CZIGÁNY GYÖRGY (1931)
CZIGÁNY GYÖRGY (1931)
Czigány György (1931) már 1945 előtt elbeszéléseket írt, majd zenei tanulmányokat folytatott, s 1956-ban szerzett zongoraművész diplomát, a többi között Kadosa Pál tanítványaként. A zongoraművészi pálya helyett azonban a zenei ismeretterjesztésnek 980lett egyik legnagyobb hatású és kisugárzású művelője. Az irodalomhoz azonban nem lett hűtlen: részint műsorokat szerkeszt a Magyar Rádióban, melyekben nagy íróink és a zene kapcsolatát mutatja be, szabad idejében pedig verseket ír. Aszfaltfolyók (1974) című kötetében erősen intellektuális lírikusnak mutatkozik, aki nyugtalan szenvedéllyel kérdez rá a lét és az elmúlás kérdéseire. Alapélménye a halálra való nyitottság: Bartók utolsó nagy alkotásaihoz hasonlóan lépésről lépésre küzdi ki a természetközelben élő magányos ember harmóniáját. Versei a teljes és humánus élet hiányával vívódó szorongásos életérzést ábrázolják. Szemlélet- és alkotásmódjára az egzisztencialista filozófia is erősen hatott, hiszen a magára hagyott, a létbe kivetett ember drámai kérdéseit fogalmazza meg makacs szenvedéllyel, sokszor váratlanul egybeötvözött képek segítségével. Ízlésére, lírájának természetére az Újhold körének törekvései is befolyást gyakoroltak: lelke vásznán újra és újra felmerülnek a második világháború szorongató látomásai, s az átélt szenvedésekből igyekszik kikovácsolni azt a paradox lelki egyensúlyt, mely azáltal valósul meg, hogy a régi sámánok módjára megidézi a halált, s avval, hogy nevét kimondja, megsemmisíti erejét. "Földre száll", "akár az Isten", abban a biztos tudatban, hogy rá is pusztulás vár, de ebben a szenvedő alapérzésben ott rejlik a megtalált bizonyosságnak, az emberhez méltó küzdelemnek az az alapérzése is, melyet Czigány György nemcsak költészetében, hanem zenei írásaiban is igyekszik kiküzdeni, ábrázolni.
