Lírai költeményei

Teljes szövegű keresés

Lírai költeményei
Zrínyi költői pályája lírai versekkel kezdődött; ezek többsége szerelmi vers, egy kivételével a költőnek Draskovich Mária Eusebia iránti szerelme ihlette őket. A vadász és echó (1642 körül) címen ismert legelső költemény valószínűleg még Eszterházy Júlia iránti szerelmével kapcsolatos. Erősen érezhető rajta a Balassi-hagyomány (Gyarmati Balassa Bálint fajtalan énekinek egy kéziratos példánya a birtokában volt!); változatos versformáival, kötetlenebb szerkesztésmódjával azonban már eltávolodik a reneszánsz ízlésétől. Többi szerelmi verse már a barokk idill korszerű műfaját képviseli s Viola néven Eusébiához szól: a két Idillium (1643–1645) a költő szerelmi bánatát, kedvese ridegségét panaszolja; a Fantasia poetica (Költői képzelet), (1645) a boldog egymásratalálást ünnepli; az Arianna sírása (1645), amely már az eposz írásakor készült, a jegyesek összezördülésére céloz; végül az Orpheus keserve és az Orpheus Plutonál (1650) megírására feleségének korai halála ösztönözte. Mindezek a versei az olasz barokk költészet beható tanulmányozását mutatják, főleg az ünnepelt Marino (1569–1625) idilljei voltak a mintáik. Zrínyi az olasz udvari poézis kissé mesterkélt műfaját őszinte személyes érzelemmel töltötte meg, s a környezetrajzot is magyarrá tette (a két Idilliumban pásztor helyett vadászt szerepeltet, Dráva-menti tájat rajzol), s néhol teret enged a – barokktól nem idegen – népies elemeknek (főleg a Fantasia poeticában). Feltételezhető az éppen Zrínyi korában kialakuló olasz opera hatása is: a Titirus és Viola párbeszédét bemutató Fantasia poetica egy kis opera-librettónak is beillene; a Thészeusztól elhagyott Ariadne keserve pedig a korai olasz operaáriák egyik legkedveltebb témája. Zrínyi azonban nem szánta éneklésre verseit, nótajelzést sehol sem ad, a költészet dallamtól független szövegszerűsége nála már teljesen tudatos.
A két Idilliumban és az Arianna sírásában a magyar barokk reprezentatív versformáját, az éneklésre kevéssé alkalmas négyes rímű tizenkettőst választotta: ennek a Szigeti veszedelemre oly jellemző sajátos változata is már itt kezd kialakulni. Hiányzik szerelmi verseiből a művészi harmóniának az a kiegyensúlyozottsága, a formának az a tökéletes csiszoltsága, mely Balassi költeményeit jellemezte, szembetűnő viszont az összetett hangulatok, a meghitt érzések, de főként a tomboló szenvedély és az erő ábrázolására való tehetsége. Szerelmi költészetének e sajátságaiban már az eposzíró erényei 165csillannak fel. Idilljeivel Zrínyi a barokk világi költészet kezdeményezője lett; a Nyéki Vörös Mátyásnál megjelenő új stílus nála forr össze első ízben profán tematikával. Költői tudatosságának bizonyítéka, hogy ő az első és még jó ideig az egyetlen, aki személyes szerelmi líráját nyomtatásban is közreadja.
1651-ig írt lírai verseit mind belefoglalta Adriai tengernek Syrenája (Bécs 1651) című kötetébe. A szerelmi verseken kívül tartalmaz még ez a gyűjtemény néhány tömör epigrammát Attiláról, Budáról, valamint eposza néhány főalakjáról; Feszületre (1650) címen egy hazafias fohászt, mely a nagy tettekre készülő férfi segítségkérését, a hívő lélek megrendülését – Balassi példája nyomán – a magyar vitézi költészet stílusában fejezi ki; valamint egy a kötetet heroikus lendületével és e hősi pátoszhoz illő költői erejével méltón berekesztő Peroratiót (Utóhang).
Költői munkássága a későbbi nagy politikai küzdelmek és fegyveres harcok közepette már nem folytatódott. Csak prózai művei vagy levelei végére függeszt, esetleg könyveibe jegyez be még néha egy-egy epigrammatikus strófát. A Vitéz hadnagy végén olvasható például ez a személyes vallomást kifejező epigramma:
Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,
Órám tisztességes csak légyen utolsó.
Akár farkas, akár emésszen meg holló
Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.
 
Balassi is énekelt arról, hogy "sok vad s madár gyomra, lészen koporsója vitézül holt testeknek", de a reneszánsz ember földön járó, derült tárgyilagosságával. Zrínyi kozmikus távlatba lendülő pátoszában már a barokk életérzés kap hangot. Költői pályája végül Izsák fia halálára írt megrendítő Elégiájával (1659), a szülői fájdalom egyik legmeghatóbb költői kifejezésével zárul. A nagy fájdalom ihlette vers a könyvei között országa sorsán töprengő politikus bizalmas feljajdulása, nem is szánta nyilvánosság elé, ott hagyta egyik könyvének lapjai között. Csak a könyvtár modern feltárásakor (1893) került elő.
A lírikus Zrínyi nem hagyott nagy életművet maga után, a nagy lírára is kiválóan alkalmas tehetségét nagyobb célokra fordította; lírába kívánkozó szenvedélyeit és érzéseit is eposzba, politikai műveibe, mozgósító röpirataiba öntötte.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT