HOLLÓS KORVIN LAJOS (1905–1971)

Teljes szövegű keresés

HOLLÓS KORVIN LAJOS (1905–1971)
Hollós Korvin Lajos (1905–1971) avantgarde expresszionista szabadverseinek általános, elvont humanizmusától jutott el a harcos agitatív lírához: a harmincas években szavalókórusok számára is írt lelkesítő, harcra buzdító költeményeket. A fasizmus előretörése idején megsokasodtak lírájában a kétségek, a kilátástalanság hangjai; költészete elmélyül, gondolatisága erősödik, költői eszközei változatosabbá válnak.
A felszabadulást himnikus hangon üdvözölte (Hazám vagy végre…). Emelkedett hangon zengő öröm azonban csak ritka pillanat költészetében: üdvözli az első szabad május elsejét, boldogan ad hírt az új Margit-híd felépüléséről, de komor hangon idézte újra meg újra a fasizmus, a háború szörnyűségeit (Vízió). A könyörtelenül múló évek a jelen perspektíváit is egyre sötétebbre festik: a költő, a "csapda-idők néma foglya", akinek "piros hite" már csak sápadt árnyék, keserű, önmarcangoló fájdalommal arra döbben, hogy "… az álom mégse vált valóra" (Utolsó dal).
A szűk termésű esztendők után, 1957-től ismét egyre inkább a líra az uralkodó műfaj változatos életművében, mint azt a Hallgassatok meg! (1960) és a Füttyszó a sötétben (1965) című kötetek tanúsítják.
Igazi feloldódást, megnyugvást az új versek, a konszolidáció évei sem hoztak: alaphangjuk továbbra is kiábrándult, rezignált, gyakran keserű. Költeményei egyre távlatosabbá, múltat és jövőt látóvá és láttatóbbá, filozofikusan emelkedetté alakultak. A távolságtartást gyakran a stilizálás álruhái teremtik meg (Napkeleti mesék), máskor az allegória s a bibliai ihletésű képes beszéd. De egyre gyakrabban feltűnik a zengő áradású, a múltba révedő elégia is; s a bibliai pátosz, az ódai szárnyalás ellenpontjaként a kegyetlen, maró gúny, a szatíra, melynek "heinei arroganciája" (hogy Szerb Antal régi megjelölését idézzük) cseppet sem fakult az évtizedek folyamán. A múlt nemcsak az ifjúságot jelenti a költő számára, de azt a kort is, amikor hajdani küzdőtársaival együtt – több költeménnyel nekik is Emlékművet állít – még töretlen hittel harcolhatott az eszméért.
A Füttyszó a sötétben című vers is az életmű – s az ezzel egyet jelentő harc – hiábavalóságát panaszolja: azt a "megtartó indulatot", mely költészetének mindig inspirálója volt, a jelen társadalomban anakronisztikusnak, ide nem illőnek érzi.
525Utolsó kötete, A vízbefúlt hal (1970) versei még keserűbben hirdetik a költő kiábrándultságát:
Itt fogták hálóval a szélvihart.
Itt ontották a testvéri vért.
Itt lényegült át mankóvá a kard,
Itt éltem én, már nem tudom, miért.
(Itt)
Személyes sértettsége is közrejátszott világképének elkomorulásában. "Hazám, ha van? – nem volt kegyes soha" – panaszolja Betegség után című elégiájában. Keserűsége egyre gyakrabban szatirikus formákban öltött testet. Kedvelt műfaja a szatirikus epigramma; máskor viszont patetikus tirádákban hömpölyögteti a verset. Költészetének gondolati egyensúlya akkor billent fel, amikor ez a személyes sértettség történelmi pesszimizmusba, az emberiség perspektíválatlanságának komor képzetébe váltott át (Hit, Kör). Költői magatartásának egyik szélső pólusa az átkokat szóró, a jövő sötét képeit vizionáló, bibliai próféta; a másik a maróan gúnyos epigrammaköltő, aki kortársaira lődözi mérgezett nyilait.
Hollós Korvin Lajos igen változatos formakultúrájú, a különböző lírai hagyományokat szerencsés kézzel műveibe ötvöző költő. Költészetét a művészetek és különböző kultúrák (az európai mellett főként a keleti és az antik) inspirációi gazdagították. A kiábrándult és keserű művek költője szeretett játszani a verssel: virtuóz technikával megírt rím-, szó- és formajátékai (Szicíliai leg-enda; A ferdetorony védő-beszéde stb.) erről vallottak. Az egykori humorista, az Egy királytigris naplójának írója lírájában sem tagadta meg önmagát: szatirikus epigrammái s hosszabb versei a "fekete humor" sajátos színeivel elegyítik gazdag, épp sokféleségében eredeti költészetét. De bármilyen formában ír is, a művesség sohasem vált át mesterkélt művészkedéssé; a belső szenvedély és szenvedés stílusokon, formákon átparázsló tüze avatja egyénivé líráját.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT