Publicisztikai művei
Publicisztikai művei
Bethlen Miklós első irodalmi munkái a Wesselényi-összeesküvés bukása után készült latin röpiratai voltak. Justus de Palma Florentinus álnéven adta ki Austriaca austeritas (Velence – valójában: Kolozsvár – 1671) című iratát; és ő a szerzője az Austriacae austeritatis… continuatio (Az osztrák elnyomás folytatása), (Kolozsvár 1672), az Epistola ad ministros exules… ex Hungaria (Magyarországi levél a száműzött protestáns papokhoz), (H. n. 1677) s végül az Apologia ministrorum evangelicorum Hungariae (A magyar protestáns papság védelme), (Kolozsvár 1677, Utrecht 1678) című névtelen röpiratoknak is. Ezek a latin írásai, melyek szorosan kapcsolódnak az egykorú protestáns-nemesi publicisztikához s külföldön is, idehaza is széles körben elterjedtek, már sejtetni engedik, hogy a tollával harcoló politikus és az Európához fellebbező író, emberi felelőssége tudatában, kész állást foglalni minden országos ügyben, életének kockáztatása árán is. Ezekben a szenvedélyes hangú politikai iratokban Bethlen elítéli az üldözéseket és a protestáns prédikátorok ellen megindított hajszát, védelmezi a vallásszabadságot.
Röpiratainak második csoportját a reformjavaslatait tartalmazó emlékiratai, tervezetei alkotják. A Moribunda Transsylvaniában (1688) a reálpolitikus szólalt meg, az elveszett Penetralia Transsylvaniae ban (1702) pedig a külső és belső bajoktól felőrölt ország sebeire keresett orvosságot. Kisebb tervezetei, projectumai az ország gazdasági fellendítésén fáradozó, újabb és újabb hasznos javaslatokat kidolgozó, széles látókörű államférfit ismertetik meg. A császárhoz címzett publicisztikai írások gondolatmenetét folytatta leghíresebb, sorsdöntő röpirata, a Fridericus Gotefridus Veronensis álnéven írt Columba Noe; egykorú magyar fordításban: "Olajágat viselő Noé galambja, avagy a magyarországi és erdélyi gyuladásnak eloltására a németekkel, magyarokkal, erdélyiekkel, törökökkel, oláhokkal és moldvaiakkal való örökös és tökéletes békesség megszerzésére készíttetett Korsó-Víz…" Történeti, társadalmi és átfogó politikai terveit a legérettebb formában ebben a bukását felidéző munkájában fejtette 345ki, amely retorikája, dialógus-formája s névtelenségbe burkolódzó írójának "tökéletes buzgósága" révén jeles irodalmi alkotás. Munkája a kurucok figyelmét is felkeltette, ifj. Petrőczi István, Radvánszky János. Forgách Simon, Pekri Lőrinc és maga Rákóczi is felfigyelt rá.
Írói teljesítmény szempontjából kitűnőek publicisztikai munkásságának legkésőbbi termékei is: elmondott és leírt védőbeszédei, "instantiái", apologiái. Hatásosan és szilárd logikával megfogalmazott memoriáléi közül emlékezetes "a nyomorúságok özönvizében Noé bárkája módjára hányattatott édes hazám"-hoz, Az én szerelmes édes anyámhoz, nemes Erdély országához írt alázatos suplicatiója (1704). A becsületét sárba tipró, házát romlásba döntő per utolsó drámai pillanatait örökíti meg benne dióhéjban, mintegy előrevetítve a később megszülető Önéletírás éveken keresztül formálódó koncepcióját. Még közvetlenebbül készíti elő nagy művét a részben abba bele is épülő Sudores et cruces Nicolai comitis Bethlen (Gróf Bethlen Miklós szenvedései és gyötrelmei), melyet 1708-ban Bécsben írt a maga "mentségére". Ebben a latin emlékiratban fogarasi rabságának történetét, 1686–1698 közötti politikai, kancellári, kurátori tevékenységét s az ellene szőtt liga (1696–97) ármányait összegezi, 1698-on túl pedig összefoglaló képet nyújt Erdély romlásának okairól, a Rákóczi-fölkelés kezdeteiről. Ez a kis munka erősebben védekező, önigazoló jellegű, mint az Önéletírás. Magyar nyelvű kiegészítő jegyzetei azt bizonyítják, hogy szerzője a nagy mű írása közben nemcsak felhasználta, hanem teljesebbé is tette.
