Veszprémmegye. Eötvös Károlytól
Veszprémmegye.
Eötvös Károlytól
Eötvös Károlytól
Veszprém, a cserháti dombról nézve.
Cserna Károlytól
Veszprémmegye mind kiterjedésére, mind lakosainak számára nézve közel 1/70 részét teszi az országnak, és mind népessége, mind gazdasági állapota annyira változatosak, hogy kicsiben az egész ország képét föl lehet benne találni. Három, egymástól majdnem teljesen különböző természetű területből áll. Közepén a hegyes-völgyes Bakony, délkeleti részén a lapályos, Mezőföld, éjszaknyugati részén pedig a nyugati vagy kis Alföldhöz tartozik. Déli és keleti határvonalai a Balaton egy részét is a megyéhez kapcsolják. Van tehát mezei, erdei és vízi gazdasága. Nagy többségben levő magyar lakossága mellett itt-ott más ajkú népessége is van. Magyarsága két árnyalatú annyiban, hogy a Mezőföld népe inkább a Duna-Tisza közivel, Pápa-vidéki magyarsága pedig inkább a Rába-völgyi és a Fertő-mellékivel egyező nyelvjárást beszél.
Hogy e megyét kellőleg megismerhessük, mindenekelőtt a Bakony hegységet kell szemügyre vennünk, mely minden tekintetben legjellemzetesebb része Veszprémmegyének.
A Bakony nyugaton Fehérmegyében kezdődik; a szomszéd Vértes-hegységtől a moóri völgy választja el. Innentől kezdve részint szabálytalan hegycsoportokban, részint egyenes hegyvonalakban húzódik Veszprém és Zala megyéken keresztűl egészen a Muráig és akkora erdőséggel van borítva, mely ötven évvel ez előtt még közel 200 kilométernyi szakadatlan hosszaságú volt, újabban azonban az irtások miatt több helyen erősen megritkúlt.
A Bakony hegységet részenként ismerhetjük meg legjobban.
Vegyük kiinduló pontnak a magyar királyi államvasútnak a városlődi állomását, melytől nem messzire ered a kelet felé folyó Séd és a nyugat felé folyó Torna vize egy és ugyanazon hegynek a két oldalán. E pontot tehát vízválasztónak kell tekintenünk. Ha a Séd és Torna vizét egy vonallá alakítjuk, ettől egyik felé az éjszaki Bakony, másik felé pedig Vörös-Berénytől Keszthelyig a Balaton melléki, vagy déli Bakony terjed, melynek a Veszprémből Grácz felé menő s a petendi völgynek haladó állami út felűli részét Középső Bakonynak nevezhetjük. A Bakony legdélibb része már inkább Zalamegyéhez tartozik; erről tehát majd Zalánál lesz bővebben szó.
Az éjszaki Bakony egy összefüggő hegyláncz s a Sár és Séd völgye mentén nyugattól kelet felé húzódik majdnem Pápáig és onnan éjszak felé majdnem Győrmegyéig. A moóri völgyre néző szélső tömbje Iszka-hegy Iszka-Szent-György és Csór fehérmegyei falvak fölött. Ez alig magasabb a Szent-Gellért hegyénél; de már szomszédja, az úgy nevezett Baglyas, mely Inota és Csór falvak fölött emelkedik, több, mint 350 méter magas. A hegyláncznak Vár-Palota felé haladó folytatásaiban a Bögre és Badacsony csúcsok a phylloxera pusztításai előtt szőlővel voltak borítva.
Vár-Palota nevezetes helység. Palota neve valószínűleg valami főúri palotának itt keletkezéséből származott, a mint hogy a Bakonynak Vár-Palota mögött fekvő egyik sziklaszakadékánál, a Márkus szekrénye nevű hegy lábánál, ma is ott áll festői romokban Ó-Palota, egykor Mátyás királynak kedvelt vadászkastélya. Palotának több mint 5000 lakosa van. Hajdan virágzó iparos hely volt. Ipara elhanyatlásával később elszegényedett. Egész útczái lakosok nélkűl maradtak. Erdő- és mezőgazdasága a hegyek kopársága, valamint a szántóföldek köves volta miatt jóllétet a népnek biztosítani nem tud. Palotától kezdve nyugat felé Öskün, Hajmáskéren, Sólyon, Kádártón és Litéren keresztűl majdnem egész a Balatonig helyenként a Karszthoz hasonló, noha itt sokkal kisebb terjedelmű kopasz sziklamezőket találunk. E falvak lakossága épen azért, minthogy főleg mezőgazdaságra szorítkozik, meglehetősen szegény és különösen szegénynyé vált azóta, mióta virágzó szőlőit a phylloxera elpusztította.
Palota közepén a völgyben, széles várárokkal körűlvéve áll komor tekintettel a régi palotai vár, egy óriási négyszög, három méter vastag bástyafalakkal, saroktornyokkal, fölvont híddal és hídfőépülettel. Egykor ágyúk ellen is sikerrel védhető kis várerőd volt. Újlaky Miklós, a hatalmas főúr építtette I. Mátyás király korában. A hódító törökök 1552-ik évi hadjárata után Palota sorsa csaknem mindig ugyanaz volt, mint a közel fekvő veszprémi váré. Rendszerint ezzel egyidejűleg foglalták el a törökök, s foglalták vissza a magyar és német seregek.
Összesen hat ostromot állott ki, melyek közt legérdekesebb volt az 1566-diki. Ez év június havában Azlán vagy Arszlán budai beglerbég 9.000 főnyi sereggel s rendes ostromütegekkel támadta meg. A várkapitány ekkor Thúry György volt. Ez kellő időben értesült a törökök támadó szándékáról, s hírt adott mindenfelé. Pápa várának vitéz kapitányától, Török Ferencztől, 250 főnyi segítséget kapott s a védműveket mind rendbe hozatta. Az ostrom részleteiből az tűnik ki, hogy akkor csak úgy nevezett fellegvár vagy belső vár volt a mai redout-szerű vár, s hogy különösen a mai főkapu előtt még egy előbástya állott. A falak sikeres lövetése s a sikertelen támadások egy hétig tartottak, s június 6-tól június 10-ig sok ezer golyót lőttek a várba s a Móré-bástya egy tornya le is omlott. A várőrség összesen 500 főből állott. A beglerbég azt hitte, hogy Thúry csak azért tartja ily erősen e kis várat, mert fölmentő sereget vár; ezért kémcsapatokat küldött Győr felé, minthogy másunnan segítség nem jöhetett. Egyik kémcsapat hamis észlelés alapján azt jelenté, hogy Salm, a győri kapitány, nagy sereggel jön Palota felmentésére. E hírre a beglerbég elveszté bátorságát s egy sötét éjjel egész seregével megszökött a várfalak alól.
A palotai vár mai alakjában a XVII. században épűlt újra, a mikor a törököktől utoljára visszafoglalták. Főhelye volt a gróf Zichy család palotai uradalmának, mely azonban ma már a Zichy család kezéből leányöröklés útján a gróf Sztáray család birtokába kerűlt. Gróf Waldstein János által épített gyönyörű kastélya a régi vár melletti dombon fekszik.
Vár-Palota fölött már tetemesen magasabb a Bakony-hegység. Vár-Palotától éjszaknyugatra Tés, Hajmás-Kér és Pere között feküsznek a Márkus-szekrény, Bérhegy, Futóné hegye és Balla nevű magaslatok, melyek már 500-580 méter magasak és mind szép erdőkkel koszorúzvák. Odább nyugat felé, a Veszprémből Zirczre menő és jó karban tartott országút Rátót fölött az eplényi völgybe hatol be. Ezen völgy keleti oldalán magaslik az 525 méter magas Ámós, nyugati oldalán pedig az ugyanolyan magas Kávás hegycsúcs. Ez utóbbival szomszédos az épen Veszprém fölött emelkedő Papod-tető, mely Fehér- és Tolnamegyén túl a Dunára is szépen ellátszik. Ez 646 méter magas és szép erdővel van borítva még csúcsa is.
A Papodtól kezdve a Bakonynak ezen éjszaki csoportja már szanaszét ágazó. A Papoddal szomszédos a szentgáli határhoz tartozó Hajag hegy, melynek középső és 650 méter magas csúcsát Fekete Hajagnak nevezik. A Hajag mögött éjszak felé hullámzó hegységnek két Kőrös-hegy nevű csúcsa van. Az egyik Gyertyánkút fölött 578 méter magas, a másik Bakonybél fölött 714 méter magas, vagyis körülbelül legmagasabb a Bakonyban. Pápa felé és a nyugati vagy kis Alföldre innen majdnem határtalan kilátás esik. Éjszak felé az Elő-Kárpátok és nyugat felé az Elő-Alpesek gyönyörűen látszanak, valamint innen a Bakony-hegység nagy része is tisztán belátható. Mellette van a Hajszabarna és más oldalon a Tarajos, melyek közén a Pápavár nevű magaslat emelkedik. Ez a Pápavár a belső Bakonynak egy részlete. Ma itt várnak nyoma sincs. De ezen a tájon feküdt egykor Bakony-Újvár, melyet a rabló Podmaniczky lovagok a mohácsi vész után a király és ország engedélye nélkűl építettek, mely azonban az 1546-ik évi országgyűlés rendeletére lebontatott. Innen a hegyláncz éjszak felé húzódik föl egészen Szent-Lászlóig. Ennek a résznek legkiemelkedőbb magaslatai a Homok-Bödöge fölött a Durrogós és Fenyőfő fölött a Keselyű.
E hegyláncz, melyet eddig vázoltunk, a moóri völgytől a nagy Kőröshegyig teljesen kelet-nyugati irányban mintegy 70 kilométernyi hosszaságban, onnan pedig éjszak felé fordúlva még mintegy 30 kilométer hosszaságban húzódik, alkotja egy háromszögnek két oldalát, melyek mögött a hegység egyéb csoportozatai feküsznek, s a vármegye zirczi járásában ágaznak el.
Ha Veszprém felől a Séd völgyén át az eplényi szoroson behatolunk, mindenekelőtt Zirczre jutunk; a cistercita-szerzet apátsági székhelyére. Ez az apátság, úgy látszik, III. Béla király korában alapíttatott. Ez a szerzet hazánkban a leggazdagabbak egyike, a zirczi apátsággal a pilisi és pásztói apátságok is egyesítvék és Veszprémmegyében több mint 14.000, Fehérmegyében pedig több, mint 40.000 magyar holdnyi birtoka, más megyékben is roppant birtokai és helyenként kitűnő gazdaságai vannak. Az apátsági palota csinos két emeletes épület; összefüggenek vele: a papnevelőház, a zárda és a nagyon szép apátsági templom. Birtokainak rendezése a múlt század elején, a zirczi apátsági palota és templom megújítása pedig csak e század elején következhetett be. Az apátsági palotában igen szép és gazdag könyvtár van. Minthogy a szerzet sok községben kegyúr, lelkészkedő papokat és több helyen gymnasiumokat tart fönn. A tudományok művelésében, de hazafiságban is mindenkor jeleskedtek a rend tagjai. Zircz lakossága legnagyobb részt német ajkú.
A zirczi apátság.
Háry GyulátólCserna Károlytól
Zirczről három irányban vezet tovább az út. Az egyik Nagy-Esztergár felé, mely Zirczczel tőszomszédos és sok század óta a fajszi Ányos-család birtoka. E családból született a múlt században Ányos Pál, ki nemzeti újraébredésünk előkorszakának egyik legkiválóbb költője volt. Esztergár a vármegyének egyik legmagasabban fekvő falva, ennél csupán Tés falu fekszik magasabban a megye keleti szélén. Az Ányos család birtokán történelem előtti tűzhelyek, tanyázótelepek és római korbeli építkezések maradványai nagy területeken és nagy számmal találhatók. Rendszeres ásatás azonban itt még nem történt. Innen Dudaron keresztűl Szápárra visz az út. Dudar lakosainak ősei tatárokból telepíttettek, tökéletes magyarokká lettek, de a tatár jelleg ma is tisztán fölismerhető rajtuk. Szápár gazdag kőszéntelepekkel bír, és bányái rendes művelés alatt állanak.
A másik és fő út Zirczről egyenesen éjszaki irányban Csesznek felé megy. Ezen mintegy 14 kilométernyire haladva, egyszerre megkapó szépséggel, sőt fenséggel tűnik elénk Csesznek vára, a mögött pedig távol messzeségben a pannonhalmi régi várhegy, s tetején a szentmártoni apátság temploma a most zárdaként használt várkastélylyal. Csesznek vára a hasonnevű falu fölött egy meredek hegy élén van építve. Mai alakjában Garai Zsigmond építtette 1314 körűl. A hatalmas Garai-ház kihaltával Verbőczy István, később a mohácsi vész után enyingi Török István birtokába jutott. A XVI. század közepén a Hosszútóthy család kezére jutott Csesznek vára a hozzá tartozó falvakkal együtt. A pártharczok villongásaiban a vegyes házbeli királyok alatt fontos szerepet vitt. Nem pusztúlt el az utolsó kurucz háborúban sem, és e század elejéig az Esterházy grófok még rendesen lakták; azonban 1824-ben villámütés következtében összes tetőzete leégett. Ettől kezdve pusztúlásnak engedték át és 70 év alatt valóban annyit pusztúlt, hogy több százados romnak vélné a szemlélő. Zircztől keletre van Jásd, a felső Bakony magaslatai közt a Gaja völgyén fekvő vegyes ajkú falucska. A közép-korban benczés zárda volt itt, melynek mikor s ki által lett alapíttatása s elpusztúlásának biztos ideje okiratilag földerítve nincs. Most a palotai Sztáray-féle uradalomhoz tartozik.
Zirczből a nyugat felé menő harmadik út Bakonybélig visz és ott véget is ér. Bakonybél talán legrejtettebb helye az országnak. A Bakony-hegység egész területét évezredünk elején szakadatlan rengeteg erdők borították, s azért nem csodálható, ha a világot megúnt kegyes lelkek ide vonúltak remetéskedni. Csakugyan itt remetéskedett a történet és a hagyományok szerint Szent Gellért, később csanádi püspök. Szent István ide benczés apátságot alapított. Ez apátság mindenesetre egyike a legrégibbeknek hazánkban; most is a benczés rend bírja, és a pannonhalmi főapátnak van alárendelve. Mostan egyszerű épületei csak a török kor utáni időből származnak, de az összes régi építkezések romjai több helyütt föltalálhatók. Télen az ide vezető útakat gyakran annyira ellepi a hó, hogy a zárda és a mellette levő kis Bakonybél falu hetekig, sőt hónapokig tökéletesen el van zárva a világtól. A negyvenes években tudós apátja, Sárkány Miklós, országgyűlési szereplésével tűnt föl.
Az éjszaki Bakonynak a vízrendszere is figyelmet érdemel. Már említettük a Tornát, mely Városlődnél ered és egyenesen nyugat felé folyik a Marczalba, s említettük a Sédet, mely szintén Városlődnél ered, de Szentgál és Veszprém mellett elhaladva egyenesen kelet felé a Sár-csatornába siet. Nyugat felé folynak a Tapolcza, mely Tapolczafőn ered, továbbá két, vagy három úgy nevezett Bakony-ér, végül a Gerencze, mely Bakonybél körűl eredve szintén nyugat és éjszaknyugat felé siet a Marczalba. Éjszak felé folyik a Czuha, melynek egyik ága Porva, másik ága Esztergár körül ered és az éjszaki Bakonyt két részre osztja. Végre szintén Esztergár körűl ered a Gaja, mely egészen keleti irányban folyik át Fehérmegyébe és a moóri völgyön siet le a Sár-csatornába. Sajátságos, hogy ezeken a vizeken kivűl kevés helyen lehet jó ivóvízhez jutni a Bakonyban, és ez az oka, hogy számos falu egy-egy fölfedezett kút körűl szállott meg és arról kapta nevét is. Így vannak csak Veszprémmegyében, az összes veszprémmegyei Bakonyt ideértve, Lókút, Pénzeskút, Gyertyánkút, Úrkút, Kis-Hidegkút, Nagy-Hidegkút és Csékút nevű falvak, meg Hárskút, Sándorkút, Kőkút, Köveskút, Szentkút, stb. nevű puszták.
A felső Bakonynál meg kell még jegyeznünk, hogy a megye éjszaki határán fekszik Teleki falu, melyet Kerekes-Telekinek s Kerék-Telekinek is neveznek. E faluba az Árpád-házi királyok a királyi szakácsokat telepítették, mint Szentgátra a királyi kanászokat és vadászokat. Kun László király azonban már 1286-ban elkezdte részenként adományozni s V. László király 1453-ban Kerekes Pál tatai hadnagynak adományozta. Ezóta nevezik Kerék-Telekinek. Nem messze van ide Hánta. Itt az Árpádok alatt prépostság állott fenn, mely 1313 körűl még jelentékeny birtokokkal rendelkezett.
A történelem előtti korból az egész vármegyében az éjszaki Bakony mutat föl legtöbb emléket. Említettük már Nagy-Esztergárt, melynek határában a Gaja egyik kezdő ágának vízmosásai történelem előtti tűzhelyeket tártak föl. Hathalom népes puszta, emberi kéztől származott, eddig még ásatlan szabályos hat halom nyomait mutatja. A bronzkor leletei Bakony-Somhegyen, Szent-Lászlón, Bakony-Tamásin, Hathalmon, Jákón, Szűcsön, Városlődön, stb. itt fordúlnak elő legnagyobb mennyiségben.
A közép Bakony aránylag kis terjedelmű és, mint fentebb említettük, éjszaki határát a Torna és Séd patakok, déli határát pedig a veszprém-gráczi állami út jelölik. Legnagyobb magaslata ennek Nagy-Vázsony határában a Kab-hegy, mely 600 méter magas és ennek csúcsáról a Balatonra gyönyörű kilátás nyílik. A közép Bakonyon nyugat felé két út visz keresztűl; ennek mentében feküsznek tájképi, történelmi és gazdisági nevezetességei. Az egyik út Veszprémtől Városlődnek visz és mindjárt Veszprém fölött a Csatár-hegy aljában vonúl el, mely hegynek tetején verte le – a monda szerint – Szent István 998-ban Hunt és Pázmán segítségével a Koppány vezér által támasztott pogány lázadást. Ez út mellett találjuk Bándnál Essegh vára romjait, mely hajdan a nevezetes Esseghváry nemzetség birtoka volt. Okiratilag bizonyos, hogy a XIV. században már vár volt. A bakonyi főispánok gyakran itt tartották a főispáni székhelyet. A nemzetség nevét csak Kisfaludy Sándor regéi tartják fenn. Több időközi birtokosa után a múlt században a Szentgyörgyi-Horváth család birtokába jutott, most azonban már a volt jobbágyoké. A várból csak némi alapfalak s egy erős toronynak pár öl magas omladékai láthatók.
Tőszomszédságában van Herend népes falu s annak közepén a hírneves herendi porczellángyár, mely, míg alapítója, Fischer élt, Európa legszebb és legdrágább porczellán műveivel is versenyre kelt. Később az állam birtokába jutott; legújabban azonban egy részvénytársaság vette meg az államtól és törekszik hajdani hírnevét újból föleleveníteni.
Herendnél már bent vagyunk a szentgáli határban, mely a Bakony kellő közepében mintegy 40.000 magyar holdat tesz és a szentgáli nemesi közbirtokosok tulajdona. E telep az Árpádok alatt abból a czélból alapíttatott, hogy a királyi udvar számára szükséges disznófalkákat itt tenyészszék és a királyi udvarba, Székes-Fehérvárra, a sertéshús innen szállíttassék. Szentgál község lakosai tehát mint királyi udvar kanászai kapták legeltetési czélra ezt a nagy területet. Később azonban még az a föladatuk is lett, hogy a királyi udvart vaddal is ellássák, miért II. Endre korában királyi vadászok (venatores regii) nevet nyertek; mint ilyenek, helyi szabadalmakkal bírtak, és sem várszolgálatra, sem egyéb közszolgálatra nem köteleztettek, sőt vámon és réven sem tartoztak fizetni. Így éltek és rengeteg erdeikben így dúskálkodtak a szentgáliak egész a legutóbbi időkig és volt rá gondjuk, hogy II. Endrétől kezdve minden királytól kinyerjék szabadalmi leveleik megerősítését. A jelen század elejétől kezdve vadászati kötelezettségek már inkább csak jelképies volt, sertéshús szállítási kötelezettségük pedig már emlékezetet haladó időben elenyészett. De a vadszállítást a királyi udvarhoz egészen 1848-ig gyakorolták s ez évben teljesítették utóljára. Szállítmányuk 3 szarvasból, 6 őzből, 24 nyúlból és 300 húrosból, vagyis fenyves rigóból szokott állani.
Szentgálon túl Városlődöt érjük, melynek német ajkú lakosai kőedényt gyártanak. A mint Szentgál felől a völgyben fekvő faluba a lejtős út beér, jobb kéz felől egy nagy két szárnyú épületet találunk, mely uradalmi vendéglőnek van berendezve. Ez épület egy régi zárda és szeretetház helyén s annak köveiből épűlt. Itt volt hajdan a karthauzi szerzet székháza s a lövöldi főperjel lakása. A falu neve ugyanis a régi okíratokban Leveld és Lövöld s ez alakúlt át a nép ajkán Lőddé. Városlődnek pedig azért nevezik, hogy megkülönböztessék a szomszédságban fekvő Kislőd falutól. A falun végig folyik a Torna pataka, melynek völgyében a nyugati vasút állomása fekszik.
A karthauziak hatalmas szerzetét és zárdáját 1360 körűl I. Lajos alapította, adományozván nekik a bakonyi főispánság javaiból s egyéb javakból roppant uradalmakat. A karthauzi szerzet hazánkban sok százados fennállása után a mohácsi vészt kővető időkben pusztúlt el. Adományos javakban gazdagabb s egyébként is hatalmasabb szerzet nem igen volt hazánkban, sőt mondhatni, tekintélyre nézve még a pannonhalmi főapát is mögötte állott a lövöldi karthauzi perjelnek. Bizonyítja ezt az 1408-iki országgyűlés is, mely a perjel bandériumát ép úgy 200 lovasban határozza meg, mint a pannonhalmi apátét, vagy a veszprémi püspökét. És bizonyítja az 1550-iki országgyűlés, mely a lövöldi perjelnek régi szabadalmain felűl az ország prímását megillető ama különös jogát biztosítja, hogy magánperekben a részére, vagy terhére megítélt perdöntő esküt saját tiszttartója által tétetheti le. A szerzet fennállott mindaddig, míg Veszprém várát 1552-ben a török el nem foglalta.
Városlődnél az út két felé ágazik: éjszaki ága Pápának, nyugati ága Devecsernek megy. A pápai ágon Tapolczafőnél jutunk ki a valódi Bakonyból és lépünk át a nagy nyugati Alföld keleti szélére. E falu praediális nemesekből állott. Itt van a Tapolcza nevű pataknak mészkő sziklák hasadékaiban egy felséges szépségű forrása, még pedig két medenczében, melyeket egymástól alig 3 méternyi sziklapad választ el. Egyiknek a fölszíne már 3 lábbal magasabban fekszik, mint a másiké és mindegyik egy kis tavat alkot. A magasabban fekvő medenczében több kisebb-nagyobb aknán, melyeknek átmérője fél lábtól két lábig váltakozik, a legtisztább hegyi kristályvíz tör elő, és kiömlése már a kisded tó szélén egy felűlcsapó kerekű malmot hajt. Mikor még e helyen falu nem állott, s a mészkő- és dolomit-sziklákat buja erdő borította, oly tündérien szép lehetett e két forrásmedencze, hogy egész természetesnek találjuk a történelmi hagyományok ama részletét, mely szerint hazánkban, mikor már a kereszténység századokon át meg volt honosítva, e forrás partján Ázsiából jött őseink közűl sokan még mindig pogány isteni tiszteletet tartottak. Oltáraik helyét ma is mutogatják.
Innen a Tapolczával együtt Pápára érünk, a vármegye legnagyobb városába, melynek több, mint 14.000 lakosa van. E város ma egyike legcsinosabb vidéki városainknak és építkezései, intézményei, beosztása szerint egészen korszerű város. Régmúltja homályos. Hiteles történelme visszanyúlik a XIV-dik századig. A XIV. században már jó nagy város lehetett, a mi bizonyos onnan, hogy az ország főbb rendei Zsigmond királyt siklósi fogságából kiszabadulásakor ide hozták, a rendek itt gyülekeztek össze s 1401. évi október 27-29-én itt tanácskoztak s biztosították a király és a rendek egymást az alkotmányos hűségről. Első kiváltságlevele Erzsébet királynétól van s 1439-ben kelt. A város egyik, és pedig nagyobb részét a XV-dik század folyamán a hatalmas Garai nemzetség, másik részét kisebb birtokú nemesek bírták, kiknek Böröllő nevű külön praediális birtokuk a város határával soha sem olvadt össze, hanem mindig külön terület volt napjainkig. De e nemesek udvartelkei bent voltak az egykori várban, a mai belvárosban. Garai László után Zápolyai Imre vette birtokába 1487-ben a Garaiak részét s ott is halt meg. A hagyomány szerint Mátyás király gyakran megfordúlt itt. Emlékeztet rá a nagy piaczról kiágazó Korvin-útcza, melyben egy középkorú építésű egyemeletes ház kapu-homlokzatában ott van a Hunyadyak hollós czímere, s ez némi bizonyíték ama hagyomány mellett, hogy e ház egykor Mátyás király tulajdona volt. A ház egész építkezése, beosztása, kapuzata, stb. a XV-dik századra vall. 1495-től kezdve néhány évig Esseghváry György, utána 1514-ben Sittkey Kocsárd, ezután 1524-ig Esseghváry Ferencz volt a várkapitány. Pápa városának polgárai készségesen szálltak hadba a Dózsa-féle parasztlázadás ellen s részök volt a lázadók egy csapatjának a Veszprém és Fehérvár közti úton való megsemmisítésében. Ez okból II. Ulászló 1514-ben megbővítette a város kiváltságait. A mohácsi vész után János király Pápát és Somlyó várát Enyingi Török Bálintnak adományozta, kinek utódai azt a XVI-dik század végeig bírták. 1640-től kezdve már a gróf Esterházyak a várkapitányok. Egymás után István és László, majd Ferencz, a herczeggé lett Pál nádornak testvére. Ennek fia, Esterházy Antal gróf, II. Rákóczy Ferencz fejedelem kurucz tábornoka s ő bírja Pápát 1715-ig, a mikor mint bujdosó elveszti jogát s 1722-ben Rodostóban meghal. Unokatestvére, Ferencz tárnokmester, már 1715-ben birtokba veszi Pápát, s ennek utódai bírják ma is.
Pápa.
A református főiskola. A Tapolcza partja.
A nagy templom. A színház.
Háry Gyulától
A régi pápai várat körűlbelűl arra a helyre, a hol most a nagy templom áll, még a XV. század elején a Garaiak építették. E vár sem másnemű, sem nagyobb nem igen lehetett, mint a palotai vár és sajátságosan jellemzi azon időket, hogy tökéletes, sőt csak tűrhető védelméről is épen nem gondoskodtak. Hasszán beglerbég, Szinán nagyvezér fia 1595. évi október 5-én támadta meg Pápát néhány ezer törökkel és tatárral. A várparancsnok, Huszár Péter, Morvában mulatott; hadnagyai, Békássy Miklós és Hathalmy Mátyás, néhány héttel előbb csatatéren kapott sebeikben húnytak el. A még meglevő csekély várőrség Hasszán basa közeledtére világgá futott, s így e fontos vár kardcsapás nélkül jutott a török kezére.
Szinán várparancsnokká Szemender basát nevezte ki. Fölötte ügyes és gyors férfiú volt ez, ki rögtön elkezdé a vidékről behajtott földnépe segélyével a korszerű és nagymértékű erődítést. Akkor a város mellett folyó Tapolcza vize sem gátak közé szorítva, sem szabályozva nem lévén, a város mellett fekvő, ma tókerteknek nevezett termékeny lapályon széles, áthatolhatatlan mocsarak voltak és ezek védelme alatt a városnak az az emelkedettebb része, a hol ma egészen a Bástya-útczáig a várkastély, a nagy piacz, a városház és megyeház fekszenek, hatalmas táborhely lehetett, ha kellő árkok, töltések, gátak és erődített kapuk állíttattak föl. És Szemender basa valóban mindezt fölállítá úgy, hogy már két év múlva a magyar seregek csak erős ostrommal vehették be a várat. A magyar sereg vezérei Zrinyi György, Batthyány Ferencz, Török István és Derzsfy Ferencz voltak. Koruk legjobb hősei s legjobb csapatvezérei.
Az 1600-ik év borzasztó veszedelmet hozott Pápa lakosságára. Téli szállásra ugyanis 1.000 zsoldos franczia szállásoltatott Pápára; ezredesük De La Mothe volt. A várparancsnok ekkor már Maróthi volt, ki szigorú fegyelem alatt tartotta a zsoldosokat. Ezek ezt nem tűrvén, összeesküdtek, Maróthyt és két hadnagyát orvúl letartóztatták, a német várőrséget lefegyverezték, a várat birtokukba vették, a várost tökéletesen kirabolták, kipusztították, fölégették, s egyúttal a fehérvári basának pénzért fölajánlották a várat.
E borzasztó pusztúlásból Pápa csak lassan épűlt föl. Az 1647-diki országgyűlés a pápai polgároknak ugyanazon vámmentességet és szabadalmakat biztosította, mint Győr és Komárom polgárainak. 1703 végén II. Rákóczy Ferencz fejedelem birtokába jutott s kapitánya Sándor László volt. 1705-ben a császáriak Károlyi Sándortól elvették, de ugyanez év november havában Bottyán János kurucz tábornok ostrommal újolag visszafoglalta. A viharos idők elmúltával a váron és városon kivűl az erődárkok mellett jöttek létre lassanként némi faluszerű telepedések és építkezések, melyekben azonban csak a jobbágyság minden kötelességével terhelt földmíves nép lakott. Így állott fenn Pápa városa az utolsó kuruczháború befejeztéig, a mikor földesura, gráf Esterházy Ferencz, úgy a belső várossal, mint a külső városokkal szerződésre lépett és valamennyit egyesítvén, a mai Pápa városát alkotta belőlük. Ez után szabályoztatott a Tapolcza, szárazzá lett a város környéke, épűlt a mai várkastély, és építtette később gróf Esterházy Károly egri püspök 1771-1786-ban a két tornyú nagy templomot, mely a barokk stílű templomok közt hazánkban egyike a legszebbeknek.
Ezzel egy időben 1783-ban jutott ide vissza a reformátusok túl a dunai püspökségnek főiskolája, az úgy nevezett pápai kollegium melynek a pápai református egyházzal egybekapcsolt története is fölötte korjellemző. E főiskola kezdeményezése 1531-ig, Enyingi Török Bálint pápai birtoklásának kezdetéig felnyúlik, legalább a hagyomány s némi alakszerű bizonyítékok szerint. Nyomdája, melynek első, Guttenberg-féle szerkezetű gépe ma is megvan, 1570 körűl állíttatott föl s 1577-ben már működésben volt, minthogy Huszár Dávid pápai ref. lelkésznek egyik könyve itt ez évben nyomatott. E nyomda mindig a főiskoláé volt. Sok hányattatás után 1660-ban a földesúr elvégre úgy az egyházat, mint a főiskolát kiszorította Pápáról. Hiába rendelte az 1681-diki országgyűlés, hogy a reformátusok Pápán templomot, iskolát és paplakot építhetnek, a hatalmas főúr és nádor, Esterházy Pál herczeg türelmetlensége ezt képes volt megakadályozni. Templom ugyan építtetett egy nemesi magán udvartelken, torony és harang nélkűl; az egyház is szervezve lőn, de a főiskola csak II. József császár türelmi rendelete alapján vitetett vissza régi helyére és ugyanakkor építé a püspökség a mostani Kollegium-útczában levő ó-kollegiumot, mely al- és főgymnasiummal s hittani és bölcsészeti karral, valamint jogakadémiával volt ellátva 1848-ig. Van itt a római katholikusoknak is egy virágzó gymnasiumuk, melyben a pannonhalmi benczés szerzet tagjai tanítanak, irgalmas szerzet, Ferencz-rendű zárda, kicsiny, de virágzó ágostai hitvallású egyház, igen díszes zsidó templom. A zsidó hitközség korábban 6.000 lélekből állt, most is több mint 3.000 lelket számlál. Van egy nőnevelő intézete, melyet Ranolder János, volt veszprémi püspök alapított s a szürke nénék szerzete tanít benne. Egykori lakossága korábban nagyobb részt német ajkú volt. A kézműipar virágzott, de a czéhek legtöbbjébe másnak, mint római katholikusnak, bejutnia nem lehetett. És ezen az átalános törvények sem tudtak segíteni, valamint a vármegye közönsége sem, melynek a régi nemesi világban ugyan nagyobb része protestansokból állott, de azért a hatalmas földesurak, az Esterházy grófok ellen nem volt elég hatalma. Iparos osztályai közűl csakis a csizmadiák, szűcsök, magyar szabók, gombkötők és csutorások voltak magyarok. Ma a város jólléte nagy hanyatlásban van. Maguk a zsidók is, kik főleg a kereskedést tartották kezükben, tömegesen költöznek el; a lakosságnak csak az a része van jóllétben, a mely termékeny szántóföldjein mezőgazdaságot űzhet.
Most vissza kell térnünk a már említett Városlődre, hogy a közép Bakony ismertetését tovább folytathassuk. Városlőd s mellette Kislőd, Ajka és Ajka-Rendek egykor tisztán magyar s nagy részben nemesi községek voltak, másfél századdal ez előtt azonban Padányi Biró Márton veszprémi püspök félig csere, félig erőszak útján kitelepítette őket és helyükbe német ajkú római katholikus népességet hívott be. Ajka és Ajka-Rendek falvak neve azonos az Ajkay néven ma is élő és virágzó Ayka nemzetség nevével, mely az Árpádok alatt is előkelő magyar család volt, s az okiratok 1303-ban Ayka Ehellőst Comesnek írják, a mi akkor előkelő vagyoni és társadalmi állást jelentett. Ajkát ma is bírják e nemzetség utódai.
Városlődön keresztűl mindenütt a Torna völgyén vezet az út Devecserbe, mely a Közép-Bakonynak egyik kisded, de legcsinosabb városa. Korábban a pápai uradalomhoz tartozott, most önálló uradalom feje s gróf Esterházy birtoka. Régi tulajdonosa a mohácsi vész utáni időkben a Chórom vagy Chóron nemzetség volt. E család kihalta után jutott az Esterházy grófok birtokába. Ma is fennálló régi kastélya egykor erődített vár volt s vízzel telt árok vette körűl.
Veszprém.
A tűztorony. A megyeház. A város kelet felől.
Háry Gyulától
Itt fekszik közelben Somlyó hegye, melyen kitűnő bor terem. Ez a hegy egyike a legszebb vulkáni alakúlású kúphegyeknek. Voltakép három egymás fölé helyezett kúpból áll. A közép és déli Bakony hegységben négy, ehhez megközelítőleg hasonló kúpot találni. Az egyik Somlyó, a másik és harmadik a Badacsony és Szentgyörgy-hegy Zalamegyében, a negyedik a Ság Vasmegyében Kemenesalján. De egyik sem oly szép, egyik sem oly magas és szabályos, mint a Somlyó hegye. E hegy fenéksíkja csaknem tökéletes kör mintegy 1.000 magyar holdnyi területen; négy községhez tartozik. Alsó kúpja termi a híres somlyói fehér borokat és pedig háromféle bort. Déli oldalát somlyóvásárhelyi oldalnak nevezik; annak borai a legerősebbek. Délnyugati oldalán a híres szőlősi bor terem, éjszaki és éjszakkeleti oldalán pedig a dobai és borszörcsöki kevésbbé tüzes, de felette illatos és tartalmas bor. A szőlőterületből teljes köralakban emelkedik ki egy óriási bazaltkúp, melynek helyenként teljes függőleges falai a bazalt-kitörést és oszlopképződést eredeti alakjában tűntetik föl. E bazalt falakon tenyészik még talán a lovagkorból itt maradt nehány vadász sólyompár, a mely különben egész túl a Dunán hiányzik. Ennek tulajdonítják e vidék lakói, hogy itt a szőlőkben a seregélyek és verebek kárt tenni nem szoktak. Végre a bazaltkúp tetején van egy harmadik kúp, mely az egykori tűzhányónak tölcsére volt; tetejének a kellő közepén a krater üst-alakú öble még tökéletes tisztán kivehető; közepén nagy mennyiségben található lávakő. A hegy nyugati oldalán van a somlyói vár, melyet a somlyói szüretekkel együtt Kisfaludy Sándor oly szépen megénekelt. E vár a vegyes házbeli királyok alatt Pápával együtt a Garaiaké volt s később Kinizsy Pál, Zápolyai és Enyingi Török Bálint birtoka. Utóbbi tulajdonosától Bakócz Tamás érsek szerezte meg, ki alapítója volt a gróf Erdődy család nagy vagyonának, s ki után Somlyóvár is az Erdődyekre szállt. Negyedfél század óta szakadatlanúl ők bírják mind maig.
A hegy déli oldalán fekszik Somlyó-Vásárhely városa, egy több megyére kiterjedő nagy közalapítványi uradalom központja. E várost a hozzá tartozó birtokokkal együtt a nyúlszigeti apáczáknak adományozta IV. Béla. Később, de már az Árpádok idejében Szent Lampert tiszteletére a preemontrei szerzet számára zárda állott itt fenn, mely azonban 1514-ben a szegedi apáczáknak engedtetett át. A zárda javai közé tartoztak Kis-Szőllős, Csösz, Iszkáz marczalmelléki falvak és Lovász. Az említett évben Szegedről 18 apácza költözött ide, valamennyi tősgyökeres magyar nő. Az uradalomhoz egyébiránt karthauzi, pálos, Klarissza, stb. eltörölt férfi- és nőszerzetek birtokai is tartoznak.
A közép Bakonyhoz tartozik még Veszprém tőszomszédságában Szentkirály-Szabadja nevű nagy nemes falu, továbbá Vámos és Tót-Vázsony szintén nemes falvak és Nagy-Vázsonykő.
Nagy-Vázsonykő egykor Kinizsy Pálnak, I. Mátyás hírneves hadvezérének a birtoka volt. Ugyanitt volt Kinizsynek várkastélya és a hagyomány szerint itt van bajnoktársával Miszlenovicscsal együtt eltemetve is. Kincskeresők mintegy félszázaddal ez előtt sírját, sodronyingét és csatakardját megtalálták. A régi vár régóta romban hever már, de négyszegletű tömör toronyépülete a legújabb időkig lakható állapotban volt és csak ez előtt 30 évvel égett le egy villámütéstől. Azóta tökéletes pusztúlásnak indúlt. Nagy-Vázsonykő határában fekszik és az itteni uradalomhoz tartozik a Közép-Bakony legmagasabb emelkedése, a Kab-hegy, több mint 600 méter magassággal.
A Szent Benedek-hegy Veszprémben.
Háry Gyulától
A közép Bakonyból Ajka, Berénd, Csékut, Padrag és Halimba vonalán ligetes sík földre térünk át, mely erdőkben, kaszálókban és patakokban gazdag és mely már a nyugati Alföldhöz tartozik. E síkság közepén emelkedik fenséges méltósággal a már említett Somlyó hegye is, melynek még csak nevéről kell megjegyeznünk, hogy ezt valószínűleg azon időből szerezte, a mikor még szőlővel beültetve nem volt és somfaerdő tenyészett rajta. Általában a Som mind Veszprémmegyében, mind az egész túl a Dunán hegyek, erdők, községek, puszták, sőt még egy vármegye nevében is igen gyakran szerepel. Magában a szentgáli határban két Somod nevű hegy van. Vasmegyében Ság hegye mögött fekszik Kis-Somlyó. Zalában legalább 15 hegyet neveznek Somlyó, Somod, Somberek, stb. néven. Kétségtelenül innen ered a Nagy-Somlyó neve is.
A közép Bakonynak legelső és egyúttal a vármegyének fő helye Veszprém, mely a Papod-tető alján és azon völgy szélén fekszik, mely a Közép-Bakonyt az éjszakitól elválasztja. Veszprém ősrégi város. Négy hegy, vagyis négy domb tetejére van építve. Ezek nevei: éjszak felől Temető-hegy a Csapószerrel, kelet és dél felől Cserhát a Táborállással, nyugat felől Jeruzsálem-hegy s ezek között középen a Várhegy a Benedek-hegygyel. Mind e hegyek még meredek oldalaik nagy részén is beépítvék s azért Selmeczbányát kivéve, Veszprémhez hasonló sziklás, szakadékos, egyenetlen fekvésű város hazánkban nincs.
A Séd folyó nyugatról jőve, egy festőileg szép völgyön át ér a városhoz és bent a városban az úgy nevezett Szent-Benedek-hegyet megkerülve, egy kis kanyarúlattal éjszak felé folyik. A mi a Séd patak bal partjára esik, az a meredek emelkedésű domb, két városrészszel van beépítve, az úgy nevezett Temető-hegygyel és Csapószeri városrészszel. E dombon vannak a régi temető egy kápolnával s tovább a Csapószeren túl a kanonokok kertjei és nyaralói is. E domb aljában van a Davidicum nevű árvaház s a Szent-Benedek-hegy éjszaki csúcsának irányában, a Séd völgyén nyugatra, a Szent István által alapított veszprémvölgyi, máskép görög apáczák rég elpusztúlt zárdájának némi omladéka. Vörös-Berény nevű falu a Balaton partján a hason nevű uradalommal egykor ez apáczák birtoka volt. E zárda alapító levelét Szent István görög nyelven állította ki. Egyetlen ily nyelvű diplománk.
A Szent-Benedek-hegy összefügg az úgy nevezett várhegygyel, mely a Séd-völgyéből meredeken emelkedik ki és mely a történetírást megelőző időszaktól fogva erődített vár, sőt nevezetes erősség volt. E várhegy nyugati oldalán a Hosszú-völgy, éjszaki oldalán a Séd-völgy, nyugati oldalán a Buhim-völgy által van a körűlfekvő magaslatoktól elválasztva s a hogy a veszprémi püspök, a kanonokok, a zárdák és a vármegye palotáival be van építve, jelentékenyen kisebb alakban ugyan, de meglehetősen emlékeztet Buda várára. A mint ez lenéz a Dunára, úgy néz le Veszprém vára az úgy nevezett Buhim-völgyre kelet felől. E várhegy egykor déli oldalán a piacz felől is mély természetes szakadás által volt elkülönítve a belső várostól. E nagy szakadás egyúttal vár árkot képezett és ezen át csak felvonó hídon lehetett a várba bejutni. A várban 5 magánházon kivűl a püspök palotája, a kanonokok házai, a kegyesrendiek zárdája és iskolája, a városi őrtorony, a királyi törvényszék épülete, a régi megyeház és a törvényszéki börtön vannak, és azonkivűl a püspöki székesegyház, melynek déli oldalánál van az úgy nevezett Gizella-kápolna, mely a hagyomány szerint Szent István korában építtetett és így Közel 900 éves. Itt van még a vármegye legéjszakibb csúcsán a püspöki papnövelde épülete és seminariuma, valamint a püspöki egyházmegye deficientia-épülete is. A Séd patak hídjáról kiindúlva nyúlik el a várhegy délnyugati oldalán egy nagy mély völgy, mely a városon végig vezet és az új megyeház mellett és a városon kivűl a lőportorony mellett a balatonfüredi útra nyúlik ki. E mély völgynek délnyugati meredek partjain és fensíkjain van felépítve a városnak úgy nevezett jeruzsálemhegyi része. Itt van a reformátusok régi nagy temploma, paplaka, iskolája és itt van az angol kisasszonyoknak gót stilban épűlt szép zárdája és temploma, melyet Ranolder püspök emeltetett. E Jeruzsálem-hegy aljában van a szürke nénéknek szintén Ranolder püspök által alapított csinos zárdája s mellette az Anna-kápolna. Végűl azon a fensíkon, mely az éjszak felé fordúló Séd völgye és a dél felé menő balatonfüredi út közt fekszik és melynek neve Táborállás és Cserhát, terjed a városnak legnagyobb része. Itt van a nagy piacz, a nagy és díszes zsidó templom, a lutheránusok kis temploma és paplaka, a kórház, a temető és annak lábánál az új díszes megyeház. A város lakosainak száma mintegy 13.000; a kézmű-ipar elhanyatlása óta nagy része meglehetős szegény és leginkább napszámmal keresi kenyerét, meg nem nagy terjedelmű mezei munkájával.
A veszprémi Gizella-kápolna belseje.
Háry Gyulától
Veszprém úgy földrajzi fekvésénél s nagy egyházi intézményeinél, mint erődített váránál fogva is nevezetes. A múltban is fontos szerepet vitt hazánk történetében. Veszprém múltját röviden a következő főbb vonásokban ismertethetjük.
Róma pannoniai uralma idejében a mai Veszprém helyén Cimbriana város feküdt, s minthogy e szó valószínűleg kelta eredetű, tehát e városnak már a kelták itt laktakor is állnia kellett. A kelta uralom itt Krisztus korában szűnt meg; akkor váltotta itt föl azt Róma uralma, tehát e város legalább is a keresztény időszámítás kezdetével egykorú.
Történelmi adatok állítják, hogy a marahán szláv birodalom alakúlási kísérletei közben Veszprém legalább időnként főhely volt. A magyar hagyományok szerint Szvatopluknak – vagy az apának, vagy a fiúnak – székhelye itt lett volna. A névtelen jegyző szerint Árpád hadai Uszubu és Ensee vezetése alatt foglalták el a rómaiaktól. Említettük már, hogy a birtokbeli elhelyezkedésnél, mint a falvak és puszták nevei igazolni látszanak, Árpád családjának tagjai legalább részben itt telepedtek le. Ugyancsak Anonymus szerint Árpád Veszprémet Zoltán fia nászakor Uszubu vezérnek adományozta.
Szent István király alatt már több tekintetben szerepel. Kupa vagy Koppány vezér, István rokona, az ős hit védelmére itt vívta döntő csatáját István seregeivel s itt esett el. Négy darabba vágott holttestének egy részét Veszprém várának kapujára szegezték ki volt híveinek elrettentésére.
A veszprémi püspökséget Szent István a pécsivel egyidejűleg alapította, fölötte gazdag javadalmakkal ellátta s hatóságát Veszprém, Somogy, Zala, Fehér és Pilis megyékre s Veszprém, Fehér, Visegrád, stb. városokra kiterjesztette. Ő alapítá a veszprémvölgyi apáczák zárdáját, s adományozta nekik a vörösberényi uradalmat. E zárda nem sokáig állt fenn e szerzettel. Hazánkban a nyugati kereszténység terjedt el, s a keleti egyház első alapítású intézményei csakhamar elhervadtak. Midőn Péter citeauxi főapát 1183-ban egyenesen Francziaországból jőve, III. Bélánál megjelent s tőle a cisterci szerzet alapítására engedélyt és segítséget kért: a görög apáczák zárdája már régen üres volt, s azt cistercita rendű apáczák foglalták el.
Az angol kisasszonyok zárdája Veszprémben.
Háry Gyulától
Szent László a veszprémi püspökséget újabb nagy adományokkal gazdagította. A veszprémi püspök időközben állandó királyi kanczellár, majd a királyné örökös kanczellárja lett. Az ő kizárólagos jogában állt a királyné koronázása s egyúttal a királynénak szent olajjal fölkenése. Szent István koronáját 1272-ig a királyné fejére szokták tenni; azóta az oltár előtt csak fölkent jobb vállát érintik meg vele. A veszprémi püspök örökös főispánságát I. Károly király adományozta 1313-ban István püspöknek azért, hogy ez a királyi kincstár javára átengedte a nagy szigeti – Csepel szigeti – tizedet. E joggal Koller Ignácz püspök haláláig, 1773-ig, éltek a püspökök, de azóta sikertelenűl követelték, példáúl 1790-ben is. De a püspökség vagyona, az időközi szerzéseket ide nem értve, egyébként is szaporodott még a századok folyamán. Ulászló király 1500-ban a budai felső-hévvízi prépostság javadalmait is átadta György veszprémi püspöknek, s ez adományt az országgyűlés is jóváhagyta azzal a kikötéssel, hogy ez csak György püspök életének végéig tartson s ne a püspökséget illesse. A következés azonban nem ez lett. György alig két év múlva meghalt, s a prépostság javai a püspökségnél maradtak tovább is; az 1556-diki országgyűlés a püspök várerődítési segédforrásai közt e javakat is fölemlíti. Úgy látszik, csakis az 1647-dik évi országgyűlés rendeletére bocsátotta ki azokat a püspökség.
Roppant birtokokkal növekedett a püspökség akkor, mikor 1554 körűl a lövöldi karthauziak perjelének és zárdájának javai a kezére jutottak. E birtokok csak Lövöld körűl az úrbériséggel együtt mintegy 25.000 magyar holdat tesznek. Ezeket sok ideig még mint a lövöldi perjelség külön birtokait külőn számították a királyi udvarban, példáúl a nikolsburgi békealkudozások idején is, de ezeket Mária Teréziától fogva véglegesen és ma is bírja a püspökség, noha 1620-ban és 1621-ben mind ezek, mind a püspökség eredeti javai közűl Bethlen Gábor fejedelem több falut, várost és pusztát saját híveinek adományozott.
Midőn Mária Terézia 1777-ben a szombathelyi püspökséget fölállította, némely zalamegyei kisebb jószágokat, ezek közt Egerszeget, ennek számára engedett át. A veszprémi püspökségnek 1848-ig így is 1640 úrbéri egész telke s több mint 100.000 holdnyi uradalmi birtoka volt. Az úrbériség elvesztével s a birtokrendezések befejezte után ma a püspökségnek mintegy 75.000 magyar holdnyi ingatlan birtoka, Veszprémben és Sümegen székháza s mintegy másfél millió forintnyi állampapirokban fekvő készpénzbeli ingósága van, az uradalmak leltári felszereléseit ide nem értve. Az állampapírbeli érték földtehermentesítési részének, mintegy 800.000 forintnak haszonélvezéséről azonban Ranolder János püspök az 1850-es évek közepén királyi engedélylyel lemondott s ennek évi jövedelmét az egyházmegye szegényebb sorsú plebánosainak engedte át. Az uradalmak nagy részét, az erdőket kivéve, bérbe szokták adni.
A székes káptalan 12 kanonokkal szintén kedvező vagyoni helyzetben van. IV. Béla király ugyan 1245-ben elvett tőle sok birtokot s elvette különösen a budai tizedeket is büntetésképen azért, mert a királyi jog megsértésével a kanonokok egyik társukat, Zelándusz kanonokat, választották püspökké; de azért ingatlana ma is még mintegy 40.000 kataszteri hold, mely Veszprém, Fehér, Zala és Somogy vármegyékben fekszik. Ezen kivűl a kezelése alatt álló ingósági kegyes alapítványok több millióra rúgnak. E káptalan régi hiteles helye az országnak s írattára a századok zavaros viszontagságai daczára is gazdag. Az 1557-dik évi országgyűlés új hiteles pecsétet adott neki, noha épen akkor, a vár már néhány éven át török kézben levén s visszavétele óta a káptalan berendezkedni nem tudván; Veszprémben voltaképen nem működhetett. Az 1635-diki országgyűlés a káptalant visszaállítani rendelte, mint olyat, mely már „régen megszűnt”. Bizony akkor már 1552 óta, tehát 83 éven át szünetelt. Ez után lassanként újra megkezdette hiteles-helyi és törvénykezési működését.
A vár és város minden épülete későbbi korú, de a Gizella-kápolna építkezésének egész jellege bizonyítja, hogy ez Szent István korában épűlhetett, minthogy egy Gizella nevű templomnak, melyhez e kápolna tartozott, akkori keletkezését az okíratilag is igazolt hagyomány kétségtelennek tartja. E kápolnájában helyezte el Gizella királyné, Szent István neje, saját koronáját, mely két márkányi színaranyból készült s drága kövekkel volt kirakva. E kápolnában őriznek egy palástot, melyet a hagyomány szerint Gizella királyné sajátkezűleg hímzett. Ranolder püspök 1867-ben ide helyezte el azt az olajtartó kis arany szelenczét, melyből Erzsébet királynét fölkente s abból a ruhából, melyet e királyné a koronázáskor viselt, e kápolna számára oltárterítőt készíttetett. A Gizella-templom 1566-ban pusztúlt el az ostrom alkalmával, kisded kápolnáját azonban elkerűlte a vész.
A vár 1490-ben kerűlt először ellenség kezére. Miksa császár ugyanis Mátyás halála után erős haddal támadta meg az országot, útba ejtvén Veszprémet is. Veszprém püspöke s várának ura Vitéz János volt, a hasonló nevű érsek unokaöcscse. Ő Miksa kecsegtető igézeteitől elszédítve, a várat 1490 november 1-én kardcsapás nélkűl feladta s ekként a német császár birtokába bocsátotta. De nem sokáig volt ott. Miksa Fehérvár feldúlása után seregeinek zavargásai miatt kénytelen volt visszavonúlni, deczember 20-án Kinizsy Pál nagyvásonkői várát bevette és kipusztította, de ugyanakkor Veszprémet is oda hagyván, az országból kivonúlt.
1552. évi június 1-én két heti kemény ostrom után a védők gyalázatos árúlása miatt Ali budai basa foglalta el a várat. A vár a budainál sokkal meredekebb hegyre van építve s kellő bástyákkal volt ellátva. Fő kapuja a mostani piacz felé volt, a hol most is nyitva van a város előtt. Volt azonban jól őrzött tolvajkapuja is hátúl, a nagy templom háta mögött, le a Buhin-völgybe. A várparancsnok Paxy János volt, – némelyek szerint magyar, mások szerint német származású, – ki egy czirkáló járata alkalmával Hamzsa béget megtámadta s 200 emberét levágta, de a ki, midőn az e miatt felbőszült Ali basa követelését meghallotta, cserbe hagyta állását és a várat s Ausztriába menekűlt.
Tizenkét évig bírta a török ekkor Veszprémet. 1564. évi június 24-én Salm győri parancsnok rövid, de véres harcz után visszavette. Ez ostromnál Török Ferencz pápai és Gyulaffy László tihanyi várkapitányok csapatjaikkal a vitézség csodáit követték el.
1594 október 8-án megint török kézre kerűlt a vár. Szinán basa nagyvezér roppant sereggel jött ostromára. A várparancsnok megint idegen volt: Speciacasa nevű olasz. Ez az ostrom alatt megszökött, de utólérvén őt a törökök, nyomban összeaprították. A másodparancsnok, Tarnóczy Farkas, utolsó emberig rettenthetetlenűl küzdött s Zrinyi Miklós módjára hős halállal múlt ki várának és hazájának védelmében. De a török ekkor sem sokáig bírhatta a várat, Pálffy és Schwartzenberg tábornokok néhány év múlva (1598-ban) visszavették.
Az 1608-diki országgyűlés határozottan azt rendelte, hogy Veszprém várparancsnoka magyar legyen, ne idegen. A rendek ekkor keserű panaszokban törtek ki Paxy, Lamberger, Laskano, Aldana, Lusthaar, Speciacasa, Hardeck, Paradeiser, Öttingen, stb. idegen várparancsnokok gyávasága s árúlása miatt.
De a török alatt sem szenvedett Veszprém annyit, mint 1704. május 23-án. A várat Babócsay ezredes alatt kuruczok bírták; de kis erővel levén, Heister Sigbert erős serege elől elmenekűltek. S bár az ott maradottak a várat föladták és Heister menedéklevelet adott nekik, mind a mellett német és rácz zsoldosai a házakat és templomokat kirabolták, a férfiakat leölték, a nőket megbecstelenítették, az oltárokon embereket vágtak le, a nagy prépostot halálra sebezték, egy prépostkanonokot a templomban gyilkoltak meg, a kanonokokat lovakhoz kötették s meztelenre vetkőztetve hurczolták Heister elé; végűl minden középületet, templomot, paplakot felgyújtottak. Széchenyi kalocsai érsek maga tett erről kimerítő jelentést a királynak. Az ez óta lefolyt közel kétszáz év békesség korszaka volt a városra nézve. Bástyáinak nagy része még mindig úgy áll, mint századok előtt, de most már nem hadi czélra szolgálnak s arra nem is alkalmasok. Csak nyugati oldalán, a régi vármegyeház falainak hoszszában bontották le a bástyafalakat, hogy helyökre a 40-es években a hét-emeletes megyei börtönt építsék. Hiányzanak még a régi bástyák dél felől, hol a várárok is el van tömve s hol a bástyák helyét a városi őrtorony, meg néhány új korú ház foglalja el. Fönt a várban a püspöki palota előtt egy kút és víztartó van, melybe a vizet egy elmés malomgépezet az 50 méter mélyen fekvő Buhin-völgyből hajtja föl.
A várostól éjszaki irányban, a Zirczre vezető útban fekszik Rátót, okírati nevén Rátold, az egykor fölötte nagy hatalmú, hírneves Rátoldi-Gyulaffy nemzetségnek ősi birtoka. Rátóton a Gyulaffyak ősi várának némi nyomai még láthatók. Ők alapították 1255-ben a maig fönnálló, dúsan javadalmazott rátóti prépostságot.
Veszprémhez közel délkeletre fekszik Szent-István-király-Szabadja nevű nemesi község. Általában a Bakony vidékein az Árpád-ház magánbirtokainak kellett lenniök; ezt nemcsak a Veszprémtől éjszakra fekvő Jutas puszta s a Pápa közelében fekvő Tevel falu nevei (Árpád fiainak nevei) is bizonyítják, hanem az a sok község is, mely itt a Bakony körűl első szent királyaink nevét viseli. Ilyenek a most említett Szent-István-király-Szabadja, mely azonban a közhasználatban csak Szentkirály-szabadja nevet visel; továbbá ennek közelében Szent István, odább a Bakony éjszaki lejtőjén Bakony-Magyar-Szent-Király és Bakony-Német-Szent-Király, azután Bakony-Magyar-Szent-László és Bakony-Német-Szent-László.
Itt kell megemlékeznünk Ösküről és a Kikeri-tóról, melyek Veszprém közelében még a Közép-Bakonyhoz sorozhatók. Öskün egy, a budaihoz hasonló stílban épűlt török mecset áll egy kerek alakú mészkő-szikla tetején teljes épségben. Valószínű, hogy valamely kiválóbb töröknek a síremléke volt. Most keresztény kápolnának használják. Az Öskütől Vár-Palotára vezető útban fekszik a Kikeri-tó, a hagyomány szerint I. Mátyás király kedvelt halastava. E tavat dél felől egy mesterséges gát zárja el, melyet a római uralom alatt óriási négyszögletű faragott kövekből rendes útnak építettek. Egyetlen római út ez hazánkban, melyet ma is eredeti alakjában használunk. Milyenek voltak Rómának legjobb és legköltségesebb műútjai: itt nyilván szemlélhető.
Innen alig pár kilométernyire fekszik a zirczi apátság kis faluja, Sóly, mely Szent István korában már fennállott, mit kétségtelenűl bizonyít az, hogy a püspökség alapító oklevele itt készűlt.
A veszprémmegyei Mezőföld Veszprémhez közel már Litérnél és Szent Istvánnál kezdődik és Palotától egyenesen déli irányban le, egész Szilas-Balhásig terjed, helyenként egy-egy csekély emelkedéssel és Kenese körűl, meg a Balaton-parton meredekebb dombokka1, de egészben mégis síkföldi jelleggel. Nem nagy, de gazdag és virágzó községekkel van e Mezőföld telehintve. Földje gazdag televényű diluvialis sárgaföld (lösz), mely a rá fordított gazdasági munkát dúsan jutalmazza. E Mezőföld Fehérmegyén keresztűl, keletnek és éjszakkeletnek egészen a Dunáig terjed.
A Közép-Bakonyból két, párvonalban haladó út szeli át a Mezőföldet. Az egyik Veszprémből indúl ki s a Balaton keleti partján vonúl végig; a másik Palotáról indúl ki és a Mezőföld közepén megy át Szilas-Balhásig, hol a két út egyesűl. Leírásunkban ez útak menetét követjük.
Az első úton Litért érjük először. Ez kis falu fölötte köves határral s a falutól délre még eddig ki nem aknázott őskori temetőkkel. Szomszédos vele Kenese, épen a Balaton partján egy völgymélyedésben, melyet éjszakról a Máma-, délről a Matacs-hegy fog közre. E hegyek voltaképen csak homokdombok 300–400 láb magassággal.
Kenese fölötte régi telep. Most falu. Egykor a Pálos szerzet birtoka, jelenleg a vörös-berényi alapítványi uradalomhoz tartozik. Régebben város volt, s I. Ferdinánd egy 1531-ben kelt levelében oppidulum-nak nevezi. 1532. évi január 1-re ide volt összehíva az eleve Zákányra kitűzött részleges országgyűlés, melyen 3 főpap, 60 főúr, a horvát bán, egy főispán, 8 távollévők követe és nagy számú köznemesség jelent meg, s hova I. Ferdinánd és János királyok, sőt V. Károly császár is küldött megbizottakat. Itt verte meg Isthvánffy István veszprémi s Ormándy Péter palotai várparancsnok egyesűlt serege 1584-ben Ali bég koppányi basát és várparancsnokot. Az ütközet Kenese fölött, a falutól délre a Matacs-hegy tetején és lejtőjén folyt le. Ali béget s vele együtt Szinán a basa nagyvezér fiát, Abdulláht, is elfogták s 5 zászlóval és 77 előkelő fogolylyal együtt ajándékként Bécsbe Ernő főherczeghez küldötték. A kenesei uradalmat némely balatonfőkajári birtokokkal együtt Bethlen Gábor 1620-ban egyik buzgó hívének, Kenessey Péternek adományozta. Ez volt első szerzője s megalapítója az előkelő Kenessey családnak, mely Veszprém, Fehér, Tolna, Somogy megyékben ma is fennáll és virágzik. Most Kenese lassanként balatoni fürdőteleppé kezd átalakúlni s ez irányban kétségtelenűl fényes jövő vár rá. Az útról, mely innen a Matacs tetején át vezet Enying felé, a világ legszebb kilátásainak egyike nyílik a Balatonra, Tihanyra s ezen túl a Badacsonyra.
Kikeri-tói római út.
Cserna Károlytól
Enying jómódú földmívesektől lakott virágzó mezőváros; korábban herczeg Batthyány Fülöpnek, uradalmi székhelye. E vidék népjellemét gyönyörűen rajzolta regényeiben Vas Gereben. Enying egykor római telep volt s a római uralomnak nem egy emlékét találja itt a szántóvető. Az enyingi Török családnak – úgy látszik – ősfészke ez volt. E család Ambrússal emelkedett 1460 körűl országos történelmi fontosságra. I. Mátyás s később János király óriási adományokkal látta el. Ambrus fia Imre, ennek fia pedig Bálint volt: főúr, hadvezér és diplomata, Izabella királyné kormányzótársa, János Zsigmond gyámja s a hitújításnak Veszprém, Zala és Somogy megyében megalapítója. Bálint fia volt a hős Ferencz s ennek fia István, ki a XVII. század elején még nagy részben bírta őseinek uradalmait.
Enyinggel szomszédos Lajos-Komárom jómódú parasztfalu, melyet herczeg Batthyány Lajos e század elején telepített. Ide közel fekszik a Sió torkolatánál Sió-fok, e nagy arányokban emelkedő balatoni fürdőtelep, melyről a Balaton leírásánál lesz szó bővebben.
Leggazdagabb falva a vármegyével Szilas-Balhás, 24 ezer holdnyi határral s több népes pusztával. E puszták egyikén, a Tóti pusztán, rakta le a fegyvert Róth és Filippovics tábornok 8.000 emberrel 1848 október 7-én Perczel Mór és Görgei Arthur 4.200 főnyi serege s néhány csapat nemzetőr előtt. A történet ez eseményt ozorai lefegyverzés név alatt örökítette meg, de hibásan. Ozora Tolnamegyében fekszik a Sió jobb partján, holott a lefegyverzés Veszprémmegyében történt a Sió bal partján.
Palotáról kiindúlva a mezőföldi út jobb oldalán találjuk Péth fürdőt gyógyító vízével. E fürdő mintegy 60 év óta van használatban, de azért berendezése ma is kezdetleges. Ugyanez az út a Sár-csatorna kezdő végén áthaladva, egy hármas faluhoz vezet, melyek egészen egymás mellé vannak építve. Az egyik Peremarton, a veszprémi káptalannak, a másik Kis-Kovácsi, a Nádasdy grófi nemzetségnek birtoka, a harmadik Berhida, a Felsőbüki Nagy, Késmárky, Bezerédy, Karácson, Rosos, stb. családok birtoka.
Berhida (hajdan Berény hídja, később Berenhida) valószínűleg onnan kapta a nevét, mert az egykor fölötte hatalmas Berény nemzetség a Séd folyó széles mocsármellékét itt hídalta át. Nevezetes e falu az itt 1532. évi márczius 12-ére egybehívott részleges országgyűlésről, melyen nagy számú túl a dunai rendek sereglettek össze, hova VII. Kelemen pápa is írt és János király Nádasdy Tamás személyében biztost küldött. Nevezetes e falu egy ütközetről is. A török által elfoglalt Székes-Fehérvár helyőrségének ugyanis volt egy kegyetlen, gonosz basája, Veligián nevű, persa eredetű, ki a vidéket irtózatosan pusztította s kit a nép vörös basának nevezett. Ez ellen 1549-ben Telekessy Imre veszprémi, Rátkay Pál pápai, Gyulaffy László győri, Petri Gergely tatai fő és alkapitányok, Kálosy János és más hősök szövetkeztek, őt csatára hívták s a berhidai dombos földeken kegyetlenül megverték, serege javát levágták s tőle tömérdek foglyot, kincset és 13 zászlót zsákmányoltak.
A veszprémi Séd patak erre folyik és szabályozott vize jövedelmező malmokat hajt; partjai értékes kaszálókkal gazdagok.
Majd Küngös, Csajágh, Balatonfő-Kajár nemesi falvak után Lepsény következik a déli vasútnak egyik nagyobb állomásával. Egykor a XVII. században magasra emelkedett Sándor család, most a Nádasdy gróf birtoka. Szomszédos vele Mező-Szentgyörgy. 1848 szeptember 27-én itt fegyverezte le nagy elszántsággal Eötvös Lajos nemzetőr tiszt Jellasich bánnak egy különítményét, melylyel a bán Róth és Filippovics tábornokokat a Fehérvár körűl leendő csatlakozásra akarta utasítani, s ha terve sikerűl, a pákozdi csata bizonyára másként üt ki. E faluval szomszédos Dégh, a gróf Festetichek egyik ágának hitbizományi uradalmával s gyönyörű kastélyával.
Eddig terjed a vármegyének déli alföldje. A másik alföld az éjszaki Bakonynak éjszak-nyugati és nyugati lábától Pápa felé egész a Marczalig és Rábáig terjed és ott beolvad a pozsonyi alföldbe.
Itt találjuk Marczaltőt a Marczalnak a Rábába szakadásánál. Egykor a kihalt Amade-család birtoka volt.
Marczaltővel szomszédos a pápai útban fekvő Ihászi népes puszta, az Ihász család ősi birtoka. 1849 június 27-én ütközet volt itt.
A felső Marczal mellékén egymást érik a nemesi falvak legnagyobb részt kisbirtokos nemességgel, mely a Marczalnak 1854-ben végrehajtott szabályozásával tetemesen gazdagodott. E falvak közűl különösen csak Vecséről kell megemlékeznünk.
Volt ugyanis a vármegye területén egy különös közjogi alakúlás, az úgy nevezett Vecse-szék, latin nyelven Sedes Vecseiana, mely a győri püspökség predialis nemeseiből alakúlt. A győri püspöknek tudniillik hajdan a vármegye területén 7 jobbágy községe volt, úgy mint: Tűskevár, Kis-Jenő, Salamon, Vaszar és Románd, továbbá Vecse és Tapolczafő. Ebből háromnak, úgy mint: Vecse, Kis-Jenő és Tapolczafőnek lakosait fölszabadította és helyi nemesi előjogokkal ruházta föl. Ezek aztán egyéb megyék területén levő néhány predialis telepű nemesével együtt külön vármegyét, külön megyei szervezetet alkottak és székhelyük a Marczal mellékén fekvő Vecse nevű falu lőn, minthogy a XVII. században a győri püspökségnek itt állítólag hatalmas székházi épülete volt. E széknek volt alispánja, s egész tisztikara, voltak táblabírái és volt törvényszéke, mely azonban kizárólag a székhez tartozó predialis nemesek némely személyi és birtokjogi ügyeinek elintézésére volt illetékes, követküldési joga a széknek nem volt. E jogot a hozzá tartozó nemesek a vármegyegyűlésen gyakorolták, de tisztújításokat időközönként rendesen tartottak és pedig a legutolsó tisztújítást 1846-ban, a mikor, mintha érezte volna e szék, hogy többé soha életre nem kel, az ország minden nevezetes, előkelő férfiát megválasztotta táblabirónak. Főispánja e vármegyének természetesen maga volt a győri püspök. Irattára a győri püspöki levéltárban őriztetik. A ma élő nemzedék már alig tud róla valamit, nevét is elfelejtette, ép úgy, mint Bakony vármegyéét.
A gazdasági és birtokviszonyok a vármegyében épen változatosságuknál fogva rendkivűl érdekesek. A vármegye területe mintegy 690 ezer holdnyi földből áll, melyből közel 50.000 holdnyi terméketlen. Mívelés alatt tehát 640 ezer hold áll. Ebből uradalmi nagy birtok 280.000 kat. hold, vagyis az egésznek 45%-a. Ebből az egyházi birtokok 63 község területén mintegy 100.000 holdat tesznek és nagy részben a veszprémi püspökséghez és káptalanhoz, a győri püspökséghez meg a győri és szombathelyi káptalanhoz, a fehérvári püspökséghez és a zirczi, pannonhalmi és bakonybéli apátsághoz, a rátóti prépostsághoz, a klosterneuburgi apátsághoz meg a vallás és tanúlmányi alaphoz tartoznak.
A főúri családok közűl herczeg Esterházy Pál és herczeg Batthyány Gusztáv, hét Esterházy gróf, két Draskovits, két Festetich, két Zichy gróf, továbbá a Nádasdy, Sztáray, Széchényi, Erdődy, Niczky és Lazsánszky grófok, valamint két Fiáth báró a főbb birtokosok. A köznemesség hajdan nagy számú volt és mintegy 4–5000 szavazattal rendelkezett. Voltak nagy terjedelmű nemesi falvak, a minők a Közép-Bakonyban Szentgál, Szentkirály-Szabadja, Vámos, Leányfalu, Öcs és Mentshely; Pápa vidékén: Tapolczafő, Adáz-Tevely, Homok-Bödöge, Acsád, Görzsöny, Mihályháza, Nemes-Szalók stb., melyekben az összes lakosság nemes volt. Ide tartoznak Somlyó környékén még Adorjánháza, Nagy-Alásony, Bódé, Halimba, Gergelyi, Csögle, Kis- és Nagy-Pirit, Puszta-Miske, Bor-Szörcsök, Karakó-Szörcsök és Kisjenő. Voltak falvak, melyekben a nemesek a jobbágysággal együtt vegyesen laktak; a minő Szilas-Balhás, Mező-Szent-György, Balatonfő-Kajár és Csajág a Mező-földön, Noszlop, Miske, Ajka stb. Pápa és Devecser vidékén. A nemesség kizárólag, a volt jobbágyság legnagyobb részt magyar, csakis a hegyesebb és erdősebb bakonyi részeken van német és tót ajkú paraszt lakosság, ezt is csak a múlt században telepítették ide, még pedig kizárólag némely főrendűek és főpapok. Mind a németek, mind a tótok külön-külön, elszórt hegyi és erdei falvakban laknak. Általában magyar a lakosság úgy a Mezőföldön, mint a pápavidéki alföldön, Somlyó és Marczal mellékén, valamint az éjszaki Bakony éjszaki részén Győr és Komárom megyék szomszédságában is.
Bakonyi kanászok.
Vágó Páltól
Ruházat és családi, háztartási és külső szokások tekintetében mind a német, mind a tót tökéletesen alkalmazkodott a magyarsághoz és kevés kivétellel a magyar nyelvet is beszéli. A magyarságnak két árnyalatát lehet némileg megkülönböztetni, melyeket a Bakony választ el egymástól. A mezőföldi magyarság teljesen azonos nyelvére, mint egyéb szokásaira nézve a fehér- és tolnamegyei magyarsággal. Legközönségesebb nyelvjárási különösségei, hogy gyakori benne az a helyett o: lábom, lábo; az ë helyett ö: pör, köll, ölég; az o helyett u: gondulok, hugyan; ö helyett ü: pörülök, kű; j helyett gy, ty: várgya, kaptya; d helyett gy: gyugó, stb. A Bakonytól éjszaknyugatra fekvő vidéken, úgy Pápa, mint a Marczal mellékén már részben elütő e magánhangzók használata. Az ő hangot kevésbbé használják ë helyett és az o, u használatában, valamint a szavak hangsulyozásában is közelednek némileg a palóczokhoz, a honnan többen ezt a magyarságot, melynek középpontjáúl a Rába-vidékét lehet tekinteni, nyugati palócznak is nevezik. Az eltérés azonban mégis lényeges. Míg a mátrai palócz az almát aumának, a lovat laónak, a sót saónak, az édest eédes-nek stb. ejti, addig ez az úgy nevezett nyugati palóczság uóma, luó, suó, iédes, stb. kiejtést használ. A nyelvjárások buvárai e tekintetben érdekes gyűjteménynyel rendelkeznek már. Ez a nyelvjárás – ismételjük – a Rába völgyén van legjobban kifejlődve, de már a Pápa- és Devecser-vidéki magyarság is ehhez csatlakozik.
A gazdasági állapot mezőgazdasági nyers termelésen alapszik úgy az uradalmi nagy birtokoknál, mint a közép- és kisbirtokoknál.
Bakonyi faipar.
Vágó Páltól
A paraszt osztály, igen kevés kivétellel, legnagyobb részben a volt jobbágyságból származik. De ezzel egyenlő gazdasági és birtokviszonyok között él az a kis nemesség is, mely a kis birtokon ülve, egész községekké tömörűl, mint példáúl Szent-Király-Szabadján, Vámoson, Szentgálon, Tapolczafőn, stb. A volt jobbágyság is voltakép három osztályból áll. Egyik osztály a házatlan zsellér, de ehhez tartozik a bértelkes zsellér is. Ez rendszerint napszámból él vagy saját községében, vagy pedig a vidékbeli nagyobb gazdaságokon, részben pedig cselédnek szegődik el. Másik osztály a házas zsellér, mely a vármegye minden községében már végrehajtott birtokrendezés és tagosítás következtében legelő-illetményűl egy-két-három holdnyi szántóföldet kapott és melynek azonkivűl háza és beltelke van. Ez a zsellér már kocsit, lovat és tehenet tart. Szakmány-munkára, aratásra szintén vállalkozik; napszámba, munkára és fuvarba jár; országos politikai jogokat azonban még ép úgy nem gyakorol, mint a házatlan zsellér, de már a község politikai igazgatásában szavazatával ő is részt vesz. Harmadik osztály a telkes volt-jobbágyság, a telkes paraszt, ki önálló házzal és beltelekkel bír és azonkivűl van neki a legkisebb méretekben is 8–10 hold szántóföldje, meg pár holdnyi legelője és kaszálója; oly birtok, mely gondos kezelés mellett egy több tagú földmíves családnak is szerény, de teljes anyagi jóllétet biztosít. Ebben a telkes paraszt osztályban 40–50 holdnál nagyobb birtokú csak igen kevés van, s az is a Mezőföldön és Pápa vidékén található; de az ilyen nagyobb paraszt birtokosok száma az egész vármegyében 100–150-nél többre nem tehető. Az úgy nevezett jó módú parasztság 30–50 holdat bír, a mi egy régi egész urbéri telekkel egyenlő.
A mezőgazdasági nyers termeléshez tartozik jó részben a bakonyi német ajkú parasztság házi faipara is, mely főleg mezőgazdasági faszerszámok készítéséből, meg faszén- és mészégetésből áll. Legjobban divatozik ez az éjszaki Bakonyban, Zirczen és környékén, meg a Közép-Bakonyban Városlőd környékén. A mezőgazdasági szerszámok közűl lapátot, favillát, talicskát, kendertilót és sütőlapátot, valamint ásó- és kapanyeleket, keréktalpakat és küllőket készítenek, s mindezt bükkfából. Készítenek még gereblyét, melynek agya bükkfából, nyele azonban gyertyánfából van. Végre készítenek kasza- és csépnyeleket, meg cséphadarót különféle fanemekből. A teknő- és medenczevájás sok vidéken teljesen megszűnt és szünőben van általában mindenütt, minthogy a könnyen vájható fehér és puha fákat, minők a hárs, a rekettye és a nyár, erdőszámra már nem tenyésztik. Nagyban hanyatlott és részben egészen megszűnt a csutorás-ipar is, mely kulacscsal, mozsárral és egyéb fából készült eszközökkel látta el a háztartást. A faeszközök helyét ma már cserép, üveg és ércz eszközök foglalták el. A faszenet a helyi fogyasztáson kivűl nagy mennyiségben szállítják mind maig Budapestre, a mezőgazdasági szerszámokat pedig az Alföldre, sőt még messzebb is. A házi ipar, a most említett faiparon kivűl az egész vármegyében alig terjed ki másra, mint a házilag kicsinyben űzött kenderáztatásra, törő, tiloló és fonó munkára; de egyszerű szövőszéken dolgozó takácsok minden faluban vannak.
Életmód és társadalmai szokások egészben véve ugyanazok, mint az ország más vidékein. A nősülési, jegyváltási ünnep, a névnap és a többi családi és barátsági szokások csak annyiban változtak a régiekhez képest, hogy ma már a napokig tartó nagy és költséges lakomák hiányoznak és a szőlők pusztúlásával a borivás helyét a pálinkaivás foglalta el, a mi a nép kedélyét ridegebbé, komorabbá kezdi tenni, hogy egyéb káros következményeiről itt ne is emlékezzünk. Életmódja és étkezése felette egyszerű ugyan, de jó. A legszegényebb zsellér is rendszerint hizlal disznót, s késő tavaszig abból látja el zsírral és füstölt hússal a konyhát. Nyáron és őszszel is húst eszik, de főleg csak juhhúst, mert a faluk legnagyobb része kicsiny lévén, szarvasmarhát nyáron és őszszel a falvakban nem igen vágnak. Fő eledelek a tésztás ételek és a hüvelyes vetemények. Zöldséget és zöld főzeléket a magyar paraszt ezen egész vármegyében nem igen eszik. A tésztát gyúrva s részint megfőzve, részint sütve eszi. Sült tésztái közt legszokottabbak a rétesfélék. A hüvelyes vetemények magvából készűlt főzeléket rendszerint hússal főzve és foghagymás barna rántással ellátva eszi, a mi nemcsak ízes, de rendkivűl tápláló étel is. Télen rendszerint egyszer főznek napjában, nyáron azonban kétszer, délben és este.
A politikai kormányzást a vármegye vezeti, melynek székhelye Veszprém. Régebben, a mikor még a közigazgatás az igazságszolgáltatástól nem volt elválasztva, a vármegye 4 főbírói és 13 szolgabírói, összesen tehát 17 járásra volt fölosztva. A bíróságok szervezése óta azonban az igazságszolgáltatást a törvényszéken kivűl 5 járásbíróság, a közigazgatást pedig 5 szolgabíróság látja el. A 17 járás helyett tehát most csak 10 van. Hogy azonban a mai közigazgatás és igazságszolgáltatás mégis kétszer annyinál is többe kerűl, mint a régi vármegye 17 járásos beosztása mellett, annak a változott körűlmények az okai.
Az egyházi kormányzat felekezetenként természetesen különböző. A római katholikusok egyházi kormányzását a veszprémi püspök és egy községben, névszerint Teésen, a fehérvári püspök, nehány községben pedig a vármegye nyugati részein a győri püspök vezeti; továbbá saját kegyúri községeikben a zirczi apátság és a pannonhalmi főapát, meg az ennek alárendelt bakonybéli apát. A helvét hitvallásúak a megye területén mind tiszta magyarok, a Dunán túli püspökséghez tartoznak és e megye területén három egyházmegyét alkotnak. Egyházi, iskolai és alapítványi ügyeiket egyházi alkotmányuk alapján maguk intézik. A lutheranusok kisebb számban vannak s két egyházmegyéhez tartoznak. A zsidók, mint másutt, e megyében sincsenek egységes alkotmánynyal ellátott testületté szervezve, csak kisebb-nagyobb egyházközségeik vannak. Legnagyobb egyházközségük a pápai, továbbá a veszprémi, palotai és siófoki. Több egyházközségük rendszerint több falura terjedvén ki, alig áll külön-külön 30–40 egyházközségi tagból; tehát mindenütt szegény. A zsidók egy része mezőgazdasági bérlettel, legnagyobb része azonban kizárólag kereskedéssel, italméréssel, házalással és falusi kiskereskedéssel foglalkozik. De Veszprémben, Pápán és Palotán kézműiparosok, fuvarosok, bérkocsisok és szállítók is vannak köztük.
A hitelügyet Veszprémben, Pápán, Palotán, Devecserben, Enyingen és Zirczen, szóval a járások székhelyein mintegy 15 kisebb-nagyobb bank, takarékpénztár és hitelszövetkezet látja el. Ezen kivűl a veszprémi káptalan tőkepénzei, mintegy 2 millió forintnyi összeg erejéig, szintén kiadatnak mérsékelt kamatra a földbirtokos közönségnek.
A birtokváltozás lassú folyamatú. A paraszt rendkivűl ragaszkodik a maga kis birtokához és az öröklések, meg az ezek folytán szükséges osztályok esetét kivéve, telki birtok alig kerűl évenként 30–40 eladásra, holott legalább 15.000 telki parasztbirtok van a vármegyében. A köznemesi családok közűl kivált a Mezőföldön leginkább a megosztozás következtében sokan elszegényedtek; de az uradalmi nagybirtokok közűl a gróf Zichyek nagyvázsonykői uradalmán, és palotai uradalmuk egy részén, meg a gróf Esterházyak csetényi uradalmán kivűl idegen kézre még nem kerűlt egy sem. Idegen birtokosnak tekinthető a klosterneuburgi apátság, melynek két községben több mint 5000 magyar holdnyi birtoka van.
Az ösküi mecset.
Cserna Károlytól
