Mint szőlőtőkén a fürtök

Teljes szövegű keresés

Mint szőlőtőkén a fürtök
Fejér megye északkeleti régiójában, a Baracskától Bicskéig húzódó Váli-völgyben, mint szőlőtőkén a fürtök, úgy követik egymást a települések. A jellegzetes útifalvak sorát délről északi irányban haladva Kajászó (Kajászószentpéter) nyitja meg, Vál, Tabajd, Alcsútdoboz követi, végül Felcsút zárja. Közülük több község már a XX. század elejére egybeépült a völgyben át vezető útvonal mentén. E folyamatnak lett következménye 1950-ben Alcsút és Vértesdoboz közigazgatási egyesítése Alcsútdoboz néven. Később a Váli-völgy centrumában fekvő Alcsútdobozhoz csatolták Tabajd és Felcsút falut, majd a rendszerváltoztatás időszakában, az 1990-es évek elején – szemben a központosításra törekvő tanácsszervezettel – a kibontakozó önkormányzati igazgatás hatására a „csatolt” települések kiváltak, Tabajd, majd Felcsút is a közigazgatási, pénzügyi, intézményi önállóság útjára lépett.
Hasonló folyamatok a korábbi évszázadokban is lezajlottak. A középkori források a XIII. századtól több esetben csupán Csútról tesznek említést, csak a XV–XVI. században válik el egymástól például Alsócsút és Felsőcsút.
Alcsútdoboz útifaluból kialakult többutcás szalagtelkes település a Váli-völgy felső szakaszának bal partján. Központi belterülete meghaladja a százötven hektárt, a Váli-víz bal oldali teraszán, 134 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Viszonylagos magassága a patak vízszintje felett kilenc méter. Központi belterületéhez számos külterületi lakott hely – Bányavölgy, Göböljárás, Hatvanpuszta, Ginzamajor, Máriavölgy, Szentgyörgypuszta, Vértpuszta, Szőlőhegy – tartozik.
A Váli-völgytől a Szent László-víz völgyéig húzódó területe 5075 hektár, erősen felszabdalt, lösz borította dombvidék. Alcsútdoboz és térsége a Mezőföld legtagoltabb területe. Kialakulásában a felszínt letaroló eróziónak, a folyóvízi eróziónak és a kéregmozgásoknak volt a legnagyobb szerepük.
A változatos üledékekből – homok, homokkő, agyag, homokos agyag – felépült dombvidék az utolsó jégkorszaki löszképződésig lepusztulás alatt állt. Területét a Gerecséből leszaladó vizek erodálták, s felszínéről több száz méter vastag rétegsort pusztítottak le. A letarolás a felszín folyamatos, de egyenlőtlen kiemelkedése közben történt.
Az eróziós tevékenység következtében a terület már a jégkorszak első felében gyengén felszabdalt, nyugtalan felszínű halomvidékké formálódott. A jégkorszak utolsó harmadában a letarolt és különböző mélységekig erodált felszínt szerkezeti mozgások érték, az északnyugati–délkeleti vetődések sakktáblaszerűen feldarabolták, belőlük – a későbbi lepusztulás során – sasbérc jellegű tanúhegyek (Réz-hegy 218 méter), szigethegyek (Csaplári-erdő 236 méter, Szalánka-hegy 233 méter, Papp-hegy 229 méter) és töréslépcsők alakultak, majd a rögök közötti vetődésekben helyi jellegű süllyedékek és eróziós völgyek (Máriavölgy, Kásafőző-völgy, Körtvélyesi-völgy, Hosszú-irtási süllyedék) képződtek.
A szerkezeti feldarabolódással egy időben – a jégkorszak vége felé – a területen löszképződésre is sor került, de a Váli-völgy keleti és nyugati pereme kivételével a felszínen csak vékony, szakadozott, úgynevezett „rongyos” lösztakaró halmozódott fel. A völgyet Alcsútdoboznál mindkét oldalról töréslépcsős-teraszos perem határolja, ezen belül a szabályozott patakot hét-nyolcszáz méter széles síkság kíséri.
Éghajlatát a Mezőföld középső részénél kiegyenlítettebb hőmérséklet és az ottaninál több csapadék jellemzi. Borultabb területeihez tartozik, s ez főleg a téli hónapokban szembetűnő. Ugyanakkor a napsütés is kedvező, a napfényes órák évi összege 1950–2000 között változik. A tél mérsékelten hideg, a januári középhőmérséklet megközelíti a mínusz két Celsius-fokot. A téli napok átlaga harminc, a zord napoké tizenhárom, fagyos napoké pedig meghaladja a százat. A tavasz április 10–15. között köszönt be, s az utolsó tavaszi fagy is ebben az időszakban a jellemző.
Nyara már korántsem olyan száraz és forró, mint a Mezőföld középső részein: a júliusi középhőmérséklet meghaladja a húsz Celsius-fokot, a nyári napok átlagos száma 60–65 között változik, a hőségnapoké pedig eléri a tizenötöt. Évi középhőmérséklete kilenc–tíz Celsius-fok. Általában hosszan tartó, meleg ősz jellemzi a területet, a hőmérséklet napi középértéke csak október 15–20. között süllyed tíz Celsius-fok alá. Uralkodó szele az északnyugati.
Az éves csapadék megközelíti a hatszáz millimétert, így a Mezőföld és a megye csapadékosabb területeihez tartozik. A legtöbb májusban hullik (66 milliméter), a legkevesebb januárban és februárban (35 milliméter). Tele hóban szegény, a több csapadék és a mérsékeltebb nyári meleg ellenére vízháztartása kedvezőtlen, az évi átlagos vízhiány száz milliméter körül alakul.
Fő vízfolyása a mesterséges mederbe terelt Váli-víz. Évi átlagos hozama másodpercenként 0,26 köbméter. Mellékvizei közül csupán a jobbról torkolló Vértesboglári-patak jelentős. Széles völgysíkja talajvízben is bővelkedik, kitermelhető készlete megközelíti a másodpercenkénti két litert. Tagolt területein viszont a talajvíz nagy mélysége miatt (15–25 méter) vízhiány mutatkozik.
A vizenyős völgyekben a réti öntéstalaj és a réti csernozjom terjedt el, a tagolt dombsági felszíneket pedig többnyire barna erdőtalaj és barnaföld borítja. Az utóbbin hajdan terjedelmes cseres-tölgyesek, cserjés, molyhos tölgyesek éltek. Erdőterülete napjainkban mindössze 467 hektár.
A természeti-földrajzi környezet megkapó szépsége – különösen a XIX. század közepétől – számtalan leírásban maradt fenn. Jókai Mór és Vajda János több prózai munkája idézi a kies tájat. Elismeréssel szól a vidékről Fényes Elek és Hunfalvy János. Amint Alcsút első monográfusa, Károly János is, aki a XIX. század végén vetette papírra mondatait: „A völgy keleti oldalán fekszik a falu, mögötte Felcsúttól kezdve nyúlik el a dombláncolat, mely az egész völgyet végig kíséri, délnyugatról pedig gyönyörű keretet ad a csaplári erdő, azon magaslatot borítva, mely Acsa felé terjed, s a legszebb kilátást nyújtja a Szár felett tornyosuló Vértes-hegység erdő borította csúcsaira. Az alcsúti völgynek ezen természeti és művészeti szépségei okvetlen a klasszikus Tempe-völgyére emlékeztetnek.”

Alcsútdoboz és térsége

A Váli-völgy az 1900-as évek elején

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT