Táncban élő hagyomány

Teljes szövegű keresés

Táncban élő hagyomány
Az apátfalviak nemzeti táncstílusunkat megtestesítő csárdást táncolták, a lassút és a frisset egyaránt. Táncuk domináns jegyei a friss csárdásban érvényesültek. A friss egyik típusa, a lippentős terjedt el. Az utolsó nagy táncos nemzedék minden tagja – Kardos István, Kerekes B. Márton, Gyenge Mátyás – csodálatosan szépen járta. Különösen a karakterisztikusan apátfalvi alaptípust, a buktatóst. Legnagyobb mestereként Kerekes Burkus Mártont emlegetik. A lány jobb oldalra perdült, szembe a legénnyel. Ha a lány ekkor nem fogta volna le szoknyáját, az magasra, a nyakába röpült volna.
A tánc mozdulatfajtái között Apátfalván is jelentős szerepet kapott a csapásolás. Az úgynevezett könyöklőst korunkban már csak Kerekes B. Márton tudta járni; letérdelt, a padlót megütötte tenyerével. A lány addig egyedül járta a lippentőst.
Az ugrálóst Kardos István járta, ő volt a mestere a marsolásnak is. Finoman, utánozhatatlanul táncolta, egy fiatal sem tudta tőle megtanulni. Az ő gyakorlatában a táncolás, az éneklés, a rigmusmondás nem vált el egymástól. Hosszú vőfélyi munkája során magabiztosan viselkedett a színpadon is. Partnere a felesége, Julis néni volt, de betegeskedése után húga Deszpotné Kardos Ilona vette át helyét. Az ismert nemzedék legjobb táncosának Kerekes B. Mártont tartották, tréfás és mókás személyiségnek ismerték.
A község nagy táncosai valamennyien egyéni módon átélték, újraalkották a hagyományt.
Az apátfalviak nagyon szerettek táncolni, erre minden alkalmat megragadtak. A fiatalok a vasárnap délutáni kocsmai mulatságon, a kalákában találkozhattak. A lányok a kocsma ivójába nem mehettek be, ők az udvaron álldogáltak. A legény intett a kiválasztott lánynak, „Kati, gyere” így kérte föl táncra, bementek a kocsma báltermébe, miután ennek vége volt, pacsi; a lányok az udvarra, a legények az ivóba mentek. A XX. században a szegényebbek a Lichter vendéglőbe vagy a Takács kocsmába jártak, a módosabbak a Juhász Vendel kocsmába.
A tanyákon citerabált tartottak. Az esti órákban egyik vagy másik tanyán összejöttek, és citera mellett éjfélig táncoltak. Ha a citerás is beállt közéjük, nótára járták.
Az apátfalvi tánchagyomány értékére az 1930-as évek második felében kezdtek fölfigyelni. Az akkoriban kibontakozó gyöngyösbokréta mozgalomba szívesen bekapcsolódtak. Ennek országos kezdeményezője, Paulini Béla a társadalom akkori vezető erejét a falvaktól a parlamentig megnyerte a szent ügynek, így a község vezetői élére álltak a mozgalomnak. Mivel országosan a hagyomány hiteles bemutatására törekedtek, a kultuszminisztérium szakmai közreműködésre a Néprajzi Múzeum kutatóit kérte föl. Az apátfalvi tánchagyomány megvizsgálására 1937. március 20-án két kiváló, fiatal néprajzkutatót küldtek le: K. Kovács Lászlót és Fél Editet. Ők tüzetesen tanulmányozták a község élő és letűnt szokásait, ezek közül a gyöngyösbokréta számára a lakodalom egyes jeleneteit és táncait találták alkalmasnak. Jelentésükben részletesen le is írták az itteni házassági népszokást.
A templomból a vőlegényes házba érkezve a vőfély táncra viszi a menyasszonyt, majd gyertyás táncot jártak. „Akár táncra, akár láncra stb. felkiáltások után harmadszor adja oda a vőlegénynek. Míg ezek ketten táncolnak, a lányok körbe állnak, égő gyertyával éneklik az Akkor szép az erdő… kezdetű nótát. Közben a menyasszonyra és a vőlegényre kiabálják: sánta a menyasszony, sánta a vőlegény, és a lábukra világítanak az égő gyertyákkal. A menyasszony kendőjével a gyertyák felé csapkod, hogy eloltsa. A keresztanya leveszi a menyasszony fejéről a fátylat és vállán át köti meg, mindenki párosával táncra perdül.”
Vacsora után „első tánc a sortánc volt. A vőfély kiköveti a párokat, vagyis párosítja az asszonyokat, embereket, előbb a rokonokat, az Este virágzik a repce dallamára táncolnak.” Miután éjfél körül bekötötték a menyasszony fejét, „ekkor ismét gyertyástánc következik. Előbb a vőfély, háromszor, ezután a vőlegény, a körülállók gyertyát vesznek és a Kedves feleségem, hallod-e? dallamára ugyanúgy táncolnak, mint az első gyertyástáncnál.
A táncok a jelzett dallamokra: gyors csárdás, lassú csárdás, lippentős”.
1937. június 29-én már Szegeden is bemutatkoztak az apátfalvi lakodalmassal. A gyöngyösbokréta szépen ívelő pályája 1944 őszével megszűnt. A katolikus leányegylet és a fiúegylet tagjai Körmöczi Mátyásné Koller Ida tanítónő irányításával népi táncokat is betanultak, 1939 nyarán az iskola udvarán be is mutatkoztak, de nem apátfalvi táncokkal léptek színre.
A intézményi keretek közötti közművelődés 1951-től, a Petőfi Kultúrotthon létrejöttével kezdődött. Ebben az évben a Színművészeti Főiskola táncfőtanszaka munkaközösségének megbízásából Borbély János hallgató ment Apátfalvára gyűjteni. A lakodalmi népszokást „érdekesnek” találta, és leírta a vőfély táncát, amire a menyasszony megtáncoltatása után került sor. „A vőfély egész táncán látszik a férfias keménység. Ha táncol, akkor teljesen beleadja magát a tánc hevébe…” A lakodalmat állandó vidámság és jókedv jellemzi. „A férfi táncos néha elhagyja a párját, és egyedül táncol, szólóban, csapásolásokkal, könnyedebb mozgásokkal és közbekiabálással tarkítja a táncot. Ezek a dolgok kellemes összhatást adnak. A táncot páros forgatással fejezik be.”
Kovács Lajosné 1939-ben, férjhezmenetelekor került ki Apátfalvára. 1949-ben végezte el a tánctanárképzőt. Eredményesen tanította a község fiataljait szalontáncra, majd népi táncra is. Szalma István iskolaigazgató kezdeményezésére 1954 januárjában népi tánccsoport alakult az apátfalvi lakodalmas bemutatására. A lakodalmas forgatókönyvét Szalma István írta, a népi énekeket Szigeti György gyűjtötte, a rigmusokat Kardos István mondta tollba, a betanítást Kovács Lajosné végezte. Ebben nem a tánc, hanem az énekek, rigmusok elmondása kapott központi szerepet, az előadás műfaja népi játék. A negyvenperces összeállítást a megye minden nagyobb községében és városában bemutatták, a szegedi színházban is fölléptek.
A makói születésű Ács Sándor a Népművelési Intézet megbízásából 1955–56-ban rendszeresen járt le Apátfalvára, és szaktanácsaival segítette a tánccsoportot. A lakodalmas színre vitelét hitelesnek, változatosnak tartotta, Kovács Lajosné jó érzékkel válogatta össze a táncokat.
Az ezt követő években az Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársai: Martin György, Tímár Sándor, Kápolnai Imre filmet, hangfelvételt és fényképet készítettek. Ezek a felvételek a Zenetudományi Intézet néptáncarchívumában, részben a Szegedi táncegyüttes, illetve Nagy Albert koreográfus tulajdonában vannak.
Az apátfalvi tánchagyomány őrzője a helyi művelődési házban működő népi tánccsoport, amely 1999-ben fölvette Kerekes B. Márton nevét.

Az apátfalvi lakodalmas menet a szegedi gyöngyös bokréta rendezvényén 1937-ben

Kardos István és Kardos Istvánné táncol (Kápolnai Imre felvétele 1956-ban)

Kerekes B. Márton és Mátó Katalin táncol (Kápolnai Imre felvétele 1956-ban)

Gyenge Mátyás és Gyenge Mátyásné táncol (Kápolnai Imre felvétele 1956-ban)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT