A paszkvillus

Teljes szövegű keresés

A paszkvillus
A művészileg alantas paszkvillus a 17. század második felében vált a politizáló nemesség egyik legnépszerűbb műfajává. Szerzői a valódi vagy vélt sérelmet, bűnt, ferdeséget ostorozva vagy védelmezve, ritkán tárgyilagosan, legtöbbször elfogultan szólnak egyénekről és közösségekről. Célba vesznek egyházi és világi vezetőket, a személyeken túlmenőleg intézményeket, törekvéseket. Céljuknak megfelelően nemcsak bírálnak és feddnek, hanem ócsárolnak, sokszor becsmérelnek és rágalmaznak is, hátterükben azonban mindig meghúzódik valamilyen érzelmi túlfűtöttség, indulat, mely a versek íróit – ritka esetekben – a szatíra ügyes, irodalmi érdekű alkalmazására lendíti.
Akár köz-, akár magánérdek hozza létre a paszkvillust, értelmi vagy valódi szerzője a névtelenség homályába burkolózik. A bosszúállás elkerülésének ez az egyetlen módja, hacsak nem áll mögötte a hatalom. A paszkvillus azonban természeténél fogva éppen a hatalmon levők ellen irányul, s bár a hatalom is 295felhasználja saját céljaira, a lázadók ellen folytatott harc propagálására, elsősorban a gyengék fegyvere, a tehetetlenek, megsértettek, ellenállók műfaja. Ezért jut például virágzása tetőpontjára a műfaj Erdélyben éppen Apafi Mihály fejedelemsége főúri anarchiájának ellenhatásaként, és Thököly idejében ezért élnek vele főként a labancok.
A 17. század nemesi paszkvillusait olvasásra szánták, írásban terjesztették; ismerősök, jóbarátok siettek, hogy egymásnak egy-egy gúnyéneket megküldjenek, de utcákon szétszórt, lakásokba bedobott, házaknál "felejtett" gúnyiratokról is sok helyütt olvashatunk. Jóval több paszkvillusról tudunk, mint amennyi emlék szövegileg is ránk maradt. Legtöbbjük emlékét csak levelek, naplók, emlékiratok, történeti munkák utalásai őrzik. Közvéleményformáló erejükről, politikai hatásukról is vallanak az adatok: II. Rákóczi Györgyöt például fejedelemségéről való lemondása után egyes történetíró kortársak szerint, az ellene és hívei ellen írt paszkvillusok ingerelték bosszúállásra. Bethlen Miklós pedig keserűen jegyzi meg, hogy kortársai "inkább megindultak egy pasquilluson, mintsem száz prédikáción". A gúnyversek írása úgy hozzátartozott a nemes urak életéhez, mint a búcsúzó a temetéshez vagy a házassági vers a lakodalomhoz.
A fennmaradt paszkvillusok a műfaj keretein belül nagy tematikai és formai változatosságot mutatnak. Az egyik fajtája a parodisztikus gyónás, mellyel már a Balassi-komédiában is találkoztunk, de ott természetesen prózában. Ezt a fogást a verses paszkvillus is jól értékesítette, így a Confessio Rákócziana (Rákóczi vallomása) (1644) I. Rákóczi György és Geleji Katona István párbeszédén keresztül tárja fel a fejedelem bűneit.
Az ellenfél beszéltetésének hagyományos fogását alkalmazza a Sok embereket már Úristen megvert… (1672. Szentsei-dk.) kezdetű labanc gúnyvers. Ebben Szepessy Pál bujdosó vezért szólaltatja meg az ismeretlen szerző, vele mondatja el, hogy a kurucok amiért "egér módra elefántra" támadtak, meglakoltak. "Nagy pipájú, kevés dohányú Pál" lett már Szepessyből, s ez az epiteton rá is ragadt a kuruc szabadságharc alulmaradt hőseire.
A korábban legáltalánosabb kollektív paszkvillusra a Barcsai Ákos csatájáról írt Fidelitas nonnullorum (Nem akárkik hűsége) (1659) című gúnydal a legjobb példa. A versíró Barcsai híveinek szétfutása után azok gyávaságát állítja pellengérre: Bethlen János hirtelen csömört kapott, Lázár Györgyöt a köszvény kínozza, Tholdalagi kancellár féltében halni készül, Kálnoki Mihálynak a gyomra émelyeg és így tovább. A paszkvillista ügyesen vonultatja fel azokat, akiknek félniük kell Rákóczi Györgytől, mert "csergettek jámbor urukra", szidták még az anyját is, "sok szitkot, átkot" kiáltottak rá. Reszketnek is most, hogy "megnyujtják nyakukat", "megcsipdesik tollukat". A vers latin–magyar keverék nyelven indul, de hamarosan átvált a magyarra. Mocskolódás nélkül, mértéktartóan, roppant tömörséggel és hatásosan sikerül bemutatnia az ellenfél táborának néhány alakját.
A dialógus formát értékesíti a Szepesség ellenreformációját irányító Bársony György püspök kigúnyolására írt sikerült kuruc szatíra (Szepesváraljai extasis és Epicurusnak Epicuraval való soliloquiája, 1674. Thököly-k.).
296A névtelen protestáns költő a püspököt erkölcstelen élettel, saját húgával szőtt szerelmi viszonnyal vádolja. A püspöknek és húgának párbeszéde során sikerül bemutatnia a főpap epikureus, cinikus fölényességét és nőrokonának anyagias kapzsiságát.
Kuruc szellemű a két változatban is fennmaradt Ut auceps solet madarakat fogni… (Miként madarász szokott madarakat fogni) (1675) kezdetű epikus jellegű, pajzán hangú ének is, melyet egy pórul járt nemesi társaság kigúnyolására szereztek. A félig latinul, félig magyarul írt paszkvillusnak konkrét politikai mondanivalója nincs. Azt a fejetlenséget, zűrzavaros ijedelmet jeleníti meg – komikus mozzanatokban bővelkedve és eleven, bár kissé vaskos előadásban –, melyet Dalos Mihály zsákmányoló kurucai okoztak egy labanc lakodalomban, megsarcolva, kifosztva, részben fogságba hurcolva a jelenlevő labanc urakat.
A kemény, személyes, gúnyolódó invectiva típusát képviseli a Thököly ellen írt labanc gúnyvers (Hallottad-e hírét az új királynak… 1683. Szentsei-dk.). Súlyos vádakat vagdos a "kuruc király" fejéhez, a pogányok kalauzának mondja, aki a töröknek ígérte Bécset. Megtaláljuk benne a labanc részről hangoztatott valamennyi közismert vádat, a paszkvillus műfaj stílussajátságait, kifejező eszközeit, képeit ("Körmetlen macskának nehéz fát hágnia", "Disznót bársony nyereg meg nem illet"), továbbá a paszkvillusírók általánosan elterjedt jellemzési módját: a célba vett személy alakjának felsorolásokkal való bemutatását:
Törökkel bélelt te nyúzó, fosztó,
Pártütő, prédáló, lator kóborló,
Országrontó és vérontó, békességbontó:
Te Thököly, papherélő, hazánk-pusztító.
 
A virágzását élő nemesi paszkvillus változatos formáival, a szatirikus eszközök gazdagságával érdekes színfoltját alkotja a 17. századi magyar irodalomnak, a művészet szintjére azonban általában nem emelkedhet, annyira kötve van a múló alkalmisághoz, a közönséges indulatokhoz, a kétes értékű célokhoz.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT