A Sándorok honfoglalása

Teljes szövegű keresés

A Sándorok honfoglalása
Miután a Magyar Királyság területén a külső és belső ellenséget egyaránt leverte, a Habsburg Birodalom az ország közigazgatásának helyreállítására, a békés termelő élet megindítására törekedett. Ebben nagy segítséget nyújtottak neki azok a birtokos családok – főleg az ország észak-nyugati területéről – akik végig kitartottak a Habsburg-ház mellett, és sokszorosan bizonyították hűségüket. Komárom és Esztergom megye történetében ilyen volt – többek között – az Esterházy és a Sándor család.
A Szlavnicai Sándor család első, Esztergom megyében letelepedett tagja – mint már említettük – Sándor Menyhért volt, aki nemcsak a megye életében játszott fontos szerepet, de saját vagyonának gyarapítására is nagy gondja volt. Hivatali pályafutását segítette, hogy feleségének, Gubasóczy Annának nagybátyja váci és nyitrai püspök, később kalocsai érsek lett. Valószínűleg ennek a rokonságnak is köszönhető, hogy Esztergom megye főispánja, az esztergomi érsek szabad kezet adott neki, és teljes bizalommal viseltetett iránta.
Mint láttuk, a Both család birtokai az örökösök kezén szétszóródtak és felaprózódtak. Sándor Menyhért és fia, Mihály, miután a megfelelő anyagi alapokat megteremtette, hozzálátott a már igen távoli rokonok kezén lévő birtokrészek felvásárlásához. Both Katalin utódai közül ekkor még ketten voltak életben: Farkas Ambrusné Kincsy Orsolya és Páhy András. Ez előbbitől 1698 és 1745 között részletekben vette meg a birtokot Sándor Mihály tízezer-hétszáz forintért, az utóbbitól 1698-ban és 1713-ban vette zálogba annak részét tizenöt-tizenöt évre. Az Esztergom megyeieken kívül 1717-ben a Bars megyei Szodó, valamint a Komárom megyei Szentmihály és Kisigmánd faluban lévő örökrészeket is megvette tőlük. Both Dorottya utódai közül a Géczy család 1718 és 1758 között harminchétezer-ötszázhetven forintért adta el örökségét Sándor Mihálynak, aki ezután a Sándor család különböző ágainak kezén lévő birtokrészek egyesítésére törekedett.
Sándor Lászlónak és Nebojszai Balogh Erzsébetnek három gyermeke volt: Mihály, a már említett Menyhért alispán apja, Ádám és Anna. Sándor Mihály a bajnai birtokrészt Sándor Ádám azonos nevű fiától 1743-ban háromezer-huszonöt forintért, Miklós nevű fiától pedig 1744-ben háromezer-száz forintért vette meg. Sándor Anna Madocsányi Imre felesége lett, és négy gyermeknek adott életet, akik közül Krisztina 1719 és 1765 között részletekben hétezer-ötszáz forintért, Mária 1732-ben és 1743-ban ezerkétszáz forintért és a Trencsén megyei Rongyosisztrice birtokjogáért adta át örökségét, Erzsébet 1718-ban és 1749-ben ötezer forintért, Gáspár pedig 1729-ben és 1753-ban kétezer-ötszáz forintért adta el a bajnai uradalom tulajdonjogát.
A volt Esztergom megyei Both birtokok – Bajna, Nagysáp, Sárisáp és több puszta – 1765-re tehát már Sándor Mihály birtokába kerültek, aki a megszerzett birtokok jövedelmét jól kiépített uradalmi rendszerrel biztosította. Ennek központja lett Bajna.
Amikor Bajna a Sándor család birtokába került, 1701-ben összesen tizenkét házhely és két kastélynak nevezett épület volt rajta. Sándor Menyhért, aki a politikai és közéletben jelentős szerepet játszott, Esztergomban vett magának házat, és itt telepedett le, Bajnát inkább csak ideiglenes szálláshelyének, nyaralójának tartotta. Mivel a település körüli erdők vadban gazdagok voltak és kiváló vadászhelynek ígérkeztek, a mai bajnai kastély helyén vadászlakot építettek, körülötte vadaskertet alakítottak ki. Sándor Mihály a vadászlak mellé egy udvarházat és egy pajtát, a falu határában pedig kertet, szőlőt telepített, folyókat és halastavakat keríttetett el, és serfőzőházat építtetett. A faluba azonban csak Sándor Antal költözött be, aki a bajnai vadászházat igazi nemesi kúriává alakíttatta át. Az építkezés 1775 körül kezdődött, és 1776. október 29-én már fel is szentelte Batthyány József esztergomi érsek a kastélyban lévő házi kápolnát.
A Sándor család azonban nemcsak saját kényelmére, hanem a falu hitéletének erősítésére is gondolt a faluban lévő templom és kápolnák rendbehozatalával. A középkorban épült és az évek során többször átalakított templom teljes felújítása Sándor Mihály földesurasága idején, 1751-ben történt meg. Maga Sándor Mihály, aki a XVII. századi barokk vallásosság igazi mecénása volt, annyira szerette Bajnát és környékét, hogy ő maga is az általa felújított templomban kívánt nyugodni. Halála után nem sokkal került sor az új temető kialakítására, amely egészségügyi okokból 1775-től kezdve már nem a templom körül, hanem a falu határában helyezkedett el háromszáz lépésnyire a szentegyháztól.
A Bajna mellett lévő középkori települések templomainak felújítása is Sándor Mihály nevéhez fűződik, aki az államhatalom által támogatott barokk vallásosság jegyében keltette új életre a török által lerombolt sárási és csimai kápolnát. III. Károly és lánya, Mária Terézia ugyanis, főként a protestantizmus ellensúlyozására, kezdeményezte, majd nagymértékben támogatta a búcsújáró helyek és Szűz Mária kultuszának elterjedését. Ekkor született a Bajnával szomszédos Péliföldszentkereszt is.
Mindkét, Bajna határában lévő kápolnát Szűz Mária tiszteletére szentelték fel, Csima Nagyboldogasszony (augusztus 15.), Sárás pedig Sarlós Boldogasszony napjára (július 2.) teljes búcsút nyert. A búcsúk minden évben nagy tömeget vonzottak, a kápolnákban lévő Mária-képeket a környékbeliek különleges tisztelettel vették körül. A búcsúk napján összegyűlt emberek bőségesen fogyasztottak a földesúr tulajdonában lévő kihelyezett kocsmákban, így a Sándor családnak is tekintélyes hasznot hoztak. Sáráson 1755 és 1772 között épült fel a kápolna, ahová egy szent életű remete be is költözött. Az új templom kvadrátkövekből készült, zsindellyel fedett kicsiny kápolna volt, amelyben csupán három vasráccsal védett ablak és egy ajtó szolgáltatott némi fényt, a mellette lévő fatoronyban pedig egy harang kapott helyet. A kápolnában lévő oltár felett a könnyező nagyszombati Szűz Mária festett képe függött, amely a kápolna lerombolása után a bajnai templomba került. A kápolna fenntartását a mellette lakó remete végezte, aki koldulásból és az uradalom által jutatott adományokból élt. A sárási kápolnának egyébként egy méhkason kívül nem volt más jószága, ezt egyetlen név szerint ismert remetéje, Nagy János hagyta rá.
A Bajna határában lévő másik, sokkal jelentősebb csimai kápolna rendbehozatala Sándor Menyhért idejében kezdődött el, miután a kegyúr súlyos betegségében fogadalmat tett, hogy ha valaha meggyógyul, Szűz Mária tiszteletére kápolnát emeltet. A földesúr egészsége visszatért, a csimai kápolna felépült. Mellé, mintegy húszlépésnyi távolságra, egy remete költözött, aki a kápolna ellátásáért volt felelős. A háza mögött lévő kert, az uradalom adományai és a búcsúnapokon összegyűjtött alamizsna fedezte mindennapi kenyerét. Csimán az első remete az izsai plébános, Schmidt Jakab volt, utódai közül Turi György, Belák Antal, Aács Pál, Zitnyánszky Ferenc és András atya nevét ismerjük. Gondozták a kápolna mellett lévő kálváriát és az alatta lévő kicsiny Szent Anna-kápolnát is. A tizennégy stációs kálvária tetején Krisztus és a két lator keresztje, valamint a Fájdalmas Szűzanya, Szent János evangélista és Mária Magdolna szobra várta az ide érkezőt.
A kvadrátkövekből és téglából készült kápolnán három ajtó és öt ablak volt, vörös zsindellyel fedett fatornyában a búcsúk napján három harang szólt. Berendezése a három oltáron és az orgonán kívül fapadokból, festett vászonképekből, kelyhekből, gyertyatartókból, miseruhákból állt. A főoltár felett lévő Szűz Mária-képhez a néphagyomány az évek folyamán csodás eseményeket fűzött, amelyek miatt a csimai kápolna lassan búcsújáró hely hírébe került. Az ide érkező tömeg Nagyboldogasszony ünnepén és az azt megelőző napon a kápolna mellett vásáron vehetett részt, bár 1772-ben az uralkodó megtiltotta, hogy az ünnepnapon piacot tartsanak. Sándor Antal igen erősen tiltakozott ez ellen – hiszen a piaci bevétel az ő pénztárát gazdagította –, így a rendelet mellett kitartó plébánossal, Hury Pállal komoly összetűzésbe került.
A piacot végül nem szüntették be, és ez lett Csima veszte. Az 1782. évi búcsú alkalmával ugyanis egy parázs vita következtében előkerültek a kések, és egy epöli fiatalember az életét vesztette. A szent helyhez tapadó vér miatt II. József – aki egyébként is a szerinte felesleges kápolnák, templomok és szerzetesrendek eltörlésére törekedett – száz évre bezáratta a kápolnát. Csima elnéptelenedett, megszűntek a hangos vásárok, búcsúk, majd a II. József által haszontalannak ítélt remeték is eltávoztak. A toronyban lévő három harangot a gyermelyi templomnak ajándékozta Sándor Antal.
Bár a kápolnát a királyi rendelet csak száz évre zárta be, mivel azonban ez alatt a száz év alatt az uradalom magtárnak használta, állapota úgy leromlott, hogy 1891-ben lebontották, köveiből épült a gyarmatpusztai iskola és a nagysápi templom egy része.
A csimai kápolna bezárásával egy időben II. József a sárási kápolna ajtajára is lakatot tett, majd elrendelte lerombolását. A csimai kálvária volt az egyetlen, amely túlélte a XVIII. századot, és napjainkban is áll.
A kápolnák, keresztek és templom építése kézzelfogható megnyilvánulása volt annak a mély vallásosságnak, ami a bajnaiakat ebben az időben jellemezte. A plébánia kegyura természetesen a Sándor család volt, tagjai igyekeztek minél műveltebb és képzettebb papokat hívni Bajnára. Bár a plébános jövedelmei miatt igen sok vita támadt az uradalom és az egyház között, a Sándor család kegyúri kötelezettségeit mindig példamutatóan teljesítette.
A templom és az iskola rendbehozatalára és működtetésére fordított költségekről a későbbiekben lesz szó, a plébánia építéséről azonban most kell szót ejtenünk. Már a legkorábbi időktől kezdve a plébános javadalmazásához tartozott egy önálló lakhely biztosítása, ez kezdetben valószínűleg egyszerű jobbágyház volt. Bajnán az uradalom először 1759-ben építtetett házat a plébános számára a ma is álló plébánia helyén. A kőalapú vályogháznak hét szobája volt, amelyből a plébánosnak két szoba jutott: egy háló- és egy dolgozószoba. Egy a ruhák, három a vendégek, egy pedig a szolgálók számára volt fenntartva. Ez utóbbihoz tartozott egy kis kamra is.
A ház mellett egy fedetlen és egy fedett vermet vájtak, a lovak és a marhák számára pedig külön istállót építettek, s mivel csűr nem volt, a szalmát is az itt tárolták. Az istálló melletti fedett fészerben álltak a kocsik és az üres hordók, a kicsépelt búzát vermekben őrizték.
A plébánia tekintélyes épülete volt hivatva kifejezni a község egyházi közigazgatásban játszott szerepét. A vályogfalak azonban nem tudták kiállni az idő próbáját, és negyven év múlva megrepedeztek, az ajtók, ablakok berozsdásodtak. Sándor Antal kezdte el toldozgatni a foltokat, fia, Sándor Vince 1820-ban a plébánia tetejét is kicseréltette. Ugyanakkor készültek el a plébániához tartozó melléképületek: istálló, fészer, csűr. 1833-ban azután Sándor Móric úgy döntött nem vályog-, hanem kőépületre van szükség, és a bajnai, epöli és nagysápi hívek közmunkáját felhasználva felépíttette a ma is álló paplakot. Ebben kilenc szoba kapott helyet, amelyből kettő a segédlelkészeké, kettő a szolgálóké, a többi pedig a plébánosé volt.
Az építkezések és a költségek fedezésére szükség volt bevételekre is. A XVIII. század elején történt meg a több mint két évszázadig működő uradalom megszervezése, amelynek egyik központja, mint említettük, Bajna lett. A Rákóczi-szabadságharcot követő időszak sok tekintetben megváltoztatta hazánk falvainak életét. A vallási megújulással és katolikus restaurációval párhuzamosan a világi nagybirtok is kialakította a maga szervezetét, és elkezdte építeni máig csodált vagy a második világháború után tönkretett kastélyait. Az elavult feudalista birtokok helyett, amelyek legfőbb bevétele a jobbágy által megtermelt termény volt, olyan uradalmakat szerveztek, amelyek a piacra termelnek, aktívan részt vesznek a kereskedelemben és a földesuruknak járó adót pénzben fizetik ki. A birtokosok a tulajdonukban lévő falvak közül egyet kiemeltek és kiépítettek székhelyüknek, ahol a továbbiakban tiszttartójuk és számviteli hivataluk működött. A Sándor család ősi volta miatt Bajnát választotta központjának, amely mellett Budához való közelségére tekintettel egyre nagyobb szerepet kapott Bia, ahol Sándor Vince 1823-ban építtetett egy kisebbfajta kastélyt.
Az uradalom szervezett keretek közti kiépítése az 1712. évi országgyűlés után kezdődött meg, amikor elrendelték, hogy a katonaság pontos létszámának megállapítása céljából írják össze a lakosságot. Az összeírásokra 1715 és 1720 folyamán került sor. Bajnán 1715-ben ötvenhárom főt írtak össze, akik közül kilenc, 1720-ban pedig negyvenhatot, akik közül hét volt az egész telkes jobbágy. Bár ekkor már megtörtént a jelentékeny német és tót betelepítés a megyébe, a falu mégis színmagyar terület maradt.
A bajnai földek termékenysége kitűnőnek bizonyult, a hegyek oldalán és a völgyekben feküdt, csak a nagyobb viharok és záporok okoztak benne károkat. 1720-ra már a szomszédos Sárás és Csima erdővel benőtt, cserjés területeit is felszántották és művelés alá fogták. 1711 és 1715 között szőlőket telepítettek, amelyek közepes minőségű bort termettek. A kaszálók területét egy, az uraság számára elkerített résszel és az állatok itatását biztosító kis tóval csökkentették. Mivel háziállat még nagyon kevés volt, nem volt nagy szükség legelőre sem. A falut környező igen dús erdők uradalmi használatban voltak, de ezeket tűzi- és épületfának korlátlanul használhatta a lakosság. Uradalmi kézben volt még ezenkívül a kocsma és a mészárszék. A faluban egy vízimalom működött, továbbá egy kovács és egy csizmadia dolgozott.
Az összeírások adatai azt mutatják, hogy Bajna Esztergom megye egyik legjelentősebb települése volt – ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a török időkben sem pusztult ki teljesen lakossága – az egész telkes jobbágyok száma csak Dömösön és Cséven volt nagyobb. Malom, kocsma és mészárszék is csak három faluban működött még Bajnán kívül a megyében.

A Szlavnicai Sándor család leszármazási táblája, a Bajnán fontosabb szerepet játszó családtagok feltüntetésével

A Sándor Antal által 1778-ban emelt vörös márvány kereszt (Mudrák Attila felvétele)

A lerombolt sárási kápolna oltára felett függött nagyszombati Szűz Mária-kép (Mudrák Attila felvétele)

Az 1833-ban épült plébánia napjainkban (Mudrák Attila felvétele)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages