Parkban a gazdaság
Parkban a gazdaság
Az 1920. évi trianoni békediktátumot követő államhatár-változás mélyen érintette az elcsatolt Nyugat-Magyarország, azaz az Őrvidék gazdasági helyzetét. A terület új birtokosa, Ausztria súlyos általános válságot élt át az első világháború után, miközben az ország legszegényebb területévé Dél-Burgenland, benne Felső-Őrség vált. Már 1921-ben megszűnt a közvetlen vasúti közlekedés az új országhatáron keresztül, bár a síneket egyelőre még nem szedték föl. Az osztrák vasút viszont hamar megépítette az össszekötő pályát, illetve a hozzá szükséges alagutakat Pinkafőről a Bécs– Graz közötti vasúti fővonalhoz. Ennek ellenére Dél-Burgenland viszonylag elszigetelt maradt, bár a vámok és szállítási nehézségek ellenére a gazdasági kapcsolatok nem szakadtak meg teljesen Magyarországgal, s különösen nem a közúton. Az 1930-as években például akadt olyan alsóőri kereskedő, aki a saját teherautóján szállította a felső-őrségi fát Szombathelyre értékesíteni.
Az alsóőriek a megváltozott helyzetben a fáradhatatlan kezdeményező helyi plébános, Horváth János vezetésével a közös gazdálkodás különböző formáit keresték. Voltak is ennek előzményei, hiszen már 1877 óta működött az alsóőri tűzkárbiztosító szövetkezet. A lelkész elsőként az alsóőri Csépelési Egyletet szervezte meg 1923-ban, amely a kevés anyagi erővel rendelkező gazdák számára lehetővé tette a gépesített technika igénybevételét. 1923. április 7-én jegyezték be az Alsóőri Takarékszövetkezetet is, amely két évvel később magába olvasztotta néhány környező falu – Vasvörösvár, Oláhciklény és Őrisziget – kevés tőkével rendelkező hasonló szervezeteit. A takarékpénztár fejlődését a német megszállás, a világháború sem szakította meg. 1945-ben már a tartomány egyik jelentős pénzintézetének számított, és csak jóval később olvadt bele az osztrák vidéket meghódító, német mintára szerveződő Raiffeisen Bankba.
Az 1930-as évek legtöbb embert mozgósító gazdasági közössége az alsóőri Jószágbiztosítási Egyesület volt. A tagsági díjat a biztosított állatok száma szerint fizették. A jószágok esetleges megbetegedésekor az orvosi költségek nyolcvan százalékát az egyesület fizette, és csak húsz százalékát a gazda. Az egyesület abban is segédkezett, hogy kényszervágás esetén vevőre találjon a felesleges hús. A biztosítás csak a szarvasmarhákra terjedt ki, más háziállatra nem.
Az előbbiektől eltekintve azonban a két háború között inkább vesztegelt, mintsem fejlődött az alsóőri gazdaság. A legszükségesebb közbeszerzésekhez gyakran Amerikába kivándorolt alsóőriek nyújtottak anyagi támogatást. Felsőőr viszont tovább fejlődött, sőt 1939-ben ismét várossá nyilvánították, és a következő évtizedekben az új, dél-burgenlandi régió központjává vált. Alsóőrt hamarosan új aszfaltút kötötte össze a járási székhellyé előlépett szomszédos településsel.
Ennek az útnak a megépítése hozott aztán jelentős változást a falu életében. Mindenekelőtt azért, mert átalakította a főutca arculatát. A folytatás azonban csak az 1960-as évek második felétől következett, amikor elkészültek a járdák, és megkezdték a mellékutcák aszfaltozását. Az 1980-as évekre már minden utcában – beleértve a cigánytelepét is – szilárd burkolaton lehetett közlekedni. A házakhoz vezető bejárókat szintén aszfaltozták vagy kaviccsal szórták föl. A falu képének változásánál is fontosabb volt azonban, hogy már a két világháború között Alsóőrről jó minőségű út vezetett Felsőőrbe, ami részben enyhítette falu hátrányos helyzetét, annak következményeit. Az aszfaltúttal és az 1960-as évektől rohamosan terjedő gépkocsihasználattal a falu újra kapcsolatba kerülhetett a világgal.
Ez különösen az osztrák főúthálózatba illeszkedő szövetségi utak kiépülése után kapott igazi lendületet, amikor az 1980-as években elkészült a Bécs–Graz autópálya. Ma már sokkal gyorsabban lehet gépkocsival és autóbusszal eljutni Bécsbe Felsőőrből, mint vonattal. Az aszfaltút kialakítását követően menetrend szerinti autóbusz-közlekedés indult, előbb Felsőőrbe, majd más szomszédos falvakba, végül nagyobb távolságra. Az osztrák fővárosba is naponta közlekedik közvetlen autóbuszjárat Alsóőrből; a magyar államhatár megnyitása óta Szombathelyre is. Az előbbiek hatására a vasúti forgalom olyannyira eljelentéktelenedett, hogy Felsőőrtől keletre ma már csak nosztalgiavonatok járnak derűs hétvégéken.
Az így kitárulkozó világ döntően átalakította az alsóőriek lehetőségeit és igényeit is. Az önellátásra éppen megfelelő kisgazdaságok hamarosan képtelenek voltak ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Az 1960-as évek elején a lakosok többsége még ezekből a gazdaságokból élt, de a legtöbbjüknek tíz-tizenöt évvel később már csak kiegészítő jövedelmet nyújtott a föld, amelyet azonban nemcsak a bevételért, hanem a birtoklás rangjáért is műveltek. Az akkor kialakult foglalkozási szerkezet érvényes ma is. Ahogy erre már utaltunk, a lakosság nagyobb része – különösen a férfiak – a falun kívül, elsősorban a nagyiparban és részben szolgáltató üzemekben, a közlekedésben, hivatalnoki vagy értelmiségi pályákon keresi a kenyerét. Ebből a szempontból kedvező a felsőőri ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások gyors fejlődése, mert a szinte karnyújtásnyira fekvő város számottevő alsóőri munkaerőt köt le. Különösen a nők számára nyújt munkalehetőségeket a felsőőri járási kórház, amelynek rohamos fejlődésére jellemző, hogy amíg 1973-ban ötvenhét orvos dolgozott itt, addig tizenöt évvel később már több száz.
Alsóőrben az 1960-as építették ki a vízvezeték-hálózatot. Megvalósítására megalapították aVízszövetkezetet, és néhány év alatt 258 háztartásba jutott el a vezetékes víz. Használati díja akkor évi nyolcvan schilling volt, lovanként és szarvasmarhánként további nyolc schillinget kellett fizetni.
Az 1960-as és az 1970-es évek sajátossága volt, hogy a faluban végbement a kisbirtok rendszer felbomlása. Az a néhány család, amely megélhetését és megnövekedett igényeit kizárólag mezőgazdasági termelésből kívánta fedezni, fölvásárolta az elhagyatott gazdaságokat, és piaci értékesítésre állította elő termékei nagy részét. Az utóbbiak összetételét rugalmasan változtatták, mert immár nem a családi, a helyi vagy a hagyományos igényeket vették figyelembe, hanem a mindenkori piaci követelményeket. E húsz-harminc hektáros gazdaságokat szinte teljesen gépesítették, s bár így is jelentős munkáslétszámra volt szükségük, mégis sikeresen működtek. E jelenség akkoriban általános volt az egész régióban. Bár 1988-ban példul a kereken tízezer dél-burgenlandi parasztgazdaságnak csak az egynegyede, mindössze kétezerötszáz nyújtott ilyen keretek között megélhetést tulajdonosaiknak.
Az 1970-es években az Őrvidéken kutató amerikai magyar antropológus, Sozán Mihály ezeknek a nagygazdaságoknak jósolt szép jövőt. Tévedett. Napjainkra ezek a mezőgazdasági üzemek történelemmé váltak Alsóőrött. Nehéz kideríteni, miért alakult ez így, amikor Burgenland-szerte ma is számos ilyen típusú földművelőcsalád működik sikeresen. A helybeliek személyes, illetve családi tragédiákról, öngyilkosságokról beszélnek. Valószínűbb azonban, hogy a változások társadalmi törvényszerűségekből következtek.
Napjainkban a mezőgazdaság ismét elszakadóban a piactól, a portákon újra önellátásra termelnek. Szarvasmarha már csak kevés akad az egykori állattenyésztő faluban. Az 1990-es évek elejére a lótartás is teljesen megszűnt. Hogy napjainkban újra megjelentek a lovak a faluban, az nem a mezőgazdasági, a közlekedési, vagy a kereskedelmi igényeknek köszönhető, hanem a sportnak és a turizmusnak.
Az állandó utazási kényszer nemcsak társadalmilag jár számos nehézséggel, de költséges is, és a lakosság életvitelét is befolyásolja. Az 1980-as évek elején Seper József polgármester még ezt nyilatkozta az Alsóőrön Őrség címmel megjelenő folyóiratnak: „Nagy segítség volna, ha nyugati tőkepénzes magyarok kis üzemeket alakítanának itt, és ezzel munkalehetőségeket nyújtanának, hogy ne kelljen sokaknak ingázniok Bécsbe, Grazba, vagy még messzebbre.”
Az egyetlen jelentős beruházás most kezdődött a faluban, közvetlenül a lakóházak mellett, az Alsóőrt Vasvörösvártól elválasztó kukoricatábla helyén. Az önkormányzat a földet eladta egy vállalkozásnak, amely energiatakarékos kislakótelepet épít itt. A beruházás jelentős bevételhez juttatta a helyhatóságot. Kérdés, hogy kik vásárolják majd meg az új lakásokat: alsóőriek vagy beöltözők? Az viszont biztos, hogy ez a beruházás nem teremt tartós munkalehetőséget a falubeliek számára. A polgármester várakozása ellenére nyugati magyar és egyéb pénztőke sem érkezett Alsóőrre, nem teremtett munkahelyeket.
Jött viszont más, már az 1970-es évek elején az óriási forgalmat lebonyolító kereskedelem. A Halco cég ügynökei harminc éve jelentek meg a körjegyzőségen azzal az igénnyel, hogy szeretnék fölvásárolni a 63-as számú főút melletti telkeket. A kereskedők hosszú távon gondolkodtak. Tudták vagy legalábbis sejtették, hogy Alsóőr fekvése igen kedvezővé válik, amint rés nyílik a vasfüggönyön. Persze addig sem árt, ha a szórványosan érkező és nyugat felé tartó dunántúli turista első élménye éppen az alsóőri bevásárlóközpont meglátogatása lesz. Akkora üzletházat építettek, amelynek nem akadt párja egész Dél-Burgenlandban. Az ekkor már egyre inkább személygépkocsis életvitelt folytató felső-őrségieknek – de még a távolabb fekvő falvak lakóinak is – megérte keresztülhajtani Felsőőrön, hogy az alsóőri szupermarketben költsék el pénzüket. Árai egyébként alacsonyabbak voltak, mint Felsőőr üzleteiéi.
Az óriási – akkoriban amerikai jellegűnek tűnő – bevásárlóközpont 1971-ben nyitotta meg kapuit, és már akkor többeket foglalkoztatott Alsóőrről. A Halcót később egy másik cég vette át üzemeltetésre, ZEMA néven folytatta tevékenységét, majd a Spar tulajdonába került. A vasfüggöny lebontása után az áruház óriási forgalmat bonyolított le a magyarországi bevásárlóturizmusból. Ez tovább javította a helybeli lakosok munkalehetőségeit, mert növelte a magyar nyelvtudás tekintélyét, amiből az alsóőriek – az asszimilációs folyamatok ellenére –a környező települések lakóival szemben sokat nyertek. A bevásárlóközpont ma is elsősorban lányokat, asszonyokat foglalkoztat falunkból. Ezt a vevők is tapasztalhatják, mert jó néhány pénztárosnő hajtókájára tűzött névkártyáján magyar név olvasható. Az alsóőri Interspar az egész Spar üzletláncon belül is kiemelkedő jelentőségű. Amióta az utóbbi Ausztria határain túl is terjeszkedik – például Magyarországon –, azóta az alsóőri áruház alkotja az egész láncolat földrajzi központját.
A Halco később egy építőanyag telepet is nyitott az nagyáruház mellett, amely később a Raiffeisen kezébe került. 1980-ban adták át azt a gabona-nagykereskedelmi központot, amelynek hatalmas betonsilója ma is a völgy legkiemelkedőbb pontja, de nem a legszebb látványossága.
Alsóőrön az 1980-as, 1990-es évek fordulójától már folyamatos az óriáscégek letelepülése az ipari park területére, illetve az annak szomszédságában nyitott felsőőriben. A befektetni szándékozó nagyvállalatok az 1990-es évek második felében egymásnak adták a kilincset az alsóőri községházán, de nem mindegyik kapott beruházási engedélyt. Az elöljáróság következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy csak kereskedelmi céllal lehet ipari parkukban új vállakozásokat létesíteni.
Az Interspar bevásárlóközpontján – melyet 1998-ban bővítettek, és földalatti parkolóval láttak el – és a Raiffeisen építőanyag-telepen, illetve gabonaraktáron kívül előbb egy Renault gépkocsi-forgalmazó települt ide, aki később áttért a Nissan autókra. A Toyota is autószalont nyitott. Az utóbbiak mellett egy autógumi-nagykereskedés is üzemel. Az építőanyag-telep szomszédségéban kertészeti áruház, amelyet egy stájerországi cég működtet. Szintén stájer érdekeltségű az elektromos eszközöket kínáló Gaschler. A kertészeti áruházat pedig részben versenyre kényszeríti a szintén itt megtelepedett motorfűrész- és fűnyírógép-kereskedés. Két nagy osztrák lakberendezési üzletlánc – a Lutz és a Kika – is pavilont épített itt 1994-ben. Az Avanti benzinkutat nyitott.
Az imént felsorolt tizenegy óriásvállalat évente hatalmas összegű adót fizet Alsóőrnek, amelynek lélekszáma napjainkban – a hozzá tartozó Németciklénnyel együtt – sem haladja meg az ezret.
Az alsóőri kisiparnak is szembesülnie kell azzal a jelenséggel, amelytől a felsőőriek 1970-ben annyira aggódtak, hogy emiatt nem adtak engedélyt a Halcónak a bevásárlóközpont felépítésére. Különösen a hagyományos kis üzletek nehéz helyzetéből érzékelhető, hogy a nagy bevásárlóközpont tönkreteszik a kiskereskedelmet. Alsóőrön ma már csak két bolt működik – szemben az 1980-as évek négy virágzó vegyesüzletével –, ezek is a napi háztartási fogyasztásra rendezkedtek be. A faluban megszűnt a tejfelvásárló központ, és az egykori öt vendéglőből az egyik már csak időnként tart nyitva.
Az éttermek egyébként is váltásra kényszerültek, többnyire a gyorsétkezdék működési rendjét követik. Kivétel a Magyar udvar – Ungarischer Hof –, ahol hétköznap olcsó menüt kínálnak, vasárnaponként pedig sajátos konyhaművészetére tekintettel, más falvak lakói is szívesen felkeresik.
Az elmúlt két évtized folyamán számos kisipari üzem szűnt meg a faluban: boltok, egy vendéglő, ács-, illetve asztalosműhelyek, autófényező, tejfelvásárló központ és más vállalkozások. Tény, hogy elsősorban az ipari park versenye miatt kellett bezárniuk. A tejátvevő-épületében azonban nyílt egy sikeres üzlet, amely főként a tulajdonos családi gazdaságának a termékeit forgalmazza. Akad olyan alsóőri vállalkozás is, amely élőállattal kereskedik, és – élve a határ közelségével – külkereskedelmi tevékenységet is folytat. Liszt Ferenc és Klaudia helyi tulajdonú cége homokbányát üzemeltet, de – alkalmazkodva az ipari park óriási szállítási igényeihez – távolsági fuvarozást is vállal. A faluban a Raiffeisen Bank kirendeltségén kívül egy magán-értékpapír-ügynök is tevékenykedik. Egy fiatal vállalkozó, Györök Kurt pedig a legnagyobb osztrák betonépítő vállalat dél-burgenlandi részlegét vezeti.
Alsóőrben az úgynevezet alsó malom – melyet csak 1967-ben privatizáltak –, ma is nagy mennyiségben őrli meg a környéken termett gabonát. Az elmúlt három évtizedben jelentősen bővítették és korszerűsítették, a Pinka folyó vízi energiája helyett ma már nyersolajat használ. Az őrlőhelyet működtető vállalkozás növényvédelmi feladatokat is végez. A másik, az úgynevezett felső malom már régen nem üzemel. Elhagyatott épülete mellett még felfedezhető a hajdani szabályozáskor elterelt Pinka hajdani medre, és a csalánba gurított malomkő is tanúskodik a régi időkről. A csatornába terelt folyó túlsó partján azonban ma is jövedelmezően termel a malom mellékágazatától örökölt faüzem.
Az alsóőri cigánytelepen asztalosok, fafaragók, ószeresek dolgoznak. Az egyik legsikeresebb vállalkozás Michael Pfeiffer ószer- és bútorkereskedése, amely főként régi bútorok felújítását végzi szép üzleti eredménnyel.
Alsóőri képeslap az 1960-as évekből
Őrvidéki-burgenlandi magyar települések az 1980-as évek végén (Gaál Károly rajza)
