A katolikus egyházi ének felvirágzása

Teljes szövegű keresés

A katolikus egyházi ének felvirágzása
A katolikus egyház már a középkor végén is utat engedett a magyar nyelvű templomi éneklésnek, ennek nagyarányú elterjesztése azonban a reformáció műve, s egyúttal népszerűségének egyik komoly tényezője volt. Az ellenreformáció ezen a téren is igyekezett kicsavarni a protestantizmus kezéből a fegyvert, s nagymértékben élt az anyanyelvű vallásos éneklés propagatív erejével. Az ellenreformáció előretörésének ideje ezért az anyanyelvű katolikus egyházi ének felvirágzásának időszaka is.
A magyar nyelvű katolikus énekek a század első éveitől kezdve eleinte elszórtan jelentek meg prózai kéziratok vagy nyomtatványok kiegészítő 147függelékeként. Pápai János jezsuita például az oltáriszentségről szóló kéziratban maradt teológiai művébe (1607–1608) foglalt bele három vallásos éneket; Pázmány Imádságos könyvében (1606) Nyéki Vörös néhány Mária-himnusza olvasható; Vásárhelyi Gergely pedig katekizmusához (1615) csatolt himnuszfordításokat. A katolikus énekeknek immár egész kis kéziratos gyűjteményét őrzi az ún. Gyöngyösi-toldalék (1628–1629), melyet egy 16. század eleji nyomtatott könyvhöz kötött üres lapokra írtak össze. Katolikus énekek kéziratos gyűjteményei Erdélyben is feltűnnek, ahol Csík megyében a reformáció századán át is érintetlenül fennmaradt a katolicizmus. Itt 1630–1631-ben Petri András csíkszentkirályi rektor írt össze gazdag katolikus énekgyűjteményt, 1634-ben pedig a századforduló históriás és vitézi énekeiről nevezetes Kuun-kódexet gazdagította szép Mária-énekekkel ismeretlen új katolikus tulajdonosa. A katolikus énekek első – még kisebb – nyomtatott gyűjteménye, főleg latinból fordított himnuszok, Hajnal Mátyás híres ájtatossági könyvének (1629) függelékeként jelent meg Istenes és áétatos hymnusok címmel. Az anyanyelvű katolikus énekek iránti igényt mutatja, hogy az 1629-i és az 1638-i nagyszombati zsinat már egy hivatalos katolikus énekeskönyv előkészítésével is foglalkozott. E hosszú előzmények és lassú felhalmozódás eredményeként született meg végül a magyar nyelvű katolikus énekek első nagy reprezentatív gyűjteménye, a Kisdi Benedek egri püspök nevéhez fűződő Cantus catholici, régi és új, deák és magyar ájítatos énekek és litániák (H. n. 1651) című kiadvány. Összeállítója a szlovák származású Szőllősi Benedek (1609–1656) jezsuita, aki 1655-ben hasonló címen szlovák nyelvű katolikus énekeskönyvet is kiadott.
A Cantus catholici magába foglalta a megelőző kéziratos és nyomtatott gyűjtemények énekeinek java részét, kivéve az erdélyi kéziratokét. Magyarnyelvű énekeinek mintegy a fele itt tűnik fel először, de minden valószínűség szerint ezek is a század első évtizedeinek termékei, vagy még régebbi alkotások. Az énekek eredete szempontjából három nagy csoportot különböztethetünk meg. Az egyiket a katolikusok régi, részben még a középkorból származó s a szájhagyomány által fenntartott énekei alkotják; ezeket a Cantus gyakran a "régi ének" megjelöléssel látta el. Közéjük tartozik Vásárhelyi András népszerű Mária-himnusza (Angyaloknak nagyságos asszonya…), továbbá néhány olyan ének, mely már Telegdi Miklós prédikáció-gyűjteményeiben is olvasható. A másik csoportot a 16. századi protestáns énekköltés termékei teszik ki, részben a katolikus felfogásnak megfelelően megváltoztatva, részben eredeti szövegükkel. A protestáns énekeket kezdetben nem tudták nélkülözni az anyanyelvű éneklést szorgalmazó katolikus egyháziak, de sok esetben nem is voltak tisztában az énekek eredetével. Mivel pedig a protestáns templomi énekkincs számos középkori himnusz fordítását is magában foglalta, többet közülük akár katolikus éneknek is tekinthettek. Így könnyűszerrel becsúszhattak neves protestáns költők versei is a katolikus gyűjteményekbe, mint Szenci Molnár Albert, Pécseli Király Imre énekei; vagy Balassi Bocsásd meg Úristen… kezdetű verse, mely már Hajnal függelékében is olvasható. Az énekek többsége azonban a megújuló katolicizmus jegyében fogant új, barokk szerzemény – köztük van Nyéki Vörös jónéhány verse is.
A Cantus catholici nagyjából a hagyományos, már a protestáns templomi énekes könyvek által kialakított beosztást követi: az egyházi évkörhöz (ádvent, 148karácsony, újév, vízkereszt stb.) kapcsolódó énekek után a különböző alkalmakra írt szövegek következnek, közöttük a zsoltárok is. Ez utóbbi résznek az arányai és témái azonban jelentékeny mértékben megváltoztak a protestáns gyűjteményekhez viszonyítva. A reneszánsz vallásosság: a személyes mondanivaló, a közvetlen szembenállás istennel nem kapott helyet, az ezt az életérzést legjobban kifejező zsoltáros rész összezsugorodott. Ezzel szemben jelentős helyet foglaltak el a Mária-énekek, az egyes szentekről szóló himnuszok, a négy végső dologról szóló énekek. Az énekeskönyv új, barokk darabjai elsősorban ez utóbbi témaköröket képviselik; a nagy egyházi ünnepekhez kapcsolódó rész anyaga jóval konzervatívabb. A 17. század első évtizedeiben készült katolikus énekek legértékesebb része – főként középkori eredetű – latin himnuszok fordítása. A Cantus többnyire a latin eredeti szövegét is közli. A középkori himnuszköltészet számos költőileg is kiemelkedő alkotását tolmácsolták a kor katolikus énekszerzői, gyakran meglepő hűséggel és szépséggel. A középkori irodalmi örökségnek ez a felélesztése, a katolikus énekköltészet középkori ihletettsége a barokk egyik jellemző vonása. Annál is inkább, mert az alapul vett szövegek jó része a kései, gótikus középkor terméke, s misztikus szellemével, szemléletes, olykor naturalisztikus képeivel, szóhasználatával amúgy is közel áll a barokk életérzéshez és ízléshez. A latin himnuszok átköltései az új stílus formai jegyeinek különösebb alkalmazása nélkül is a katolikus barokk szellemiség táplálói és kifejezői, mint a Stabat Mater dolorosa megkapóan szép, az eredetit híven követő magyarítása:
Álla az keserves anya,
Keresztfánál siralmába,
Látván függni szent fiát…
 
Nem hiányzanak azonban a himnusz-átköltésekből a képzeletre és érzelmekre ható, Mária alakját, Krisztus szenvedéseit érzéki módon megelevenítő, jellegzetesen barokk vonások sem. A keresztfán függő Krisztus oldalán ütött seb például Szent Bernát himnuszának fordítója szerint "Minden édesség tárháza, Igaz szeretet forrása", melyhez ilyen sorokkal fohászkodik: "Gyönyörű a te illatod, Kivel kígyó mérgét rontod"; "Oh nyíljál fel piros forrás, Mert tőlem nagy rád a vágyás". Szent Bernát egy másik himnuszának átköltésében a "szent erotika" jellegzetes frazeológiája jelenik meg: "Ott csókolás, ölelgetés; Méznél édesb beszélgetés, Mely bóldog az ily egyezés, De rövid ez kedveskedés." Az egyik, Nagyboldogasszony napjára szerzett s – alighanem tévesen – "régi"-nek mondott ének a "Szent Atyának fényes udvarában", királynői trónusán pompázó Mária alakját eleveníti meg, amint "Felöltözött vont arany szoknyába, Külömb színő drága szép formában", és aki "Asszonyi rend nemes bóldogsága, Férfiaknak buzgó kévánsága". E ragyogással szemben a Pokol című ének viszont Nyéki Vöröst is felülmúlva tobzódik a borzalmak, a szadista kínzások leírásában, melyek a legkülönbözőbb bűnösökre, köztük az "új hit hirdetők"-re várnak ott, ahol "Nem fő, nem láb, nem szív, nem máj, Nem ér, nem bőr, ki nem fáj".
Verselés terén a katolikus énekköltészetnek az a legfontosabb sajátossága, hogy a szöveg zeneiségére mint a vallásos áhítatba ringatás külsődleges, de 149hatásos eszközére különösen vigyáznak. Néhány szövegben határozott jambikus lejtést figyelhetünk meg, például az egyik "Estvéli ének"-ben: "Gaz álmok távul essenek… Fényeddel éjjel látogass, őrizz, vezérelj, támogass." Nem hiányoznak a manierizmusra emlékeztető rafinált rímek ("Ronts kemény nyakunk agyát, Lágyogasd szívünk fagyát"), valamint a játékos alliterációk ("A szép fiú szerelmes anyjával, Kinek szopta szűz tejét szájával") sem. A korai barokk műköltészet jellegzetes termékeitől eltérően, a Cantus egyes énekei a folklór-alakítás nyomait viselik magukon, mint a népköltészetben is élő Csordapásztorok midőn Betlehemben… kezdetű ének, mely népdalszerű frisseségével, balladai tömörségű dialógusaival és naiv bájával a katolikus énekköltészet egyik legszebb darabja. Népszerűbb, közvetlenebb stílusú és hagyományosabb verselésű énekköltés jelentkezik a Kuun-kódex Mária-énekeiben is. A mennyei királynőnek szóló hódolat helyett az ismeretlen énekszerző itt ilyen kedvesen-egyszerűen dicsérgeti a "szép sziz"-et: "Hivattatol szép csillagnak… Napnak, holdnak világának, Mondatol szép liliomnak." A gyorsan felvirágzó katolikus énekköltészet már jelzi a továbbfejlődés két elágazó – bár egymással mindig kapcsolatban és kölcsönhatásban maradó – útját: a barokk vallásos műköltészetét és a népszerű, részben folklorizálódó népénekét.
*
A meginduló és terebélyesedő magyar barokk irodalom legszínesebb ága a vallásos költészet. Örökölve és megtartva a reneszánsz és manierista poézis formai vívmányait, feltámasztva a középkori költészet számos elfeledett vonását, a barokk vallásos líra, oktató-vers, ének és verses dráma – az új világkép és mondanivaló szolgálatában – a magyar költészetet új színekkel gazdagította. Bár a korai barokk magyar verses emlékei nemcsak vallásos jellegűek, de többségükben kifejezetten egyházi célokat szolgálnak, stiláris eredményeiket a század derekán kibontakozó világi barokk költészet is értékesíteni tudta.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT