VI. Dr. Pongrácz Lóránt lelki végrendelete

Teljes szövegű keresés

VI. Dr. Pongrácz Lóránt lelki végrendelete
Kedves Hívek!
Amikor 1958 októberében e plébánia vezetését átvettem, az volt az óhajom, hogy a rámbízottaknak szolgálatára legyek az üdvösség útján, és egy perccel se maradok itt tovább, mint amíg használni tudok.
Az Úr Jézus Krisztus, akinek annak idején fiatalon szolgálatába szegődtem, és akinek ügyét szívvel-lélekkel előmozdítani akartam, most véget vetett sáfárkodásomnak.
Életem végén még egyszer hálát adok Istennek mindenért. Főleg a létezés, a megváltás, a keresztényi élet és a papi hivatás kegyelméért. Hálát adok Istennek, hogy e földön élnem és az Ő országáért dolgoznom engedett és minden méltatlanságom ellenére annyi kegyelemben és jótéteményben részesített.
Külön is megköszönöm a Szűzanyának, hogy engem, a csípőficammal született gyermeket, pártfogásba vett és az Úr Jézushoz vezetett.
Köszönöm Istennek, hogy szüleim szigorú, de szeretetteljes és gondos nevelésben részesítettek és mindig jó példát adtak. Ezzel öntudatlanul is alapját vetették későbbi papi hivatásomnak. Köszönöm, hogy jó iskolázásban részesültem, és alapos tanulmányokat végezhettem a jezsuita atyáknak pécsi Pius főgimnáziumában nyolc éven át, és majdnem ugyanannyi időn át az ő vezetésük alatt álló innsbrucki egyetemen, majd – amikor a német nemzetiszocializmus vallásellenes vezetősége ezt megszüntette – a svájci pápai fakultáson. Többek között ennek az alapos tudományos kiképzésnek is köszönhettem, hogy Istenbe, Jézus Krisztus isteni voltába és az egyház krisztusi küldetésébe vetett hitem soha nem rendült meg, pedig láttam nagy mozgalmakat hatalmas erővel az egyház ellen támadni. És köszönöm Istennek azt a belátást és tapasztalatot, amire későbbi életem és papi működésem folytán egyre jobban rájöttem: egy magatartás van, amit az embernek élete folyamán soha nem kell megbánnia, ha t.i. igazán a Krisztus által kijelölt úton iparkodik járni. – Kérem is kedves Híveimet, őrizzék meg mindhalálig keresztény katolikus hitüket, tartsanak ki hűségesen az Istenember, Jézus Krisztus által alapított római katolikus Anyaszentegyház és Krisztus földi helytartója, a római pápa mellett.
Köszönöm apátfalvi kedves Híveimnek is a személyemmel kapcsolatban megnyilvánult sok szeretetüket, bizalmukat és támogatásukat. Más vidékről, merőben más környezetből és más munkakörből kerültem ide. Talán nem feleltem meg úgy az igényeknek, ahogy kellett volna és magam is szerettem volna. De mindig a jóakarat és a kötelességteljesítés vezetett. Mind a mellett, ha bárkit megbántottam vagy igazságtalanul megszomorítottam volna, ezért most végórámban még egyszer nyilvánosan bocsánatot kérek; ha pedig akadt volna valaki, aki engem megbántott, annak teljes szívemből megbocsátok. – Kérem, imádkozzanak értem, szegény bűnös emberért, akinek utolsó órámban egyetlen reményem és bizodalmam: Jézus Szentséges Szívének nagy irgalma és a Szűzanya pártfogása.
A halált már most – amikor e sorokat írom – elfogadom utolsó teremtményi hódolatként a legnagyobb készséggel és megadással Isten kezéből: akkor, amikor, ott, ahol és úgy, ahogy az Élet Ura, Isten Szent Fölsége rendeli. Istenem, legyen meg mindenben a Te szent akaratod! És irgalmazz nekem a Te nagy irgalmasságod szerint!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Apátfalva, 1966. április 27-én, Kaniziusz Szent Péter ünnepén.
(Forrás: Szolgálat. Papok és szerzetesek ma. 1971. Húsvét. 9. sz.)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT