Lökkös Antal (1928–)

Teljes szövegű keresés

Lökkös Antal (1928–)
Lökkös Antal a Vas megyei Góron született, a pannonhalmi bencés kolostorban végezte gimnáziumi és főiskolai tanulmányait. Ezután 430vasúti pályamunkás volt, majd 1954-től a budapesti bölcsészkar esti tagozatán tanult. 1956 óta él Svájcban, a genfi egyetemen szerzett tanári oklevelet. A Nemzetközi Nevelésügyi Irodánál helyezkedett el, később a genfi Egyetemi Könyvtár munkatársa lett. 1958-ban a római Anonymus Kiadónál jelent meg A kis tücsök című mesekönyve, 1960-ban a brüsszeli Magyar Ház adta közre Elveszett patakok című verseskötetét, 1967-ben Rómában látott napvilágot Balladák-énekek című kötete. Elbeszéléseit 1962-ben A csempész címmel a római Katolikus Szemle jelentette meg. Gyengéd lírai realizmussal, dalszerű formában számol be élményeiről.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem