Bujdosó-versek

Teljes szövegű keresés

Bujdosó-versek
Az otthontól való kényszerű távollét, különböző politikai, vallási, katonai vagy személyes okok késztették lemondó, elkeseredett hangú versek írására a megszokott életkörülményeiből kiszakadt bujdosót. Az eredetileg humanista helyzetdalként elterjedt bujdosó-vers, mely már korábban is reális tartalmakkal telítődött, ebben a korszakban vált a kor valóságos élményeinek egyik legnépszerűbb kifejezési formájává.
Az útnak indulás mozzanatait, a bujdosás állapotát, a bizonytalanság és magárahagyatottság érzéseit a versek legtöbbször konkrét vonatkozások, időhöz, helyhez kötöttség nélkül fejezik ki. A szerelmi ének mellett ezért a bujdosó vers a leginkább variálódó verstípus; igazi közkincs, a közösség költészete. Találóan fejezi ezt ki a Gondviselő édes atyám… (Thoroczkai-ék., Komáromi-ék., Bocskor-k., Tsorik-ék. stb.) kezdetű bujdosó ének egyik variánsának a címe: "Akármely bujdosónak éneke". Ugyanezt a verset – noha a versfők szerint egy Geszti István nevű bujdosó írta – egyik változata szerint "Nemes Ungvár vármegyében Az erdőháti szigetben", egy másik szerint viszont "Nemes Vasvár vármegyében Kanizsára lementében Az házaknak szegletiben" szerezték. A Mit búsulsz kenyeres… (Szentsei-dk., Furuglyás-ék. Erdélyi-ék.) kezdetű híres bujdosó-verset pedig az egyik kézirat Buga Jakab, egy másik Kapitány István énekének nevezi.
Toldozták-foldozták, szabadon alakították, kontaminálták magukat a szövegeket is. Egy Baróti János nevű ismeretlen személy bujdosó énekének (Boldogtalan sorsa siralmas éltemnek… Erdélyi-ék., Alsókubini kézirat, Rákosi Sámuel Holmija stb.) legszebb szakaszai beleolvadtak például egy hazáját elhagyni kényszerülő ifjúnak Bujdosik, bujdosik szegény árva legény… (Furuglyás-ék., Jankovich Világi énekek) kezdetű, folklorisztikus jellegű versébe. Ez utóbbinak 12 versszakából 6 megegyezik Baróti énekével; strófáikat, soraikat lépten-nyomon megtaláljuk az újabban feljegyzett népdalokban és népballadákban is. Mivel a szerelmi költészetnek is gyakori motívuma a bujdosás (búcsúvétel, távollét miatti panaszkodás, üzenet stb.), szövegeik könnyen valóságos bujdosó énekké alakultak. A késő-reneszánsz kori Őszi harmat után… kezdetű szép szerelmi költemény részeiből így hajtott ki a Zöld erdő harmatát… kezdetű bujdosó-vers, s terjedt el a népköltészetben. Az énekek eredeti alapszövegét ezért épp oly nehéz vagy lehetetlen kihámozni, mint keletkezésük – akár hozzávetőleges – idejét vagy a szerző személyét megállapítani.
A bujdosó-énekek versfőiből kiolvasható szerzők közül csupán egyetlen egyről tudunk közelebbit: Miszlai Andrásról, egy Bakony-vidéki evangélikus papnak a fiáról, aki később maga is prédikátor lett. Éneke (Mindenkoron romol… 1704. Szentsei-dk.) a koroncói vereséget követő német megtorlások légkörében született. Futásának, bujdosásának körülményeiről Miszlai kevés 483kézzelfoghatót mond; romlott állapotáról, víg örömének bánatra fordulásáról panaszkodik a zsoltározó líra sablonos szólamaival. Csak versformája modernebb: két első tizenkettes sorát két háromütemű tizes követi, a harmadik sorban középrímmel.
A Miszlaiéhoz hasonló, vallásos hangú bujdosó-énekeknél jóval markánsabbak az iskolából elűzött vagy kikopott szegénylegény-deákok versei. A paraszti sorból tanulás révén menekülő, de a kor társadalmában gyökeret verni képtelen deák sorsáról, dilemmájáról a Szegénylegény dolga… (Szentsei-dk.) kezdetű bujdosó-elégia rajzol nagyszerű képet. Olyan ember hangja szólal meg benne, aki tapasztalásból tudja, hogy mivel nincs pénze, úri ruhája, rókamállal szegélyezett mentéje, nincs becsülete sem, és a cifrák, nyalkák kiverik a tollat kezéből. Minthogy már belekóstolt a szabadságba, nem hajlandó visszamenni robotoló, porciózó jobbágynak sem, vagy elmenni valamelyik mesteremberhez inasnak, tűrni ott a sok megaláztatást. A katonakenyértől az álla kopnék fel; az urak kenyere keserves, a koldulást pedig szégyenlené. A lehetőségek latolgatása feltűnően érett művészi készséggel, nagy változatossággal vonul végig a versen. Az énekes mindig más formában, más érveléssel jut el helyzete reménytelenségének önmaga előtt való bevallásához:
Házasodnyi nem mér,
Mert sok költséget kér.
Hogy személyét kötelezze,
Magát adja bánotjában
Az szegénylegény
 

 
Hogyha volna kedve
Az barátéletre:
Sanyarúság az élete,
Ott is lenne szenvedése
Szegénylegénynek.
 
Míg végül ki kell mondania a végső tanulságot: "Azért szegénylegény Mindenütt jövevény!" A versforma (két 6-os, két 8-as és egy 5-ös sor) állandó ritmikai változatosságot biztosít; a "szegénylegény" szó különböző ragozott alakjait variáló refrén pedig – a főgondolatra emlékeztetve – rondószerűen, balladai hangulatot biztosítva zárja le az egyes strófákat.
Az életútján töprengő deák elégiájában megfigyelhető valóság-közelség, a barokk költészetre jellemző realisztikus modor még erőteljesebben van jelen két másik, ezúttal bujdosó katonák sorsát megörökítő szegénylegény-énekben: az Egy bujdosó szegénylegény… (Thoroczkai-ék., Szentsei-dk., Bocskor-k.) és a már említett Mit búsulsz kenyeres… kezdetű bujdosó-versekben. Hangulatilag, stílusukat tekintve, sőt helyenként szövegszerűen is közel állnak egymáshoz, az utóbbinak a formai megoldása azonban művészibb, – Ady Endre is ennek hangnemében írta kuruc verseinek egy részét.
A Mit búsulsz kenyeres két szegénylegény fizikai nyomorúságát mutatja be ócska tanyájuk előtt folytatott beszélgetésükön keresztül. Költői erejét a hangütés és a bezárás egyformán akasztófahumoros hangja, gúnyolódó 484kérdései és felkiáltásai adják, valamint azok a célzások, melyek az egykori "nyereségre", "nyert szerszámra" utalnak, s állandó viszonyítást tesznek lehetővé a zsákmányszerző múlt és a nyomorúságos jelen között. Szinte magunk előtt látjuk a szegénylegénnyé süllyedt, lerongyolódott, eltetvesedett egykori katonát, amint bőbeszédűen részletezi ínségét:
Rongyos az dolmányom, kivan az oldalom
Az sok folttul ugyan nehéz az nadrágom…
 
Kenyerem, pecsenyém igen szűkön vagyon,
Morzsalék sem hever mast az tarsolyomban.
 
Az ének szerzője kitűnően tudta megrajzolni a tipikus eset egyedi vonásait. A nyomort úgy ragadta meg, hogy az nem vált lesújtóvá, nem törte meg az idő nyílásába, a fű zöldülésébe, a tavaszi nap verőfényébe vetett reményt. A nyomorba került embernek ez az első teljesen világi, minden vallásos vigasztalás nélküli ábrázolása irodalmunkban. Mégsem kelt pesszimizmust; az énekszerző lélektani biztonsággal éreztette, hogy a záróstrófa káromkodásba fulladó makacsságával hősünk minden bajon átvergődik.
A bujdosó-versek harmadik csoportját az általánosabb, elégikus hang, az elmosódottabb bujdosó hangulat, a konkrét, tárgyias elemektől való tartózkodás jellemzi. Az ilyen énekekről ritkán állapítható meg, hogy mi volt a bujdosás reális oka: a katonai vagy politikai helyzet, üldöztetés, szerelem vagy egyéb távozásra késztő személyes ügy. Az ismeretlen Jánóczi András mindössze ennyit mond elbujdosása okáról Ideje bujdosásomnak… (Jankovich Világi énekek) kezdetű búcsúénekében:
Nincsen látom a legénynek,
Semmi becse, jaj szegénynek,
Mert itthon inkább kedveznek
Az idegen jövevénynek.
 
Versét a vigasztalan bánat, az istenre hagyatkozás tölti el – egyenként szép, de együttesen bőbeszédű strófákban. Hasonló karakterű, de rövidebb és kerekebb az a három hangulatos bujdosó vers (Édes hazám, szánjad válásom…; Sem apám, sem anyám…; Sírva írt levelem…), mely egyedül Bocskor János kódexéből ismeretes. Ezek a megkapó líraiságú énekek – talán magának Bocskornak a szerzeményei? – a Rákóczi-szabadságharc utáni évek hangulatát tolmácsolják: a bizonytalanság, az árvaság érzéséről, a kegyetlen ellenségtől hazájából kivetett bujdosó megpróbáltatásáról, honvágyáról vallanak. Nyelvük, előadásuk, szerkezetük leegyszerűsödött, versformájuk közel áll a népköltészetéhez.
A bujdosó-költészetből főképpen az ilyen általános színezetű elégikus hangú, vallásos beállítottságú, panaszkodó jellegű bujdosó daloknak volt inspiráló hatása a Rákóczi-szabadságharcot követő évtizedekben. Az idegenben szolgáló, hazavágyó katonák ugyanezen a kesergő hangon, a bujdosó-énekek sztereotip képeivel fejezték ki honvágyukat (pl. Árva fejem nincs ki szánja…, Czombó-ék.). Az Ahol én elmegyek, még a fák is sírnak… típusú népdalaink is ebből a talajból nőttek ki.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT