Isten s a gyermek szolgálatában | Száz Magyar Falu

Isten s a gyermek szolgálatában

Alcsút Vértesacsa filiája 1788-ig, abban az évben az akkor alakult felcsúti plébániához csatolták. A falunak azért nincs saját papja, mert a lakosságnak csak kisebb része volt katolikus: 1863-ban 32 százaléka. Az 1880-ban felszentelt főhercegi kápolna lelkésze 1882-től egyben helyi káplánként is működött, a katolikusok a kastélyba jártak szentmisére.

1906 augusztusában közölte Libits Adolf főhercegi jószágigazgató Pintér Ferenccel, az alcsúti udvar és a falu káplánjával; József (Ágost) főherceg egy nehéz élethelyzetben tett fogadalmát teljesítve elhatározta, hogy Alcsútnak templomot építtet Jézus Szíve tiszteletére.

Bischof József és fia, Gyula, bicskei építőmesterek kaptak megbízást a tervek elkészítésére. 1907. március 26-án történt az első kapavágás, és május 29-én már fel is tették a keresztet a toronyra. A templom folyosóval kapcsolódott az irgalmas nővérek zárdaépületéhez. Festett üvegablakait Valter Gida budapesti üvegfestő, az oltárt a szintén budapesti Gavora és Hausner cég készítette. A Jézust és szentséges szívét ábrázoló életnagyságú oltárképet Mária főhercegnő ajándékozta a templomnak. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyés püspök megbízásából Pintér Ferenc 1907. december 3-án benedikálta az elkészült istenházát.

1908. június 26-án, Jézus Szíve ünnepén ülték meg az új templom első búcsúját (a búcsú rendes napja Jézus Szíve ünnepét követő vasárnap lett). Ugyanebben az évben, december 20-án Prohászka püspök tartott adventi szentbeszédet.

A falu lelki életét fellendítette az első misszió, amelyre 1911 májusában került sor Varga István jezsuita atya vezetésével. A nyolcnapos liturgikus esemény május 13-án esti litániával kezdődött, 14-én az anyaegyház, Felcsút hívei jöttek át körmenetben Alcsútra, 15-én a gyermekeket oktatta és gyóntatta a jezsuita atya, 17-én az ifjúság gyóntatása következett. A körmenetre az oltáriszentség körülhordozásával 20-án került sor, majd másnap véget ért a program. Több száz hívő jelenlétében a kastély kertjében köszönte meg Pintér Ferenc a missziót tartó szerzetes pap munkáját.

Pintér Ferencnek, aki 1892-től 1895-ig, majd 1902-től 1921-ben bekövetkezett haláláig a főhercegi család és a falu lelkésze volt, nem sikerült elérnie, hogy Alcsút önálló plébánia rangjára emelkedjen, de agilis működése elismeréseként 1911-ben pápai kamarási címet kapott. Csak 1940-től vezették helyben az anyakönyveket, 1945-ben alakult meg az önálló lelkészség, 1950-ben lett plébánia. 1966-tól harminc éven át szolgálta a híveket Szelei György plébános, aki 1996-ban visszatért szerzetesi közösségébe, az Isteni Ige Társaságába (verbiták). 2000-től nincs helyben lakó lelkésze a falunak, Bicske látja el a szolgálatot. (Lásd: Függelék XIII.)

1882-ben telepítette le birtokán József Károly főherceg – Alcsút közművelődési színvonalát emelendő – az oktatással-neveléssel foglalkozó, Páli Szent Vincéről nevezett (szatmári) irgalmas nővérek rendjét. Részükre rendházat építtetett, ahol eleinte három nővér élt és dolgozott: Kresszelbauer M. Maximiliána házfőnöknő, Markovits M. Gizella és Kiss M. Martina. 1882 októberében kezdték meg tevékenységüket, az óvodában és a római katolikus leány elemi iskolában fogadták a gyermekeket.

Az óvodát, amely ekkor egy 62 négyzetméter alapterületű helyiségben működött, az iskolával együtt a zárdaépületben helyezték el. Az első óvónő maga Kresszelbauer M. Maximiliána házfőnöknő volt. A szükséges felszereléseket József Károly honvéd főparancsnok felesége, Klotild főhercegnő biztosította.

A főhercegi pár kezdeményezésének jelentőségét az a tény mutatja, hogy amíg az országban átlagosan az érintett korosztály három százaléka járt óvodába, addig Alcsúton ez az arány meghaladta az ötven százalékot. Magas szintű nevelőmunka színtere lett a leányiskola, ennek bizonysága, hogy az egyházi hatóság képviselője évenként meglátogatta, és a tanulókat vizsgáztatva mindig elégedettségének adott hangot.

A főhercegi család szoros kapcsolatot ápolt a nővérekkel: ha nem Fiuméban időztek, tagjai mindig részt vettek a nővérek és növendékeik karácsonyi ünnepélyén, a kisiskolások évenkénti nyilvános vizsgáztatása is általában többük jelenlétében zajlott.

Klotild főhercegnő férje halála után is (1905) gondoskodott a nővérek munkájához szükséges anyagi feltételek biztosításáról. A rend általános főnöknőjéhez írt levelében így fogalmazott: „A zárdát mindaddig fenntartom és fenntartani kívánom, amíg a benne folyó munka közmegelégedésre történik.” Halála után leánya, Erzsébet főhercegnő vette védőszárnyai alá az intézményt.

Nemcsak az egyházi, de a világi oktatásügyi hatóság képviselője is kezdettől fogva elégedett volt a nevelőmunka színvonalával. Gróf Festetics Benő királyi tanfelügyelő 1888. február 21-én az iskola és az óvoda ellenőrzése alkalmával a következő bejegyzést tette az iskola emlékkönyvébe: „Kedves kötelességemnek teszek eleget, midőn a zárdában tapasztalt rend és tisztaság, az iskolában és óvodában tapasztalt eredmény felett teljes megelégedésemet nyilvánítom ki.”

Több alkalommal országos lapok is beszámoltak az alcsúti szerzetes nővérek tevékenységéről. 1896-ban bekövetkezett haláláig lelkes támogatója volt az itt folyó munkának Holdházy János apátkanonok, 1892-től választott püspök, József Károly fiainak nevelője. Klotild főhercegnőről elnevezve alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy az államkötvényben elhelyezett tőke kamatát évente a leányiskola egy példás előmenetelű tanulójának jutalmazására fordítsák.

A nővérek kiváló munkájának elismeréseként Steiner Fülöp székesfehérvári megyés püspök 1890-ben engedélyt adott arra, hogy az oltáriszentséget állandóan a zárda kápolnájában tarthassák.

Az évek múltával mind többen lettek a nővérek, és már „próbaidejüket” töltő fiatal rendtagok is csatlakoztak hozzájuk. Kresszelbauer M. Maximiliána főnöknő az 1897-ben a rend sátoraljaújhelyi zárdájának vezetését vette át, helyette Markovits M. Gizella lett az alcsúti szerzetes közösség főnöknője. A rendtagok nemcsak oktatással foglalkoztak, de már a zárda alapításától vezették a népkonyhát is. 1907-ben, alcsúti megtelepedésük negyedszázados jubileumát ünnepelve állapították meg, hogy az eltelt 25 év során a Klotild főhercegnő biztosította anyagi eszközök felhasználásával mintegy 225 ezer adag ételt osztottak ki a szegények között.

A XX. század elejétől a főhercegi család nő tagjai és a nővérek közti kapcsolat egyre bensőségesebbé vált. Az első világháború kitörésével teendőik megsokasodtak: kezdetben a leányiskola nagyobb növendékeivel téli ruhadarabokat kötöttek a harcolók számára, majd 1915-től a főhercegi család által alapított hadikórház sebesültjeinek és betegeinek ápolásában vettek részt. Markovits M. Gizella főnöknő, Mandula M. Antonina, Schweighardt M. Marina és Réti M. Ferdinanda végezték ezt a fizikai megterheléssel járó munkát.

A hadmozdulatok elültével még szomorúbb hónapok következtek: „A szerencsétlen kommunizmus kitörése folytán, hogy zárdánkban megmaradhassunk és hogy ne legyünk kénytelenek növendékeinket átadni egy percre sem a kommunizmus szellemű nevelésnek, azért 1919. május 27-én a szent szerzetesi ruhát világival cseréltük át, mely kínos helyzet augusztus 9-éig tartott” – írták a nővérek.

1922-ben ünnepelték a zárda alapításának negyvenedik évfordulóját. Ekkor Prohászka Ottokár megyés püspök saját kezűleg írt levélben fejezte ki elismerését. Az egyházi és a világi oktatásügyi hatóság 1922. decemberi közös ellenőrzésének jegyzőkönyve megbízható képet ad a nővérek tevékenységéről. A közvetlen nevelőmunkában ekkor hárman vettek részt: Mandula M. Antonina nővér vezette a 48 gyermeket gondozó „kisdedóvodát”, Bagó M. Gabriella volt az I–II., míg Réti M. Ferdinanda a III–VI. osztály tanítónője. Az iskolába beiratkozott leányok száma kilencven.

1923 júliusában, alcsúti látogatása során Lorenzo Schioppa érsek, apostoli nuncius is felkereste a zárdát. Az 1920-as években néhány évig Mandula M. Antonina volt a házfőnöknő, de 1929-ben ismét „Markovits M. Gizella nővér lett visszahelyezve a főnöknői hivatalba”. Őt áldozatos munkájáért XI. Pius pápa 1932-ben a zárda fél évszázados jubileuma alkalmából a Pro Ecclesia et Pontifice (a pápáért és az egyházért) kitüntetéssel jutalmazta. A két világháború közti időben a zárda, a Klotild római katolikus leányiskola és az óvoda tovább virágzott, a nővérek száma is gyarapodott. 1935-től ismét az Alcsúton 1914 óta dolgozó Réti M. Ferdinanda lett a szerzetes közösség vezetője.

1942-ben a korábbiaknál szerényebben ünnepelték a zárdaalapítás hatvanadik évfordulóját. 1944. december 23-át követően az orosz katonák jelentős károkat okoztak az épületben, de a nővéreket nem érte bántódás. 1945. április 15-én kezdték meg a rendtagok ismét a nevelőmunkát, melyet az óvoda és az iskola 1948. évi államosításáig folytathattak. 1949-ben az alcsúti zárda története véget ért.

1882 és 1949 között 34 nővér dolgozott itt. Közkedveltségüket mutatja, hogy az államosított óvodába kezdetben csak néhány gyereket írattak be a világnézetileg semlegesnek mondott neveléstől idegenkedő szülők. 1972-ben felújították a kilencvenéves épületet. Ekkor az addig egycsoportos óvodát kétcsoportossá, majd az 1981. évi bővítést követően háromcsoportossá fejlesztették. 1982-ben, a százéves jubileum alkalmából tartott ünnepségen jelen volt Bodrogi M. Herlinda nővér is, aki az óvodában dolgozó utolsó, nem világi óvónő volt.