A KÖLTÉSZET
29A KÖLTÉSZET
Az újjászülető költészet a sematikusan értelmezett szocialista realizmus jegyében indult, az irodalmat alárendelte az aktuális politikai kérdéseknek: elsősorban azt várta tőle, hogy segítsen például a mezőgazdaság kollektivizálásában, a burzsoá ideológia elleni harcban, a dolgozók átnevelésében stb. A Szlovákiai Írók Szövetségének magyar szekciója megvitatta az 1952-ben kiadott első verseskötetet is. Az Alkotó Ifjúság így számolt be erről az eseményről: "Megjelent a felszabadult csehszlovákiai magyar költészet első büszkesége, Dénes György Magra vár a föld című verseskötete. Ezt vitatja meg a munkaközösség, hogy tehetséges költőnket hozzásegítse hiányosságai felszámolásához, a szocialista realizmus alkotó elsajátításához.
A kötet alapos értékelését Gály Olga elvtársnő olvasta fel. Rámutatott Dénes költészetének értékére, ragyogó képalkotó készségére, időszerűségére, szépségére, mely mögött ott érzi az ember a felszabadult hazát és az új életet építő embert. Dénes hibájának rótta fel, hogy költészetében csak futólag emlékezik meg a Szovjetunióról, és nehezen reagál a nemzetközi eseményekre. A Magra vár a föld a sematizmustól sem mentes. Például a Sztálinról írott vers. Gály elvtársnő a költő legnagyobb hibájának tartja, hogy túl könnyen, szinte idillikusan mutatja a mi életünket, mintha nap mint nap nem kemény harc tüzében születne a jövő."
Ezekben az években – erről bevezetésünkben már szóltunk – a művészi alkotást leegyszerűsítve, a fizikai munkához hasonlítva értékelték, s úgy vélték, az irodalmat feladatként, munkateljesítményként is létre lehet hozni. A Fáklya irodalmi pályázatának értékelésében (1952. 3. sz.) olvassuk: "A pályázat megmutatta, hogy népi demokráciánk nemcsak a munka területén nevel élenjáró dolgozókat, hanem tollat ad a fiatalok és öregek kezébe, hogy épülő új rendünkről, a szocialista haza szeretetéről, gazdagon kitáruló életünk lehetőségeiről, építő törekvéseinkről és békeharcunkról versben és prózában egyaránt valljanak fiatalos hittel és lendülettel. A fiatalok jól látják a földművesszövetkezetek, a szocialista építkezések jelentőségét, és sok versük foglalkozik békeharcunk kérdésével. Látják a Párt vezető szerepét, az ötéves terv fontosságát, és komoly politikai, társadalmi problémákat feszegetnek. Az idősebb jelentkezők inkább a sötét és keserves múltra tekintenek vissza, a szegénység és megaláztatás, a kizsákmányolás emlékeit idézik."
Az említett pályázaton az elbeszélésekért kitűzött díjakat olyanok kapták, akik még kezdő íróknak sem tekinthetők, s ez azt bizonyítja, hogy sematikus, politikai tartalmú történetek megírásához nem volt szükség írói tehetségre. A versekre kiírt pályadíjakat viszont kezdő költők nyerték: Gyurcsó István, Dénes György, Szűcs Béla. A szlovákiai magyar irodalomra az ötvenes évek elején jellemző volt mind a szocialista országokban 30ekkor általában uralkodó sematizmus és dogmatizmus, mind a kezdetlegesség és provincializmus. A sajtóban ugyan már 1951-ben hevesen bírálták az irodalmi sematizmust, de a megoldást általában szintén sematikus irányban keresték: az ideológiai képzettség elmélyítésében, a dolgozókkal való közelebbi megismerkedésben stb. Így például a második felszabadulás utáni verseskötetről (L. Gály Olga: Hajnali őrségen) két fiatal kritikus többek közt ezt állapítja meg: "A költő hiányos életismeretét sokszor jelszavak mögé rejti. Ilyen verse a Milliós toborzó. Ebben a versben nem sikerül pátosszal pótolni az életismeretet, így verse sematikus, jelszavas vers lett, elvont fogalmakkal, költői képek nélkül." A hiba kijavítását pedig így képzelik el: "Első kötete arra kötelezi, hogy ismerje meg az országot. Verseinek szűk tartalmi keretét tágítani kell. Tanulmányozza verseinek hőseit, hogy közvetlenebbül írhasson róluk." (Fáklya 1953. 696.)
Az 1958-as évet korszakhatárnak tekinthetjük a szlovákiai magyar irodalomban, mert a XX. Kongresszus után kialakultak a sematikus-dogmatikus irodalomszemlélet felszámolásának politikai és társadalmi feltételei. Ugyanakkor új, fiatalabb költőnemzedék jelentkezett, amelyet így mutatott be Turczel Lajos a Fiatal szlovákiai magyar költők (1958) című antológia előszavában: "Az itt felsorakozó költők elsősorban a művészi forma terén múlják felül az előző nemzedékeink formailag eléggé szimpla, egyszínű költészetét. Hajlékonyabb és gazdagabb költői nyelv, bátrabb kifejezés-keresés és képalkotás, erősebb gondolati jelleg, dúsabb ritmikai árnyaltság és szélesebb műfaji skála jellemzi termésüket. Ezek a költői tulajdonságok, értékek a maguk egészében persze nem az egyesekre, hanem az egész együttesre érvényesek. Egyébként a kisebb-nagyobb kölcsönhatásoktól, a haladó vagy rokoni költői attitűdöktől eltekintve a költői egyéniségük nem hozható közös nevezőre."
A különböző ellentétes erők összeütközése jellemzi az Irodalmi Szemle indulása körüli viszonyokat, s az ellentéteket csak 1963-ban, az antisematizmus vitájában sikerült legalább részben tisztázni. Ezt a vitát Tőzsér Árpád indította Egy szemlélet ellen című cikkével a Hét hasábjain, s hozzászólt az alkotó értelmiség szinte valamennyi képviselője. Fábry Zoltán remek, de polemikus élű Antisematizmusa lett volna a kérdéseket tisztázó, vitazáró tanulmány, de ennek csak első fele jelenhetett meg a Hétben, a második része később és rövidítve az Irodalmi Szemlében, ahol újabb vita kezdetét jelentette. (A tanulmány teljes terjedelmében 1968-ban, az író Stószi délelőttök című kötetében került kiadásra.)
Míg újabb epikus csak ritkán jelentkezik (Wurczel Gábor, Bereck József, Kovács Magda), a lírikusok száma 1958 óta is egyre gyarapodott. A "nyolcak" antológiájában jelentkezők többsége azóta már önálló verseskötetet is adott ki, mint pl. Cselényi László, Gyüre Lajos, Kulcsár Tibor, Zs. Nagy Lajos, Petrik József, Simkó Tibor, Tőzsér Árpád. A hatvanas évek 31elején önálló kötettel jelentkezett Tóth Elemér, Farkas Jenő, Batta György. 1967–1968-ban újabb, fiatalabb költőnemzedék indult, főként az Irodalmi Szemle Vetés rovatában. A legfiatalabbak (Tóth László, Varga Imre, Mikola Anikó, Kulcsár Ferenc, Keszeli Ferenc) szinte valamennyien az avantgardista, absztrakt, groteszk költészet hívei voltak. Verseik a jugoszláviai magyar líra fiatal nemzedékével rokon vonásokról tanúskodnak.
Dénes György (1923–)
Bábi Tibor (1925–1978)
Ozsvald Árpád (1932–)
Veres János (1930–)
Gyurcsó István (1915–)
Csontos Vilmos (1908–)
L. Gály Olga (1921–)
Tőzsér Árpád (1935– )
Cselényi László (1938–)
Zs. Nagy Lajos (1935–)
Gál Sándor (1937–)
Varga Imre (1950–)
Tóth László (1949–)
