Koháry István

Teljes szövegű keresés

Koháry István
Az udvari líra 17. századi fejlődésvonalát Eszterházy labanc kortársának, Koháry Istvánnak (1649–1731) a költészete zárja le. Nagyszombatban és Bécsben a jezsuitáknál tanult, filozófiai doktorátust szerzett, s 1667-ben füleki főkapitány lett. Mikor Thököly 1682 szeptemberében ostrom alá fogta a várat, az őrség Koháry ellenére feladta, aki így a kurucok fogságába került.
202A börtönből 1685 szeptemberében szabadult ki. 1686–1687-ben részt vett a felszabadító háborúkban, de Eger alatt jobb karján megsebesült (1687) és katonai pályájának ezzel vége szakadt. Rákóczi idejében mereven szembeszegült a szabadságmozgalommal, nagy pénzkölcsönökkel segítve a császáriakat a kurucok ellen. Érdemei jutalmául 1707-ben altábornagy, 1711-ben Hont megye örökös főispánja, 1714- ben országbíró lett. Jelentős irodalom- és iskolapártoló tevékenységet fejtett ki: Gyöngyösi István két művét is neki ajánlotta, és számos prédikációs kötet jelent meg költségén. Egész életében hálás volt a jezsuitáknak, de segítette a többi rendet is, főként a pálosokat és a piaristákat.
Bár Koháry élete mélyen belenyúlt a magyar barokk következő periódusába, költészete még szervesen a 17. századi udvari szellemű poézis folytatása; versei nagyobb és érdekesebb részét is még az 1680-as években szerezte. Költőnek sohasem tartotta magát, raboskodása előtt saját bevallása szerint nem is foglalkozott versszerzéssel, később is csak a betegség vagy a késő vénség okozta tétlenség ösztönözte versek írására. Munkái nyomdahely és a szerző megnevezése nélkül 1720–26 között kisebb-nagyobb füzetekben jelentek meg, valószínűleg Nagyszombatban.
Költői termésének a sivár magánosság érzése adja meg a hangulati egységet. Thököly fogságában szerzett öt versfüzete javarészt kisebb terjedelmű költeményeket tartalmaz, köztük vallásos elmélkedéseket és imádságokat, melyekkel állhatatosságát erősítette. Szenvedéseiért hűségesküjének megőrzésével és a mennyei örök boldogsággal vigasztalta magát, s hangot adott törhetetlen királypárti és rendi felfogásának. Thökölyt és a vele szövetséges törököket, hajdúkat vádolja amiatt, hogy "az régi méltóság, szabados uraság, jobbágyos inségre" változott. A "szabados uraság"-tól való megfosztottság érzése felidézi benne az udvari élet vonzó jeleneteit: főúri lakomáról rímel, mikor egy tál ételen koplal, s vadászatról ír, mikor a lábára vert vas mozdulatlanságra kárhoztatja.
A négy fal közé zárt ember képzeletének mozgása teszi őt a látomásos, allegorizáló barokk irodalom és álom-költészet képviselőjévé. E tárgyú költeményei közül A meggyükerezett rabságos bánatnak keserves búsulással elterjedett ágain kinőtt fűzfa versek (1685) című nagyobb kompozíciója a legsikerültebb. Koháry végighalad képzeletben egy a kor ízlése szerint berendezett pompás parkon, virágok, labirintus, tó közepére épített mulatóhely, erdők, patak, vadaskert mellett, s a látottakból saját sorsára von le morális tanulságokat. Jelentős helyet foglalnak el leírásában a képzőművészeti alkotások: a képek, szobrok, egy szökőkút alakjai; találkozik mulatozó emberekkel, madarászokkal, halászokkal, célbalövő puskásokkal, kockázó, kártyázó és biliárdozó emberekkel. Mindezek a látványok alkalmat adnak neki újabb és újabb elmélkedésre, főképp a szerencse forgandóságának ábrázolására, s az ezzel kapcsolatos költői képek halmozására. A barokk nagyúr környezetének sikerült leírása ötvöződik itt a közhelyszerű moralizálással. A Keseredett rabnak búban úszva s annak terhét húzva ébren alva látott álma (1685) című másik hosszabb költeményében álmát mondja el, melynek során megjelent előtte a szerencse képe, majd egy fényes alak, aki szenvedésében vigasztalja. Az álom-motívumot fejlesztette tovább, midőn Eger ostrománál kapott sebe újra tétlenségre kárhoztatta. Üdő mulatás közben szerzett versek (1687) című 203kompozíciójában már az életnek álomként való felfogása érvényesül: "Egész élete is mert árnyék s csak álom" – írja önmagáról a költemény előhangjában. A tizenkét részből álló verses mű a világi gyönyörűségek hívságosságát ábrázolja, s azt próbálja igazolni, hogy a boldogság csak úgy érhető el, ha az élet veszélyekkel teli, sziklás tájain az őrzőangyal vezetésével haladunk át.
Költészetének fráziskincsét Koháry a magyar nyelvű udvari költészetből merítette; a moralizálást, a mesterségbeli fogásokat és a szerkezeti megoldásokat a jezsuiták iskoláiban tanulta. A jezsuiták latin nyelvű, nemzetközi irodalmában találhatók meg látomás- és álomköltészetének gyökerei és előzményei, s innen ered az ál-epikus szerkezet is, mely e tárgyú verseit jellemzi. Az epikai jelleget erősíti a négyesrímű tizenkettős alkalmazásával is; tisztán lírai jellegű darabjait viszont 6+6+6 osztású, tizennyolc szótagú sorokban írta, háromból alkotva egy strófát s a sorokat, illetve harmadsorokat a Balassi-versszak módjára rímeltetve. A többnyire "unalom"-ból verselgető Koháryra igen jellemzőek a különböző formai és nyelvi mesterkedések. Versei címét többnyire a versfők tartalmazzák, szívesen gyárt anagrammákat, kronosztichonokat – különösen későbbi, már 18. századi verseiben, és az ugyanebből az időből származó latin műveiben.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT