Bethlen Kata

Teljes szövegű keresés

Bethlen Kata
Az utolsó komoly irodalmi értékű önéletírás szerzője, s egyúttal a nemzeti szellemű kegyességi irány utolsó jelentős képviselője, a nagy kancellár unokahúga, Bethlen Kata (1700–1759) volt. Atyjának, Bethlen Sámuel küküllői főispánnak, az enyedi kollégium világi kurátorának a házában az átlagosnál magasabb műveltséget szerzett s örökölte tőle a közművelődésre áldozó szociális érzéket is. Élete a református vallásért való küzdelemben telt el, attól kezdve, hogy tizenhét éves korában anyja "soha eléggé meg nem siratható keserves házasságra, vallásán kívül valóhoz", mostohatestvéréhez, gr. Haller Lászlóhoz kényszerítette. Férje családja és a térítő papok mindent megtettek, hogy a fiatal nagyasszonyt áttérítsék, s zaklatásaik Haller halála (1719) után sem szűntek meg. Mikor újra férjhez ment (1722) a nálánál jóval idősebb református Teleki Józsefhez, Teleki Mihály kancellár fiához, az önéletíró fivéréhez, a Haller-família perrel, erőszakkal elragadta tőle első házasságából élve maradt gyermekeit, nehogy anyjuk elidegeníthesse őket a katolikus vallástól. A szívében és lelkében megsebzett anya keserűségét növelte második házasságából született s az ő hitét valló gyermekeinek korai elhunyta, és végül betetőzte Teleki halála (1732). Hévízi és sorostélyi birtokain, fogarasi udvarházában élete ettől kezdve özvegységben, "árvaságban" telt el; a Teleki-családdal folytatott örökösödési perek és gyakori hosszas betegeskedések közepette.
Családi tragédiája, testi és lelki fájdalmai Bethlen Katát a búskomorságig elkeserítették. Élénk gyakorlati tevékenységgel próbálta ellensúlyozni lelki gyötrelmeit. Gazdaságot vezet, kertészetet létesít, papírmalmára és üveghutájára felügyel, szökött jobbágyait keresteti, egy sereg mesterembert foglalkoztat. Hihetetlen energiával küzd a természeti csapások, a jégverés, árvíz, tűz okozta károk helyreállításán. Orvosi ismereteket is elsajátít és nagy hozzáértéssel gyógyítgatja cselédeit, környezetének tagjait. Keményen őrzött vagyonával jótékonykodik: paplakot, templomot építtet a pápistáktól megszorított eklézsiának;.a jezsuitáktól ellepett protestáns városokban, az udvarhelyi és vásárhelyi kollégiumokban diákokat, udvarházában prédikátorokat neveltet. Segíti a fogarasi egyházat, hogy a nemes leányok oktatására is legyen iskolamester, mert "fájdalommal szemlélhetni a mostani ott való leányok állapotját…"
Családtalanná vált élete szinte feloldódott a református egyházban, amely számára nemcsak a hitvallást jelentette, hanem a magyar kultúrát és irodalmat is. Mindent megtett az erdélyi protestáns tudományos és irodalmi élet serkentése érdekében, kitűnő segítő társra találva a 18. század középső évtizedeinek legnagyobb erdélyi tudósában, Bod Péterben, aki 1743-tól 1749-ig udvari papja volt. Mint szenvedélyes könyvgyűjtő "Magyar bibliotheca"-jában 391a megelőző két évszázad több mint ötszáz kéziratos és nyomtatott hungarikáját vásárolta össze. Könyvtár- és iskolaszervező buzgalmával, társaságszervező tehetségével kis udvart tudott maga köré gyűjteni és ezáltal hévízi, fogarasi otthona az erdélyi művelődés egyik kisugárzó központja lett. Ebben a természete szerint víg kedélyű, a pápista vallás babonáit kigúnyoló, a puritánus reformátorok gyakorlatiasságát öröklő asszonyban a pietisztikus kegyesség a külső kényszer és a lelki szorongás hatása nyomán a középkori misztikusokra emlékeztető rajongássá fokozódott. Predesztinációs hite fatalizmussá, kegyességgé, vakbuzgósággá merevedett. Bűntudat ébredt fel benne: elrontott életéért saját magát, emberi gyengeségét kezdte okolni. Ez a megrázó élmény, a szüntelen lelki háborgás tette imádság-íróvá s ez késztette a negyvenes években Önéletírása elkezdésére is. Nem vált hivatásos íróvá, még annyira sem, mint Bethlen Miklós és Rákóczi vagy boldogtalan költőnő-elődje, Petrőczi Kata Szidónia. Írásai annak köszönhetik értéküket, hogy tükrözni, kivetíteni képesek karakterét, hihetetlennek tűnő lelkivilágát, személyiségének szélsőséges ellentmondásait.
Nőiesebb énjét, természetes kedélyét mintegy két és félszáz fennmaradt leveléből ismerhetjük meg. Özvegységének magányos esztendeiben alkalmi levelezőből szinte hivatásos levélíróvá lett, s bár elődei között a főúri levélstílusnak jeles női képviselői vannak (Rákócziné Lórántfi Zsuzsanna, Apafiné Bornemisza Anna, Thökölyné Zrínyi Ilona), nem akad olyan főnemesi hölgy, akinek a levelezése ennyire megütötte volna a kor irodalmi szintjét. Jó ismerője a magyar nyelvű levélírás hagyományainak, a társas érintkezés szertartásos és kötetlen, családias módozatainak. Helyenként megtartja a barokk levélre jellemző hosszadalmas udvariassági formulákat, de rátermettségével, a levélírás gyakorisága által, a kiművelt női lélek hajlékonyságával levetkőzi a patriarchális erdélyi levélstílus darabosságát; változó kedélyt és színt, életet visz formás leveleibe. Örül a szíve "egy igen szép atyafiságos levél"-en; szívesen veszi a "vigasztaló", "látogató" leveleket, "köszöntő" és "hívogató" leveleket küld vagy "szomorú" levéllel válaszol. Íráskészsége született stilisztára vall; s ha nem is tudott megszabadulni az elnyúló, bonyolult szövésű mondatok nyűgétől, meglepő nyelvi egyszerűsége és elegánciája, társalgássá finomuló közvetlensége és törekvése az ízes, választékos írásmódra. A familiáris hangú, "lettre familière" típusú levélnek Mikes mellett, Bethlen Kata a legkiválóbb hazai képviselője. A hozzá legközelebb álló "Teleki László öcsém urammal" és "Ráday Eszter menyemasszonnyal" váltott leveleiben néhány "mikesi báj"-jal írt, kedvtelésből fakadó és az írás örömére valló eleven részlet található. Az ilyen minden ünnepélyes ceremónia, pátosz és szónokiasság nélküli igazi levélhangban, természetes levélstílusban már spontán irodalmi szándék bujkál. Benne is – akárcsak önéletíró elődeiben: Kemény Jánosban, Bethlen Miklósban – a hosszú levélírói gyakorlat fejlesztette ki a nagyobb igényű irodalmi mű megkezdéséhez szükséges bátorságot. 1742 és 1751 között írta azt a tizenhat költői ihletettségű imádságot, melyet – elöljáró beszéddel ellátva – Védelmező erős pais (Szeben 1759) címen nyomtatásban is kiadott. Imádságíró tevékenysége a lírai elmélkedő irodalom régi hagyományaihoz és a népszerű irodalmi műfaj élő gyakorlatához, tartalmilag, érzületileg pedig a puritánus kegyesség és pietista ájtatosság modern irányához kötődik. Jól ismerte Medgyesi Pál, Apafiné id. Bethlen 392Kata, Petrőczi Kata Szidónia, Ráday Pál kegyességi írásait, s imádságai mintegy e műfaj virágzásának a zárókövét jelentik. Bethlen Kata tudatos imaíró, állandó imádkozó volt, amilyenné Bethlen Miklós vált börtönében. Élményimái a barokk pietás lelki elragadtatásának pillanatait örökítik meg; nyugtalansággal, önváddal és lelki válsággal terhesek, megújulást és életvágyat éreztetők, saját szóval hálaadást mondók. E lírai vallomások mellett Önéletírásának számos részlete is tanúskodik arról, hogy írás közben önkéntelenül imádságba torkollik mondanivalója. Imáit – egy kivételével – nagy művébe is beillesztette, s ha az imádságoskönyv műfajilag el is különül, hangulatilag teljesen belesimul az Önéletírás rokon stílusába.
Bethlen Kata jelenleg 218 rövid fejezetből álló, csonkán fennmaradt Önéletírása a megírás ideje és módja, s ennek következtében irodalmi karaktere alapján is, két részre osztható. Az írónő az 1740-es évek elején kezdett hozzá addigi életútjának megörökítéséhez, s eljutva a megírás időpontjáig, 1744-ben be is fejezte e visszatekintő memoárt. Munkáját azonban nem zárta le, hanem ezután évenként vagy még kisebb időszakonként tovább folytatta azt, immár kissé a napló műfajához közelítve, s olykor leveleknek, periratoknak művébe való beillesztésétől sem tartózkodva. Hogy mikor hagyta abba Önéletírásának e folyamatos kiegészítését, azt a szöveg csonkasága miatt nem tudjuk. Műve ugyan – feltehetőleg Bod Péter jóvoltából – nem sokkal halála után nyomtatásban is megjelent; a Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása (Kolozsvár 1762) című kiadvány azonban – Páldi István nyomdász eredeti szándékával ellentétben – nem tartalmazza a teljes művet: szövege, az 1751. június 20-a után írt rész közlésekor, lap alján, mondat közepén szakad meg. Cenzúra, családi okok vagy más megfontolás késztette-e a nyomdászt könyve megcsonkítására? – nem tudjuk.
Bethlen Kata Önéletírásaa magyar barokk memoár-irodalom utolsó nagyszabású alkotása, a műfaj hattyúdala. Az írónő ismerte, könyvtárában őrizte Kemény János, és Bethlen Miklós önéletrajzait, műve leginkább mégis Rákóczinak – általa nem ismert – szenvedélyes, lírai Vallomásaihoz áll legközelebb. Valamennyi elődjétől megkülönbözteti viszont, hogy míg amazok a történelmi színpad főszereplőiként élték át egyéni sorsuk megrendítő eseményeit – s így önéletírásukban a szubjektív hang nem szoríthatta háttérbe a valóságos világ nagyszabású ábrázolását –, addig az Erdélybe zárkózott főrangú önéletírónő mondanivalója nem léphette túl egyéni világa szűk határait. Ő mégis többre igyekezett. Személyes életének kereteit kitágítva életét egy nagyobb ügy, az üldözött "reformata religio", a magáénak érzett "sorsközösség" szolgálatába állította. Az irodalmilag megörökített magánélet így társadalmi jelentőségűvé vált.
Előljáró beszédében az olvasóhoz fordul, mint elődei. A "világi" sok próbák és kísértetek között folyó életét igen röviden" kívánja leírni, mások "megmocskolása" nélkül. Nem az önigazolás szándéka, hanem a másoknak használni akarás morális célzata vezeti: "Írom sőt inkább azért, hogy sok szegény Lelkek, a kik a titkos kísérteteknek mélységes örvényében úszkálnak, lássák meg… Én mindenek előtt példa lehetek aki magamban felette erőtlen vagyok, és nem a gyarló test s vér tanácsával, hanem az isteni kegyelemmel, mindeneket meggyőzhetek." A mások okulására való hivatkozás azonban csak keret, forma; a lényeg az önvallomásra késztető lelki szükség.
393Az Önéletírás első, visszatekintő része rendkívül szűkszavúan emlékezik csak meg az ifjúság éveiről, mivel az írónő az első házasságával kezdődő nagy lelki válságok rajzára törekedett elsősorban. Az átélt lelki kínok, a feldúlt családi élet emléke a betegségével küszködő asszony visszaemlékezésében mint szörnyű víziók, álmok sorozata jelenik meg. Betegágyán úgy eszébe jutott egész addigi élete, "mintha aznap lett volna" minden; a képzeletében felidézett szenvedéseket s a bűntudata folytán támadt lelkiismeretfurdalásokat pedig különleges megjelenítő erejével egyre csak fokozza. Látomásainak, vallomásainak visszatérő eleme a más vallású férfival kötött első házasságának az emléke, illetve ennek a vallás iránti hűtlenségként való értékelése. Ennek tudatát betegessé nagyítva, testi-lelki szenvedésektől gyötörve az önmarcangoló mártír mezében láttatja önmagát: "a pokolnak minden kinját láttam szemlélni… az eféle gondolatokkal énnékem felette nagy kisérteteim kezdöttek, a mellyeket leirni nem is akarok, de ha akarnék is, voltaképen nem tudnék." S hogy ilyenkor küszködik a kifejezéssel, másutt is elárulja: "… ha minden ízecskék én bennem nyelvekké válnának, ki nem beszélhetném". A túlfokozott pietisztikus vallásos kegyesség teljesen önmagába-fordulásra kényszeríti, s szüntelen vágyat ébreszt benne a földöntúli, égi boldogság után. Miközben mindennapi életében földi javai szigorú védelmezőjének és gyarapítójának látszik, életéről már csak istenének akar elszámolni. Ez az alapgondolat készteti arra, hogy Önéletírásában csak magára, befelé figyeljen. "Engemet senki jobban és közelebbről nem esmér, mint magam" – írja, s ebből az önmegfigyelésből megszületik az irodalmi lélekrajz, Bethlen Kata munkájának legfőbb művészi újdonsága.
A vallásos élmény önéletírói magatartásának nemcsak művészi, hanem történeti-ideológiai kulcskérdése is. Bethlen Kata számára a "maga vallása" a hagyományos erdélyi magyar hit, az illuzórikussá vált önálló fejedelmi múlt szimbóluma, ellenálló erő az "idegen vallás"-sal szemben, mely a megszállt, beolvasztott, ellenreformációs Erdély nyomasztó valóságát jelképezi. Bethlen Miklós is elmondta, szóban és írásban egyaránt, hogy kivált az "igaz reformata vallásért kiért szolgált… kelletik meghalni", – unokahuga életében azonban ez a gondolat immár misztériummá érlelődött. A vallási türelem hívének mondja magát, de szívesen űz gúnyt a katolikus csodahitből. Első ura tiltotta is, hogy a papok csodatételekről beszéljenek előtte. Talán a pápistákon való gúnyolódás az egyetlen téma, amely humort vált ki belőle. E protestáns racionalizmusa már fölvilágosult gondolkodást sejtetne, ha az "idegen vallás" hiedelmeinek szigorú bírálata nem párosulna saját hitének mártiriumi megvallásával.
A lelki életre és a vallási problémára való koncentráltság következtében a helyenként tollára kívánkozó szélesebb társadalomrajzot igyekszik mindig visszatéríteni egyéni sorsa ábrázolásának keretébe: "Magam személyes dolgaimra menvén, minthogy annak leírása illet engemet, azt kell itt énnékem is mondanom", – írja egy kis kitérő után. Ha mégis elkanyarodik önmagától, a környezet, az élet és a természet, a "külső világ" kínál alkalmat rövid leíró részletekre. Árvizeket, jégveréseket, sáskajárásokat, tűzvészeket és szélvészeket örökít meg; szép tájleírást ad, midőn az Olt parti tolvajokról ír stb. Az ilyen epizódszerű kitérők az Önéletírás második, naplószerű részében kezdenek megsokasodni, s itt az életrajz kerete egyre kevésbé tartja össze az 394anekdotikus részleteket. Az egyes fejezetekhez járuló hosszúra nyúlt fohászok, segedelemért való könyörgések is mindinkább szétfeszítik a töredező kompozíciót. Igaz, hogy a zsoltáros, bibliás hangon szárnyaló lírai betétek, az "életből kivezető imák" sajátos színt adnak Bethlen Kata Önéletírásának.
Jellemének összetettségét művének stílusa is kifejezi. Régies egyszerűségű tónusa a szárnyaló barokk pátosszal váltakozik, s minduntalan összeolvad a pietisztikus próza érzelmes-kegyes stílusjegyeivel. Ösztönös kifejező készsége követni tudja ellentétes érzelmi megnyilvánulásait a földi dolgokról való kimért társalgástól a túlfűtött hangú égi párbeszédig. Különösen gazdag az Önéletírás nyelve a látható, képzeltető, túlzó, fokozó és festői elemekben, szemléletes képekben. A bibliai stílust is szerencsésen mozgósítja a misztikus lelkiállapot kifejezésére: "Oh Uram, vajon lengedező nádszál ellen kelnél-é ki és megszáradott falevelet gyötrenél-e, vajon megemésztő tűz lévén száraz pozdorjával mennél szembe? Ilyen vagyok én Te színed előtt." De nem hagyja cserben az írónőt stíluskészsége a reális dolgok, természeti jelenségek leírásakor, anekdotikus jelenetek formás, csattanós elbeszélésekor sem. Nyelve és prózastílusa a 18. század legszebb magyar irodalmi színei közé tartozik.
Bethlen Kata Önéletírásának új eredeti vonásai a delelőjén túljutott barokk irodalom művészi termékenységéről tanúskodnak. De ugyanakkor megfigyelhető már a barokk kompozíció kohéziós erejének az oldódása, mely törvényszerűen vezet a monumentális alkotásokat teremtő önéletírás leáldozásához, új szépprózai műfajokkal való felváltásához.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT