Szép idők, arany napok

Teljes szövegű keresés

Szép idők, arany napok
Az 1848. évi áprilisi törvények szentesítésének időszakában rendezett viszonyok uralkodtak Alcsúton. Itt nem került sor tiltakozásra, parasztmozgalom sem robbant ki, hála azoknak az intézkedéseknek, amelyekre az imént utaltunk.
A jobbágyfelszabadítás, a robot eltörlésének híre általános elégedettséget váltott ki, mindezt tetézte a kilenced és az egyházi tized eltörlése. Az említett törvények hatására a tegnapi jobbágyok szabad birtokossá váltak, a feudális szolgáltatások megszüntetése pedig gazdasági energiákat szabadított fel. Csupán a szőlődézsma további beszolgáltatása csökkentette a jobbágyfelszabadítás pozitív hatását (a szabadságharcot leverő császáriak ezt a kötelezettséget visszaállították, az nem szerepelt az uralkodó által 1848. április 11-én szentesített törvények között). Az örömbe tehát üröm is vegyült, elsősorban a zsellérek és az uradalmi cselédek adtak hangot elégedetlenségüknek: ők föld nélkül, üres kézzel lépték át a polgári átalakulás küszöbét. (Lásd: Függelék VIII.)
A polgári fejlődés alapjait lerakó áprilisi törvények a megye közigazgatását is átformálták. Az 1848 májusában a nemesi közgyűlés helyébe lépő megyei bizottmánynak tagja lett az alcsúti bíró és a jegyző. A középszintű közigazgatást meghatározó és irányító testület a megye egyik országgyűlési választókerülete székhelyévé is jelölte a települést. Az apja örökébe lépő István nádor (az alcsúti uradalom birtokosa), tekintettel arra, hogy a falu belterülete nem alkalmas a választások lebonyolítására, azzal a kéréssel fordult a megyéhez, hogy a választókerület székhelyét Vál mezővárosba helyezzék át.
Amíg 1848 áprilisában–májusában a törvények értelmezése, végrehajtása kötötte le a figyelmet, addig júniusban az első népképviseleti választások felé fordult az érdeklődés. Az 1848. évi V. törvénycikk, amely népképviseleti alapra helyezte az országgyűlés alsótáblája tagjainak megválasztását, eltörölte a feudális rendi képviseletet. A nemesség megtartotta ugyan szavazati jogát, de mellette az értelmiség jelentős része is aktív választójoghoz jutott, sőt, bár jelentős vagyoni cenzushoz kötve, szavazhatott a megerősödő polgárság, az iparosok és kereskedők, valamint a legalább egynegyed telekkel rendelkező földműves is. Alcsút esetében a választók létszámát nyolcvan-nyolcvanöt főre becsülhetjük, az első népképviseleti országgyűlési választáson akaratukat érvényesíthetők nem tették ki az összlakosság kilenc százalékát. Ennek ellenére a kerület választói a lakosság valamennyi rétegéhez szóltak.
A váli kerületben a nemzeti liberális elveket valló Madarász József és Lethenyey Károly harcoltak a voksokért. Június 20-án Madarász József szerezte meg azok többségét, 967 szavazattal győzte le Lethenyeyt, akit mindössze négyszázan támogattak. Június 23-án azonban a választásokat meg kellett ismételni, mert Madarász Józsefet a sárkeresztúri kerületben is képviselővé választották, aki annak képviseletét tartotta meg. Salamon Lajos, Madarász József elvbarátja lépett fel a megismételt választáson, ellenfele már nem a korábban legyőzött Lethenyey, hanem Német Dániel.
Az ellenjelöltet most is igen kevesen támogatták, aki „miként pártja részéről látja a kisebbséget – vissza is lépett”. Salamon Lajost általános többséggel, közfelkiáltással a váli kerület országgyűlési képviselőjévé választották. Salamon méltónak bizonyult a bizalomra, Jellasics támadása után, 1848 szeptemberében az Országos Honvédelmi Bizottmány Fejér megyei kormánybiztosává nevezte ki.
A szeptemberi napok – a horvát–osztrák hadak támadása – felrázták az alcsútiakat is. Közülük 67-en lettek a nemzetőrség tagjai, s szeptember 27-étől megszervezték a határ és a falu védelmét is. A pákozdi csata napján – szeptember 29-én – talpon volt a Váli-völgy lakossága. Népfelkelők gyülekeztek Bicskén, Tabajdon, Alcsúton, Kajászószentpéteren és Válon. Kossa Dániel megyei esküdt ezer fegyvert kért Zuber Antal nemzetőr őrnagytól. A népfelkelők uralták a völgyet, járőrszolgálatot tartottak mindaddig, amíg nem értesültek Jellasics seregének Bécs alá futásáról.
Három hónapon át viszonylag békés napok köszöntöttek Alcsútra. 1849 januárjának első napjaiban aztán a Buda elfoglalására összpontosító császáriak megszállták a vidéket. A fontos szárazföldi útvonaltól (Buda–Bicske–Győr) viszonylag távol eső falu lakóit a katonai rekvirálások nyugtalanították.
1849 augusztusában a világosi fegyverletétellel véget értek a csaták. A Fejér megye császári és királyi biztosává kinevezett Heringh Ignác sietve tette közzé, hogy a jobbágyfelszabadítást kimondó, a robotot, a feudális szolgáltatásokat és az egyházi tizedet eltörlő törvények továbbra is érvényben maradnak. Felszámolták viszont az ország függetlenségét, nemzeti kormányát. A császári hatóságok nyugtalanságot tapasztaltak, a közhangulatot összegzők arra mutattak rá, hogy Fejér megyében a nép „csakúgy neszez, hogy a lázítók által agyába vert… szabadság… eszméit hol nyílik alkalma életbe léptetni”.
Az 1849 augusztusától kiépülő önkényuralmi rendszer nem kerülhette meg a jobbágyfelszabadítás gyakorlati végrehajtását: a földműves-birtoktestek kimérését, telekkönyvezését, a polgári tulajdonnak a mezőgazdasági ingatlanokra történő kiterjesztését. Alcsút ebből a szempontból, a néhai József nádor akaratából, kivételezett helyzetben volt. A tegnapi jobbágyok és az uradalom között nem került sor évekig tartó perre. Békés egyezséggel zárult le az úrbéresség korszaka.
Szabad paraszti tulajdonba került 1501 katasztrális hold szántó és kétszáznyolcvan hold legelő. A volt zselléreknek is kimértek az előbbiből 29, az utóbbiból mintegy 55 holdat. A birtokstruktúra tehát nem változott, a megművelt területek 75 százaléka József nádor örököseinek tulajdonában maradt.
A szabad paraszti birtokokat illetően az úrbéres viszonyok öröksége tovább élt; a telkesek a jobb módú földművesek sorába emelkedtek, míg a zsellérek a napszámosok, a cselédek számát gyarapították. Az 1860-as évek elején 28 családfő rendelkezett húsz–huszonöt, 33-an tizennégy–tizenöt, 62-en tíz hold földdel. 29 családfőnek volt legelőilletősége, hét családfő csak szőlővel rendelkezett. Ugyanekkor 62 család tartozott a nincstelenek közé. A paraszti társadalom tehát erősen differenciált, a községet benépesítő 226 család 27,4 százaléka a kiépülő polgári társadalom perifériájára szorult. Az össznépesség foglalkozás szerinti megoszlása árnyaltabb képet mutat: a lakosság 79,7 százaléka élt földművelésből, iparból és kereskedelemből 15,9 százalék biztosította megélhetését. Értelmiségi, hivatalnok és gazdasági szakember a népesség 4,4 százaléka.
Alcsút gazdasági fejlődése az 1850-es években is töretlen. Ezt bizonyítják a statisztikai adatok, a kies vidéket bemutató leírások és a falu vezetőinek „vallomása” a múltról, a gazdálkodásról, a hely szelleméről.
Fényes Elek 1851-ben közreadott, Magyarország geographiai szótára című művében a reformkorban végbement tőkés szemléletű gazdasági változásokat összegezte. Alcsút szócikke az alábbiakat emelte ki: magyar falu Fejér vármegyében Bicskétől délre. 307 katolikus és 830 református lakja, az utóbbinak temploma és eklézsiája van a faluban. Itt található József nádor örököseinek „magas ízlésű kastélya egy mesterséges készületű órával, melynek ütése csendes időben öt óranegyedre is elhallik”. Külön szól a „ritka elrendezésű” kertről, amely „növényeinek gazdagsága miatt elsők közé tartozik az egész birodalomban”.
A továbbiakban az alcsúti határ jellemzőit, a mezőgazdaság látványos fejlődésének eredményeit sorolja fel: a váltógazdálkodást itt kitűnő sikerrel művelik; kövér legelők, karbantartott erdők és faültetvények, mindenütt „rendezett pontosság és tisztaság kellemesen lepik meg az utazót”.
Az alcsúti uradalom ékességéről, a juhtenyésztésről szólva megemlíti: oly fokra hágott, hogy „némelyek az alcsúti fajt… minden más hazabeli nemes birkáknak elibe teszik. Szép szőlőhegyének egy része a legnemesebb Rajna melléki szőlőfajokkal van beültetve.”
Amíg Fényes Elek, a magyar statisztika egyik legjelentősebb alakja a gazdasági eredményeket emeli ki, addig a kortárs Hunfalvy János a Magyarország és Erdély eredeti képekben, történelmi és helyirati szövegekkel című munkájában az útleírás műfaji sajátosságainak megfelelően mutatja be a Váli-völgyben megbúvó települést. „Bicskétől délre, mintegy óra járásnyira Alcsúth van… E főhercegi uradalom egész területe kitűnik jó karban tartott, s fasorokkal szegélyezett útjai, jól művelt földjei és szép rétjei, s végre szép gazdasági épületei által. Több puszta tartozik az uradalomhoz. Etyek felől elsőben a főúttól jobbra terülő Göböljárás pusztára jutunk, melyen marhacsordák és ménesek vannak; valamivel odább a Ginza nevű puszta van; a főút mellett Máriavölgy felé Hatvanpuszta terül el, hol nagy juhaklokat találunk, balra a vérti völgyben a juhnyíróhely van, még odább Szent György tavánál malmot és kőbányát találunk. A bájos Máriavölgyben szép park van csírászattal (tehenészettel). A völgyszorosban platánok, a kastély közelében nyárfák képezik a szép fasorokat. Több gyalogút a magaslaton át visz a faluba. A magaslaton csinos körnézde van, honnan igen szép kilátás esik egyfelől a völgybe, másfelől a kastélyra, kertre, erdőre s odább a Vértes hegységre.
A kastély igen nagy csínnal és szép ízléssel van építve; nagy terme van, melyet herkulanumi példányok szerint készült frissmész-festmények (freskók – a szerk.) ékesítenek, azután tájképpel díszített több kisebb terme és számos más szobája. Az ablakból beláthatjuk a sokféle ültetvényeket… melyeket mind József főherceg, volt nádorunk hozott létre… A kastélyhoz csatlakozó kert egyik legszebb kert az egész birodalomban; a földünk legkülönbözőbb tájairól való virágok és fák legbájosabb és változatosabb csoportozatokat alkotják. Georginavirág több mint 30 000 szál, rózsa pedig valami 1000 faj volt kiültetve.
A szomszéd erdőben, a Csaplárhegyen is vannak szép parkültetvények. A hegyre több gyalogút s a szőlőkerten keresztül menő kocsiút viszen föl a hegyre, az erdőbe, mely a legszebb lomb- és tűlevelű fákból áll. A legmagasabb hegyről… szép kilátás esik Alcsút, Doboz, Tabajd, Felcsút, Boglár és Csákvár helységekre.”
A helyi sajátosságokat őrizte meg a Kabai Sándor bíró és Balogh Sándor jegyző aláírásával ellátott,1865. február 25-én kelt feljegyzés. A falu közigazgatásának vezetői Pesty Frigyest, Magyarország helységnévtára összeállítóját tájékoztatták a történeti, földrajzi nevekről, a nép ajkán élő elnevezésekről, a hozzájuk fűződő magyarázatokról. A jelentés régészeti és néprajzi adatokkal is bővíti ismereteinket.
A Váli-völgynek a községtől nyugatra eső részén levő mély vízmosásokat Farkaslikoknak nevezi a nép. Az itt élők körében az a vélekedés, hogy ott előbb csak farkaslyuk volt, és mint lejtős helyet utóbb mély gödrökké alakították a vízmosások. Ettől nyugatra terült el a Kis-hegy, a régi szőlőhegy „nevezetét onnan vette, minthogy mind a területére, mind a magasságára nézve kisebb a mellette levő hegyeknél”. Ettől nyugatra feküdt a Cser-hegy, a szőlővel beültetett hegyoldal szőlőművelésre volt a legalkalmasabb. A beszélő nevek sorába tartozik a neve: a területet korábban cserfaerdő borította. A Cser-hegy magaslatát Csaplári-erdőnek mondták az alcsútiak, „mely hegyes erdőség, s a vaáli völgy nyugati részének… legmagasabb tetőpontját képezi”.
A hegycsúcs közelében, egy lapályon a Vízállás terült el, amelyet a XIX. század első negyedétől szántónak használtak. Elnevezése onnan származik, hogy régebben tó volt, és a jobbágyok kenderáztatásra használták. A Csaplári-erdő további helynevekkel osztható részekre: Ólakó, Nagyszói-tető, Kőlik-tető, Csaplár alja és a szántóföldi művelés alatt álló Csaplári-dűlő.
A Csaplári-erdő lábától nyugatra, a Csákvárra vezető út mellett találjuk a Négy leány halmát, mely „…négy szembeötlő(en) egyforma magasságú és területű halomból áll. A monda szerint azon helyen valamely leányokért négy vitéz harcolt volna.” A mellette elterülő szántókat a Négy leány halmi-dűlő foglalja magába. Északnyugatra, a bodméri határ mellett volt a Labdás-völgyi-dűlő, közelében pedig egy kútról elnevezett Kis-kúti-dűlő. A Csipkés-dűlő szomszédságában – ennek eredetét a jelentés összeállítói nem ismerték – a Váli-völgyet északról lezáró Felső-rét, attól délre az Alsó-rét és a Homoki-dűlő (Ugarnak is mondták) feküdt. Az utóbbit az 1860-as évektől szőlővel ültették be, a telepítés során „régi maradványok: hamvas cserepek, fazékok találtatnak”. A határnak ezen részén volt „egy rétbe nyúló hajlás, mely Király ágyának neveztetik”. A nép ajkán élő monda szerint egy magyar király táborozott és éjszakázott azon a vidéken.
Bicske felé magasodik a Látó-hegy, az Alcsútra és a völgyre kilátást nyújtó területtől keletre a Bodzási- és a Diósi-dűlő húzódik. Közelében emelkedik a Réz-hegy, amely homokos, agyagos, erősen elszíneződött üledékből épült fel. Északi végén a halmok közötti szorosról elnevezett Szoroskai út vezetett.
Ginza területe régebben nádas tó és vizén malom volt. Az 1830-as évek elején csapoltatta le az uradalom. Ginzától „aláfelé” Göböljárást találjuk. A XIX. század előtt az alcsútiak szarvasmarháinak és göbölyeinek volt itt legelője. Nyugati részén egy mély völgy húzódott, amelyet Máté-völgynek neveztek el. Göböljárástól keletre terült el Vértpuszta, elnevezése a Vértes hegységgel függött össze. Részben erdő, részben szőlő borította, a mezőgazdasági művelésnek megfelelően Vérti-erdőnek, Vérti szőlőknek nevezték. Az utóbbi részt az etyekiek telepítették, a terület „bő bortermő vidékükké” vált. A puszta foglalta magába a Pogány vártetőnek mondott vidéket. „Területén – vetették papírra az összeállítók – régi romok látszanak. A megboldogult Nádor által több ásatások tétetvén, sok régi maradványokra akadtak.” Környékén a század elején tó és vízállásos terület található, amelyre két malmot építettek. A tó vizét az uradalmi gazdálkodás újjászervezésekor lecsapolták, helyén réteket és szántókat alakítottak ki.
Vértpusztától délre esett Szentgyörgy lapálya, ahol patakmalom működött. Magasabb részein volt az alcsúti lakosok szarvasmarháinak legelője, az uradalom átszervezésekor a gyúróiak kapták meg, akik szőlővel ültették be. Vért, Ginza és Szentgyörgy területéről szójátékot formált a népnyelv, amely így hangzott: Vért kínza Szentgyörgy.

Salamon Lajos képviselő

Népfelkelők 1848-ban

Az alcsúti kastélypark térképe (1859)

A kastély és környéke a XIX. század közepén

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT