Kálvin követői

Teljes szövegű keresés

Kálvin követői
A reformáció, a XVI. századi Európa nagy szellemi mozgalma Magyarországot sem kerülte el. Luther Márton 1517. október 31-i tiltakozó fellépése az egyházi visszaélésekkel szemben Nyugat-Európában komoly visszhangra talált. A reformáció eszméit a nyugati egyetemeken tanuló ifjúság hamar eljuttatta hazánkba is. Ebben az időben (a XVI. század első felében) külön katolikus vagy protestáns egyházi szemlélet még nem létezett. Az egyetemes egyház tudata élt mindenkiben, csak annak megjelenése a hivatalos formában, illetve annak megélése az egyéni hitben kezdett különválni.
A törököt a keresztények hitbéli vitája nem érdekelte, számára hitetlen gyaur volt mindenki, aki nem Mohamed követője. Alcsút, miként a környező falvak népe is, a reformáció jegyében megőrizte hitbéli egységét, de már nem a középkori rítus szerint, hanem Kálvin tanítását követte.
Az alcsúti református gyülekezetről a XVI. századból írásos adat nem maradt fenn, csupán következtethetünk a történelmi tényekből. Ha elpusztult a falu, vele pusztult temploma is, ha lakói menekülni voltak kénytelenek, akkor az egyben a gyülekezet valamennyi tagjának menekülését jelentette.
A XVII. század már több dokumentumot őrzött meg. A tizenöt éves háborút követően az Alcsútot benépesítő, illetve a menekülésből oda visszatérő családok a helvétus hitnek voltak követői. A korábbi római katolikus templomot felújították, a református istentiszteleteknek megfelelően át is alakították.
Az első prédikátor személye is ebből az időszakból ismert, Herczegszöllősi Gáspárnak hívták. (Lásd: Függelék XIV.) A lelkipásztor jelenléte annak is bizonysága, hogy az 1590-es években elnéptelenedett falu három évtized múltával népesült be újra.
A híveivel együtt helyben élő lelkipásztorok közül Ráckevi Istvánra súlyos terhek nehezedtek, a török elleni felszabadító háború időszakában a lakossággal együtt elmenekült. Buda, illetve Székesfehérvár visszafoglalása után Bicskéről érkezett Kosdi István. Nemcsak a falu épült újjá, hanem a Rákóczi-szabadságharc utolsó esztendejében, a pestisjárvány dühöngése múltával a templom is. 1710-ben a korábbi helyén harmadfél öl széles, tíz öl hosszú templomot emeltek kőből, előtte egy fából ácsolt haranglábon egyetlen harang függött. Ekkor Tótfalusi lelkész vezette a gyülekezetet.
A Rákóczi-szabadságharc utáni korszak a helvétusok üldözésének az időszaka is. Az 1721-ben megtartott vallásügyi vizsgálaton Elek Ferenc és János, valamint Bárányos Mihály, alcsúti jobbágyok, arról tettek tanúvallomást, hogy a lakosok mindenkor szabadon gyakorolhatták itt vallásukat, prédikátort és tanítómestert tarthattak. Elmondották azt is, hogy 1683 előtt is a reformátusoké volt a templom, s „egynél több katolikus nincs Alcsúton, hanem mind a Helv(ét) Confession levők lakják”.
Mind az Újvári, mind a Schmiedegg család birtoklása idején jelentősebb változásokra nem került sor. Változás 1753-ban, a pálosok birtoklása időszakában következett be. Egyszerre és egy időben lendülnek támadásba a fehér barátok: az acsaiaktól templomukat veszik el, Alcsúton pedig Csokonai László prédikátor 1762-ben bekövetkezett halála után megtiltják a gyülekezetnek, hogy lelkészt fogadjon.
Három esztendőn át kérelem kérelmet, vizsgálat vizsgálatot követett. Végül az uralkodó, Mária Terézia 1765-ben engedélyezte, hogy imaházuk birtokában és „új lelkipásztornak beállításában… meghagyassanak”. A toleráns királynő döntését elsősorban az motiválhatta, hogy az alcsúti helvétus gyülekezet a dobozi, a felcsúti, a bodméri és az acsai reformátusokat is befogadta. A határozat kézhezvétele után iskolamesterüket, Nagy Istvánt be is iktatták a prédikátori állásba.
Nagy István közel három évtizeden át szolgálta a gyülekezetet, lelkészi működése abból a szempontból is kiemelkedő, hogy prédikátorsága alatt épült fel az új templom. 1784-ben (más forrás szerint 1786-ban) – a filiák népével egyező akarattal – letették az alapkövet a régi templom helyén. 1787-ben elkészült az épület és az alacsony, gúlasisakos torony. A felszentelésre 1788. július 27-én került sor, harangot 1780-ban öntettek.
Egy virágzó, hitében erős és szilárd gyülekezetet talált 1816-ban Alcsúton Báthory Gábor református püspök. Jelentéséből tudhatjuk, hogy presbitériuma, gondnoka van az egyháznak, a bűnösök a lelkipásztor házánál bűnbocsánatot tartottak, az úrvacsorához járulókat az iskolában „vizsgálta meg” a prédikátor.
Miután József nádor lett az uradalom birtokosa, a katolikus nádor és a gyülekezet kapcsolata mindvégig rendezett volt. Ugyanezt mondhatjuk el a nádor utódairól is. A XIX. század első felében megújították a tetőszerkezetet, újrazsindelyezték a templomot. Változások bontakoztak ki a gyülekezet szervezetében, a korábbi filiák önálló életre keltek.
A dobozi közbirtokosok, akik 1736-tól az alcsúti református gyülekezetnek voltak a tagjai, 1832-ben anyaegyházat alapítottak. Ugyanabban az esztendőkben kezdték meg saját templomuk építését. A gyülekezet első lelkésze Papszász István, őt 1835-ben Csikós Péter követte. (Lásd: Függelék XV.) A gyülekezet 1842-ben iskolát, 1847-ben parókiát épített.
A XIX. század közepén Alcsúton 830, Dobozon négyszáz református élt. A XX. század első évtizedeiben Alcsúton 803, Vértesdobozon 383 volt Kálvin követőinek a száma, az összlakosság 51 százalékát tették ki.
A XX. század új kihívásokat fogalmazott meg, a lelkipásztorok meghatározó szerepet töltöttek be a képviselő-testületekben, az egyesületekben is. Az alcsúti prédikátor, Mészöly Győző összeállította a gyülekezet történetét, kézirata napjainkig fennmaradt. Felkarolta a méhészeti egyesületet, annak munkáját szakismereteivel gyarapította. Kortársa, a Vértesdobozon szolgáló Nyikos Lajos ugyancsak meghatározó személyisége a település közéletének. A világi teendőkhöz azonban leginkább az alcsúti lelkész, Józan László kötődött. Befolyását a gazdakörben és a gazdatársadalomban egyaránt érvényesítette. Nem a gyülekezet rovására, hanem tagjainak szellemi, gazdasági gyarapodására. Szolgálata alatt 1927-ben felújították a templomot, ez idő tájt a toronyban két harang lakott: a száznegyven kilogramm súlyút Thúry János öntötte 1897-ben, az új harang, amelyet az első világháború alatt lefoglalt helyett öntöttek, 1925-ben Szlezák László budapesti műhelyében készült.
József Ágost, majd József Ferenc főherceg is támogatta a református egyházközséget. József Ferenc 1943-ban a Máriavölgyben levő tejházat a reformátusoknak adományozta, itt hitéleti, közösségi rendezvényeket tartottak. A vértesdoboziak 1942-ben gyülekezeti házat építettek.
A második világháború alatt a szovjet csapatok tönkretették mindkét templom berendezését, Alcsúton az 1943-ban felújított orgonának csak a szekrénye maradt meg. A diktatúra esztendeiben a gyülekezetek elveszítették iskoláikat, az egyházközségek földjeiket, a hitélet igen szűk keretek közé szorult vissza.
Csak a rendszerváltoztatás hozott fordulatot a református gyülekezet történetében. Újjáéledt az egyházközség is. Ennek legfőbb bizonyítéka a templom megújítása; áldozatos munkát végzett ennek során Komáromi János Zoltán gondnok. A költségekhez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma jelentős összeggel járult hozzá.

A főutca a református templommal

Nyikos Lajos református lelkész

A vértesdobozi református iskola tanulói és Máté Balázs tanító (1914)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT