Nagybánya és vidéke. Schönherr Gyulától
Nagybánya és vidéke.
Schönherr Gyulától
Schönherr Gyulától
Ha Szatmár-Németi felől keleti irányban haladva, Aranyos-Medgyes régi várkastélyát elhagyjuk, a termékeny síkságot félkörben övező hármas hegylánczolat panorámája tárúl szemeink elé. A félkör közepét a messze távolban a Gutin hegység foglalja el. E hatalmas sziklacsoport ad nevet az éjszakkeleti Kárpátok vihorlát-gutini trachitvonulata azon ágának, mely a Tisza balpartjától délkeleti irányban húzódik az egykori Erdély határáig. A hegycsoport éjszaknyugati része, az Avas hegység, szelidebb alacsony hegyeivel majdnem derékszögben fogja körűl a Túr folyó völgyének lapályát. Az Avas két ágának összetalálkozásánál kezdődnek a máramarosi határ hoszszában emelkedő Kőhát sziklás bérczei. A Gutinhoz délkeleti irányban a Lápos hegység csatlakozik, s a Cziblestől, a félkör legszélsőbb délkeleti részétől nyugat felé merész kanyarodással az ilosvai dombvidék zárja be a láthatárt.
A Szatmártól kelet felé húzódó rónaság hirtelen, szinte átmenet nélkül vész el a Keleti Kárpátok legdélibb nyúlványainak törvében. E lapály legszélén fekszik Nagybánya; régi karcsú tornya messziről magára vonja a figyelmet. Túl Nagybányán, a hegyek közt a festői fekvésű Felsőbánya pompás, székesegyháznak is beillő templomának tornyai fehérlenek. A rónaság és a hegyek előtt hullámzó dombvidék apró, csinos falvakkal van behintve. A hegyek aljait és oldalait kertek, szőlőültetvények, gesztenyések, a magasabb részeket bükk- és tölgyerdők rengetegei borítják; közben kies völgyek szeldelik a hegycsoportokat; e völgyek már bejáratuknál elárúlják a mélyükben rejlő természeti szépségeket. A háttérben kopár fensíkok és égnek emelkedő hegyormok között a havasok világának komor pompája uralkodik a tájék fölött, melyről Petőfi Sándor azt írta, hogy olyan szép, mintha az ő képzelete után alkotta volna a természet.
Az avasi és gutini hegylánczolat s az erdélyi határhegység vízválasztó gerinczei által határolt terűletet nyugat felől a Szamos vize választja el Szilágymegye éjszaki részétől és a szatmári síkságtól. A három hegyláncz és a környék legnagyobb folyója tehát zárt földrajzi egységűl különíti el ezt a darab földet a szomszédos terűletektől, a nélkül, hogy ez önállóságot külön elnevezés is jelölné.
Nagybánya és a Kereszthegy délnyugatról nézve.
Cserna Károlytól
A vidék egyedűli közös vonása az a sajátosság, melyet hegyei kölcsönöznek neki. Földtanilag vizsgálva, az Avasság rokon a Gutin aljához sorakozó nagy hegycsoportokkal, melyeknek gazdag ércztartalma az ország éjszakkeleti bányavidékét a hazai bányászat egyik legnevezetesebb terűletévé tette. De külsőleg egészen más alakjuk van az avasi alacsony hegyeknek, mint a Kőhát nagy, széles fensíkjainak és a Gutin sziklás bérczeinek. A bányászatnak semmi nyoma nincs Kővár hegyvidékén, hol a talaj a bányavidékétől egészen különböző geologiai alakúlás jeleit mutatja. E vidékek lakossága is úgy származásra, mint életmódra és gondolkozásra nézve egyaránt különbözik egymástól. A Szamos nyugati hajlásától Nagybányáig terjedő lapályon és a Lápos termékeny völgyében magyarok és oláhok mívelik a földet, a búzatermő talajon aránylag kevés fáradsággal biztosítva maguknak a megélhetést. Nagybányán tiszta magyar polgárság, külsejében is társa a szatmári és debreczeni czivisnek, a németből megmagyarosodott régi bányásznép ivadékaival osztozik a bor- és gyümölcstermesztés, a kisipar és a bányamívelés nehéz munkájában. A bányász elem voltaképen Felsőbányán, a láposbányai, fernezelyi és kapniki völgyekben válik uralkodóvá, de mindenütt az oláhság közé van ékelve, mely úgy itt, mint az Avasságban és a kővárvidéki fensíkokon ma is leginkább a pásztorélet ősi foglalkozását űzi, s a mellett napszámban dolgozik.
Bár a máramarosi határnál emelkedő hegyek ércztartalma már a történelem előtti kor embere előtt sem lehetett ismeretlen: Nagybánya és vidéke rendszeres megtelepítése aránylag későn történt. A történelmi nyomok a XIII. század derekáig vezetnek vissza. Külső körűlmények egybevetéséből következtethetjük, hogy a Kereszthegy alatt levő kezdetleges bányásztelepekben a mongolok pusztítása után IV. Béla által behívott német telepítvényesek fejlesztették ki a városi életet. Az első, 1327-ből való oklevél Szaszarbányának nevezi a helyet, attól a Gutin aljában eredő kis folyótól, mely a bányaműveket a szükséges hajtó erővel ellátta, s melynek az Árpádok korában már ismert nevét a nyelvtudomány maig sem tudta megmagyarázni. Minthogy Szaszarbánya és Asszonypataka polgárai Nagy Lajos királytól 1347-ben közösen kapnak régi jogaikat megújító kiváltságlevelet, azt kell következtetnünk, hogy úgy ez a két név, mint a Nagybánya elnevezés egymás szomszédságában keletkezett külön bányatelepeket jelöl, melyek a közös kiváltságok révén forrtak egységes várossá. A XIV. század derekától a város neve Asszonypataka (Rivulus Dominarum), németűl pedig Hungrisch-Neustadt, a mi nemcsak azt mutatja, hogy a későbbi telepítések közűl való, hanem azt is, hogy a német vendégnép itt már kezdettől fogva magyarokkal osztozott a polgárjogokban, és egyúttal megmagyarázza azt az érdekes jelenséget, hogy a német eredetű bányaváros a többi bányavárosoktól eltérőleg oly gyökeresen megmagyarosodott. Hogy a Nagybánya elnevezés mikor szorította ki Asszonypataka ősi nevét a mindennapi használatból, (pecsétjein ma is használja a város e nevet,) pontosan kimutatni nem tudjuk. Mindenesetre a bányászat fejlődésével áll ez kapcsolatban, mely már a XV. században annyira virágzott, hogy a Zsigmond király által Lazarevics István szerb despotának adományozott várost és bányáit Hunyadi János 1445-ben erővel foglalta el a maga részére Brankovics Györgytől, Lazarevics utódjától. Nagybánya nemcsak a Hunyadiak hatalmát növelte dúsan fizető bányái jövedelmével, hanem a mohácsi vész után is, zálog czímén György barát kezeire jutva, biztos pénzalapot szolgáltatott e lángeszű államférfiú nagyszabású politikájához. Az erdélyi fejedelmek: Báthory István, Bethlen Gábor és I. Rákóczy György a magyar királyokkal kötött békeszerződések külön pontjaiban biztosították maguknak Nagybánya birtokát. Ennek és a vallásújítás elfogadásának köszönhette Nagybánya, hogy magyarságát a XVI. és XVII. század küzdelmeiben sértetlenűl megőrizte, és mikor II. Rákóczy György bukása után visszaszállott a magyar koronára, sikeresen tudott ellenállani Kollonics Lipót és az őt követő bécsi államférfiak németesítő politikájának. A XVII. század végén az ujból felűlkerekedett katholikus lakosság is megőrizte magyarságát és hamar magába olvasztotta a kincstári bányászat révén folyton beszivárgó német elemet. A különböző elemek egybeolvadása, a magyar polgárság erős faji öntudatának szerencsés vegyűlése a német származású kincstári tisztviselők szélesebb látókörével és mozgékonyságával teremtette meg azt a magyar zamatú, pezsgő társadalmi életet, a kor vezéreszméi iránt azt a fogékonyságot, mely, hogy egyebet ne említsünk, a múlt század végén keletkezett magyar színészet támogatása, a jelen század negyvenes évei óta virágzó műkedvelő-társúlat s az 1834-ben alapított kaszinó működése által a nemzeti élet újjá ébredésekor bőven kivette a maga részét az új Magyarország megalkotásáért vívott szellemi harczban.
Nagybánya a Virághegyről tekintve.
Cserna Károlytól
A megyék és városok rendezésekor, 1876-ban, Nagybánya Felsőbányával együtt elveszítette önálló törvényhatósági állását; a törvényszéket is elvitték belőle. De az ipar és kereskedelem föllendűlése, mely tíz évvel később a szatmár-nagybányai vasút megnyítását követte, némileg kárpótolja a várost elveszített politikai önállóságáért; az újabban megnyílt nagybánya-zsibói vasútvonal az erdélyi részeket is bevonta e vidék forgalmába és a gazdasági tényezőknek még nagyobb virágzására ad reményt.
A városnak ma mintegy 10.000 lakosa van, melyből 8.000-nél több magyar, a többi pedig oláh. A városnak a négyszögű piacz köré majdnem szabályos sugarakban csoportosúló útczák építkezése igen tetszetős, rendezett külsőt ad. A piacz ódon házaihoz szépen illik a Szent István-torony, mely a gondosan ápolt Deák Ferencz-tér lombos fái közűl emelkedik ég felé. A város alapítása idejében épűlt egykori szép plebánia-templomnak ez utolsó maradványát a város közönsége Magyarország ezeréves fennállása emlékére 1899-ben régi díszébe állíttatta vissza. Maga a Szent István-templom, többször villámcsapás által sújtva, már a múlt század derekán pusztúlásnak indúlt; romjait 1847-ben bontották le. A mai plebánia-templomot, a Szent-Háromság-egyházat III. Károly idejében a jezsuiták építették, kiknek ugyanakkor épűlt rendháza ma egészen újjáalakítva az állami főgymnasium czéljaira szolgál. A reformátusok és a görög katholikusok temploma alig régibb száz évesnél. Nevezetesebb egyházi épület még a minoriták rendháza és temploma, melyről már középkori oklevelekben történik említés. Érdekes középűlet az egykori pénzverőház, melyben ma a kincstári bányaigazgatóság és főerdőhivatal van elhelyezve. E tömör, erős kőépűlet egykor a város falait egészítette ki és a város déli részén levő puskaporos toronynyal együtt az egyedűli részlet, a mi régi védelmi művekből napjainkig fönmaradt.
A Kereszthegy tövében és a Veresvíz nevű határrészben van a kincstári bányászat két fő telepe. Az aknabejáratok és a bányákhoz tartozó régibb és újabb épűletcsoportok köré sorakozó apró házak adnak lakást a bányászcsaládoknak. Innen gyülekeznek össze az egyenruhás bányászok nagy ünnepeken s az egyes bányák védőszentjeinek névnapjain, hogy zeneszó mellett, ünnepi menetben vigyék a templomba a kettős aranykalapácsot, a bányászat ősi jelvényét. A szerény bányásztelepektől nagyon elüt szépségével a város által nagy költséggel föntartott Széchenyi-liget. Itt áll egy tó fölött emelkedő domb tetején a Münchenből nyaranta ide telepűlő festőiskola növendékeinek ideiglenes műterme is, s a művészcsapat ifjú tagjai innen indúlnak ki szép napokon a közeli völgyekbe, hol a természet szépségeit másolva bő alkalmuk nyílik tehetségük fejlesztésére.
A várost környező szőlőhegyek kúpalakú tetőikkel festői lánczolatban sorakoznak egymáshoz. A nagybányai bor nem elsőrangú, s a szőlőpusztúlás óta az is kevés terem. Legtöbb jövedelme van a gazdának a gyümölcsből. Gesztenyével már a Rákóczyak idejében Nagybánya látta el Erdélyt; a dióért, a nyers és aszalt szilváért Galicziából is jönnek a vevők.
Felsőbánya.
Cserna Károlytól
A szőlőhegyek éjszakkeleti irányban a fernezelyi völgy nyílásánál érnek véget. E kies völgyben van az ország egyik legnagyobb kohótelepe, a kincstári erdészet nagy faraktára és az úgy nevezett gereblye, melynek faczölöpjei a Fernezely patak vizén leúsztatott fahasábok fölfogására szolgálnak. Alsó- és Felső-Fernezelyen felűl a hegyvidék mind vadregényesebbé válik. A románai völgy, a feketepataki és blidári erdésztanyák, a szturi vízesés, stb. kedvelt kirándúlóhelyei a nagybányaiaknak. Az izvorai erdészlak már 916 méter magasságban áll; innen lehet legkönnyebben följutni az 1.307 méter magas Rozsályra, a környéknek a Gutin után legmagasabb hegyére.
Nagybányától keletre, a hegyek között fekszik Felsőbánya; innen középkori neve: Civitas de Medio Monte (hegyközi város). Mint Nagybánya, ez is a bányászatnak köszönheti eredetét. A két város kezdetben közös hatóság alatt állott, s Nagy Lajostól 1376-ban közösen kapott a bányamívelő lakosság jogait és kötelességeit szabályozó kiváltságlevelet. Felsőbánya sorsa később is századaokon át összeforrott a testvérvároséval. Nagybányával együtt jutott a korona hatósága alól a szerb despoták, a Hunyadiak, majd a mohácsi vész utáni korszakban György barát, Balassa Menyhért s az erdélyi fejedelmek birtokába, és vele együtt kapta vissza I. Lipót alatt szabad királyi városi jogait és függetlenségét. Hunyadi Jánosnak a bányatizedről szóló adománya plebániáját a leggazdagabb egyházak sorába emelte, s egy II. Lajostól származó kiváltságlevél a város polgárait az adózás alól fölmentve, oly kivételes helyzetet teremtett számukra, mely bár a jogegyenlőség korában nem volt föntartható, hosszú pörlekedés után a várost 1898-ban kárpótlás czímén tekintélyes tőke birtokába juttatta.
A város közepén áll a renaissance stilű római katholikus templom s épen szomszédságában a reformátusok szép új temploma; feljebb, éjszak felé, a róm. kath. fiú- és leányiskola díszes épűlete, melyben a leányok nevelésével az irgalmas apáczák foglalkoznak. A városháza, a királyi bányahivatal és az altisztek képzésére szolgáló bányaiskola épűlete a múlt század derekáról származik. A völgyben és a hegyoldalakon festői rendetlenségben vannak szétszórva a polgárság házai; a város két végén, a zúzóművek és a rézkohó szomszédságában laknak a bányászcsaládok. A majdnem tiszta magyar lakosság száma 4.800-on felűl van.
A város és vidéke rendkivűl kellemes nyári tartózkodó helyűl kinálkozik azok részére, kik a természet ölén keresnek pihenést. Kedvelt kiránduló helye a környéknek az 1.243 méter magas Feketehegy, melynek éjszaki oldalán a sűrű erdőségtől övezett bódi tó van. Innen a Rozsály felé egy kies völgyön végig vezet az út, melyben a felsőbányaiak 1612-ben a ma is fönnálló Kisbánya bányászhelységet alapították. A Szaszar fő völgye éjszakkeleti irányban halad és a Gutin hatalmas hegycsoportja alatt ér véget. A hegyóriás déli lábánál fekszik Kapnikbánya, a környéknek a két város után legnagyobb bányatelepe, melynek bányáit a felsőbányaiak Hunyadi János alatt vették művelés alá. A községnek negyedfél ezer főnyi lakossága van, köztük 1.700 magyar. Az egykor Alsó-Kapnik név alatt külön állott déli telepen vannak a kincstár nagy kohói. Alsó-Kapnik és a tulajdonképeni Kapnikbánya között, a hol azelőtt az erdélyi határ kezdődött, négy jegenyefa alatt kőemlék jelöli azt a helyet, hol 1717-ben a máramarosi nemesség a borsai ütközet után hazamenekűlő betörő tatárokra még egy végső vereséget mért. Az utolsó tatárfutást megörökítő egykorú fölíratos szikladarab abba a kőobeliszkbe van beillesztve, mely Ferencz József Ő Felsége 1852-iki átutazása emlékére készűlt. A Gutinra Kapnikbánya felől négy különböző út vezet. A hegy négy csúcsa közűl a legmagasabb 1.447 méternyire emelkedik a tenger színe fölött. A növényzet itt már egészen havasi természetű. A csúcsokat kora ősztől kezdve a következő nyár kezdetéig hó borítja, hirdetve, hogy itt kezdődik a máramarosi havasok zordon világa.
A Gutin lábánál elterűlő bányavárosok után Szinyérváralja a környék legnagyobb helysége. Az apai hegy aljában fekszik, hol az Avas hegység bérczei szelíd halmokká törpűlnek s a nyugat felé kanyarodó Szamos vize igazi alföldies lapályt öntöz. Az elpusztúlt Szinyér vára negyvenhét falura terjedő uradalmában a Kaplony nemzetségbeli Jákó után, ki Kun László királyt állítólag buzogányával megütötte, a Megyesalljai Móróczok, majd a Báthoryak voltak az urak. A négyezer s nehány száz lakost számláló mezőváros csúcsíves templomát Báthory Zsuzsánna építtette Zsigmond király idejében. A XVI. század derekán a váraljai magyarság az új felekezethez csatlakozott s a híres bibliafordítóval és nyelvészszel, Erdősi Silvester Jánossal ajándékozta meg a hazai protestáns irodalmat. Ma nagy része katholikus. A lakosság leginkább gazdálkodással foglalkozik. Az a bortermő vidék, mely a nagybányai hegyek közt ér véget, itt kezdődik. A szinyérváraljai bor a fillokszera pusztítása előtt a távoli környéken is híres volt jóságáról; ma főleg a hegyek aljában termő gyümölcs biztosít a gazdáknak jó jövedelmet.
Kapnikbánya és a tatár-emlék.
Cserna Károlytól
Az apai hegytől éjszakra nyíló erdőkkel borított völgymedenczét éjszakkeleti és déli oldalán az 1.201 méter magas Avas hegység láncza szegélyezi. A bérczek közé benyúló síkság, több apró völgyre oszolva, az Avasújváros, Lekencze és Bikszád között elszórt apró helységekben jobbára oláh lakosságnak ad otthont. A kicsiny faluk közűl Büdössár iszapfürdőjével, Túrvékonya ásványos vizével tett némi nevezetességre szert a közeli környéken. E vidék fő helye Bikszád község, hol bazilita kolostor és templom emelkedik. A bikszádi jeles fürdőt messze földről látogatják; savanyúvizéből évenként másfél millió palaczkot küldenek szét az országba és a külföldre.
Szinyérváraljától Nagybányáig a hegyek aljában elvonúló lapályon a falvak legnagyobb része a gróf Károlyi család erdődi uradalmához tartozik. Nagy-Sikárló, ez uradalom erdőgazdaságának fő helye, boráról, Misztótfalu, egykor virágzó mezőváros, ma kicsiny falu, a XV. században épűlt templomáról nevezetes, mely ma a reformátusok birtokában van. E helységben született a XVII. század híres könyvnyomtatója, Tótfalusi Kis Miklós. A Miszt patak völgyében fekszik Láposbánya, melynek határában zúzóművek, kohók és vízvezetékek maradványai bizonyítják, hogy e völgy valaha virágzó bányászat székhelye volt. Nagybánya és Felsőbánya között Giród-Tótfalu érdemel figyelmet, Zsigmond idejéből származó római kath. és magas tornyú csinos görög kath. templomával. Ezt az eloláhosodott községet Omechin János nagybányai polgár 1408-ban a Nagybánya város által föntartott Szent Miklós-kórháznak adományozta; most I. Lipót adományából a nagybányai minoriták bírják és jövedelméből rendházuk mellett hat öreg asszony részére berendezett ápolóházat tartanak fönn.
A bányavárosoktól dél felé eső erdős, dombos vidéken, föl egészen Kapnikbányáig, a lakosság legnagyobb része oláh. Az itteni apró falvakban legfölebb az oláh és rutén vidékeken sajátos fatemplomok vonják magukra az érdeklődést. Laczfalu közelében, hol újabban nagy kupolás görög kath. kőtemplom emelkedik, a kincstár az egyszerű, de csinnal berendezett bajfalusi fürdőt tartja fönn.
Az egykor külön vármegyeként szerepelt Kővárvidékét a Lápos, a Kapnik és a Berszó vize tagolja völgyekre s a Lápos és Szamos találkozásánál elterűlő lapály kapcsolja össze a szatmári síksággal. Egykori fő helye, a kővári vár, a Lápos felső folyásának szűk völgyében 407 méter magas hegyen emelkedett. A Nagy Lajos korában épűlt büszke sasfészekben a mohácsi vész utáni időkig Drág oláh vajda megmagyarosodott ivadékai, a Drágfiak laktak. A Drágfi család kihalta után a vár és uradalma János király, majd az erdélyi fejddelmek kezére jutott. Apaffy Mihály zálog czímén Teleki Mihálynak adományozta. A kővárvidéki kerűletet ekkor iktatták az erdélyi vármegyei törvényhatóságok sorába, s a főispáni tisztet főkapitány czímmel kezdettől fogva kevés kivétellel a Teleki grófi család tagjai viselték. A várat II. Rákóczy Ferencz szabadságharczának leverése után, 1713-ban pusztította el Rabutin tábornok, az erdélyi katonai parancsnok; ma már romjai is alig láthatók. A kerűlet székhelye ezután Nagy-Somkút volt. Ez a kis, de biztató jövőjű mezőváros, a Berszó partján, 1.300 főnyi oláh és mintegy 1.000 főnyi magyar lakosságával, mint a gilvács-nagysomkúti szárnyvasút végállomása, és alig félórányira a nagybánya-zsibói vasút hosszúfalusi állomásától, két irányban van összekötve a nagy forgalommal. A Nagy-Somkút körűl terjedő hegyes-dombos vidék falvaiban és a Lápos és Szamos mentén elterűlő síkságon többnyire oláhok laknak; szigetekként vannak közéjük beékelve Sáros-Magyar-Berkesz, Katalinfalva és Koltó református magyar községek. A Lápos vize Szurduk-Kápolnoknál kiszabadúlva a hegyek közűl, csakhamar találkozik a czikói szorosból éjszaki irányban haladó Szamos széles völgyével. A két folyó áradásai által megtermékenyített terűleten virágzó falvak sorakoznak egymás mellé. Nehány magyar és oláh földbirtokos mellett jobbára a Teleki grófok itt a föld urai; Nagy-Somkúton, Hosszúfaluban, Pribékfalván, Koltón emelkedő kastélyaik megannyi góczai a vidék társadalmi életének. Koltót, Teleki Sándor grófnak, a jótollú írónak lakóhelyét Petőfi életének legboldogabb szakában e kies helyen írt huszonnyolcz versével tette örök hírűvé. A költő egykori házigazdája és jó barátja, a fenkölt gondolkozású főúr a kastély kertjében van eltemetve.
A Szamos balpartján a Bükk hegység keleti nyúlványai már a Szilágyságból húzódnak be e vidékre, de a legszélsőbb dombjukon emelkedő Erdőszáda, a Dégenfeld grófok kastélyával, Farkasaszó és a lapályon sorakozó magyar és oláh falvak: Remetemező, Veresmart, Borhid, stb. mint Szatmármegye nagybányai és szinyérváraljai járásaihoz tartozó községek, közigazgatás tekintetében is még a nagybányai vidékhez számítják magukat. Ellenben a Kapnik patak völgye, melynek legnagyobb helysége Kápolnok-Monostor, és a Lápos völgyének legbelsőbb része, Magyar-Lápos és Oláh-Láposbánya helységekkel együtt Kővárvidéknek 1876-ban történt fölosztásakor Szolnok-Dobokamegyéhez csatoltatott.
Tárna-bejárat Nagybányán, a veresvízi völgyben.
Dörre Tivadartól
