Új költői realizmus

Teljes szövegű keresés

Új költői realizmus
Verseit hazatérése után egy ideig még a Nyugattal szembenálló fiatal nemzedék folyóiratai közölték, első kötetét azonban (Nehéz föld, 1928), s a következőket is (Sarjúrendek, 1930; Három öreg, 1931; Szálló egek alatt, 1935), már a Nyugat adta ki. Az avantgardizmus elvont világérzékeléséből, erkölcsi színezetű világforradalmiságából a Nehéz föld alig őrzött meg valamit is – efféle verseit nem is gyűjtötte kötetbe. Visszatérve Párizsból, az izmusok költészetének a hazai valósággal, itthoni viszonyokkal szembesülve kellett volna érvényességét igazolnia. Az újra megismert szülőföld, itthoni élet azonban a mindig is társadalmi és forradalmi rendeltetésű alkotásért küzdő költőben új célt és élménykört alakított ki. Irodalmi kísérletezés és a "néma táj" valósága 468került ellentétbe: "A nyomor efajta mélységeit – írja– mintha gyermekkoromban sem láttam volna. Olyasmit éreztem, mintha távollétem alatt Magyarország elmozdult, visszatolódott volna néhány délkörrel a barbárság irányába." Másutt még nyomatékosabban szólt a fordulatot hozó élményről: "a látvány kiáltó volt, hazugság lett volna minden szavam, ha nem arról beszélek, ami előttem van. Így fedeztem fel szülőföldemet, a Dunántúlt, a magyarság dermesztő helyzetét". A stílusváltás életfordulatban, új élményekben gyökerezett: együttesen nyilatkozott meg benne a korabeli társadalmi valóság lázadást kiváltó hatása és a költői szemlélet hosszabb ideje érlelődő belső újjáalakulása.
Háború és elbukott forradalom után – a húszas években induló nemzedék átformálta a magyar líra képét. Új költői magatartás honosodott meg, módosult a világ lírai szemlélete és új irányba fejlődött a stílus. A szembefordulást a Nyugat impresszionista jellegű lírájával már az előző évtized aktivizmusa indította el – 1919 után már az átváltás és szakadás jelei csaknem minden színrelépő költőnél föllelhetők. Az új költői nemzedék egységbe hangoló közös élményét a háború és forradalom évei alakították ki. De rokonította őket a származás is: külvárosból, cselédházból, kispolgári otthonokból érkeztek az irodalomba. A társadalmi elégedetlenség közös, visszatérő szólama az évtized versesköteteinek: az akkor induló költők kisemmizettnek, kijátszottnak tudják magukat, az elégedetlenség különböző árnyalatait fejezik ki, az új tisztító forradalom várását, szembeszegülést a társadalommal, romantikus lázadást vagy anarchista menekülést és átkozódást. Az elindító élmény és a formálódó új magatartás a költészet szemléleti-stiláris rétegeiben is megnyilvánult. A líra elfordult a pompázó szépségkultusztól, az esztétizmustól és az izmusok elvont-kísérleti világa után a valóság újszerű birtokbavételének igénye vezette. A költői magatartás elvesztette stilizált és ünnepélyes emelkedettségét, természetessé és közvetlenné vált. A költő megszólalását valóságtisztelet kezdi jellemezni: a látható, érzékelhető világ elemeihez ragaszkodik, a versek azt az illúziót ébresztik, hogy a költő a mindennapok embere. A vers nem szakad el a valószerűség szintjétől, színtere a mindennapi élet, a lírai világkép innen fejlik ki, ide ereszti gyökereit. Közvetlenül látható, mindenkihez szóló tárgyi és természeti elemek is versbe jutnak, és ezek az elemek valószerűségük és igaziságuk folytán a közvetlen átélést teszik lehetővé. Mindezzel együtt új igazságokat akarnak kimondani az új költők: a társadalmat és a világot mozgató törvények megfogalmazóinak tudják magukat – innen ered magatartásuk biztonsága és póztalan pátosza.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem