Nemzetségek, családok, szerzetesek

Teljes szövegű keresés

Nemzetségek, családok, szerzetesek
A krónikák szerint a Géza fejedelem és Szent István által megszervezett Magyar Királyságban Andocs és Köp első birtokosai a Győr nemzetség tagjai voltak. A nagy hírű nemzetség őse egyes feltételezések szerint az a német lovag lehetett, aki a Koppány elleni küzdelemben tüntethette ki magát. A nemzetség első ismert tagja, Győr fia Ottó (Atha) nádor alapította meg 1061-ben a mai Kaposvár melletti zselicszentjakabi bencés monostort.
A Győr nemzetség később több ágra szakadt. Közülük az Óvári-Kémedi és a Szerdahelyi tett szert a legnagyobb hírnévre. Míg a Szerdahelyiek többnyire az ősi fészekben, vagyis Zselicszentjakabon és környékén, illetve általában Somogyban, addig az Óvári-Kémedi ág inkább a távoli Moson és Veszprém, valamint Baranya megyében szerzett birtokokat. Utóbbiak Somogyban csupán Nágocsot, Andocsot és a zselici Gyarmatot (ma Kaposgyarmat) tartották meg.
Az Árpád-ház fénykorában olyan, országos tisztet betöltő személyek kerültek ki e nemzetségből, mint a királyi udvarban jelentős befolyással bíró Saul, kalocsai érsek, akit kortársai szent életű embernek neveztek. Testvére, Csépán pedig egyenesen a nádori székig emelkedett. Feljegyezték róla, hogy a jeles tisztséget különösen nagy gonddal viselte, monostort alapított Lébényben, halála előtt pedig az Európa-szerte tisztelt templomos lovagok javára végrendelkezett.
Saul és Csépán tehát dicsőséget hoztak nemzetségükre, családjukra. Nem így harmadik, fiatalabb testvérük, Pat nádor, aki magas tisztségét bátyja halála után nyerte el. Őt a szépirodalomból jól ismert Bánk Bán 1212-ben buktatta meg, és maga ült a helyére. Pat, a család istenfélő szokásait folytatva, visszavonult a közélettől, és bűnbánatból vagy csupán önmaga lelki üdvének biztosítására római zarándokutat tett. A család következő, országos méltóságot viselő tagjának sem volt szerencséje a politikában. Óvári (Altenburgi) Konrád karrierje eleinte felfelé ívelt, egészen a főpohárnokságig. A XIII. század második felének zűrzavaros, lázadásokkal és intrikával tarkított világában azonban rendre rosszul választotta meg pártfogóit. Ráadásul politikai vakságát nemegyszer a hatalmaskodás bűnével is tetézte. Birtokszomszédaival összeveszett, ellenfeleire német csapatokat szabadított, az ország hadviselése idején az ellenségtől a maga birtokaira mentességet eszközölt ki. Mindezért többször is birtokelkobzással sújtották, valószínűnek látszik, hogy ő veszítette el Andocsot is. Fia, Jakab mindenesetre már csupán Baranya megyében rendelkezett birtokokkal.
Hogy a Konrád kalandor természetének köszönhetően elkobzott andocsi birtok először kit gazdagított, nem tudjuk. Lehet, hogy már ekkor több nemes osztozott a falu földjein, de az is lehet, hogy a király egyetlen, csatában kitűnt vitézének juttatta a falut. Talán róla emlékezik meg az az 1274-es forrás is, amelyben andocsi birtokosként említenek egy bizonyos Andochi Jánost. Mindennek azonban egyre kisebb jelentősége volt, hiszen bárki vagy bárkik kapták birtokul Konrád egykori faluját, a XIII. század végén a megerősödő Kőszegi család uralma alá hajtotta majdnem az egész Dunántúlt. Akár volt nemes „gazdája” az andocsi birtoknak, akár nem, a falu valódi jövedelmei közvetlenül vagy közvetve de a Kőszegiek kezére kerültek.
Az Árpád-ház kihalása utáni zűrzavaros időkben, amikor kiskirályok uralták Magyarországot, az ősinek mondott nemzetségek is megtizedelődtek. A XIV. század első felében, azután, hogy az Anjou-házból származó Károly Róbert megszilárdította uralmát az országban, sok olyan nemes jutott birtokhoz vagy nyert el tisztséget, aki korábban igyekezett valamely tartományúr kíséretében meghúzni magát. Lehet, hogy Andochi János éppen Kőszegi Henrik mellett szerzett vagyont és elismerést famíliájának. Mindenesetre a XIV–XV. században a család már nem csupán a megyében de a királyi udvarban is ismert. Bizonyos, hogy sokra tarthatták itteni birtokaikat, hiszen önmagukat Andochinak nevezték. A famíliáról azonban, az 1274-es már idézett említést nem számítva, először 1354-ben hallunk, amikor Andochi János királyi emberként tanúskodott egy birtokelhatárolási ügyben. Királyi embernek azokat a személyeket nevezték, akik valamilyen jogügylet végrehajtásánál megjelentek, intézkedtek, személyükkel hitelesítették azt. Az ilyen személyeket általában az adott megye tekintélyes nemeseiből válogatták, Andochi János is saját pátriájában mértékadó személyiségnek számíthatott. A nevezett ügyben egyébként János egyházi méltóság, a fejérvári prépost képviseletében járt el.
Leszármazottja, Andochi Tamás is úgy érezhette, hogy az egyház szolgálata előnyös és nemes cselekedet, mert 1412-ben a dömösi prépost érdekeit képviselte a Somogy megyei Csepelen lévő birtok hovatartozása ügyében. Az ügyvédi szerep később sem volt idegen a famíliától, 1423-ban a család újabb tagja, Mátyás is a király ügyvédvalló levelével lépett fel az ország nádora előtt. A jogtudás és az ősök által biztosított tekintély mellett azonban minden bizonnyal személyes kvalitások is szerepet játszottak abban, hogy 1494–1496 között a család akkori feje, Andochi János egészen Somogy vármegye alispáni székéig emelkedhetett.
A jeles család azonban már a XIV. század közepétől kénytelen megosztozni Andocs földjein másokkal. Mindenekelőtt a karthauzi szerzetesekkel, akiknek a Bakony hegyeiben megbúvó lövöldi kolostora 1391-ben kapta birtokul Luxemburgi Zsigmond magyar királytól, a későbbi német-római császártól, Karádot és tartozékait, köztük Andocs és Köp falut. Remeterend volt a karthauziaké, az általuk épített templom körül sorakozó kunyhókban éltek. Napjaikat a ház körüli munkákkal, könyvmásolással, ájtatossággal töltötték. Tartózkodtak a húsevéstől és némaságot fogadtak. Utóbbi fogadalmuk miatt néma barátoknak is nevezték őket. Híresek voltak gyógynövény- és gyógyszerész-szakértelmükről is. Valószínűleg ők lehettek Andocs legbékésebb birtokosai. Az általuk birtokolt területeken született meg Kápolnás-Andocs, mely nevét a szerzetesek által felállított kápolnának köszönhette.
A rend magyarországi megtelepedését elősegítő Nagy Lajos király, illetve veje, Luxemburgi Zsigmond által támogatott karthauziaknak a későbbiek folyamán olyan támogatóik akadtak, mint I. Mátyás anyja, Szilágyi Erzsébet, a híres hadvezér, Kinizsi Pál, illetve az utolsó nemzeti királynak tartott Szapolyai János. Ennek ellenére viszonylag kevés rendházat tartottak fenn az országban. Némasági fogadalmuk ugyanis többnyire tiszteletet ébresztett ugyan, ám nem vonzott sokakat a belépésre. Ráadásul magyarországi megtelepedésükkel nagyjából egy időben született meg a pálosok rendje is. A két szerzetesi közösség közötti konkurálást jól érzékelteti az is, hogy miután mindkettő birtokot nyert Andocson, igyekeztek uradalmukat egyre jobban növelni. A versenyt, csakúgy, mint országosan, végül a pálosok nyerték meg.
A Boldog Özséb által 1250. körül Pilisszentkirályon alapított pálos rend a történelem folyamán az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend volt.
A toldipusztai birtokot 1384-ben kapták Zámbó Miklós királynéi tárnokmestertől, akit hálából a kolostorban temettek el. A tárnokmester úr ekkoriban maga is új birtokosnak számított. A területet eredetileg ugyanis Kistholdy György és Péter birtokolta, akikről a település a nevét kapta. Az ő magvaszakadtuk után gyorsan váltották egymást a birtokosok. I. Lajos király először hűséges emberének, Nagy Pálnak adományozta a Toldot. Csakhogy Nagy Pál, a kiváló vitéz is utód nélkül halt meg, így a falu ismét Lajos királyra, illetve özvegyére, Mária anyakirálynőre szállt, aki ekkor már nem habozott azt Zámbó Miklósnak adni. A királynő tárnokmestere aztán szinte azonnal a pálosoknak juttatta az értékes falut, melyhez hétkerekű malom, gyümölcsös, fürdő és szántóföld is tartozott. A pálosok toldi kolostorát a mai Nagy-Toldipuszta vidékén emelték. A rendtagok aztán 1392-ben kápolnát szenteltek Szűz Mária tiszteletére. Állítólag a kápolnában azt a XII. században készült, fából faragott Mária-szobrot helyezték el, amelyet a XVIII. században andocsi Máriaként ismertek meg Magyarország búcsújárói. (Egyes kutatások jóval későbbre, az 1510-es évekre teszik ennek a szobornak a keletkezését.)
1455-ben Marcali János, Zala megye ispánja, szentföldi zarándoklata előtt, végrendeletében megerősítette a toldi pálosokat addigi birtokjogukban. Emellett újabb adományokkal is gazdagította a rendet, neki juttatván egy malmot és patai uradalmát is. A pálosok mindezért cserében ígéretet tettek arra, hogy, akárcsak hajdanán Zámbo Lászlóért és családjáért, Marcali János és ősei lelki üdvéért is naponta misét szolgáltatnak.
A szerzetesek tulajdonképpen a Marcali famíliának köszönhetik Egyházas-Andocsot. A sok apró adomány mellett ugyanis a család két nagy értékű ajándékozása juttatta Egyházas-Andocshoz a rendet. Még jóval a szentföldi zarándoklat előtt, 1449-ben ajánlotta fel Marcali János a már akkor is Egyházas-Andocs néven emlegetett birtoka felét a toldi pálosoknak. Ehhez a félhez adta aztán 1484-ben kései utóda, Marcali László a másik felet ajándékul. Ezért a pálosokat a következő évben a somogyvári Szent Egyed konvent Egyházas-Andocs egyedüli birtokosának nyilváníthatta. Így történt, hogy a pálosok, akik 1384-ben a távoli Toldipusztán voltak csupán birtokosok, 1536-ra Egyházas-Andocs kizárólagos urai lettek. Emellett, a korabeli adólajstrom szerint, bírták még a közeli Ecsény vidékét is, amelyet 1480-ban kaptak adományul a Fajszi családtól.
E család, hálából az adományért, szintén a toldi kolostorba temetkezhetett. Így a toldi pálosok egyre több magas rangú patrónusra, a Fajsziak személyében pedig befolyásos megyei támogatókra tettek szert. Hogy miért volt fontos mindegyik említett család számára a kolostorba való temetkezés? Nos, a bizonytalan, kiszámíthatatlan világban a nemesség számára a család fennmaradása volt az egyik legszentebb eszme. A birtokokat elkobozhatták, a család kikerülhetett a király kegyeltjei közül, de a szerzetesek kolostorában, mint a középkori élet legszilárdabb szigetein, hitük szerint örökké fennmaradnak a família sírboltjai. Így a kései utódok számára mindig lesz honnan folytatni az ősök dicsőségét. Ha pedig a család mégis kihalna, a szerzetesek kriptája jobban őrzi emléküket, mint egy birtok vára, ami más tulajdonába kerül. Persze az is szempont lehetett, hogy volt, aki úgy vélte, mivel nem mindig élt a keresztény hit szellemének megfelelő életet, a kolostornak tett adományok és az oda való temetkezés talán elősegíti bűnbocsánatát.
A pálosok, hasonlóan a néma barátokhoz, remeteéletet éltek, ám azok némasági fogadalma nélkül. Így nem véletlen, hogy az adakozó nemesek választása rájuk, és nem a karthauziakra esett. Hiszen aki nem beszélhet, az kellő gyakorisággal misét sem tud mondani a család lelki üdvéért. Volt azonban a két rend között más különbség is. A pálosok a gyógyfüvek gyűjtése helyett inkább a szőlőtermesztésben, halastavak telepítésében és malmok működtetésében jeleskedtek. Így az andocsi birtokon kívül számtalan kisebb-nagyobb birtokot szereztek folyók és tavak mellet, köztük a Balaton déli és északi partján is.
A pálosok egyre szaporodó javai mellett továbbra is maradtak nemesi birtokosok Andocson. 1536-ban két nemes család, az Uzdyak és az Ispánok bírtak földdel a faluban. Nem tudjuk pontosan, hogy mi történt az egykori Andochi famíliával. A birtokosváltás időpontjának meghatározását nehezíti, hogy az 1536-os összeírások még három Andocsról ejtenek szót, anélkül azonban, hogy az Andocsi család neve bárhol is szerepelne. Ezzel szemben 1557-ből már csak egyetlen Andocsról szólnak a források. Ekkor viszont az Uzdy és az Ispán névvel nem találkozunk. 1557-ben ugyanis ismét Andocsi Jánost és „más nemeseket” tüntetnek fel az összeírások Andocs és Lak birtokosaiként. Igaz, a „más nemesek” birtoka ekkor már csupán két és fél portára korlátozódott, szemben az addig hírből sem ismert Zöld István tulajdonával, akinek ekkoriban négy porta – adózó háztartás – volt a kezén.
Bár a korabeli összeírások korántsem teljesek, az Andocsi család „eltűnése” nem tulajdonítható csupán a hiányos forrásanyagnak. Az egykor nagy hírű família XVI. századi sorsát tekintve a megfejtés kulcsa talán abban a történetben rejlik, amely 1512-ben vette kezdetét. Ekkoriban szállt perbe Andochi Benedek lánya, Ilona, azért, hogy megkapja örökrészét, melyet unokahúga, Dorottya birtokolt. A perben meghallgatták Dorottya testvérét, Imrét is, akinek élete, illetve az, hogy volt-e felesége és gyermekei, a múlt ködébe veszett, bár valószínűnek tűnik, hogy az 1557-ben említett János az ő fia lehetett. Jóval ismertebb azonban Dorottya férjének famíliája! A beperelt unokahúg ahhoz a bizonyos Uzdy Gáspárhoz ment férjhez aki, mint láttuk, az egyik új birtokos család tagja volt. Lehetséges, hogy a férfi ágon „meggyengült” Andochiak az 1500-as évek elején áldozatul estek egy feltörekvő família, az Uzdyak, birtokéhségének? Ha ez így történt, akkor az 1557-ben említett Andochi János mikor szerezhette vissza ősi jussát vagy annak egy részét? Ezekre a kérdésekre talán sohasem fogunk választ kapni. Ráadásul bárki is szerepel a korabeli adóösszeírásokban a falu uraként, valószínű, hogy az itt élők ekkor már a Török családnak hódoltak, amely 1557-ben hivatalosan is birtokolta Köp falut, bár valószínűleg hatalmaskodás útján került a tulajdonába.
Akárki szerezte is meg végül Andocsot, a falu XVI. századi urainak nem sok örömük telhetett uradalmaikban. A török mind gyakrabban tört be Magyarország területére, az 1526-os mohácsi csatavesztés után pedig már a dél-dunántúli térségben is portyázott. 1542-ben török szpáhik égették fel mindhárom Andocsot. A korabeli feljegyzések és a hagyomány szerint a támadás a földel tette egyenlővé a település virágzó kolostori gazdaságait. A pusztulás azonban mégsem lehetett olyan nagymérvű, mint azt az emlékezet megőrizte, mert a toldi pálosok a törökdúlás után valóban elhamvadt Toldiból Andocsra vitték Mária-szobrukat, nyilván így tudván nagyobb biztonságban azt. A toldi pálos kolostor amúgy teljesen leéghetett, talán túlélő is alig akadt.
Néhány héttel a török támadás után Péter vikárius Segesdről a toldi kolostorba indult, hogy ott megkezdje a szerzetesrend szervezetének és a kolostorépületnek a helyreállítását. Megérkezett-e vagy sem, nem tudjuk. Az 1555. évi török hadjárat azonban már a segesdi pálos kolostort is menekülésre kényszerítette. A Koppány-völgyétől a Balatonig terjedő terület lakói valószínűleg már 1545, a Tolna megyei Ozora eleste óta kénytelenek voltak a töröknek hódolni. Az egykor a törökök által rettegett „déli végek főkapitányának”, Ozorai Pipónak a sasfészke többé nem a védelmet, hanem a veszélyt jelentette az itt élők számára. Innentől kezdve egy évszázadra teljesen megszűnt a szerzetesi élet az andocsi vidéken. A szomszédos Karád, mely a karthauziak birtoka volt, és felégetésére Andoccsal egy időben került sor, már ekkor, legalábbis elméletben, a veszprémi püspök birtokába került. A király rendelkezése értelmében ugyanis 1559-ben a karthauziak minden birtoka a püspökre szállt. Valószínűleg ez lehetett a jogalapja annak is, hogy a XVII. század végén Andocsot is a veszprémi püspök vette birtokba. Míg azonban ez bekövetkezett, bő száz esztendőnek kellett eltelnie. Ez idő alatt pedig a karthauziak és pálosok virágzó kertjei, malmai, gyógyfüves ültetvényei mind semmivé lettek. Nem maradt más, csak füstölgő romok a török hadak után. Meg a helyben maradt jobbágyság és a már akkoriban is több évszázados Mária-szobor.

A Győr nemzetség címere

Az andocsi Mária XVIII. századi ábrázolása

Az andocsi templom gótikus kápolnája

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages