Tőzsér Árpád (1935– )
34Tőzsér Árpád (1935– )
1958-ban a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiájában tűnt fel Tőzsér Árpád, az ott bemutatkozó nyolc költő közül őt tartotta a legnagyobb tehetségnek az irodalomkritika. "A világgá tágulás pattanó dinamikája – a leülepedettség ellenszere – a képelevenség szinte belénk marja. A gesztus mondatok plasztikus hűsége a férfimozdulat világlendületét realizálja" – írja róla Fábry Zoltán (Harmadvirágzás). Első kötete, a Mogorva csillag (1963) széles körű irodalmi vitát váltott ki, és nagy elismerést aratott. Tőzsér klasszicizáló költői törekvésekkel lépett fel, Illyés Gyulától és a Rimaszombatban élő Veres Jánostól tanult. Az ábrázoló-leíró líra szemléleti és nyelvi hagyományai nyomán mutatta be környezetét, ábrázolta a falusi életet és azokat a tapasztalatait, felismeréseit, amelyeket már a nagyvárossá alakuló Pozsonyban, illetve az irodalmi életben szerzett.
A költői élmény a valóság természetes harmóniájának képzetére épült, ez a harmónia bomlott fel 1967-ben közreadott Kettős űrben című kötetének verseiben. A költő befelé fordult, személyes világának feszültségeit vizsgálta. Az emberi személyiség elmagányosodását írta le (Meditationses del Quijote), a szülőföld elvesztésének lassú folyamatát tárta fel (Szülőföldtől szülőföldig), az ember és a természet viszonyát próbálta költőileg megfogalmazni (Kőlegelőn). Verseinek uralkodó szólamává vált a kérdezés, a meditáció. Annak az embernek a helyzetét tárta fel, aki messze került gondolkodásának eredeti forrásvidékétől, s az új körülmények között nehezen találja meg otthonát. A korábbi ábrázoló-leíró módszert kérdező-meditatív kifejezésmód, illetve a személytelen-tárgyias líra szemléleti és nyelvi formái váltották fel. Tőzsér harmadik verseskönyve, az Érintések (1972) már szinte teljesen e személytelen és elvonatkoztatott költészetet mutatja. A képek hideg objektivitással ábrázolják a valóság töredékeit, groteszk módon idézik fel a szülőföld emlékvilágát (Kisrét-puszta, Csallóköz). A versnek nem a látvány vagy a vallomás ad jelleget, hanem a gondolati elvonatkoztatás (Levél G. A. úrnak Debrecenbe, Cím helyett egy Paul Klee kép alá). A pozsonyi költő ironikusan vet számot helyzetével, ebbe a számvetésbe azonban nosztalgia vegyül. E nosztalgia révén újítja meg azokat a kötelékeket, amelyek szülőföldjéhez és ennek népi hagyományaihoz fűzik. A "nyelvtáj" biztosabb kulturális és közösségi alapjára építi további költői terveit.
Válogatott verseinek gyűjteményét Genezis (1979), irodalmi esszéit és kritikáit Az irodalom valósága (1970) címmel jelentette meg. A Madách Könyvkiadó idegen nyelvű szerkesztőségének vezetőjeként fontos szerepet tölt be a szlovák irodalom magyar tolmácsolásának szervezésében.
