Manierista kegyességi iratok

Teljes szövegű keresés

Manierista kegyességi iratok
A műfajnak s egyúttal a manierista stílusnak is egyik legkorábbi képviselője Pécsi Lukács volt. Telegdi Miklós nagyszombati katolikus író köréhez tartozott, pap volta azonban nem bizonyos: a 16. század végén mint az esztergomi káptalan ügyésze és a nagyszombati nyomda igazgatója tevékenykedett. Egyetlen világi tárgyú kiadványa, Ransano Epitomaejának kiadása (Nagyszombat 1579) mellett irodalmi művei épületes, erkölcsnevelő könyvek, melyek kitűnően szemléltetik a kései reneszánszra jellemző új tematikai és ízlésbeli tájékozódást.
Szent Ágoston doctornak elmélkedő, magán beszélő és naponként való imádságai (Nagyszombat 1591) című Augustinus-fordítása a 16. századi humanista műveltségű egyháziak ízlésétől sem idegen, míg azonban Telegdi és Monoszlóy Szent Ágostonra elsősorban dogmatikai tekintélyként hivatkoztak, a Pécsi Lukács által fordításra kiválasztott szövegek nem a felekezeti polémiát szolgálták, hanem az erősen érzelmi jellegű vallásos elmélyülést. Pécsi fordítása 48így – a hagyományos stiláris eszközök és a korábbi humanista tájékozódással összeegyeztethető tárgyválasztás ellenére is – már az újszerű vallásos igények megjelenéséről tanúskodik.
Szintén fordítás Pécsi másik munkája: Az keresztyén szüzeknek tisztességes koszorója (Nagyszombat 1591). Eredetije, a német Lukas Martini Ehrenkränzleinje (1581), nem nagy igényű alkotás, Pécsi átdolgozásának mégis komoly fejlődéstörténeti jelentősége van, mivel bonyolult szimbolikájával, allegória-rendszerével a manierista stílus bizonyos elemei vele jelennek meg először a magyar irodalomban. A leánygyermekek tanulságára írott könyvecske a keresztény szűzhöz méltó virágkoszorút ismerteti. A koszorúkötésre felhasznált virágokról reális, ha úgy tetszik, természetrajzi leírást is ad a kor népszerű orvosi-botanikai irodalmának színvonalán, de a könyvben szereplő húsz virág mindegyike ugyanakkor egy-egy, szűzek számára kívánatos erénynek is a szimbóluma. E szimbólumrendszerben mélyebb értelmet nyernek a koszorúkötésre felhasznált szalagok, a virágokat termő kert, sőt az egyes virágágyások is. A manierista ízlés jegyében a késő-középkori vallásos irodalom számos formai és tartalmi eleme kel új életre: a szűzi erények bonyolult rendszerezése skolasztikus spekulációkra támaszkodik és középkori eredetű a növények minden lehetséges tulajdonságának allegorikus értelmet tulajdonító virágszimbolika. A könyvet a virágokat ábrázoló fametszetek szép sorozata díszíti; a szöveg és a képek szoros kapcsolata az emblémamagyarázó művek rokonává teszi.
A katolikus egyházi irodalomban a barokk gyors elterjedése következtében a manierista hatás csak átmeneti jellegű. A Pécsi Lukács által képviselt irodalmi törekvések folytatóit nem a többi katolikus egyházi szerző között, hanem a 17. század első két évtizedében működő észak-magyarországi lutheránus prédikátorok és a protestáns vallású főnemesség körében találhatjuk meg.
Pécsi Lukács erkölcstanító művének legközelebbi rokona Mihálykó János eperjesi lutheránus prédikátor, szintén németből fordított és Homonnai Bálint költségén megjelentetett, allegorikus vallásoktató kegyességi irata: Az örök életnek szép és gyönyörűséges nyári üdejéről való könyvecske, melyben az égnek és az földnek embereknek és barmoknak füveknek és virágoknak, kerteknek és mezei terményeknek, halaknak etc. természet szerint való esetei az télnek és nyárnak állapotja és folyása szerint ez világi és követközendő örök élethöz hasonlíttatnak (Bártfa 1603). A cím által már jellemzett könyvben nemcsak a virágok kapnak allegorikus értelmezést, hanem az egész élő természet és a mezőgazdasági munkák teljes évi ciklusa, az általuk példázott vallási tételek köre pedig az egész keresztény hit- és erkölcstanra kiterjeszkedik. Nem hiányoznak a könyv természetleírásaiból a költői jellegű, szépen megfogalmazott részletek, de a szerző találékonysága, amely a legköznapibb jelenségben is mindig valamilyen teológiai értelmet talál, már nem költői invenciónak, hanem tudós pedantériának tűnik. Hasonló, csak színtelenebb – német és cseh szerzők műveiből fordított – kegyes elmélkedéseket legnagyobb számban a Thurzó-udvar szolgálatában álló és Thurzó Györgyné Czobor Erzsébet pártfogását élvező lutheránus prédikátorok adtak ki. Közülük mint viszonylag legtermékenyebb, Zólyomi Perinna Boldizsár († 1624 k.) semptei lelkész említhető. Manuale azaz kézben hordozó könyvecske (Lőcse 1614) című munkája gazdag verses betéteiért érdemel figyelmet.
49A főnemesek közül Wesselényi István – Balassi Céliájának a fia s a későbbi nádor apja – 1606-ban húga számára tolmácsolt egy kéziratban maradt allegorizáló vallásos munkát Az eljegyzett személyeknek paradicsomkertje (Kolozsvári 2. Akad. kt.) címen. A manierista prózastílust is sikeresen érvényesítő fordítás Krisztus kínszenvedéseiről szóló elmélkedéseket tartalmaz.
Az allegorizáló, manierista eszközökkel dolgozó vallásos elmélkedések egy része azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy miként kell a hívőknek bűnbánattal és erényes élettel a halálra felkészülni. Ugyanez az érdeklődés újítja fel az ars moriendi műfaját, a "négy végső dolgokról" (halál, ítélet, mennyország, pokol) szóló elmélkedésekkel. E témakör a túlvilág víziószerű megjelenítésével a barokk irodalomban válik majd rendkívül népszerűvé, de – körülbelül egyidőben az első katolikus barokk ars moriendik megjelenésével – feltűnnek az ilyen tárgyú munkák a még manierista eszközökkel dolgozó protestáns vallásos irodalomban is. Debreceni János, a 17. század első évtizedének jelentős politikai költője például Christianus suspirans (A fohászkodó keresztény) (Debrecen 1615) című németből fordított fohászkodás-gyűjteményéhez csatolt egy ars moriendi-fordítást, melynek a középkori haláltáncokra emlékeztető részleteit igen hatásos művészi formában sikerült megszólaltatnia.
A protestáns ars moriendik közül egy fiatal Sáros megyei nagybirtokosnak, ifj. Darholcz Kristófnak (nem tévesztendő össze hasonló nevű rokonával!) Novissima tuba azaz ítéletre serkentő utolsó trombitaszó (Kassa 1639) című munkája a legértékesebb, s költői szépségekben leggazdagabb. Az öt rövid dialógust tartalmazó füzet előszavából megtudjuk, hogy a mű latin eredetijét a magyar puritánus mozgalmat megszervező Tolnai Dali János hozta Angliából és a latin cím is tőle származik. Kétséges azonban, hogy a latin szöveget is Tolnai Dali vagy valamely külföldi puritán szerző írta volna, a magyar fordítás formai és tartalmi jellemzői inkább középkori eredetire vallanak.
A lazán összekapcsolódó dialógusok allegorikus szereplői a földi élet mulandó voltának s a remélt túlvilági lét örök szépségének látomásával igyekeznek az olvasó vallásos érzelmeit felkelteni. Különösen gazdag költői szépségekben az első dialógus, a Test, a Halál és a Lélek beszélgetése. A Halál kérőként jelentkezik a Testnél, aki Lélek úrnő ragyogó szépségű hajadon udvarhölgye. A Test tiltakozik az ijesztő kérő ellen, saját szépségére, ifjúságára, életének örömeire hivatkozik, amelyek a sírban mind semmivé válnának; a Halál természetesen nem hajlandó távozni, s végül a Lélek megbékíti a Testet az elmúlás gondolatával. A női szépség és a földi örömök ábrázolására a szerző szokatlan bőségben használja a szerelmi költészet frazeológiáját, motívumait. E szerelmi frazeológia a vallásos mondanivalót is háttérbe szorítja, úgyhogy az első dialógust a földi élet és az udvari szépségeszmény dicséretének érezzük. Nehézkesebbek a következő dialógusok, amelyekben az Ördög szerepel, aki megpróbálja a Lelket hatalmába keríteni. A rokon tárgyú barokk művekkel ellentétben teljesen hiányzanak a pokoli gyötrelmek hátborzongató víziói: az Ördög csak hosszasan szónokol, de terveiből semmit sem vált valóra, mert volt szövetségesei, a Test és a Világ is megtagadják. Az első dialógus megkapó művészi hatását csak az utolsó kettő éri el, amelyek ismét a szerelemről szólnak, Isten és a Lélek szerelmének túlvilági beteljesüléséről. E mennyei szerelem 50ábrázolására nem a világi líra motívumai szolgálnak, inkább a Jelenések könyvének elvontabb képei. Az absztraktabb mondanivalóért a mű zenei hatásokkal kárpótol. Darholcz a két utolsó dialógus nagyobb részét mesterien sikerült rímes prózában fordítja. Darholcz munkájának nyelvi, stiláris értékei s különösen az első dialógusnak a reneszánsz szerelmi lírából származó költői képei ma is eleven esztétikai hatást keltenek.
A reneszánsz és a barokk irodalom között a most ismertetett vallásos műfajokban a legrövidebb és a legközvetlenebb az átmenet. A kegyességi irodalmat létrehívó érzelmi jellegű vallásos igények rövidesen megfelelőbb kifejezési formákat találnak a katolikus barokk szerzők műveiben. A 17. század második évtizedétől kezdve, amikor a magyarországi főnemesség körében az ellenreformáció gyors térhódítása kezdetét veszi, az udvari irodalom még reneszánsz és már barokk jellegű termékei egyre nehezebben különíthetők el egymástól. Nemcsak a barokk szerzők sajátítják el a megelőző korszak számukra felhasználható művészi hagyományait, de a manierista udvari irodalom kései termékein is egyre több barokkos jellemvonás tapasztalható. A két stílus egymásba ötvöződése leginkább a protestáns ars moriendikben figyelhető meg. Tematikájuk, műfajuk lényegében már barokkos jellegű, de a reneszánsz hagyományokból származnak stiláris eszközeik, s hiányoznak még belőlük barokk megfelelőik víziószerű motívumai.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT