Gödöllő és vidéke. Marczali Henriktől

Teljes szövegű keresés

Gödöllő és vidéke.
Marczali Henriktől

A besnyői zárda.
Keleti Gusztávtól
A fővárostól éjszakra és éjszakkeletre hullámos dombos vidék terűl el a Rákos homokja és a Zagyva mellékének televényes lapálya közt. Mint a budai hegyek az Alpeseknek, úgy ezen magaslatok a Cserhát kiágazásai, a Kárpátok nagy hegyrendszerének utolsó, az Alföld felé lassanként ellapúló nyúlványai. Közép-Európa két nagy hegysége így övezi végső nyúlványaival Budapestet, ez által is jelölve, mily fontos e helynek fekvése a különböző vidékek érintkezésére és forgalmára nézve.
Hosszú dombsorok váltakoznak e területen keskeny völgyekkel, mély katlanokkal és teknőkkel s terjedelmes földhátakkal. A legmagasabb pontok sem igen haladják túl a 300 métert, de azért helyenként a hegyoldalak meredeksége és szakadozottsága s az erősen kimosott és árkolt mélyedések elég változatossá teszik a vidéket. Különösen az éjszaki rész magasabb pontjain található mészkő, itt-ott vulkanikus eredetű kőzet is, p. o. Fóth és Mogyoród környékén. Délre és keletre mindinkább a homok válik uralkodóvá. A nyugati részen agyagrétegek terűlnek, melyek a lehető legjobb tégláknak szolgáltatják anyagát. A kőbányákkal és különösen a vasúti építésre nézve fontos kavicsbányákkal együtt e rétegek adják az egész vidék egyedűli használható ásványterményeit.
Lakosságára és annak viszontagságaira nézve e terület a fővárosnak, különösen Pestnek sorsában osztozott. A Dunán innen eső római határvár, Contra-Aquincum, körűlbelűl a mai Új-Pest alatt állott, legalább erre mutatnak azok a meglehetős terjedelmű római épületmaradványok, melyek 1877-ben a vizafogói töltés építésekor földásás alkalmával a Rákos-patak beömlésén innen, napfényre kerűltek. De a Fóthon Septimius Severus császár korából megmaradt emlékkő mutatja, hogy nemcsak a római befolyás, hanem a római telepítés is túl terjedt a Duna keskeny partszegélyén. Egy népvándorlás-korbeli nagy sáncz, a Csörsz árka, melyről még azt sem tudni, micsoda népnek az alkotása, a Dunától kiindúlva Fóthon át szeli e vidéket. A magyar honfoglalásig teljes homály borítja az egész tájat. Csak az Árpád-királyok korában bukkannak ki e homályból egyes telepek. Béla király névtelen jegyzője a magyarok bejövetelénél már említi a Rákos folyót, még a megyeri révet, a hol szerinte Árpád hadai Pannoniába keltek át. A Rákost, mint az egész vidék nevét, Mogyoródot, Czinkotát, 1074-ben említi a krónika. Péczelről és Aszódról a XIII. században, Gödöllőről a XIV. században történik először említés. Nagy Lajos már vadászott a Cserhát sűrűiben és a Regtelök név tán arra mutat, hogy a királyi énekeseknek (regösöknek) itt volt egyik szállása. Legnagyobb birtokos a király meg a váczi püspök volt. A XIV. századtól fogva már főúri családok is nyernek királyi adományokat e területen, különösen a Poháros, azután a híres Rozgonyi család. Csővár II. Ulászló korában Rátkai Balázs vára volt. A Rozgonyi család kihalását (1523) nyomban követte az első török pusztítás. Buda elfoglalása után Isaszeg őrállomása lett a töröknek Pest és Hatvan közt. Hanem azért a megfogyott, sanyargatott nép nem szűnt meg a nemzet testéhez tartozni. A török uralom alatt is itélt és határozott a nemesi megye, sőt még a földesúri hatóság sem szűnt meg, bár az urak távol voltak. Pestmegye nem is tarthatta gyűléseit saját területén, hanem a szomszéd Nógrádban, de azért intézkedett, sőt összeírást is foganatosított a török által megszállott területen, p. o. 1662-ben.
A török megszállás kipusztította a magyar lakosságot s majdnem néptelenné tette az egész síkabb és dombos részt. Csak az éjszaki, hegyesebb, védettebb részeken maradtak meg, bár örökös küzdelmek és veszélyek közt, a régi magyar lakosságnak a romjai. A törökök kiűzése után újonnan kellett itt teremteni mindent, mert a dicső múltnak emléke is csaknem egészen elenyészett; a kiölt, kifosztott s puszta vadonná lett vidékeket egészen újra kellett visszaszereznie a nemzetnek, a műveltségnek.
E munka foganatosítására a megfogyott, elszegényedett magyar faj nem volt elegendő. Szinte csodálatos, hogy annyira is részt vett az új megszállásban, mint a hogy tette. Gödöllőnek, Fóthnak, Szadának, Turának, Péczelnek, Palotának régi református községei mutatják, hogy e helyeken voltakép soha sem szűnt meg a magyarság, és mihelyt a vész elhúzódott, csak annál erősebben pezsdűlt föl a duzzadó élet. A magyarok mellé a nagybirtokosok német iparosokat telepítettek a nagyobb községekbe, különösen Aszódra és Gödöllőre, német parasztokat Mogyoródra, Ikladra, Rákos-Csabára és Rákos-Keresztúrra. Sokkal nagyobb számmal jöttek Nógrádmegye éjszaki vidékéről a tótok; ők szállották meg Csomádot, Csömört, Czinkotát, Zsidót, Kerepest. Mind a német, mind a tót telepítésnek a vidék hatalmas új birtokosa, a Grassalkovics család, volt legfőbb eszközlője. A magyar telepítésnek a XVIII. század első felében uralkodó katholizáló irány épen nem kedvezett. Így nemzetiségi tekintetben mai napig is nagyon vegyes az egész vidék. Századunkban a magyarság leginkább csak a nagyobb községekben és a németek közt haladt előre. Néprajzi tekintetben tehát épen nem találunk itt egységet, sem egyéniséget. Csak az ősi magyar telepek megmaradt utódai mutatnak bizonyos eredetiséget palóczos nyelvjárásukkal, délczeg termetökkel, a nők sajátos viseletökkel, rövid, rokolyás szoknyájukkal s nagy bóbitás kontyukkal.
Nagyobb szerepet e vidék népe hazánk történetében soha sem játszott. Annál nagyobb szerep jutott magának e földnek, mint döntő események színhelyének.
Mint már a rómaiak idejében valószínűleg itt haladt át a nagy éjszakkeleti forgalmi útvonal: úgy a Rákos völgyén s annak folytatásán, a Tápió és Galga völgyein át közlekedett Buda és Pest s környéke a Tisza vidékével. A keletről és éjszakról, a magyarság székhelyeiről jövő hadak itt ütköztek meg a nyugatiakkal a Duna könyökének, az ország szívének birtokáért. Mogyoród és Czinkota tájékán győzte le 1074-ben Géza és László vezérek serege Salamon királynak német és magyar hadát s szerezte meg a koronát Béla fiainak. Ilsvazugnál, a mostani Isaszegnél, diadalmaskodott István, IV. Béla fia, keleti Magyarország ura, a nyugathoz szító atyja fölött 1264-ben. Ugyanitt vívtak véres, kétséges, végre győzelmes csatát a Tisza felől jövő honvédek Windischgrätz és Jellasich hadaival 1849 április 6-án. Mindegyik esetben az ország sorsa dőlt el a főváros birtokáért vívott ütközetekben.
A főváros és a Tisza vidéke közötti fekvése különösen akkor kölcsönzött e tájéknak nagy fontosságot, midőn Budapest a török kiűzése után az új telepítés által megszűnt magyar lenni. Egyedűli magyar pont akkor Pesten a megyeháza volt; ott pedig e vidék urai, a Rádayak, Orczyak, Beniczkyek, Prónayak és Podmaniczkyak, voltak a legtekintélyesebbek. Csupán ő tőlük szivárgott magyar szellem a német polgárság és a lassanként közébe vegyűlő tisztviselők szívébe. És hatásuk nemcsak a városra, hanem az országra nézve is olyan mértékben emelkedett, a mint a magyarság számra, erőre s erkölcsi tartalomra nézve inkább-inkább erősödött. Az újra föllendűlő magyar irodalomnak a múlt század hetvenes és nyolczvanas éveiben Péczel volt egyik fészke, melyet tudós, művelt lelkű birtokosa, idősb Ráday Gedeon tett azzá. Nemcsak magának a hazafias grófnak minden különczködése mellett is nagyon érdekes, Kazinczy Ferencztől mesterien jellemzett alakja idézte ezt elő; nagy része volt ebben annak is, hogy e helység oly közel fekszik a már akkor is sok műveltségi elemet magában foglaló Buda és Pest városokhoz. Épen csak a magyarság hiányzott belőlük, az pedig csak Péczel felől hathatott beléjök. Még nagyobb volt fontossága ez irányban Fóthnak és Vörösmartytól is megénekelt szőlőhegyének századunk első felében, midőn már volt Pesten magyar szellemi élet, de csak mintegy zsellérképen. Ott ellenben hazai földön állott a költő, a nemzeti lélek friss fuvallata ott egészen áthathatta; Deák, Kossuth és irodalmunk kitűnőségei személyében képviselve volt ott Fáy András barátságos szüretein az egész ország színe-java. De különben is Széchenyi példája ekkor már az addig nagyrészt idegen szellemnek hódoló főúri osztályt is megváltoztatta és Károlyi István gróf, a fóthi földesúr, a nemzeti szellem legbuzgóbb ápolói közt foglal helyet.
De a város és vidéke közti kapcsolat nem egyoldalú. A vidékre sem maradt hatás nélkűl Pestnek, egy bár idegenszerű, de sok tekintetben fejlettebb műveltség székének közelsége. A múlt században Pozsony vidéke után ez volt az, a hol a magyar főurak és a jobb módú birtokos nemesség lakhelyök építésében s berendezésében és életök egész módjában leginkább közeledtek a nyugati művelt országok aristokratiájához. Ekkor épűltek a Rádayak péczeli, a Prónayak acsai, a Podmaniczkyak aszódi, a Beniczkyek czinkotai, a Grassalkovichok gödöllői, a Feketék, később a Károlyiak fóthi kastélyai. A művészet és a tudomány szelíd geniusza akkor vonúlt be az előbb örökké csaták zajától zúgó vidékre, a béke oltalma alatt az ipar, a kertészet, a földmívelés egyre izmosodott, elősegítve a szorgalmas telepedők rajai és a fővárosi biztos piacz közelsége által.
Mióta pedig fővárosunk a kiegyezés következtében politikai és gazdasági tekintetben oly rendkivűli módon fejlődött, mióta itt dobog legerősebben a magyarság szíve; azóta e viszonyban már egészen Budapest az adó, a vidék az elfogadó fél. A főváros az, mely gazdaságilag, közlekedése, majd műveltsége által is emeli, egységessé teszi ezt az eddig sokban elmaradt, nemzetiség és műveltség tekintetében oly tarka színű vidéket. A csöndes falvak, hol egyszerű házikók vették körűl a nemes birtokos fényesebb lakát, lassanként egyöntetűbbekké válnak a budapesti telepedők vagy nyaralók általánosító csiszolása által. A Rákos homokját nemcsak az eke szeli, sok részében kerti mívelés által roppant jövedelmet hajt az a talaj, melyet néhány évvel ez előtt még sivár homokbuczka födött. A föld ára és a föld, valamint a munka bére az utolsó években egyre rohamosan emelkedik; a bolgár kertészek 50–60 forint évi bért is fizetnek a föld holdjáért. És ez a gazdasági átalakúlás, mely vidékünket részben gyárteleppé, részben kertté varázsolja át, csak a legkisebb részeket hagyva meg nyaralóknak, még korán sincs befejezve.
De mind ennél fontosabb az a kincs, melyet Magyarország politikai újjászületése, a nemzetnek a dynastiával való kibékülése, juttatott e vidéknek.
A Cserhát erdőségeinek a magyar királyi székhelyekhez való közelsége már korán kedves kiránduló helyévé tette uralkodóinknak e vidéket. Nagy Lajos Valkó-Szent-Lászlóra járt vadászni; Zsigmond második nejének, Cilley Borbálának birtoka volt Péczelen. Az egész országban ismeretes, mint járt Mátyás király Czinkotán és mikép teljesítette az ottani vidám kántor kivánságát. E mondának mélyebb történeti jelentősége van. A királynak, ki udvarát és annak fényét elhagyva, népével, annak hamisítatlan érzelmeivel akar megismerkedni, épen a főváros vidéke kinálkozott legjobb alkalmúl e tanúlmányra. Később, midőn királyaink a török veszély miatt az országban legfölebb Pozsonyt látogatták meg, ez a szíves viszony uralkodó és nép közt megszűnt. Midőn az ország fölszabadúlt és Budán ismét épűlt királyi palota, a Rákos melléke újra büszkélkedhetett királyi vendégekkel. Mária Terézia az 1751. évi országgyűlés idején Gödöllőn Grassalkovich kastélyát tisztelte meg látogatásával, József császár pedig a rákosi fegyvergyakorlatok alkalmával Ráday Gedeonnak volt vendége Péczelen.
Midőn a nemzetnek a dynastiához való viszonya az 1867-ki kiegyezés által végleg rendeztetett, a magyar politika vezető férfiai arra is kiterjesztették gondjukat, hogy Budán kivűl, hol az udvari pompa mellett királyi gondok nehezednek az uralkodóra, oly hely is legyen, hol pihenő órákat tölthessen s a néppel is szertartás és formaság nélkűl érintkezhessék. Ezért szerezte meg a magyar állam a gödöllői uradalmat s ajánlotta föl a királyi családnak. Azóta évenként rövidebb-hosszabb ideig a régi Grassalkovich-féle kastélyban tartózkodnak a királyi Felségek és gyermekeik. Ottlétök nemcsak a község és környéke népességére nézve áldásos, hanem az egész nemzetre nézve is záloga a királyi kegynek és szeretetnek. A magyar nép közelről láthatja királyát, a király udvari fesz nélkűl gyönyörködhetik népe hódolatában és ragaszkodásában. Egyszerű léczkerítés zárja el a parkot, és a község két részét a kerten átvezető út kapcsolja össze. A nagy kertben a nép fiaival együtt játszottak a királyi gyermekek; hamisítatlan, zamatosan itt tették sajátjokká a magyar szót.

Gödöllő.
Keleti Gusztávtól
***
A dombos vidék fontosabb helységeinek egy része a Rákos pataknak és a Galgának csak csekély vízválasztó által elkülönzött völgyei mentén épűlt. Ezen, egész Magyarországra nézve annyira fontos természetes közlekedési vonalat előbb a pest-hatvani országút jelölte, 1866 óta pedig a pest-hatvan-losonczi vasút eszközli rajta a forgalmat. A másik rész a fővárostól éjszakra terűl, a váczi útvonalon és a dombos vidék keleti lejtőjén.
A központi pályaudvart elhagyva, az éjszaki oldalon csak a számos egymást keresztező vasútban láthatjuk egy nagy művelődési központ szomszédságának jelét, különben ép e darab földön tartotta meg a Rákos leginkább pusztai jellegét. A gyér vetésekkel és zöldséges kertekkel itt-ott mocsarak és kavicsbányák váltakoznak. Délre ellenben sűrűn sorakoznak a helységek a vasút és a Rákos vize mentén. Rákos-Keresztúr jól épűlt, német és tót telep, melyet csak a számos itt tartózkodó fővárosi család kezd megmagyarosítani. Két kis kastélya van, melyeket a Podmaniczkyak és Orczyak építettek. Rákos-Csaba kisebb; ezt többnyire magyarság lakja.
Változatosabbá csak kelet felé válik a vidék, midőn a meredek homokos dombok a völgyet mindkét részről összeszorítják. A déli dombsor oldalán fekszik Péczel, tiszta magyar helység, a fővárosiak egyik kedvelt nyaraló helye. Hosszan nyúlik el a Maglód felé vezető út mentén. Régi helység, átélte a török pusztítást is és a XVIII. század elején Ráday Pálnak, Rákóczy kanczellárjának, az első magyar hírlap, a „Mercurius Veridicus” kiadójának, jutott birtokába. A családtól Pál fia, Gedeon az író, emelte még nagyobb tekintélyre. Mint a protestansok egyik vezérférfia, tudományos és irodalmi érdemei miatt II. Józseftől báróságot, később II. Lipóttól grófságot nyert. A péczeli kastélyt ő tette a pestmegyei nemességnek, különösen pedig az iróknak találkozó helyévé. Nagy és becses könyvtára, a körűlbelűl 25.000 kötetre menő „Ráday-könyvtár”, most a budapesti református főiskola tulajdona. A kastélynak különösen első emeleti nagy terme érdekes. A falakat fehér és szürke színű festmények borították, melyeknek tárgya a mythologiából volt véve. Különösen azon eseményeket rajzoltatta Ráday, melyek az emberi nem túlságos nagyravágyását és abból származó szerencsétlenségét példázzák, mint p. o. a titánok harcza, Tantalus, stb. Már a festés módja, a rikítóbb színek teljes hiánya is eredeti, még érdekesebbek a magyar nyelvű föliratok, melyek megannyian a szerző nyugodt, lemondó életfölfogásáról tesznek tanúságot. A régi kastélyon kivűl már egész sora emelkedik a díszesebb, kényelmes nyaralóknak. Sok budapesti család szokott itt nyaralni, és ez a telep különösen a Rákos patak mellett fölfelé terjed. A pataknak itt-ott még mocsaras mellékén rendszeres kiszárítással évről-évre mind több földet tesznek hasznavehetővé.
Péczelen túl keskeny, itt-ott katlanszerűen kitágúló völgyben haladunk a régi Ilsva-zug, a mostani Isaszeg felé, melynek határa két ízben is döntő csatának volt színhelye. A falu szélesebb lapályon épűlt a völgynek egy erős kanyarulatában úgy, hogy csak akkor tűnik szembe, midőn az útas egészen közelébe ért. Jelenleg többnyire tót a népessége. Az 1849 április 6-ki csatában itt elesett honvédek sírját emlékoszlop jelöli.
Isaszegtől egyenesen éjszaknyugatra visz az út, már szélesebb völgylapályon, zöldelő mezők és erdős halmok közt, Gödöllőre, az egész vidéknek most úgy népességére, mint jelentőségére nézve első községébe.
Gödöllő (régen Gedellő) erdős és szőlőhegyektől övezett vidéken részint fensíkon, részint a Rákos laposán terűl el. Itt a völgy már több mint 200 méternyi magasságra emelkedik és vízválasztót képez a Dunába szakadó Rákos, és a Galgához és így közvetve a Tiszához folyó vizek közt. Talaja homokos, forrás- és kútvízben nagyon bövelkedő, a föld nem nagyon termékeny, de viszont rosz terméskor sem hagyja egészen cserben a gazdát. Éghajlata igen egészségesnek mondható, a ragályos betegségek, még a cholera is, meg szokták kimélni e vidéket. Bár e helység neve már a XIV. század elején előfordúl, nagyobb jelentősége nem volt. 1492-ben volt ugyan tornyos kőtemploma, de a török időben csak öt lakott jobbágytelke maradt meg; 1696-ban 26 család lakta, 1702-ben 72 jobbágy, csupa magyar. A helység egész fejlődése a legújabb korig elválhatatlanúl össze volt forrva a Grassalkovich névvel.
A török kiűzése után Gödöllő szegény kis falu volt. Házainak falai sövényből állottak, mely, mint fecskefészek, sárral vastagon volt betapasztva; szalmatetőinek mestergerendái ágason nyugodtak, urasági épülete a jelenlegi vendégfogadó helyén állott, a futóhomok miatt majdnem járhatatlan országút mentében. Birtoka miatt hosszú pör folyt a Bossányi család, a Forgácsok és báró Verlaim budai administrator közt. A magyar nemesi birtokok körűl az ősiség behozatala óta hagyományos volt a pörlekedés. A török megszállás, mely annyi jogi bizonyítékot megsemmisített, még bizonytalanabbá tette az egész birtokállapotot. Gödöllő is török kézen volt egy ideig: birtoka fölött is a híres neoacquistica commissiónak kellett döntenie. Nem akarjuk e bonyolódott pör minden részletét előadni. A vége az lett, hogy „Tettes, nemzetes és vitézlő” Grassalkovich Antal kir. ügyigazgató, a neoacquistica elnöke és vezető szelleme, 1723-ban 5.852 rénes forintért Bossányi Krisztinától zálogba vette gödöllői részét, azután pedig sorban kielégítette a Bossányi-utódokat úgy, hogy 1748-ban már az egész uradalmat kezében egyesítette. Akkor már övé volt Kerepes, Isaszeg, Csömör, Zsidó és Soroksár, később a hatvani uradalmat is megszerezte úgy, hogy, mint mondták, Hatvantól Pest kapujáig járhatott mindig a tulajdon uradalmában.
Grassalkovich Antal egyike a török és kurucz viharok után újra szervezkedő XVIII. századi magyar társadalom legjellemzetesebb alakjainak. Ürményben, Nyitramegyében született 1693-ban, Pécsett a Franciscanusoknál tanúlt, kik a nagy tehetségű szegény ifjút élelemadás által támogatták. Tanúlmányai elvégzése után Pesten ügyvéddé lett és tűntetőleg hirdette, hogy mindenek előtt a katholikus egyház ügyeit szándékozik megvédeni. Megértette korát: a szatmári béke után tetőponton állott a katholizáló irány. A mellett ügyessége és jogtudománya által csak úgy kitűnt, mint megnyerő külsejével és tapintatos magaviseletével. Különösen értett azon művészethez, melyet mindannyi közt legmagasabbnak vallott, és melyet a jezsuita Gracian majdnem ugyanazon szavakkal fejezett ki: „Feljebbvalóinknál, kikre szükségünk vagyon, magunkat szükségessé tenni”. Gyorsan haladt, 1732-ben báró lett, majd personalis és a királyi tábla elnöke, 1743-ban gróf, végre a királyi kamara elnöke. De bírvágya még nagyobb volt, mint ambicziója. Szerinte: a pénz szomorúaknak vigasztalója és az embernek legbizalmasabb segítsége és barátja. A sors mindkét tekintetben teljesen kielégítette vágyait. A volt koldusdeák mint koronaőr halt meg, fia már megnyerte a herczegi uradalmaknak megfelelő czímet.
Dicséretére válik, hogy egyénisége együtt fejlődött az őt annyira fölemelő körűlményekkel. Maga följegyezte, hogy 1727 óta többé nem fogadott el „honorariumot”. Ifjabb korában nem rendelkezhetett nagyobb szellemi tartalommal, mint a mennyi akkor Pécsett és Nagy-Szombatban volt megszerezhető. Később mint kir. személynök, még inkább mint nagy vagyonszerző, gyökeresen megismerkedik a magyar törvényes élet sokféle szövevényével. A mint az uralkodó kegye és saját érdemei egyre magasabbra emelik: mind gazdagságra, mind műveltségre, fínom életmódra nézve is versenyeznie kell rangtársaival, s tehetsége és szeretetreméltósága oly nagyok, hogy e főurak, bár eleinte vonakodva, csakhamar mint egyenrangút fogadják őt körükbe. A mellett elég óvatos és dicsvágyó, hogy maga is mindenkép hivatkozzék csekély kezdeteire, s az Isten látható segítségére, mely őt oly magasra emelte. Az ereklye gyanánt őrzött, aranyba foglalt koldús-bögre, melyet Mária Teréziának is megmutatott, s a besnyői szent szűz iránt oly hőn tanúsított tisztelet, ép úgy hozzá tartoznak jelleme képéhez, mint a nagy latifundiumok ügyes és kiméletlen összeszerzése, s a császárnő tiszteletére Gödöllőn rendezett tündéri ünnepélyek.
Akkor már Pesten volt az ország főtörvényszékeinek székhelye. Grassalkovich jónak találta, hogy mint magas állású férfiú ne lakjék mindig a városban, de azért mégis közel lehessen ahhoz, hogy az emberek fölkereshessék, de mindig reá ne vigyázhassanak, és ő, ha tetszik, el is vonúlhasson előlük. E czélra nagyon alkalmas volt neki Gödöllő. Ide építé akkor hazánkban párját ritkító kastélyát.

Vadászat a gödöllői határban.
Vágó Páltól
A gödöllői kastély az akkor uralkodó francziás stílben épűlt. Fekvésének lejtős voltánál fogva a kastély némi váralakot nyerhetett, és az alsó park az egész vidéket elborító erdőségbe olvadt be. Nem is volt birtokosának hőbb óhajtása, mint hogy királynőjét tisztelhesse benne vendégűl. Mária Terézia 1751 nyarán látogatta meg e kitűntetésre mindig büszke jobbágyát. Hálószobája gazdagon aranyozott és vörös márvány falú terem volt. Most Erzsébet királyné ő felsége hálószobája. Mária Terézia egy levelében maga is leírja e látogatását, dicséri a nagy ebédet, melynél mind nemes emberek szolgáltak föl, de a tiszteletére rendezett állatviadalt meg sem nézte. Az inkább kápráztató és költséges, mint ízléses ünnepélyek részletes leírása a „Wienerisches Diarium” 1751 szeptember 4-ki följegyzésében olvasható. A nagyszerű úri lakból akkor nem hiányozhatott a színház és zene sem. A gödöllői színház a XVIII. század végén bizonyos hírnévnek örvendett; ha előkelő vendégei voltak a herczegi családnak, pesti színészek szoktak benne játszani. Nevezetes volt a kert is, melynek akkori franczia ízlésű felső részét csak századunk elején alakították át angol kertté. Igen fényes volt a klastrom kápolnája, melynek fődísze egy XVII. századi renaissance ízlésű, gazdagon ékített tabernaculum volt. A herczegi családnak gyönyörűen ruházott gránátosai is voltak a vár és kert őrizetére.
Ennyi pompával rikító ellentétet képezett a szegény falu vályogviskóival. Grassalkovich Antal, mint igazi nagy úr, jobbágyairól is gondoskodott, kiknek javát még utódainak is lelkére kötötte. „Tulajdon költségén száz új házat építtetett a lakosság részére, azonfelűl egy nagy vendégfogadót. A német ízlés szerinti házak egyformasága bámulatos.” Ez építéssel együtt járt számos iparosnak letelepítése is. Mindez intézkedésnél nem hiányzott az egyházi tekintet sem. A falu tiszta református volt, a telepesek nagy többsége katholikus. A földesúri család mindent elkövetett, hogy jobbágyait jó szerével megtérítse, de erőszakosan nem lépett föl.
Hanem ennyi jótétemény daczára Grassalkovich nem birta elfeledtetni vagyonszerzése kezdetének nem egészen tiszta módját. Kastélyára, e fényes alkotására, már az ő életében alkalmazták e verset:
Congeries lapidum multis congesta rapinis,
Corruet et raptas alter habebit opes.
Már unokája megbukott vagyonilag, és vele, tehát a harmadik generatióval, kihalt férfi ágon az oly gyorsan fölemelkedett Grassalkovich-család. Egy ideig báró Sina birta az uradalmat, azután 1864 óta Langrand-Dumonceau belga bankja. E banktól vette meg a magyar állam 1867 márcziusában, tehát a koronázás előtt. Az uradalom az elidegeníthetetlen koronajavak sorába iktattatott. Így Gödöllő olyan fejedelmi pihenő helylyé lett Budapest mellett, mint Schönbrunn vagy Laxenburg Bécs mellett. A kastély és kert igazgatása 1869-ben az Ő Felsége udvarmesteri hivatalának adatott át. Az egész uradalom kiterjedése 32.000 hold, melynek 3/5 része erdőség, 2/5-e pedig gazdasági czélokra szolgál. A kert – körűlbelűl 200 hold – gyönyörű facsoportjaival, friss pázsitjával és árnyas filagoriáival valóban királyi gondozásnak örvend és a főváros környékének egyik legszebb helye.
A Felségek itt tartózkodásuk idején különösen a lovaglás és vadászat örömeit élvezik. Már régi időtől fogva nevezetesek a gödöllői szarvas-vadászatok. Most is fentartják és télen át táplálják a nemes vad állományát. A kopók gyakran a Dunáig üldözik a fölvert vadat. A nagy és díszes társaság, melyben Magyarország első úrlovasai szoktak részt venni, gyors szágúldásában, árkon-bokron át festői látványt nyújt.
Magára a helységre nézve új korszakot nyitott meg a királyi család ott tartózkodása. A csendes kis mezőváros országos nevezetességre jutott. A vidék összes munkabirói foglalkozást nyernek a királyi háztartásban vagy a kertben; a szegények dús adományokban részesűlnek. Különösen karácsony ünnepén szokta a királyi kegy fölkeresni a legelhagyottabbakat is. A község egyre gyarapodik, lakosai száma már közel 5.000, nagyobb részben reformátusok. A régi német telepesek is mind elmagyarosodtak már. Ezrekre megy az ide kirándúlók, százakra az itt nyaralók száma. Sok pesti család már nyaralót is épített a helységben vagy határában. E forgalomhoz képest nőtt az indóház is; különösen díszes az udvari külön váróterem.
Gödöllőről szép szil- és hársfasor vezet keletre Mária-Besnyőre, a Grassalkovichok alkotásainak másik nevezetes helyére. Itt hajdanta nagy, virágzó község állott, de az a török időben teljesen elpusztúlt. Csak templomának bemohosodott romjai jelölték helyét. Grassalkovich Antal e helyen építtetett egy lorétomi kápolnát, alatta pedig családi sírboltot. Egy kis Mária szobor, melyet a hagyomány szerint egy munkás, álom által intve, ásás közben talált, csakhamar csudatevő búcsújáró helylyé avatta az új szentélyt. Kapuczinus barátok telepedtek oda, és Besnyő mai napig az egész vidék ájtatos zarándokainak fő kegyhelye. A klastrom és kertje egyszerű, de gyönyörű fekvése, tölgyes hegyhátak közt, messze látható dombon, számos látogatót vonz oda. Mostanában Besnyő mint kiránduló és nyaralóhely nevezetes. Lejtőit és lankáit számos kert és villa ékíti.
A vasút hatalmas kanyarodással kerűli meg a híres klastromot. Azután keskeny völgyben, szép tölgy- és gyertyánerdők közt visz éjszakkeletre, Aszódra. E régi nevezetes község a Galgától éjszakra egy dombsor oldalán fekszik, kies kellemes vidéken. Fő dísze a múlt századi Podmaniczky-féle kastély, most az evangelikusok leánynevelő-intézete. A földesúri család a múlt században sok iparost, különösen gubást és szűrszabót telepített ide. Az evangelikus egyház itt algymnasiumot is tart fenn, melynek fő büszkesége, hogy 1835–38-ban Petőfi Sándort deákjai közé számította. Jelenleg állami javító-intézet is van itt romlott erkölcsű fiúk részére, kiket fiatalságuk miatt csak egy évi büntetésre itéltek. A javító-intézet épülete hajdan czukorgyár volt. Aszód arról is nevezetes, hogy itt történt József császár idejében az első kisérlet az izraelitáknak földmíveléshez való szoktatására.
Tovább keletre eltünedeznek a dombok, a vidék lassanként egészen alföldi jelleget ölt. A vasút melleti helységek közt legnagyobb Tura, a vasúttól délre, körűlbelűl 4.000 lakossal. 1849 júliusban itt véres csata folyt az oroszok ellen. A helységen túl egy magaslaton a Schossberger-féle tornyos nagy kastély látható.
***
A magyar kir. államvasút keleti pályaházának déli oldala mellett, a Kerepesi-út külső végén kezdődik a czinkotai helyi érdekű vasút, mely 1888-ban épűlt. A főváros ebben az irányban terjeszkedik legrohamosabban, valamint itt látható legszembetűnőbben a fővárosnak és vidékének egymással való egybeolvadása is. Az országútak és vasútak mellékeit már igen sok helyt házhelyekké osztják, melyeken szép kertekkel ékeskedő nyaralók épűlnek. Így a homokos területet, melyen előbb leginkább csak majorosok és kertészek telepei állottak, mind nagyobb számmal szállja meg a fővárosi polgárság, különösen a hivatalnokok osztálya, hogy olcsóbb lakásokat és jobb levegőt találjon, mint a város belsejében. E folyton folyó építkezések már is egész paradicsommá változtatták át a Rákos pusztáját, mely ez előtt még csak hatvan évvel is oly távol esett a városnak akkori szélétől, hogy a legvérmesebb reménykedéssel sem hihette volna senki, hogy ez a pusztaság valaha részévé lehet a tulajdonképeni városnak.
A Rákos patak mellett fekvő és még a fővároshoz tartozó Rákosfalva Czinkota felé az első nagyobb állomás. A főváros nagy közelsége rendkivűl elősegítette fejlődését. E teleptől éjszakra még leginkább megtartotta a Rákos mezeje ősi jellegét, buczkáival, mély süppedékes, itt-ott futóhomokjával, pocsolyáival és nádasaival. Itt van a Rákos patakja mellett a Paskál malma is, mely az udvari falkavadászatok alkalmával a fő gyülekező hely volt. Tovább éjszakra fekszik Puszta-Szent-Mihály. Kertjeivel, majorjaival és nyaralóival nagy területet borít el, és szinte Csömörig elhúzódik. A leendő községnek, melyet József főherczegről József-telepnek neveznek, még nincs központja templom vagy más középület alakjában. A vidék itt már dombosabb és nem oly homokos. Kiválóan nevezetes itt a konyhakertészet, melyet többnyire bolgár bérlők űznek. Még tovább keletre van Czinkota, egyike Magyarország legrébibb helységeinek, mert már 1074-ben említtetik. Egészen a legújabb időig egyszerű szegény tót falu volt, mely a fővárosi embernek hirén és karczosán kivűl mit sem nyújthatott. Mostanában szőlőtermesztése már hanyatlott. Fő nevezetessége Beniczky Gábor szép kastélya és tehenészete. A czinkotai vasút mentén itt is virágzó nyaraló telep létesűlt, melyet Mátyás-földnek neveztek el és mely mintegy 150 telekből áll. Az országút a régi szőlők mellett visz éjszakkeletnek Kerepesre, egy kis tót faluba. Újabban ide is sok bolgár kertész telepedett. Ez a helység is hozzájárúl Budapest élelmezéséhez. Az országút innen a bolnokai erdőn, a vidék egyik legmagasabb, több mint 300 méternyi emelkedésén át visz a közeli Gödöllőre.
Czinkotától egyenesen éjszakra esik a boráról híres Csömör. Ez is régi helység; a báró Zay család innen nyerte előnevét („de Chemer”). A török világban elpusztúlt, és csak a múlt század elején telepítették be újra birtokosai, a Bosnyák és Vattay családok tótokkal és svábokkal. Széles völgyben fekszik az éjszaki és déli dombsorok közt. Utczáinak többnyire csak egyik oldala van beépítve, az átellenes oldalon kertek és fasorok zöldelnek. Fehér bora a fővárosban jó hírnek és keletnek örvend.
Csömörtől hosszú, különösen éjszaki részében nagyon elágazó alacsony hegyláncz húzódik éjszakra, melyet régen Mons Monoroudnak neveztek. Ennek éjszaknyugati lejtőjén vívták 1074 elején azt a híres csatát, melyben a „háromszor koronázott király”, Salamon, elvesztette királyságát. A győztes vezérek, Géza és László, a zsákmányból építették Mogyoród templomát. E helyen később apátságot is alapítottak, melynek romjai még nem régen is láthatók voltak a helységtől éjszakkeletre eső kereszt közelében. A lakosság ennek szomszédságába helyezi a régi csata színhelyét. A vízmosások gyakorta hoznak fölszínre pénzeket, fegyvereket és tetemeket, melyeknek egy részét a Magyar Nemzeti Múzeumba szállították. Mogyoród csínosan épűlt, többnyire elmagyarosodott katholikus sváboktól lakott falu. Mindenfelől dombok környezik. Egész vidéke sokat szenved a vízmosásoktól. A szorgalmas lakosságnak a földmívelésen és bortermesztésen kívűl a kőfejtés nyújt foglalkozást. Érdekes a fóthi út mentén hegybe vájt pinczéinek sora.
Innét éjszaknyugatra egy széles, meredek hegyház húzódik a fóthi Somlyóig. Ennek aljában a Rákos felé épűlt Fóth községe. Ez már a mohácsi csata előtt említtetik, és most is a régi református magyarság teszi lakossága zömét, úgy, mint Gödöllőn. A múlt században Fekete gróf, előbb personalis, aztán országbíró bírta. E család kihaltával a gróf Károlyi családra szállott az uradalom. Gróf Károlyi István e század 30-as és 40-es éveiben Magyarország egyik legszebb úri lakává varázsolta itteni kastélyát. A régi udvarház helyébe palotát épített és a köré nagy költséggel mintegy 300 holdnyi parkot ültettetett a sivár homokba. E czélból a régi falut egészen ki kellett telepíteni és új házakat építenie a lakosok számára. A kastély gyönyörű szobáival, díszes és becses könyvtárával, érdekes festményeivel (Markótól és Ligetitől), kápolnájával egyike e vidék legfőbb nevezetességeinek. Az utóbbi években több ízben dicsekedhetett a királyi Felségek látogatásával. A királyi vadászatoknak Fóth volt egyik főállomása; külön istállóban állottak a királyi lovak. A kastélyban művészi kéztől eredő képek mutatják I. Ferencz József vadászatát, és Erzsébet királyné lovaglását a fóthi parkban.
A kastély mellett a templom, Magyarország egyik legdíszesebb falusi temploma, Fóth fő ékessége. Ezt is gróf Károlyi István építtette 1847–56 években, közel fél millió forint költséggel. Az épületet Ybl Miklós tervezte, román és byzanti elemekből alkotva azt össze úgy, hogy a templom épen nem tiszta stilusú. Mindamellett igen jó hatást tesz a nézőre két tornyával, homlokzatának szép rózsájával és kerek kórusával. A templom kryptája a grófi család sírboltja. Ennek igen szép a portáléja; a krypta belsejében több márvány szobor áll, melyek között különösen a föltámadás angyalának szobra figyelemre méltó. E szobrok közűl három Canova egyik jeles tanítványának, Teneraninak, műve. Az egyházat Blaas Károlynak freskó- és oltárképei díszítik. A nyugati tornyok közötti ormon álló 9 láb magas bronz szobor Fernkorn műve. A templom mellett van az iskola, szemben vele az irgalmas szűzek által vezetett, alkalmas kerttel ellátott kisdedóvó.
Fóthtól éjszakra és keletre bortermő dombok emelkednek. Fáy Andrásnak itteni szőlőjében olvasta föl először Vörösmarty híres „Fóthi dal”-át. Ennek 50 éves évfordúlóját 1892 okt. 19-én ünnepélyesen megülte a vidék.

A fóthi templom.
Rauscher Lajostól
Maga a helység jómódú, serény lakóival, csínos házaival, melyeken meglátszik itt-ott a templom díszítéseinek hatása, igen kellemes hatású. Gazdái leginkább zöldség- és dinnyetermesztéssel foglalkoznak és nyáron szinte folyton útban vannak Budapestre és vissza. Az uradalom, melynek jelenlegi birtokosa gróf Károlyi Sándor, mintagazdaságáról is nevezetes. A talaj homokos, de azért különösen a rozsot jól megtermi. Ujabban a homokosabb részekbe mint több szőlőt ültetnek.
Mint Budapest vidékén, úgy attól éjszakra is a dombok alján a Dunáig ér a homok. Fóthtól éjszak-nyugatra esik a nagygödi puszta, mely, mint katonai gyakorló hely, a Rákos helyébe lépett. Göd vidéke forrásokban igen gazdag és Szabó József véleménye szerint e forrásoknak kellene táplálniok a fővárosi végleges nagy vízművét. Itt már hullámosabb, buczkásabb a vidék, és Göd nagy része már be van fásítva. Délre esik innen a fóthi uradalomhoz tartozó káposztásmegyeri puszta. Jelenleg itt rakják le a pesti vízvezeték csöveit. A Duna közelében lóidomító telepet rendezett be egy angol. A majorban, az ispánlakkal szemben, vadászlakot építtetett a királyné Ő Felsége. A szomszéd alagi pusztán, Dunakeszi felé, évenként többször lóversenyeket tartanak.
Szintén a fóthi uradalomhoz tartozott s tartozik legnagyobb mérvben ma is Rákos-Palota. A régi kis református magyar faluból nagy, népes helység fejlődött, melynek elég fontos szerep jutott Budapest háztartásában. A konyhakertészetnek ez egyik legfőbb fészke; a fővárosban mindenütt megfordúlnak a palotai gyümölcs- és zöldségárúló asszonyok. Palota a budapest-bécsi vasút állomása, azonfelűl Új-Pesten át lóvasúttal is össze van kötve a fővárossal. Útczái szabályosak és egyenesek, csínos házai között három templom emelkedik. A vasút körűl és az Új-Pest felé vezető főútczán sok nyaraló épűlt. Sok fővárosi, ki napközben Budapesten jár hivatalba, itt tart állandó lakást. Az annyira óhajtott cottage-rendszer fővárosunk körűl leginkább csak ezen módon valósítható meg. Rákos-Palotán van egy nagy magántanintézet szép kerttel, és közelében az István-telek nevű kertészképző-iskola, mely gróf Károlyi István bőkezűségéből létesűlt.
Végig tekintettük a főváros balparti részét, az azt kisebb-nagyobb távolban körűl vevő helységek sorát. Valamennyin észrevehető a hatalmasan feltörekvő országos középpont erős hatása, és míg azelőtt Pest kapujáig ért a puszta, mostanában már a legkisebb pusztában is érezhető a nemzeti műveltség centrumának közelsége. De azért mind e helységek falvak maradtak, vagyis gazdasági életökben a nyers termelés játszsza a főszerepet. Tejjel, kerti terményekkel, szőlővel, baromfival ők tartják részben Budapestet. Várossá, iparos helylyé a főváros egész környékén csak egy hely növekedett, épen valamennyi közt a legújabb: Új-Pest.
Gróf Károlyi István, kinek e vidék történetében oly fontos szerep jutott, 1838-ban, az árvíz után, megyeri pusztájának egy részét örök bérbe kezdte kiadni a pestieknek, kik ott többnyire szőlőket ültettek és nyaralókat építettek. Eleinte lassan ment a telepítés és Új-Pestnek 1850-ben nem volt több mint 673 lakosa. De a Duna melletti kedvező helyzete mindinkább éreztette hatását. A főváros közelsége mint több munkást és hullámzó népességet vont ide. A jó összeköttetés, hajón és 1867 óta lóvasúton, még jobban megkönnyítette a telepedést. Eleinte sok volt a csőcselék és a pestmegyei, valamint a városi rendőrségnek ugyancsak meggyűlt a baja az újpesti tolvajszövetkezetekkel és pénzhamisítókkal. De a rohamos fejlődés, új gyárak alapítása, jobb igazgatás, midőn a helység a fővárosi rendőrség körébe vonatott, csakhamar megváltoztatták e sokban amerikai állapotokat. Új-Pest most körűlbelűl 25.000 lakost számlál és virágzó iparával, nagy szesz- és bőrgyáraival, hajógyárával, téli kikötőjével, a Duna mentén fölmagasló kéményeinek sorával, valódi éjszaki folytatása Budapestnek. Dél felé már majdnem összenőtt a fővárossal, keleten pedig a vasútnál már összeér Rákos-Palotával. Így nyújt egymásnak kezet a termelő és az iparos, gyáros vidék. Csak a középületek és művelődési intézeteknek majdnem teljes hiánya mutatja a fejlődésnek rohamos és nem egészen szabályos voltát.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT