A jugoszláv (szerb, horvát, szlovén, makedón) líra

Teljes szövegű keresés

A jugoszláv (szerb, horvát, szlovén, makedón) líra
A szerb és horvát költészet fordításának a délszláv népköltészet felfedezése óta van nyomon követhető kontinuitása a magyar műfordítás-irodalomban. Kazinczy, Kölcsey, Bajza József, Toldy Ferenc voltak az úttörők, akik Goethe lelkesedése nyomán épp németből ültettek át szerb népdalokat, s Vitkovics Mihály és Székács József (1836) fordított először eredetiből, Vuk Stefanović Karadžić klasszikus népköltési gyűjtéséből. A szerb és horvát költészet magyar közvetítése a múlt században mégsem volt szerencsés. A századvégen buzgó, de maradandóbb irodalmi értékű fordításokat alig nyújtó közvetítők igyekeztek közelebb hozni a szerbek és horvátok nép- és műköltészetét a magyar olvasókhoz. Szászy István Szerb költőkből (1910) antológiája, amely a századforduló újabb költészetét is bemutatta már, ugyancsak nem érte el a kor támasztotta követelményeket. Rendhagyó jelenség volt, hogy Vajda János felfigyelt a szerb romantika költészetére, majd Kosztolányi Dezső Modern költők antológiájába bekerült Jovan Dučić és Milan Rakić egy-egy verse. S a két háború közötti években Babits Mihály és Szabó Lőrinc néhány Dučić-fordítása szinte a szerencsés véletlennek köszönhető. 1928-ban Debreczeni József és Szenteleky Kornél Bazsalikom címmel Szabadkán adta ki a modern szerb költők antológiáját, amely igényes fordításban és válogatásban képes volt bepillantást adni a kortársi délszláv költészetbe, e kötet azonban alig jutott el Magyarországra, akárcsak a jugoszláviai magyar irodalmi folyóiratok is, melyek mindinkább közölték jugoszláv költők verseit is magyar fordításban. Mint műfordító ekkor jelentkezik Csuka Zoltán is, aki 1933-ban tér haza jugoszláviai emigrációjából, s a háború után, élete utolsó évtizedeiben hatalmas, fundamentális jelentőségű műfordítói életművet hoz létre, s eredetiből ülteti át a jugoszláv népek költészetének több jelentős alkotását, s szinte alig van klasszikus és modern délszláv költő, akitől ne fordított volna.
A háború után várható volt a jugoszláv költészet fordításának a fellendülése is, 1946-ban délszláv népballadák kötetével indult meg e munka. Két jelentős költői mű közreadásával folytatódott a sor: 1947-ben a mártírhalált halt Ivan Goran Kovačić (1913–1943) megrázó Tömegsír (Jama) című poémája (Illyés Gyula 1082előszavával), 1948-ban Peter Petrović Njegoą klasszikus dramatizált eposza, a Hegyek koszorúja (Bóka László bevezetőjével) jelent meg Csuka Zoltán fordításában. Majd sok évig nem volt lehetőség jugoszláv szépirodalmi mű kiadására, csak Ivan Goran Kovačić Tömegsírja látott napvilágott 1950-ben Benjámin László átköltésében.
A jugoszláv költészet klasszikus és modern értékeinek folyamatos és átgondoltabb magyar közreadása valójában az ötvenes évek derekától indulhatott meg. Vujicsics Sztoján és Kiss Károly közös munkájaként három kötet népköltés jelent meg először (Zrínyi Énekek, Hunyadi Énekek, A koszovói lányka 1956–1957). A század költészetét Goran Kovačić Tüzek és rózsák válogatott verskötete (1956) képviselte elsőnek, melyet Csuka Zoltán állított össze, aki újból folytathatta közvetítői munkáját. A kötet fordítói között Devecseri Gábor, Kardos László, Képes Géza, Szabó Lőrinc is szerepelt. Az elkövetkező két évtized legjelentősebb műfordítói eredményei Miroslav Krleža (1893–1981) Petrica Kerempuh balladáinak magyar átköltése (Éjtszakának virrasztója, Csuka Zoltán fordítása Vujicsics Sztoján filológiai közreműködésével és kommentárjaival, 1959) és a Jugoszláv költők antológiája (A Világirodalom Gyöngyszemei sorozatban), amely 1963-ban Vujicsics Sztoján válogatásában jelent meg, s először mutatta be magyarul a délszláv – elsősorban a szerb, horvát és szlovén, s jelzésszerűen makedón – nép- és műköltészetet teljes vonulatában, a 13. századtól napjainkig. A mintegy 10000 verssort tartalmazó antológia magyar műfordítás-irodalom addigi eredményeit is összegezte, s Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc és Szenteleky Kornél régebbi fordításait is szerepeltette az eredetiből fordító Csuka Zoltán és Dudás Kálmán számos korábbi és új, valamint Benjámin László, Csoóri Sándor, Fodor András, Garai Gábor, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Képes Géza, Lator László, Nagy László, Orbán Ottó, Pór Judit, Simon István, Weöres Sándor és mások az antológia számára készített átköltései mellett. 1968-ban Benjámin László adta Ivan Goran Kovačić Tömegsírjának új átköltését, s ugyanabban az évben jelenik meg Vasko Popa szerb költő első magyarországi kötete Ostromlott derű címmel, Weöres Sándor tolmácsolásában, Vujicsics Sztoján válogatásában és közreműködésével. A kötet a budapesti Európa Könyvkiadó Napjaink Költészete új sorozatának legelső kötete volt. (A sorozatot Vas István gondozta.) A szerb költő és magyar költőfordítója szerencsés találkozása volt a Vasko Popa-kötet, miként Momčilo Nastasijević néhány versének magyar közvetítése Weöres Sándor számára megihlető erejű volt! 1971-ben szintén e sorozatban Dudás Kálmán legjobb műfordítói teljesítményét nyújtotta Ivan V. Lalić szerb költő A szerelem művei című válogatott kötetével. A szerbek, horvátok, szlovének és makedónok népköltészetét nyújtotta a magyar olvasóknak 1969-ben Nagy László Babérfák című kötetében, melyet Vujicsics Sztoján válogatott. E kötet egyben szervesen egészítette ki Nagy László kongeniális délkelet-európai népköltési műfordítói oeuvre-jét is.
A jugoszláviai magyar írók eleinte a jugoszláv prózairodalom fordításában vállaltak mind jelentősebbé váló szerepet, s 1963 táján a vajdasági magyar költők – elsősorban Ács Károly, Fehér Ferenc, Pap József, Gál László, Brasnyó István, 1083Fehér Kálmán, Tolnai Ottó, Torok Csaba, Domonkos István – jelentős versfordítói eredményekről is bizonyságot adtak. Az újvidéki Hídban és a jugoszláviai magyar periodikákban már a háború utáni években, majd folyamatosan jelennek meg műfordításai, elsősorban a kortárs jugoszláv költők verseiből, mégis 1963-ban Vasko Popa Kéreg című újvidéki kötete irányítja a figyelmet e munkásságukra. Egyidejűleg Ács Károly fordításában Miroslav Krleža egész kötetre való verse jelenik meg a nagy horvát író és költő válogatott műveinek magyar sorozatában, a budapesti Európa Könyvkiadó és az újvidéki Fórum Könyvkiadó közös gondozásában. Jelentős vállalkozás volt az újvidéki Fórum Könyvkiadó kétkötetes Napjaink éneke antológiája (1965, 1967), amely a modern jugoszláv költészetet mutatta be szinte kizárólag jugoszláviai magyar fordítók tolmácsolásában, illetőleg olyan fordításokban, amelyek az eredeti alapján, közvetítő fordítás nélkül készültek. Ezt az elvet az újvidéki Fórum Könyvkiadó azóta is igyekszik megtartani, s csak eredetiből dolgozó fordítók tolmácsolásában ad ki jugoszláv költőket magyarul.
Hazai és jugoszláviai műfordítók közös vállalkozása volt Oskar Davičo verseinek kötete (Újvidék 1969). Dragutin Tadijanović Kései arató című kötetét (Újvidék 1974) Fehér Ferenc fordította.
Antológiaszerű válogatásban szerepel a szerbek és horvátok költészete 1945-ig A szerbhorvát irodalom kistükrében (1969). Fordításaiból állította össze jugoszláv lírai antológiáját Csillagpor címmel Csuka Zoltán (1971), aki Adriai tengernek múzsája cím alatt tematikus vers-antológiát is fordított magyarra a dalmát tengerpart költészetéből – szerb, horvát és szlovén költők verseiből, melyek az Adriai-tengert éneklik meg (1976). Fehér Ferenc harminc év versfordításaiból adta ki A madár árnyéka című műfordításkötetét (Újvidék 1978).
A szlovén költészet arányosan kapott helyet a Jugoszláv költők antológiájában (1963), fordítása azonban változatlanul nehézségekbe ütközik, mivel szlovén nyelvtudású magyar költő-műfordító nincs. A mai szlovén költészetet külön mutatta be a Csillagok és szívek antológia (Csuka Zoltán válogatásában, 1971), s fordításában részt vállalt kortárs magyar költők egész sora (Ágh István, Garai Gábor, Illyés Gyula, Képes Géza, Lator László, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László, Tandori Dezső, Weöres Sándor), s több jugoszláviai magyar költő-fordító is (Ács Károly, Fehér Ferenc, Pap József). Csuka Zoltán, Dudás Kálmán, Vujicsics Sztoján szlovén eredetiből fordítottak az antológiába. A prózával együtt, antológiaszerűen mutatta be a szlovének költészetét A szlovén irodalom kistükre (1973), a kezdetektől napjainkig.
A budapesti Európa Könyvkiadó és a muraszombati Pomurska Založba Kiadó rendkívül eredményes együttműködésének köszönhető a klasszikus és modern szlovén költészet néhány kétnyelvű kötete: 1971-ben így jelent meg először magyarul is a szlovén klasszikus, France Preąeren (1800–1849) híres Szonettkoszorúja (Csuka Zoltán fordítása), majd 1972-ben Matej Bor poémája, az Átkelt a vándor az atomkoron, végül 1974-ben válogatott szlovén partizándalok kötete Lángoló vér címmel (mindkettő szintén Csuka Zoltán tolmácsolásában). A Lyra 1084Mundi sorozatban 1975-ben méltó helyet kaptak France Preąeren versei is, Csuka Zoltán, Lator László és Tandori Dezső kiváló fordításában.
A háború után gyorsan bontakozó makedón költészet első magyar antológiája 1969-ben jelent meg A szó születése jelképes címmel (Csuka Zoltán válogatásában), s a kortárs makedón líra legjobbjait mutatta be. Költőink mellett (Ágh István, Garai Gábor, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Képes Géza, Nagy László, Somlyó György, Weöres Sándor) a jugoszláviai Ács Károly és Fehér Ferenc is részt vállalt a mai makedón költők bemutatásában, s a magyar költészet elhivatott makedón fordítója, Paszkal Gilevszki is szerepel a kötet magyar fordítói között. Még 1964-ben Fehér Ferenc Újvidéken jelentette meg Aco Sopov Örök várakozó című kötetét. Nálunk külön kötetben láttak napvilágot a klasszikusnak számító Kocso Racin (1908–1943) versei Fehér hajnalok címmel (Weöres Sándor átköltésében, 1978), valamint Blazse Koneszki Markó temploma című válogatott kötete (Ács Károly, Csuka Zoltán, Dudás Kálmán, Fehér Ferenc, Illyés Gyula, Képes Géza, Nagy László, Rab Zsuzsa, Tandori Dezső fordításában, 1980).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT