Sziráky Judith (1904) (Munkaközösség)

Teljes szövegű keresés

Sziráky Judith (1904)
(Munkaközösség)
Sziráky Judith első novelláit még a Nyugat közölte, kötetbe gyűjtött elbeszélései 1939-ben láttak napvilágot. Sajátos hangulatú novellisztikájára már a két világháború közötti korszakban is felfigyelt az irodalmi kritika; 1945 után írásművészetének újabb kibontakozása következett.
A háború befejezése után sorra jelentek meg novellái a folyóiratokban. Hajnali madár című elbeszélését 1974-ben a Művészeti Tanács novellapályázatán díjjal jutalmazták. Sokoldalú alkotó: ifjúsági regényeket és meséket írt, olasz és német nyelvből ifjúsági irodalmat fordított, Hófúvás címmel 1960-ban színdarabja jelent meg.
Szülőföldje, a Máramarosi-havasok világa gazdag színekkel jelenik meg elbeszéléseiben. A természet, a táj nem kuriózum, nem vasárnapi kirándulások célja nála, hanem egy lelki alkat tükrözője, sajátos mentalitás hordozója, emberi titkok elrejtője. Azok közé az írók közé tartozik, akiknek írásművészetében a valóságos táj megjelenített részletei (néha egészen pontosan megjelölve, hogy hol játszódik a szóban forgó történet) mélyebb jelentéseket hordoznak. A novelláiban ábrázolt természet vonásai sok tekintetben hasonlóságot mutatnak az erdélyi táj irodalmi bemutatásának múlt századi romantikus hagyományával és a kortárs erdélyi magyar irodalom jó néhány szerzőjének természetfelfogásával. Vadregényes és titokzatos ez a vidék, amely nem könnyen fedi föl magát annak, aki meg akarja ismerni. A novellák elbeszélője előtt feltárulnak ezek a titkok: a máramarosi természet és a benne élő emberek titkai. Az elbeszélő bennfentessége, sejtetései olykor mintha kizárnák ebből az olvasót, akinek gyakran csak impresszionisztikus foltokban jelenik meg ez a táj, s hiányoznak számára az elbeszélt események közötti megindokolt összefüggések. A havasi világ embereinek mi nem mindig értjük a reakcióit, erős szenvedélyeit, melyeket sokáig féken tudnak tartani, de bármikor pusztító erővel robbanhatnak ki – sugallják ezek az írások. A természet ihlette novelláinak egyik közlendője, hogy városi, racionális eszünkkel nem fogható föl ennek a világnak a lényege.
176Elbeszéléseinek másik központi témája a régi úri világ szétbomlása, az "úri" és a "nem úri" ellentéte. Érezhetően belülről ismeri a régi kúriák életét: a rátarti tekintetes asszonyok, az élvhajhász birtokosok és a dekadens széplelkek világát. Erről a közegről többféle megközelítésből, szétbomlásának különböző szakaszairól ad képet. Ehhez a problémakörhöz tartozik a középosztály és a szegények ellentéte is. E dimenzióban sajátosan keverednek az író megértő gesztusai mind a középosztály, mind a szegények iránt: ábrázolja az úri magatartás vonzó és taszító formáit, s együttérez a kisemmizettekkel. Fontos szerepet játszik novellisztikájában a pszichológiai mozzanat is: különösen a női sors néhány 20. századi magyar változata foglalkoztatja, mégis igazságtalanság volna egyoldalúan a női problémák iránt érdeklődőnek nevezni. A lelki magatartás devianciájának bizonyos esetei is foglalkoztatják, és ezen nem föltétlenül kóros torzulást értünk, hanem valamilyen görcsössé váló magatartást, a valósággal való kapcsolat meglazulását.
1949-ben jelent meg Változások című kötete, amelyben a legtöbb elbeszélést a máramarosi táj ihlette, ez a csodálatos és titokzatos vidék a maga növényi pompájával, gazdag állatvilágával és a benne élő ukrán vagy román pásztorokkal. Látjuk ezt a tájat állatok szemén keresztül is, hiszen két novellának állat a fiktív elbeszélője (Egy medve följegyzései; Lukács, a sas). Máskor lakói mentalitásán, gondolkodásmódján keresztül, ha úgy tetszik, népi szemszögből ismerjük meg (Tutajosok). Színek és illatok, a látvány, a natúra és a vele kifejezett érzelmek a jellemzői ezeknek a novelláknak: "Ezen a hűvös tavaszi napon Veszliára gondolok, aki teheneket őrzött fönn a havason, s szebb volt és sokkal kedvesebb minden mesebeli királykisasszonynál. Amikor lejött a völgybe, az éj világoskék volt, és világoskék virágok bontogatták éppen szirmukat, csípős, könnyű szél szaladt a nedvdús fák között, s úgy csattogott és suhogott, akár az ostor, megkergette a bárányfelhőket odafönn, s a nagy testű folyót a hegy lábánál" (Rózsaszín). E kötet egyik elbeszélése a Hajnali madár: egy szerelem története. A főhős – aki azonos az elbeszélővel – hosszú évek múltán visszatér gyerekkorának havasi világába, a középosztályi környezetbe, ahonnan hajdan egy kovács fiaként indult el. Már mint végzett mérnök érkezik látogatóba egykori pajtásához, akinek régen sohasem volt igazán egyenrangú partnere, s húgát reménytelenül szerette. A megváltozott perspektívából még különösebb ez a formáit ugyan tartó, de belülről megroppant világ, amelyet az író az idő visszafordíthatatlanságával birkózó főhős lelkének érzelmi hullámzásain keresztül érzékeltet.
Az ötvenes években ő is a gyermek- és ifjúsági irodalomba szorult. Tisztességes János (1954) című regénye egy városba került parasztfiú története, egyes szám első személyben elbeszélve. A főhős öntudatra ébredését így közvetlen közelből szemlélheti az olvasó. 1955-ben A csillagvadász címmel meséket adott közre. Újabb elbeszéléskötetet csak 1958-ban adott ki Orkán címmel. Ezekben a novellákban ismét megjelenik a szülőföld világa, részint visszaemlékező aspektusból (Játékok), részint a számadás szándékával (Siratók, Orkán). De már a közelebbi idő, az írónő jelene is belekerül az ábrázolt tényanyagba: az egyik elbeszélés (A rosszfiú) az ötvenes évek elején, egy másik pedig 1956 őszén (Ködben) játszódik. A hangulatoknak, érzelmeknek megfelelő természeti képek ezekben az írásokban a 177korábbiaknál több társadalmi mozzanatot fejeznek ki. Az úri középosztályt és kultúráját közvetlenül bíráló hang is megszólal, s némelyik novella világképében ez a kritika központi szerepet kap, így például a címadó Orkánban, melynek jelen ideje a második világháborút közvetlenül követő hetekre-hónapokra tehető. Ebben az alkotói periódusban az író kialakítja azt az elbeszéléstípust, amely terjedelmével már-már a kisregényre emlékeztet. Itt már határozottabb az epikus megközelítés, az állapotok rajzát egyértelműen hosszabb időszakban lejátszódó folyamatok ábrázolása váltja föl (Siratók). Novelláiból – gondoljunk csak a címek által sugallt jelentésekre – a pusztulás, a feltartóztathatatlan bomlás hangulata árad, néha Krúdyra emlékeztetően, de kevesebb melankóliával, zaklatottabb formában. A bomlási folyamat a szorongás életérzésével párosul, s nemcsak egy elmúlt történelmi korszakhoz kötődik, hanem 20. századi általános lélekállapotként jelenik meg. A rosszfiú című novellában például az ötvenes évek gyermeknyelvén keresztül érzékelhetjük az anyja által elhagyott kisfiú világában a kiszolgáltatottságot, a fenyegetettséget.
1963-ban jelent meg következő elbeszéléskötete, a Ketten a híd alatt. Középpontjában az emberi léthelyzet vizsgálata, különös sorsok felmutatása áll. A tájon, a külső, látható világon egyre jobban érzékelhetjük, hogy nem egyéb a szubjektum tárgyiasított kivetítésénél, lelkiállapotok plasztikus objektivációjánál. Nem a külső, hanem a belső történés az elsődleges ezekben az írásokban; a cselekményvezetés talán ezért nem mindig elég világos, s az események logikája nem elég következetes. Borzongó és fázó lelkek keresik helyüket ezekben a novellákban, nem ritkán olyan hősök, akik régen az úri középosztályhoz tartoztak. Helyzetérzékelésük bizonytalan, fáradtság és fásultság jellemzi őket, osztályrészük gyakran a vereség; markáns példája ennek az a hivatalnok, akit megcsal a felesége a Ketten a híd alatt című novellában. A régi úri osztályt bíráló hang is változatlan (Levendulás anya). Az író a szegények nézőpontjából is megkísérli fölidézni az elmúlt évtizedek történetét. Itt azonban némelykor mesterkélt lesz, túlságosan érezhető szándékának tudatossága. Sokkal izgalmasabb a számadás, ha az általa pontosan ismert közegben marad, mint például abban a hosszabb elbeszélésben is (Özvegyek glóriával), amely novelláinak gyűjteményes kötetében (Hajnali madár) 1972-ben látott napvilágot. E novellájában a beilleszkedés és a tagadás változatait ábrázolja az írónő; hőseinek tudatmozgása idézi föl a hatvanas éveket, s az emlékek és a jelen szintéziséből a megmaradás gondolatköre válik ki vonzó élességgel, egyértelműséggel.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT