Egyházi földesurak szolgálatában
Egyházi földesurak szolgálatában
A meredek Maros-part rég elmúlt időknek néma és mégis beszédes emlékeit őrzi. Az újabb kőkorszakban már lakott volt. Az itt élő nép ismerte a tüzet, főzni tudott, halászattal és vadászattal foglalkozott. A római korban barbár törzsek lakták határát, és a népvándorlás hullámai itt is éreztették hatásukat.
Apátfalva – neve szerint – valamely monostor apátjának képezte a birtokát. Csanád megyében két helyen működött apát: Egresen és Csanád városában. Egresen a Boldogságos Szűz tiszteletére III. Béla király 1179-ben alapította a ciszterciták monostorát. A Franciaországból behívott szerzetesek a Maros bal partján építették föl monostorukat. II. Endre király templomukat fejedelmi dísszel alakította ki. A monostor birtoka eredetileg Egres falu volt, amelyet négy, szépen jövedelmező erdélyi szász faluért cseréltek el. A csereszerződést a pápa is megerősítette. II. Endrét és francia származású feleségét a templom kriptájában temették el. Semmi nem indokolta, hogy a szép jövedelemmel rendelkező egresi apátságot Csanád várával szemközt egy lakatlan pusztasággal megajándékozzák. Az egresi monostor magas színvonalon álló testületnek számított, a pápák gyakran megtisztelő megbízásokkal látták el. Semmi nyoma nincs, hogy Apátfalvának első birtokosai lettek volna.
A helység már akkor a csanádi püspöki egyház birtokához tartozott, amikor a püspök és a káptalan birtoka még nem különült el. Ez a XIII. század elején következett be. A XIV. században már mint a csanádi székeskáptalan birtoka szerepelt. Mivel Apátfalva közvetlenül Csanád fölött feküdt, sokkal hihetőbb, hogy nem a távolabbi egresi, hanem a közeli csanádi apátságtól nyerte a nevét. Így minden bizonnyal a község alapítását a csanádi Szűz Mária bencés monostor apátságának köszönheti. Az apát – mint a csanádi székeskáptalan tagja – a püspök és a káptalan közös javadalmát élvezte, a XIV. századtól viszont az apátnak külön uradalmai voltak.
A köznép máig Pátfalvának hívja, első előfordulása Pothfalua névalak.
A vidék lakossága nem ismerte általánosan az egyházi rangot jelölő közszót, a szókezdő „a” hangot névelőnek értelmezték, és betűelhagyással, névcsonkítással Pátfalvának mondták a települést.
A község neve különféle változatokban fordul elő. Néhány példa. 1334: Pothfalua, 1415: Apathfalwa, 1469: Apathfalva, 1561: Apadfalva, 1564: Apádfalu, 1654: Kisapadffalwa, 1659: Kisapótfalua, 1808: Apáthfalva, 1851: Apátfalva, 1863: Apátfalwa, 1913: Apátfalva, 1954: Apátfalva.
Keletkezését a csanádi révnek köszönheti. A középkori Apátfalva Csanád várával szemközt, a Maros jobb partján feküdt. A honfoglaláskor magyarok által megszállt terület volt. 1000 körül a nagy hatalmú magyar törzsfő, Ajtony uralma alatt állt. Nemzetségfői székhelyéről, Marosvárról irányította a Köröstől Erdélyig, Vidinig és Szörényig elterülő birtokait, ahol megszámlálhatatlan szilaj lova és barma legelt, de mindenfelé sorakoztak földművelő és kezes állattartó szállásai is. A görög szertartás szerint keresztelkedett meg, a bizánci udvar szövetségeseként szembeszállt Szent Istvánnal. Marosvárnál föltartóztatta a királyi sószállító hajókat, és vámot szedett tőlük. A király hadat indított ellene, vezére, Csanád sikeresen legyőzte.
A nemzetségfő birodalmán új megye jött létre. A Szent Gellért-legenda szerint az Ajtonyt legyőző Csanád vitézhez így szólt Szent István: „A mai naptól fogva ezt a várost nem Maros, hanem Csanád városának hívják, azért, hogy abból ellenségemet kiölted. Te léssz ennek a vármegyének ispánja, és azt a magad nevéről fogod elkeresztelni: nevezzék azt minden nemzedékig Csanád megyének.” 1030-ban pedig püspökséget alapított, ezzel meghonosítva a nyugati kereszténységet. A csanádi püspökség székhelye szintén Csanád lett, az első főpásztornak a velencei születésű Gellértet nevezte ki a király.
Az első okleveles adat a XIV. századból maradt fönn, a község neve 1334-ben a pápai tizedlajstromban fordul elő. Azokat a helységeket vették számba, ahol plébániák működtek. A tizedlajstrom tartalmazza a település és a plébános nevét, valamint a plébános évi jövedelmének tizedét. Községünk esetében a följegyzés: „Továbbá Pál Pothfaluáról öt garast fizet.” Föltételezve, hogy minden plébános lelkiismeretesen vallotta be jövedelmét, ebből az adatból következtetni lehet a plébánia, illetve a község nagyságára. Egy garas négy báni (banális) dénárnak felel meg, hatvan garas egy márkának. Az apátfalvi plébánia húsz báni dénárt fizetett be a pápai tizedre, a plébánosnak ennek tízszerese, vagyis kézszáz báni dénár volt az évi jövedelme. Ezek az összegek csekélynek tűnnek, de akkor egy márkáért egy jobbágytelket, két márkáért nemesi kúriát épületestül, tíz márkáért télen-nyáron forgó malmot, száz márkáért várat lehetett vásárolni.
Apátfalva tehát már az első okleveles előfordulásakor közepes nagyságú Csanád megyei településnek számított, ugyanis egy plébániára jutó pápai tized huszonnégy báni dénár volt, Apátfalváé húsz. Összehasonlításul néhány példa: Nagylak két, Szőreg négy, Tárnok tizenegy, Zombor tizenöt, Hódvásárhely tizenhat, Makófalva huszonnyolc, Csanád negyvenhárom, Révkanizsa negyvenhárom, Pécsk[a] negyvennyolc, Perjámos ötven báni dénárt fizetett.
Minden bizonnyal a faluból származott Apátfalvi Miklós székeskáptalani tag (1408), püspöki helynök, Apátfalvai vagy Pátfalvai István 1445–47-ben a bécsi egyetemen tanult, Apátfalvai György 1458-ban, Apátfalvai Gergely 1469–85-ben volt aradi kanonok.
Sokáig nem hallani semmit a településről. 1469-ben egy emberölésbe keveredett pap különös történetét jegyezték föl, aki egyházi fölmentésben részesült. Kemecsei János Csanád megyei tisztelendő Rómából hazafelé tartva megszállt Apátfalván. Éjjel rablók törtek rá, elvették pénzét, ruháját és ékszerét, karddal több sebet ejtettek rajta, megkötözték és rázárták az ajtót. A zajra az apátfalviak elfogták a rablókat, és a Pécskától nyugatra eső Latorján nevű faluba vitték. Itt a pallosjoggal fölruházott Orros László földesúr akasztófára ítélte őket, de azzal a kikötéssel, hogy az ítéletet Kemecsei személyesen hajtsa végre. Hiába hivatkozott utóbbi egyházi állására. Azzal fenyegette meg, különben őt akasztatja föl, együtt a rablókkal; kénytelen volt engedelmeskedni. A Szentszék föloldozta.
A Dózsa-féle parasztháború kapcsán került be Apátfalva neve az ország történetébe. Dózsa György Békésen kapta kézhez a további toborzást letiltó királyi parancsot. A parasztsereg a Maros völgye felé vette az útirányt. Dózsa egyik alvezérét, Balog Istvánt kétezer emberrel a csanádi rév elfoglalására küldte. A nemesség katonaságot toborzott. Báthori István temesi főispán és Csáki Miklós csanádi püspök vezette sereg egyórás heves harcban az apátfalvi síkon szétszórta a parasztsereget, Balog futva menekült el a harctérről. Szerémi György 1540-ben krónikájában maga is megemlékezik az apátfalvi csatáról: „[Dózsa] György már a Körös mellett fekvő Gyulához indította el seregét, s a mezőn tábort ütött, ott harmadszor számlálta meg hadinépét. Úgy találták a számot, hogy már harmincháromezer ember van, lovakkal a gyalogosok. A nevezett Balog Istvánt kétezer emberrel a csanádi szöglettel szemben lévő apát[falv]i rév elfoglalására küldte. Másfelől pedig a magyar mágnás urak akkor titokban nagy sereget gyűjtöttek. Báthori István Temesvárról meg Csáki Miklós csanádi püspök s a nemesek mindegyik alispánja felkelt a keresztesek ellen. Azután Balog István elfoglalta az apát[falv]i révet a Maros folyónál. Ezután István ispán és a püspök Balog Istvánra támadt, de ezek helytálltak. Kétszer intéztek támadást ellenük, s nagy viadalt vívtak egymás közt; több mint egy óráig nem bírták a keresztesektől elfoglalni a tábort; csak nagy nehezen vették el tőlük. Balog István elfutott urához, Székely Györgyhöz, s mindent elmondott, hogy megverték és kifosztották a mágnások és a nemesek, s nagyon nagy volt vérük folyása; a parasztok közül pedig sokan elmerültek a Maros folyóban. A főemberek és a nemesek örültek a zsákmány hasznának. Ezután Nagylak mezővároshoz lovagoltak, ott tábort ütöttek, citeráztak és bodzasípon furulyáztak, énekeltek és örvendeztek… Azután pedig Székely György kikémlelte, hogy a püspök, Báthori István és a többi nemes nagyon örvendezik. Szent Lőrinc vértanú előünnepén, éjszaka, az esti imádság órája után gyorsan megindította seregét Székely György. A nap már felkelt. Minthogy már tizenkétezer embere volt Gyulánál, megostromolta reggel a folyó melletti nagylaki várat a benne lévő magyar urak felett. A sok nép a mezőváros házainak cserepeivel gyorsan feltöltötte a vár árkát egészen a tetejéig, s a várat felgyújtották. Báthori István még ágyban feküdt a szerémi bor bőséges ivásától, s így a többiek is. Ő megmenekült oly módon, hogy mezítláb, süveg nélkül, egy ingben Temesvárra futott egy nyereg nélküli lovon, ezt káplánja, Lőrinc rendelte oda; így jutott Temesvárra. Azután hogy a vár nagy lánggal égni kezdett, Miklós püspök Csanád felé menekült. De a keresztesek utolérték, s megkötözve Székely Györgyhöz vitték egy ispánnal, név szerint Ravaszdi Péterrel együtt. Majd Székely György így szólt a püspökhöz: Jól jöttél; emlékezz rá, püspök úr, miképpen utasított téged a múltkor a király Budán, hogy nekem kétszáz márkát adj az én vitézi asztalomra, s te megtagadtad; azonfelül gyalázatos szavakkal szidalmaztál, mint latrot. Bár én éretted, az árvákért, az özvegyekért és az ártatlanokért a pogányok ellen véremet ontottam, engem mégis hálátlannak mondtatok. – Megparancsolta a gulyásoknak a következő magyar szavakkal: Korpázd meg ezt a bestyét! – Mindjárt megragadták a nevezett püspököt, s karóra húzták lábával felfelé. És Ravaszdi Pétert keresztre szegeztette fel, s más nemeseket karddal földre teríttetett.”
Temesvár bevétele után, 1552-ben Ahmed bég elfoglalta Egrest és Csanádot, átkelve a Maroson fölégette Apátfalvát és Nagylakot. Izabella királyné drága ajándékokkal igyekezett Szulejmán szultánt rávenni, hogy a marosi erősségeket bocsássa Erdély rendelkezésére, de ez nem történt meg. A török adóösszeírások, a defterek 1555-ben és 1561-ben Apátfalvát pusztának mondták. Az 1567. évi defter szerint „földjét kívülről művelik”, 1579-ben „Szecse falu lakosai művelik”. 1573-ban is teljesen lakatlan volt, temploma romokban hevert, lelkészsége megszűnt. 1647-ben, amikor a csanádi püspök javait összeírták, puszta telekként szerepelt, és a szecsei katolikusok használták földjüket. (Szecse – Szecső a Maros jobb partján feküdt, Apátfalvától nyugatra.) II. Rákóczi György 1649. december 2-án Fejér Ábrahám borosjenei vitéznek ajándékozta Apátfalvát. Ekkoriban egyes katolikus magyarok kezdték megszállni, gróf Pálffy Tamás püspöknek nyolc tallér évi adót fizettek. Pálffy püspök 1654-ben, Macripodari Jácint püspök 1660-ban királyi oltalomlevelet kapott birtokaira.
1686-ban nyolc-tíz család lakta Kis-Apátfalvát, s azok a tatár hordák perzselték föl, amelyek Makót is a földdel egyenlővé tették. Így Apátfalva ismét pusztává vált.
Az 1757-ben felszentelt katolikus templom
A templom belső tere (Levelezőlap az 1920-as évekből)
Dabóczi Mihály: Dózsa György (1979)
