A hienczek. Herrmann Antaltól
A hienczek.
Herrmann Antaltól
Herrmann Antaltól
Nagy Károly birodalmának avar végvidékein, a mai Magyarország dunántúli részén bajor és frank telepeket alapított, melyek szláv környezetben frank őrgrófok alatt fejlődtek tovább. A magyarok honfoglalása nyugat felé szorította, de nem semmisítette meg e telepeket; sőt valószínű, hogy ezek idővel még gyarapodtak is a németországi hadjáratokban ejtett foglyok egy részével. Később hatalmas német főurak és nemesek, mint a Németújvári és a Guthkeledi grófok, a Wasserburgiak és a Jákok, költöztek e vidékre, várakat és városokat alapítottak, magukkal hozván hűbéreseiket és jószágaikra német telepeseket. A szomszéd Ausztria és Stiria is erősítette e német elemeket, különösen midőn a XV. század dereka táján az osztrák herczegnek, majd a német császárnak engedték át királyaink Sopron- és Vasmegye egy részét. Az Ausztriából és Stiriából kiűzött protestánsok közűl is sokan találtak menedéket e vidéken. Így keletkezett Vas- és Sopronmegyének az a német lakossága, melynek legnagyobb részét hienczeknek, vagy heanczoknak szokták nevezni. (Heanzen, Hienzen, talán a Heinrich név Heinz alakja után).
A hienczek sajátságos népnyelve rokon a stájerral, de különbözik úgy ettől, mint a közosztráktól is, és több lényeges sajátságában egyezést mutat az alsó-ausztriai Manhartberg-vidék, továbbá a Pozsony- és Mosonmegye nyugati részében lakó németek tájszólásával. Jellemzők: a tonicus accentus, mely némileg éneklővé teszi a lágy és hullámzatos lejtésű nyelvet, a szétnyújtási hajlam (guid’n muäring = guten Morgen, ă- sulicha = ein solcher, hiätzet = jetzt), Kauch (= Koch), Beischof (= Bischof), az ui kettős hangzó (Muida = Mutter, Krui = Krug, huischt’n = husten), a személyes névmás si (= es) alakja, stb., és sok sajátságos kifejezés; pl. a hét napjai közűl a kedd neve Jarti, Irita (Eru, Tyr, Ziu, a régi germánoknál a harcz istene), a csütörtöké Pfinsta. A rétfalusiak ismételgetni szokták szavaikat (Repetierheanzen). A nyelvjárás tanúsága szerint is a hienczek nem az osztrák és stájer elemnek keletre nyomúlt raja, bár ez a népmozgás is hatással volt alakúlásukra, hanem egy külön, talán frank törzsnek tömegesen áttelepűlt ága.
Ez a sajátságos nyelvjárás kinálkozik alapúl a hienczek elterjedésének meghatározására. Erre nézve azonban a vizsgálódások még nem jutottak általános érvényű megállapodásra. Némelyek Mosonmegyét (Heidebauern) is ide számítják, mások egész Sopronmegyét. Tulajdonképen azonban ennek csak Sopron városától délre és délkeletre eső része tartozik ide (a Fertő mellékén: Spiegelheanzen). A keleti határ Kőszeg vidéke, a déli Dobra és Szent-Gotthárd. A hienczek zöme Vasmegye nyugati és Sopronmegye délnyugati hegyvidékét tartja elfoglalva, s azt (mint néha a székelyek a maguk szülőföldjét) görbe országnak nevezi (Pugläte Welt = púpos világ).
Ezen a hegyvidéken többnyire a rengetegektől kellett kenyéradó irtványokat elfoglalni. A szántóföldek helyenként meredek lejtőkre kapaszkodnak és néhol csak kevés zabbal és burgonyával fizetik a keserves verejtéket. A kevés völgytalaj nagyrészt vizenyős rétség. Regényes, de szegényes vidék ez; többnyire sanyarú munkával jár itt a kenyérkeresés.
Ez a küzdés meg is látszik a föld népén. Többnyire magas, szikár, kissé előre hajló termetűek, csontosak és edzettek. Az arczuk hosszúdad, arczélük határozott metszésű, orruk erős, szájuk vékony, hosszas, felső ajkuk gyakran kissé kiálló, álluk keskeny, de rendes. A legényeknek nem ritkán délczeg tartásuk, szép fejök s értelmességet kifejező arczuk van, gyér szakállal. De ha korán házasodnak s átveszik a gazdaságot, a nehéz munka idő előtt meggörnyeszti őket, és a gond barázdákat szánt arczukra. A nők is csak mint leányok csinosak; a család, a háztartás és gazdaság terhei aránytalanúl hamar, már 30 éves korukban megvénhesztik őket.
Helyzetökkel egyező a lelkűletök is. A hiencz gyakran zárkózott, mint hegyeinek zugai, mint némely falujok, melyhez az egyedűli út a patak medre volt néhány évvel ezelőtt. Viszontagságos történelme és küzdelmes élete gyanakodóvá tették a hienczet. Műveltsége, világlátottsága révén ismeri a jót, a kényelmet, de szegénysége megtagadja tőle, a mi néha irigységet gerjeszt szívében s gúnyolódásra is hajlandóvá teszi. Minthogy talajuk szegénységénél fogva igazi jómódú földmívelő parasztok nem igen lehetnek, városi életük meg csak egy-két helyen fejlődhetett kedvezően: nincs elég határozott társadalmi jellegök. A viszonyokhoz mindenütt igen jól tudnak alkalmazkodni.
De ha a helyzet, a létért való harcz vetett is némely árnyfoltot a hiencz természetre, derített rá fényt is. A hiencz általában derék, józan, kötelességtudó, vallásos, munkabíró, edzett, tehetséges nép. Elfogúlatlan, nem korlátolt, de ragaszkodik hagyományaihoz és szülőföldjéhez. S ha az idegen iránt tartózkodó, furfangos és nem könnyen czimboráskodik, annál hívebb barát, annál bensőbb melegségű a családi élete. Virágzó iskoláikra sok gondot fordítanak. A hiencz paedagogusnak született, a legjelesebb tanító. A közműveltség magas fokon áll náluk. Sok nagyon derék s néhány kiváló embert adtak az országnak, sőt egyet-kettőt az egész világnak. Magukénak tartják Lisztet, a zongorakirályt, és Hyrtlt, a jeles anatomust. S a mint ezek önérzetesen magyaroknak vallották magukat, bár magyarúl nem tudtak: úgy a nyelvéhez ragaszkodó hiencz is általán rokonszenvez a magyarral, szívesen megtanúl magyarúl, a gyermekét gyakran elküldi magyar szóra: „ins tuife Ingerland” (a kis magyar Alföldre).
Ruházatában is van valami magyaros. A nadrág többnyire testhez álló, gyakran sujtásos, régebben (Sopron vidékén jelenleg is) bőrből való, most sötét színű posztó, rendesen hosszú szárú csizmába szorítva. Továbbá nyakig begombolt, sűrű ólom pitykés sötétkék mellényt, fölötte ugyanilyen színű, ritkább gombú dolmányfélét, végre kerektetejű, széles karimájú kalapot, vagy néha valami hálósipka-félét viselnek (télen a kalap alatt). A kőszegi házas kapás ember ünnepi öltözetéhez hozzá tartozik a kőszegi sötét kék posztóból készűlt, bő ránczos, nagy gallérú köpenyeg. Régebben világos kék hosszú rókaprémes mentét is viseltek.
A nők ruhája egyszerű, különös díszítés nélkűl; fínomabb hímzésekre stb. nem igen érnek rá. Asszonyok és leányok néhol világos színű, de többnyire szintén sötétkék perkálból készűlt hosszú ránczos szoknyát és egyszerű derekat viselnek. Fejöket bekötve tartják még a szobában is. Kőszegen két kendőt viselnek; az alsót konty-elfedő főkötő gyanánt. A Fetzen nevű ünnepi fehér kendő már csak ritka helyen látható. A leányok sokhelyt varkocsba fonják hajukat; ez néhol csak a kifogástalan hírűeket illeti meg.
Ha horvát vidékről érkezünk, meglep a hiencz ház csinossága, tisztasága. Azonban ha nyugat felől lépünk hiencz földre, akkor a gazdag stájer parasztnak várszerű, emeletes épületei után kisszerűnek találhatnók a hiencz házat. De neki nincs szüksége nagyobb szabásúra. Nem mindig otthon ülő, kevéssel beérő, egyszerű életmódja nem követeli a nagy lakást. Marhaállománya kis istállóban elfér s háztájának néhol jellemző helyisége, a présház fölöslegessé válik, ha átlag 50 fontnyi (Pfund, 100 font = 4–8 hold) szőlőterületét ellepi a filoxera. Földmívelésének termékei nem kivánnak nagyon tágas csűrt; ritka köztük az egész telkes gazda (egy nyolczad telek Sopron körűl 3–7 hold).
A hiencz ház a hely és a lakók körűlményei szerint különböző alakúlatokat mutat, de egyszerűbb és eredetibb formáiban egészben véve megőrizte a felnémet parasztház typusát. A régente nagyobbrészt különálló egészen zárt udvarok most már hosszasabb útczákba sorakoznak keskenyke telkeken; néha kettőnek közös az udvara. A ház régebben fából volt, most többnyire kőből épűl, s cserép- vagy fazsindely fedi. A kőszeg-vidéki falvakban a telek három oldalának rendesen összefüggő fedele van. Ez alatt az útczái oldal közepén nyílik a nagy és a kis kapu. A jobb oldalt oromfalával az útczára néző lakóház foglalja el, melyhez derékszögben hátúl néha már a hegyoldalra támaszkodó csűr csatlakozik. A ház előtt az udvar felől a földszínnél emelkedetten fut végig a fa- (vagy tégla-) oszlopos tornácz (Gräd’n), ebből a néhol tálasokkal ékes pitvarba (Lab’m) lépünk; ezt az ablak nélküli, szabad tűzhelyű konyhával inkább összeköti, mintsem tőle elválasztja egy ajtótlan nagy nyílás, melyet fent egy gerenda zár le (Mandlpam = Mantelbaum), bizonyára a régi kéményalj maradványa. A pitvarból jobbra a sok helyt padozott szobába nyitunk. Szemben két ablak tekint ki az útczára, jobbról gyakran egy kis kukucskáló az udvarra. Ott a sarokban áll a fekete diófaasztal két fiókkal, körűlte két pad, fölötte tálas. Szemben a kályha a kedvelt kályhapaddal; mellette a magasra vetett, többnyire mennyezetes ágy, a gazdasszony büszkesége. Gondosan gyűjti ez a vászonneműt is a lábas ruhaládába meg a fiókos szekrénybe. Ruhát terigetnek a gerendás mennyezetről lelóggó rudakra is. A pitvartól balra esik az egyablakos éléskamra (Kitting, talán: Gehüttung). Ez a mult században, mikor még nem kőből építettek, különálló házikó volt, vastagon tapasztott boltozata és falai némi tűzbiztonságot nyújtottak. A tornáczról a pitvarajtón túl lépcső vezet föl a padlásra és le a pinczébe; ugyanonnan nyílik ajtó az istállóba. Hátúl van a kapus szérű, mellette balra a csűr (Stad’l); ez előtt a tyúkketrecz. A telep bal oldalán áll a sertésól (Kob’m). A kaputól balra, azzal egy tető alatt, az udvarra nyitott tágas kocsiszín van. Néhol a hiencz ház minden oldatról zárt négyszöget alkot (frank udvar). Az udvar közepét a hiencz házra jellemzetes fakávás trágyagödör foglalja el. A hiencz terület délkeleti részén, a hol a hienczség a magyarsággal és szlávsággal érintkezik, sok helyen a faház dívik, s a telek berendezésében is sok eltérést mutat a föntebbi leírással szemben.
A hiencz fő foglalkozása az állattenyésztéssel összekötött földmívelés. Kevés szántója sok helyt nagyon el van aprózva és szétszórva; nem nagyon fejlett módon, néhol sajátságos szerszámmal (nyári szán, lejtő-eke – Leitenpflug –) való megmunkálása időveszteséggel és erőforgácsolással jár s nem is fizet jól. A hiencznek tehát, hogy elegendő kenyere legyen, aratnia kell ott is, a hol nem vetett. Míg hegyei közt megérik az a kevés gabonája, melylyel különben gyakran az asszonynép is megbirkózik, a hiencz paraszt elmegy aratni vagy csépelni mosoni szomszédjához s a magyar Alföldre, néha Alsó-Ausztriába is, és így szerzi meg sokszor egész évre való kenyerét. Némely halmos vidéken jó bort termeszt, s ezt maga viszi Alsó-Ausztriába, melynek szőlőnedve sokkal jobban csúszik, ha hiencz borral van keverve. Kiváló gyümölcsfajait, a híres masanczki almát, a cseresznyét, gesztenyét messze vidékre elviszik a nők, legnagyobbrészt Bécsbe. Ez a piacza a hiencz madarásznak is, ki e czélra bérelt pagonyokban páratlan ügyességgel fogdossa főleg a húrosrigókat, de a foglyot, szalonkát is; régebben Olaszországba is elvitte berkeinek fülemiléit. Mint baromfival házaló messze vidéken összeszedi a házi szárnyasokat ketreczes kocsijába. A félre eső erdőségekben szénégetéssel foglalkoznak.
Életkörülményei az ügyes kezű, leleményes, fortélyos, nyugtalan természetű hienczet inkább iparra és kereskedelemre termetté teszik, mint gazdálkodásra. Földjének már említett terményei mellett ipari termékeit is (pl. a bodnár-árút) maga szereti távol piaczokra szállítani. A közelebbi magyar lakosságú helyeken többnyire hiencz az iparos. A lánzséri, kőszegi és rohonczi kőmívesek nyáron át Budapesten és Bécsben dolgoznak, az alsó-ramóczi ácsok is messzire eljárnak munkára. A csávai agyagipar jóhírű. Az esztergályosoknak és szitakötőknek is elég jó keresetök van; de a hajdan virágzó ruházati ipar-ágak a gyári technika haladása s a nagyobb tőke üzérkedése következtében nagyon aláhanyatlottak. Megemlíthető háziiparuk a kosárfonás és a seprőkötés is.
Hiencz házak Rohonczon.
Cserna Károlytól
A hiencz egyszerű eledelei a burgonya és bab, a túros rétes, néha káposzta füstölt hússal, hozzá rozskenyér, vagy több helyt jó fehér búzakenyér. Az italban mérsékletesek; néhol almabort, a búcsúkon méhsört isznak.
A hiencz életében nem visznek kiváló szerepet a népszokások és képzeletvilágán kevésbbé uralkodik a babona. De a hagyományokhoz való ragaszkodása s lakhelyének félreeső volta mégis sok érdekes vonását megőrizték az ősi népéletnek és néphiedelemnek. Ezek azonban vidékenként változók, gyakran meglátszik rajtuk a környezet hatása; egy részök meg épen általános elterjedésű. Az itt közölteket nagyobbrészt a Szalonak-vidéki Bánya községre vonatkozó kézirati följegyzésekből vettük.
A gyermek. A gyermekágyas asszony, hogy a boszorkányokat távol tartsa újszülöttjétől, könyvet tesz vánkosa, vagy vasdarabot ágya alá, pentagrammot (Trudenfuss) rajzol az ajtóra; megnyalja a gyermek homlokát, ha eltávozik tőle. A váltott gyermekhez nem kell hozzányúlni, akárhogy sír akkor visszakerül az igazi gyermek. A megigézés (verschrian) ellen megfürösztik a gyermeket. A gyermekágyas nem néz tükörbe; azt hiszi, az ördög néz szembe vele; a gyermeket sem engedi bele nézni, mert gyáva lesz. A fehérnemű-váltásból is baj lehet. Ha a gyermek foggal születik, azt kiszedik. Az első fürdőbe tejet elegyítenek, hogy szép legyen a gyermek. Ugyan e czélból azonnal megmosdik a keresztszülő, mihelyt elfogadta e tisztséget. Kinek több keresztgyermeke meghalt, azt nem szeretik komának hívni. Templomba menet a keresztanya evőszert dob át a fején, mikor átlépi a ház küszöbét. Haza jövet a megkereszteltet egy sarokba teszik és hamar valami munkát végeznek, hogy serény legyen a gyermek. A leánycsecsemőt méhkasba teszik, hogy sok kérője legyen. Gyermeket nem szabad az ablakon kiadni, mert elkapják a roszak; sem átlépni, mert törpe marad. Két egyenlő nemű és korú csecsemőt nem szabad egy nőnek egyszerre szoptatni. Egy éves koráig nem fésülik s nem kefélik a gyermeket, mert fájni fog a feje; ha levágják a haját, vastag fejű lesz. Ha eső éri, szeplős lesz, ha szájára ütnek, fogfájós. Seprűvel sem jó ráütni. Körmeit lerágják s nem vágják le, mert enyves kezű lesz. Elválasztani farsangkor szeretik, hogy mindig vidám legyen, vagy Szent János napján, hogy olyan piros legyen, mint az akkor megért cseresznye. Ruhát nem szabad rámérni, mert törpe lesz, s rajta nem szabad ruhát foldozni, mert feledékeny lesz. A disznó orrmányát ha megeszi a gyermek, agg korában mindent feldönt és eltör. A hányat lép a lány meztelen féllábbal, annyi évig kell kérőre várnia; a fiú annyi virgácsot kap. A gyermek jó hangú lesz, ha legelső húseledelűl madárhúst eszik.
Lakodalom. Az ifjú 18 éves korában fölvéteti magát a legények társaságába (Burschenschaft) s ezzel jogot nyer arra is, hogy leányhoz járjon (fensterln). Ha választottjával megegyezett, elébb maga kérdezősködik ennek szüleinél s biztató válasz esetén atyját küldi a tulajdonképeni leánykérőbe (Bittlschaft). Ekkor egy napot tüznek ki közösen a vagyoni kérdés elintézésére (Gwissmachen). Ezt lakoma követi, melyen a jegyesek ajándékokat cserélnek ki. Esküvő előtt néhol egy pár czipőt küld a vőlegény a menyasszonynak, ez meg egy inget a vőlegénynek. A lakodalom kevés sajátságos vonást mutat. A menyasszony néhol rongyos inget vagy harisnyát vesz magára, hogy gazdag legyen. Esküvőkor némely helyen a nem kifogástalan jegyesfél oldalán nem gyújtják meg az oltáron a gyertyát. A tánczra a vőlegény barátjai nem ritkán álruhában mennek el. Mikor először lép a házba az új asszony, egy kenyeret megszel fakéssel és elteszi a szeletet; a felső rész a férjé, az alsó az asszonyé; a kié elébb megpenészedik, az hal meg elébb. Aztán egy fazék káposztát sóz be, hogy jó gazdasszony legyen. Végre a sütő-kemenczébe tekint, hogy ne kivánkozzék vissza a szülőihez.
Az évkör. A tavaszi első kihajtáskor kevés szőrt vágnak le a marha szarvai közűl, hogy döfős ne legyen. Ilyenkor szerencsét jelent, ha a marha nem tapossa össze az istálló küszöbére tett tojást. Őszi haza hajtáskor, Márton napján a pásztor Mártonvesszőt (Mirtengart'n) visz a házakba és szerencsét kiván vele. Vetéskor a vetőmagos zsákra földet tesznek, hogy jó termés legyen; ha a magot tartó kendő bogját nem oldják fel, nem nő benne gaz. Két kalászú gabonaszárat találni szerencse. Jégverés ellen jó az első három jégszemet a tűzbe dobni. Ha a szántóföldet hájból és puskaporból készűlt kenőcscsel bekent, karókra kötött fonallal kerítik be, ezen belűl nem tesz kárt sem egér, sem madár. Lenmagvetés után lenolajos kalácsot esznek, hogy a len jól teremjen. Tamás napja éjjelén (reichi Nochi) kimennek a keresztútra: a honnan ének hallatszik, arra lakodalom lesz az évben, a honnan pedig kopogás, arra temetés. Jakab napján nem szabad kenyeret sütni, a tűz kicsap a kemenczéből. Itt is ismeretes az ólomöntés (leseln) és aprószentek napján az egészséget biztosító korbácsolás. Vízkeresztkor 9 fogás kerűl az asztalra, köztük aszalt körte. Mindenik fogásból eltesznek valamit a Budlfrau (némely helyen: Lutzlfrau) részére, a ki e nap estéjén a gyermekeket látogatja, mint máshol a Mikulás vagy Krampusz. A mely faluban farsang alatt nem történt házasság, ott fatuskót húznak végig (Blockziehen). Hamvazó szerdán eltemetik a farsangot: szertartások közt elföldelik a tánczterem legnagyobb koszorúját. Szent János napján bodzavirágot sütnek fánk módra; e napon tüzeket gyújtanak, úgy szintén húsvétkor és pünkösdkor is. A húsvéti tűz a búzaszalmával elégeti az üszköt is. Húsvét vasárnap délután a ház népe kimegy a mezőre (Griangehn) s minden szántónál imádkoznak. A protestansok disznólapoczkát tesznek a búzaföldbe, hogy a búza zsíros legyen, a katholikusok barkát a jégverés ellen. Pünkösd előestején ostorral pattogtatnak. A ki pünkösd első napján utolsónak kel fel, azt pünkösdi mamlasznak (Pfingstluken) hívják. A tavasz neve Auswärt, az őszé Hirist.
Egyéb hiedelmek. Az újhold utáni vasárnap született gyermek (Neusonntagskind) mindent lát; sötétben sok baj történhetik vele (angradig). Esti harangszó után nem szabad tejet kiadni, vizet kiönteni, söpörni. A leány, háttal az ajtónak fordulva, czipőjét átdobja fején. Ha a czipő szárral esik az ajtó felé, férjhez megy még azon évben. Vagy megrázza a meggyfát s ekkor a mely oldalról kutyaugatást hall, arra viszik férjhez. A tűzhelynél néha megjelennek a rég elhalt háziasszonyok. A holdat a gyermekek holdnagyapónak nevezik (Maon-Neinl), a napot nagyanyónak (Sunn-Nandl). A hiencz néphit egyébalakjai: Hex, Tragerl, Tschankerl, Trud, Nocken, Schradl, Rawuzzel, Wauwau. Betegre ráolvasnak (Aonspreichn).
A hienczek szeretnek dalolni. Tájszólási dalaik kevesebb számúak s többnyire tréfásak. De van még sok altató dal, gyermek-mondóka, stb. és sok érdekes közmondás. A hiencz tájszólás, a szerelemről való felfogásuk, de maga a hiencz természet némi jellemzésére is álljon itt mutatványúl e rövid négysoros versike: „A pissl a Liab, Und a pissl a Trai, Und a pissl a Folschheit Is olwal dopai:” (Egy kis szerelem és egy kis hűség és egy kis hamisság mindig velök jár).
Szép és érdekes a hienczek földje. A turistának jutalmazó, kényelmes és kellemes kirándulásokat kinál s nyaralásra igen alkalmas.
Pornói hiencz ház udvara.
Cserna Károlytól
