Fejérmegye. Wekerle Sándortól | Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

Fejérmegye.
Wekerle Sándortól

A velenczei tó.
Háry Gyulától

Éjszakról Komárom-, nyugatról Veszprém-, délről Tolna-, éjszakkelet és kelet felől pedig Pestmegye körítik az ország leggazdagabb megyéinek egyikét, Fejérmegyét.

Felső nyugati részét a Bakony-hegységnek keleti nyúlványai, éjszaki részét pedig a Vértes-hegység déli lejtői borítják. E két hegycsoportot a moóri völgy választja el egymástól, mely az újszőnyi fensíkot a sárréti síkkal köti össze. A Bakony-hegység keleti nyúlványainak legmagasabb pontjai: a 336 méter magas Sárberekhegy, a 348 méter magas Somhegy s a 362 méter magas Baglyas, – mindhárom Inota, Csór és Csurgó között, – mintegy kiemelkedő zárópontjai a Bakonynak. Alattok a Sárrét s Fejér megyének a veszprémi alantas síkföldekkel egy egészet tevő lapályosabb alsó része terűl el. Ezen a síkon a Sárrét nyugati részén kisebb hullámzatos magaslatok vannak ugyan, de a 120–140 méternyi magasságból csakis Füle és Szabad-Battyán mellett emelkednek ki a fülei 232 méter s a felső-somlyó-pusztai 220 méter magas kúpok.

Ellenben a Vértes, mely Fejér- és Komárommegyék közt nemcsak határt, hanem egyúttal vízválasztót is képez, mint magasan emelkedő gerinczes hegység vonúl végig a megye éjszaki határán s folytatódik egy részt a Dunáig kiágazó magas nyúlványokban, más részt kisebb lapályok által megszakítva a megyének Székes-Fejérvártól éjszakra fekvő majdnem egész részében. A Vértesnek Fejérmegyében fekvő legmagasabb pontját, a Moór mellett levő 479 méter magas Csókahegyet a Csákvár felett levő 345 méter magas kúppal, a Kozma közelében levő 390 méter magas Vásárhegygyel, a 335 méter magas szári hegygyel, a megye határán levő 360 méter magas gallai és a 449 méter magas somlyóvári hegygyel magasan emelkedő szép gerinczes hegység köti össze, melynek tetői nem csúcsosak, hanem kerekdedek, a melyet sok kies, tekervényes völgy szel át, de ezek egységes jellegét nem szakítják meg.

Ebből a megye éjszaki részét övező hegységből délnek még elszórtan egyes szaggatott kúpok domborodnak ki, melyek közűl azonban csak a Sukoró mellett levő Meleghegy ér el nagyobb magasságot, 352 métert, a többi kúpok csak 200–250 méterig emelkednek. Terjedelmes, szép alakzatú halmok váltják föl a megye éjszaki részét övező hegységet, s hullámos jelleget kölcsönöznek a megye éjszaki és keleti részén a megye két harmadának. Csak a Sárvíz mentének egész déli része sík alakúlatú s képez a szomszédos Veszprém- és Tolnamegyék sík részével egy egészet. Még e sík résznek is viszonylag magas a fekvése: Székes-Fejérvár 111 méter magasságban s a Sárrét legmélyebb pontja 92 méter magasságban fekszik a tenger színe fölött, a Duna-menti rész pedig a folytonosan meg-megújúló magasabb kúpok kivételével, majdnem végig várfalszerű magasságban terűl el az alatta hömpölygő nagy folyam fölött. Ennek tulajdonítható, hogy a Duna, mely pedig 100 kilométer hosszaságban a megye keleti határát képezi, a természet által így védett nagy területnek kevés helyen van ártalmára; de más részt a partok magas fekvése, helyenként a folyamnak nehéz megközelíthetősége egyik oka annak is, hogy ez a páratlan vízkincs sem gazdaságilag, sem forgalmilag kihasználva nincsen, s így ez a szakasza egyáltalán nem képes a helyi jelentőség színvonalán felűlemelkedni.

A határt vető Dunán kivűl a megye területén nehány szabályozott csatorna is van, melyek mind déli és délkeleti irányt követnek. A megyén végig vonúló Sárrét mente az a nagy medencze, mely az összes vizeket magába véve, a Dunába vezeti. Csatornái közűl felemlítendők: a Vaáli csatorna, mely Adony fölött ömlik a Dunába, a Császár- vagy Pátkai csatorna, mely a Fornis patak melléki lapály és a lecsapolt pátkai tó vizeit vezeti a Velenczei tóba; ilyen továbbá az a nagyobb szabású csatornahálózat, mely a Sárrét mentéről a vizet levezetvén, közel 100.000 hold területet biztosított a rendszeres gazdasági művelésnek s nemcsak legnagyobb szabású, hanem legrégibb szabályozási munkálataink közé tartozik. A Sárvíz-hálózat nevezete alatt ismert csatorna-hálózat részint természetes, de szabályozott patakokból, nagyobb részt azonban mesterségesen ásott csatornákból áll. A Bakony és Vérteshegy patakjaiból táplált Moóri csatornával kezdődik, mely a moóri völgyön át délkeleti irányban halad s több mesterségesen ásott csatorna vizével Székes-Fejérvár alatt pedig a Bakony-hegységből eredő s a vele egy darabig párhuzamosan haladó Gaja patakkal bővűlve, a Veszprémmegyében kezdődő nagy csatornával egyesűl s alkotja az egész megyén végig vonúló Nádor- vagy Sárvíz-csatornát. Evvel párvonalosan halad a szintén Veszprémmegyében eredő Séd vize, alább Malom-csatornának nevezve, egész Czeczéig, a hol a Sárvíz-csatornába ömlik, mely Simontornyánál a Sió-Kapos-csatornával egyesűlve, alább a Dunába folyik.

Mindezek a vizek szabályos folyásúak, károkat alig okoznak, csakis kora tavaszszal öntik el a Székes-Fejérvár alatti nagy Sárrétnek lapályosabb részét; de mivel a víz rövid idő múlva lefolyik, ennek sincsenek ártalmára, sőt nagyban elősegítik a bővebb szénatermést s azt teszik lehetővé; hogy a víz iszapja által termékenyített területek kerti mívelésre is nagy sikerrel használhatók. Ezt a természet adta hasznot azonban nem tekintve; ennek a sok szabályozott vízérnek a körülöttük fekvő térségek vízmentesítésén kivűl gazdasági haszna nincsen. Az átlag 4–5 méter széles és 1 méter mély víz nem hajózható, mesterséges öntözésre és Székes-Fejérvár városát kivéve ipartelepek szolgálatára sincs alkalmazva. Mindössze nehány vízimalom hajtására használják a víz erejét; de e malmok is mindinkább vesztenek jelentőségükből, s még a helyi szükséglet kielégítésére is alig használtatnak.

Nagyobb tavai a megyének a Velenczei tavat kivéve nincsenek. Régibb időben a csákvári (fornai) tó, meg a pátkai voltak nagyobb álló vizek s az utóbbi még a hatvanas években is kitűnő ízű halairól volt nevezetes; ezek azonban ma már lecsapoltattak s az ágotai tó medrével együtt művelés alá vétettek. Még a fehérvári sóstó s a Lók melletti tó említendők; de ezek is csak nagyobb ingoványok, melyek csekély nádtermésökön kivűl hasznot nem hajtanak, koronként egészen ki is apadnak. Ellenben a velenczei tó hazánk nagyobb tavai közé tartozik, mintegy 12 négyszögkilométert állandó vízzel borít, mely nyugati részén Pákozd és Sukoró alatt helyenként 4–5 méter mélységű, míg keleti részén sekély vizét igen szép és bőven termő nádasok borítják. Halászata alig számba vehető, de annál dúsabban tenyésznek benne a legkülönbözőbb vízivadak. Talán épen ennek tulajdonítható, hogy a párját ritkító szép és eredményes vízivadászat iránti előszeretet tartja vissza a parti birtokosságot attól, hogy a tó lecsapolása iránt intézkedjék; beéri a vadászat által nyújtott nemes kedvteléssel s avval a szép, de viszonylag mégis csekély jövedelemmel, melyet a nádasok szolgáltatnak. A tó fölös vize a Nádor-csatornába folyik s mint általában a megye minden vizének, e tónak is ez a lefolyási s majdan a lecsapolási iránya.

Néhány ásványvize is van a megyének. Az alapi keserűvíz a legkitűnőbb gyógyvizek egyike, melyre szelídebb hatása miatt a hasonló nemű vizek közűl szép jövő vár, de melynek használata csak újabban vesz nagyobb lendületet. A bodajki magnesiumos forrás, legrégibb forrásaink egyike, természeti szépségekkel övezett szelíd vidéken, de a vállalkozó szellem hiánya miatt rég ideje nem tud nagyobb jelentőségre emelkedni. Végül a mohai égvényes, gazdag szénsavtartalmú savanyúvizek újabban általános kedveltségnek örvendenek.

A megye éghajlati viszonyai alig ütnek el a Dunán-túli fensíkok sajátságaitól. A megye éjszaki és nyugati része valamivel hűvösebb, míg az alsó részen elterűlő lapályon inkább az Alföld jellegét s melegebb klímáját tapasztalhatni; de a különbség a két rész között csekély. A közepes hőmérsék 8–9 C°, a téli közepes hőmérsék + 1, a nyári + 20, a különbözet tehát 19 C°. A csapadék viszonylag kevés, csak 600 milliméternyi. Hogy a viszonylag kevés csapadék mellett is ritka kedvezők a gazdálkodási viszonyok, ez a népességnek alább tüzetesebben fölemlítendő jellemén és szakértelmén kivűl, tisztán a természeti sajátságokat tekintve annak tulajdonítandó, hogy a hőmérsékleti viszonyok a mellett, hogy nem hajolnak a szélsőségek felé, állandó jellegűek. Gyors átmenetek és változások ritkán fordúlnak elő, a mit a megye hegyrajzi sajátságainak lehet tulajdonítani. A nyugati és éjszaki szelek s a hideg ellen nemcsak a megye felső határát övező hegyek nyújtanak védelmet, hanem az a hullámos, az a dombos alakúlat is, mely a legalsó rész kivételével az egész megyét jellemzi, mintegy arányosan osztja meg a megye egész területén a hidegnek és melegnek, a szélirányoknak s a csapadékoknak változásait. Ehhez járúl a talajnak páratlan jósága. A hegyekben találkozunk ugyan mészkövekkel, granittal, melyből helyenként trachit tódúl ki, de a terméketlen rész viszonylag igen csekély, a helyenként fölszínre kerűlő sziklákat eléggé termékeny lösz köríti, termékeny agyag alkotja a halmokat, míg a mélyedéseket és völgyeket televény borítja. Homok-területek is vannak, de úgy szólván csak elvétve a Vértes egyes fő, részeiben, s nagyobb terjedelemben a Székes-Fejérvár alatti lapály egy részén, valamint a Duna közelében, de e magukba zárt homokterületek nem a futóhomok jellegével bírnak, halmok s termékeny területek által környezve ezeknek nem ártanak, a megye alsó részén levő egyes községek fekete homokja pedig a legjobb búzatermő talajok közé tartozik: Még azok a kavicsos területek is, melyek a megye nyugati részén nehány községben – Csór, Inota a Bakony aljában, s a Vértes aljában Csákberény, Orond, Zámoly – előfordúlnak, vékony televény által borítvák s mennyiségre nézve ugyan kevés, de minőségre nézve különösen búzában kitűnő termést adnak.

A televényföldnek egy sajátszerű vegyűlete fordúl elő a Sárrét némely mélyedéseiben. A fekete televény apró csigákkal van telítve, melyek szétmállva mésztartalmukkal nagyban elősegítik a dús terméseket. Sokan antidiluvialis maradványoknak tartják ezeket; de az ép csigaházak s még inkább a viszonylag nagy számmal előfordúló élő kagylók kétségtelenné teszik, hogy az állatvilág e kezdetleges lényei a nedves talajnak, az iszaposodásnak és kiöntéseknek terményei.

Az áltatán mindenütt igen termékeny, nagy részében ritka jó vegyületű föld nem merészen, hanem simán hajló dombjaival szelíd, változatos képet tár elénk. Elnyúló hullámainak mélyedései a természet gazdagságát tűntetik föl, magaslatai gyönyörködtetők. A természetnek nem megkapó ellentétei, hanem meg nem szakított folytonossága, s mégis gazdag változatai, az egymást tarkázva fölváltó gazdag szántók, kies rétségek, zöld mezők, sötétlő erdők, s rendszeres faültetések keltik itt az emberben azt a nyugodt gyönyört, melyet a szelíd tájnak szemlélése szokott okozni; ezek tárják elénk azokat a szép tájképeket, a melyeknek minden pontján meg-megpihen a szem, s mégis tovább vágyódik a látóhatár végeig, a hol egy-egy csinos helység; egy-egy szép major tetszetős képe köti le figyelmünket.

A változatos, gazdag talajnak élő világa is gazdag és változatos. Nemcsak minden gazdasági terményünknek: szemeseknek és kapásoknak egyaránt eredményes, sőt hálás itt a mívelése, hanem a szabadon tenyésző növényvilágnak is – a hegyi és vízi növényeket sem véve ki – oly sok változatával találkozunk, hogy Fejérmegye viránya szerfölött gazdagnak mondható. A fenyő csak kivételesen s mesterségesen tenyésztve fordúl elő, fája is gyűrűinek vastagsága miatt szétfoszló s kevéssé használható; de annál becsesebbek a bükkösök s a szép tölgyesek, melyek a megye erdeinek uralkodó állabai. A megye déli és homokos részein a fűzek és puhább fanemek nagyobb mennyiségben fordúlnak elő, de ezeket is mindinkább az akácztenyészet váltja föl.

Az állatvilág körében is nemcsak a gazdasági haszonállatok sikeres tenyésztésének vannak meg általános föltételei, hanem a vadállomány is dús, változatos; kis gondozás mellett a vadászat nemcsak mulattató, hanem haszonhajtó is. Különösen a szárnyas vadakban gazdag a megye; így fürjekben csak az alsó-temesi részek, erdei szalonkákban csak Horvátország, Zala és Somogy, foglyokban csak a nyugati határ széli megyék vetekedhetnek vele. Nagyobb vadak közűl hegyes részeiben bőven tenyészik a vaddisznó, az őz, s nagy csapatokban a szarvas és nemcsak a példányok sokasága, hanem a mellett kiválósága, főleg a szarvasok agancsainak erőssége, tömöttsége és nagy ragyái teszik a megye vadállományát igen becsessé. Csak a halaknak mostoha a sorsa; mesterséges tenyésztésökre alig vannak meg az előföltételek, természetes tenyészésök pedig, mióta egyes tavak lecsapoltattak, majdnem egészen megszűnt.

Fejérmegye mai lakossága legnagyobb részt magyar. A Pannoniát lakó régi népekből, melyek a magyar elem bevándorlása előtt itt honoltak, alig maradhatott meg valami. A IX. század végén, midőn Árpád benyomúlt népeivel, maga telepedett meg itt s vette a megyét saját nemzetségének birtokába. Utóbb telepedtek le azután a besenyők leginkább a megye déli részén, s a XIII. század végén a kun népnek az a része, mely nem tömören, hanem, mint az ország több részén, itt is szórványosan telepíttetett le. A török uralom a megye közép-kori magyar lakosságát szétzavarta, kipusztította úgy, hogy a régi magyarságnak csak foszlányai maradtak meg a megyében. Az a magyarság, mely ma alkotja a megye lakosságát, ezekből a megmaradt elemekből szaporodott újra föl, gyarapodva egy részt a nyugati és a felső magyar megyék ide átvándorolt magyar lakosságával, más részt idegen ajkú néptöredékekkel. De megőrizte régi sajátságait s különösen nyelvének eredetiségét és tisztaságát, mely az irodalmi nyelvtől leginkább csak némely szóhangok lágyításával, vagy keményítésével tér el.

E tiszta magyar fajon kivűl, mely a megye lakosságának nemcsak zömét, hanem nagy többségét teszi, vagyis 221.000 főből mintegy 190.000-et, a török járom lerázása után jobbára alsó-ausztriai németek és fölvidéki tótok is telepíttettek le a megye egyes nyugati községeinek s szerbek nehány Duna-menti községnek és Székes-Fejérvár városának benépesítésére. Ma mindössze 26.000-re tehető a németek száma, kik leginkább az alsó-ausztriai tájszólást beszélik, s csak 2.700-ra megy a tótok és 2.100-ra a szerbek száma. De ezek is mind elsajátították már a magyar nyelvet. Székes-Fejérvár szerbjei nem is értik már a szerb nyelvet, s még szokásaikból és viseletökből sem látszik meg, hogy idegen elemből olvadtak be.

Lényegesen különböző a nép viselete a megye egyes részeiben. Először is Székes-Fejérvár nagy részt mezőgazdasággal foglalkozó köznépének a viselete üt el a megye többi részének lakosságáétól. Térdig érő, alúl ránczos szárú s igen magas sarkú, jól fényezett, kerek orrú csizma, bőven szabott magyar nadrág, zsinórtalan dolmány és mellény, ünneplőre selyem mellény, melyet velenczei módra áttört czifrázatú nagy ezüst gombok ékesítenek, s magas, felső részén kiszélesedő, alúl pörge kalap bolyhos selyem külsővel jellemzik a férfiak viseletét, míg az asszonyok mérsékelten rövid, szövet vagy selyem viganót, derékig érő, elől szétálló posztó, vagy szövet zekét hordanak s az egymásra öltött szoknyák sokaságával pompáznak úgy, hogy egy asszony nem ritkán tizenötöt is ölt egymásra. A párta és főkötő ismeretlenek; az asszonyok kendőt, ünneplőre színes, az éltesebbek fekete selyemkendőt kötnek fejökre, míg a leányok télen-nyáron hajadon fővel járnak.

A vidék népének viselete abban különbözik a székesfejérváriétól, hogy a férfiak csizmája rövidebb, ránczos szárú, sarkán szintén patkós, dolmánya s nem ritkán mellénye zsinóros, fövege kis karimájú pörge kalap; az asszonyok pedig nem bővelkednek oly túlságosan a viganókban. A németek és szerbek viselete is csak nagyobb karimájú kalapjok által különbözik a magyarokétól. A nép ruházata átalában nemcsak csínos és tiszta, hanem jobb módra valló; kék vagy szürke posztóruhája, bundája, vagy legalább szűre minden valamire való embernek van. Télen köznapokon prémmel béllelt bőrruhát s kalap helyett általában szőrös bőrsipkát, a németek ünneplőre prémes bársonysipkát viselnek. A Duna mentén lakók közűl sokan szélesebb karimájú kalapot, lapos pitykével díszített s térden alúl érő bugyogót viselnek.

Újabb időben nagy változás kezd a népviseletben is lábra kapni; mindinkább elmosódnak a különféle viseleteknek megkülönböztető jelei; a bunda, melyet az előtt télen-nyáron – és pedig melegben kifordítva – viseltek, mindinkább megszűnik a tisztes jómód jelképe lenni; csak a tél hidege ellen használják. A legtöbb helyt nagy a hajlandóság szakítani a népviselettel s az általános polgári ruhára térni át. A jó mód ma nem fényes csizmákkal, zsinóros dolmányokkal, ezüst gombos mellényekkel tündököl, hanem a nyugat-európai szabású ruha kezd a férfiaknál már a vidéken is mindinkább elterjedni.

A ruházattal együtt a fejérmegyei embernek tápláléka is jó, életmódja józan és rendszeres. A lakás tiszta és csinos, a bútorzat egyszerű, de czélszerű. Egy tisztán tartott, sok tollas ágyruhával, tiszta húzatokkal s takaróval ellátott ágy, fiókos keményfa asztal és székek, a fal mellett támlás lócza, felette hosszan nyúló tányértartóval, tolófiókos szekrény vagy almárium s tulipántos fias láda, óra s nehány kép, meg tükör, függöny, s a tolófiókos szekrényen takaró meg nehány czifra pohár, rozmaring vagy muskátli a legegyszerűbb szobából sem hiányoznak, kivált a hol eladó leány is van a háznál; s a legegyszerűbb háztartás is föl van szerelve tányérokkal, evőeszközökkel, főző- és konyha-edényekkel. A piaczról élés a népnél majdnem szokatlan; a saját termelés minden jelenségével találkozunk a háztartásban és életmódban egyaránt. Az egész évi szükségletet beszerzik a főbb életneműekből. Mindenkinek megvan a maga egy vagy több hízott sertése, melynek zsírját, húsát, szalonnáját egész éven át használja. Az asszonynép szorgalmas és rendszerető. A mezei gazdálkodással foglalkozóknak, de még a kisiparosoknak is az asszonynépe munkálja meg a kertet, a kapásnövényeket, részben még a szőlőt is. Ez gondoskodik a háztartás rendszerességéről. Naponként kétszer is meleg, főtt ételekkel táplálkozik a legszegényebb ember is, melyek, ha egyszerűek is, tisztán és ízletesen készítvék. Húst, ha nem is mindennap, de egyszer-kétszer hetenként egész éven át esznek, s nagy munka idején, mint aratáskor, hússal, szalonnával erősebben táplálkoznak. Általában elmondható, hogy a táplálkozás jobb és rendszeresebb, mint az ország legtöbb megyéjében.

Főleg ennek tulajdonítható, hogy a fejérmegyei népnek jelleme határozott és következetes, a szélsőségek felé nem igen hajló, önérzetes, de szelíd; munkája kitartó és eredményes. Józanúl óvja érdekeit; de az önző és kalmár szellem ismeretlenek előtte. Nemzeti érzülete erős, de azért kíméletes, előzékeny az idegen iránt. Szelíd lelkületénél fogva szereti vallását s a valláserkölcsi szempontokat következetesen szem előtt tartja, de azért soha sem vakbuzgó, nem elfogúlt; nemcsak türelemmel, hanem tisztelettel viseltetik mások vallása iránt. E sajátságának és jellemképződésének egyébként történeti okai is vannak. A török hódoltság idejében s az azt követő korszakban a nép legnagyobb része a református vallást követte. A múlt században megindított áttérítések e megyében, a hol a nagy uradalmak voltak a római kath. egyházba való visszatérésnek fő pártolói, nagy buzgalommal folytak, s ez a visszatérítés páratlanúl nagy eredményű lett ugyan, de azért a mi a más vallásúak iránti türelmességnél több, a vallási meggyőződés iránti tisztelet kiirthatatlan gyökeret vert a nép lelkületében. Jelenleg mintegy 148.000-re tehető a római katholikusok, 58.000-re az ev. reformátusok, 6.000-re az ágostai evangelikusok, 8.000-re a zsidó vallásúak és ezeregynehányra a görög keletiek száma.

A fejérmegyei nép általában vígkedélyű; szeret dalolni, szeret verselni; ünnepélyes összejöveteleknél, lakodalmak, névnapok, búcsúk alkalmával általán bevett s egyforma alkalmi verseket mondanak; de új dalok, versek költésére nem nagy hajlandóságuk van, szívesebben veszik át más vidék dalait, verseit. Még jó kedvüknek is bizonyos következetes rendszerességgel adnak kifejezést. A vasárnapi rendes korcsmai mulatozások kivételével alig fordúlnak elő ötletszerű mulatságok; ellenben az ismerősök szűkebb körére szorítkozva föntartja magát a névnapok megülése, disznótorok tartása. Nagyobb és általános mulatozás foly a lakodalmakban, a sátoros ünnepek másodnapján s a búcsúk alkalmával.

Régibb időben különösen a lakodalmakat ülték meg nagy zajjal, mulatsággal, úgy, hogy hatósági tiltó intézkedések is tétettek a lakodalmi vigasságok korlátozása iránt. A református egyház gyülekezeteinek számos és igen részletes intézkedéseivel találkozunk, a melyek a lakodalmi mulatságok korlátozását czélozták. Ezekre ma már nincs többé szültség, de valláskülönbség nélkűl ma is nemcsak a rokonság és magyar sógorság úgy is terjedelmes körére, hanem az ismerősök nagy sokaságára is kiterjeszkedve ülik meg a lakodalmakat.

A többi összejövetelek és mulatságok mindinkább gyérűlőben vannak. A víg szüreteket megszűntette a fillokszera pusztítása; a téli estéken szokásos rendszeres összejövetelek a fonókban csak elvétve fordúlnak elő, megszűntette ezeket a változott gazdasági élet. Csak még a kukoriczafosztások alkalmával van szokásban az, hogy az egymásnap segítő ismerősök szűkebb köre költi el víg kedélylyel a fosztóknak adni szokott szerény estebédet. A társadalmi élet összekötő kapcsai ma a korábban szokásos összejövetelek helyett már inkább a nagy számmal keletkezett olvasó-körökben, népkörökben, polgári kaszinókban és más hasonló egyesületekben keresendők, melyek a mellett, hogy koronként a nép szélesebb rétegeire kiterjedő mulatságokat is rendeznek, állandó góczpontjai a helyi társadalomnak, a mely itt vitatja s érleli meg a helységre, vidékre fontossággal bíró társadalmi, közművelődési, gazdasági, s nem ritkán a politikai kérdéseket.

Legfontosabbak a nép minden rétegére nézve a mezőgazdasági kérdések. A megye lakosságának legnagyobb része – 76%-a – mezőgazdasággal foglalkozik, s így természetes, hogy ennek ügyei szabnak irányt a mindennapi életnek.

Az ipar és kereskedelem viszonylag eléggé fejlődöttek, de nagyobb fontosságra alig emelkednek. A főváros közelségénél s a Bécscsel való kényelmes és könnyű forgalmi összeköttetésnél fogva az ipari szükségletek tetemes részét a fővárosból, sőt jó nagy részét Bécsből elégítik ki; de épen ezek az összeköttetések fejlesztő hatással vannak a vidéki ipar magasabb színvonalra való emelésére is. Székes-Fejérvárott minden iparág igen jó, megbízható s korszerű színvonalon álló iparosok által van képviselve, s egyes nagyobb vidéki helyeken is, mint Moórott és Csákváron majd minden iparágnak megvan a maga helyt álló művelője. Csakhogy mindezek az iparosok alig képesek a helyi jelentőség színvonalán felűlemelkedni. A helyi szükséglet nagysága szerint némely iparág nagyobb virágzást mutat ugyan; így Székes-Fejérváron a készletre is dolgozó csizmadiák országos vásárok és, hetivásárok alkalmával sátraikból egész táborsort ütnek, melyet a csizmákat patkoló lakatosok sátrai zárnak be; de hacsak a hadsereg részére egyes kisiparosok által készített lábbeliket nem veszszük számba, ez az ipar sem tud úgy, mint általában a többi ipar, a vidék szükségletének körén túl terjeszkedni. A székesfejérvári nyersbőrkészítőknek (tobakok) azelőtt virágzó üzlete is szűk térre szorúlt; egyedűl a csákvári agyagiparosok által készített kezdetleges, de kitűnő minőségű agyagárúknak van az ország nagy részében állandó piacza s egy székesfejérvári hírneves nagy kékfestőgyár képes árúival a külföldön is versenyezni. A gazdasági ipar is csak két sörgyár s több szeszgyár által van képviselve; de ezek a korábbi időszakokhoz viszonyítva inkább hanyatló, mint emelkedő irányt mutatnak.

Korábbi fejlett voltához képest a kereskedelem sem örvend nagyobb lendületnek. Az előtt három nevezetes kereskedelmi útiránya volt a megyének: egyik a Budapesttől dél felé irányúló kereskedelem, mely nagy részt a Dunán járt; másik a Grácz felé s harmadik a Bécs felé írányúló kereskedelem és fuvarozás. Ma mindezeket a vasútak helyettesítik, melyek Székes-Fejérvárt érintik ugyan, de mivel közvetítő pontokra szükség nincsen, nyomtalanúl vonúlnak át a város és a megye területén. Mindazonáltal Székes-Fejérvár városának s a megyének korszerű színvonalon álló, értelmes és megbízható, vagyonos kereskedő osztálya van, a mely egy felől teljes mértékben alkalmas és elégséges a helyi szükséglet kielégítésére, más felől a megyének értékesítendő terményeit más közvetítők kizárásával egyenesen maga képes a fogyasztó piaczokra juttatni. Ennek s a megye kedvező fekvésének tulajdonítható, hogy a megye nagy részében a terményárak nemcsak vetekednek a fővárosi árakkal, hanem részben meg is haladják azokat.

Hasonlókép az ország többi részeihez viszonyítva igen előhaladott s még mindig fejlődő állapotban van a pénzintézeteknek s a hitelügynek szervezete. A székesfejérvári takarékpénztár legrégibb pénzintézeteink egyike, mely alig hogy a takarékpénztárak alakítása iránti mozgalom a negyvenes évek elején megindúlt, még 1845-ben alapíttatott. Azóta úgy a megye székhelyén, mint egyes községeiben is több nagyobb forgalmú takarékpénztár, bank, népbank, különösen pedig a nyerészkedést kizáró önsegélyző-egyesület alakúlt, melyek hathatós tényezői a tőkegyűjtésnek, segédeszközei a jóllétnek és vagyonosodásnak, korlátozzák az uzsorát, s a hitelszükségletek józan mértékét, lehatolva egész az alsóbb néposztályokig, képesek kielégíteni. Jó részt ezeknek köszönhető, hogy Fejérmegye népe, mely majdnem egyedűl mezőgazdasággal foglalkozik, nehéz viszonyok között is nagyobb rázkódtatások nélkűl képes magát az anyagi jóllét szintjén tartani. Más részt annak tulajdonítható ez, hogy a mezőgazdasági szakismeretek terén Fejérmegye igen magas színvonalon áll.

A rendszeres gazdálkodást s úgy a gazdasági, mint általában az ismeretek terjesztését lényegesen elősegíti és megkönnyíti az, hogy a népesség nagyobb községekben lakik; a megyének 90 községe közűl csak 15 oly községe van, melyekben a lakók száma 700-nál kevesebb; átlag 1.900 lélek esik egy községre. De még inkább elősegíti a gazdasági szakismeretek elterjedését az a körűlmény, hogy a megyében aránytalanúl nagy a magasabb követelményeknek megfelelően kezelt nagy uradalmak száma, melyek, mint megannyi mintagazdaság, példáúl és útmutatóúl szolgálnak. A magasabb képzettséggel bíró gazdatisztek nagy száma, az állandóan alkalmazott s kellő iskolázottsággal bíró gazdasági cselédeknek sokasága mind tényezői a gazdasági szakértelem elterjedésének. Ehhez járúl az, hogy Fejérmegyének igen kiváló bérlőosztálya s viszonylag sok gazdasági napszámosa van, a mi a föld okszerű mívelését és jövedelmező hasznosítását nagyban elősegíti.

Az egész országban a gazdatisztek 0.26%-át, a cselédek 14.93%-át, a napszámosok 7.93%-át teszik a mezei gazdasággal foglalkozóknak, míg Fejérmegyében a gazdatisztek számaránya 0.60%, a gazdasági cselédeké 30.11% s a napszámosoké 10.01%.

Nagyobb uradalmak a megye minden részében vannak, s az okszerű földmívelésen kivűl, igen magas színvonalon álló állattenyésztést is űznek. Korábban a juhtenyésztés általános volt s nemcsak minőségileg, hanem mennyiségileg is ritkította párját, legnagyobb jövedelmet szolgáltatván a gazdaságoknak. A juhászatok általában nemes fajokat tartottak, s a merinó-juh legnemesebb példányait ezrével tenyésztették. A jól fölszerelt gazdaság minden holdjára egy juhot számítottak, de voltak gazdaságok, a hol a juh-állomány még nagyobb volt. Az egészséges istállók, a szakértő vezetők s a képzett személyzet nemcsak hazánkban a legmagasabb színvonalon állottak, hanem a hasonló franczia és angol gazdaságokkal is kiállották a versenyt, a tenyésztés és állomány nagyságát tekintve pedig messze túlszárnyalták azokat. A külföldről, jobbára Németországból behozott szakértők vezetése alatt nevelődött az a juhászosztály, mely hivatásszerűen élt feladatának.

A cselédnépnek egész külön osztályát teszik a juhászok, kiknek öltözetében is van valami megkülönböztető. A többieknek sötétkék ruházatától eltérőleg többnyire barna dolmányt és mellényt viselnek, kalapjok pedig nagyobb peremű, csúcsos tetejű. Nyáron is állandóan rajtuk lóg a fehér szűr, melynek bal újja be van kötve. Elől szőrös báránybőr tarisznya csüng le nyakukról, melyben élelmi szereiket hordják magukkal. Nyáron át egész nap a legelőn, télen az elletéssel, etetéssel elfoglalva, egész nap a juhistállókban, aklokban időznek minden változatosság nélkül egyformán elfoglalva ünnep- és hétköznapon, még sátoros ünnepeken sem mennek a templomba. Szent Mihály napkor azonban minden évben három napi szabadságot kapnak, s e három napon át más gazdasági cselédek helyettesítik őket a juhászatban. Ekkor az egész megyéből mind Székes-Fejérvárra rándúlnak, ott külön misét szolgáltatnak, három napon át mulatnak; ha helyet változtatnak, máshová szegődnek, ha pedig régi helyökön maradnak, harmadnap estére pontosan visszatérnek korábbi helyökre, hogy újúlt erővel éljenek hivatásuknak.

A tengeren túli verseny s főleg a gépek tökéletesedése, a melyek a kevésbbé finom gyapjúból is tökéletesebb s tetszetősebb szöveteket képesek előállítani, nagy visszahatással volt a gyapjú s főleg a finom gyapjú árára és ez által a juhászatokat is válságos helyzetbe sodorta. Mind szűkebb térre szorúlt a juh tenyésztése; a nagy juhászatoknak jobbára csak maradványai állanak már fenn, s hogy egészen is meg nem szűntetik, az nem a jövedelmezőségnek, hanem leginkább annak tulajdonítható, hogy a költséges fölszerelésekben, állatokban fekvő tőke pénzzé nem tehető, s más helyütt a csakis e czélra alkalmas apró fűvű legelő egyedűl juhok által értékesíthető. De a juhtenyésztés folyton tért veszít. Az 1881-ik évi fölvételek szerint a juhok száma még 457.000 darabot meghaladt a megyében s 4 millió forintnál nagyobb értéket képviselt, a mi a 14 1/2 millióra becsűlt állatállománynak közel 29%-át tette, s ha az igavonó állatokat és a háztartáshoz szükséges sertéseket nem tekintjük, a gazdasági haszon-állatoknak legnagyobb részét képezte. Azóta lényegesen változott a helyzet; a juhtenyésztésről a szarvasmarhatenyésztésre térnek át s a különben is virágzó lótenyésztésre fordítanak kiválóbb gondot. A lótenyésztés igen magas fokon áll egyes uradalmakban, s nemcsak a tenyésztett anyag nemessége, nagy értéke, hanem a lovak jó idomítása által is kitűnik. A kis gazdák körében csak újabban emelkedik ez a tenyésztési ág, a mi főleg annak köszönhető, hogy a megye területére az állami lótenyésztő-intézetek nemesebb apaállatokat osztanak be.

Mióta a juhászatok szerepe letűnőben van, nem az állattenyésztésben nyilvánúl a fejérmegyei gazdaságok kiválósága. Az állattenyésztésben a megye gazdáinak magasabb értelmisége leginkább abban mutatkozik, hogy helyesen takarmányozzák s tartják állataikat és a belterjesebb gazdálkodás úgy az állatok elhelyezésében és gondozásában, mint főleg azok etetésében nyilvánúl. A legkisebb gazda is tisztában van az okszerű állattenyésztésnek e kívánalmaival. A mi a fejérmegyei gazdaságok magasabb színvonalát megadja, a mi a magasabb értelmiség mellett szól, az a földeknek czélszerű s rendszeres jó mívelése. Rendes vetésforgót követ az egyszerű földmíves is; jól szántja, jól munkálja, trágyázza földjét; mindenben követi a nagygazdaságok példáját; mint ezek, rendszeres váltógazdaság mellett hasznosítják a lehető legnagyobb mértékben, de mindig a termőerő kimélése mellett földjeiket. S a mi a fejérmegyei gazdaságoknak legkiválóbb előnye, az a jó, szakavatott, hivatásának élő cselédség. Ritkák, nagyobb uradalmakban alig fordúlnak elő cselédváltozások; egész életét egy helyen, egy feladatban tölti el a legfőbb gazdasági cseléd. Azok a változások, melyek az ország sok megyéjében szokásosak, itt ritkán fordúlnak elő. Ki hol kezdte, ott és úgy szereti végezni, a hol és a miként kezdette. A kocsis megmarad kocsisnak, a béres béresnek; ebben rejlik azután kulcsa annak, hogy minden foglalkozásnak megvan a maga szakképzett embere.

Ugyanez mondható a gazdaságok vezetőire, a gazdatisztekre nézve is. Ezek is állandóan egy gazda szolgálatában, egy gazdaságban maradnak. Nem ritka az az eset, hogy két s több nemzedéken át ugyanannak a családnak tagjai a gazdatisztek valamely uradalomban. Megvan ennek az a nagy előnye, hogy a gazdatiszt és családja egész életét mintegy összeköti a gazdasággal, ismeri a földet, annak sajátságait, az összes körűlményeket, a munkásnépet, a mi mind fokozott mértékben hat a jövedelmezőség emelésére.

Fejérmegye az ország legrégibb lakott vidékei közé tartozik. Első biztos adataink a rómaiak idejéből valók, kik azt Kr. u. az első század végén szállották meg. A megye Pannoniához tartozott, s Aquincumból kiindúlva, délfelé két sorban volt római gyarmatokkal betelepítve. Éjszaknyugati része egyideig Felső-Pannoniának, míg a keleti rész Alsó-Pannoniának volt az alkatrésze, de a harmadik század elején az egész megye Alsó-Pannoniához s ennek a harmadik század végén történt kettéosztása után Valeriához csatoltatott. A római telepek sorban a Duna mellett s ezen kivűl a megye belső részében más sorozatban voltak elhelyezve. A Duna-melléki részen át vezetett az ó-buda-eszéki régi római út, melynek maradványaival ma is találkozunk, s mely nagy részében ma is országútnak használtatik.

Az egész megye területén gyakran fordúlnak elő római leletek, melyek kétségtelénné teszik, hogy egyike volt a rómaiak által legsűrűbben lakott területeknek. Ezt igazolja egyébként akkori határszéli fekvése is, mint a hol századokon át folyt a betörő népekkel a küzdelem Pannonia birtokáért. A negyedik században még itt találkozunk az I. és II. számú római legióval, de Árpád bejövetelekor a megye már egyes szláv eredetű néptörzsek birtokában volt.

Az Árpád-házi királyok alatt s később a vegyes-házbeli királyok, főleg Zsigmond uralkodása alatt sokszor volt a megye pártharczoknak színhelye, midőn egész községei elpusztúltak, de mint az országnak akkori központján a pusztúlást gyorsan követte a fölújúlás, mert a megyebeli birtokok mindig a leghatalmasabb családok kezére kerűltek.

A végromlás szélére csak 1543 után jutott a megye, midőn a török Székes-Fejérvárt kezébe kerítvén, nemcsak a megye területén levő községeket dúlta fel, hanem a megyét mint ilyet is megszűntette s területét a budai pasa négy szandzsáksága – a budai, fejérvári, simontornyai és szegzárdi – közt osztotta föl. A közel másfél századon át tartott török uralom idején a megye birtokos osztályának nagy része is elszéledt és csak koronként jelent meg maga, vagy megbízottja által a megye területén, hogy átvegye a jobbágyok szolgáltatásából azt, a mit behajthatott. Két teher hárúlt ekkor a megye népére: egy részt az, a mivel saját földesurának adózott s más részt az, a mit rendszeres szolgáltatáskép a szandzsákságoknak volt kénytelen teljesíteni. E kettős terheltetés, s e mellett a folyton megújúló véres harczok és dúlások kipusztították népét, lakatlanokká tették községeit s számtalan, korábban virágzó községét végkép elenyésztették. Azok a pusztai birtokok, melyek ma a megye éjszaki s főleg éjszaknyugati részén egyes községekhez csatolva előfordúlnak, mindmegannyi szép községek voltak. Ma is megtaláljuk épületeiknek, templomaiknak romjait, a melyek fejlettségükről tesznek bizonyságot; de a küzdelem és szenvedés hosszú korszakán át elpusztúltak házaik, templomaik, megszűntek egyházaik, úgy, hogy az egész megye területén csak három kath. plebánia maradt; az így elpusztított megye sok községe részére nem is volt többé föltámadás. Maga a megye a tizenhetedik század végén állíttatott újra fel, de első gyűléseit nem saját területén, hanem Győrött tartotta, s az 1692-ben Székes-Fejérvárott, a megye területén tartott első újabb ülésen csak 52 szavazó nemes volt jelen.

Székes-Fejérvár.
Háry Gyulától

A régi dicsőségnek ennyire szétdúlt romjain szervezkedett újra a megye, létesűltek újra falvai és városai. Csakhogy a megújúlás ebben az újabb korszakban sokkalta több nehézséggel járt, mint azokban a régi nagy időkben, midőn itt tömörűlt, mint központban, az ország fénye és ereje. Idegen elemekkel benépesítve, saját szorgalmából, erejéből vitte véghez az újjáalkotás nagy munkáját a megye lakossága s emelte tűzhelyét a jóllétnek és művelődésnek arra a magas fokára, a melyen jelenben áll.

A megyét visszaállításakor éjszaktól déli irányban egész hoszszán át három járásra osztották s e beosztás egész a legújabb időig megmaradt. Jelenleg 5 közigazgatási járásra s törvénykezési tekintetben 5 járásbírósági kerűletre oszlik, melyek a székesfejérvári törvényszékhez tartoznak.

Egyházi tekintetben 62 katholikus plebániája a Mária Terézia által alapított székesfejérvári püspökséghez tartozik, a melynek joghatósága Pest-Pilis-Solt-Kis-Kunmegye Dunán-túli részének legtöbb községére is kiterjed. Székes-Fejérvárott ugyancsak Mária Terézia királyné állította vissza a gazdagon dotált káptalant. Ág. evang. községei a Dunán-túli, ev. ref. egyházközségei mintegy fele részben a Dunán-túli, másik fele részökben a Duna-melléki egyházkerülethez, görög keleti községei a budai püspökséghez tartoznak. Van ezen kivűl 1 unitárius egyháza s 11 zsidó hitközsége.

Székes-Fejérvár.
A cisterciek temploma. A püspöki palota. Részlet a lövölde-kertből. A székesegyház. Vörösmarty szobra.
Háry Gyulától

S ezek az egyházak úgy szólván mind elemi iskolákat is tartanak fönn, úgy, hogy népoktatás tekintetében Fejérmegye az előhaladottabb megyék közé tartozik, mert a felekezeti, községi és állami népiskolák száma 250, mintegy 400 tanítóval. Az állam hivatalos nyelve még a nem magyar ajkú lakosság körében is általánosan el van terjedve, s kivált a fiatalabb nemzedék már általában jól olvas és beszél magyarúl.

A megye forgalmi útja a keleti határon a Duna. Öt gőzhajó-állomás és hét rév szolgál itt nagyobb forgalmi pontokúl. Vasúti hálózata a megyének még nincsen kiépítve, de több első rendű vasútvonal szeli át a megyét, melyek közűl a déli vasút budapest-prágerhofi vonala s a budapest-pécsi államvasúti rész éjszakról déli irányban majdnem az egész megyén átvonúlnak, míg éjszaknyugati irányban a déli vasút székesfejérvár-újszőnyi vonala, nyugati irányban pedig az államvasútak székesfejérvár-gráczi s a megye éjszaki szélét érintő budapest-brucki vonalai a mellett, hogy a megyét keresztben metsző útirányt is kiegészítik, valamennyien első rendű összeköttetéseket biztosítanak. De e 240 kilométert tevő vasúti hálózat nem elégít ki minden szükséget, mert a megye székhelyével való vasúti összeköttetés hiányzik a megye legnagyobb részében; a budapest-pécsi vasút s az államvasútak budapest-brucki vonala a megyén át nemcsak egymással, hanem a székhelylyel sincsen összeköttetésben. Ezeknek a hiányoknak pótlása azonban most már folyamatban van.

Sokkal tökéletesebb a megye úthálózata. 135 kilométer állami út s közel 700 kilométer megyei út van a megyében, s e jobbára kiépített és mintegy 200 kilométer híján jó karban is levő úthálózatnak Székes-Fejérvár város a fő találkozó pontja.

Székes-Fejérvár a megye éjszak és dél közé eső hoszszának majdnem közepén, kelet és nyugat közti szélességének azonban nyugati harmadában fekszik. Termékeny lapályon terűl el; kelet felől mérsékelt emelkedésű halmok körítik melyek közűl említést érdemel a város közel szomszédságában fekvő szőlőhegy s a kissé távolabb eső Noé-hegy, melyen a hagyomány szerint a honfoglaláskor Árpád foglalt állandó szállást. A város többi részét róna kőríti, melynek magasabb részei termékeny szántók, lapályosabb részei pedig dús fűtermésű s kerti mívelés alatt is álló rétföldek; csak a délkeleti részen terül el a Sóstónak nevezett nádas ingovány, s ezt veszi körűl homoktalaj. Nyugati és éjszaki irányban a várostól 10–15 kilométernyire a Bakonynak s a Vértes hegylánczának erdőborította magaslatai kéklenek, s ezek üdítő légáramlata kellemesen egyenlíti ki az éghajlati ingadozást és teszi kellemes és egészséges lakó helylyé a várost. A városon át folyik a Gaja folyóval egyesűlt Sárvíz csatorna, melynek egyik keskenyebb kiágazása az egész belvárost körűl övezi, egy másik kiágazása pedig a Palota-várost szeli át. A város belsejének élénkebb helyein ezek a csatornák be vannak boltozva.

Székes-Fejérvár legcsinosabb vidéki városaink közé tartozik. Külvárosai ugyan a mezőgazdasággal foglalkozó nép egyszerű életmódját tükrözik vissza; de azért ezekben is vannak újabban szép útczák és közterek, míg a belváros minden részében a kor színvonalán áll. Útczái mind kövezettek és koczkaköves, vagy aszfalt járdákkal és fasorokkal vannak ellátva; tömött sorokban épített házak, gázvilágítás, szép kirakatú bolt-sorok minden tekintetben városias jelleget kölcsönöznek a belvárosnak.

Csak az a sajnos, hogy a városból egészen hiányoznak a régi dicsőségnek emlékei. Hatodfél századon át e város falai közt folytak le nemzetünk történetének számos fontos mozzanatai. Ennyi időn át volt e város tanúja nemzetünk örömének és bánatának, de a századokra terjedő nagyságból alig maradt az utódokra csak egy emlékkő is.

A mai Székes-Fejérvár a török hódoltság megszűnte óta a réginek helyén keletkezett egészen új város, melyből az idők folyamán a régi városnak még romjai is el-eltünedeztek. Történelmi följegyzésekből tudjuk ugyan, hogy mik voltak a városban, minő volt a város az Árpád- és vegyes-házbeli királyaink uralkodása alatt; de nemcsak az akkori nagy alkotásokból nem maradt semmi, hanem sokról azt sem tudjuk bizonyosan, hol állott, s így a város mai lakói csak a kegyeletet őrizik lelkökben azoknak a nagy időknek emléke iránt, melyeknek története városukhoz fűződik.

Székes-Fejérvár keletkezéséről és elnevezéséről igen eltérők a vélemények. Valószinű, hogy mint a Dunántúlnak minden nevezetesebb pontja, már a rómaiak idejében is gyarmat volt, s némelyek szerint Herculia római város állott a mai Székes-Fejérvár helyén. Még talán Árpád vetette meg alapját, midőn a megye éjszak-nyugati részét Elődnek, Szabolcs fiának, kitől a Csák nemzetséget származtatják, hagyta, a megye többi részét pedig, – tehát Székes-Fejérvárt és vidékét, – saját nemzetségének birtokába vette. De tulajdonképeni nagyságát Szent Istvántól nyerte, s később az ő ünnepén tartották itt a törvénynapokat, országgyűlés is sokszor volt itt, s régi királyainkat legtöbbnyire itt koronázták és temették. Emelte a város fényét az is, hogy Szent István benne a Boldogságos Szűz tiszteletére templomot építtetett; mely a királyok koronázó és temetkező helyéűl szolgált. Ez a templom nemcsak nagyságával, hanem pazar fényű kiállításával is egész Európában ritkította párját. Külön prépost alatt állott, a ki a templomot illető jogok tekintetében a püspöki joghatóság alól is ki volt véve.

Szent István példáját több királyunk követte. A nagy templomot kápolnákkal vették körűl, melyek közűl Imre herczegé a nagy templomtól nyugatra, Nagy Lajosé délre, Mátyásé éjszakra feküdt, s melyek mindannyian remekei voltak az építészetnek Délnyugatra feküdt a templomtól a királyi lak, melynek alapítójáúl ugyancsak Szent Istvánt tekintik. Ezeken kivűl más díszes templomokat is emeltek itt egyes királyaink; így Szent Péter egyházát, melyben koronázáskor az aranysarkantyús vitézeket avatták s két perben itéletet mondtak; Szent Mártonét, melyben a királyi hitet tették le, s a városon kivűl Szent Miklós egyházát, mely előtt királyaink a királydombon a világ négy tája felé villogtatták kardjokat a koronázási szertartások után; ha pedig koronázási domb nem volt emelve, e templom tornyából tették meg a világ négy tája felé a kardvágásokat.

Legnevezetesebb építmény maga a vár volt. Ennek két kapuja nyílt: a palotai és budai. A várat széles árkokba szorított vizek s messze elterűlő ingoványok védelmezték, melyek helyét most a sárvizek szabályozása folytán termékeny szántóföldek és rétek foglalják el.

Közel három századon át volt a város királyainknak majdnem állandó székhelye. Róbert Károly Visegrádra tette át székhelyét, de Székes-Fejérvár tovább is koronázó és temetkező helye maradt királyainknak s a koronázó országgyűlések azontúl is itt tartattak egész a mohácsi vészig. A királyi palota fennállt ugyan, de elhagyatott lehetett, legalább erre mutat az, hogy királyaink később nem a palotában, hanem a prépostlakban szoktak megszállani. Harminczöt király és királyné koronázási ünnepe, számosnak menyegzője ment végbe öt századon át e vár falai között, és 15 koronás királynak – köztük Szent István, Kálmán, Róbert Károly, Nagy Lajos és Mátyás királyoknak – ott porladó hamvai szentelték meg e város földét.

De a XVI. századdal beállott belső villongások, s a török hódítása feldúlták a nemzet kegyeletének ezt az oltárát is. Székes-Fejérvár 1543-ban török kézre kerűlt s 145 éven át egész 1688-ig tartotta itt magát a török uralom; a török seregen 1593-ban Pákozdnál s 1601-ben Csókakő váránál aratott győzelem után, 1601-ben egy rövid évre visszahódíttatott ugyan Székes-Fejérvár; de e győzelemhez szomorú emlékek fűződnek, mert az ostrom alatt pusztúlt el a Szent István által épített templom, s ekkor röpítették a törökök levegőbe a királyi palotát is. A pusztítás oly óriási volt, hogy a többi templom is mind nyomtalanúl elenyészett, s egyeseknek a helye sem volt máig kideríthető. A várfalak az 1688-iki visszahódítás után nem épültek föl többé. Egy 1709-ik évi királyi rendelet addigi várszerű jellegét megszűntetvén, várfalainak még fennállott része a várat körítő mocsarakba döntetett. Csak a palotai kaput, a vár éjszaki részének egy falát s ugyancsak az éjszaki résznek egy csonka tornyát kimélték meg. II. József engedélyt adott a várfalak anyagának fölhasználására, mire a polgárok építkezésekre fordították a romban heverő anyagot. E század elejéig fönnállott még a palotai kapu, de ekkor ennek és a prépostlak romjainak anyagát is fölhasználták, az utóbbit a püspöki palota építéséhez. 1848-ban ráakadtak Szent István templomának sírboltjára, megtalálták III. Béla királyunknak és első nejének hamvait, s 1862-ben és 1874-ben a Magyar Tudományos Akadémia vezetése alatt kiásták Szent István templomának jelentékeny részét annyira, hogy a templom alaprajza biztosan meg volt állapítható; de mivel az új város a régi helyén áll, s mivel a templom alapjai fölött ma a püspöki palota és kert állanak, s a város egyik legélénkebb forgalmú útczája és tere is itt vonúl át: a templom nagyszerűségét teljesen igazoló egyes pillérdaraboknak, fölíratos tábláknak s nagyobb becsű anyagrészeknek kiemelése után újból be kellett temetni ezt a szentelt helyet. Sőt azóta lebontották egy útczaszabályozás alkalmával még azt a régi csonkatornyot is, mely az egykori hatalmas várnak utolsó jelentékenyebb maradványa volt, s ma csak a püspök-kert egyik oldalát védő régi bástyafal, továbbá nehány befalazott föliratos kődarab, nehány emléktábla s a Nagy Lajos kápolnájából vett két oszlop az egyedüli hirdetői a régi időknek. Egy művészeti alkotásé azonban megmaradt a régi nagy időknek, ez a Mátyás alatt emelt Szent Anna kápolna a mai székesegyház szomszédságában. Egyszerű, de csinos kis épület, csúcsíves ablakokkal, belűl a karzatot tartó két nagyobb és nyolcz kisebb oszloppal.

Mai épületei közűl nehány csinos magán ház tűnik ki, s különösen az újonnan épűlt bérházak ízléses külsejűek s czélszerű beosztásúak. A felső városi Zichy-liget, melyet egy oldalról a honvéd-laktanya és csinos házsor szegélyez, az azt követő Nádor-útcza a színházzal, részben újabb ízlésű házaival, s másik részében, bár régibb eredetű, tisztes házsorával, a püspökség előtti tér, a városháztér, a palotai útczának a belvárosba eső része, s folytatólag a Megyeház-tér, főleg pedig a Vörösmarty-tér nagy városnak is díszére váló szép és rendezett útczák s közterek. Középületei közűl a múlt század végén épűlt püspöki palota, a cisterciták rendháza, temploma s újonnan épűlt gymnasiuma, a megyeház, a bár kicsiny, de díszes külsejű városház, végűl a Mária Terézia korában épített és Szent Istvánról elnevezett székesegyház, melyben a nagy király koponyája őriztetik, érdemelnek említést. Többi templomai egyszerűek s a papnöveldei templomban levő, Maulpertsch festőművész által készített fresko-kép („Krisztus a keresztfán”) kivételével művészi alkotásokban is szűkölködnek. Egyéb középületei szintén megfelelnek ugyan czéljoknak, de minden stylszerűség nélkűl, egész. egyszerűen építvék.

Művelődési intézetei közt a minden városrészben levő jól elhelyezett berendezett elemi iskolákon kivűl van iparos iskolája, kereskedelmi akadémiája, állami fő reáliskolája s külön rajziskolája, a király-hegyi Farkas Ferencz nagypréposttól alapított s a Paulai Szent Vincze apáczák által vezetett nőnevelő-intézete, kath. papnöveldéje s jól fölszerelt gymnasiuma, mely a cisterci rend vezetése alatt áll. Ebben tanárkodott egy ideig Virág Benedek, a „nemzeti lélek tüzes ébresztője”, s itt tanúlt Horvát István a lelkes magyar tudós és itt tanúlt e század elején Vörösmarty Mihály nagy költőnk is. Emberbaráti intézetei: az árvaház, melynek alapját Simor János herczegprimás, a város szülöttje, százezer forintnyi adománynyal gyarapította; továbbá a megyei kórház s az ápoldával és szegényházzal összekötött városi kórház, mely a legrégibb ilyen intézetek egyike. Van továbbá többféle jótékony egyesülete, s vannak magasabb színvonalon álló társadalmi és irodalmi egyesűletei is, jelesűl a fejérmegyei és székesfejérvár-városi történelmi és régészeti egyesűlet külön múzeummal s a Vörösmarty-kör, mely a magyar irodalmi érdekek ápolását tűzte ki föladatáúl.

Könyvtárai közűl egyedűl a püspöki könyvtár méltó az említésre, melynek tulajdonképeni alapítója Pauer János püspök volt. E tudós férfiúnak főleg történelmi művekben és forrásokban, úgy nagy számú és ritka ősnyomtatványokban gazdag könyvtára a püspöki könyvtárnak is legbecsesebb anyaga. Levéltáraiban úgy a megyeiben, mint a városiban levő oklevelek jobbára csak az utóbbi három századból valók. A sok becses régi kincsből nem maradt meg semmi, sőt a mit főleg a városi levéltárban a mostoha körűlmények is meghagytak, t. i. a városra vonatkozó régibb okleveleket, azokat is megsemmisítette az 1848–1861. évek közti szomorú időszak.

A székesfejérvári városház.
Háry Gyulától

A város hivatalos jellegű testületei közűl az ügyvédi kamara, az ipartestület és gazdasági egyesűlet, végűl közintézményei közűl az újonnan létesített javító-intézet méltók a fölemlítésre.

A megyének és a városnak a nemzeti érdekek iránt mindig fogékony közönsége áldozatkészségével már 1818-ban lehetővé tette, hogy Székes-Fejérvárott rendszeres nemzeti színjátékok tartassanak, melyeknél első rendű színjátszóink működtek közre. Azóta kevés megszakítással mindig volt Székes-Fejérvárnak színháza és színpártoló egyesűlete. Újabban szép új színházat emelt a közönség áldozatkészsége, melyben a téli hónapokban jobb vidéki színtársulataink valamelyike tart a kiválóbb hazai erők közreműködésével állandóan biztosított színi előadásokat.

A városban több terjedelmes, szépen befásított s jó karban tartott sétatér van, melyek közűl a felsővárosi liget, a Zichy-liget, a megyeház-tér, s főleg a Vörösmarty-liget válnak ki. Az utóbbiban van a nagy költőnek báró Vay Miklós szobrászunk által még 1865-ben készített érczszobra. A város belterületén levő ligeteken kivűl szép sétaút van a Sárvíz mentén, mely a Széchenyi-sétánynyal együtt a város éjszaki szélétől kezdve egész déli végeig terjedő s mintegy öt kilométer hosszú árnyas fasor közt halad el. Ennek éjszaki végén elég jól berendezett gőz- és kádfürdők vannak s a Sárvíz-csatornából táplált hidegvíz-fürdők, míg a város alsó végén a Sóstó fölött elterülő sóstói liget zárja be terjedelmes faültetvényeivel a kedvelt sétaútat.

Kellemes kirándulóhely a vasúti pályaház mellett levő lövölde kertje is, melyben a czélszerűen berendezett lövőtéren kivűl vendéglő és tánczterem is van. Legkedvesebb kirándúlóhelye azonban a székesfejérváriaknak a szőlőhegy, mely a várostól keletre húzódik el. A fillokszera elpusztította ugyan a szép és értékes ültetvényeket, melyek fölújítása csak lassan halad, s e miatt meggyérűlt az a sok vigasság is, melyeknek ez a hely színtere volt; de megmaradt a sok csinos hajlék, és számos családnak ma is nemcsak kedves kirándúlóhelyéűl, hanem nyári tartózkodásáúl is szolgál.

Székes-Fejérvár népe a mezőgazdasággal is foglalkozik. Lakosainak nagy része abból él, mert a városnak 120 négyszögkilométernyi határa kevés kivétellel igen termékeny, televényes föld. A Sárvíz mentén elterűlő lapályokon dúsan tenyésznek a zöldségfélék s általában a kerti vetemények. Nemcsak a helyi szükséglet nyer itt teljes kielégítést, hanem tetemes az a mennyiség is, mely más piaczokra, főleg a fővárosba kerül. A lakóknak az a része is, mely kereskedelemmel vagy iparral foglalkozik, sőt az értelmiséghez tartozók is nagyon szeretik a kertészkedést, s az állandóan ott lakó családok nagy részének, ha nincs is egyéb gazdasága, megvan a maga konyhakertje, vagy kerti gazdaságra is alkalmas rétje. A város határában több nagy földbirtok is van, melyeknek csak kis részét kezelik házilag, a legnagyobb részt közép- és kis-bérletben tartják, míg a fenmaradó nehány száz holdat részint legelőnek, részint katonai gyakorlótérűl használják.

Székes-Fejérváron, mely egy honvéd kerületi parancsnokságnak is székhelye, csinos laktanyája van a honvédségnek; van itt azonkivűl egy gyalogsági laktanya a szükséges raktárakkal és melléképületekkel egy tartalék-ezredparancsnokság s egy gyalogsági zászlóalj elhelyezésére, végűl egy igen czélszerűen épűlt, szép laktanya egy egész lovasezred befogadására. Külön megemlítést érdemel az állami méntelep is, mely a legnagyobb az országban, mintegy 300 darab van itt elhelyezve az állam legértékesebb ménjei közűl. Az a jótékony hatás, melyet e telep az ország nagy részére gyakorol, első sorban magában a megyében érezhető. A méntelepen kivűl híres vásárai is nevezetes góczpontjává teszik Székes-Fejérvárt lótenyésztésünknek.

A fejérvári országos vásárok az e nembeli sokadalmak legnagyobbjai közé tartoznak. A vásár egészen átalakítja a város képét. A kocsiknak végtelen sora sűrű egymásutánban tölti meg az útczákat, úgy, hogy az útcza egyik feléről a másikra alig lehet átmenni. Szebbnél szebb fogatok robogása, gyönyörűbbnél gyönyörűbb lovak vidám szökdelése teszi ezt a végtelen kocsisort érdekessé.

A fejérvári lóvásár nemcsak a legnagyobbak közé tartozik, hanem az oda piaczra vitt lovak jelessége által is kiválik. A bel- és külföldi vevőknek egész serege tódúl ide, mert bizton tudja, hogy itt nem egy megye, hanem a lótenyésztés terén előhaladt egész nagy országrész lovaiban válogathat. A lóvásárokkal egyidejűleg tartott marhavásárok is igen élénkek. Ezek sem helyi jellegűek, hanem a helyi és megyebeli tenyésztést és szükségletet nagyban meghaladó fontosságúak. Főleg magyar-fajta marhákat, különösen ökröket sokat hajtanak ide az Alföldről, sőt Erdélyből is.

Igen élénk szokott lenni az árúvásár is. Alkalmúl szolgál ez Székes-Fejérvár jó hírnevű iparosainak, hogy legalább a vásárokon ne csak a helyi és megyebeli szükségletek kielégítésére szorítkozzanak, hanem hogy árúikat eladhassák olyanoknak is, a kik távolabb vidékről, más megyéből látogatják az egész Dunán túl híres tavaszi és őszi fejérvári vásárokat.

De hagyjuk el az ős várost, s nézzük azt a környezetet, melynek magváúl szolgál s mely újabb fölvirúlásának, jövő fejlődésének gyökerét táplálja.

Székes-Fejérvártól nyugati, éjszaknyugati és éjszaki irányban fekszik a megyének az a hegyes vidéke, mely úgy az emelkedéseket, mint földtani képződését és e vízrajzi sajátságokat tekintve önálló földrajzi egészet alkot. Éjszakkeleti irányban ez a földrajzi egész szelídebb alakúlatban emelkedik a megye széleig, míg délnyugatról a Sárrét vonja meg a határát.

Nyugati irányban Székes-Fejérvártól Várpalotára s ezen át Veszprémbe megy az út. A város nyugati szélén, a Sárrétnek ez irányban terjedő része valaha Ingovány község határa volt, mely a fejérvári káptalan birtokához tartozott, de melynek a török pusztítás annyira véget vetett, hogy helye és határa sem állapítható meg biztosan. A jó karban tartott országút Iszka-Szent-György mellett halad el, melyet a fillokszeravész előtt szépen művelt s igen jó asztali bort termő szőlői tettek nevezetessé. Iszka-Szent-György hajdan két község volt: Iszka és Szent-György; amaz a keresztes vitézeké, emez a Zsigmond korában hatalmaskodó Szentgyörgyi családé, mely sok gondot adott úgy a javaikban mindúntalan megtámadott birtokosoknak, mint a nádori és megyei gyűléseknek. Most a báró Bajzáth örökösöké. Csinos kastélya, mely a Bakony hegység egy kanyarúlatának könyök-alján fekszik, s melynek hátterét az erdőborította hegység alkotja, kellemes hatású s belőle szép kilátás nyílik éjszaki irányban a Vértes hegységre, keleti és déli irányban pedig Székes-Fejérvár városára s az alatta elterűlő gazdag rónára. Iszka-Szent-Györgyön még egy meleg forrás is van, télen-nyáron egyforma, mintegy 17 R. foknyi hőmérsékkel; de e fürdői szempontból igen érdekes s elég bővizű forrásban rejlő kincs még nincsen értékesítve. Ily mérsékelt fokú hőforrások a Fejérmegye éjszaki részén átvonúló emelkedettebb helyeken több helyütt fordúlnak elő; így Magyar-Almáson és Bodajkon is. Iszka-Szent-Györgyön túl fekszik Csór községe a Bakony hegység aljában a Szögyény és Nedeczky családok csinos kastélyával s a Szögyény család szép kertjével, terjedelmes uradalmi birtokaival és épületekkel. Sok köznemes lakja, a kik azonban ma csak jobb módú földmívelőknek mondhatók. Határának emelkedettebb részén, valamint a Csór után következő Inota község határában a köves altalajt egész a megye széleig csak vékony rétegű, de tartalmas föld borítja, mely kevés, de aczélos jó búzát terem. A köves altalaj porladozó mészkő-képződmény, mely a súrolásra kiválóan alkalmas és messze vidéken keresett úgy nevezett kőport szolgáltatja. Ezek a mészkő-képződmények a Bakony-hegység egész nyugati kiágazásaiban helylyel-közzel nagyobb mennyiségben tolúlnak elő, sőt a Vértes-hegységbe is átnyúlnak. Mészköveik igen jó meszet is adnak; de ez a mész, ha rövid idő alatt meg nem oltják, könnyen szétporlad.

Székes-Fejérvártól éjszaknyugati irányban két útvonal vezet: az egyik Moóron át Kisbérre és Győrbe, a másik Lovasberényen át Csákvárra s onnan keleti irányt véve Bicskén át Alcsúth mellett Budapestre.

A győri országúton haladva Székes-Fejérvártól a Sárvíz csatornán sorban föl egész Moórig tíz nagyobb vízi malom tűnik föl, melyek a XIII. századig fölérő régiségöknél fogva érdekesek s habár fontosságukból sokat vesztettek, maig is nagy vidék őrlési szükségletét elégítik ki.

Mintegy 7 kilométerre Székes-Fejérvártól Keresztes falu fekszik 2.000 lakossal, kik nehéz mívelésű, de jó földjeiken okszerű mezőgazdaságot folytatnak. Ettől balra esik Moha község égvényes savanyúvíz-forrásaival. A Keresztes és Moha közt elterűlő nagy sík mező közepén már a XIV. században ismert dús szénsavas ásványvíz-forrás volt, mely „Áldó-kút” nevet viselt; újabb időben vizét csak a környéken s ott is csak gyéren fogyasztották; a forrás elhagyottan állott, csak néha-néha látogatta Székes-Fejérvár polgárságának egy-egy kirándúló csoportja; rendszeresen kezelve nem volt; gyakran édes víz folyt hozzá, úgy, hogy értékét teljesen elvesztette. A hetvenes években Moha község legnagyobb birtokosa, Kempelen szép parkjában, a sík föld fölött fekvő halmos lomberdőben fúratott egy újabb forrást (Ágnes-forrás), mely vízben igen bővelkedik s mely dús szabad szénsavtartalmánál fogva a legkitűnőbb hasonnemű vizek közé tartozik. Költséget nem kimélve, a legkorszerűbb módon gondoskodott forrásának fölszereléséről, a víz megóvásáról és palaczkozásáról, úgy, hogy e víz most egyike a világ legkeresettebb vizeinek. E sikertől fölbátorítva, azóta a sík mezőn levő régi forrást is megfúrták, elszigetelték, kellőleg fölszerelték s ma ez is igen jó minőségű, elterjedt használatú vizet szolgáltat (Stefánia-forrás).

Keresztes falu határának egy része, a szomszédos Igar pusztával, a hol a közép-korban értékes vám volt, és Csurgó községgel együtt a gróf Károlyi családnak egyik szép és értékes hitbizományi uradalma. Csurgót a gróf Károlyi család szép kastélya és nagy díszkertje, rendezett uradalmi épületei, a határában nagy számmal előforduló kunhalmok s híres káposztája teszik nevezetessé; e káposztának a magja távol vidéken is keresett árúczikk.

Az országúttól jobbra Magyar-Almás és Csákberény községek feküsznek, majd Csókakő várának festőileg emelkedő romjai tűnnek föl a Vértes egy kiágazó fokán.

Magyar-Almás kevéssé erős, édes ízű tormájáról nevezetes, melylyel lakói helyi kereskedést űznek, míg Csákberényt, mely a gróf Lamberg család egy kiterjedt uradalmának székhelye, s melyben a grófi családnak díszes kert közepén kényelmes kastélya is van, az erdeiben levő ritka gazdagságú szarvas-állomány teszi nevezetessé. Mintegy 10.000 holdnyi erdőterület van itt a Vértes aljából bekerítve. Gazdaságilag e nagy terület csak kisebb mértékben van hasznosítva, mert az erdővágások felújúlását megnehezíti a bőséges vadállomány; de vadakban a leggazdagabb erdőterületek közé tartozik. 150–200 darabból álló csapatokban éli benne világát a szarvasok nagy serege; számuk a kiméletes vadászat mellett folyton növekszik, s e mellett az állomány nagykorú példányainak sokaságánál fogva is ritkítja párját.

Csókakő vár a korábban Váraljának, most ugyancsak Csókakőnek nevezett falu fölött a Vértes nyugati oldalából kiemelkedő sziklacsúcson áll. A XIII. század második felében a Csák nemzetség építette. A XIV. század elején Róbert Károly birtokába kerűlt, ki azt várnagy által kezeltette s terjedelmes várbirtokokkal látta el. Fejérmegyének közel egy ötöde, s ezen kivűl még néhány Veszprém- és Komárommegyéhez tartozó község is a várbirtokhoz csatoltatott. Összesen 34 község tartozott hozzá, melyek közűl több, – mint általában a megyének ez a része – a török uralom idején koronként Veszprém és Komárom megyékhez tartozott. A vár katonai fontossága abban állott, hogy fekvésénél fogva uralkodott a székesfejérvár-győri útvonalon, s hátvéde volt Székes-Fejérvárnak. Maga a vár nem nagy terjedelmű erősség volt, de magas fekvése miatt nehezen lehetett megközelíteni. Királyi kézen maradt 1440-ig. Ez időtájban Zsigmond király Rozgonyi Lászlónak adta zálogba, míg Erzsébet királyné 1440-ben Rozgonyi László fiának, Istvánnak és utódainak adományozta az összes várbirtokokkal együtt. E család birtokában maradt a XVI. század elejéig, mikor e nemzetség női ágának révén a Nádasdy család birtokába jutott s ott is maradt 1671-ig, a mikor Nádasdy Ferencz lefejeztetett, és birtokai elkoboztattak. Ekkor a várat és a várbirtokokat élethossziglan érvényes adományúl Széchenyi György kalocsai érsek kapta, mígnem 1691-ben 60.000 rhénes forintért mixta donatio czímén a báró Hochburg családra és mindkét nembeli utódaira ruháztatott. E nemzetség női ágon való leszármazói között oszlott meg azután a nagy terjedelmű várbirtok, s e jogczímen van az ma is azok, vagy jogutódaik birtokában. – Székes-Fejérvár elestével 1543-ban Csókakő vára is török kézre került. 1566-ban, midőn Salm vezér Tata, Vitán, Gesztes várakat elfoglalta, a törökök Csókakőt is elhagyták, de csakhamar újra visszafoglalták. 1598-ban Schwarzenberg, Pálffy és Nádasdy a töröktől visszavették, s ezen időben volt, mint erősségnek, legkiválóbb szerepe, mert 1601-ben alatta vívatott a nagy sárréti csata, mely a török vereségével végződött és Székes-Fejérvár visszavételére vezetett. 1602-ben Székes-Fejérvár újabb elestével azonban Csókakő is megint törölt kézre kerűlt s azon is maradt 1686-ig, mikor Budavár visszafoglalása véget vetett az ozman uralomnak az ország e részében. A várban csak egy ízben lakott pasa, Sabán Cseri székesfejérvári pasa, a XVII. század elején különben egy dizdár (várparancsnok) vezénylete alatt 28–50 emberig terjedő őrség volt benne. Visszafoglalása után még a XVIII. század elejéig nehány török foglyot tartottak ott, de már megszűnt várszerű jellege. Nem ostrom, hanem az idő pusztítása vetett véget az erősségnek, s midőn pusztúlásnak indúlt, többet ártottak falainak a kincskeresők, mint az idő. A század elején még a vár három udvara s beosztása jól kivehető volt; azóta ledőlt a tornya, egyre omladoznak a falai, s a szerteszét heverő romokból most már alig lehet képet alkotni az egészről. A vár aljában szép gyümölcsös terűl el, melyben az úgy nevezett Vörösház van, egyszerű szilárd épület, nehány szobával, gyönyörű kilátással. Egykor a jezsuitáké volt, ma a gróf Lamberg család tulajdona. A festői szép fekvésű várromot sűrűn látogatják a kirándúlók, s a várhoz vezető út mentében emelkedő fekete-mohos sziklafalra sokan oda vésik nevök kezdőbetűit. A Vértestől a Bakony hegységig széles völgy terűl el alatta, gazdag szántókkal, lombos erdőkkel, a Sárvíz-hálózat által átszeldelt zöld mezőkkel. Délről Székes-Fejérvár látszik tornyaival s az alatta elterülő sík földdel; innét sorban a csinos falvak templomaikkal, kastélyaikkal s az azokat környező szép kertekkel; nyugatnak a Bakony emelkedik erdős kúpjaival, melyeket szelíd völgyek szakítanak meg, míg éjszaknak Moór mezőváros és a szép moóri völgy tárúl elénk egész addig a pontig, a hol a Bakony és Vértes hegység kiágazó dombhullámai ölelkeznek.

Csókakő vára.
Cserna Károlytól

A vár alján s odább merészen emelkedő hegyek között egy keskeny völgy vezet a Vértesbe, melyben két visszhangos hely van: az egyik harsányan, a másik elhaló hangon ad vissza több szótagot. Ezen a völgyön át éjszaki irányban kanyarodva a Vértes legmagasabb pontjára lehet jutni, s az ott fölállított messzelátóról a Budapest alatti Dunától a Bakonyon át egész Pannonhalmáig terjedő széles tájkép gyönyörködteti a szemlélőt.

Csókakővel szemben, a völgy nyugati oldalán fekszik Bodajk község. Előtte a Sárvíz folyik, mögötte pedig apró gyeptől zöldelő mészhegyek emelkednek, melyeknek az erdőborította bakonyi hegyek alkotják a hátterét. A Sárvíz mentén magas jegenyenyárfák közt van a falu magnesia-tartalmú fürdője kád- és márványfürdőkkel, s körűlfalazott szép tiszta vizű tavával, melyen hidegfürdő van. A tó vize télen-nyáron 13° R. A tavat kies sétány s nehány csinos nyári lak veszi körűl.

Sokkal látogatottabb e fürdőnél a tó déli oldalán levő Mária-templom a papkert melletti Mária-forrással. Ez a templom nagy környéknek búcsújáró helye, hova májusban, de különösen szeptember hónapban a papság vezetése alatt nemcsak a szomszédos községekből, hanem távol vidékekről is ezrével sereglik a hívők ájtatos csoportja. A templommal szemben álló magas hegyen van a kalvária, honnét szép kilátás nyílik az alatta elterűlő völgyre, a szemközt levő Vértesre, úgy szintén a Bakonynak oda nyíló kies völgyeibe is. A falu déli végén levő kies parkban, mely épen a kalvária-hegy meredek aljában terűl el, szép kastély áll, mely korábban a báró Miske család tulajdona és tartózkodó helye volt.

A Vértes hegységet nagy részt tölgyerdő borítja; nyugati és déli lejtőjének alján Orondtól kezdve Csókakőn át egész Moórig s a megye szélén fekvő Pusztavámig szakadatlan sorozatban szőlő-ültetvények vannak. Az országnak nemcsak egyik legnagyobb, hanem legjobban művelt bortermő vidéke ez. A Csókakő környékén termő fínom zamatú bor a neszmélyihez hasonló legjobb minőségű asztali bor, míg a moóri hegyeken termő nehéz és édes, e mellett igen kellemes ízű bor, a könnyebb borokkal való keverésre kiválóan alkalmas, ezért igen keresett. A fillokszera pusztítása ezt a hegyvidéket is megviselte, a kövesebb talajú csókai vidék szőleit majdnem teljesen elpusztította, míg a homokos-agyagtalajú moóri szőlők termését felére apasztotta. Pedig a hegyvidékeken a pinczekezelés is mintaszerű volt; az osztrák borkereskedők rendes vevőkűl jelentkeztek itt, s Moór városában a kereskedelmi eljárások is hatóságilag voltak szabályozva; szakértő alkuszok eszközölték az eladást, s a város rendes följegyzéseket vezetett minden eladásról, hogy így megóvja érdekeit hamis árúk forgalomba hozatalától. Nem tartozott a ritkaságok közé, hogy magából Moór városából 50.000 hektolitert meghaladó bor vitetett ki, hektoliterenként 22–25 forintjával. Értelmiségének nagy része a must összevásárlásával s annak czélszerű kezelésével foglalkozott; a földmívelők nagy hasznot húztak a bortermésből, sőt az iparos osztály is gyarapodott nemcsak a közjóllétből reá háramlott nyereségből, hanem saját szőlejéből, vagy mellesleg űzött borkereskedésből is. Ma a város szorgalmas népe mindent elkövet szőleinek megújítására; drága pénzen megvásárolja a szomszédos homokterületeket, hogy azok beültetése által biztosítsa azt a jövedelmet, melyet a borból eddig élvezett, s ez úton hasznosítsa a szőlőmívelés terén páratlan szakavatottságát.

Moór a legrégibb idő óta lakott helyek egyike. Az Árpád-házi királyok alatt Szent-László adományából vámjával együtt az egri püspökség tulajdonához tartozott, míg a most hozzá tartozó puszták, melyek az előtt külön községek voltak, a királyi udvartartás személyzetének javadalmazására szolgáltak. Róbert Károly király az egri püspökséget a hevesmegyei Goruld községgel s a hidvégi vámmal kárpótolván, Moórt és a szomszédos községeket a komáromi határon levő Sárkány s a veszprémi határon levő Veleg községgel együtt a csókakői várbirtokokhoz csatolta.

Moór az az előtt külön állott Vajallal ma egy községet alkot s tizedfélezer lakost számlál. A járásnak központja s a járási hivataloknak székhelye. Vannak jól képzett, minden ágban nagy számú iparosai, a kik külön ipartestületet alkotnak, ipartanoncz-iskolát tartanak fönn és nagy vidék iparszükségletét elégítik ki. Vannak minden városrészben elemi iskolái, férfi és női polgáriskolája. Magyar és német róm. katholikus, ev. református templomai, zsinagógája, takarékpénztára, hitelszövetkezete, kaszinója, olvasókörei, jótékony nőegylete, tűzoltó-egyesülete. Útczái szabályosak, de városiasabb jelleggel csak piacza s a piaczra nyíló néhány útczája bir. Szép nagy piaczának emelkedettebb részét a kapuczinusok zárdája, alsó részét a báró Luzinszky családnak ma többek által lakott nagy kastélya, az úgy nevezett „lánczos kastély” zárja be. A most iskoláúl szolgáló megyeház, egy födött lovarda, több eléggé csinos magánház s terebélyes nagy fák árnyában a múlt század végén stylszerűen, szép kertben épűlt gróf Lamberg-féle kastély s ennek terjedelmes melléképületei szegélyezik a piaczot, melynek oldalai fákkal beültetve sétányúl szolgálnak, keleti magasabb része pedig csinos sétahely. A város keleti részének a telkeit egészen a kapuczinusok zárdájáig a jelen század elejéig még erdő borította. Ma szépen művelt szőlők borítják a halmokat, csinos borházak szegélyezik ezek alját. Már az a régi tölgy is kiveszett, melyet mint a régi erdőnek utolsó maradványát őriztek a legutóbbi évekig, csak a kapuczinusok zárdája mögött elterülő szép nagy kert végén van ezeknek egy kis erdőterülete.

Moór két-harmad részben német eredetű, de ma már jobbára magyarúl beszélő lakosságának róm. kath. részét erős vallásos buzgalom jellemzi; a főpiaczot három szent szobra, az útczákat, útszéleket sok kereszt, kápolna s egyéb vallásos emlék díszíti.

A várost környező szőlőhegyek melléke kellemes sétahely, s a városban emelkedő régi temetőhegy, az éjszaki szélén levő emelkedettebb Rókavágás szép kilátást nyújtanak az alant elterűlő városra, annak erdős környezetére, a Vértes és Bakony hegységekbe s arra a nagy síkra, melyen a város éjszaki része fölött az 1848. évi ütközet vivatott.

Kedvelt kirándúló helyek a vasúti állomás mellett levő Egres-tó, távolabb pedig a bodajki fürdő s a csókakői vár rom. A város körűl elterűlő pusztákat szép gazdasági épületek ékesítik, s ezeken a régente ott állott községek romjai helyenként ma is láthatók. Így Timár pusztán a házhelyek s a régi Mária-templom romjai, Felső-Dobos pusztán pedig egy köralakú s árokkal kerített kis váracsnak maradványai emlékeztetnek a régi időkre. E köralakú váracs, melynek köveit jobbára már széthurczolták, valószínűleg még az Árpád-házi időkből ered, mert úgy alakjára, mint építésmódjára nézve teljesen azonos volt a gerencséri várral, mely a megye határán Pusztavám közelében – már Komárommegye határában – fekszik, s mely Árpád-házi királyainknak volt kedvencz vadászó helye.

A Vértes hegységnek keleti lejtői alá vezet a Székes-Fejérvártól éjszaki irányban menő másik útvonal. Székes-Fejérvár határát elhagyva, Borbála puszta mellett halad az út s Zámoly községen át Csákvárra vezet. Borbála puszta ma a csurgói és zámolyi uradalmak közt oszlik meg s most is Árpád völgyének nevezett egyik részében megőrizte máig a hagyományt, hogy hajdan királyi birtok volt.

Zámoly (előbb Zámor) nagy falu, szép uradalmi épületekkel, a gróf Lamberg család birtoka a Vértes aljában. Az a hagyomány füződik hozzá, hogy a menekülő Péter királyt itt fogták el s vakították meg.

Csákvár, a melynek közel 5000 lakosa van, a Vértes oldalával összekötött hullámos térségen terűl el, nyugatról és éjszakról szép szálas erdők koszorúzzák, melyekben a nagy vad ritka bőségben s gyönyörű példányokban fordúl elő.

A Vértesalja Moórnál.
Cserna Károlytól

Erdei a vadakban bővelkedő csákberényi erdőnek a folytatásai. A városban sok iparos van, kik közűl a ritka jó minőségű cserépedényt gyártó fazekasok nagy hírre tettek szert. Különben lakóinak legnagyobb része mezőgazdasággal foglalkozik. A gyönyörű urasági kastély az azt környező s párját ritkító szép park 200 magyar holdat meghaladó művelt területtel, szebbnél-szebb növényzetével, a kertészet minden ágát felölelő változataival, tavaival, a középkori épületek maradványaiból készűlt emlékeivel meglepő hatást tesz, s az ahhoz tartozó számos tiszti lak s egyéb uradalmi épület kellemes külsőt kölcsönöznek az egész helységnek. Nagyban emeli a hatást a gróf Eszterházy Károly egri püspök által épített barokk stylű, római kath. plebánia-templom.

Csákvár a XIV. századig a Csáki nemzetség birtoka volt, de nem azonos az e nemzetség által emelt régi Csáki várral. Az a régi Csáki vár, melyet a hagyomány szerint Szabolcs-vezér unokája, Csák épített, a mai Csákvártól éjszak-nyugatra a megye határszélén Kőhányás és Vértes-Szent-Kereszt között feküdt s a XIII. században már leromboltatott. A mai Csákvár lehet, hogy szintén bírt várszerű építménynyel, legalább ezt következtetik abból, hogy azt a dombot, melyen a református templom áll, ma is várdombnak nevezik. A XVII. század elején gróf Esterházy Miklós nádorra szállott, s mint a csákvár-gesztesi uradalom székhelye ma is a család grófi ágának kezén van. Ennek is köszönheti virágzó állapotát s közintézményeinek legnagyobb részét. A grófi család a gyönyörű kastélyon, parkon s uradalmi épületeken kivűl a ritka szép katholikus templomot építtette, Szent Vincze apáczák által népkonyhával és leánynöveldével összekötött leányiskolát tart fenn, adományaival lehetővé teszi a kath. legényegyletnek s a tűzoltó-egyesületnek fennállását s ezen kivűl Gudi majorja mellett saját költségén földmíves-iskolát tart fenn, melyben a gazdasági munkák minden ágára gyakorlati gazdákat képeztet.

Csákvár után Vértes-Bogláron át, mely ugyancsak a gróf Esterházy család által württembergi németekből telepített virágzó község, Bicskére jutunk, melynek 6000-nél több lakosa van, s nagyságra nézve a megyének harmadik helye. Hajdan a Szerdahelyi család bírta; ezután a Széchyek Balog-várának tartozéka volt a tolnamegyei Tamásival együtt. A XIV. század elején Vitán-vár birtokaihoz csatoltatott, később a török hódoltság megszűntével a gróf Batthyány család kezére kerűlt, de 1848 után gróf Batthyány Kázmértól elkoboztatott, s a korábban nagy uradalmat képező birtoktestek, mint középbirtokok oszlanak meg számos birtokos között. Csakis a régi kastély s nehány nagyobb gazdasági épület emlékeztet ma már arra, hogy egy nagy uradalom székhelye volt. Utczái rendezettek, több csinos ház is van bennök, de városias jellege nincsen. A budapest-szőnyi vasút megnyilta óta kereskedelmi forgalma is élénkűl, s azóta úgy Bicskét, valamint környékét s a közelében levő pár községet a budapesti kirándúlók mind nagyobb számmal látogatják, s nyári lakásúl is mind gyakrabban használják.

Székesfejérvártól éjszaki s illetőleg éjszakkeleti irányban még két nevezetesebb útvonal vezet; az egyik Lovasberényen át Alcsúthra, a másik a Velenczei tó mellett a martonvásári völgyön át a fővárosba.

A székesfejérvári szőlőhegyek nyugati oldalán, Csala pusztán át, hol Kégl Györgynek van csinos kastélya, s a kúnhalmokban gazdag Pátka községet balról hagyva, Lovasberénybe érünk, mely a megyének egyik jelentékenyebb helye s a gróf Cziráky-féle hitbizományi uradalmak székhelye. Régi temploma, mely csínnal van megújítva, Szent-András tiszteletére állíttatott. Az izraelitáknak is itt van egyik legrégibb imaházuk, minthogy e helyütt rég idők óta meg volt engedve letelepűlésök. Ennek tulajdonítható, hogy sok Mózes-vallású lakja, hogy kereskedelme is aránylag igen fejlett. A gróf Cziráky család csinos kastélya, azt környező díszes parkja, jól rendezett uradalmi épületei, szép szántói, jó karban tartott erdei, melyekben egy kis vadászkastély is van, teszik e helyet kedvessé s az útat kellemessé, mely az alcsúthi uradalomhoz tartozó Acsa községen át Alcsúthra vezet. Lovasberényben született az egykor oly híres Saphir bécsi humorista.

Bár az az egész vidék, melyen innen Alcsúthra jutunk, szépen művelt s a gazdasági fejlettség és rendezettség minden kellékével bír, mégis valami megkapó az a látvány, mely Alcsúthon tárúl elénk.

Emelkedett halmokról a vaáli völgynek a láthatár végeig terjedő kies virányai tűnnek itt elénk, melyeket patkó alakban a 13.000 holdat tevő alcsúthi uradalom vesz körűl, szabályosan épített nyolcz majorjával s a földmívelés legmagasabb fokán álló gazdaságaival. A völgyekben pázsithoz hasonló tömött füvű rétek zöldelnek, s egy-egy pataknak vagy érnek ezüstös szalagja szakítja meg a virányos mezőket; a mívelhető lejtők és fensíkok szántóföldekűl használtatnak s szabályos nagy táblákba osztva, minden ízökben a belterjes mívelés szép képét tűntetik föl. A 7.500 holdat tevő szántókon egyenletes hullámokban ringanak az aranykalászok, míg nagy részökön a kapás növények s a legkülönbözőbb takarmányneműek dús tenyészete tanúskodik a gazdaság nagy előhaladottságáról. A répatáblák egyforma zöld sorait, s a nagy négyzetekbe osztott dús tengeri-táblákat, a takarmánybab lilaszín virága, a luczerna-táblák szelíd kék színe, s a messzire vöröslő lóhere- és baltaczim-táblák váltják föl. A halmok magasabb lejtőin apró legelő van, melynek világos zöld színét kellemesen tarkítja egy-egy berek, egy-egy csalit, míg a kúpok tetejére lombos erdők sötéte borúl. S ezt a tarka, változatos képet mint szalagok kötik össze az uradalmon átvonúló széles fasorok, melyeknek mindegyike magában véve is a fatenyésztés egy-egy remeke. Páratlan a Platanus orientalis és Gymnocladus Canadensis fasor, s egy másik fasor, mely csupa Juglans nigra americanából áll; s a szakértőt is bámúlatba ejti az a hársfa-sor, mely a hársok minden faját terebélyes nagy példányokban egyesíti magában. Csak az uradalom éjszak-keleti részén a szent-györgyi majornál tűnnek föl azok a kopár hegyek, meredek sziklafalak, melyek a szomszédos Sóskút község határából nyúlnak ide át s szolgáltatják azt a homokkövet, mely mint sóskúti kő ismeretes és fővárosunknak legjobb építő-anyagát szolgáltatja. Az idylli képet összhangzatosan egészítik ki azok a fínom merino-nyájak, melyek a lejtős legelőkön tűnnek föl, s azok az egyenlő jellegű példányokban ritka innthali s különösen simmenthali tehénfalkák, melyek a vetett takarmány nagy részét hasznosítják, s melyek az uradalomnak fejlett állattenyésztéséről s nagy tejgazdaságáról tesznek tanúságot. Pedig mindez a sok szépség nem a természetnek adománya, hanem a munkának, szakértelemnek, ízlésnek a gyümölcse, egy fenkölt szellem teremtő erejének szüleménye. Nagy emlékű nádorunk, József főherczeg kopár halmokat, kizsarolt földet, nagy részt futóhomokot talált e helyen, midőn 1819-ben ezt az uradalmat a vallásalaptól cserébe vette. Az erdők helyét a legelő marha által lerágott csenevész cserjék lepték el, gyenge legelő volt az uradalom túlnyomó nagy része, csak 1.900 hold szántó volt, a melyből 600 holdat kezeltek házilag robotmunkával, 1.300 hold pedig feles mívelésre volt kiosztva a vidék nem nagy jóllétnek örvendő lakói közt. A nádor teremtő szelleme hozta létre a nagy átalakúlást, változtatta meg a természet, a vidék képét s alkotott – útmutatóúl szolgálván e téren is nemzetének – nemcsak páratlanúl kedves otthont családjának, mintaképet mezőgazdaságunknak, hanem áldó kezét különösen éreztette a vidék népével, melyet korábbi elhagyottságából a jóllét magas fokára emelt a főherczegi családnak folytonos atyai gondoskodása. Főleg Alcsúth a nádornak és fiának, József főherczegnek köszönheti mai jóllétét, előhaladottságát, közintézményeit, ezek, között első rendű színvonalon álló tűzoltóságát, több ágazatban fejlett iparát, melyet a főherczegi család úgy uradalmában, mint személyes szükségleteinél is szívesen foglalkoztat.

Alcsúth és környéke a csaplári erdőből nézve.
Háry Gyulától

Fénypontja nemcsak az uradalomnak, hanem mondhatni az egész vidéknek az alcsúthi park és a főherczegi kastély. Nincs az országnak egyetlen megyéje sem, melyben annyi valóban mintagazdaságot űző uradalom, annyi szép nagyúri lak és park lenne, mint Fejérmegyében: de a mi a kertészeti berendezés magas fokát illeti, ezek között első helyen az alcsúthi park áll.

A 90 kataszteri holdnyi park több halomból álló szép magaslaton terűl el, s központja a főherczegi lak. Görög stylű, egyszerű, de szép épület, homlokzatán négy jóniai oszlopon nyugvó nagy kerti tornáczczal, mely az emeletnyi magasságú tágas ebédlőterembe vezet. Ezt környezik a fogadótermek, a lovagterem, a lakszobák, összekötve az emeleten lévő gyermekszobákkal s a belső udvari személyzet lakosztályaival, míg az épület egyik szárnya a főherczegi udvartartás személyzetének lakásait s a vendégszobákat, másika pedig a könyvtárt foglalja magában s az újonnan épűlt kápolnához vezet, mely valóban nemcsak kiváló építészeti alkotás, hanem műízlésben is ritkítja párját.

A könyvtár telve ritka értékes kiadványokkal, a nagyemlékű nádor becses iratait is magában foglalja, míg a lakszobákban és termekben, különösen a lovag- vagy fegyverteremben a legkülönbözőbb fegyvereknek változatos és gazdag gyűjteménye s néprajzi tárgyak vannak fölhalmozva, első rendű művészek festményei, szoborművei kötik le a figyelmet, s különösen a főherczegi családnak egyes családtagokra vonatkozó emlékei, ezek szobrai, arczképei, saját készítményű rajzai és festményei keltik föl a szemlélőben a kegyeletnek azt a gyöngéd érzését, melylyel ezek iránt az ereklyék iránt nemcsak a család tagjai viseltetnek, hanem a mely tiszteletre indít mindenkit, a ki látja, hogy a főherczegi család tagjai mennyire föléje helyezik minden fénynek és pompának a családi élet bensőségét.

A főherczegi kastély előtti tért a szőnyegkertészet remekei foglalják el s a bámúló szem ritka szép pázsitokon át tekinthet le a tó sima tükréig, melynek tiszta vize kies berkeket környez, buja vízinövényeket hordoz, s a partját környező változatos fák törzsét, helyenként belecsüggő gallyait mossa. A parkban több tó van, melyek közűl az, a mely vízvezetéki tartányúl szolgál, magas fekvésével s az innét a kert völgyületeibe nyíló szép kilátásokkal tűnik ki. A hatalmas vízvezeték nemcsak a park minden pontját látja el dúsan a szükséges vízzel, hanem az a két nagy kút, mely a vizet szolgáltatja, még egy csörgedező patak vízbőségét is növeli és több szökőkútat táplál. Legszebb része a parknak a Mély-út s annak környezete. A fenyők legkülönbözőbb nemei változatosan csoportosítva, buján tenyészve, a kövi rózsák gazdag, húsos levelei, az üde alpesi növényzetnek tarka változata, magas partok előtörő sziklacsúcsokkal, zajosan csörtető patakokkal, dúsan szivárgó forrásokkal, vízesésekkel s azután egy hirtelen emelkedő sziklafal olyan érzést keltenek bennünk, mintha a magas Tátra oly pontján volnánk, melyen az anyatermészet pazarúl egyesítette szépségeit. Csak tovább haladva, midőn újra a kertészet remekeivel, a mindenféle lombfát magában foglaló növényzettel, az állandóan gondozott pázsitokkal, szőnyegekkel, egy-egy délszaki növénynyel s a magasra törő szökőkútakkal találkozunk, csak ekkor látjuk, hogy az a Mély-út, az a híven utánzott alpesi vidék az emberi teremtő erőnek, a művészettel határos kerti mívelésnek mesterséges alkotása. Az alcsúthi park valóban nemcsak a legmagasabb fokú kertészetről, hanem arról a fínomabb műízlésről is tanúskodik, mely a természet minden kincsét képes az aesthetikailag szép megteremtésére egyesíteni. Szebbnél szebb panoráma tárúl elénk a kert minden pontjáról.

Az alcsúthi kastély főhomlokzata.
Háry Gyulától

A parkból a szőlőhegy mellett lombos fasorok árnyában széles út vezet föl egy sík magaslatra a csaplári erdőbe, úgy, hogy annak ez a 450 holdas fensík méltán kiegészítő részeűl tekinthető. A lomb- és fenyőfák buja példányaiból álló erdő csillag alakú s minden ágából más-más gyönyörködtető tájkép tűnik fel előttünk. Alattunk terűl el maga az alcsúthi park, alattunk az uradalmi gazdaságok egy-egy szép kerthez hasonló majorságaikkal, elsurran szemünk a közbeeső faluk háztömege fölött s tekintetünk a messze távolban a budai hegycsoport sötét felhőként kékellő gerinczein, a vaáli völgynek zöldben elmosódó mélyedésein s a Vértes hegység magas szálerdeinek sötétében vész el.

A park és kilátások szépségénél is meglepőbb látvány tárúl elénk, ha a kertészet belvilágába s az üvegházakba tekintünk. Csinosan sorakozó kertészlakok fehérlenek ki a fák lombos sűrűjéből, mert 12 műkertész gondozza a kertet, s két falunak, Alcsúthnak és Doboznak népe seregel ide munkára. Párhuzamosan épített nyolcz üvegház, nagyszerű narancsház s a párját ritkító pálmaház képezik a nagy áldozattal és alapos szakértelemmel fentartott kertészetnek kincstárát. Ezek szolgálnak menedékűl télen a délszaki növényeknek, s ezek rejtik magukban azt a sokféle virág- és növénykincset, mely a világ minden tájáról ide összehordatott. A forró éghajlat banaánjainak, rhododendronainak, azaleáinak, kameliáinak, orchidaeáinak s legkülönbözőbb pálmáinak, úgy szólván minden ritkaságával találkozunk itt, s nemcsak a fajok és példányok sokasága, hanem egyes példányoknak páratlan szép volta teszi ezeket az üvegházakat a szakember előtt is ritka nevezetességűekké. A páros sorban álló üvegházak földalatti folyosókkal vannak összekötve, míg a pálmaházak szintén földalatti folyosókkal egymás közt, s a tetőzetről vezető zárt folyosón át a kastély lakosztályaival állanak összeköttetésben.

A kertészet ily sokféle remeke Alcsúthot nemcsak a megyének, hanem az országnak is egyik díszévé teszik. A kinek alkalma nyílik itt megfordúlni, a milyen gyönyörűséggel telik el az itt látottak hatása alatt, bizonyára ép olyan mély tiszteletre fog gerjedni azon fejedelmi család iránt, mely ezt a remek helyet megalkotta.

Az alcsúthi parkból: részlet a Hortensia-berekből.
Klotild főherczegnő Ő cs. és kir. Fenségétől

Alcsúthtal szomszédos Doboz község, melynek lakosai mind régi nemesek, azonban elszegényedvén, most legjobb munkásai a főherczegi kertnek. Doboz mellett fekszik Tabajd, hol a XVIII. század elején a Rákóczy-féle mozgalomban megyei közgyűlés is tartatott. Tordas tót község; de lakóinak legnagyobb része már magyarúl is beszél.

Alcsúthtól délkeleti irányban a vaáli völgy terül, melynek vizei a vaáli csatornán át Duna-Adony község fölött ömlenek a Dunába. E kies völgy, melyet mérsékelt emelkedésű halmok körítenek, a martonvásári völgygyel nyílik össze. A völgy községei közűl Vaál érdemel különösebb megemlítést nemcsak azért, mert járási székhely, hanem mivel a helyi kereskedelemnek és iparnak is egyik kisebb góczpontja, s ezen kivűl egy nagyobb uradalom a főhelye. Jó fehér bort termő szőlőit elpusztította a filloxera, s a szőlőmegújítás lassan halad, de szorgalmas népe jól mívelt földjeinek s a gyümölcstermesztésének hasznából sok tekintetben pótolja megapadt jövedelmét. Vaálon töltötte gyermek és ifjú éveit és a vaáli erdőről több szép költeményt irt Vajda János jeles költőnk, kinek atyja ott uradalmi főerdész volt.

E két völgy összeszögelése alkotja a Kajászó-völgyet, az ősmonda szerint itt nyugszanak a tárnoki ütközetben elesett Keve vezér hamvai.

A martonvásári völgy a megyének egyik legkiesebb része, Ercsi alatt a Dunára torkollik. Tárnoktól kezdve termékeny halmok szegélyezik, melyeknek egy-egy pontjáról szép lapályokra nyílik kilátás, míg azután a hullámos felszín lejtős rónába olvad át; ennek alján a Velenczei tónak a sukorói és pákozdi magaslatok által szegélyezett tükre csillog. E völgyön át vonúl a budapest-székesfejérvári országút s a Déli vasút vonala. Legszebb helye a 2.200 lakossal bíró Martonvásár, mely a megye leggazdagabb uradalmának székhelye. Zsigmond király nejének, Borbálának adta méneseivel együtt, később a Mária Terézia király által grófi rangra emelt Brunswick család birtoka volt, újabban József főherczeg vette meg. A vasútról szép kilátás nyílik 600 holdas lombos parkjába, melyben a kastély előtt egy nagy tó van. A Brunswick grófi család becses könyvtára s ritka példányokból álló nagy képgyűjteménye volt itt elhelyezve, a képgyűjteményt azonban a család megtartotta magának s az uradalom eladásakor elszállíttatta innen. Temploma s annak kápolnája művészeti tárgyakban is gazdag s különösen Maulpertsch nehány freskója, a ritka szép egyházi ruhák és művészies templomi fölszerelések teszik nevezetessé. Ebben a templomban nyugszik Brunswick Teréz grófnő, a ki egész életét és nagy vagyonát a gyermek nevelés ügyének s a kisdedóvás meghonosításának szentelte. Beethoven itt tartózkodásának (1806) emlékét őrzi a martonvásári parkban egy fa, melyben a nagy zeneköltőnek sajátkezűleg bevésett monogrammja ma is látható.

Martonvásártól kezdve a völgy mentén jól berendezett középbirtokok terűlnek el s Baracskán, Pettenden, Kápolnás-Nyéken, Velenczén csinos úrilakok és úrikertek vannak. Állandó lakhelyei ezek a megyei birtokososztály egy nagy részének, melynek itt tartózkodását a társadalmi érintkezésén kivűl főleg a Velenczei tavon kínálkozó, párjukat ritkító vadászatok teszik kellemessé. A tó két részből áll, a tulajdonképeni nagy tóból, melynek vize állandóan mély és tiszta, s a délkeletre nyúló sekély vizű, helyenként egészen kiapadó nádas tóból. A vadászat mindkét részen fölötte érdekes és eredményes, csakhogy míg a sekély vizű nádas tóban jobbára állásokról történik, a nagy tóban a hajtók és vadászok csolnakainak nagy száma veri föl a vadat. A tó alsó része a Székes-Fejérvártól 7 kilométerre fekvő Dinnyés községig nyúlik. A Velenczei tó partján fekszik Sukoró és Pákozd, mindkettő nagyrészben káptalani birtok; amaz kitűnő cseresznyéjéről, emez boráról nevezetes. Szintén nem messze van a tótól Puszta-Nyék (ma Kápolnás-Nyék község), Vörösmarty Mihály szülőhelye.

A martonvásári kastély.
Cserna Károlytól

A tárnoki völgynek Érd alatti kezdetén kanyarodik délnek a magyar államvasútak budapest-pécsi vonala s az egész megyét hoszszában szelvén, Simontornyánál megy át Tolnába. Evvel párhuzamosan a Duna mentén vonúl ugyancsak az egész megyén át a legrégibb országútak egyike, mely még az Aquincum és Eszék közti régi római út maradványain épűlt.

Ennek az útnak irányában feküdtek a Duna-menti régi római gyarmatok. Jelesűl Batta és Ercsi közt Matrica, Adony helyén Vetus Salina, Duna-pentele helyén Intercisa (némelyek szerint Potenciana). A mai Duna-menti községek közűl fölemlítendő először is Érd vagy Hamzsabég nagy község, melynek egyik fele a Duna partján, másik fele magaslaton fekszik, a honnét gyönyörű kilátás nyílik az Alföld messze rónáira. Itt hált meg II. Lajos Sárkány Ambrús kastélyában, s mikor kedvencz paripáján Mohács felé indúlt, az összerogyott. Valaha várerőd volt, ennek azonban ma nyoma sincs. A török időkben palánkkal volt kerítve. Itt látható, nem messze a Dunától, az e megyében levő utolsó török-kori emlék: egy minaret (torony) egész ép állapotban. A hun monda szerint Érd alatt Battánál törtek be a hunok a római birodalomba; az itt levő százhalmot is a tárnokvölgyi nagy csatában elesett hunok temetkezési helyének tartja a hagyomány; a tudományos kutatások azonban azt látszanak megerősíteni, hogy e temetkezési helyek sokkal régibb eredetűek s a kelták korából származhatnak.

Alább fekszik Ercsi, a megye legnagyobb községeinek egyike 5.700 lakóval. Híres uradalomnak székhelye, mely báró Lilien keze alatt berendezés tekintetében az ország legelső gazdaságainak egyike volt; később a báró Eötvös családé lett. Kastélya és parkja ma sokat vesztett fényéből, de egyes régi római emlékek, így az óbuda-eszéki országútnak egy távolságot jelző köve ma is megvan a parkban. Báró Eötvös Józsefnek itt porladó hamvait koronként ma is kegyelettel keresi föl ifjabb nemzedékünk. A török uralom alatt szintén palánkkal kerített hely volt, melyben a törökök az első török vendéglőt – karavan-szerájt – állították fel bádog tetővel fedve. Erre a helyre s általában a Duna-menti községekre a törökök nagy figyelmet fordítottak, mert a mohácsi vész után ez volt Buda felé a rendes útjok. Ezért az alább fekvő Duna-Adony község szintén nevezetes hely volt; Mátyás király Kinizsynek adta, a kiről átszállt nejére, Magyar Benignára, kinek révén a Kánuzáti Horváth családé lett. Közelebbit nem tudunk ugyan múltjáról, mert csak egy múlt századi külföldi utazó, Lady Wortley Montague említ annyit a XVIII. század elejéről kelt leírásában, hogy a török uralom alatt annyira fontos hely akkor már romokban hevert s az alatta elterűlő részről egész Mohácsig azt írja, hogy erdők borítják, s ember alig fordúl meg rajta. Ma Adony újra jelentékeny hely 4.500 lakóval, járási hivatalokkal, helyi iparral, élénk kereskedelemmel. Ez a fő összekötő hely a Csepel-sziget és Fejérmegye között s Adonyt magát két útvonal köti össze Székes-Fejérvárral. Az egyik Kápolnás-Nyéknél ágazik a budapest-székes-fejérvári útvonalba, a másik pedig Seregélyes községen át egyenesen Székes-Fejérvárra vezet. Az egykor erdőborította helyeken ma a legszebb gazdaságok vannak s Adony ma nemcsak a legnagyobb, hanem a legjobb uradalmak egyikének székhelye, gróf Zichy Nándor birtoka. Előhaladt mezőgazdasága, állattenyésztése s főleg angol ménese, mely úgy a választékos formára, mint a vér nemességére nézve nemcsak legrégibb, hanem egyik legnagyobb ménesünk, elsőrendű helyet biztosítanak részére gazdaságaink között.

Az Adonyon alúl fekvő Duna-menti községek közűl nevezetesebbek még Rácz-Almás és Duna-Pentele, az előbbi szép magaslaton, az utóbbi kies vidéken fekszik s részben egy római város romjain épűlt. Mindkét helyről a legszebb kilátás nyílik Fejérmegye alsó részére, Tolnamegye nagy részére, a Duna folyására s az átellenes Pestmegyére. Gazdaságuk és dunai kereskedésök fejlett, jó boraik messze vidéken híresek voltak, lakóik közt sok a dunai halász. A két község között feküdt Szigetfő, más néven Tikus község, melynek temploma a most is Szent kút néven ismeretes helyen volt. Révjét már Szent István idejében használták, ezen kelt át a mogyoródi csatából menekűlve Salamon király (1074) a Dunán túli részekbe.

Duna-Pentelét Nagy-Perkátán és Seregélyesen át országút köti össze a megye székhelyével. Nagy-Perkáta jelentékeny község a megye legtermékenyebb fensíkján. Földmívelése virágzó, állítólag itt terem a megye különben is híres búzájának legaczélosabbika. Terjedelmes uradalom székhelye, melyet ritka szép merino juhászata tesz nevezetessé; ez uradalom a gróf Győry család női ágának tulajdona. Seregélyes korábban szintén egy nagy uradalomnak központja volt, mely azonban jelenleg a gróf Zichy család több tagja közt megosztva kezeltetik. Népe földmívelést űz. A község szélén, egy régi tölgyerdő mellett nagy kastély és terjedelmes park van.

A Duna mentén végig vonúló országútból a megye határán Duna-Földvár mellett kiágazva Herczegfalván és Sárosdon át még egy megyei út vezet Seregélyesen keresztűl Székes-Fejérvárra. Herczegfalva a megye legnagyobb községeinek egyike. Nagy pusztai birtokát a zirczi apátság telepítette be a század elején nagy részt Zircz környékéről átköltöztetett németekkel s József nádor tiszteletére, kinek kőszobra ékesíti a falu főútczáját, Herczegfalvának nevezte. Fasorokkal beültetett széles útczái, kertek által elválasztott házsorai nagy védelmet nyújtanak a tűz ellen. A község lakói, kik különben is terjedelmes és jó földbirtokukat még egy szomszédos puszta megvétele által is gyarapították, kiterjedt mezőgazdaságot folytatnak s általános jóllétnek örvendenek. Herczegfalvának uradalmi birtokrésze a zirczi apátság 42.000 holdnyi előszállási uradalmához tartozik, mely Herczegfalva közelében terül el. A házilag kezelt gazdaság, mely legnagyobb uradalmaink egyike, czélszerűen beosztott majorjaival, híres lótenyésztésével, nagy ménesével, melyben magas vérű, nehéz hintós lovakat tenyésztenek, s nagy magyar törzsgulyájával tűnik ki, mely mellett újabban a kevésbbé jövedelmező juhtenyésztés korlátozásával; a szarvasmarhák hízlalására s a nyugati marhafajok tenyésztésére is mind nagyobb gondot fordítanak.

Herczegfalva mellett éjszaknyugati irányban fekszik Nagy-Lók község, mely hozzátartozó pusztáival a gróf Zichy nemzetség egyik nagyobb uradalma, s melyet a rendszeresen űzött gazdálkodáson kivűl különösen az tesz nevezetessé, hogy az itt folytatott ásatások alkalmával fedezték föl azt a nagy urna-temetőt, mely bronzkori emlékeinknek egyik legteljesebb és tanúlságosabb képét tárta fel. Ettől éjszakra fekszik Sárosd község, melynek a gróf Esterházy család csinos kastélya és kertje a nevezetessége. Éjszakkeletre pedig Nagy-Hantos község id. gr. Zichy Nep. János kastélyával és kitűnően kezelt uradalmával.

Székes-Fejérvártól két, majdnem párhuzamos út visz déli irányban Tolnamegyébe a Sárvíz csatorna völgyének keleti és nyugati oldalán. Kun és besenyő telepek feküdtek egykoron ezek mentén, de jobbára mind elpusztúltak a török uralom alatt. Tölgye, Csőszi, Töbörcsök, Szent-Ágota, Tatárfalva, Karácsonyszállás, Előszállás, Gallostelke, Zedreg, Menyőd egykoron mind virágzó község helyén ma pusztai birtokok vannak, jobbára nagy uradalmi gazdaságok, s csak egy-egy templomnak rommaradványa emlékeztet a régi időkre. Itt feküsznek Aba, Sár-Keresztúr, Sár-Bogárd, Alap, Czecze, Alsó-Szentiván, Vajta községek, többnyire középbirtokos lakosokkal. Kisebb terjedelmű, de jól fölszerelt majorok, csinos kertek, kényelmes úrilakok sűrűn váltják fel egymást s közbe-közbe egy-egy nagyúri park és kastély képezi központját a községek között elszórt terjedelmes pusztákból alakított nagyobb uradalmi birtokoknak. Vajtán gróf Zichy Nándornak, Felső-Szent-Ivánon gróf Zichy Jenőnek szép parkjai s újonnan épűlt csinos kastélyai vannak, melyek műkincsekben is gazdagok; Hörcsök pusztán gróf Zichy Pálnak és Nagy-Lángon gróf Zichy Jánosnak nagyobb szabású kastélyai ritkítják párjukat.

Az Annavárnak nevezett hörcsöki kastély góth stylben az ötvenes övekben épűlt egy korábban legelőnek használt puszta területen; szép arányainál, minden izében művészi kivitelénél, kényelmes beosztásánál fogva a hasonló építkezések egyik legsikerültebbjének mondható. Magasabb műizléssel berendezett park veszi körűl, melyen túl vannak az uradalmi gazdaságok. Mezőgazdasága a legelőhaladottabb mintagazdaságok egyike, mely tulajdonosának ritka szakértelméről tanúskodik.

A nagy-lángi kastély e század elején épűlt, homlokzata oszlopos, termei rokoko-ízlésűek, nagy kapubejárata, izléses lépcsőháza, s mintegy száz szobája, gyönyörű boltíves istállói, kényelmes melléképületei vannak A legnagyobb szabású úrilakok egyike, melyet száz holdra terjedő gyönyörű park, ezen kivűl az uradalmi tiszti épületeket magukban foglaló parkszerű remészültetvények, egy szép szigettel díszlő nagy tó, s a mintegy százhúsz hold kiterjedésű fáczános kert környeznek. Az angol parkban levő s a kastély előtt elterűlő rózsa-ligetek, köralakú nagy szőnyegágyak, s főleg gyönyörű üvegházai, külön pálmaháza, ananászháza műkertészetét első rendű színvonalra emelik. A lángi nagy uradalom régebben a legszebb mintagazdaságok egyike volt, a legfínomabb juhtenyésztést űzte s a ma Adonyban levő híres ménest tartotta. Ugyanezen uradalomhoz tartozik Föveny puszta, hol egy római telep állott, s hol sok régiséget találnak. Kun-László hadai itt a pártos főurakkal egykor nagy csatát vívtak.

Déli irányban ezen alúl fekszik Káloz község, mely néhai gróf Zichy Edmund nagy uradalmának székhelye volt, most örökösei birják; délkeleti irányban van Sárbogárd községe értelmes, jó módú földmívelő gazdáival, magasabb míveltségű kisbirtokos osztályával. A 4.300 lelket számláló község a járási hivataloknak székhelye.

Székes-Fejérvártól délnyugati irányban is nagyobb uradalmak feküsznek, melyek nagy hatással vannak arra, hogy a jó módú földmíves nép különben is termékeny földjeit a legokszerűbben míveli s az állattenyésztés terén is nagy előhaladást tesz. Itt fekszik Sár-Pentele, a gróf Széchenyi család birtoka, hajdan az alsó-pannoniai római vallási életnek fő helye. Itt találták azt a híres régi fogadalmi követ, melyet az alsó-pannoniai papság emelt Jupiter Dolichenusnak. Sár-Pentelén túl Szent-Mihály községe fekszik gróf Zichy Jenőnek csinos földszintes kastélyával s terjedelmes parkjával; azontúl pedig egészen a megye határán Nádasd-Ladány, gróf Nádasdy Ferencznek újonnan épűlt kastélyával, melyben a család kép- és levéltára van. Ez is a legremekebb e nemű épületek egyike, melynek árnyas parkja a természet bujaságát egyesíti a kertészet remekeivel. Általános érdekeltséget kelt az a Révy mérnök által készített nagy vízmű, mely rétöntözésre fog használtatni. A Székes-Fejérvártól délnyugatibb irányban Veszprémmegyébe vezető út Szabad-Battyán és Polgárdi községeken visz keresztűl. Mindkettő jó módú nagy község, értelmes, vagyonos földmívelő lakossággal, szép uradalmi majorságokkal, gazdag szántóföldekkel. A Batthyány nemzetség régi birtoka Polgárdi, gróf Batthyány Géza szép kastélyával, gyönyörű nagy parkjával. A két község közt fekszik a 220 méter magas Somlyóhegy, hajdan szintén híres római telep. A hegy tetején gróf Batthyány Géza eszközölt nagyobb kutatásokat, és ásatásai sok régi műemlékkel, sok tanúlsággal gazdagították régészetünket. Sok érdekes régi sírhely, X–XI. századbeli gyűrű, ékszer, kereszt kerűlt fölszínre. A talált kincsek legnevezetesebbike az az ezüst tripos, mely nemzeti múzeumunknak egyik legbecsesebb római kori műemléke.

A Somlyó-hegyről gyönyörű kilátás nyílik egyfelől Veszprémmegye magaslataira, kies völgyeibe s a Balaton által szegélyezett rónáira, másfelől a Sárrét lapálya terűl el lábainknál, s csinos falvainak, szép pusztáinak változatos gazdag síkja fölött vesz el tekintetünk a Duna által öntözött Alföld délibábos rónáján; éjszaki irányban Székes-Fejérvár tornyai csillognak, s mögöttük a megye emelkedettebb részének, a Vértes és Bakony hegységnek erdős sötéte zárja be a láthatárt.

Az érdi török torony.
Cserna Károlytól

Rábaközi népviselet.
Vágó Páltól

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem