Doboz munkás napjai

Teljes szövegű keresés

Doboz munkás napjai
A község újratelepülésétől (1736) a XIX. század derekáig tartó időszak gazdasági vonatkozásairól csak közvetett források állnak rendelkezésre. Ezek a kútfők a vármegyéhez írt, zömmel panaszos folyamodványok, melyek sokat elárulnak írójuk és környezetük életviszonyairól. Az 1778. évből származik például Dobozy Ferenc özvegyének levele, melyben megvádolta Csuthy Istvánt azzal – a juhokat együtt tartották –, hogy az egyik állatot „titkon és tolvajképpen eljelelte”.
A sok juh tartása a jómód jele, s ezt támasztja alá hogy a továbbiakban szólt arról is, hogy Csuthy egyik szolgája nála hitelben ivott bort (saját tulajdonban lévő kocsma bizonyítéka), ezenkívül lovaitól megfosztották, s „juhait is minden hír nélkül kiverték [a karámból] és az együtt való tartást megengedni nem akarták”.
Ez a jómód azonban Dobozon nem volt általános, a közbirtokos nemesek többsége – mint már utaltunk rá – paraszti életviszonyok között élt, földműves módjára művelte földjét, kizárólag származása különböztette meg a jobbágytól.
A szőlőtermesztés – a kertművelésnek azon ága, amelyhez a legnagyobb hozzáértés és tapasztalat kívántatik – és bortermelés ekkor is, később is általános maradt. Egy évszázaddal később, 1851-ben Fényes Elek is megemlíti, hogy „Doboz bora első osztályú”.
Az 1774–1775. évi adóösszeírás számba vette a községben található javakat. Ez a forrás természetesen nem tartalmazza az adómentességet élvező nemesi származású famíliák tagjainak vagyonát. A hat ház nélküli zsellérnek hat lova, négy ökre, egy tehene és tinója volt. Közülük csupán Csanyi János volt kézműves, akit harmadosztályú adó fizetésére köteleztek.
„Az alcsúti lakosok… mostanában is a szántóföldeinket hatalmasan hol killebb hol bellebb elszántották… úgy nem régenten a csordásunkat is az acsai jáger vérben hagyván az magunk határán megvervén úgy, hogy még most is rosszul vagyon… hol más jószágainkat marháikkal alattomban legázoltattyák” – írják a dobozi közbirtokosok Alcsút lakóira panaszkodva – egy, a XVIII. század második felében keletkezett, a vármegyéhez írt levélben.
A forrás szerint tehát a szomszédos község lakói a dobozi compossessorok birtokhatárainak egy részét elszántották, gabonájukat marháikkal legázoltatták, s ráadásul az acsai erdész is megverte az egyik csordásukat. 1781-ben az „alcsúti bírák és közönséges szegénység” írt levelet a „Tekintetes Nemes Törvényszékre”, ugyanis Dobozy István György nevű fia vágott nádat és búzát lopott tőlük.
A veteményeskertet a kerttel együtt kizárólag nők művelték – ásóval, kapával. Így az sem meglepő, hogy 1780-ban Száki Anna, Dobozy Zsuzsanna és Sára, dobozi lakosok, levélben tudatták a másodalispánnal, hogy amikor megkérték nemes Dobozy Andrást arra, hogy veteményeskertjükből „a baromfiait és barmait a’ mennyire lehetne tartóztatná”, a kérésnek az nem tett eleget, sőt amennyire csak lehetett, őket „öszve mocskolta”. Az ilyen források rávilágítanak arra, hogy a dobozi famíliák a birtokelaprózódás meggátlása céljából gyakran éltek egy háztartáson belül, ebből rengeteg perpatvar, összetűzés keletkezett. A másik fontos következtetés pedig az az országosan is megfigyelhető tendencia, amely szerint a mezőgazdaság az extenzív termelésről egyre inkább az intenzív felé fordult.
Az állattartást a természet adta legelőre alapozták, csekély emberi beavatkozást és munkát kívánt. Ezt lassan felváltotta az a gyakorlat, amikor a gazda adott előkészített élelmet a jószágnak, és gondoskodott számára oltalmazó helyiségről.
Az állatállományban a legfontosabb szerepet a szarvasmarha töltötte be. Egyszerre jelentett munkaerő-, hús- és tejforrást, bőrét és a faggyút is tökéletesen lehetett hasznosítani.
A sertés a legszaporább háziállat, kétféle módon tartották, legeltetve-makkoltatva, illetve egyéni hizlalásra fogva a ház körül. A szárnyasok – tyúk, kacsa, liba – a paraszti (Doboz esetében zömmel paraszti sorban élő közbirtokos) háztartáshoz hússal, tojással járultak hozzá.
A XVIII. század legutolsó éveiben épült a faluban az a vízimalom, amelynek tulajdonjoga körül éveken át folyó per robbant ki. Az érintettek Dobozy József házában gyűltek össze, s onnan indulva végigjárták azokat a földeket, amelyekből a felperesek részesedést nyertek. A határjárás jegyzőkönyvében megörökített földrajzi nevek a következők: dobozi malom, a vérti határon lévő szántóföld, Keskenyaszói-dűlő, Kásafőzői-dűlő, Kása-hegyi-dűlő, Rövid-dűlő, „Rövid-dűlő mellett levő rendetlen fekvésű föld”, Kásafőző-völgyi-dűlő, Vadalmafai-dűlő, Póka megyi-dűlő, Káposztáskertek, Kenderföld, „Farkaslaki-dűlőben lévő szántóföld”, Szőlő aljai-dűlő, Szőlők, „Csucska darab erdőföld”, „Acsai határon levő dűlő”.
Pesty Frigyes múlt század végi gyűjtésében Csuthy Gábor bíró így magyarázta a község határában fekvő topográfiai neveket: „Farkas-lik egy mély gödör, elnevezésének eredete nem tudatik. Cseresnyés berek, e helynév elnevezését az ott nagy mennyiségben termett vadcseresnye fáktól vette. Kása főző, hegyoldal, a falu vénei úgy állítják, hogy hajdan, mikor még a birtokosok juhokat tenyésztettek, a juhászok ott deleltették nyájaikat, és ott főzték ebédjüket, mi többnyire kásából szokott állani – onnan vette Kása főző elnevezését. Keskenyaszói dűlő elnevezése honnan ered, nem tudatik. Erdőn túli dűlő elnevezése ered a község és a dűlő közti, most már kiirtott erdőtől.”
Az 1855 és 1875 közötti kataszteri iratokból további földrajzi neveket azonosíthatunk Dobozról. Ezek a Belső telkek, Alsó rét, Alád-dűlő, Erdőhelyi-dűlő, Felső-Erdőhelyi-dűlő, Erdő aljai-dűlő, Új-hegyi-dűlő, Középföld, Hegy aljai-dűlő, Felső dűlő, Első dűlő, Kis-hegyi-dűlő, Homoki-dűlő, Gödöri-dűlő, Kert aljai-dűlő.
Egy 1863. évi forrás szerint Doboz lakosainak száma ötszázhatvan, s száztíz házban laktak. Szántóföldje 1317, legelője 304, a meg nem művelt terület 173 hold. A szántóföldön búzát, rozsot, árpát, zabot, kukoricát és burgonyát termesztettek, a szőlő évente közel kétezer-hatszáz akó bort adott. Állatállománya ötvenkét lóból, húsz tehénből, százötven sertésből, tizenkét kecskéből, négyezer-négyszáz tyúkból és kétezer-kétszáz libából állt.
Az 1870. évre – amellett, hogy a lakosság száma ötszáz fölött maradt – a gazdasági munkaeszközök (élő erő és más eszközök) jelentős gyarapodása figyelhető meg. A lényeg nem is az állatok számának növekedése, hanem a kertkultúra (mint a szaktudást leginkább igénylő mezőgazdasági ág) térnyerése, valamint az, hogy a tizenkét hagyományos faeke mellett már nyolc korszerű vasekét és egy boronát használtak. A birtokstruktúra pedig azt jelzi, hogy még mindig a kisbirtok dominált, hiszen negyvenkilenc család rendelkezett egy–tíz hold közötti területtel.
A foglalkozás szerinti megoszlás terén szintén jelentős változásokat tapasztalunk: öt takács, egy-egy bognár, kovács, lakatos, molnár, szabó, öszszesen tizenhárom kézműves-, és hivatalnokcsalád élt itt, 1877-ben pedig már megtalálható két kereskedő, egy-egy száraz-, illetve vízimolnár, cipész és házaló is a faluban.
A község földjeinek minősége az 1909. évi kimutatás szerint jónak mondható, a termőterület összesen 923, a terméketlen mindössze ötvenegy katasztrális hold volt, a kataszteri tiszta jövedelem meghaladta a tizenkétezer arany koronát.
„Vármegyénk bortermelését illetőleg magát a termést tekintve az jó középszerűnek mondható, azonban alig van már szőlőterület a vármegyében, hol a filoxéra ne pusztítana. Filoxéra miatt ez ideig zár alá van helyezve… a Váli járásban: Doboz, Vál, Acsa, Felcsút…” – jelentette 1888-ban az alispán a törvényhatósági bizottságnak. A zárlat még 1890-ben is tartott. A XIX. század végének nagy filoxéra-, majd azt követően peronoszpórapusztításának tudható be, hogy a szőlőállomány jelentős károkat szenvedett.
Teleki Pál miniszterelnök kormányának földművelésügyi minisztere, a kisgazdapárti Nagyatádi Szabó István a nemzetgyűlés elé terjesztette a földreformról szóló törvényjavaslatot, amelyet 1920. november 13-án fogadtak el. 1921 tavaszán Dobozon 145 katasztrális hold szántót és három katasztrális hold házhelyet osztottak ki. Ez az alaphelyzeten vajmi keveset változtatott.
Az 1929-ben elkészített „rendszeres gazdasági terv” szakszerűen összefoglalta Vértesdoboz gazdálkodási viszonyait. Eszerint az erdő a Vértes hegység nyugati dombvidékén, a Felső-hegy északi oldalán, a Közép-fel-dűlőben feküdt, s 1909-ben kilenc katasztrális holdat tett ki. Az uralkodó fafajta az akác, „mert ez volt a két veszélyes vízmosás megkötésére a legalkalmasabb”. Az erdőbirtok a község elöljáróságának kezelésében volt, abból a község lakói tűzi- és szerszámfát termelhettek ki. Vértesdoboz lakói az erdőben sertéseket legeltettek, az erdei munkások is közülük kerültek ki, fakitermelési munkát a szomszédos – alcsúti – uradalomban is végeztek.
1931-ben (az 1871. évi XVIII., a községek rendezéséről szóló törvénycikk alapján) még nagyközségként tartották számon Dobozt, lakóinak száma 424. Ez idő tájt az itt élő iparosok, kereskedők és biztosítási ügynökök: Bereczki Károly, Kiss József, Szalai Lajos, Panda János asztalos, Hoczki Ferenc cipész, Hollósi Ferenc csizmadia, özvegy Németh Imréné dohánykereskedő, özvegy Dobozi Gáborné földbirtokos, Weisz Fülöp kereskedő, özvegy Németh Imréné kocsmáros, Pápai József kőműves, Huszár Miklós malomtulajdonos, Nagy Gábor mész- és cementkereskedő, Pap Mihály, ifjabb Tóth József tojáskereskedő.
A második világháború és az azt követő szovjet megszállás súlyos nehézségeket okozott, ahogy arról a Doboz történetének kronológiáját feldolgozó előző fejezetben már részletesen szóltunk. Világosan látszik ez az 1945. november 20-án tartott rendkívüli közgyűlés első napirendi pontjából is, amikor a község „az orosz jóvátételi terménybeszolgáltatás tárgyában” foglalt állást. Ekkor tudta meg a falu elöljárósága a jegyzőtől, hogy a Vörös Hadsereg részére be kell szolgáltatni búzából 3135, árpából 152, zabból 630, burgonyából 2184, szénából 2132, szalmából 1400, kukoricából 2512, babból 203, napraforgóból nyolcvanhat kilogrammot meg negyven tojást.
A jegyzőkönyv szerint a testület leszögezte: „a lakosság a reá kivetett terménybeszolgáltatásnak… eleget tenni nem tud”. A német és orosz hadsereg ugyanis a község lakosságának minden élelmét és vetőmagját felélte. A fejadagon felüli gabonakészletet a falu lakosai már mind elvetették. (Néhol a fejadaghoz is hozzányúltak.) A lakosság nehéz helyzetére utal az is, hogy a 124 állat számára összesen alig több mint három mázsa széna jutott egész évre, mert a szovjetek a tavasz folyamán a „fejlődésben lévő rétre 4500 lovat ráeresztettek”. Az elöljáróság mindezekért megbízta Gondán Lajost, R. Dobozy Károlyt és idősebb Nagy Gyulát, hogy keressék fel a Fejér megyei főispánt, vázolják neki a község nehéz anyagi helyzetét, kérjék terheik enyhítését. Ha ott nem járnak sikerrel, igyekezzenek a kormánynál vagy épp magánál Vorosilov marsallnál megértésre találni. A jegyzőkönyvek hallgatnak a kezdeményezés sikeréről.
1945 tavaszán a legégetőbb probléma a földkérdés rendezése volt. A községek földigénylő bizottságokat alakítottak, és megkezdték a nagybirtokok felosztását.
1945. május 6-án a vértesdobozi földigénylő bizottság megtárgyalta a „nagybirtokrendszer megszüntetésével kapcsolatban a földigénylők földhöz juttatását”. Ekkor S. Dobozi Gábor elnök bejelentette, hogy Vértesdoboz község határába esik a volt főhercegi uradalomból 176 katasztrális hold szántó és húsz katasztrális hold erdősített legelőterület. A községnek nem volt ekkor legelője, ezért ehhez a területhez igényelték az ezzel szervesen összefüggő tizenöt katasztrális hold nagyságú, úgynevezett Kásafőző-dűlőt. Ebbe Alcsút nem egyezett bele, mindössze harmincnégy hold szántót és tizenöt hold erdősített területet adtak át, s azt tanácsolták, hogy azok az igénylők, akiknek nem jutott föld, települjenek át Ginzamajorba. A felhívásnak meg is lett az eredménye, Dobozról öt család költözött a majorba.
A Dobozon végrehajtott földosztás elmaradt az országos átlagtól, az 59 földhöz juttatottnak mindössze 236 holdat osztottak ki. Tehát egy-egy családra négy katasztrális hold föld jutott. Ez ismét azt jelenti: a hagyományos paraszti gazdálkodásnak hagyományos rendjébe ugyan beilleszkedő intézkedés változtatott valamit a falu termelési alapjait illetően a falu társadalmának helyzetén, de örökölt gondjait megoldani nem tudhatta. De hamarosan okafogyottá vált amúgy is minden erre irányuló törekvés. A falu népét a szövetkezeti gazdálkodás szovjet útjára kényszerítették. Ahogy arról, a történtek részleteiről, Doboz históriai fejezetében már megemlékeztünk.

Cséplőmunkások Vértesdobozon az 1930-as években

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages