Paraszténekek

Teljes szövegű keresés

Paraszténekek
A parasztélet mint a rokokó évtizedek kedvelt költői témája általános népszerűségnek örvendett: idillinek vélt egyszerűsége versekre ihlette a nemesi költőket (Orczy, Faludi), a népnevelő írók (Szőnyi) pedig állítólagos szépségét igyekeztek elhitetni a nép fiaival. Az igazi paraszténekek ezzel szemben a jobbágy valóságos életet írták le, keserves sorsát panaszolták el. Ez az új verstípus a korábbi politizáló versek, kuruc szegénylegény énekek leszármazottja, stílusuknak is örököse. A politikai tartalom azonban teljesen hiányzik belőlük: a nemzeti távlatban gondolkodó szegénylegényből jobbágysorsba 603kényszerített paraszt lett, akinek a nyomorúságon kívül alig van másról mondanivalója. Az átmenetet az 1730-as évekből való Porció-ének alkotja, az ebben megírt panaszok térnek vissza a későbbi parasztversekben, de a lázadó hang a Forspont Péter és Porció Pál megégetését sürgető indulat nélkül.
A paraszt panasza legkorábban a diákélettel összehasonlítva, verses vetélkedések formájában szólalt meg. Az ilyen versekben arról folyik a vita, hogy melyik élet a nehezebb, míg végül mindig a paraszt viszi el a pálmát: bebizonyítja, hogy a diák élete egy fokkal mégis jobb, hiszen legalább "Német miatt nem szenvednek", nem nyomja őket a gyűlölt porció (Oh mely siralmas volt nékem… , 1739. Bocskor-k.). Egy másik vetélkedésben (Lusus scholasticorum et rusticorum. (Egy diák és egy paraszt jelenete), Szikszai-ék.), melyet talán el is játszottak valamely iskolai ünnepélyen, a paraszt azért is a rövidebbet húzza, mivel a félművelt diákverselő nemegyszer cinikus hencegéssel fejezi ki vele szemben lenézését. A továbbiak közül a Generalis insurrectio (Általános felkelés), (1740 k. Jankovich Világi énekek) című vers a katonáskodás és a háború okozta szenvedéseket sorolja elő egy parasztasszony szájába adva; a Parasztének (Jankovich Világi énekek) pedig a nemesi sérelmi versek mintájára sorolja elő a parasztember terheit, köztük Forspont Péter és Porció Pál garázdálkodásait is. S ha az ellenállás szelleme nem is érezhető benne, a jobbágyállapot megszüntetésének kívánása ("bárcsak a kocka egyszer fordulna") s a bosszúvágy ("terheinket raknánk urakra") ott lappang a vers mélyén.
Valamennyi között a legköltőibb s egyben a késő-barokk népszerű költészet egyik legszebb darabja a Nincs boldogtalanabb a parasztembernél… (Kresznerics-gyűjt.) kezdetű ének, mely Bartók Béla és Kodály Zoltán figyelmét egyaránt felkeltette, s mindketten dallamot szereztek szövegére. A páratlanul tömör, nyolc strófából álló verset a mondanivaló művészi sűrítése, a megfogalmazás ökonómiája és súlyossága jellemzi; sorai, strófái dísztelenségükben is szemléletesen elevenítik meg a parasztsors egy-egy keservét:
Már reggel jó korán ott terem az ispány,
Kezében a csákán, robotra szólítván,
Ha szavát megveti, a derest heveri, alfelét fájlalván.
 
A kenyéren, vízen tengődő szegényember panaszos önvallomását egyszerű, de annál hatásosabb képek és kitűnő rímtechnika lendíti előre: "Az éhes gyomromat árpakenyér tölti, A száraz torkomat csak víz öblögeti." A szerencsésen megválasztott versforma (két. 12-es s egy 3 x 6 osztású, belső rímekkel ellátott 18-as sor) igen alkalmas az elégikus hangulat strófáról strófára való továbbrezegtetésére; az utolsó verszakban pedig a panasz végtelenbe vesző hullámzásának éreztetésére:
Papok, noha urak, mégis tőlünk várnak,
Erősen hurcolnak, meg is pirongatnak,
Adok nagy árendát, éles szeverendát, hosszú reverendát.
 

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT