A polgárosodó nagyközség | Száz Magyar Falu

A polgárosodó nagyközség

A kiegyezést (1867) követően a helyi közigazgatásban mélyreható változások következtek be. A polgári tartalmú önkormányzatok létrejöttével megteremtődött annak a lehetősége, hogy az uradalomtól függetlenedjen a nagyközség képviselő-testülete. Falu és uradalom olyan szimbiózisa alakult ki, amely évtizedeken át képviselte a lakosság érdekeit, nem szemben a főhercegi gazdasággal, hanem megegyezően annak érdekeivel is. Csak az alsó szintű közigazgatás megszervezésének kezdeti időszakában találkozunk olyan törekvésekkel, hogy Alcsút belterülete váljon el a pusztáktól. Ezt a helyi földművesek szorgalmazta kezdeményezést Fejér vármegye törvényhatósági bizottsága azonban nem támogatta, sőt határozottan elutasította. Felismerték azt, hogy az uradalmi puszták kizárólag gazdasági szervezetéből életképes közigazgatási egység nem jöhet létre, és rámutattak arra is, hogy egy, csupán a belterületen szervezendő község törvényekben meghatározott feladatait ellátni képtelen lenne.

A községek rendezéséről szóló törvények (1871:XVIII. és 1886:XXII törvénycikk) szerint Alcsút nagyközségi státust kapott, azaz önállóan oldotta meg a reá háruló feladatokat, biztosította a közigazgatás zavartalan menetét. Megszervezte képviselő-testületét, amely húsz főből állt. Ennek felét a legtöbb adót fizetők alkották, további tíz tagját a választójoggal rendelkezők közül választották meg. A képviselő-testület megalakította az elöljáróságot, és megválasztotta a közigazgatási ügyek viteléért felelős jegyzőt.

A polgári közigazgatás megszilárdulásának időszakában Kabai János töltötte be Alcsúton a bíró tisztségét, a nagyközség jegyzőjének feladatait Podhorny János látta el. Nem érdektelen felidéznünk az elöljáróság tagjainak fizetését: az 1880-as években a bíró évente hetven, a törvénybíró tizenhat, a közgyám húsz, az adópénztárnok huszonöt, az esküdtek tíz-tíz forintot vettek fel a pénztárból. Ők rendszeresen nem dolgoztak a községházán, fizetésük tiszteletdíjnak értelmezhető. A községháza rendszeresített alkalmazottja a mindenkori jegyző volt, évente négyszáz forint fizetés, továbbá a jegyzői lakás (két szoba, egy cselédszoba, konyha, kamra, gazdasági épületek) használata és a javadalmi földek (tizenhat katasztrális hold) hozama illette meg. A körorvos fizetését százhetven, a szülésznő illetményét huszonöt forintban állapították meg. A községi segédszemélyzetet alkotta a kisbíró száz, a kertész huszonöt, az éjjeliőr száz forint fizetéssel.

Az önkormányzat megszilárdulásának időszakában a nagyközség határának nagysága változatlan, 8721 katasztrális hold. Alcsúthoz tartozott Hatvanpuszta, Máriavölgy, Göböljárás, Ginzapuszta, Vértpuszta, Szentgyörgypuszta és Bányavölgy. Lakossága meghaladta az ezerhétszáz főt, a házak száma elérte a kettőszázhúszat. Az elöljáróság az 1691-től okiratai hitelesítésére használt pecsétnyomót felcserélte egy gumi alapanyagú, köralakú pecsétnyomóval, amelyen csupán ez volt olvasható: ALCSUTH. A XIX. század végén a pecsétnyomó körirata: FEJÉR VÁRMEGYE–VAÁLI JÁRÁS. Középrészében az ALCSÚTH KÖZSÉG felirattal. Ez idő tájt Vörösmarty Mihály töltötte be a jegyző, Szabó József a bíró tisztségét.

Alcsút és térsége az ország gazdasági vérkeringésébe a vasúti pályatest megépítésével is hatékonyan bekapcsolódott. Az 1885-ben megalakult Helyiérdekű Vasúttársaság tervei alapján valósult meg a Székesfehérvártól Bicskéig vezető vonal. Fejér megye északkeleti vidékén a vasút tizenkilenc községet és több mint negyven külterületi lakott helyet érintett. A tervek közel másfél évtized múltával realizálódtak. A helyiérdekű vasút átadására 1898. november 23-án került sor. Az impozáns felcsúti állomásépület biztosította a teher- és személyszállítás fogadóterét. Az emeleten berendezett váróterem a főhercegi család céljait szolgálta.

Az alsó szintű polgári közigazgatás megszervezésével és folyamatos megszilárdulásával egybeesett a helyi társadalom önszerveződése. A földműveseket, iparosokat, kereskedőket, értelmiségieket és hivatalnokokat tömörítő egyesületek a helyi igényekből nőttek ki. Közművelődési, kulturális, gazdasági, szociális és vagyonvédelmi célokat fogalmaztak meg.

Az egyesületek közül elsőként az érdekképviseleti programot vállaló Alcsúti Egyesült Ipartársulat alakult meg 1874. július 31-én, 45 iparosmestert és segédet tömörítve. A XIX. század utolsó harmadában öt csizmadia, négy kovács, három-három kőműves, asztalos, bognár és szabó, két-két lakatos, molnár és mészáros, egy-egy cipész, nyerges, kádár és bádogos dolgozott Alcsúton. Az ipartársulat újjászervezésére 1893. augusztus 27-én került sor. Ekkor fogalmazták meg céljaikat is, nevezetesen: „a társulati tagok között az egyetértést és rendet fenntartani, az ipari érdekeket előmozdítani, s őket (a tagokat) haladásra serkenteni”. Az ipartársulat elnökévé Kocsis Lajost választották, a vezetőség tagja lett Wellez József (lakatos), Balogh Gábor (csizmadia) és Vasanits Ádám (kőműves).

Túlmutatott a helyi érdeken, a nagyközség és az uradalom határán az Alcsúti Önkéntes Tűzoltószakasz programja. Az 1882. október 22-én József Károly főherceg ösztönzésére megalakult szakasz 1884-ben egyesületté szerveződött. A vagyonbiztonság és tűzvédelem mellett a tagok Alcsúton és a pusztákon a közbiztonság őreinek feladatkörét is ellátták. Tűz esetén felszólítás nélkül kötelesek voltak beavatkozni Alcsúton, Dobozon, Tabajdon, Válon, Acsán, Bogláron, Bodméron, Száron, Felcsúton és Óbarokon, felhívásra Lovasberényben, Csákváron és Bicskén. A váli járás legjobban felszerelt és kiképzett tűzoltói az alcsútiak voltak.

József főherceget vagyonvédelmi és szociális szempontok vezették, időt és főleg anyagiakat áldozva részletesen szabályozta a tűzoltók szervezetét, a tűzoltás technikáját. Ellátta a parancsnoki tisztséggel járó feladatokat, s feltehetően a kiképzésben is részt vállalt. A magyar honvédség parancsnoka kedvelt tűzoltói között katonás rendet és fegyelmet követelt. Az osztag tagjai az alábbi tisztekből és tagokból álltak: egy fecskendőparancsnok, két szivattyús felügyelő, négy tömlővezető, négy mászó, nyolc felszerelt tűzoltó, két kürtös és 26 szivattyús. Bőrsisakjukat sárgarézből készült főhercegi címer díszítette, kék és fehér csíkos zubbonyukat vörös zsinór, a vászonnadrágot vörös posztó szegélyezte, a ruházatot vörös és szürke zsinórból font öv egészítette ki.

Az 1880-as évek közepén 144 felszerelt tűzoltóval rendelkezett az egyesület. Tagjai között 31 értelmiségit (főként uradalmi gazdatiszteket), harminc iparost és kereskedőt, valamint 83 földművest találunk. József főherceg mellett az alparancsnok Rusz Lajos iparos és Libits Lajos gazdatiszt. A kiképzés hatékonyságát szolgálta a „vas mászóház”, amelyet 1894-ben állítottak fel. A maga idejében egyedülálló építmény az egész országban.

József főherceg alcsúti tartózkodása idején rendszerint megszemlélte a csapatot. Egy ilyen eseményről számol be a Fejér Megyei Napló tudósítója. Az 1896-ban megrendezett országos tűzoltóversenyen az alcsútiak elnyerték az Országos Tűzoltószövetség aranyserlegét. Augusztus 20-án, a Szent István-napi mise után Dorner Béla parancsnokkal az élükön a kastély parkjában gyülekeztek. A főherceg huszártábornoki egyenruhában fogadta őket, majd a következő szavakat intézte hozzájuk: „Vitéz tűzoltóim! Ha nem ismernélek titeket már számos éve, ha nem tudnám, hogy a vidék annyi tűzveszedeleménél hidegvérrel, ügyességgel szálltatok szembe a vésszel, ha nem volnék meggyőződve arról, hogy hazánk legjobb tűzoltóinak tarthatlak titeket, úgy aggódva bocsátottalak volna az országos versenyekre… Most, hogy a diadalt kivívtátok, és a versenyekről visszajöttetek, örömmel nézek szét soraitokon, s megerősödött bennem az a tudat, hogy az alcsúti tűzoltók sehol sem hoznak szégyent reám. Büszke önérzettel mondok nektek köszönetet. Az Isten vezéreljen tovább is útaitokon!”

Éberségükre szükség volt: az 1880-as évek végén a 225 lakóházból 178 a zsúp- és nádtetős, fazsindellyel láttak el 35 épületet, cserép és bádog mindössze tizenkét épületet fedett.

Az öntudatra ébredő földművesek jelesebb tagjai, valamint az értelmiségiek a honfoglalás millenniumi esztendejében, 1896. augusztus 1-jén Polgári Olvasókört alakítottak. Nem kisebb célokat tűztek maguk elé, mint a közművelődés előmozdítását, a társasági élet fejlesztését. Ez az egyesület fogalmazta meg Alcsúton első ízben a művelődésben a könyvek, folyóiratok és egyéb sajtótermékek szerepét. Vörösmarty Mihály vezetőjegyzőt – aki nemcsak névrokona nemzeti költészetünk egyik legnagyobbjának, vérségi szálak kapcsolják hozzá a nemzedékek rendjében – választották elnökké, a titkári feladatokat Hollósy Mihály látta el. Az olvasókör a XX. század első évtizedében is működött; 1907-ben 31 rendes és három pártoló tagja volt. Kabai János töltötte be az elnök, Nagy Sándor a jegyző tisztségét.

Az olvasókör létrejötte ösztönzően hatott, szellemi pezsgést eredményezett. Az Alcsúti Segélyegylet kebelében népkönyvtári egyesület jött létre. Az 1899. február 23-án megalakult népkönyvtár irányítását Mészöly Győző református lelkész és Wellez József titkár vállalta. Nem maradtak az iparosok sem tétlenek, az érdekvédelmi szervezetük mellett megalakították az Iparos Olvasókört (1905. június 1.), amelynek feladatai között meghatározták, hogy hírlapokat, folyóiratokat rendelnek, azokat a tagok rendelkezésére bocsátják, felolvasásokat tartanak, estélyeket, táncmulatságokat szerveznek, továbbá előmozdítják az iparosság önművelődését. Tekintettel arra, hogy Wellez József látta el az elnök feladatait, úgy tűnik, hogy személye egybekapcsolta a népkönyvtár és az Iparos Olvasókör tagjait.

1901. október 23-án a fentebb ismertetett egyesületektől eltérő, alapjaiban azonban közművelődési feladatokra szerveződött az Alcsúti Polgári Énekkar. Tagjai egyházi és világi ünnepeken léptek fel Szöllősy Gyula karmester vezetésével.

Az alcsúti református eklézsia sokoldalúan képzett lelkésze, Mészöly Győző kezdeményezésére a méhészek is egyesületbe tömörültek. 1913. március 12-én alakult meg az Alcsút és Vidéke Méhészegyesület. Az írott források bizonysága szerint a méhészet a XVI. század közepéig vezethető vissza a településen. A XX. század elején fontos szakmai feladatok megoldását, azaz a célszerű méhészeti ismeretek terjesztését, a méhészet érdekeinek felkarolását, a méhészeti ügyek és kérdések „éber figyelemmel való kísérését” tűzték célul.

Egy polgárosodó és önszerveződő, a főhercegi uradalomtól részben függetlenedő nagyközség gazdasági és társadalmi fejlődését az első világháború kirobbanása törte meg.

Szarajevóban Gavrilo Princip szerb anarchista 1914. június 28-án meggyilkolta Ferenc Ferdinándot, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörökösét és feleségét. A gyilkosságot követő napokban feszült várakozás uralkodott a faluban: a merénylet megtorlásáról, háborúról beszéltek a hivatalokban, az utcákon, a kocsmákban.

A július 14-én elrendelt részleges, majd a két hét múlva kiadott általános mozgósítás a háború kezdetét jelentette. Optimista közhangulat alakult ki országszerte, a sajtó tudatosan felkorbácsolta a nacionalizmust: a haza védelméről, a Monarchia szebb jövőjéről szóltak a háborút dicsőítő cikkek. I. Ferenc József osztrák császár és magyar király „Mindent meggondoltam, megfontoltam” kezdetű felhívását a megyei sajtó is közzétette, megtoldotta azzal a szerkesztői véleménnyel, hogy „a Monarchia megtalálta szívét, megacélozta akaratát, ez az akarat fog diadalmak ragyogásában fürödni”.

Alcsúton a mozgósítás elrendelésekor a behívottak eleget tettek a parancsnak. A lakosság és a hozzátartozók kísérték ki őket a felcsúti vasútállomásra. A közeli viszontlátás reményében a haza védelmére és dicsőséges csaták megvívására buzdították őket.

A háború első hónapjaiban mintegy hetvenen vonultak be a császári és királyi hadseregbe, a magyar honvédséghez több mint harmincan kaptak behívót. És ez csak a kezdet: 1918 őszéig 243 férfi teljesített frontszolgálatot a szerb, az orosz, az erdélyi és főképp az olaszországi hadszíntereken. Az első világháború négy esztendeje alatt 63-an áldozták életüket a hazáért, tizennyolc hadiözvegy és tizenöt hadiárva maradt utánuk. (Lásd: Függelék IX.)

Nagy erőfeszítésekre, a lakosság összefogására volt szükség már 1914 őszén, hogy a mezőgazdasági tennivalókat befejezhessék. Asszonyok, felserdült gyermekek végezték apjuk, férjük helyett a munkát.

Az alcsútiak összefogása, a főhercegi család tagjainak szociális érzékenysége a háború esztendei alatt töretlennek bizonyult. 1914 őszétől mind több sebesültet szállítottak a kórházakba, a könnyebb sérülést szenvedetteket, a lábadozókat az országszerte megszervezett hadikórházakban helyezték el és ápolták. Klotild főhercegnő utasítására az uradalom ideiglenes kórházat rendeztetett itt be, ahol az uradalmi orvos látta el a betegeket, irgalmas nővérek és a „helyi intelligencia” hölgy tagjai ápolták a katonákat. A hadikórházak megszervezésében Tarafás Béla, a váli járás főszolgabírája is elévülhetetlen érdemeket szerzett. A járás 22 községében tartalék kórház alakult, ahol „a kezdetben lassan, utóbb tömegével érkező sebesülteket” ápolták a járási tisztiorvos és a községi orvosok felügyelete alatt. 1914 végéig a járás hadi kórházaiban 924 sebesültet láttak el.

Az alcsúti hadikórház 1915. évi humánus munkájáról az alábbiakat jegyezte meg Szüts Jenő, Fejér megye alispánja: „…a főhercegi uradalom engedte át egyik alkalmas épületét, amelyet 40 ágyas kórházzá alakított át és szerelt föl a helyi jótékonyság. A kórház 1915-ben 197 beteg és sebesült katonát ápolt 14 365 ápolási napon, és a költségekhez a kincstár két koronával járult (hozzá) naponként és fejenként. A kórház iránt Klotild királyi hercegnő és családja is meleg vonzódással viseltettek, és nemegyszer adták tanújelét annak az emberbaráti érzésnek, mely a jótékonyságot nemes szívből gyakorolja, hogy a legszebb jutalom a gyengédségért az a könny legyen, mely a szegény sebesült szeméből kicsordul.”

A hadikórház – a fennmaradt adatok szerint – 1918 nyaráig működött, több mint hatszáz sebesültet és lábadózót ápoltak itt. (Tolnai Ferenc versét lásd: Függelék X.)

Egyre jelentősebb fennakadásokat okozott a mezőgazdasági munkákból kivont hadba vonultak pótlása. Elsősorban az uradalom küzdött munkaerőhiánnyal. Évtizedek óta először most a szlovák idénymunkások, a bugerok is elmaradtak. Arra kényszerült az uradalom, hogy hadifoglyokat alkalmazzon, első csoportjuk 1915 júniusában a csóti és a kenyérmezői táborból érkezett. 1918 nyaráig az uradalom gazdaságaiban Hatvanpusztán 31, Göböljáráson 48, Bányavölgyben húsz, összesen 162, zömében orosz, kisebb részben olasz hadifogoly dolgozott. A belterületen mindössze két hadifoglyot alkalmaztak mezőgazdasági munkára.

1918 nyarán, kora őszén a háború menetében döntő változások következtek be. A nyugati fronton összeomlott a német hadsereg, az olasz erők a Piavénál áttörték az osztrák–magyar védelmi vonalat. A két székvárosban, Bécsben és Budapesten forradalmi megmozdulásokra került sor.

A frontokról hazatérő katonák rettegésben tartották a falut és a pusztákat. József Ágost főherceg a budapesti eseményeknek volt részese, IV. Károly (1916–1918) 1918 októberében homo regiusszá nevezte ki. Sem az uralkodó, sem a főherceg törekvései nem váltak azonban valóra, azokat elsöpörte az őszirózsás forradalom. József Ágost és családja Alcsútra vonult vissza, itt élték át házi őrizetben a proletárdiktatúrát.

Az 1919. március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság időszakában szovjet-orosz típusú diktatúra valósult meg az országban. A községi munkástanács minden hivalkodó látszat ellenére nem a munkások hatalmát testesítette meg és nem az ő érdekeiket képviselte, hanem egy parancsuralmi rendszernek volt a végrehajtója. A munkástanács tagjává négy iparost, kilenc mezőgazdasági munkást, hat kisgazdát és két értelmiségit választottak. A főhercegi uradalom központjában látványos május 1-jei ünnepségre toborozták a környező falvak lakosságát is. A házak többségén vörös lobogó lengett, a község központjában, szemben a jószágigazgatóság épületével diadalkaput állítottak fel, rajta a felirattal: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”

Délután egy órakor zeneszóval megérkezett az etyekiek küldöttsége, hozzájuk csatlakoztak az alcsútiak is, majd átvonultak Vértesdobozra, ahová a tabajdiak is megérkeztek. Együttesen visszavonultak aztán Alcsútra, ahol a kastélyparkban ünnepséget tartottak. Az esti órákban a lovarda épületében táncmulatságot rendeztek. A Székesfehérvár és Vidéke tudósítása szerint a felvonuláson két és fél ezren vettek részt.

Elmaradt a földosztás, helyette József főherceg uradalmában termelőszövetkezetet szerveztek. Államosították az egyházak iskoláit és az óvodát. A szatmári irgalmas nővéreket rendi ruházatuk polgárira cserélésére kényszerítették. 1919. július végére, augusztus első napjaira Alcsúton is általános elégedetlenség jellemezte a közállapotokat. Augusztus 1-jén lemondott a tanácskormány, Alcsúton augusztus 9-én a márciusban menesztett képviselő-testület átvette a nagyközség igazgatását.