Amade Antal

Teljes szövegű keresés

444Amade Antal
A Gyöngyösi-hagyomány és a jezsuita költészet formavilága, a kor vallásos érzelmessége és a tradicionális szerelmes verselés olvadt össze a kor másik nevesebb költőjének, báró Amade Antalnak (1676–1737) munkáiban. Családja a köznemesség leggazdagabb képviselőivel, az alispánok rétegével állt egy színvonalon. A jezsuitáknál tanult, a Rákóczi-szabadságharc idején visszavonultan élt Győrben. 1702-ben feleségül vette Horvát-Simoncsics Rozáliát, de 10–12 év után házaséletük nyugalma megbomlott, viszonyuk egyre jobban elmérgesedett, jobbára külön éltek. Egyetlen gyermekük Amade László, a költő.
A nemesi társaságokat Amade is szórakoztatta tollával. Töredékesen fennmaradt tőle egy Fejér megyei vidám farsangi mulatság leírása, egy másik verse társasjátékkal van összefüggésben: "Egy tucet keszkenyő ez vörsök váltsága" (Delilára a méltóságos asszony). Versben üdvözölte Ebergényi László tábornok leányát, Esztert, amikor feleségül ment Viczay Jóbhoz (Szent Eszternek méltó dicsíretirül, el nem felejtkező emlékezetirül, 1723). A köszöntőben a kor jezsuita versfüzérét utánozta: első része a bibliai Eszter történetét tartalmazza, a második Ebergényi Eszter házasságáét, a harmadik a szerző jókívánságait. Allegorizálni is tudott: a Lelovics László uram órácskájának leábrázolása (1736) című vers első felében a láncon függő, londoni gyártmányú órát írja le, a másodikban ennek részeiből a boldog házasság ismérveit magyarázza ki.
Nem voltak idegenek tőle a kor politikai irodalmának közkeletű tételei sem. Elmélkedett az Idő és Szerencse változásáról, ismerte a nemesi moralizálás vezető témáját, a "régi jó" dicséretét és az új szokások ócsárlását. A Mindnyájon jól tudjuk, szerelem sérelem… kezdetű versének egyik strófájában a "policiát bőven" tudó dámák könnyedségét különös ügyességgel érzékeltette:
Hódulnak is, nem is, akarják is, nem is,
Ígírnek is, nem is, adnak is jól, nem is,
Fogadnak is, nem is, játszódnak is, nem is,
Biztatnak is, nem is, állhatatlanok is.
 
Istenes verseit kis kéziratos füzetbe szerkesztve Sayghó Benedek pannonhalmi főapátnak ajánlotta (1736). Ezekben a barokk vallásosság ismert témáit dolgozta fel: az isten haragjától félő bűnös kétségbeesését (Bús léleknek félelemmel való fohászkodási), a világi hívságok múlandóságát (A világ csak hívság, ippen csak mulandóság) és a "négy végső dolgot". A katolikus rendi nacionalizmust két vers képviseli: az egyiket Máriához intézte azzal a kéréssel, hogy "Magyaroknak! Bűnös fiaknak! Légy örökös asszonya" (Az irgalmas, kegyes, szeplőtelen szószólónkhoz), a másikba Szent István és Imre életét foglalta (Dücsőséges Szent Istvány… és Szent Imre életeknek csekély leábrázolása). A versek stílusa a vallásos megrendülést ("Már nyelvem röbög, Szívem is pihög, Pennám elhull markombul. Elmém elkábul, Magam mint fábul Vónik, s kemény márványbul") éppoly sikeresen adta vissza, mint az erotikával átszínezett alázatos könyörgést:
445Drágo emlődbül, Édes tejedbül
Részesítsd szolgácskádot!
Csak egy csöppöcskéje, Annak ereje
Eltörli mocskaimot.
 
A jezsuitáknál kapott aszkétikus nevelés, amely arra indította, hogy érzelmekbe, az egyéni lelki élet vizsgálatába merüljön el, mély nyomot hagyott szerelmi líráján. A formát és stílust a hagyományból, Balassitól, Zrínyitől, főleg pedig Gyöngyösitől tanulta, akinek nem egy képét, kifejezését átvette, s alkalmazta mitológiai, ókori történeti és bibliai példákkal díszítő módszerét. Megkülönböztető vonása, hogy a szokványos udvarlás után házasélete válságát is végigkísérte verseiben. Eleinte kora moralizálásából kölcsönzött jótanácsokkal próbált feleségére hatni: Nincsen állandóság, csalárd most a világ…, tehát jól mérlegelje a szerelmet és a sérelmet; szükség "A szépért és jóért még vírt is ontanyi", s ezért a kitartás erényét ajánlotta neki. 10–12 esztendős házassága után ravaszsággal vádolta az asszonyt, hárpiának, haragos fúriának hívta; a régi jó erkölcs elhagyását, "módis szókat" vetett a szemére, meg is átkozta, de ugyanekkor intézte hozzá legszebb bókoló strófáját:
Ah! szelídül kérlek, elröpült madárkám!
Kökíny szemmel bíró, ah drága Mancuskám!
Alabástrom tested, gyönyörű sólymocskám,
Hadd fogjam, fürjecském, én édes kárulykám.
 
Viszonyukat a tűz és víz sokszor megverselt ellentétével fejezve ki, magától az asszonytól kért tanácsot a vergődő költő: "Életem, halálom, mindent reád hagyok, Most már a tűz mellett egészlen megfagyok." (Tűznek és víznek ábrázolása, Állhotatlan szerelemrül, Elébb kiszáradnak…).
Amade szerelmes verseiben a hagyományos udvarló-költészet formanyelvén a barokk kor egyéni vallásosságának világi változata mutatkozik meg. Még nem tudott elszakadni a vallásos gondolatvilágtól, de abban, hogy a lelkiismereti töprengést világi tárgyban szólaltatta meg, a későbbi profán érzelmesség kialakulásának egyik tényezőjére ismerünk.
*
A nemesi költészetben a barokk leegyszerűsödött, provinciális változata uralkodott. A vidéki nemesházak verselgető urai azonban nemegyszer környezetük reális tartalmával töltötték meg az udvari és jezsuita poézis formáit, és maga a leegyszerűsödés is emberi közelségbe hozta a fennkölt barokk poétika formavilágát. A későbbi nemesi irodalom műfajai: a verses levél, az életkép és maga a mögöttük álló patriarkális szemlélet ebben a korban kezdtek irodalmilag megfogható alakot ölteni. A leggyakrabban használt versforma Gyöngyösi felező tizenkettese, mely ezekben az évtizedekben válik minden rutinosabb verselő kényelmes kifejező eszközévé. Egyeseknél, főleg Amade Antalnál azonban megjelennek a bonyolultabb, könnyedebb strófaszerkezetek is, előkészítve a fejlettebb rokokó-verselést.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT