A KASSAI MAGYAR MUSEUM, AZ ELSŐ ÖNÁLLÓ MAGYAR NYELVŰ FOLYÓIRAT (1788–1793)

Teljes szövegű keresés

A KASSAI MAGYAR MUSEUM, AZ ELSŐ ÖNÁLLÓ MAGYAR NYELVŰ FOLYÓIRAT (1788–1793)
Magyar nyelvű folyóiratirodalmunk megindítása felvilágosodás kori irodalmunk kiemelkedő képviselőihez: Batsányi, Kazinczy, Péczeli és Kármán nevéhez fűződik. A mintát számukra nem a kezdetleges hazai előzmények, az egyes újságokhoz csatolt melléklapok, hanem leginkább a 18. század legnépszerűbb folyóirattípusából, a morális hetilapokból különösen német területen kifejlődő új sajtóműfaj: az irodalmi folyóirat nyújtotta. A Gottsched által megindított fejlődés során a német írók legkiválóbb személyiségei – Lessingtől Goethéig – kapcsolatba kerültek irodalmi folyóiratokkal, amelyekben szépirodalmi tevékenységük mellett, illetve azon keresztül, élénken kivették részüket a feudális ideológia elleni harcból és a felvilágosodás eszméinek terjesztéséből is. E folyóiratok tudatosan fordultak szembe a korábbi tudományos-irodalmi folyóiratok száraz, csak szaktudósok szűk köréhez szóló pedantériájával és az általánosabb érdeklődésre igényt tartó témák, a politikum és világnézet irányában orientálódtak. Ugyanakkor azonban – a német polgári fejlődés elmaradottsága miatt – a gyakorlati politikai életre – miként ezt az angol folyóiratok tették – nem tudtak befolyást gyakorolni. Hatásuk a polgári értelmiség eszmei nevelése és a nemzeti irodalom fejlődése szempontjából így is igen jelentős volt.
Batsányi a Magyar Museum első számában félreérthetetlenül utal arra, hogy a német folyóiratok példája mily jelentős indítékul szolgált számára:
„Tudva vagyon, mennyit használnak más nemzeteknél a tudományoknak a hazai nyelvnek előmozdítására az e végett hetenként vagy holnaponként közrebocsáttatni szokott írások. Az afféle gyűjtemények, ha különbféle válogatott jó darabokból állanak, mind a nemzetnek kedvet adnak az olvasásra, mind pedig az íróknak alkalmatosságot szolgáltatnak holmi jeles munkácskáikat, mellyel különben talán esméretlenül maradtak volna, számos kézbe, s közönséges esmeretségre juttatni. A német litteratura egy ilyen gyűjtemény által jött leginkább virágzásba, úgy mint a Bremische Beiträge által, mely e század 5. évtizedében kezdődött. A legújabb ilyen munkák: der Deutsche Merkur, melyet Wieland ád ki, kezdődött 1773-ban, és most is folytatódik; Deutsches Museumja, amely legelőször 1776-ban jött ki, s hasonlóképpen most is folytatódik.”
Saját folyóiratának, amelynek még nevére is hatással volt a Deutsches Museum – miként Batsányi későbbi visszaemlékezéseiből kitűnik –, szintén nagy jelentőséget, sőt egyenesen korszakalkotó szerepet tulajdonított irodalomtörténetünkben: „1780-ig a hírlapok is latinul jelentek meg. 1788-ban egy tudós társaság alakult Kassán; ez Magyar Museum címen egy időszakonként megjelenő munka 212kiadásához fogott, mely új korszakot nyitott a nemzeti irodalomban mind Magyarországon, mind pedig Erdélyben.” E megállapítás indokolt sajtótörténeti szempontból is: az első magyar folyóirattal valóban új, magas színvonalú laptípus jelent meg hazánkban.
A Magyar Museum megindítását az úgynevezett kassai magyar társaság: Batsányi, Kazinczy és Baróti Szabó 1787 végén határozta el. Batsányinak csakúgy, mint a korabeli német folyóiratirodalmat ismerő és számontartó Kazinczynak már egymástól függetlenül is szándékában volt valamilyen folyóiratalapítás; kettejük tervének ideiglenes összeegyeztetéséből jött létre a Magyar Museum. Együttműködésük azonban már a kezdeti időszakban sem volt zavartalan: már a folyóirat elnevezésében sem értettek egyet. Nézeteltéréseik mélyén az az ellentét feszült, ami a jozefinisták és a nemesi ellenzékhez tartozók között megvolt, hiszen Kazinczy II. József híve, Batsányi pedig nemesi reformer volt. Kazinczy a Magyar Parnassus címet ajánlotta, és olyan szépirodalmi jellegű lapra gondolt, amelybe fordításokat és kritikákat szánt elsősorban. Batsányi ennél általánosabb és főleg gyakorlatibb folyóiratot akart létrehozni. Az ellentétek tovább mélyültek a programadó cikk kapcsán. Ennek első megfogalmazása Kazinczytól származott és még magán viselte a jozefinista korszak művelődéspolitikai eszméinek hatását. Batsányi nem találta ezt megfelelőnek, alaposan átdolgozta: kiküszöbölte a jozefinista motívumokat és beledolgozta a nemesi mozgalommal kapcsolatos eszméket.
A Magyar Museum 1788 július – augusztusában megjelenő első száma élén, Bévezetés címmel, a Batsányi által átdolgozott program jelent meg. E szerint a folyóirat-vállalkozás csatlakozni kívánt a Bessenyei – Révai-féle programhoz: tudós társaság létrehozását sürgette és annak létrejöttéig a folyóirattal igyekezett pótolni annak hiányát. Áttekintette a nemzet történetét és sorra vette a nemzeti kultúra kifejlesztését gátló történelmi okokat. Vázolta az európai nemzeti irodalmak kibontakozását Dantétól a 18. század hatvanas éveiben kifejlődő német irodalmi mozgalmakig.
A folyóirat szerkesztéséből Kazinczy az első szám után kivált és ettől kezdve Batsányi Baróti Szabóval, de gyakorlatilag egyedül szerkesztette a lapot.
Az első szám még a három szerkesztő megállapodása értelmében, csak saját írásaikat tartalmazta. Összeállítása híven követte Batsányinak azt az elvét, hogy főleg poézissal kapcsolatos munkákat közölnek: négy eredeti vers, két műfordítás jelent meg benne, valamint Batsányinak Ányosról írt megemlékezése és a fordításról írt tanulmánya. Az első számban olvasható könyvkritika Kazinczytól származik. A kassai folyóirat későbbi számaiban is uralkodó műfaj maradt a vers.
A kortársak, amennyire örömmel fogadták a Magyar Museum megindulását, annyira fájlalták is a szerkesztők együttműködésének megszűnését. Úgy érezték, miként Földi János írta, hogy a magyar írók körében „a társaságbeli munka tartós és maradandó folyamatot nem kaphat”. Bár az első kötet további füzeteiben még szerepeltek Kazinczy munkái, a második kötetben már szerzőként sem fordult elő a neve. Különösen a „hízelkedéstől és a gáncsoskodástól” egyaránt mentes kritikái hiányoztak a folyóiratból: míg az első két számban két recenzió jelent 213meg – és mindkettőt Kazinczy írta – addig a következő hat füzetben összesen csak egy könyvismertetéssel találkozunk.
Az első kötet négy számát a pesti Trattner-nyomdában készítették; a pesti „szerkesztői” tisztet betöltő Ráday Gedeon gondozásában. A lappal kapcsolatos technikai teendőket kezdetben Földi János, majd Gindl József és Verseghy Ferenc látta el. Megnövekedett a 2. füzettel kezdve a folyóiratban publikáló szerzők száma is: köztük találkozunk Földi, Szentjóbi Szabó, Ráday, Ányos, Verseghy, Virág, Aranka, Dayka és még mások írásaival. Az első kötetben még szép számban találunk fordításokat, a másodikban azonban – Kazinczy kiválása után – az önálló irodalmi művek kerülnek előtérbe, és a fordítások háttérbe szorulnak.
A folyóirat folyamatos megjelenését már az első kötetnél sem sikerült biztosítani. A negyedévi időszakosság helyett a második számot csak háromnegyedévi késéssel, 1789 májusára tudták megjelentetni; a negyedik füzet pedig csak 1789 végére készült el. Batsányi Trattnert okolta, és elhatározta, hogy a második kötetet Kassán, Ellinger János műhelyében adatja ki. Noha Batsányi mindent elkövetett a Magyar Museum kiadásának korszerűsítése érdekében, nem hozott eredményt a nyomdacsere sem, sőt egyre több nehézséggel kellett megküzdenie. A második kötet első száma már kész volt 1790 júniusában, de csak 1792-ben küldték szét, a 4. szám pedig csak 1793-ban hagyta el a sajtót.
Még 1791-ben, mivel csalódnia kellett a főúri mecénásokban, elhatározta, hogy folyóiratára előfizetést hirdet. Előfizetési felhívásában ismét felvázolta a folyóirat programját, ragaszkodva a Bévezetésben kifejtett elvekhez, de ki is egészítve azokat hároméves szerkesztői gyakorlatának tapasztalataival. Fő céljának változatlanul a felvilágosult nemzetek példája nyomán, a nemzeti nyelv kiművelését tartja, hogy alkalmassá váljon a tudományok, a mesterségek és a kereskedés művelésére, egészen addig, amíg a régen óhajtott társaság létre nem jön. E cél érdekében a költészeten kívül a folyóiratban zenei, esztétikai, kritikai, filozófiai témákat ígér olvasóinak. Annak a reményének is kifejezést adott, hogy a 4 millió magyarból legalább 4-500 előfizető jelentkezni fog.
A hírverés nyomán az előfizetők száma elérte, sőt mintegy százzal túl is haladta a Batsányi által remélt 500 főt, s ezzel a korszak legolvasottabb magyar folyóiratává lett. Hogy mégis rövid időn belül lapjának végleg meg kellett szűnnie, azt az ő folyóirata esetében nem az érdektelenség, hanem az általános politikai és cenzúraviszonyok romlása eredményezte.
A Magyar Museumban az irodalom és a politikum szorosan kapcsolódott egymáshoz. Batsányi, aki az Orczy-féle ellenzéki nemesi körből indult, folyóiratában Bessenyei programjának a nyolcvanas évek végére aktualizált változatát képviselte. Az első szám II. József rendszere elleni nemesi-nemzeti ellenállás kifejlődésének tetőpontján jelent meg. Az 1789 májusában kiadott második füzetben Batsányi idézte II. József cenzúrarendeletének azt a részét, amelyben a saját személyével kapcsolatos bírálat engedélyezéséről volt szó, de hozzáfűzte azt a reményét is, hogy az uralkodó meg is változtatja rendelkezéseit, ha meggyőzik arról, hogy azok károsak a népre. E megjegyzést még II. József rendeletei visszavonása előtt írta lapjában.
214A II. kötet első számában, amely 1790 nyarán készült el, de szétküldésére csak 1792-ben került sor, Batsányi A franciaországi változásokra című versével lelkesen üdvözli a francia forradalmat, valamint a nemesi ellenállás győzelmét és Orczy László beiktatását. De a második füzet élén Bessenyei Sándor levele és az arra adott felelet már arra utal, hogy a nemesi mozgalom győzelme nem azt eredményezte, amit Batsányiék vártak. Bessenyei Sándor ugyanis azt írja, írna szívesen a lapba, de nem tudja, meg lehet-e írni az igazat? Igaz, hogy a Bastille helyén már a Szabadság temploma álll, de „vajon áll-e már Kassán a Fanatismus és rab gondolatok helyén épített Szabadság temploma”? Batsányi válaszában arra utalt, hogy bár az igazság a fő törvényük, de azért az igaz hazafiaknak, ha igazán használni akarnak nemzetüknek, „mindenkor vigyázva, s valami kis félénk bátorsággal” szabad csak írniok.
E témához Batsányi 1793 elején, a viszonyok kedvezőtlenebbre fordulásakor ismét visszatért. Egyik glosszájában, melynek Vélekedés és javallás címet adta, az újságírói hivatással foglalkozik. E témáról korának több hazai újságírója is elmélkedett már, de általában könnyedén intézték el az újságok szavahihetőségének a kérdését, és eleve fel is mentették az újságírókat az igazmondás kötelezettsége alól azzal az indokolással, hogy amit írnak, úgysem evangélium. Voltak ugyan olyanok, akik fontosnak tartották az újságok közleményeinek a hitelességét; de főként csak arra hivatkoztak, hogy az utókor számára hiteles forrásul kell hogy szolgáljon az újság. Egyedül Batsányi volt az, aki felvetette az újságírásnak a kortársakkal, tehát az egykorú olvasók tájékoztatásával kapcsolatos felelősségét.
Batsányi úgy látta, hogy az újságírók, mivel nagyon sokan, rendszeresen olvassák írásaikat, igen sokat használhatnak, de ugyancsak nagyon sokat árthatnak is. Egyaránt felismerte a sajtó társadalmi hatékonyságának és az ebből származó felelősségének a szerepét. Azt kívánta az újságíróktól, hogy „hízelkedés és csúszás-mászás” helyett az igazságot szolgálják. Tisztában volt az adott lehetőséggel és a politikai helyzettel, de amíg hazánkban is megvalósul az angol és más országokban már meglevő sajtószabadság, azt kérte az újságoktól, hogy amiről nyíltan nem írhatnak, arról inkább hallgassanak, de ne vétsenek az igazság ellen.
Batsányi e cikke nemcsak magas színvonalú etikai megfogalmazása volt az újságíró társadalmi hivatásának, hanem egyszersmind búcsúcikké és szellemi végrendeletté is vált, hiszen az ellene megindult hajsza, és meghurcoltatások következtében a Magyar Museumnak több száma már nem jelenhetett meg. Foglalkozott még Batsányi ugyan a sajtószabadság kérdéseivel, de már nem a nyilvánosság előtt, hanem csupán azokban a beadványokban, amelyekben az ellene emelt vádak alól szerette volna tisztázni magát.
Védőiratában több helyen foglalkozott folyóirata és általában a publicitás kérdésével. Nem érezte szükségét annak, hogy mentegesse magát, hanem ezúttal is büszke önérzettel mutatott rá vállalkozásuk úttörő jelentőségére, és arra, hogy a Magyar Museummal új korszak kezdődött, s hogy példájukat többen is követték.
A nyilvánosság és a sajtószabadság kérdésében, szorongatott helyzetében is megismételte azokat a gondolatokat, amelyeket Bessenyeinél is megtaláltunk. 215Ő 1781-ben, folyóiratában Helvetius nyomán azt hangoztatta, hogy a józan felvilágosodás, a gondolat- és a sajtószabadság az uralkodónak és a polgároknak egyaránt érdeke, és hogy a figyelmeztetés, s a nevelés még a zsarnokot is jó útra térítheti. Batsányi, bírái előtt szintén hasonló gondolatokat fejtegetett, hozzákapcsolva még a nyilvánosság nagy jelentőségét:
„Nyilvánosság az állam alkotmányának első támasza; e nélkül a szabadság csak üres szó! Nyilvánosság nélkül, ismétlem, nem jöhet létre lelki egység, semmiféle kapcsolat, semmiféle kölcsönös bizalom a polgárok között, semmiféle közszellem; e nélkül pedig nincs nemzet sem! Bizonyára éppen a királyi udvar életbevágó érdeke, hogy meg ne romoljék egy nemes nemzet szabad közszelleme; – hiszen az tartja és őrzi meg a monarchiát sértetlenül fényében és fenségében.”
A Védőiratban Batsányi elismerően emlékezett vissza II. Józsefre – bár szóvá tette, hogy vétett az ellen az elv ellen, hogy „az uralkodónak erőszakkal, népük akarata és ellenszegülése ellenére, még jót tenni sincs joguk”. De önmagáért a gondolkodás és az írás szabadságának visszaadásáért is – úgy érzi – megérdemli a tespedtségből felocsúdott népek háláját. II. Józsefben még azt az uralkodót is tisztelhette, aki – a nemesi mozgalom és a publicisztika hatására – visszavonta és módosította rendeleteit.
E gondolatok I. Ferenc bírái előtt azonban inkább súlyosbító, mint enyhítő és megfontolásra méltó tényezőknek számítottak. Az alkotmányosság irányába forduló uralkodó eszméje éppen úgy irreális elképzelésnek bizonyult, mint ahogy a forradalomtól megrémült nemesség sem alkotta a felvilágosult értelmiségiek számára azt a bázist, amit korábban reméltek tőle.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT