A német líra

Teljes szövegű keresés

1050A német líra
A német és magyar nyelvű irodalom kapcsolatai a messzi múltba vezetnek vissza. Az 1945-öt követő szakaszban e korábban oly intenzív kapcsolat néhány évre valamelyest meglazult. Természetesen továbbra is rendszeresen megjelentek a német irodalom legnagyobbjainak művei fordításban, de a kapcsolat módosulása is megfigyelhető: korábban hazai nyelvterületen ismeretlen vagy alig ismert német írók és költők bemutatására is sor került. A példányszámok jelentős emelkedésével megnövekedett a fordítókkal szemben támasztott igény, s ez jótékonyan befolyásolta a tolmácsolások színvonalát. A magyar műfordítás történetének is jelentős értékei azok a nagy vállalkozások, melyeknek keretében egy-egy nagy író életműve vagy teljességében, vagy bő válogatásban került az olvasók elé. Ilyen volt az ötkötetes Goethe-válogatás (1963), a kétkötetes Heine- (1960), az ugyancsak két kötetben megjelenő Rilke-válogatás (1961).
1945 után több-kevesebb rendszerességgel a teljes német lírát igyekeztek bemutatni – s ami ezzel együtt járt, korszerű fordításban hozzáférhetővé tenni – kiadóink. E folyamat az ötvenes években akadozott, utóbb azonban biztató lendületet vett, s elmondhatjuk, ma már nemcsak a németországi lírát ismerhetjük, hanem a svájci kivételével a többi országokban felvirágzott német nyelvű költészetet is. Ez pedig tudatos, tervszerű ismeretterjesztő munkáról árulkodik. Ez a térben egyre szélesülő munka az időnek is mind nagyobb rétegeit fogta át: a klasszikus és az újabb német irodalom alkotásai mellett mindinkább a figyelem középpontjába került a kortársi és legrégebbi német irodalom is.
A klasszikus német líra legnagyobb alakja, Goethe mindig is rangos tolmácsolókra talált. A felszabadulás után négy önálló Goethe-verseskötet jelent meg. E kötetek legtöbb versfordítása kitűnő, hiszen legjobb fordítóink szerepeltek bennük. A korabeli, nem nagyszámú műfordításkritika Áprily Lajost tekintette a legjobb és leghitelesebb Goethe-fordítónak: fegyelmezett, halkszavú, sosem tolakodó tolmácsolásai között nem egy igazi remeklés (például a Heidenröslein átültetése) akadt. Igen szépen és hitelesen fordította Goethét Képes Géza is, aki arra is ügyelt, hogy a versek jól mondhatóak legyenek. Eörsi István, Hajnal Gábor, Garai Gábor és Vas István pontos, hiteles Goethe-tolmácsolásai is megállják a helyüket Szabó Lőrincéi mellett.
Schiller ugyancsak népszerű költő volt, de az ő verseinek adekvát tolmácsolása nehezebb feladatot jelentett. Ünnepélyessége, emelkedettsége olykor arra csábította kitűnő fordítóinkat is, hogy a kelleténél patetikusabbra formálják műveit. Jékely Zoltán csak a játékosabb Schillert tudta igazán jól tolmácsolni, Gáspár Endre nem érte el az eredeti pátoszát, Áprily Lajosnak talán alkata sem illett e versekhez. Kitűnőek viszont Rónay György fordításai, melyek két kiadásban önállóan is megjelentek (az első 1961-ben).
Hölderlinnek már 1945 előtt kiadta válogatott verseit (1943) Rónay György, 1945 után viszont csak 1961-ben jelent meg tőle önálló kötet Bernáth István fordításában, mely nem mindig méltó az eredetihez.
10511945 után hosszú évekig Heine lírája állt az érdeklődés középpontjában. Mindezt a megjelent Heine-kötetek és -fordítások száma is bizonyítja. Válogatott verseit 1951-ben Vas István állította össze; 1956-os kötetét Róna Ilona, majd verseinek és prózai írásainak kétkötetes kiadását Turóczi-Trostler József, válogatott verseit (1961) pedig Mádl Antal. A legkiválóbbak alighanem Kálnoky László fordításai, Lator László zeneileg is hiteles, pontos tolmácsolásai, Képes Géza és Gáspár Endre más-más ideált megvalósító átültetései (Képes Géza inkább modern, Gáspár Endre pedig Vörösmarty és Petőfi modorában fordította Heinét).
Bár az osztrák klasszikus, Nikolaus Lenau elég ismert és kedvelt volt nálunk a két világháború között, a felszabadulás után egy kötet jelent meg válogatott verseivel, 1954-ben. Jelentősebb verseit talán Áprily Lajos és Jékely Zoltán tolmácsolták a legérzékenyebben. Pontosak, hitelesek, bár néhol az általános felé billennek Vas István fordításai.
Az újabb német irodalom területéről a legnagyobb fordítói vállalkozás Rilke műveinek kiadása 1961-ben. (Válogatott versei 1945-ben Lukács László fordításában is megjelentek.) A kötet úttörő jelentőségére megjelenése idején rögtön rámutatott a kritika, hiszen az említett korábbi vállalkozás jórészt a Stundenbuchra épült, s a költőnek nagyon sok verse itt jelent meg első ízben nyelvünkön. A fordítás hatalmas és olykor igen nehéz munkáját végzők közül kiemelendő Nemes Nagy Ágnes, akinek az egyetlen nehézséget Rilke monotóniája jelentette; Rónay György megoldásai pontosak, szépek, időnként azonban ő is "megemeli" a verset, mely így a magyar változatban kissé lágyabb az eredetinél. Garai Gábor viszont épp ellenkezően: túlkonkretizálja a verseket, tematikai vonatkozásban pedig olykor a próza irányába mozdulnak el megoldásai. Pontosak, megbízhatóak Kálnoky László, Somlyó György és Vas István átültetései, néhol igen szerencsés telitalálatai vannak Képes Gézának és Szabó Edének, míg a többi fordítók megoldásainak színvonala elég egyenetlen.
Jelentős, fontos munka a két Trakl-válogatás (Vidor Miklós válogatásában 1959-ben, Hajnal Gáboréban 1972-ben). Kitűnő tolmácsolások – elsősorban Hajnal Gáboréi, Kálnoky Lászlóéi, Rónay Györgyéi – mellett akadnak igen érdekes, a fordítás addigi uralkodó irányzatát is új lehetőségek felé mozdító megoldások is, elsősorban Tandori Dezsőéi, aki nem sorról sorra halad tolmácsolásában, nem analitikus pontosságra törekszik, hanem a műegészet tekintve hűséges. Az általa fordított verseket összehasonlítva például, Károly Amy szinte szó szerint való megoldásaival, azt kell mondanunk: ez a "hűtlen hűség" igazabb és teljesebb Traklt jelenít meg, mint az értelem apró árnyalataihoz tapadó.
Bertolt Brecht és Becher versei két-két kötetben jelentek meg 1945 után, általában méltó tolmácsolásban. Jelentős áttörés Georg Heym Ködvárosok címmel megjelent kötete (1966), melyben ez a nálunk addig kevésbé ismert és méltányolt expresszionista lírikus méltó tolmácsolókra talált, elsősorban Hajnal Gábor és Kalász Márton jóvoltából.
Méltó fordítókra talált Nelly Sachs és Else Lasker-Schüler sajátos hangvételű lírája is (Nelly Sachs: Izzó rejtvények, 1968; Else Lasker-Schüler: Villogó kavicson, 10521972). Nelly Sachs verseit Vas István néhol bravúros átlényegüléssel tolmácsolta, s alig marad el az övéi mögött Görgey Gábor jó néhány megoldása. A Lasker-Schüler-kötet legjobb fordítói a válogató Hajnal Gábor és Rónay György.
Az ízlésváltozással párhuzamosan igen népszerűek lettek Christian Morgenstern versei, kinek rövid, gúnyos-ironikus dalai két változatban is megjelentek (Gúnydalait Hárs László fordította 1949-ben, majd 1965-ben Akasztófa-énekek címmel jelent meg verseiből új gyűjtemény). Hárs László átültetései a felfedezés erejével hatottak, az új válogatás pedig alkalmat adott legjobb fordítóinknak, hogy remek tolmácsolásokat készítsenek. Ezeknek a játékos verseknek legmegbízhatóbb tolmácsolói Kálnoky László, Orbán Ottó és Szabó Lőrinc, de a többiek (Eörsi István, Hajnal Gábor és Jékely Zoltán) is pontosak, megbízhatóak.
A kortárs német lírát elsősorban antológiákból ismerhette meg a nagyközönség. Az a négy önálló kötet, mely a legmodernebb német lírikusok világát mutatja be (Günter Grass: Vallató, 1969; Hans Magnus Enzensberger: Vallatás éjfélkor, 1968; Johannes Bobrowski: Téli kiáltás, 1973; Günter Kunert: Emlékezés egy planétára, 1969), inkább a fordítók vállalkozókedvét bizonyítja, semmint azt, hogy ők a modern német költészet egyedül kiemelésre érdemes alkotói. E kötetek színvonala megbízható, kiemelkednek Garai Gábor Enzensberger-fordításai, melyeket a pontosságra való törekvés éppúgy jellemez, mint az ötletes, egyéni szóalkotások. Günter Grass nehéz verseit megbízhatóan fordította Hajnal Gábor és Kálnoky László.
A modern német líra – elsősorban Hajnal Gábor érdemeként – igazi arányaiban mégiscsak néhány antológiából bontakozott ki. Maga Hajnal Gábor négy antológiát szerkesztett, melyek mind igen jelentékeny vállalkozások (Mai német líra, 1966; Osztrák költők antológiája, 1968; ennek azonban csak egyik része mutatja be a modern költőket; A sóragyogású bánat. Mai nyugatnémet költők, 1973; Jelzések. Mai osztrák költők, 1975). Ugyancsak Hajnal Gábor szerkesztette A modern német líra kincsesháza (1959) című gyűjtemény nyolc kisalakú kötetét. Ebben jelent meg először magyar nyelven több kiforrott, egyéni hangú mai német lírikus, mint Arendt, Huchel, Krolow és Maurer. Az ünnep eszményképei (1975) címmel jelent meg Kalász Márton szerkesztésében a mai NDK-líra átfogó antológiája.
A régi német líráról kialakított összkép még mindig némiképp hiányosnak mondható. Önálló kötetben csak Walther von der Vogelweide versei jelentek meg (Válogatott versek, 1961), Lator László kitűnő antológiájában azonban (Énekelj, aranymadár. Német lovagköltők antológiája, 1960) jelen vannak a Minnesang ismert és ismeretlen lírikusai is. A régi német irodalomból jó néhány fordítás olvasható a Hajnal Gábor szerkesztette Osztrák költők antológiájában és a Keresztury Dezső szerkesztésében megjelent A német líra kincsesháza (1959) című gyűjtemény első kötetében is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT