Kalotaszeg.
Kalotaszeg.
E vidék nevét a Kalota pataktól vette. Földrajzilag nem egyéb, mint a Kalota és Sebes-Körös völgye, de néprajzilag ide számítjuk a szomszédos Almás és Nádas patakok völgyeinek magyar lakosságát is. Közönségesen két részre: Felszegre és Alszegre oszlik: Felszegnek nevezik a déli részt, mely a Kalota patak és a Sebes-Körös összeszögellő völgyeiben terűl el; Alszegnek pedig az Almás völgyében fekvő községeket. A Felszegnek nevezetesebb községei Bánffy-Hunyadon kivűl Kalota-Szent-Király és Gyerö-Vásárhely, melynek határában nagyon sok „Szent László pénze” található; továbbá Körösfő a Körös forrásai mellett, aztán Zentelke gróf Bánffy György kastélyával; Magyar-Gyerő-Monostor, a báró Kemény család és a vele egy tőről szakadt Kabosok ősi fészke. Érdekes épűlete e községnek dombon emelkedő református temploma, melynek karzata, szószéke; padjai czifrán ki vannak festve a népies hímzésekben is sűrűn használt színes növényalakokkal. Az egész templom olyan, mint egy befelé fordított tulipános láda. Mennyezetén a Kemény és Kabos családok czímerei láthatók. E községben született Debreczeni Márton, a „Kiovi csata” czímű eposz költője és több bányászati találmányáról híres bányamérnök. A Felszegről az Alszegre Magyar-Bikal falun megyünk át. A Felszegnek kiválóbb községei az Almás völgyében Nagy-Almás a római katholikus ösztöndíj-alaphoz tartozó nagy uradalommal és egy régi vár, Dezső-vár, maradványaival, melyek közt az öreg-torony (donjon) még daczol az idő romboló erejével. E várat a törökök 1658-ban rombolták szét. Magyar-Nagy-Zsombor a Sombory család kastélyával és Hidalmás, mely Kolozsmegye almási járásának székhelye; továbbá említést érdemel még Hidalmástól a Borsa patak völgyébe átvivő úton Drág község régi kastélyáért, mely hajdan apácza zárda volt, ma pedig gróf Bethlen Ödön tulajdona.
Kalotaszegi népviselet.
Roskovics Ignácztól
Kalotaszeg népe.
Kalotaszeg magyarsága sajátos szép nyelvjárásával s még inkább népviseletével föltűnően különbözik Kolozs és a szomszéd megyék magyarjaitól. Főbb szokásai: a népes lakodalom és keresztelő, a víg kaláka s a temetési szertartás nagyon hasonlítanak a távol lakó székelység népszokásaihoz, sőt magáról a népről is az az elterjedt hiedelem, hogy székely eredetű; kivételt képeznek azonban a bánffy-hunyadiak, a kikről még mindig él az a szájhagyomány is, hogy tatár eredetűek, „iszen már a formájuk is más, mint a magyarnak”, szokták mondani a környékbeliek. Valóban a tipus elütő kiálló erős arczcsontjuk, keskeny homlokuk, magas növésük megkülönbözteti a bánffy-hunyadiakat Kalotaszeg többi népétől.
Kalotaszeg magyarsága, Jegenye és Bács kivételével, mind református; vallásos, békeszerető nép; hagyományaihoz erősen ragaszkodó, tisztaságot kedvelő, kissé babonaságra hajló szorgalmas faj. Nőin megtetszik a havastáj üdesége: arczuk hamvasfehér gyönge pirossággal, szemök barna, hajuk gesztenyeszinű, termetök jól fejlett közép magas. A férfiak jobbára magas, erős, szép emberek. Viseletök festői szép. A nők legsajátosabb ruhadarabja a muszuly, egy elől össze nem varrt, ránczokba szedett fekete szoknya, melynek az aljára belűl egy arasznyi széles piros, sárga vagy fekete posztószegély van varrva, a mi a muszuly két szárnyának az övbe való föltűzésénél visszafordúl és hátra fut egészen a piros csizma sarkáig. Elől a muszuly föltűzését ránczokba szedett, virágos szalaggal szegélyzett fekete széles kötény fedi, a kötény és muszuIy között, a piros csizma fölött jobbról is, balról is háromszög alakban fehérlik a ránczos vászon fersing. A leányok befont s pártával díszített hajában hosszú szalagok libegnek, melyek között a selyembojt újabb keletű; ez már ott van – mint „gyöngykötő” – a menyecskéknél is. A hófehér ingújjat piros vagy fekete varrottas kézelő szorítja össze a könyökön alúl. Testhez simúló báránybőr mellrevalójukon selyemmel hímzett tarka tulipánok és rózsák virítanak. A fűzős magyar vállat már kevesen és csak ünnepi díszűl hordják. A leányok fehér gyöngyös, szalagos pártával mennek a templomba, a fiatal menyecskék áttetsző fehér patyolat fejkendővel; a kendő alatt aranyhímes, fejhez simuló fejkötő csillog; mely alatt kontyba van tűzve az egészen befödött hajzat, mert férjhezmenetel után szégyen lenne, ha a menyecske haját látná valaki; a fejkötő mindig fedi; hétköznap lazán hátrakötött tarka kendőt hordanak a fejükön.
Bánffy-Hunyad Kalotaszeg fő helye mintegy 4600 főnyi, többnyire magyar lakóssággal. Székhelye a bánffy-hunyadi járásnak s egyúttal kereskedelmi és forgalmi piacza a Kolozsvártól nyugatra eső részeknek. Vásárait nemcsak Kalotaszeg népe, hanem a havasok lakói is tömegesen látogatják. Egy takarékpénztár és egy önsegélyző-egyesűletnek nevezett hitelszövetkezet jelzik a község emelkedő jóllétét. A község csinos épűletei közűl messzire kilátszik a reformátusoknak XVI. századból származó temploma, mely a XVII. század háborús viszontagságai közben egy párszor leégett ugyan, de újra épűlve, mégis fönmaradt a régmúlt idők tisztes emlékéűl. A bánffy-hunyadi nép magasabb termetű és rátartósabb a vidék többi népénél; s míg a vidéki mezei munkával, fahordással foglalkozik, a bánffy-hunyadi kifejlett kereskedői hajlammal nagy földet bejár: Brassó felé be Oláhországig, Nagy-Várad felé ki az ország minden részébe jön-megy, vásárol, elad. Innen van, hogy házának berendezése s viseletének ősi sajátossága erősen módosúl. A gyermek piros csizma helyett már harisnyát, fűzős czipőt kap, dudoros ingváll helyett köntöst. A padlást verő ágyak „ágyfűtől való” és „hajtásos lepedő” helyett paplan alá simúlnak. A „modizóbb” családok már kezdik leszedegetni a fali fogast is, melyen a gyönyörű régi kancsók diszlettek. Az ősi faldíszt, a „rúd”-at már rég leszedték. Ezelőtt erre a „rúd”-ra volt fölteregetve minden régi varrottas.
Kalotaszegi varrottasok.
Richter Auréltól
A kalotaszegi nép ma is úgy „elsiratja” hangos jajszóval a halottját, mint a régi siratók, úgy üli a lakodalmát, mint az ősei. A menyasszony versben búcsúzik el a szülői háztól, versben köszönt be új otthonába és másnap versben tudatja új családjával, hogy: „Immár tagja lettem ez ház családjának, osztozója ennek öröme s bajának”. Ekkor már a gyöngyös párta helyett a fehér patyolat „kontyoló” fátyol borítja a fejét; az újból összegyűlt násznép újjong és folytatja a lakmározást. Bőven nyilatkozik a néphumor, melynek elméssége néha igaz gyöngyöket hoz fölszínre.
A vidék népe rendkivűl vendégszerető, s ha vásárok alkalmával Bánffy-Hunyadra megy, ott is épen olyan vendégszeretetre talál. A falvak magyarsága, meg a havasi oláhság úgy tódúl a bánffy-hunyadi gazda telkére, mintha haza menne. Ha a háziak „piacz-sort ülnek”, az sem baj; tudja a vendég, hol kutassa az eszterhéj alá dugott kulcsot. A „leveles kapuk” napestig tárva, nyitva állnak; jöhet-mehet a vendég és eladó, vagy megvásárolt barma, a mikor tetszik. És jöhetnek-mehetnek az érdeklődő útasok is; szívesen megmutogatnak nekik mindent és szemben ki sem nevetik őket; de hát mögött megjegyzik, hogy nincs egyéb dolguk, azért irtatnak-firtatnak a más ember telkén. Festői öltözéküket, szépségüket annyiszor hallják dicsérni, hogy már egészen meg is szokták.
Kalotaszeg magyar népe nagyon ruhás, egykissé pompakedvelő, és a szegény is csak úgy öltözködik, mint a vagyonos. Nagy szorgalmával megszerzi magának a dús „ünneplő”-t és tulipános ládájában is csaknem annyi a varrottas fehérnemű, mint az első gazdánál. Tiszta szobája falát kancsók, tálak ékesítik. Általában ha megmíveli kevés földjét, elhagyja otthonát és pár hóra dúsabb termő vidékre megy aratni, kapálni, télre valót szerezni.
A kalotaszegi varrottas.
Mióta a varrottas házi iparrá fejlődött, a kis gyermekes anyák, a nehezebb dologra alkalmatlan leányok otthon maradva is meg tudják kenyeröket keresni kézi munkájukkal.
A kalotaszegi varrottas stilszerű régi munka, melyet a múlt század közepéig varrt a nép. Ezzel ékesíté öltözékét, ágyneműjét, szobája falát; azonban egyszerre csak egy kevésbbé szép, de sokkal szaporább munka kezdte kiszorítani az ősi varrottast, mely apránként egészen a tulipános ládákba kerűlt, helyet adva a használatban a könnyebb szőttesnek.
Az 1885-iki országos kiállításon egy kalotaszegi szobát mutatott be e sorok írója. A néptől kéregette össze a régi varrottasokat, és a szép ősi munka nagy érdeklődést keltett, s különösen a külföldiek minden áron meg akarták venni. Ámde semmi sem volt eladó. Csak épen boldog emlékű Erzsébet királynénk nem kapott tagadó választ; Gödöllőre küldték neki, a mit meg kedvelt: egy fehér pamuttal varrt fodorvászon „menyasszonyi lepedő”-t.
Ugyanakkor a már elhúnyt herczeg Esterházy Pálné is meg akart vásárolni egy abroszt, melyet nagyon eredetinek talált. De a „nagyrózsás” térítő sem volt eladó. Talán varrhatnának még egyet ilyet? kérdezte a herczegnő.
Úgyde ezt a fajtáját a varrottasnak már akkor nem varrta a vidékén senki. Csak Magyar-Gyerő-Monostoron volt egy koros asszony, a ki még tudta a varrottas készítése módját. E sorok írója ehhez fordúlt s megtaníttatott vele nehány kalotaszegi leányt az ősi munkára. Így a herczeg Esterházynénak varrt új abrosz volt az alapvető; abból fejlődött a ma már virágzó varrottas házi ipar.
A varrottas három csoportra osztható: „írás után való”,, „fehéres” és „in-varrásos” kereszt-öltésű, melyet a nép „szemes”-nek is nevez. Az „írás után való”-t rajz után varrják; koromlébe mártott orsóhegygyel „írja” az „író asszony” a görbe vonalakból álló stilizált virágokat: „majoránnás”, „ágas”; „bimbós”, stb. néven ismert mintákat. Az írás utánit nem is hagyta el egészen a nép soha, csakhogy kivetkőztette hajdani stilszerű kecses formájából. A jól mosható piros vagy sötétkék fejtő helyett kezdett piros vagy fekete hárászszal. varrni izlés nélküli meredt ágakat oly tömöttséggel, hogy az alapvászonból ki ne lássék csak egy szál se.
Az „in-varrás” (a jelenlegi varrottas fő faja, mely kettősen öltött keresztszemekből tömörűl) volt a teljesen elfeledett munka; erre tanította meg a leányokat az említett koros asszony; ezzel van diszítve József főherczegnének tátrafüredi nyaralója, mely jó példa után egyszerre sokan indúltak a legfelsőbb körökben is. Erzsébet királynénk nagy megrendelést tett a Mária Valéria főherczegnő kelengyéjéhez. Régi varrottas-mintákat kértek, és sajátságos, hogy királyunk leánya egyik szobája részére épen azt a mintát óhajtotta, melyről úgy tartja a néphit, hogy az viszi a házhoz a menyasszony boldogságát. E minta neve „körtvés”. Hajdan a nép e mintát is, mint a többit, vörös vagy sötétkék fejtővel varrta. A fiatal főherczegnő világos kékkel kivánta. És a világos mogyorószínű fodorvásznon nagyon szép lett a halványkék dús varrottas. Ugyancsak fodorvásznú volt a más két szobára való varrottas is: az egyik hófehér „tányéros”, a másik égővörös „bogláros” és „medvés”:
És a nép most is boldog büszkeséggel beszéli az idegennek, hogy a királykisasszony menyasszonyi „hummi”-ját ő varrta.
Az in-varrásos vagy „szálán-varrt” minták között legelterjedtebbek a „cserleveles”, „csillagos”, „patkós”, „tulipános”, „seses”, „csigás”, „almás”. Ez utóbbi kedvelt mintája Mária Terézia főherczegasszonynak is; több izben rendelt már nagyobb mennyiségű „almás”-t.
Harmadik csoportba tartozik a „fehéres” vagy „vagdalásos” Ez nehezebb és munkásabb varrottas a többinél. Rendkivűl dús hímzés sok áttöréssel. E varrásban a lapos himzés minden szála számlálva megy és „fogas” a neve; az áttört részét „tőtés”-nek nevezik; előfordúl még a „fehéres”-ben az „akasztalat”, „paráma”, „tyúkszem”, „sántahím”, „sujta”. Ezt varrták hajdan a vőlegényi ing újjára és a „mennyasszony-lepedő”-re. A minták neve „mákos”, „foglalós”, „koczkás”, „tányéros”, „könyökös”, „abrudi”, „paripás”. De immár sokkal több a minta, mint hajdan, mert épen a fehéres az, a mit selyemmel is varrnak mostanában. Tehát, a mint régi minták változatos összetételéből új mintákat teremtettek, el is nevezték e mintákat és a nép már így ismeri „czímeres”, „gyöngyvirágos”, „vegyes koczka”, „királyné-forma”, „régi ág”, „lyukas tulipán”, „pogácsás”, „csillag-vízfolyás”, „kanyargós”, „Perzsicsillag”; „Ilona-ág”, stb. Ezeket a mintákat rendkivűl kedvelik külföldön, s kivált Londonba sok megy. Ugyanott elnevezték a kalotaszegi fodorvásznat „magyar gyolcs”-nak és vitetik tekeasztal-takaróknak, faldísznek és nyári férfiruháknak.
Így fejlődött számottevő házi iparrá az a munka, melyet legelőbb Esterházy herczegnének varrtak, s melyet már tud e vidéken a nyolcz-tíz éves kis leány is. És ezek a szorgalmas gyermekek abban hagyják játékaikat, hogy varrottas munkájuk árán kicsi piros csizmát vehessenek maguknak.
A varrottas mellett fodorvásznában van e vidéknek a jövője, mert fodorvásznat még ez ideig nem tudnak szőni sehol a világon, csak Kalotaszegen és ez a fodorvászon úgy eredeti szépségére, mint rendkivűl tartósságára nézve ritkítja párját.
—
