Épületes történetek
Épületes történetek
A barokk vallásosságot szent regényességgel tápláló életrajzok és anekdoták a latinhoz (Nádasi és Hevenesi írásaihoz) hasonlóan a magyar nyelvű irodalomban is virágkorukat élték. Különösen az egyes szerzetesrendek neves szentjeinek legendáit fordították előszeretettel magyarra. A jezsuiták Lestyán Mózes (1720–1774) fordításában csak viszonylag későn jelentették meg Loyola Szent Ignác… életét (Kassa 1763) és Xavier Szent Ferencnek életét (Kassa 1757). A ferencesek fürgébbek voltak: egy pozsonyi klarissza Bonaventura Szent Ferenc-életrajzát szólaltatta meg magyarul, függelékül adva hozzá Szent Klára életét is (Megdicsőéttetett poenitentia-tartásnak eleven példája, Pozsony 1722); a ferences Solanus Ferenc limai püspök "rövid summában foglaltatott életé"-t pedig már egy évvel 1726-ban történt szenttéavatása után kiadták (Seraphicus Szent Ferenc szerzetebéli Solanus Szent Ferencnek… élete, Pozsony 1727). A dominikánus Füssi Pius (1703–1769) "a nagy csudatételű" Ferrari Szent Vince életrajzát fordította német eredetiből (Sopron 1749), mindjárt mellékelve hozzá egy Rövid oktatást, a szent tiszteletére rendelt hét pénteki ájtatosságról. A pálos Orosz Ferenc (1697–1771)) pedig Egyedülvalóságnak ékessége cím alatt osztrák rendtársának, Matthias Fuhrmannak Szent Pál-életrajzát adta ki magyarul (Nagyszombat 1754).
A kegyes történetek irodalmának egyik ágát a csodák elbeszélései alkotják. Az efféle kiadványok sorát Eszterházy Pál nádor indította el a magyarországi csodatevő Mária-képek gyűjteményének kiadásával. A későbbi leszármazottak közé tartozik a Betegek gyógyítója (Nagyszombat 1703), valamint Orosz Ferenc két fordítása: a Magyarországnak jeles tündökléssel feltetszett új csillaga (Nagyszombat 1751), amely Jankovich Gellért latin eredetije után (Novum sidus (Új csillagzat)) a sasvári Mária-kép csodatételeit és a Puteus aquarum viventium. Élő vizek kútja, mely a máriavölgyi kegyhely csodáit (1753) tartalmazza.
A rövid kegyes történetekhez kapcsolt elmélkedés korai magyar nyelvű példáját Baranyi Pál adta a Szentek lajstroma című könyvével (Nagyszombat 1713). Az eredetit Jean-Etienne Grosez (1642–1718) francia jezsuita anyanyelvén írta; Baranyi a bécsi latin kiadásból fordított. A könyv az esztendő 426minden napjára valamely szent néhánysoros életét hozza s mindegyikhez egy-egy elmélkedést kapcsolt. Ebbe a típusba tartozik a Kolozsvárt 1762-ben kiadott Landelinus ifjúnak szörnyű esete is. A néhány lapos történet arról szól, hogy az előkelő származású Landelinus elzüllik, rablók közé kerül, de mikor egyik kedves társa meghal és a fiatalember őszintén megsiratja, megjelenik őrzőangyala és látomásban mutatja be neki a bűnösök szörnyű bűnhődését; Landelinus erre megtér, vezekel, halála után pedig csodáiról lesz híres. A sovány történetet 11 fejezetre való elmélkedés követi az ártatlanság veszedelmeiről, majd egy toldalék Az isteni félelemről és a bűn utálásáról üdvösséges és az ifjaknak igen hasznos intések címmel.
A jezsuita elmélkedések alapjául szolgáló épületes történetek a legönállóbban Taxonyi János (1679–1746) Tükör néven ismert gyűjteményében jelentkeznek. A Sáros megyei kisnemesi családból származó jezsuita életének java részét magyar lakosságú mezővárosokban töltötte mint hitszónok és lelkipásztor. Leghosszasabban Győrben működött, ahol irodalmi munkásságával a helybeli Mária kongregációt szolgálta, műveivel pedig rendtársaitól a "Magyar Tullius" megtisztelő jelzőt érdemelte ki. Itt fordította első könyvét A purgatóriumbeli lelkeknek állapotját (Nagyszombat 1718) a spanyol Martin de Roa († 1637) latin eredetijéből. Ezt az elmélkedő munkát 80-nál több példa élénkíti; s hozzá van csatolva Nádasi János Maria agonisantium mater című példagyűjteményének 17. századi magyar változata is. Egy győri lakos költségén látott napvilágot Hevenesi böjti elmélkedéseinek magyar fordítása, A negyvennapi böjtnek szentsége (Nagyszombat 1739); a győri kongreganistákén pedig egy keresztúti ájtatossága (A Kálvária hegynek szentsége, Győr 1739). Taxonyi főművére Az emberek erkölcseinek és az isten igazságának tüköreire (Győr 1740–1743) egy Győr megyei táblabíró adta a pénzt. A Tükör két könyvből, könyvenként három részből áll; egy-egy rész 12 történetet foglal magában, s mindegyik történethez három elmélkedés, "tanulság" tartozik. Taxonyi világiak olvasmányául adta ki szabályos szerkezetbe foglalt anekdotáit, amelyekben – szavai szerint – "kiki az ő lelkiismeretének mind szépségét, mind rútságát", mint tükörből láthatja meg. Elmélkedéseiben lehetőleg az egész erkölcstan tárgyalására törekedett, de megmaradt a minden hivő számára kötelező előírások körében. Történeteit javarészt egyházi szónokok számára kiadott, részben nálunk is megjelent példagyűjteményekből önállóan válogatta össze, s felhasználta Bonfinit és a győri rendház évkönyvét is. A Tükörben a katolikus prédikáció példa-anyaga laikusok magyar olvasmányává, újabbkori szépprózánk egyik fejlesztő tényezőjévé vált. Taxonyi egyenletes, magyaros stílusa nagymértékben hozzájárult, hogy munkája a 19. század elejéig kedvelt olvasmány maradt, s újabb kiadásokban is megjelent.
