Kolozsvár. Többek közreműködésével
Kolozsvár.
Többek közreműködésével
Többek közreműködésével
A Bihar-hegység éjszaki részét a Sebes-Körös völgye szegi be, melyen egy országút s a nagyvárad-kolozsvár-brassói fő vasútvonal halad az egykori Erdély fővárosa, Kolozsvár felé. A szakgatott gerinczű mészszirtek változatos alakzatai, a szűk völgy fenekén meredek sziklafalak közt rohanó Sebes-Körös zúgása, a minden pillanatban változó tájképek sorozata meglepően hatnak az Alföld felől étkező útasra, a ki egyre jobban érzi, hogy immár az anyaország erdőn túli részébe, a bérczes Erdélybe jutott.
Csucsánál áll meg először a régi Erdély földjén a vasúti vonat. Itt, a kissé kiszélesedő völgy ölén fekszik a község, melynek a vasúti állomás mellett füstölgő fűrészmalma a környező havasok fáját dolgozza föl, keleti végén pedig egy kis hegyi várhoz hasonló díszes nyári lak hívja föl figyelmünket arra, hogy az élénk forgalmú hely egyúttal fejlődő nyaraló telep is. Csucsát elhagyva, Kis-Sebes mellett haladunk el, melynek kőbányáiból fejtik a kitűnő útczaburkoló anyagúl szolgáló dáczit nevű követ. Kis-Sebestől délkelet felé már messziről föltűnik a Sebes patak balpartján egy magaslaton Sebesvár festői romja, melylyel átellenben egy régi római castrumnak nyomai láthatók. E történelmi emlékek között rohan alá a Sebes pataka, mely aztán a Körössel egyesűlve, mint Sebes-Körös folyik tovább nyugat felé. Ezentúl a völgy kitágúl s Bánffy-Hunyadot elérve, Kalotaszeg szelidebb vidékére érünk. Innen kezdve ismét magasabb hegyek következnek, hol az út megint emelkedik s följutva a Körös és Szamos közti vízválasztóra, Sztána állomáshoz érünk, a hol olykor nagyobb földcsuszamlások zavarják a közlekedést. E vízválasztónak csaknem a tetején, szép árnyas erdőség közepett nem régiben csínos nyaraló-telep keletkezett, honnan gyönyörű kilátás nyílik éjszak felé a mélységben kanyargó Almás völgyére s a nagy-almási úgy nevezett „Dezső-vár” festői romjaira. Sztánától nyugatra egy völgyöbölben fekszik Zsobok falu, a melyet „zsoboki márvány”-nak nevezett gipszes kőzete tesz nevezetessé; dísztárgyaknak dolgozzák föl ezt a szép kőzetet, melyet igen jól lehet esztergályozni és politurozni. A sztánai vízválasztón túl, a Nádas patak völgyében Egeres környékén gipsz- és barnaszén-telepet találunk, nagyobb szabású gipsz-gyárral és szénbányával. A faluban levő régi kastély egykor Bocskay István fejedelemé volt. Egerestől nyugatra s nem messze van Jegenye falu mellett a jegenyei fürdő hideg forrás- és vasláp-fürdőkkel; melyekhez a szükséges vaslápot a közeli Vásártelkéről hordják. A Nádas völgyében még egy pár kisebb-nagyobb községet elhagyva, csakhamar a Kis-Szamos völgyében fekvő Kolozsvárra jutunk.
Kolozsvár a Kis-Szamos két partján terűl el. Déli része a Felek hegy lankájára is fölhúzódik, míg a szemben fekvő éjszaki oldalon a Hója, Rákóczy-hegy és a Kőmál nevű szőlőhegyek választják el a Nádas völgyétől, mely e dombsor legkeletibb pontjának, a Fellegvár dombjának lábánál egyesűl a tágasabb Szamos-völgygyel. Éjszakra, túl a Nádas patakán a Brétfő, Csillag és Szent-György hegyek szőlős, gyümölcsös kertjeinek zöldelő lombjai zárják el a kilátást, míg kelet felé, a Szamos-völgyétől jobbra a Mezőség dombos vidéke terjed.
Kolozsvár főtere a Bánffy-házzal és a Szent Mihály-templommal.
Háry Gyulától
A mai Kolozsvár helyén a Kr. u. II. században Napoca municipium állott, mely, mint a római leletekből következtetni lehet, nemcsak Kolozsvár mai belvárosának egész terűletére kiterjeszkedett, hanem a Szamoson túl is egészen a Kőmál nevű szőlőhegyig elhúzódott. Mikor a rómaiak a mind nagyobb erővel ismétlődő barbár betörések elől a III. század vége felé Dáciából elvonúltak: Napoca is elpusztúlt.
A magyarok bejövetele után a római telep helyén, mindjárt a királyság első századában ismét vár keletkezett Kolozsvár, s ez adott nevet a megyének is, melyet legrégibb vármegyéink közé kell számítanunk, bár ispánjával oklevélben csak III. Béla korában, 1175 körűl találkozunk. 1263–1272 közt V. István e vár mellé „vendégeket” vagyis jövevényeket telepített és megajándékozta őket némi kiváltságokkal, hogy csak bizonyos meghatározott módon adózzanak és katonáskodjanak, önálló törvénykezéssel bírjanak és papjukat szabadon választhassák. E jogokat, melyek az utolsó Árpádok uralkodásának zavargós idejében sokszor megcsorbúltak, 1316-ban megerősíté V. István szépunokája, Róbert Károly. Zsigmond királynak is sokat köszönhet Kolozsvár. Ő részesíté polgárait a budaiak kiváltságaiban, ő mentette föl kereskedőit minden vám és adó alól még az ország határain túl is, ő tette szabad királyi „kulcsos” várossá és alatta kezdették meg a régi Ó-vár befoglalásával egy sokkalta nagyobb vár épitését. Egy század telt bele, míg ennek falai kiépűltek. Hosszaságuk két kilométer volt, majdnem négyszöget alkottak, s a XV. században három kapu vezetett át rajtuk: a középkapu (ez volt a főkapu), a monostori kapu és a hídkapu; továbbá négy ajtó; a kapuk és ajtók fölött pedig huszonegy torony és bástya volt. Mindezekből, ma már nagyobb részt átalakítva, csak hat bástya áll fönn s ezek között legépebb az ötszögű Bethlen-bástya, melynek fala alúl 3 méter vastag, s fülkéi 16 ágyú elhelyezésére voltak alkalmasak.
A Hunyadiak is nagy pártfogói voltak a városnak. Hunyadi János élte utolsó évében (1455) az ó-vári Domonkos-, most Ferencz-rendi templom föntartására alapítványt tett. A templom idő folytán átalakúlt, de fönmaradt a csúcsíves sekrestye és a kolostorban a folyosók egy része, továbbá a refectorium, melynek mennyezete egyetlen pilléren nyugszik. Kolozsvárt született Hunyadi János második fia, Mátyás király, 1440 február 23-án az Ó-várban Kolb István nevű polgár házában, hol anyja, Szilágyi Erzsébet akkoriban szállva volt. A ház ma is fönnáll; két oldali és hátsó része renaissance-korbeli építményekkel van kiegészítve. Ezt a házat Mátyás király, – ki szerette emlegetni, hogy kolozsvári születésű, – 1467-ben tartozékaival együtt minden közteher és adó alól fölmentette; utóbb pedig I. Rákóczy György a városnak ajándékozta, mely 1900-ban helyreállíttatta. A nagy király emlékéhez fűződik e korból a ferenczieknek farkas-útczai, torony nélküli, csúcsíves temploma is, melyhez helyet a király akaratára a város 1486-ban adott.
A Hunyadiak korában kezd a város kormányzásában a magyar lakosság is részt venni. Sok viszálkodás után a magyar és szász lakosok 1458-ban megegyeztek, és Budán Szilágyi Mihály kormányzó előtt nehány nappal utóbb, a mint Mátyást királylyá választották, megállapodtak, hogy ezentúl magyar és szász egyformán vegyen részt a város kormányzásában. Ettől kezdve évenként. fölváltva magyar és szász a bíró. A tanács hat magyar és hat szász esküdtből alakúl meg; a külső százas tanács is fele részben magyar, fele részben szász. Ezt az egyezséget aztán 1468-ban Mátyás király is megerősítette.
Mátyás király szobra.
Háry Gyulától
A sok kiváltság, melyet a XIV. és XV. század folyamán királyainktól kapott, népes és jómódú várossá tette Kolozsvárt. Ekkor már 16 czéh volt itt; később jóval több lett. Úgy látszik, hogy a mészárosok czéhe volt a leghatalmasabb, mert az övék volt a templom főoltára, s ők őrizték a város főkapuját, a középkaput, a mint hogy középkori szokás szerint minden kapu, minden bástya egy-egy külön, vagy több egyesített kisebb czéh őrizetére volt bizva, s azok gondoskodtak saját költségükön – mint példáúl a Bethlen-bástyánál a szabók – a védelmi eszközökről.
Legelőkelőbb czéh kétségkivűl az ötvösöké lehetett. A történetkutatók 1453-tól a XVII. század végeig több mint 400 kolozsvári arany- és ezüstműves nevét állították össze, mely neveknek több mint fele magyar, a mi azt bizonyítja, hogy a régi Kolozsvár nagy fejlettségű kéz- és műiparában kiváló rész jutott a magyar elemnek. A kolozsvári ötvösök még külföldről is kaptak megrendeléseket s a fejedelmek idejében azokat a drága ajándékokat, melyekkel az erdélyi fejedelmek a szultánnak és más idegen uralkodóknak kedveskedtek, majdnem kivétel nélkül ők készítették.
Kolozsvárott a XIV. század második felében a festészet és a szobrászat is szépen virágzott. Ez időben élt itt Miklós mester, képíró, kinek fiai, Márton és György, elsőrangú bronzöntő szobrászok voltak. Az ő kezök alól kerűlt ki Szent Györgynek az a bronz lovas szobra, mely ma Prágában a hradsini várpalota egyik udvarának kútját díszíti. (Rajza e munkában „Csehország” II. részének 349. lapján van közölve). Ők készítették 1370-ben Szent István, Szent Imre és Szent László bronz szobrát is, melyek a nagyváradi székesegyház előtt állottak, majd 1390-ben ugyancsak, Nagy-Váradra Szent László lovas szobrát szintén aranyozott bronzból.
A XVI. századi szomorú idők sem akasztották meg Kolozsvár gyarapodását. E század utolsó tizedeiben Kolozsvár, szemtanúk elbeszélése szerint, nagy és gazdag kereskedő város volt, melyet három nagy külváros körített. Népén meglátszott a szorgalom és jómód. A belváros házai átlag kőből épűltek, útczái szépek voltak, „nem volt annál kellemesebb lakás Erdélyben”. „Falai – jegyzi meg folytatólagosan a történetíró Szamosközy – ellentállhatnak bármi ellenségnek, és polgárai, ha a szükség úgy kivánja, a védelemhez is értenek.”
A város polgárai mindinkább elmagyarosodtak. Elősegítette ezt a reformáczió itteni sajátságos fejlődése is. A magyar korona terűletén Luther első hívei az erdélyi szászok voltak. A míg János király élt, ki buzgó katholikus volt, s a míg Fráter György vezette a kormányt, az új hit a szász földön túl nem terjedt; Fráter György bukása után azonban rohamosan haladt előre Kolozsvárt a vallásújítás; élén Dávid Ferencz, a már magyarrá lett szász plebános állott. Eleinte Luther tanát vallá és vele együtt a város is; majd Kálvinhoz hajlott; végre áttért, magával ragadva polgártársait (1566), az olasz Socini tanához, mely mint a régi arianus hit, a Szentháromságot tagadta, s azért az ez alapon támadt felekezet mai napig az egy istent hívő, unitárius nevet viseli. E tannak megnyerte János király fiát, az ifjú János Zsigmond választott királyt; s a maros-vásárhelyi országgyűlés 1571 január 14-én kimondván, „hogy az Isten igéje mindenütt szabadon prédikáltassék, a confessióért senki ne bántassék, se prédikátor, se hallgatók”, törvénynyel megengedte e vallás gyakorlatát is. Ezzel a vallással azonban Kolozsvár teljesen elszakadt az orthodox lutheránus szászságtól. Alig száz év alatt egészen magyar várossá lett; sőt bizonyos fokig ez időben a magyar szellemi élet vezetője. Ennek a fejlődésnek egyik fő embere, az unitáriussá lett szász Helth Gáspár – ki magát magyarúl Heltainak nevezé, – nyomdájával valódi irodalmi tűzhelyet alakított Kolozsvárt. Itt jelent meg a század typikus irodalmi alakjának, Tinódi Sebestyénnek verses Krónikája; s később sem hanyatlott a kolozsvári nyomdászat, sőt a XVII. század végén Tótfalusi Kis Miklóssal még inkább emelkedett.
Mátyás király szülőháza Kolozsvárt.
Háry Gyulától
János Zsigmond halála után a katholikus irányzat megint erősbödni kezdett; János Zsigmond utódja ugyanis Báthory István lett, a ki Erdélyben és a Részekben testvérével, Kristóffal, úgyszólván egyedűl maradt meg a főurak közűl a római katholikus hiten. Báthory István a katholikus egyház erősítésére jezsuitákat telepített Kolozsvárra, nekik adta a farkas-útczai elpusztúlt Ferencz-rendi kolostort és az ahhoz tartozó templomot, mely ma a reformátusoké; s azt akarván, hogy vezetésük alatt egyetem legyen, e czélra a Kolozsvár szomszédságában levő ősrégi kolozsmonostori apátságot adományozta nekik; 1653-ig bírták ezt, míg az Approbatákkal Erdélyből ki nem tiltották őket. Lényeges változást Kolozsvár vallási életében a jezsuiták működése nem okozott. A város vezető elemeinek többsége unitárius maradt; s e vallás mellett a XVII. század első felében, különösen I. Rákóczy György kora óta a helvét hitvallás emelkedett föl s nyert teljes egyenjogúságot a községi életben az unitáriusokkal.
A zavarok, melyeknek színhelyévé a XVI–XVII. század fordúlóján Erdély lőn, Kolozsvárt sem kimélték meg, de nagyobb kárt nem tettek benne. Erdély történetének több nevezetes eseménye itt folyt le. Számos országgyűlést tartottak falai közt, hol a piaczi Szent Mihály, hol a farkas-útczai református templomban. Mikor Bocskay István fejedelemnek, Kolozsvár szülöttének holttestét Kassáról Gyula-Fehérvárra vitték: útközben Kolozsvárt a Szent Mihály templomban állították föl ravatalát, e templomban választották fejedelemmé Rákóczy Zsigmondot, s itt tette le fejedelmi esküjét Bethlen Gábor.
A fejedelmek rendes székhelye ugyan Gyula-Fehérvár volt, de azért sokszor és örömest tartózkodtak Kolozsvárt, s ezzel nagyon előmozdították a város társadalmi és vagyoni emelkedését. De már II. Rákóczy György fejedelem idejében megakadt Kolozsvár békés fejlődése. 1658 szeptember havában törölik, tatár, oláh hadak sarczolták meg. 1660 május havában, mikor Szejdi Ahmed basa budai vezér II. Rákóczy György ellen ment, a megréműlt város a linczi eredetű Linczigh János szűcsmestert, a város bíráját küldte ki eléje harmadmagával, hogy megbékítse. Szejdi azt követelte, hogy a kolozsváriak ereszszék be a török sereget a városba, s Linczighet többször a Híd-kapuhoz küldte, hogy szólítsa föl a polgárokat, nyissák meg a kaput; de a derék Linczighnek volt annyi lelki ereje, hogy mindannyiszor, bár halállal fenyegették, ellenkezőre intetté az őrséget, s mikor negyedszer oda vitték, fölkiáltott: „Nekem meg kell halnom, de a várost meg ne adjátok! Gondoskodjatok ajándékról a vezérnek és engeszteljétek meg!” A török vezér engedékeny lett, s a kolozsvári követeket bántatlanúl bocsátotta haza. Ő maga Rákóczy ellen ment, kit Kolozsvár közelében Szász-Fenesnél meg is vert. Azután 75.000 tallér hadisarczot vetett ki a városra.
Erdély megsegítésére I. Lipót király Montecuccoli alatt sereget küldött. Ez a sereg 1661-ben Kolozsvárra szállt; azután német őrség maradt a városban, mely a rá következő évben visszaverte Kucsuk basa támadását; de, mivel zsoldját nem kapta meg, föllázadt és átadta Kolozsvárt 1664 január 25-én Apaffy Mihálynak, kit a török négy évvel azelőtt tett meg Erdély fejedelmévé.
E háborúskodás alatt, mint szintén a XVII. század folyamán s a következő század elején bekövetkezett viszontagságok közt a város kimondhatatlanúl sok kárt szenvedett, s a hajdan „kincses Kolozsvárból – mint Cserey Mihály mondja – koldus Kolozsvár lett.” Nagy csapás volt a városra; hogy 1660-ban a török Nagy-Váradot elfoglalván, Kolozsvár úgy szólván Erdély végvárává lett (1664), s így katonai kormányzat alá kerűlt, őrséget volt kénytelen befogadni, s bár lakói, mint végbeli őrök, nemeseknek tekintettek: rájuk szakadt a katonáskodás minden terhe. S ez így tartott 1709-ig; mikor I. József megint visszaállította a polgári kormányzatot; az őrség elhelyezésére pedig – hogy a beszállásolás a polgárokat ne terhelje – 1716-ban megépűlt a Szamoson túl, a Kőmál szőlőhegyen, az Ó-várral szemben a Fellegvár.
Az ó-vári templom és a kolostor régi refektoriuma Kolozsvárt.
Dörre Tivadartól
Sokféle változást okozott Kolozsvárt, hogy Erdély 1690-ben ismét visszakerűlt a magyar korona alá s a nemzeti fejedelmek után a Habsburg-ház uralkodása következett. A katholikusok most teljes egyenjogúságot követeltek és nyertek. A jezsuiták visszatértek, s a katholikusok visszafoglalták a piaczi nagy templomot (1716), melyet a reformáczió kezdetekor tőlük elvettek. A városi kormányzatból a lutheránusok ez időben teljesen kiszorúltak; az unitáriusok csak a külső tanácsba és kisebb hivatalokra juthattak, s a katholikusok mellett csak a reformátusok tudták megtartani egyenlő jogukat.
Az egykori Híd-kapu Kolozsvárt.
Dörre Tivadartól
A XVIII. század folyamán a város ipara és kereskedelme lehanyatlott. Az ország legfőbb kormányzó hatósága, mely rövid ideig (1717–1732) itt székelt; áttétetett Nagy-Szebenbe. A pénzforrások kiapadtak. A város jegyzőkönyvei csak szegénységről és nyomorúságról beszélnek majdnem egy teljes századon át. A század vége felé azonban már derengeni kezdenek Kolozsvár jobb napjai. A főkormányszék 1790-ben Szebenből visszaköltözik ide s a kormányzó gróf Bánffy György fényes udvartartása az erdélyi arisztokracziát legalább télire Kolozsvárra vonzza. A városban telelő mágnások, a kormány szék hivatalnokai és a katonaság meglehetős forgalmat idéznek elő. Némely iparág fölvirágzik és egyes polgárok újra meggazdagodnak. Újra föléled a nemzeti szellem. Írói hajlamú kormányszéki hivatalnokok a nyelv művelésére, az irodalom és a tudomány ápolására létesítendő akadémiáról ábrándoznak, sőt az 1791-ki kolozsvári országgyűlés egy „Magyar Nyelvművelő Társaság”-ról törvényczikket is terjesztett föl megerősítés végett a felséghez. Bánffy György kormányzó 1792-ben „Kézírások Társasága” czím alatt egy történettudományi társulat-félét alapít, de ez elégséges alap hiánya miatt két kötet történeti kútfő kiadása után megszűnt. Megalakúl a színészetünk fejlődésére nagy hatású erdélyi magyar színésztársaság, melynek szellemi vezére s egyszersmind bőkezű pártfogója idősb báró Wesselényi Miklós volt, és már ebben az első színésznemzedékben, mely 1792-ben megteremtette a kolozsvári színészetet, országos nevű művészek támadtak.
A farkas-útczai református templom és kollégium.
Háry Gyulától
A múlt században alakúl át a kolozsvári társadalom és vesz új irányt a társadalmi élet is. A régebben kizárólag polgári társaság mellett a vezérszerepet a főnemesség veszi át. A XVIII. század elején Erdély minden előkelő családja már birtokos Kolozsvárt (a hol régebben, mint más városokban is nemes ember házat sem vehetett). A főúri családok palotákat építenek s lakásukat legalább télire Kolozsvárra teszik át. Ekkor válik igazi fővárossá Kolozsvár, a mivé a fejedelmi korban azért nem lehetett, mert a politikai központ (fejedelmi székhely) Gyula-Fehérvár volt s a főnemesség az udvar köré csoportosúlt.
A kormányszék átköltözése után Kolozsvár a színhelye az erdélyi országgyűléseknek is, melyeknek sorát az 1791-ki nyitotta meg. Az 1791-ki politikai és társadalmi föllendűlést azonban csakhamar bizonyos tespedés követte, mely károsan hatott a város fejlődésére is. 1811 után, mint Kemény Zsigmond írja egyik tanúlmányában, komor idők borúltak Erdélyre. „Lassanként elkopott az ősi intézmények gépe és megszűnt mozogni. A kerekek akadoztak. A törvényhozás terme bezáratott. A hivatalszobák lettek állammá.”
Az 1791-ben fölébredt irodalmi szellem azonban a tespedés ez éveiben sem szűnt meg hatni és serkenteni a haladásra. Döbrentey Gábor 1814-ben megindítja Kolozsvárott „Erdélyi Múzeum” czímmel Erdélyben az első magyar irodalmi és tudományos folyóíratot, hogy Kolozsvárt irodalmi és tudományos központtá tegye. E folyóírat nyomot hagyott az erdélyi magyarság szellemi fejlődésében, növelvén a nemzetiséghez váló ragaszkodást, a haladás vágyát és a művelődés szeretetét. Ez a folyton erősödő szellem karolta föl a magyar színészetet is és építette meg (1804–1821) a magyar színészet első állandó csarnokát, a kolozsvári nemzeti színházat. Szóval az a nemzeti ébredés, melynek eredménye az 1825-ki pozsonyi országgyűlés volt, jelentkezett Erdélyben is. A megyei gyűlések termeit egyre szorgalmasabban kezdették látogatni. Báró Kemény Dénes és idősb Szász Károly működésének hatása alatt a nemzeti szellem fölébresztésében Alsó-Fehérmegye volt ugyan a vezető, de azért Kolozsmegye sem maradt hátra. Gyűléstermében id. gróf Bethlen János és báró Wesselényi Miklós szervezték az alkotmányos és nemzeti ellenállást. A megindúlt reform-mozgalmak irodalmi székhelye Kolozsvár lesz. Itt jelenik meg az erdélyi szabadelvű ellenzék hírlapja, az „Erdélyi Híradó” Méhes Sámuel tanár szerkesztésében (1832-től 1848 május 30-ig). E hírlap megindúlása után kilencz évvel (1841) a szabadelvű reform-törekvések ellensulyozására s a konzervativ politika védelmére Szilágyi Ferencz szerkesztésében megindúl a konzervativ párt lapja, a „Múlt és Jelen” is. E két hírlap hasábjain zajlik le a korszak politikai küzdelmeinek irodalmi része.
A Bethlen-bástya Kolozsvárt.
Háry Gyulától
1830 után nemcsak a politikai, hanem az ismeretterjesztő és szépirodalom terén is élénk tevékenység kezdődik Kolozsvárt. 1834-ben indította meg Brassai Sámuel a „Vasárnapi Újság” czímű néplapot, melyben a nép művelődését előmozdító kérdéseket fejtegetett világos és könnyen érthető előadásban. E nem csekély hatású irodalmi vállalatot csakhamar több más is követte. A megélénkűlt politikai és irodalmi élettel együtt fejlődik Kolozsvár társadalmi és közgazdasági élete is. Kaszinó, vivoda, zeneegylet alakúlnak. Megindúl a gyorskocsi-közlekedés Pest és Kolozsvár között, s rövid idő múlva kiterjed Nagy-Szeben és Brassó felé is. Ez intézmény nemcsak Kolozsvárt viszi közelebb a műveltebb nyugathoz, hanem egyúttal Erdély többi városait is Kolozsvárhoz, melynek fővárosi szerepe ezentúl egyre jobban kialakúl. A bástyák és körfalak lebontását megkezdik; az országos Karolina-kórház fölépűl; megalakítják az első takarékpénztárt, továbbá a negyvenes években divatossá lett „védegylet”-ben az első magyar iparpártoló egyesűletet s egyidejűleg a czukorgyárban az első nagyobb szabású erdélyi gyáripari telepet.
Általában 1790 óta Erdélyben minden hazafias törekvés Kolozsvárról indúlt ki. Ebben nagy része van iskoláinak is. A XVIII. században három főiskola fejlődőtt virágzóvá: a katholikus liceum jogi és sebészmesteri karral, a református kollégium jogi és theologiai, s az unitárius kollégiumok theologiai tanfolyammal. A három közt legrégibb a XVI. század közepén alapított református kollégium. Ezen iskolák Kolozsvárra gyűjtötték Erdély ifjúságának nagy részét, mely itt szívta magába az új eszméket s aztán széthordta az országban.
A negyvenes évek erdélyi országgyűléseit három kérdés foglalkoztatta: a magyar nyelvnek hivatalos nyelvvé tétele, a jobbágyság fölszabadítása és Erdélynek Magyarországgal való egyesítése. A Kolozsvárt tanúló érettebb ifjúság lelkét ez a három kérdés elemi erővel ragadta meg s az országgyűlések alkalmával a szabadelvű ellenzéket támogatva, azt a szerepet kezdette vinni, melyet a pozsonyi országgyűléseken az úgy nevezett országgyűlési ifjúság.
1848-ban ez az ifjúság ismételte meg öt nappal később a pesti márczius 15-ki eseményeket a városi közgyűlés alkalmával, követelve a jogegyenlőséget, a sajtó szabadságát és Erdélynek Magyarországgal való egyesítését, az uniót. Május 28-ra összehívják az erdélyi országgyűlést, melyet a Bel-Monostor-, most Unió-útczában levő városi redout nagy termében, mint királyi biztos, báró Puchner erdélyi főhadparancsnok nyitott meg május 29-én. A tanácskozás legelső tárgya az unió volt. A szászok és oláhok részéről fölhozott ellenvetések czáfolására és az unió kimondása érdekében előbb a volt ellenzék vezére, az ekkor már vak Wesselényi Miklós, utána Zeyk József, id. Szász Károly és Kemény Dénes, az előbbi országgyűlések ellenzéki vezérszónokai emelték föl szavukat. „Éljen és örökre létezzék az unió!” kiáltá az örömriadás zajától kisérve Wesselényi. S rövid szünet után Roth Illés brassói és Schmidt Konrád szebeni követek a szász nemzet nevében szintén készeknek nyilatkoztak az uniót elfogadni. Az unió mellett nyilatkozott az oláhok részéről az agg Lemény püspök is. Az országgyűlés május 30-án egyhangúlag kimondotta az uniót. Kolozsvár polgársága örömmámorban úszott, mikor az unió kimondásának híre kihatott az útczára is. Egy jobb jövő hajnalát vélte mindenki derengeni. Az öröm és lelkesedés napjai azonban meg voltak számlálva. Csakhamar bekövetkeztek a háborús viszontagságok és azokkal együtt a megpróbáltatások napjai.
A Ferencz József egyetem központi épűlete és az egyetem orvoskari épűleteinek csoportja.
Dörre Tivadartól
Az 1848/49-ki harczok lezajlása után az új politikai rendszer sulyos csapásokat mért Kolozsvárra. Fővárosi jellegét elveszítette. Minden nagyobb és országos jellegű hivatal székhelye Nagy-Szeben lett. Az erdélyi magyar társadalom tűzhelye azonban Kolozsvár maradt továbbra is. Minden társadalmi tevékenység, melylyel a magyarság a politikai térről váló leszoríttatásáért igyekezett magát kárpótolni, innen indúlt ki. Nagy érdeme volt ebben gróf Mikó Imrének, ki első sorban is arra törekedett, hogy Kolozsvár, régi hagyományaihoz híven, az erdélyi részekben törzsfészkévé lehessen a magyar szellemi életnek. Először is egy erdélyi történeti adattárt indított meg (1854), maga köré gyűjtvén az erdélyi történetek iránt érdeklődő férfiak egész sorát. Palotája otthonúl szolgált minden tudományos, irodalmi és közművelődési törekvésnek. Ott tárgyalták és vitatták meg a tennivalók sorrendjét. A hírlapirodalom is föllendűlt. A színház újra megnyílt s a magyar színészet megifjodva támadt föl. Az elmúlt évtizedek alatt itt működött elsőrendű magyar színészeink Jancsó Pál, Kocsi Patkó János, Kocsiné, Dériné, Coelestin, stb. emléke buzdítóan hatott az újabb színész-nemzedékre, a melyből később nem egy szerzett országos hírnevet. A kolozsvári színház valóságos magasabb gyakorló iskolája lett a jelesebb magyar színművészeknek és e jellegét úgy szólván mind a mai napig megőrizte. Új életre kelt az „Erdélyi Gazdasági Egyesűlet” is. A társadalmi tevékenységnek azonban legnagyobb és legfontosabb eredménye az „Erdélyi Múzeum” megalapítása volt.
Az „Erdélyi Múzeum” alapításának gyökérszálai is visszanyúlnak az 1848 előtti időkbe. Még az 1841/43-ik évi kolozsvári országgyűlés hozott törvényt egy erdélyi múzeum alapításáról, s az akkor szereplő erdélyi hazafiak önkéntes adományokat is ajánlották föl e múzeum alapjára. Gróf Mikó Imre most társadalmi úton igyekezett fölállítani a múzeumot, mivel a politikai viszonyok lehetetlenné tették annak országos költségen való fölállítását. A múzeum helyiségéűl fölajánlotta szénútczai (most Mikó-útcza) nagy díszkertjét és abban épűlt nyaralóját; azonkivűl mindent elkövetett egy múzeumi egyesűlet és alap megteremtésére. A Múzeum-egylet 1859 november 23-án megtartotta első alakúló közgyűlését, a mely az erdélyi részek valóságos nemzeti ünnepe volt.
1861-ben, az absolut kormányrendszer bukása után, az erdélyi kormányszéket gróf Kemény Ferencz elnöksége alatt újra visszaállították s ezzel megint Kolozsvár lett Erdély fővárosa. Négy évvel később, 1865-ben, még egyszer összegyűlt falai között az erdélyi országgyűlés, hogy az 1848 május 30-án kimondott uniót megerősítse és az egyesűlés megvalósításának módozatairól tanácskozzék. Ez az utolsó erdélyi országgyűlés csakhamar elvégezte föladatát, s Erdély képviselői ezután a közös pesti országgyűlésen foglalták el helyeiket.
A felelős magyar miniszterium kineveztetése után, 1867-ben, az ideiglenes erdélyi kormányszék föloszlott és királyi biztosúl gróf Péchy Manó küldetett Kolozsvárra, hogy Erdélynek Magyarországgal való teljes egyesűlését végrehajtsa. E királyi biztosság 1872-ben befejezvén föladatát, megszűnt és vele együtt eltűnt Erdély hajdani különállásának utolsó jele is.
Kolozsvár csakhamar teljes mértékben magára vonja az alkotmányos magyar kormány figyelmét. Kiépűl a nagyvárad–kolozsvár–brassai vasútvonal s ily módon az erdélyi részekkel együtt Kolozsvárt is belevonják az ország nagy forgalmi hálózatába. Székhelye lesz a honvédkerűleti főparancsnokságnak, s az erdélyi részekre eső több főhivatalt (pénzügyigazgatóság, középponti kataszteri hivatal, vasúti űzletvezetőség, posta- és távirda-igazgatóság, stb.) Kolozsvárra telepítnek; legújabban a királyi táblák szétosztásakor királyi táblát is kapott a város. A népoktatás érdekében az állam tanító- és tanítónő-képzőintézetet állít föl; Kolozs-Monostoron pedig gazdasági tanintézetet alapít, melyben ma 16 tanár vezetése alatt évenként 60–70 növendéket képeznek ki 700 holdat meghaladó mintaszerű gazdaságban.
Gróf Mikó Imre emlékszobra a Múzeum-kertben Kolozsvárt.
Dörre Tivadartól
Legnevezetesebb alkotás volt azonban az 1872-ben Pauler Tivadar közoktatásügyi miniszter idejében alapított „Ferencz József tudományegyetem”. Ennek közvetlen elődje volt az 1787 óta királyi liceum nevet viselő főiskola, mely jogi és sebész-mesteri tanfolyammal is el volt látva. Ily történelmi fejlődés betetőzéseűl rendelte el az 1872: XIX. és XX. törvényczikk, hogy Kolozsvárott egyetem állítandó. A kormány képviseletében gróf Mikó Imre nyitotta meg 1872 november 11-én az új egyetemet, mely a következő négy karból áll jogi; orvosi; bölcsészet-, nyelv- és történettudományi; természettudományi kar.
Az egyetem sikeres működését mindjárt kezdetben megkönnyítette az, hogy egyrészről az oktatáshoz aránylag gazdag eszközök tárházát találta az Erdélyi Múzeum különféle gyűjteményeiben, másrészről a helybeli országos Karolina-kórházat eléggé alkalmas segédeszközűl használhatta az orvosi kar czéljaira. Az állam mindjárt 1872-ben szerződést is kötött a Múzeum-Egyesűlettel, hogy könyvtárát, összes gyűjteményeit és kertjét 5000 forint évi bérfizetés mellett engedje át az egyetemnek 90 évi használatra. Az egyetem és múzeum egyesített könyvtárában most mintegy 140.000 kötet s különböző intézetekben s a régiségtárban sok becses anyag van az oktatás czéljaira összegyűjtve. Látni való, hogy e főiskola azonnal elég anyagi és szellemi erővel kezdhette meg munkálkodását; noha az állam akkori pénzügyi zavarai miatt egy egész évtizeden át érezhető volt a kezdet nehézségeivel való küzdés. Majd azonban örvendetesen megindúlhatott a szükségletek kielégítése. A fűvészkertté átalakított Múzeum-kertben a legújabb követelményeknek megfelelő vegytani intézet épűlt. A Múzeum-kerttel szomszédos terűleten a különféle egyetemi intézetek számára emelt épűletek hovatovább egész kis városrészszé szaporodnak. Hatalmas támasztó kőfal által elválasztott két terraszon pavillon-rendszerben épűltek föl az orvosi klinikák, és az új Országos Karolina-kórház, mely az előtt az Ó-várban volt. Ezen orvosi telep egyes épűletei a tudomány minden követelményének tökéletesen megfelelőleg vannak berendezve. Előadási termeik mintaszerűek. Az egyetem új központi épűlete hosszúkás négyszögalakú, renaissance-stylű, egyik felől két, másik felől három emeletes épűlet, mely egyetem-útczai részével a piaristák kéttornyú templomához csatlakozik. Eddig mintegy tíz millió koronát fordított az állam Kolozsvárt az egyetemi építkezésekre.
Az egyetem e külső fejlődésével lépést tartott a belső fejlődés is. Tanulóinak száma az első években alig haladta meg a 300-at. Ma már több mint 1300 tanuló hallgatja 60 tanár előadását. Az egyetemmel kapcsolatosan, vagy vele párhuzamosan több tudományos intézet munkálkodik az ifjúság felsőbb oktatásán. Így első sorban az 1873-ban fölállított tanárképző-intézet, melyben az egyetem tanárainak vezetése mellett számos ifjú készűl a középiskolai tanári pályára. Méltóan sorakozik az egyetemi intézetekhez a kegyes-rendi tanító szerzetes-rendnek tanárképző-internátusa, a Kalazantinum, és a reformátusok theologiai intézete, mely néhai Szász Domokos püspök buzgóságának köszönheti nemcsak fölállítását, hanem czélszerűen berendezett szép épűletét is. Az egyetem, a Múzeum-Egyesűlet a Kolozsvárt élő tanárokkal, tudományos férfiakkal és írókkal lehetővé tették, hogy e város a magyar szellemi életnek egyik előkelő és virágzó színterévé legyen s műveltség tekintetében mindjárt az ország fővárosa utáni helyre emelkedjék. Hozzájárúl ehhez már sok évtized óta az időszaki sajtó is, mely az erdélyi részekre nézve irányadó szerepet visz. Ez idő szerint is 17 hírlap (köztük négy napilap) és folyóírat jelenik meg Kolozsvárt.
A redout-épűlet az Unió-útczában Kolozsvárt.
Dörre Tivadartól
A hazafias lelkesedés és buzgalom Kolozsvárott újabban is több közművelődési, társadalmi és jótékonysági egyesűletet alkotott. Ezek közűl csak az erdélyrészi magyar társadalomnak mintegy erőpróbájáúl tekinthető „Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesűlet”-et említjük föl. Ez egyesűlet 1885-ben alakúlt meg pár száz taggal s alig számbavehető tőkével; de ma már több mint tizenegyezer tagja és harmadfél millió korona vagyona van. Fölhasználható évi jövedelme mintegy 150 ezer korona, melylyel több kisdedóvót, elemi iskolát, népkönyvtárt tart fönn és még többet segélyez. A kolozsvári, illetőleg az erdélyrészi magyar társadalomnak másik jelentékeny alkotása az „Erdélyi Kárpát-Egyesűlet”, melynek mintegy 4000 tagja van s a mely arra törekszik, hogy ez országrész népét és természeti szépségeit tüzetesen és minél tágabb körben megismertesse. Az eddig hozzáférhetetlen természeti szépségekhez és ritkaságokhoz útakat, útjelzéseket készíttetett és több turista menedékházat építtetett. A Mátyás király szülőházában elhelyezendő erdélyi nép- és tájrajzi múzeumot, melynek berendezéséhez már szorgalmasan gyűjtik az anyagot, szintén ez az egyesűlet szervezi.
Kolozsvárt, mely immár 50.000 lakosú város, a társadalmi élet is igen élénk és mozgalmas. A régi erdélyi főnemesség társadalmi élete itt központosúl. Összekötő kapocsúl szolgál köztük a „Kolozsvári Kaszinó” s az újabb időben keletkezett Erdélyi Falka-vadász Társaság, a mely az ősz folyamán érdekes lóversenyeket szokott rendezni a közeli Alsó-Zsukon. A középosztály, a szellemi arisztokráczia, a régi nemesi családok tagjai, a hivatalnokok nagy száma, a tanúló ifjúság azonban még jelentékenyebb tényező napjainkban Kolozsvár város életében. A polgárság élete is élénk. Budapest után nincs az országban olyan város, a mely annyi egyesűletet, társúlatot tartana fönn, oly mozgalmas szellemi, társadalmi életet élne, mint Kolozsvár. Ősztől nyárig egymást érik a fölolvasások, a hangversenyek, jótékonyczélú bazárok, bálok, tánczestélyek, nyáron a kirándúlások; a színháznak is megvan a maga állandó lelkes közönsége. Az olvasó-egyletek és kaszinók is virágzanak. A középosztályé a „Kolozsvári Kör”-ből alakúlt „Nemzeti Kaszinó”; külön olvasó egylete van a kereskedőknek és az iparosoknak is.
Kolozsvár az utóbbi években külsőleg is nagy átalakúláson ment át. Vízvezetéket létesítettek, a város főterét és útczáit szabályozták, az Emke- és Karolina-tereket parkozták, stb. A kereskedelem inkább csak helyi természetű; a forgalom mindazáltal tekintélyes, mivel Kolozsvár, több megyére kiterjedő nagy vidéknek a piacza. Számos kisebb-nagyobb pénzintézet mellett képviselősége van itt az osztrák-magyar banknak, a nagyobb biztosító intézeteknek és fiókjai a fővárosi legnagyobb bankoknak. A kézműiparnak csak azon ágai virágzanak, a melyekben a szükségletet a nagyipar czikkeivel nem lehet kielégíteni. Iparosai között legnagyobb számmal vannak a csizmadiák, a szabók és a fazekasok, kik még mindig föntartják régi czéhszokásaikat; gyűléseiket ma is ősi módon, a czéh-tábla körűlhordozásával hívják össze, s a csizmadiáknak maig is megvan régi czéhházuk és nagy árucsarnokuk. A gyáripar még csekély terjedelmű. Legtekintélyesebb ipartelepek eddig az államvasúti javító-műhelyek és a dohánygyár. Ezek mellett nehány régibb szeszgyáron kivűl több téglagyár, pár műmalom, gazdasági gépgyár és a csak mostanában keletkezett gyufagyár érdemelnek említést.
Az egészben véve szabályosan épűlt s folyton szépűlő város hosszan nyílik el a Szamos mentén s legnagyobb részt annak jobb partján. Nyugati vége elkeskenyűlő, keleti vége pedig fokozatosan szélesbedik s átterjed a folyó balpartjára is, míg éjszaki és déli szélei jó magasra fölfutnak az egészet közrefogó lankás hegyoldalakra.
A Felek hegy oldalán fekszik a nyaralókkal beépített Házsongárd nevű városrész és a város nagy köztemetője, melynél szebb fekvésű aligha van az országban. Nyugaton a Szamos partján Kolozs-Monostor városrész fekszik. Ez régebben külön község volt, de pár évvel ezelőtt a városhoz csatolták. Monostor nyugati végén emelkedik a Kalvária, s mellette volt a hajdani kolozsmonostori benczés apátság temploma. Ez apátságot I. Béla alapította 1059–1063 között. Századokon át hiteles hely volt. 1581-ben Báthory István a jezsuitáknak, 1799-ben I. Ferencz az erdélyi katholikus tanulmányi alapnak adományozta. Templomának roskadazó hajóját 1818-ban szétszedték és belőle a katholikus liceum épűletét emelték; az elég épen fönmaradt szentély most kápolna, s 1898-ban restauráltatott.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesűlet épűlete. – A kolozsvári Nemzeti színház.
Háry Gyulától
A Monostor-útcza, a Szamos folyó és annak egy oldalága között fekszik a város 26 hold terűletű szép parkja; a „Sétatér”, a nyári színházzal és a Diana-fürdővel; a Sétatér közelében a volt Bánffy-kertben épűlt föl a legutóbbi években az állami felsőbb leányiskola szép új épűlete. A Szamoson túl, a Sétatér fölötti magaslaton emelkedik a Fellegvár. E magaslatnak délre néző, meglehetősen meredek oldalára kapaszkodik apró házikóival a Sáncz-alja nevű városrész, szőlővel beültetett keleti oldalára pedig újabb időben szép villákat építettek. E villacsoport és a Szamos között a Hidelve, a Szamoson túl a Szamos-árokig a Kétvízköz nevű városrész terjed. A Szamos-árkon túl, annak jobb partján van a Kül-Magyar, Kül-Közép és Kül-Farkas útczákból álló külváros, melyek közűl a két utóbbi legújabban Honvéd-útcza és Zápolya-útcza nevet nyert. E külső városrészeket együtt hagyományos elnevezéssel Hóstátnak hívják. Az ú. n. hóstátiak, ámbár régi lakosai a városnak, de azért elütnek a voltaképi polgárságtól úgy szokásaikra, mint viseletökre nézve. Önérzetes, bátor és lobbanékony természetű nép. Sajátos régi viseletét a kék mándlit, télen a kék posztó nadrágot és a gazdag virágdíszszel hímzett bundát, nyáron a bő gyolcs gatyát s a rövid derekú gyolcs inget, a pörge fekete kalapot s a magas sarkú patkós csizmát mind máig megtartotta. A hóstáti asszonyok szintén falusias viseletűek. Ők látják el régi idők óta a kolozsvári piaczot tejjel és zöldséggel. Érdekes társadalmi és jótékonyczélú egyesűlete a hóstáti népnek a 600 éves múltú „kalandos társaság”, mely nevét valószinűleg a latin calendae szótól vette, mivel tagjai rendesen a hónap elsején szoktak összegyülekezni; újabban ez már csupán temetkezési társúlat.
A külvárosok között a Szamos-árok jobb partján fekszik 95 hold terűleten a belváros, az igazi Kolozsvár, közepén a négyszögletű tágas főtérrel, melyen a Szent Mihály plebánia-templom emelkedik. Innét négy irányban sugárzanak ki a város főbb útczái. Ezen a főtéren, melyet újabban Mátyás király-térnek neveztek el, állítják föl legközelebb Mátyás király lovas szobrát, Fadrusz János szép művét. A templom nyugati főkapujával szemben, a nyugati soron áll a plebánia háza, mely részben még a XV. századból származó épűlet. Ide szállt II. József, mikor Kolozsváron járt. Ezen a soron van a báró Jósika-féle ház is, mely jelenleg a királyi tábla helyiségéűl szolgál. A déli soron van a városháza, melyet a XIX. század derekán építettek. A keleti oldalon áll a Bánffy-palota, mely barokk ízlésű szép épűlet. E palota alapját 1674-ben Bánffy Dénes vetette meg, aztán egy másik Bánffy Dénes, Mária Terézia tanácsosa építtette föl, végleg azonban gróf Bánffy György kormányzó fejeztette be. Ennek a háznak többször volt királyi vendége. Itt volt szállva 1817-ben I. Ferencz király feleségével, Karolina Augusztával. Az ő látogatásuk emlékének megörökítésére épűlt az Ó-várban a Karolina-kórház és a főtéren egy emlékoszlop, a melyet utóbb, a főtér szabályozásakor, az Ó-várba szállítottak át. A Bánffy-palotában volt szállva Ferencz József Ő Felsége is, valahányszor Kolozsvárt meglátogatta. E palota során van a Szathmáry-féle ház, eredetileg a híres perzsiai utazó, Kakas István háza, melyet a közhiedelem azon háznak tart, a melynek ablakaiból nézte Báthory Zsigmond fejedelem 1594-ben az ellene összeesküdt Kendi Sándor és négy társa kivégeztetését. Ugyanitt van, a főtérre torkolló Szentegyház-útcza két sarkán a katholikus egyházközségnek a legutóbbi években épűlt két hatalmas bérháza.
A Wesselényi-útcza Kolozsvárt.
Dörre Tivadartól
A városháztól délre nyílik a Farkas-útcza, mely legnagyobb részt középűletekből áll. Ennek derekán van a nemzeti színház épűlete. Az útcza keleti végén a Bethlen-bástya mellett emelkedik a reformátusok régi temploma, melyről, mint a Szent Mihály templomról is, már említés volt e kötetnek „Építészeti emlékek” czímű közleményében. E templommal szomszédos. a reformátusok régi kollegiuma, mely mai alakjában 1831-ben épűlt. E felsőbb iskola fönnállását és virágzását Bethlen Gábor és I. Rákóczy György fejedelmek gazdag adományai biztosították. Az útcza nyugati végén van a római katholikusoknak szintén régi liceuma internatusokkal összekötve; ezzel szemközt az egyetem nagy központi épűlete emelkedik. Ezek mellett van az Egyetem-útczára néző homlokzattal a piaristák két tornyú temploma. Az újabb épűletek egyik legszebbike a főtér és az Egyetem-útcza sarkát elfoglaló nagy szálló. Ettől nyugatra húzódik a Jókai-útcza, az ennek folytatását képező Mikó-útcza mentén pedig az új egyetemi orvoskari épűletek egész csoportja és a Karolina-kórház új pavillonjai emelkednek. Ez épűlet-csoportok mellett van a hegyoldalon a Múzeum-kert, most egyetemi fűvészkert is a Múzeum és a vegytani intézet épületeivel. A Múzeum-kertnek egy emelkedett pontján áll a Múzeum alapítójának, gróf Mikó Imrének 1889-ben fölállított mellszobra.
A Múzeum-útczán át a Monostor-útczába jutunk, a hol az új megyeház tornyos épűlete vonja magára figyelmünket. Innen a főtérre, a város egyik legelőkelőbb útczája, az Unió-útcza vezet; ebben van a redout-épűlet, az unió kimondását megörökítő emléktáblával. Az Unió-útcza és a főtér összeszögellésénél balra, egy kis útczán át az Ó-várba befordúlva, Mátyás király szülőháza ötlik szemünkbe. A Mátyás-útcza jobb sarkát elfoglaló emeletes épűlet Bocskay István fejedelem szülőháza, kapubejárata falában régi fölíratos emléktáblákkal. Az Ó-vár-téren áll a Ferencz-rendiek régi kolostora, melynek ma is meglevő termét a fejedelmek korában országgyűlési tanácskozó helyűl használták. Az Ó-vár újabb épűletei között említendő a kereskedelmi akadémia épűlete, melyet 1887-ben a Mária Terézia-féle erdélyi kereskedelmi alap segítségével építettek.
A Ferencz-rendűek temploma mellett, a régi pénzverde lerombolásával keletkezett Kornis-útczán át Kolozsvár legélénkebb forgalmú útczájába, a Wesselényi Miklós-útczába jutunk. Itt a Szamos-árkon átvezető híd sarkán a posta- és távirda-igazgatóság palotája emelkedik. Innen jobbra, a Széchenyi téren van a városi torna-csarnok, melynek egyik részében az 1848/49-ki történeti ereklye-múzeum gyűjteménye van elhelyezve. A közeli Malom-útczában szép új épűletben a községi polgári fiúiskola, a fa- és fémipari szakiskola és a technologiai múzeum van. A vasúti pályaudvarhoz vezető Ferencz József-út vashídja körűl szép magánpaloták sorakoznak. A Wesselényi- és a Magyar (most Kossuth-) útcza sarkán van az ágostai evangelikusok temploma s odább keletre az unitáriusok temploma és kétemeletes új gymnasiuma.
A Kossuth-útczának a közbe eső Emke-téren túl folytatása a széles Magyar-útcza a reformátusoknak a debreczeni nagy templom mintájára épűlt két tornyú templomával. Az útcza jobb során az új kaszárnyák csoportja tűnik föl. Az Emke-tér egyik sarkán áll a református theologiai intézet nagy épűlete, a másik sarkon az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesűlet díszes háza; ugyanezen a soron emelkednek az erdészeti hivatal és a pénzügyigazgatóság palotái. A Honvéd-útcza elején egy hatalmas kaszárnya-telep és két emberbaráti intézet: a Mária Valéria leány-árvaház és a siketnémák intézete érdemel említést, a baloldalon pedig az új honvéd-laktanya. A Hunyadi-tér keleti oldalán áll a régi nagy kaszárnya és mellette az új katonai csapatkórház: A széles Bel-Közép- (most Deák Ferencz-) útczáról; melyben a főúri kaszinó renaissance stilban átalakított homlokzata és a minoriták régi temploma tűnnek föl, ismét a főtérre jutunk vissza.
A Kis-Szamos völgye és a gyalui havasok a kolozsvári Fellegvárból nézve.
Dörre Tivadartól
Bármily pontosan járjuk is be Kolozsvár útczáit, mégis csak hiányos képet alkothatunk a város egészéről, ha föl nem megyünk a Fellegvárba, hol a hegy legfelső fokán álló messzelátóból gyönyörű kilátás nyílik. Nyugatra a távolban kéklő gyalui havasok hatalmas lánczolata, idébb Szász-Fenes csillogó tornya, még közelebb a monostori Kalvária magános temploma és a gazdasági intézet épűlete tűnik szemünkbe. Ezzel majdnem egy irányban a Múzeum-kert és az új egyetemi épűletek palotáinak csoportja; szemben a villákkal behintett Házsongárd és a nagy temető, zöld lombok alól kicsillogó márvány és gránit síremlékeivel. Odább a Felek hegyre fölmenő országút kígyódzó vonala, balra a Szamos völgye tárúl föl előttünk Szamosfalva és Apahida községekkel s a völgy ölén ezüst szalagként tova futó Szamos vizével.
