Szentpáli Ferenc

Teljes szövegű keresés

Szentpáli Ferenc
A 17. század második felében virágzó nemesi verses paszkvillusnak legjobb művelője egy erdélyi nemes, Szentpáli Ferenc (1651–1713) volt. Apafi fejedelmi udvarában tanult és itt szolgált 1672-ben is, amikor megírta Imago veritatis című leghíresebb paszkvillusát. Ezután nem sokára ott hagyta az udvart, Vízaknán szerzett magának jószágot és királybíróságot. További élete a vagyongyűjtés gondjaiban s az akkori zűrzavaros erdélyi közéletben való részvételben telt el.
Az utókor főként mint a Tripartitum megverselőjét tartotta számon (Verbőczi István törvény könyvének conpendiuma, Kolozsvár 1699), kortársai előtt azonban mint "poéta és pasquillistaságáról híres ember" volt nevezetes. Bár 297adataink vannak róla, hogy másfajta (szerelmi, újévi köszöntő) verseket is írt, mindössze három magyar és egy latin nyelvű gúnyverse maradt ránk teljes szövegében, s így jóformán ennek a műfajnak a szakembereként áll előttünk. Mintha a paszkvillust az ő testére szabták volna. Ha felbosszantják, mindjárt dühösen reagál, fenyegetődzik, indulatos, goromba nyilatkozatokban, üzenetekben, levelekben, versekben adja ki mérgét. Az országrész féltését, a nagyurakkal szemben való tehetetlenségének dühét, személyes ellenfelei iránt érzett gyűlöletét olyan erővel sikerült kifejeznie, hogy egy sajátos írói egyéniség vonásai bontakoznak ki verseiből. Világnézeti szempontból a transzilvanizmus képviselője, meggyőződése szerint Erdély romlását elsősorban a magyarországiak okozzák.
A közel háromszáz strófás Speculum consuetudinis et imago veritatis (Szokás tükre és az igazság arculata) (1672) a servitor lázadása a dominus ellen: a köznemesi szerző Apafinak és udvarának, az önző érdekeik védelmére ligába szervezkedő főuraknak a garázdálkodásait állítja elénk a maga meztelenségében. Az éles támadásból kijut a fejedelemasszonynak, az erdélyi társadalom minden osztályának és rétegének, a jobbágysanyargató mágnásoknak, a szegényeken élősködő katonáknak, az ország aranyát, pénzét emésztő görög kereskedőknek és árendátoroknak, a románok "útonálló lator" seregének, az Erdélybe húzódott magyar bujdosóknak, akik sáskák módjára fogyasztják az országot, és istenkáromló emberfarkasokként végpusztulását okozzák. Bár a megoldás, ahová eljut, vallásos és morális jellegű (a népnyúzó főurakat, tiszteket a pokol kínjaival fenyegeti), a helyzet javítását konkrét intézkedésektől is várja, melyeket a fejedelemnek kellene megtennie. Az egész versezet meglehetősen terjengős, a négysoros tizenkettős strófa gyakran kényszeríti szószaporításra, de mikor belső indulat feszíti szakaszait, a gúny szárnyakat ad költői erejének.
Paszkvillista kiválóságát jobban illusztrálják rövidebb gúnyversei. 1690 végén egy hetvenkét strófás magyar és egy rövidebb latin paszkvillust írt Erdélynek a zernyesti csatában elesett mindenható kancellárjáról, Teleki Mihályról (Machiavellus pokolban születtetvén es onnan Daciaban jövén es ott magának vasallust szerezvén minémű instrukcióval bocsátotta volt azon vasallusát Erdélyben). Közöttük anyagi természetű ellentét keletkezett, Szentpáli azonban az őt ért méltánytalanságokról nem tesz említést versében, személyes bosszúját közüggyé teszi. Témáját a tudatos paszkvillista szakértelmével ragadja meg, minden bajt, gonoszságot Telekinek tulajdonít, elsősorban köpönyegforgatását emelve ki: palatinusságra vágyódván, a német császár ellen indult; kuruccá tette Wesselényi Pált, martalóccá Thököly Imrét; mikor azonban "practicájában megcsalatkozott", megfordította lova száját, német pártra állt; és hogy ő lehessen a primus Erdélyben, Apafit eltétette láb alól. A paszkvillista szerint ezeknél az országvesztő bűnöknél nem voltak csekélyebbek Teleki egyéb gonoszságai, melyek bemutatására Szentpáli ügyesen alkalmazza a könnyed humor és a metsző gúny sok változatát. Bőven alkalmaz gúnyosan szemléletes hasonlatokat ("Szájában egy foga sem vala két renddel, Mégis csontot rágott, mint farkas, ínyével"; "Bajusza fel állott, mint sertéje kannak"), s még a természetet is megváltoztatja Teleki romlottságának 298láttára: "Az egek könyveztek rút feslett életin, Nap homályba borult hajnali felköltin." A biblikus elemek, mitológiai díszítések vegyítve a beszélt nyelv fordulataival (gyűjti a bitangot, vigyorog magában, megütik eb orrát, nagyobb koncra vágy, tengelyét keni) sajátos ízt adnak Szentpáli költői stílusának és összhatásukban a fölényes gúny erejével számolnak le az erkölcsileg megsemmisített Telekivel.
Költői emléket állított Szentpáli a szebeni királybíróval, Szász (Zabanius) Jánossal támadt ellenségeskedésének is. Kriván havassának keserű gombája… (1703) kezdetű paszkvillusát akkor írta, mikor Szász János feje felett már gyülekeztek a viharfelhők, ő maga letartóztatásban volt, a halálos ítéletet kimondó törvényszéki gyűlésre kifutottak a meghívók. Saját sérelmeit itt sem hozza elő, ellenfele egyéb hatalmaskodásait azonban a fejére olvassa. Mindössze huszonnégy strófába belegyömöszöli a szörnyű bűnök tömkelegét, melyeket a dekadenciába süllyedt Erdélyben is kirívó bűnös a valóságban jórészt el is követett. Sachs von Harteneck, római birodalmi lovag, nagyszebeni királybíró fontos személyiség volt a császári és az erdélyi politikában, Szentpáli azonban nemesi gőgjében egy pillanatra sem fogadja el egyenrangú félnek. Számára Zabanius (a filozófus Czabán Izsák fia): "canis filius", jöttment ember Erdély földjén, "abajdóc tót", ki ökörtalyigán érkezett ide. Hiába emelkedett egyre feljebb, az ő szemében "bos inter vaccas" (ökör a tehenek között), ki úgy illik "az úri seregben, Mint görcsös s horgas bot aranyas tegezben". Bár Szentpáli nem tesz féket nyelvére, a tárgyi igazság megmenti őt a mocskolódásba fulladó elsekélyesedéstől. A szabadon áradó indulat pedig olyan írói vonásokat hoz felszínre, melyek feledtetik még a vers alantasabb jelenségeit is. A vaskosságnak itt nem csupán kisnemesi társalgási jellege van, nem egyszerűen póriasság, hanem sokszor Rabelais-ra emlékeztető erő. Ez az erő Szentpáli írói egyéniségének legfőbb jellemzője, mely neki a magyar barokk irodalomnak legalább a második vonalában helyet biztosít.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT