nagyszámban voltak jelen a faluban olyan személyek, akik a földbirtokoscsaláddal érkeztek, és feladatuk annak kiszolgálása volt. A főleg német ajkú cselédek, tiszttartók elkülönültek az őslakosoktól, jelenlétük mégis meghatározó. A velük való érintkezés ugyanis fogékonyabbá tette a jobbágyokat az újra, a másra, és az ekkor létrejövő zárt paraszttársadalmat nyitottabbá tette az idegenekkel való érintkezésre. Bár a kastélyba érkező hercegeket, grófokat és más idegeneket csak messziről csodálhatták a bajnaiak, mégis a felsőbbrendűség tudatát adta nekik másokkal szemben az a tény, hogy az ő falujukat rangos emberek látogatják, és ha akarják, talán még közelebbi kapcsolatba is kerülhetnek velük.
A mindennapi életben a kastély népe élesen elkülönült a parasztok társadalmától. Bajna lakosságának nyolcvan százalékát a jobbágytelkeken élők alkották, akiknek hétköznapjai az uradalom által megszabott keretek közt folytak. A jobbágytelek mérete a XVIII. század elején még a földesúr akaratától függött, Mária Terézia volt az első uralkodó, aki ezt országos szinten szabályozta, és figyelembe véve a helyi viszonyokat, Bajnán húsz holdban határozta azt meg. Szintén Mária Terézia volt az az uralkodó, aki a jobbágyok földesúrnak járó kötelezettségeit is megszabta 1768-ban kelt úrbéri rendeletében. A rendelet kiadása előtt minden földesúr saját maga dönthette el, mennyit kér természetben vagy készpénzben a jobbágyoktól földje használatáért.
Bajnán elsőként Sándor Mihály kötött szerződést a falusiakkal 1734. április 2-án. A földesúr számára a legfontosabb természetesen a robot, a jobbágy ingyenmunkája volt, amelyet az a földesúr saját kezelésű földjén végeztetett. A szerződés szerint az őszi és tavaszi szántáskor minden ekés gazda hetente három napot tartozott dolgozni az uraság szántóján ekéjével és marhájával, aratáskor pedig hetente egy nap négy aratót, vagy négy napon át egy aratót kellett kiállítaniuk. A zsellérektől, azaz a föld nélküli jobbágyoktól ennek felét követelték. Az aratás és a szántás időszakán kívül minden jobbágy hetente egy napot dolgozott a földesúrnak, aki ezeket a napokat akár össze is vonhatta. Az ingyenmunkán kívül a birtokán termelt minden terményből és állatból a kilenceddel, a pusztákból és irtásokból a nyolcaddal, a falu határában lévő két malom bevételéből pedig a harmadrésszel tartoztak neki.
A jobbágy ajándékokkal is kedveskedett földesurának: Szent Mihály napján (szeptember 29.) minden telkes gazda két kappant, féltelkes egy kappant, a falu karácsonykor egy őzet vagy borjút, Kisasszony napján (szeptember 14.) összesen négyszázötven tojást adott. A Bajna területén lévő mészárszék is a földesúr tulajdonában volt, ennek használatáért évente másfél mázsa faggyút adtak a falusiak, cserébe viszont ők választhatták meg a mészáros személyét. A kötelezettségeken kívül jogai is voltak a jobbágyoknak, amelyek közül a legjelentősebb az volt, hogy az erdővel benőtt egykori Sárás és Csima területét kiirthatták, így újabb művelhető szántóföldeket alakíthattak ki maguknak, s ezek után kevesebb kilencedet kellett fizetniük. Később, a XVIII. század vége felé az irtásföldek tulajdonjoga és az utánuk járó adó számos vitára és perre szolgáltatott okot a földesúr és a bajnaiak között. A Sándor család ugyanis 1768-ban, Mária Terézia úrbéri rendeletének megjelenésekor már nem akarta megengedni a kedvezményes adófizetést, hiszen Sárás és Csima földjei ekkor már nem számítottak irtásföldnek, ugyanolyan szántók voltak, mint a Bajna határában lévők. A jobbágyok azonban ragaszkodtak régi jogaikhoz.
Bár a kocsmáltatás, azaz az italmérés joga is a földesúr tulajdonában volt, a szőlőhegyükön megtermelt bort a bajnaiak fél évig szabadon árulhatták a faluban, a bevételt pedig megtarthatták maguknak. Égetett szeszt, azaz pálinkát csak az italmérést bérlő, zsidó vallású kocsmáros forgalmazhatott. A települést környező hatalmas erdőkben a jobbágyok ingyen makkoltathatták disznaikat, és ingyen szedhettek tűzifát, sőt a földesúr hozzájárulásával még épületfákat is vághattak. A marhák legeltetésére való rétet szintén a földesúr biztosította számukra.
Mivel a Gerecse dombjai és a sűrű erdők elzárták a települést a külvilágtól – az úthálózat pedig még nem volt kiépítve –, s az a poros földút, amely Nagysáp és Szomor felé vezetett, esős időben és télen járhatatlan volt, így kereskedelemre, árueladásra senki nem gondolt a faluban.
A Sándor Mihállyal 1734-ben megkötött szerződés olyan jónak bizonyult, hogy 1768-ban, Mária Terézia rendeletének megjelenésekor szinte változtatás nélkül elfogadták az uradalom és a falu képviselői. Némi módosításra csak az adott okot, hogy 1768-ban már nem volt a határban feltörésre váró irtásterület, üresen álló jobbágytelek.
A szerződésben lefektetett jogok és kötelezettségek betartását a tiszttartó felügyelte. Az ő feladatai közé tartozott, hogy ünnepnapokon és vasárnaponként eltiltsa a jobbágyokat a munkától, a káromkodókat – az „eördögh atta teremtette” kifejezést használókat, valamint a Szentháromságot, Szűz Máriát és mindenszenteket szidalmazókat – szigorúan megbüntesse. Az uradalom kiadásairól és bevételeiről évente pontos számadást vezetett, amelyet a falu plébánosa és bírója is jóváhagyott. Az uradalom bérlőitől, azaz a molnároktól, serfőzőktől és kocsmárosoktól ő szedte be az évi járandóságokat, és számon tartotta a falubeli jószágok, állatok gyarapodását és csökkenését is. Szent Márton napján (november 11.) részt vett a falubeli bíróválasztáson, és elfogadta a megválasztott bíró esküjét, Szent György napján (április 24.) pedig végigjárta a falu határát, és ellenőrizte, hogy a határkövek a helyükön vannak-e, ha szükséges volt, helyreigazította őket. Szüretkor ügyelt arra, hogy a bort és a mustot tiszta hordókban tárolják, a megtöltött hordók számát pontosan feljegyezte. Figyelt a kocsma tisztántartására, és az italmérés jogát jogtalanul gyakorlókat megbüntette. Vigyázott az erdőkre, ha szükséges volt, még őröket is állíthatott. Figyelte az uradalmi épületek állapotát, és javította azokat, a már használhatatlan holmit (bocskorokat, szőrméket stb.) eladhatta vagy más célra hasznosíthatta. A falu határában lévő halastavakat és az azokon lévő gátakat karbantartotta, a vermekben tárolt gabonát évenként ellenőrizte és szellőztette. Felügyelt a jobbágyokra is: az elszökötteket köröztette, az új telepeseket és zselléreket összeírta, és ha egy jobbágy törvényes örökös nélkül halt meg, javait az uradalom nevében lefoglalta.
Miközben a tiszttartó a földesúr, addig a bíró a jobbágyok érdekeit képviselte. A bírót a falu lakossága a földbirtokos által javasolt három telkes jobbágy közül választotta egy évre a törvénybíróval és az esküdtekkel együtt. Megválasztása után esküt kellett tennie a falu, a vármegye képviselője és az uradalmi tiszttartó előtt a következő szavakkal: „Én, N. N., esküszöm az egy élő Istenre, a ki Atya, Fiú, Szent Lélek, tellyes Szent Háromság, Boldogságos Szűz Máriára, és minden Szentekre, hogy én a Fs Ns. vármegye kegyelméből, s e helység betsületes közönségétől Bírónak választván, – e hivatalomat olly pontosan, s lélekesmeretesen kívánom vinni, hogy mind Felséges Fejedelmünk, mind a Fs. Ns. vármegye részéről, előforduló szolgálatokat, hatalmam alá bízattakkal végre hajtani, az adóbeli tartozásokat beszedni, azokat az illető helyekre, pontos kezelés mellett befizetni, a katonaság élelmezése végett reám bízott magazinumot rendesen kezelni, s arrol lelkiesmeretesen számolni: – úgy mindenkinek, legyen az bár a helységben, akár a határban, történhető károsításairul, elégtételt szolgáltatni, – nem nézvén semmi kedvezést, ajándékot, vagy attyafiságot, barátságot, egy szóval ezen szent köteleségemnek, minden emberi tekintetet félre téve, eleget tenni fogok. Isten engem úgy segéllyen, Boldogságos Asszony, és Istennek minden Szentei. Ámen.”
Fogadalma kötelezte tehát arra, hogy a jobbágyok adóját beszedje, és azt eljuttassa vagy a földesúr, vagy a vármegye illetékes tisztviselőinek kezébe, a faluban keletkezett gondokat, bajokat orvosolja vagy továbbítsa az uradalom intézőjéhez. Ügyelt ezenkívül a falu rendjére és az oda elszállásolt katonaság ellátására. A XVIII. század második felében legtöbbször a Vakán, Flórián, Tatay család tagjait választották meg a falu élére.
Mivel hivatala ekkor még nem volt, a bíró saját házában intézte a falu lakóinak ügyes-bajos dolgait, portája előtt állt a büntetés-végrehajtás eszköze, a kaloda. Fontos tárgy, ez adta meg a bírói hivatal tekintélyét. Erre igen jó példa az 1787-ben történt eset. Ekkor ugyanis a plébános a kegyúri terhek megtagadása miatt szövetséget hozott létre a földesúr, Sándor Antal ellen. A szövetségnek szinte az egész falu a tagja volt, élén a volt bíróval, ifjabb Tatay Antallal. Az éppen hivatalban lévő bíró azonban nem mert szembeszállni az uradalommal, és ellenezte a szövetség működését. A bajnaiak ezért úgy döntöttek, hogy a bírót az uraság tudta nélkül leváltják, és a „birot időnek előtte meg gyalázván a kaludgyát tűle el vitték, es Bíronak tették Florián Jánost”.
Amikor az esetnek hírét vette a vármegyei vezetés, kötelezte a bajnaiakat, hogy ötven botütés terhe mellett vigyék vissza a kalodát, ők azonban ezt nem tették meg. A szolgabíró ezért jelentette az esetet Sándor Antalnak, akinek hatalmában állt megerősíteni vagy eltanácsolni a falubeliek által önkényesen megválasztott új bírót. Bár nem tudjuk, hogyan végződött az eset, mégis valószínű, hogy Flórián János háza elől elvitette az uraság a kalodát, azaz nem tartotta meg őt bírói hivatalában, mert a szolgabíró így ajánlotta őt a figyelmébe: „mivel azon Embert meg nem magyarázhatom melly ravasz, es meg szüntetetlenül Ngod ellen furdalozo es az egész községet bujtato Ember legyen hogy ha pedig bíró maradhat, annál szabadosabban folytathatja ravaszságát”.
A bírói székbe legtöbbször tehát olyan ember került, aki az uradalom követelményeinek és a jobbágyok elvárásainak is megfelelt. Nem volt könnyű hivatal, főként a XIX. század első felének viszonyai közt, amikor a kötelező iskoláztatás bevezetése után öntudatosodó jobbágyság és a feudalista rendszerhez szigorúan ragaszkodó földesurak között kellett mindennaposan megteremteni az egyensúlyt.
Bajna falu urbáriuma (KEMÖL)
XVIII. századi bajnai népviselet egy erősen romantizált ábrázoláson
