A Mecsek környéke.

Teljes szövegű keresés

A Mecsek környéke.

Munkára menő aratók.
Vágó Páltól
Annak az arany almának, melyet a magyar király tart kezében, egyik legszebbik gerézdje. Három vármegye, de a melyet Magyarország három nagy vize, a Duna, Dráva és Balaton egy háromszögbe egy egységes tartománynyá foglal, s melynek a természeti határok által megszabott egységét földje, népe, nyelve, története még szilárdabbá tették.
A nagy Alföldtől a Duna választja el, s a ki átlépi e folyót, azonnal tapasztalja a nagy különbséget, sőt ellentétet, mely van az Alföld és a régi Pannonia, közelebbről a régi Pannonia ezen része között. A határtalan síkság elnyugszik a Dunánál; a túlsó partok hosszában vonúló halmokon, és a halmok lábánál szőlős lejtők, erdős ormok, kőből, téglából épült városkák hegyoldalban magasló tornyaikkal; kövezett, sokszor kegyetlenűl kövezett útczájú városok tekintgetnek át a szemközti part széles rónáira, terjedt községeire.
A mily egyhangú oda át minden, olyan változatos emitt; még a nép is. Amott szűkszavú, komoly, rátartó: emitt előzékeny, nyájas, beszédes. Amott kevés eltéréssel barnát, sötétet kedvelő, egyforma szabású népviselet: emitt vidékenként, fajonként változó, színekben úszó, alakzatában művészien leleményes. Amott mindig rövid a nap: emitt a legszorgosabb munkaidőben is kész szívvel szóba állnak veled. Amott lepedőbe kötött nehéz butyrát a hátán czipeli az asszony, de csak a szegénye: emitt szegény és jómódú fejére emeli a nagy ebédes kosarat vagy vizes dézsát, és megy hegynek föl, völgynek le, egyenesen, délczegen és gyorsan, két kezét lóbázva vagy egyenesen leeresztve. Ott fuvarosod mérföldekig hajt egy szó, egy mozdulat nélkűl, mint a gép: itt egész úton szót szóra vet, és zsarolja tőled az államtitkokat. Amott földből vert, vályogból rakott, kevés díszítésű, de mindig fehérre meszelt házak, kezdetleges kerítésű kopasz udvarok: emitt ízléssel alkotott, s több kényelemre számított tornáczos hajlékok; fát, virágot nevelő, jól kerített belső telkek; amott fél országra terülő puszták behintve tanyákkal: emitt falvakkal vetélkedő pinczesorok a falvak fölött; amott homokbuczkák lánczolata pótolja a „högyet”, a hogy az alföldi ember a legkisebb emelkedést is tiszteli: emitt nem is hegy, ha kereket nem kell kötni lejtős útján; amott a „bokorfa” is erdőszámba megy: emitt nem is erdő, ha föl nem ér egy falu határával. Amott nádasok, belvizekből táplálkozó tavak, lápok, legfeljebb erek: emitt patakok, zúgók és siók alkotják a vízrendszert. Amott szikár madárhúsú, de jó futó lovak és sovány szarvasmarhák, közönséges birkafaj: emitt ló és marha göbölyre hizlalva, de nem igára, hanem jó pénzre nevelve. Amott semmi nyoma a régi feudalismusnak; az uradalmi puszták mintegy elenyésznek a terjedelmes parasztbirtokok között: emitt nagy uradalmak, nagyszámú közép és főbb nemesség, és urbérileg rendezett községek. Amott nagy népes helyek félnapi járásra egymástól: emitt egymást kiáltó apró falvak, hogy a kakas-szó is áthallik. Amott változóbb: itt egyenletesebb éghajlat. Amott ember és természet egyszerűbb és nyersebb: emitt mesterkéltebb és nyájasabb.
Ez a szép kis tartomány, mint említve volt, három vármegyét foglal magába: Tolnát, Somogyot és Baranyát. Tolna és Baranya a történetben rendszerint együtt szerepel, egy a sorsuk is; még inkább együtt jár a példabeszédben, mert a ki bejárta Tolnát-Baranyát, az a világlátott ember. Messze esett mind a kettő az ország egykori tudományos vagy társadalmi főbb helyeitől: innét van a példabeszéd. Somogynak, mint még távolabbi vidéknek, mint látni fogjuk, még bővebben kijutott az éles jellemzésből. A három vármegye 15.300 négyszögkilométer területén kerekszámban szólva 900.000 ember lakik, még pedig 635.000 magyar, 215.000 német, 50.000 horvát és szerb. Vallás tekintetében a népesség csaknem hasonló arányban oszlik meg: 640.000 római katholikus, 152.000 református, 64.000 ágostai evangelikus, 14.000 görög keleti és 30.000 izraelita. Megemlíteni is fölösleges, hogy a református lakosság némi kivétellel itt is tiszta magyar; de a római katholikusok is a legnagyobb részben – majdnem 500.000 – tiszta magyarok. Az ágostai evangelikusoknak mintegy fele német, másik fele, felső Tolnában és keleti Somogyban szintén magyar, sőt ős nemesség.

Drávai malom.
Greguss Jánostól
A terület három oldalát határoló három nagy víz közűl egy külön czikk a Dunát már ismertette, a Balatonról egy másik fog szólani; így e helyen csak a Drávát mutatjuk be, Magyarország czímer-folyói egyikét, a legkisebbet a négy között (Duna, Tisza, Dráva, Száva), egyszersmind a leggyorsabbat és legrakonczátlanabbat. Tirol havasából eredve és a Somogyság délkeleti sarkánál a Murát is magával ragadva, kígyózva kanyarog le Bélyéig (Eszék), hol a Dunába rejti nyughatatlan fejét. A merre megy, mindenfelé ágyat vet magának, s jobbra-balra holt Drávák szegélyezik útját, melyekkel mint egy pajkos gyermek a nevével, tele firkálja a partokat: „Itt járt a Dráva”; felszaggatja vagy eltemeti a két ország határczölöpeit; most innen, majd amonnan csap el egy szeletet a másikhoz, aránylag jóval többet a túlsó részből, mint megfordítva. Innen van, hogy a horvát-szlavon királyság szélei mérföldenként sűrűn átszögellenek a balpartra, Magyarországba, s Csurgó és Berzencze alatt példáúl körűlbelűl 60 négyszögkilométernyi terület, a Répás sziget, mintegy ölébe esik Somogynak; innen van az is, hogy partja egész hoszszában sehol község nem épűlt partján. Gyors és váratlan áradásainak játékszer a védgát, a kitépett fákat széles árteréről felgyűjtve, sodrába hordja, fejjel buktatja mélységeibe, ágaikat fövenybe temeti, fölszínén éveken át rothadoz a felűl kerűlt gyökérzet, végre csak a kopasz törzsök sötétlik a víz-szín alatt a hajók veszedelmére. Nem oly szép, mint a Száva, nem oly nyilt, mint a Tisza, nem oly élénk, mint a Duna; erdők között bujkáló, hajókra ásítozó, hídakat áskáló, útonálló folyó. Még fürdésre sem jó; zátonyt vet ma ott, hol tegnap még örvényezett, s a hol tegnap még „gyermekek lábalták, ma mélység kiált mélységet; kivált egy kis áradás után a parti lakó is alig ismer a tegnapi Drávára. Nem egyesíti, hanem külön választja melléke népeit. Még a malom sem összekötő kapocs, nem találkozó helye a parti lakóknak, mint a Dunán. Rideg unalommal kél s merül iszaptól zöldűlő kereke a zúgó habokba, míg bent a molnár szálkás fehér halat szárít rostélyon, azután felsöpri a parazsat és sós pogácsáját unatkozva süti a publika (nagy fekete cserép borító) alatt. Harangszót ritkán hall, tornyot keveset lát; mindennapi ösmerősei a halászmadarak, egy-egy ritka vidra vagy körűltekintő róka; tűzi fával vagy épületfákkal és rohitsi vízzel megrakott tutajok, melyek vigyázva lejtenek Eszék felé; óvatos gőzösök, melyek a két part dús terményeit emelik tovább.
A háromszögű területnek tehát ez a folyam az alapvonala; közepén pedig egy hegycsoport terül el: a Mecsek, mely Baranyamegye éjszaki részét borítja e néven, maga körűl mindenfelé kieregetvén ágazatait. Somogyba átnyúló bordái a szigetvári járást Zselicz néven futják be árnyékos erdős halmaikkal; apró falvak és díszes kastélyok tornyai villognak e völgyek százados fái közűl, s kolostorromok sárgúlnak a tetőkön. Másik ágazata Mágocstól Lengyel felé Tolnamegyébe szökik ki, mindenütt együtt futva a Somogyból kivándorló Kapossal föl Simontornyáig, és Regölytől Török-Koppány felé egy alig észrevehető oldalágat bocsátván ki, ezzel a Mecsek hegyrendszerébe foglalja a háromszög csúcsában a Balatonra dűlő karádi csoportozatot. Harmadik ágazata éjszak-keleti irányban szintén Tolnamegyébe ereszkedik, s országunk egyik legszebb hegyi útját hordozva gerinczén, a tolnamegyei termékeny völgységet őskori sírjaival balkézre hagyva, lugaskoszorúzta homlokát a Dunának szegzi, föl Szegszárdig. Ott nem mehet tovább, útját állja a Sárvízbe siető Hidas patak. Még délfelé is jut két szép fekvésű hegysor, a siklósi és a batinai. Két szép fia a Mecseknek; az utóbbi már a Dunában mossa lábát, mint egy kifáradt bujdosó. Hosszú útja volt a déli Alpesektől idáig.
Még Somogy délnyugati sarkán, a befutó Drávára dőlve emelkedik a zalai hegyeknek egy mindjárt el is simuló ága. Alacsony dombozatán ritka és drága gyümölcsfajok gazdagon tenyésznek; lábainál a jóború Zákány, a gesztenyés Iharos-Berény, és a múzsák csinos kis tanyája, Csurgó.
Az egész tartománynak majdnem fele részét ekként beborítják a hegyek, gazdagok szőlőben, gyümölcsben, erdőkben, kövekben és változatos tájképekben.
Még gazdagabb a síkság, a területnek a nagyobbik része. A Duna és Dráva menti lapályok Tolnában és Baranyában vannak; de síkságnak nevezzük az egyenes földű Somogyot is, melynek rónája – igazabban hullámos alakzatú fensíkja – három sarkán három hegycsoport által határolva, a Balatontól a Dráváig terjeszti homokos, vagy sárga és fekete agyag, de egyaránt gazdagon termő talaját.
Az egész területen, a hegyek sziklás gerinczét kivéve, alig van hasznavehetetlen rész; kötetlen és sívó homok kevés, szíkes föld semmi. Jó élő föld; ebben van magyarázata a tartomány nagy népességének, mely ma is jelentékeny, de a régibb időkben, midőn belharczok még nem bolygatták meg, és külső támadások ellen századokon keresztűl óvta helyzete, még örvendetesebb volt. 36.000 házhelyével (füst, porta) ugyanis, melynek majdnem fele – 15.000 – magára Baranyára esett, a XV. század végén ez volt az ország legnépesebb területe.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT