Szövegkiadások
Szövegkiadások
A historia litterariát történetének utolsó szakaszában széles körű szövegkiadó tevékenység egészítette ki, de a tisztán irodalmi érdeklődést ebben a vonatkozásban még a történeti (forráskiadó) szempont keresztezte. Igaz viszont, hogy a régi elbeszélő források sem csak a kutatók, hanem a művelt olvasók érdeklődésére is számíthattak. Különösen Anonymus gestája volt népszerű: a késő-barokk évtizedekben hétszer jelent meg nyomtatásban, még a közkeletű nagyszombati kalendáriumba is bekerült egy alkalommal (1765–1766). Kézai gestája szintén ebben az időszakban került sajtó alá: Horányi adta ki két ízben is (Bécs 1781, Buda 1782). A magyar őstörténetet tárgyaló középkori krónikások, különösen Anonymus, a nemesi nemzettudatot erősítették és a honfoglalási eposzok fogadtatását készítették elő.
A deákos divat jóvoltából a figyelem elsősorban a latin nyelvű humanista irodalom felé fordult. A történetírók közül Bonfinit háromszor (1744, 1770, 1771), Istvánffyt egyszer (1758) jelentették meg; Horányi kiadta Forgách Ferencet (1788); s új életre keltették Ransanót (1746), még pedig a címlap szerint azért, hogy szép stílusában gyönyörködjenek olvasói. Közzétették Dudith András beszédeinek (1742), Mátyás király (1743–1744) és Váradi Péter (1776) leveleinek gyűjteményét; Vitéz János művei pedig Schwandtner kiadásában (1746) váltak hozzáférhetővé. A humanista költészet iránti érdeklődésről nemcsak a Bod Péter által kiadott epitáfiumok tanúskodnak, hanem a mohácsi csatáról szerzett gyászversek antológiájának, a Pannoniae luctusnak (Gyászoló Magyarország) Weszprémi Istvántól sajtó alá rendezett új kiadása (1798) 569is, – legfőképpen azonban a hazai latinság legnagyobb poétájának, Janus Pannoniusnak a felfedezése.
Janus művei utoljára 1619-ben, a Deliciae poetarum Hungaricorum (Magyar költők remekei) reprezentatív kötetében jelentek meg; másfél évszázados hallgatás után most a piarista Conradi Norbert (1718–1786) adta ki újból (Libri III. poematum, elegiarum et epigrammatum (Poémák, elégiák és epigrammák három könyve), Buda 1754). Alapul a régi kiadást vette, de változtatott rajta: bővítette újabban előkerült versekkel, főként azonban elhagyta mindazokat – az erotikus és antiklerikális tárgyúakat –, melyek véleménye szerint nem illettek a püspök-szerzőhöz. Nem ok nélkül nevezte "kasztrált" kiadásnak ezt az editiót a tudós Teleki Sámuel (1739–1822) erdélyi kancellár, akinek a költségén – három évtizeddel később – Janus mindmáig legteljesebb kiadása megjelent (Poemata, quae uspiam reperiri potuerunt, omnia (A fellelhető költemények teljes gyűjteménye), Utrecht 1784). E nagyszabású vállalkozás, mely a modern textológia első hazai kísérlete, egész kis munkaközösség fáradozásának köszönheti létrejöttét. Marosvásárhelyi tudós tanárok, főként Kovásznai Sándor (1730–1792) végezték a sajtó alá rendezés munkáját nagy gonddal és alapos filológiai-szövegkritikai megfontolások alapján.
A számos latin szerző mellett a magyar nyelvű irodalmi szövegek publikálása éppen csak megindult Pray középkori szövegeivel. Bod Péter ugyan felvetette Ráday Gedeonnak, hogy milyen hasznos lenne a Heltai-nyomdában megjelent versek újabb közzététele, ilyesmire azonban ekkor még nem került sor. Ráday viszont erőteljesen szorgalmazta mind Gyöngyösi, mind Zrínyi műveinek a kiadását, s neki köszönhető, hogy a Török áfium 1790-ben Marosvásárhelyen újra megjelent (Ne bántsd a magyart).
