Temesvár és vidéke. Szentkláray Jenőtől
Temesvár és vidéke.
Szentkláray Jenőtől
Szentkláray Jenőtől
Temesvár a vársánczoktól nézve.
Háry Gyulától
Magyarország délkeleti részére vezetjük az olvasót. Termékeny sík vidéken vagyunk, melynek beláthatatlan térségein szabadon kéjeleghet a szem és szabad szárnyalással csaponghat a képzelet. Erdők, bérczek nem akadályozzák a kilátást, mely egész odáig terjed, a hol a kék égbolt a földdel ölelkezik. Sugár templomtornyok, fehérlő népes falvak, itt-ott kidomborodó őshalmok, szétszórt árnyas, ligetes tanyák és gazdasági telepek, legelő nyájak és viruló rétek váltakoznak a gondosan mívelt szántóföldekkel. Ilyen Temesvár vidékének síkföldje. Az egész tájképet, négy vármegyének, Torontál, Temes és a már teljesen hegyvidéki Krassó-Szörény megyének egybefoglalt területét, három oldalról, vagyis Erdély felől a Godjan-Szárko és a Pojána-Ruszka hegylánczok foglalják díszes természeti keretbe s teszik önállóbb földrajzi egyeddé.
E természeti helyzetnél fogva szokássá lőn külön állónak tekinteni ezt a területet, sőt még külön névvel is jelölni. Régi magyar törvénykönyveink és egyéb történelmi emlékeink „Temesköz”-nek, „Temesi Tartomány”-nak, „Temesvári Kapitányság”-nak, a karloviczi béke korában kiadott német iratok pedig „Temesvarerische Länder”, „Temesvarer Region”, „Temesvarer Provinz” vagy „Temeser Bezirk” néven emlegetik. Marsigli, III. Károly kortársa, „Banatus Temesvariensis”-nek nevezé, s a török hódoltság megszűnte után egész raja támadt az íróknak, kik a legújabb időkig „Temesi Bánság”-nak írták e földterület nevét, bizonyára helytelenűl, mert temesi bánok nem voltak soha.
E különböző elnevezéseknek az a magyarázata, hogy Temesvár, e délvidéki nevezetes vár és város, már első királyaink ideje óta mintegy uralkodott az egész környék fölött s tényleg ma is középpontja a körűlötte csoportosúló vármegyéknek. Temesmegye főispánjai nemcsak hogy itt székeltek, de mint az alsó részek kapitányaik megyéjök határain túl is különféle joghatósági, hadintéző és biráskodási hatalmat gyakoroltak.
Temesvárt szerencsés fekvése emelte hosszú századok folytán kiválóbb jelentőségre. A „tartomány” középpontján épülvén, koronája, kulcsa és főtényezője volt mindig a délvidék hadmíveleti, népességi, szorgalmi és művelődési összes mozgalmainak. Dús televényű környékének lapályain hat folyó kígyózik el egymás mellett: a Temes, Béga, Beregszó, Berzava, a Karas és Néra. E folyók már a legrégibb időkben nyílt útakúl szolgáltak minden irányban a legkülönbözőbb népek sűrű közlekedése számára. Temesvár volt első állomása a kelettel érintkező nyugatnak. A rómaiak itt alapították a „Mansio Tibiscum”-ot; Priscus Rhetor byzanti követsége is erre vette útját Attila magyarországi táborának fölkeresésére.
A népvándorlási korszak homályából csak kevés és kétes adat merűl ugyan föl Temesvárról, mindazonáltal alig lehet kételni, hogy a stratégiai szempontból is igen fontos hely ama századok viharait is mint lakott község élte át, és mint ilyen kerűlt a honfoglaló magyarok birtokába. Azon védelmi földmunkák-, árkok- és sánczoknak, melyek még manapság is szemmel láthatólag három egyközű vonalban húzódnak le a Marostól a Dunáig, Temesvár a középpontjuk. A magyar királyság megalapításakor, sőt bizonyára már előbb is, itt az Al-Duna nagy betörő kapujának közelében egyesűlt a Tiszán túli magyarság védőereje, s Temesvár várispánsága a legrégiebbek közé tartozik. A gazdag és hatalmas temesi ispánok székvárosa csakhamar annyira fölvirágzott, hogy nem egy királyunk egész udvartartásával együtt örömest és hosszabb ideig mulatott falai között. Tudjuk ezt Róbert Károlyról, ki éveken át lakott itt, királyi okleveleket állított ki itt és Temesvárt várossá bővítette, viadalokat és lovagjátékokat rendezett benne, hadjárataihoz előkészületeket tett, sőt 1317-ben elhúnyt nejét, Mária királynét, Kázmér tescheni herczeg leányát is itt temetteté el. Innen hivatott össze 1318-ban a rákosi országgyűlés.
Nagy Lajos és utóbb özvegye, Erzsébet, ismételten tartózkodtak Temesvárott. 1397-ben Zsigmond király személyesen is megjelent az itteni országgyűlésen. 1463-ban Ali bég vezérlete alatt először fenyegette a török Temesvárt, de Pongrácz magyar hadvezér által visszaveretett. 1476-ban második hadjáratot intézett Ali a vár ellen, de Nifor, Chepely, Nagy Béla és Ambrus teljesen tönkre tették a török támadókat. Időközben Temesvár Albert királyt, a Hunyadiakat, V. Lászlót és II. Ulászlót fogadta, s ez utóbbi 1492-ben újolag megerősíté a várat, melyből Kinizsy Pál vívta győzelmeit. 1514-ben Dózsa György föllázadt keresztes pórhadai ostromolták Temesvárt, de Szapolyai János erdélyi vajda felszabadította. Dózsa György, testvérével, Gergelylyel, s 40 főtársával elfogatván, itt szenvedett izzó vastrónon szörnyű halált, a hagyomány és néphit szerint ama helyen, hol a városból a Józsefvárosba vezető főút mellett a Boldogságos Szűz képe áll. A mohácsi vész után királylyá választott Szapolyai János szintén megfordúlt Temesvárott, sőt azt hatalmába is akarta keríteni, de I. Ferdinánd király kapitánya, a Török Bálint által oda rendelt Szokolyi Endre vonakodott a várat hazai hadak kezére bocsátani. 1551-ben Mohammed Szokoli boszniai bég 80.000 emberrel jelent meg eredménytelenűl Temesvár alatt, melyben ekkor a hős lelkű Losonczy István volt a parancsnok. A következő évben Achmet beglerbég 160.000 emberrel vonúlt a vár alá, mely 1552. július 30-án Losonczy hősi halála és az ellenség hitszegése következtében török kézre jutott és ezentúl 164 esztendeig török pasák, illetőleg a porta hatalma alatt volt. Első parancsnoka Kasim pasa lett, kit 1716-ig szakadatlan sorban még 34 török beglerbég követett. A nevezetes vár visszafoglalására osztrák és magyar részről többször történtek ugyan kisérletek, de sikerre soha sem vezettek.
1596-ban Báthory Zsigmond fejedelem keríté be Temesvárt s az ostromnál személyesen is vezényelt, azonban a várat ő sem vehette be. A következő évben kanczellájra, Jósika István, tett eredménytelen kisérletet a vár visszavételére. 1602 és 1607-ben Bethlen Gábornak nyújtott e hely menedéket. 1689-ben a császáriak keríték be Temesvárt s három évig tartották elzárva, a nélkűl, hogy bevehették volna. 1696-ban Frigyes Ágost vette ostrom alá a várat, de az most is ellentállt s a következő évben II. Musztafa szultánt fogadta falai között. Végre 1716-ban október 1-én Savoyai Jenő herczeg 48 napi heves ostrom után dicsőségesen visszafoglalá Temesvárt, melynek utolsó török parancsnoka Mehemed pasa volt.
A régi Temesvár egészen magában foglalta a jelenlegi erődítéseket. A régi vár délkeleti bástyáinak szögletes alaprajzát pontosan mutatják a III. Károly által 1719-ben kezdett s 1729-ben befejezett „erdélyi kaszárnya” épületvonalai, melyek egészen az ősi bástyafalak alapépítménye fölé emeltettek, miután a régi vár falait lehordták és Mercy Claudius Ferencz gróf és tartományfőnök 1723-ban április 25-én a jelenlegi várnak alapkövét letétette. A csillag-alakú régi várnak, mely egyik sarkán donjonnal, az úgy nevezett „Balázs-torony”-nyal, máskép „vízi torny”-nyal volt ellátva, négy kapuja volt: a „belgrádi”, a „forforosi” (az osztrákok által „Eugens Thor”-nak nevezve, mert a savoyai herczeg ezen tartá bevonúlását), a „mortorosi” (mely később „aradi” nevet kapott), és a „praykói”, máskép „lugosi”. E várkapuk közűl a mostani vár építése alkalmával az „aradi” és „belgrádi” nyomtalanúl eltűnt, míg a „lugosi” helyébe kissé küljebb a mostani „erdélyi”, az „aradi” helyébe a „bécsi” kapu nyittatott meg. Egyedűl az „Eugen-kapu” hagyatott sértetlenűl a nagy hős emlékére. 1755-ben a téres kapucsarnok az egyesűlt német-spanyol zsidó községnek engedtetett át használatra más templom hiányában, míg 1760-ban el nem készűlt a spanyol zsidók mostani zsinagógája. 1777-ben házépítésre engedtetett át a kapu-rom melletti telek, mely ház még ma is az „Eugen”-, vagyis a régi „forforosi kapu” képét viseli czímerében. 1817-ben végkép lebontatott a régi Temesvár ez utolsó maradványa, s tégláiból házat építettek. A várban a vidékbeli nemesség lakházai, a katonaság laktanyái, iparosok és kereskedő árúcsarnokai, eleségtárak, nehány szerzetesház és templom állottak, szűk, görbe útczákkal két nagyobb tér köré csoportosítva. Itt volt Temesvárnak Szent Györgyről nevezett római katholikus plébániai ősi temploma, melyben 1323-ban István választott egri püspököt Benedek csanádi püspök, Miklós győri és János váradi püspökök jelenlétében, nagy ünnepélyességgel fölszentelé. A török hódoltság korában mecsetté változott át e régi magyar templom. Temesvár visszafoglalása után III. Károly király a Jézus-társaságnak engedte azt át a mellette elterűlő telekkel, melyen később a jezsuiták misszió-háza és temploma, a mostani csanádi seminarium és annak temploma épűlt, s a székesegyház fölépítéséig püspöki dómnak is használtatott. A várban talált valamennyi templomot a törökök, kik építeni nem szerettek, saját szertartási czéljaikra alakították át.
A temesvári városliget Béga-csatorna melletti része.
Spányi Bélától
A vár körűl terűlt el a régi Temesvár, mely három városrészből állott: a „Nagy-Palánk”, és a „Kastély-erőd” nevű városrészekből. A Nagy-Palánkba három kapu nyílt a várból: a forforosi, mortorosi és lugosi. A negyedik kapu a Kastély-erődbe vezetett, mely a jelenlegi fegyvertár és tüzérkaszárnya helyén állott. A Kastély-erődöt a Béga folyónak egy ága választá el a vártól s a közlekedés a nagy és kis vár közötti hídon történt. A híd mellett, azon a helyen, hol most a bolgár tartománybeli ferenczesek által 1755–1756-ban épített belvárosi plébánia és új temploma áll, hatalmas vízimalom forgatta kerekeit. Valószínű, hogy a Kastély-erődöt Róbert Károly király építteté a maga ott tartózkodására és védelmére. 1441 és 1446 táján Hunyadi János temesi ispán a saját és családja kényelmére rendezé be az erődöt, díszes lakházat és kápolnát építvén benne. 1447-ben, Mária mennybemenetele ünnepén, ezen új palotájában foglalta el a nagy keresztény hős a délvidék fontos hadi állomását, s innen küldé vitézeinek élén Csupor Pétert a rakonczátlan moldvaiak ellen. 1449-ben hosszabb időn át foglalkozott itt Hunyadi János, családja körében, a törökök elleni hadi tervek készítésével és seregeinek fölszerelésével. 1451-ben ide helyezé át főhadiszállását, hogy Szerbia ellen hadjáratot indítson. 1456-ban a Cillei temetéséről érkező Ötödik László király e kastélyban látogatta meg a Hunyadi családot, hosszabb ideig élvezve itt a Hunyadiak vendégszeretetét, s november 23-án a kastély keleti szárnysarkán levő házi kápolnában tett hitet, hogy Cillei halálát a testvéreiűl fogadott Hunyadiakon nem fogja megboszúlni. 1458-ik évi novemberben az ifjú Mátyás király vonúlt be e családi házba, (melyben mint gyermek, László testvérével együtt több időn át neveltetését is nyerte,) s innen hirdette ki még azon hóban a szegedi országgyűlést. Mátyás halála után a Kastély-erőd a temesi ispánnak, később tán a török helytartóknak szolgált lakásúl. Losonczyról bizonyosan tudni, hogy 1552-ben, a törökök által szorongattatva, e várkastélyban vonta meg magát, s átadási határozata után itt fogadta Achmet eskü-izenetét és fermánját, ki minden áron csak a várkastélyt kivánta birtokába keríteni. Temesvárt az 1716. évi nagy lövetés erősen megviselte, a magyar szabadságharcz alatti újabb bombáztatása pedig olyannyira összezúzta a várkastély tisztes falait, hogy csak dűledező romok maradtak meg belőle, míg az ötvenes évek elején ezek is lebontatván, az akkori kormány fegyvertárat és kaszárnyát építtetett föléjök.
Ó-Temesvár zömét s kiterjedésének legnagyobb foglalatát kétségkivűl a „Nagy-Palánk”, a tulajdonképi város képezé, mely a jelenlegi Bégamedertől mintegy 25 ölnyire beljebb, jobbra, a régi vár körűl majdnem a mai „bécsi kapu”-ig húzódott. E városrész minden bizonynyal egykorú a régi várral. Ismeretes ugyanis, hogy őseink a várnép számára helységeket telepítének váraik aljában. A „Nagy-Palánk” téglafallal bélelt mély sánczokkal volt bekerítve és tölgypalánkokkal erősítve. Négy templom állott benne, s egy a városon kivűl, a mai Mehala felé. A visszafoglalás alkalmával, 1716 október 1-én, borzasztó tűzvész pusztítá el a „Nagy-Palánk”-ot, s nem kevesebb, mint 2.000 lakház lőn a lángok martalékává. Az 1738-ik évi pestis e városrészben dühöngött legjobban olyannyira, hogy a roppant számú holttesteket máglyákon kellett elégetni. De ez a csapás még nem tetőzte be a szerencsétlenséget. A „Nagy-Palánk” a pestis idejében másodszor is leégett, mire a jobbára szerbekből álló lakosság, pusztán hagyva ősi lakhelyét, elszéledt. Csak nehány ház maradt meg, a nagy-palánki ferenczes barátok hajdankori kolostora és a Szent-Katalin-templom környékén, a miért is aztán e kis városrész „Katalin-városká”-nak (Katharinen-Stadl) neveztetett. 1757-ben lebontatott a Katalin-templom is a körülötte levő épületekkel együtt, s helyét szép chronogrammokkal ellátott magas trophaeum díszíti az „erdélyi kapu” külső sánczhalmai fölött.
Temesvár sánczai.
Spányi Bélától
Temesvár a XVIII. század első felében kapta új lakosságát. A temesvári polgárok könyve szerint Coblenz, Danczig, Krajova, Majland, Velencze, Brandenburg, Königsbert, Belgrád, Pforzheim, Mainz, Passau, Nápoly, Breisgau, Darmstadt, Graubündten, Frankónia, általjában Németország, valamint Ausztria, Cseh- és Morvaország minden részei szolgáltattak ide bevándorlókat és polgári jogokat nyert iparosokat, de magából Magyarországból csak kevesen jöttek. Magyarországi temesvári születésű csak négy fordúl elő; a többiek Esztergom, Komárom, Sopron, Szombathely, Eszék, Pozsony, Vág-Újhely, Lipótvár, Pest, Szeged, Versecz városokból és Magyarország más vidékeiről származtak, de az illető városok is csak egy-két egyénnel képviselvék. Van konstantinápolyi születésű is. A kik Temesvárott és vidékén születtek, majdnem mindnyájan a szűcsmesterséget folytatták. Az említett polgárkönyvben, mely 1717-től 1739-ig terjed, 329 név fordúl elő, közte csak három magyar. De jöttek spanyolok, olaszok, örmények, szerbek és oláhok is, és keletkezett Temesvárott a német és örmény városrész (Teütsche Stadt, Armenische Stadt), a mai Gyárváros helyén pedig a rácz város (Neu angelegte Raatzen Stadt). 1719-ben tétettek meg az első intézkedések, hogy a vár és város egészen új alakot nyerjen.
1723 ápril 25-én tették le az első alapkövet az új várfalakhoz a Kis-Palánk városrész teljes eltakarításával. 1724-ben a katholikus egyházi ügy is élénk fejlődésnek indúlt, midőn gróf Nádasdy László csanádi püspök, ki az ősi püspöki székhelynek, Csanádnak, a török hódoltságban történt elpusztúlása után, mint nehány elődje is, rendszerint Szegeden tartózkodott, most Temesvárt tette püspöki székhelylyé, s ide az említett év márczius 5-én ünnepélyesen be is vonúlt. Fölépűltek a kormányszéki és kincstári épületek; 1729-ben elkészűlt a nagy „erdélyi kaszárnya”, 1731-ben az új városháza; ugyanakkor munkába vétettek más nyilvános építkezések is: templomok, tiszti lakok, hivatalos épületek, földalatti csatornák, kövezés, stb. Mercy grófnak, a bánáti kormányzónak, szándéka volt Temesvárt az ország legszebb városai közé emelni. Szándékát azonban csak kormányzóutódai, nevezetesen báró Engelshofen Ferencz táborszernagy, majd a polgári tartományi administratio életbeléptetése után 1751-től kezdve gróf Perlas-Rialph, gróf Clary Altringen s báró Brigido József valósították meg. 1744-ben keletkezett Temesvárnak, a péterváradi kapun kivűl az új német majorok nevű városrésze (a későbbi József-külváros); még előtt a Mehala és Majerhof külvárosok, melyek részben szerb gyarmatok és újabb német jövevények részére jelöltettek ki.
A Losonczy-tér Temesvárott.
Rauscher Lajostól
Fejlődésének újabb korszakába lépett Temesvár 1779-ben, midőn Mária Terézia királyné az úgy nevezett Temesi Bánságot Magyarországhoz visszakapcsolta, s mikor Temesvár 1781-ben szabad királyi várossá emeltetett. Székvárosává lett egyszersmind Temesmegyének s gyűlőhelyévé a kincstári jószágokra telepített új megyei nemességnek. Terei, útczái szabályozást nyertek, díszes paloták, nemesi kuriák, emeletes magánházak, vendéglők, kaszárnyák, iskolák, árúcsarnokok, stb. emelkedtek gyors egymásutánban úgy, hogy ma Temesvár Magyarország legszebb, legnépesebb és leggazdagabb városai közt foglal el méltó helyet. Fekvése a Béga folyó völgyének dombnyúlványain kellemes képet nyújt. Éjszaki és nyugati oldalát a jókora Vadász- és Csóka-erdők övezik, a vár sánczai előtt pedig széles pázsitos síkság terűl el, mely a külvárosokat a Belvárostól elválasztva, jól gondozott árnyas fasorokkal és díszkertekkel van beültetve. A Belváros és Gyárváros közt terűl el a maga nemében ritka szépségű városliget, mely Temesvárnak egyik büszkesége. A Józsefváros felőli térségen, a vár és a Béga között, nehány évvel ezelőtt szintén nagyobb szabású sétahely jött létre, közepén báró Scudier táborszernagynak, Temesvár egykori népszerű parancsnokának és díszpolgárának emlékszobrával, miért is e kertet Scudier-parknak nevezik. Összeköti e parkot a városligettel a Béga jobb partján végig vonuló hosszú akáczfasor, mely „Hosszú Allée”-nek neveztetik és élénken látogatott sétahely. Általában Temesvár oly gazdag szebbnél szebb sétahelyekben, mint hazánknak csak nagyon kevés városa.
A kilenczszöget képező bástyákkal bekerített Belváros a legkisebb, de egyszersmind a legszebb és legnevezetesebb városrész, melyben sok díszes középület és jelenkori modorban épített magánház, egymást derékszögben szegő tiszta csínos útcza van. Két nagyobb köztere: a Jenő-herczeg-tér és a Losonczy-tér szabályos négyszög s az előbbi részben lombos díszfákkal van beültetve, melyeknek árnyas útai az előkelő osztályok sétahelyei. E téren van a térparancsnoksági épület és a katonai főparancsnok palotája, a városháza, a katonai kaszinó épülete, a temesmegyei takarékpénztár palotája. E háromemeletes épület mögött a Lonovics József néhai csanádi püspök által alapított városi takarékpénztárnak szintén díszes és háromemeletes palotája emelkedik, homlokzatával a Szent-György-térre nézve, hol az 1806-ban megnyitott csanádi papnevelő intézetet és annak a jezsuiták által építtetni kezdett Mária-templomát (ad sanctam Mariam serenam) találjuk. E mögött, a papnevelő intézet telkén, emelkedik a Bonnaz Sándor csanádi püspök által alapított Szent-Imre-finevelő intézet hatvan gymnasiumi tanúló számára. Ugyanezen épület földszintjén vannak a csanád-egyházmegyei nyomda helyiségei. Ezen kivűl még három nyomdája van Temesvárnak, melyek mindegyikének elegendő foglalkozást nyújtanak a helybeli és vidéki írók, a város és a vidék különféle hivatalai, valamint a helyben megjelenő három napilap, a hetilapok, úgy szintén az iskolák és tudományos társúlatok kiadványai. A Jenő-herczeg-térre nyílnak a Belváros legszebb útczái, úgy mint a Hunyadi-útcza, melyben a kegyesrendiek társháza és főgymnasiuma, valamint a magyar kir. főreáliskola díszes épülete áll; továbbá a Zápolya-útcza sok szép úri házával, stb. A Losonczy-tér közepét Szűz Mária képszobra ékesíti, s egyik oldalát a csanádi püspöki székesegyház, szemben vele a másik oldalt a temesvári görög kel. püspök temploma és palotája foglalja el. Balról a három útczára szolgáló kétemeletes díszes megyeház látható, mely a múlt században a tartományi közigazgatás hivatalait foglalta magában. Ezzel szemben van a csanádi káptalani nagyprépost háza. Köröskörűl a téren, hol a hetivásárok is tartatni szoktak, egymást éri a sok bolt, üzleti helyiség, díszes kirakatú árúcsarnok, a milyeneket csak fővárosokban láthatni. Az igen népes forgalmú Belváros útczáit általában nagyon élénkké teszik a bolti helyiségek, kávéházak, gyógyszertárak és fényes berendezésű éttermek. A Losonczy-tére nyílik a Lonovics-útcza, melyben a csanádi püspök lakházát s a délmagyarországi régiségtudományi múzeumot találjuk. Az „erdélyi kapu”-tól jobbra a háromemeletes nagy kormányszéki (dicasterialis) palota látható, melyben állami és megyei hivatalok vannak elhelyezve. A Belváros különböző pontjain hat nagyszerű s részben újabb modorban épített s az újabb kivánalmak szerint berendezett katonai laktanya emelkedik, és pedig kettő a tisztek, négy a közlegénység és a hadapródok számára.
A Szent-György-tér Temesvárott.
Rauscher Lajostól
A józsefvárosi kapu előtt van a csinos Ferencz-József-szinház s azzal egy födél alatt a Rudolf trónörökösről elnevezett vendégfogadó és a városi vigadó. A szinházban fölváltva magyar és német előadások tartatnak. Ugyancsak itt találjuk egy csinos sétahelyen a már említett fegyvertárt, melyet az 1849-diki ostrom alatt elpusztúlt Hunyadi-kastély helyén 1856-ban emeltetett a katonai kincstár. Ez sokszögletű, két bástyatoronynyal és rovátkos ormózattal ékesített terjedelmes épület. Szemben a fegyvertárral áll a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek anya-zárdája, melyet Csajághy Sándor püspök alapított. A szinház környékén levő útczákban vannak a városi és katonai kórházak, az irgalmas-rendiek kórháza és temploma, csinos kis sétatértől környezve, melyen a temesvári jeles dal- és zeneegyesűlet csarnoképülete áll.
Sok csinos lakóházat és középületeket találunk az újabb időben gyorsan emelkedő külvárosokban is. Így a József-külvárosban a Bonnaz püspök alapította nagyszerű leánynevelő intézetet, kupolaszerű főépületével és kertjével; a Gyárvárosban a városi fiúiskolát és a szintén Bonnaz által alapított apáczazárdát és leányiskolát, a terjedelmes „gyárudvart”, stb., a Józsefvárosban a püspöki és városi árvaházakat, a magyar kir. dohánygyárat, mely naponként 600 embernek nyújt foglalkozást, a nagy gőzmalmot, szeszgyárat és a nagy marhahizlaló telepet. E két külvárosra terjed Temesvár élénk gabonapiacza, fakereskedése, ló- és szarvasmarha-vására, melyen az egész vidék részt vesz. Ugyanitt vannak a legkülönbözőbb iparágak telepei.
Temesvárnak két vasúti állomási pályaháza van: egyik a Józsefvárosban, másik a Gyárvárosban. A város közönségének haladási törekvéseit egyebek közt az is tanúsítja, hogy Temesvár volt a monarchiában az első város, mely 1857-ben a légszeszvilágítást életbe léptette, s Temesvárott alkalmazták 1884-ben hazánkban először az elektromos fényt az útczák világítására.
Temesvár székhelye a csanádi róm. kath. és a temesvári gör. keleti püspökön kivűl Temesmegyének, számos polgári és katonai, állami és közigazgatási hatóságoknak, a délmagyarországi ügyvédi, ipar- és kereskedelmi kamaráknak. Felsőbb és középiskolái mellett említendők polgári és kereskedelmi iskolája, fi- és leánynevelő intézetei, hadapród-iskolája s városrészenként jól fölszerelt és igen népes községi elemi iskolái. Itt van székhelye a délmagyarországi természettudományi és a délmagyarországi régiségtudományi múzeumegyesűletnek. A csanádi papnevelő-intézetben 1863 óta magyar irodalmi kör áll fenn, mely külföldi jeles munkáknak irodalmunkba átültetésével, valamint eredeti dolgozatok kiadásával gyarapítja az irodalmat.
A Hunyadiak várkastélya Temesvárott.
Rauscher Lajostól
A megye, város, törvényszék, a többi állami hivatalok, részben a katholikus papság és a hazafias polgári elem, a középiskolák és nevelőintézetek tanári kara, a magyar sajtó és a magyar kaszinó, mintegy húsz év óta igen sokat tettek és tesznek a nemzeti szellem terjesztésére, s Temesvárnak ma már társas élete is magyar jellegű, kivált az alkotmányos élet föléledése óta.
A nemzeti öntudat ébresztésén buzgón fáradozott Temesvár kitűnő szülöttje, Pesty Frigyes, a Magyar Tudományos Akadémiának közelebb elhúnyt osztálytitkára, ki itt lakása alatt szerkesztett hirlapjaival és szakmunkáival nagy hatást tett a közszellemre.
Temesvár jelenlegi lakosságának száma, a helyőrségen kivűl; 33.694; a nagy többség magyar és német ajkú, a lakosság többi része oláh és szerb.
* * *
Temesvár vidéke kivált nyugat felé egészen alföldi jellegű ugyan, de a nagy síkság többi részénél sokkal élénkebbé teszik a rajta átfutó folyók, melyek nemcsak termékenyítőleg öntözik, hanem az ember megtelepedésére is mindenha igen alkalmasokká és vonzókká tették a partjaikon elterűlő dús televényű földeket. Itt már sokkal sűrűbben is alakúltak a helységek, mint az Alföld többi részén. E szép környéket a Maros, Tisza és Duna szegélyezik, míg belsejét két nagyobb folyó hasítja végig: a Pancsova alatt a Dunába szakadó Temes, meg az ezzel jó darabon egyközűleg haladó s Perlasznál a Tiszába ömlő Béga. A Bégát Mercy Claudius tartományi kormányzó részint mélyítésekkel, részint hosszú átvágásokkal csatornává alakította át, a mivel nemcsak vízszabályozó, hanem egyszersmind vízlecsapoló munkát is végzett, s egyaránt szolgálatot tett úgy a mezőgazdaságnak, mint a közlekedésnek, egyszersmind az éghajlat kedvezőbb módosúlását is elősegítette. Nem is sok része van az Alföldnek, mely áldottabb tere volna a gazdálkodásnak, mint Temesvár környéke.
Az elég sűrű lakosság első sorban földmívelésből él ugyan; de az ipar és kereskedelem is sok embert foglalkoztat, és hatalmasan elősegíti azt a vagyonosságot, mely e nagy vidéken a nép alsóbb rétegeiben is általánosnak mondható. A szárazi, vas- és vízi útak, mondhatni, egészen behálózzák e területet s a félrébb eső helységekre nézve is igen megkönnyítik a közeli és távoli piaczok látogatását.
A többnyire dús határú helységek nagyobbára szabályosan és díszesen építvék. Szembetűnőleg meglátszik rajtuk, hogy átgondolt terv szerint és parancsszóra keletkeztek. Az első telepűlőknek nyujtott nagy kedvezmények biztos alapjaivá válhattak az utódok munkásságának és boldogúlásának.
Fölemlítünk e helységek közűl nehányat, főleg olyanokat, melyek történelmi, népességi és műveltségi tekintetben fontosabbak.
A Temes mellékén leginkább a temesmegyei Csákvár és Detta s a torontáli Módos a kiválóbb helységek. Csákvár terjedelmes, csínosan épített s tekintélyes mezőváros, mintegy ötödfélezer vegyes nemzetiségű és vallású lakossággal. Egyaránt hallani itt a német, magyar, szerb és román szót. A községet állítólag Trencséni Csák Máté alapította. Annyi bizonyos, hogy a Csákyak birtoka volt. Egykori vára a török háborúkban pusztúlt el. Itt született 1739-ben a szerb tudományos irodalom megalapítója és első rendű csillaga, Obrádovics Dositheus (Demeter) bölcsész. Csákvár a mult század folyamán történt telepítések óta folyvást emelkedett, s ma középpontja a vidék kereskedelmének és iparának.
Módos mezőváros, melynek szintén tekintélyes kereskedelme és ipara van, voltaképen két község, ú. m. Szerb-Módos 2.583 és Német-Módos 1.602 lakossal. Jelenleg a zágrábi káptalan birtoka, mely ezt a múlt század végén, a horvát-szlavon határőrvidék szervezése alkalmával, cserébe kapta. Közel hozzá esik Detta, egyike a legrégibb és legvirágzóbb német telepeknek, melynek lakói rizstermeléssel is foglalkoznak.
Odább, a Béga-csatorna mellett van Torontálmegye székvárosa, Nagy-Becskerek. Nagy terjedelmű, rendezett tanácsú város, rendes és díszes épületekkel, 2.656 lakházzal s 19.529 magyar, német és szerb lakossal. A Béga keresztűl folyik a városon, melynek két parti részeit két fahíd kapcsolja össze. A magyar történeti elnevezésekkel ékeskedő útczák és közterek során többnyire emeletes úri lakok épültek. Legdíszesebb a Ferencz-József-tér a megye székpalotájával, a kath. templommal, a királyi törvényszék épületével, a városi tanácsházzal és jó vendéglőkkel. E térre nyílik az élénk Hunyadi-útcza, a becskerekiek legkedvesebb sétahelye, melynek mind a két oldalán fényes kirakatú kereskedések vannak. Szép útczái a városnak még a Váralji és Niczky-útczák, az Úri-útcza Bárány Ágoston történetíró egykori lakházával, a Bonnaz-Sándor-útcza az elemi iskolák épületével és a Miasszonyunkról nevezett apáczák pompás leánynevelő intézetével, stb. A kis hídon túl elterűlő városrészt Amerikának nevezik. Becskereknek ez a legegészségesebb és legkellemesebb része, tele szép nyaralókkal, virágos és gyümölcsös kertekkel. Itt van egy szép sétakert által övezve az úri kaszinó, odább a reformátusok temploma s a gőzhajózási állomás. Az ágostaiak és görög-keletiek templomait a Belvárosban találjuk. A Ferencz-József-térre nyíló egyik útczában áll a kegyesrendiek főgymnasiuma, temploma és kétemeletes társháza. A főgymnasiumon s az elemi iskolákon kivűl van itt magyar ipariskola és egy országos hírű szövőiskola. Az iskolák buzgó működésének köszönhető nagy részben a lakosok hazafias szellemének oly nagy mértékű gyarapodása. Vannak Nagy-Becskereken különféle közigazgatási, állami és katonai hatóságok, több rendbeli pénz-, ipar- és kereskedelmi intézet és egy magyar nyelvterjesztő társúlat. Ipara és kereskedése igen jelentékeny.
Az a föltevés, hogy Nagy-Becskerek valamikor római gyarmat lett volna, semmivel sem igazolható. A történeti adatokból azt lehet következtetnünk, hogy Róbert Károly király idejében 1311–1320 táján keletkezett. 1332-ben már kath. plébánia volt itt. 1441-ben Brankovics György szerb deszpota lett a földesurává. 1450-ben rövid időre Hunyadi János birtokába ment át, majd ismét a szerb deszpoták birtokába kerűlt. 1482-ben október végével nyilt mezőn fogadta és győzte le itt Kinizsi Pál, Dóczy Péter és Becskerek akkori földesura, Brankovics Vuk deszpota a temesi tartományba betört szendrői pasát, ki egész Becskerekig merészkedett előnyomúlni. János király hatalmába véve az alvidéket és biztosítandó azt a törökök berohanásai s I. Ferdinánd párthivei, a szerbek ellen, 1527–1528-ban várat építtetett Becskereken, mely a mai megyeház és a főtér emelkedett helyén állott. János király halála után fia, János Zsigmond, illetőleg az özvegy Izabella királyné öröklé Becskereket, s a hozzá tartozó uradalmat 2.000 telkes jobbágygyal szaporította. 1551. szeptember 25-én a török bevette Becskereket, s ezután másfél századig maradt a város török kézen és szandzsáki székhely volt. Ezen időben sok török lakott a városban. Itt tartózkodott a vidék katonai parancsnoka, főpapja s a török közigazgatás és igazságszolgáltatás tisztviselősége. Voltak a városban török mecsetek karcsú magas minaretekkel, emeletes faépületek, keleti ízlés szerint épített fürdők és bazárok. Egy nyugalmazott szultána is itt tölté életének végnapjait. A XVII. század végén a város már siralmas állapotban volt.
Nagy-Becskerek.
Háry Gyulától
A török zsarnokság alatt alásülyedt népesedési és művelődési állapotok új lendűletnek indúltak, midőn 1716-ban a félhold utolsó magyarországi menedéke, Temesvár is fölszabadúlt az ellenséges hatalom alól. Mercy 1722–1724-ig német telepítvényesekkel szaporította Becskerek lakosságát. Mercy utódja, Hamilton gróf kormányzósága idejében, 1734-ben, felső rendeletre a nagy számmal ide érkezett spanyol nyugdíjasok számára Becskerek jelöltetett ki lakóhelyűl, kik itt egész külön várost alapítottak, melyet Új-Barcellonának neveztek el. A spanyol telep azonban nem volt hosszú életű. Pestis és más járványos betegségek sokakat elragadtak a spanyol gyarmatosok közűl, s midőn sok nyomorúságukhoz 1738-ban még a török háború iszonyatosságai is járúltak, az egész új-barcellonai spanyol kolonia császári rendeletre Budára és Pestre költözött. A spanyoloknak üresen maradt házait azután németek, szerbek és magyarok szállották meg. Az első magyar családok Belgrádból költöztek át Becskerekre; 1768-ban pedig Baranyából vándorolt be számos magyar család, alapítván a mai nap is Magyar-útczának nevezett városrészt. Újabb mozgalmat nyert Becskerek népesedése Mária Terézia és II. József uralkodása alatt, mikor a földmívelést és ipart előmozdító németek szállták meg újból. 1769-ben Mária Terézia vásári szabadalommal, majd városi jogokkal látta el. 1779-ben, midőn Niczky Kristóf gróf a temesi tartományt vármegyékre osztotta föl, az ismét föltámasztott Torontálmegyének Nagy-Becskerek lett a középpontja, s ezzel megadatott e városnak az alapföltétel újabb fejlődéséhez és gyors fölvirágzásához. 1807-ben a lendűletnek indúlt város majdnem egészen leégett, azonban csakhamar ismét kikelt romjaiból, s azóta gyorsan emelkedett és nagyobbodott. Ma már nemcsak élénk hajózása van a Bégán, de van egy Nagy-Kikindáról kiindúló s Versecz felé elágazó helyi érdekű vasútja is, mely által állandó kapcsolatba hozatott a nagyvilág forgalmával. A lakosság száma legújabban 3000 magyar telepessel szaporíttatott, mi által a város kiválóbban magyar jelleget nyert. De a környéken fekvő helységek többnyire különféle vagy kevert nyelvűek. Így Aradácz tót, Botos szerb, Écska német és oláh, Elemér német és szerb, Katalinfalva, Klek, Lázárföld, Zsigmondfalva, Ernesztháza, Szárcsa német, Béga-Szent-György német és szerb, Kis- és Nagy-Torák oláh, Lukácsfalva magyar és bolgár, Jankahid, Udvarnok szerb, oláh és német, végre Szent-Mihály és Torda magyar.
A ki Budapestről Szeged érintésével lépi át a temesi vidék éjszaknyugati határvonalát, a szeged-temesvári vasútvonalon az ősi Szőreg és a magyar királyság alapításánk idejéből nevezetes Oroszlámos, majd a hajdani kun telepek: Valkán és Mokrin (hajdan: Homokér) állomások mellett elhaladva Nagy-Kikindára érkezik, mely középpontja és hatósági székhelye volt a pár évvel ezelőtt megszűntetett kiváltságos délmagyarországi szerb kerületnek. A Mária Terézia által 1774-ben fölállított kerülethez tíz község tartozott: Nagy-Kikinda, Mokrin, Keresztúr, Jozefova, Karlova, Basahid, Frányova, Melencze, Kumánd és Taras. Ezek szerb lakosságának nagyobb tömege 1752–1753-ban népesíté be e községeket, midőn a Tisza-marosi határőrvidék föloszlattatott. 1875-ben a nagy-kikindai kerület Torontálmegyébe kebeleztetett és a lakosság a kincstári földeket magához váltotta. Azóta Nagy-Kikinda gyorsan emelkedik, épűl és szépűl, s vagyonossága mellett közművelődési és magyarosodási tekintetben is meglepő haladást mutat. Van hat osztályú magyar gymnasiuma, felső leányiskolája, stb. Szerb, német és magyar lakosságának száma jelenleg 19.845 lélek. A várost két részre választja a befásított téres Nagy-Útcza, melynek közepét a négyszög alakú főtér, a belváros legszebb pontja foglalja el. Itt találjuk a templomokat, az állami és városi középületeket, a pénzintézeteket, vendéglőket és a legnagyobb kereskedéseket. A várost minden oldalról szőllők és gyümölcsös kertek veszik körűl. Most épűlt föl a pályaház közelében a cs. és kir. huszárság díszes laktanyája, mely a tiszti pavillonokkal együtt idővel külön kis városrészt fog alkotni. Kikinda nagyon élénk gabonakereskedést folytat a környékkel, s malomipara a külföld számos piaczát látja el nagy szállítmányokkal; népes vásárait pedig a bécsi és budapesti kereskedők is nagy számmal látogatják. Vidéke minden oldalról dúsan be van telepítve virágzó községekkel. Nyugat felé Szaján magyar, Tisza-Hegyes szerb és magyar, Bocsár német és szerb községek tornyai látszanak; keletről Temesvár irányában terűl el a temesi vidék legtermékenyebb és leggazdagabb földje a múlt századi német telepesek csínos falvaival. A mai Szőllős és Szent-Hubert falvak helyén állott a középkorban Hollósvár a Hunyadiak, és annak szomszédságában Horogszeg, Szilágyi Mihály lakóhelye.
Nagy-Kikinda főtere.
Háry Gyulától
Az osztrák-magyar államvasút vonalán, Nagy-Kikinda és Temesvár közt fekszik Zsombolya nagyközség, közel 10.000-nyi lélekszámmal. Mint megyei és állami hivatalok székhelye, nagy vidék középpontja. A hivatalos állású elem magyar, a lakosság német, s kitünő termőföldjein kiválóan földmíveléssel és lótenyésztéssel foglalkozik; lóvásárai még a külföldön is ismeretesek. De különösen a gabonakereskedésnek van itt nagy piacza. A kifejlett kereskedelmi érdekeknek egy virágzó hengergőzmalom és három pénzintézet szolgál. Több társadalmi egyesűlet is van, melyek mindmegannyi előmozdítói a szellemi és anyagi élet pezsgésének. A múlt századok okírataiban Chambul, Chombol, Chombul néven fordúl elő a helység. A török hódoltság alatt teljesen elenyészett, csak a puszta helye maradt meg, mely régi nevét megőrizte. E pusztán telepíté 1766–1767-ben Hildebrand kamarai tanácsos a mostani községet, mely eleinte „Landestreu”, később „Hatzfeld” német nevet kapott, Hatzfeld-Gleichen gróf akkori államminiszter tiszteletére. A zsombolyai uradalmat a múlt század végén Csekonics József tábornok vette meg a kincstártól, ugyanaz, ki II. József császár alatt a ma is hírneves mezőhegyesi állami ménest alapítá. Az uradalomhoz eredetileg csak Zsombolya és Szerb-Czernya úrbéri községek tartoztak; később 1790-ben Német-Czernya, 1792-ben Csősztelek (Csesztreg), 1798-ban Magyar-Czernya telepűltek rajta. Az uradalom mai kiterjedése 42.000 katasztrális holdat tesz, tehát a legnagyobb uradalom a temesi vidéken, és gazdasági tekintetben is az első és legszebb, legmintaszerűbb, állattenyésztése is elsőrendű. A birtok fentartásában és szervezésében nagy érdeme van Csekonics József tábornok fiának és örökösének, az 1880-ban elhúnyt Csekonics Jánosnak, kit nagylelkű jótékonyságáért a királyi kegy 1860-ban grófi rangra emelt. Az uradalom gyöngye a Zsombolyától egy kilométernyire fekvő Csitó-kastély, nagy terjedelmű gyönyörű park közepén. A fényes berendezésű palota az 1869–1871. években ó-angol izlésben Ybl tervei szerint épűlt. A kastélyból üvegfolyosó vezet az 1885-ben hasonló stilben épített művészi kivitelű házi kápolnába, melynek szép oltárképét Roskovics Ignácz jeles festőművészünk készíté. Igen értékes a kastélynak mintegy 8.000 kötetből álló, számos régi művet és ritka kiadványokat tartalmazó könyvtára. A kertészet és az üvegházak is ritkítják párjokat. Zsombolya képe igen tetszetős. Széles, hosszú útczái, vagyonosságra mutató csinos, tiszta és kényelmes parasztházai és gyümölcsös kertjei, a helység közepén elterűlő szép piacz és az a körűl épűlt emeletes házak, gazdag boltok, valamint a gróf Csekonics Jánosné fényes palotája, díszkertje, a plebánialak, kaszinó, vendéglő, az 1766-ban épűlt és teljesen megújított r. kath. templom, egészben előkelő külsőt kölcsönöznek Zsombolyának. Legközelebbi környékén a rácz, oláh és magyar falvakon kivűl, mint Kis-Oroszi, Magyar- és Szerb-Czernya, Tóba és Komlós, a délmagyarországi németek legszebb községeit találjuk. Legjelentékenyebb ezek közűl: Lovrin, a Liptay bárók kastélyával, Szent-Hubert, Csatád, Lenau születéshelye, Billéd, Nagy-Jécsa és Gyertyámos, mely utóbbi egyike a legvagyonosabb, leglelkesebb német községeknek. Gyertyámos környékén Csenej, Kécsa és Klári horvát községek vannak.
A Csitó-kastély.
Háry Gyulától
Szerfölött érdekes néprajzi kép tárúl elénk a temesvár-aradi vasútvonal mentén. Abban a tarka kaleidoskopban, melyet a délmagyarországi népvegyűlék mutat, a magyar bolgárok kétségkivűl kiválóbb elemet tesznek. Tehetséges, értelmes, életrevaló és vallásos nép. Néprajzi bővebb ismertetésöket más helyen fogja találni az olvasó; itt csak fő törzsfészköket, Vinga várost akarjuk röviden bemutatni. Vinga a történelmi emlékek tanúsága szerint régi község. Egy XIII. századbeli oklevél szerint Miklós gróf, Ugrin esztergomi érsek testvére, birta egykoron. A XIV. században már katholikus parochia állott fönn benne. A török hódoltság idején elpusztúlt, s csak 1737-ben népesedett be újra bolgár bevándorlókkal, kik a törökök elől menekűlve, Uricz, Islas és Krajova községekből s e községek vidékéről jöttek. A több száz családból álló és vagy 4.600 lelket számláló bolgár csoportokat Stanislavics Miklós nikápolyi püspök, Milli Balázs Kristóf plebános és Dobre Fermendzsin előljáró vezette. Az akkori bánáti administratio által előzékenyen fogadtatván, Vingán s Bodrog, Selyos, Lovrin és Ó-Bessenyő pusztákon kaptak lakásokat. Megadatott nekik kérelmök szerint az Oláhországban bírt kiváltságoknak további élvezete, és mentesek valának minden közterhektől. Mária Terézia 1744-ben augusztus 1-jén kelt diplomájával rendezett tanácsú várossá emelte Vingát, vásárokat és egyéb kiváltságokat engedélyezett neki. A királyné kiköté ezen oklevélben, hogy Vinga ezentúl az ő nevéről Theresiopolis-nak hivattassék, s hogy a város czímerének egyik felében az ő nevének kezdőbetűje ékeskedjék egy koronával, vörös mezőben; a czímerpajzs másik fele pedig kőszirtre épített fehér tornyot tűntessen föl kék mezőben, „mely azt jelenti, hogy az elszéledt bolgárság a mi felséges ausztriai Házunk alatt menedéket talált”. Városi jogainak élvezetében gyorsan fölvirágzott Vinga, és jelenleg a leggazdagabb bolgár helység a temesi területen. Fekvése szép dombos vidéken igen tetszetős, kivált a vasúti oldalról. Az élénk iparos várost 4.796 bolgár és kevés német, oláh, meg magyar lakja. A magyarság teszi az úri osztályt, mely értelmességével társadalmi téren is üdvösen hat a műveltségnek minden irányban való fejlesztésére. Vinga környéke sűrűn be van telepítve jó módú magyar, német és oláh falvakkal. Ilyenek: Majláthfalva magyarokkal, Orczyfalva, Mercyfalva, Réthát, Keresztes, Kisfalud, Máslak, Bruckenau német lakossággal, Szécsány és Knéz oláhokkal. Mercyfalva első telepítvényesei olaszok voltak, kik a selyemtermelés és rizstermesztés czéljából telepíttettek le 1734-ben. Ezek azonban, valamint Temesvárott, Verseczen, Fehértemplomon és e városok vidékén letelepűlt rokonaik, részint kihaltak, részint elnémetesedtek.
Átérve innen a Maros balparti vidékére, Araddal szemközt Uj-Aradot, odább nyugatra Német-Szent-Pétert találjuk. Mindkettő virágzó és népes német község, melyek még Mercy idejében telepíttettek be. Az Aranka mellékén, ismét két jelentékeny és népes délmagyarországi helységet találunk. Az egyik Perjámos, a másik Nagy-Szent-Miklós.
Perjámos is Magyarország legrégibb lakott helyeinek egyike. A határában kiásott leletek, nevezetesen a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött 1885. évi népvándorláskori kincslelet, valamint a Kr. utáni elő századokból való római érmek bizonyítják, hogy már a legrégibb időben lakott hely volt. A helység különben ismeretlen keletkezése óta egész a török hódoltságig Csanádmegye tartozéka volt s magyar lakossággal bírt. 1381-ben Maczedóniai Péter volt Perjámos földesura, kinek egyik fiát, Miklóst, dicsérettel tűnteti ki a hazai történelem a XV. századi török harczok idején. Mátyás király idejében részben a gazdag Dóczyak birtokába jutott Perjámos. A török uralom alatt szerb pásztornép telepedett meg az elszéledt magyarság pusztán hagyott tűzhelyein. A törökök kiűzetése után mindössze csak 20 ház találtatott Perjámoson. 1724-ben németek vándoroltak be ide a Rajna és Mosel vidékéről. Később újabb német bevándorlások szaporították az első telepítvényt. 1790-ben a zágrábi érsekségnek adta át Perjámost a kincstár cserébe a horvát határőrvidékbe kebelezett uradalmakért. Haulik György, néhai zágrábi érsek, 1845-ben másik népes községet telepített Perjámos mellé, mely alapítójáról Haulikfalvának neveztetik, s egyike a temesi vidék legszebb német községeinek. Perjámos ma Torontálmegye azon élénk községeihez tartozik, melyek értelmiségre, kitartó szorgalomra és külső csínra nézve kitűnnek. Jobbára német lakosságának száma ez idő szerint 5.861-re rúg. Van vasútja és a Maroson élénk forgalmú réve, malomipara, mészégető telepe, látogatott gabonapiacza. A Maros balpartját Deszkig majdnem szakadatlanúl erdő borítja s árúanyagát szolgáltatja az egész Torontálban híres perjámosi fakereskedésnek.
Nagy-Szent-Miklós 3 órányira esik Perjámostól nyugati irányban. Két községből áll: az egyik Német-, a másik Szerb-Szent-Miklós; amabban 1.848, emebben 8.988 ember lakik (magyar, német, oláh és szerb). Szintén ősi lakhely, melynek első keletkezése a népvándorlási kor homályában vész el. Itt kerűlt elé 1799-ben legfontosabb népvándorlási kincsünk, a híres nagy-szent-miklósi aranylelet, mely összesen 23 darab aranyedényből áll és 1.678 8/16 aranyat nyom. A kincset még azon évben I. Ferencz császár rendeletéből a bécsi cs. és kir. régiségkabinet szerezte meg. (E nagy becsű lelet rajzai „Magyarország” I. kötete 36. és 37. lapjain láthatók.) E helység csak a XVI. században bontakozik ki a feledékenység leple alól, s ekkor „Szent-Mihály” néven a Maczedóniai nemzetség egyik birokrésze. Vára nem volt, de volt az Aranka partján egy sánczokkal megerősített donjonja, mely azonban nem védhette meg a községet a török járomtól. 1717-ben már csak 30 lakóház találtatott benne. A községet Laff csanádi ellenőr szállatta meg külföldi német gyarmatosokkal 1764–65-ben. Kath. plebániája 1767-ből ered, díszes templomát 1824-ben a gróf Nákó-család emelteté, melynek a templom közelében egy műkincsekben gazdag pompás kastélya van. Szent-Miklós többféle hatóság székhelye, gazdasági iskolája is van, hetilap is jelenik itt meg kettő. Kereskedése virágzó, népe általában jóllétnek örvend. Itt született 1749 február hó 24-én hazánk első nagy nyelvésze, Révai Miklós.
Nagy-Szent-Miklóstól éjszaknak, alig egy órányi távolságban, épen a Maros bal partján fekszik Csanád. Jelenleg két község: Német-Csanád 1.868 és Szerb-Csanád 5.114 lakossal. Szerény külseje koránt sem sejteti az idegennel, hogy e község múltja messze benyúlik az ősidőkbe s százszorosan szövődik be a magyar történelem eseményeibe. Itt állott a középkori nemzeti források elnevezése szerint Marosvára, a hol Szent István király idejében a független uralomra vágyó Ahtony magyar nemzetségfő székelt, kinek tartománya az egész temesi vidékre, sőt a Maroson túlra is kiterjedt. Függetleníteni akarván magát a magyar király fenhatósága alól, szövetségre lépett II. Vazul görög császárral, s Viddinben a görög hitre térvén, görög szerzeteseket vitt magával Marosvárra, hol monostort és templomot építtetett számukra. Szent István Csanád nevű magyar főúr vezérlete alatt küldé seregét a lázadó megfenyítésére. A nagy lovasütközet, melyben Ahtony megöletett, az Aranka vizénél, Oroszlámos, Szőreg, Ó-Bessenyő é Nagyősz közt 1029-ben vívatott. A király Csanádot udvari főtisztjei közé emelvén, jutalmúl Ahtony javaival ajándékozá meg, s hogy győzelmének híre a magyar nemzetben fönmaradjon, Marosvárt az ő nevéről Csanád városának neveztette el, s őt egyszersmind az a körűl alakított Csanádmegye ispánjává tette. Szent István a vidék megtérítésére Szent Gellértet küldé Csanádra püspöknek és Csanád lett az egész vidék keresztény elemének ültetvényes iskolájává. A tatárjárás 1241–1242-ben nagy veszedelmet hozott a fölvirágzott városra. A tatárok bevették és lerontották. Azonban a város hamar kiheverte sebeit, palotái és egyházai újból fölépültek, a lakosság újonnan gyarapodott számban, vagyonban és műveltségben. Királyaink, főleg IV. László, a tatárvész után is örömest keresték föl a megújított várost. A mohácsi vészig fontos városa maradt az egész vidéknek, bár a szomszédságban gyorsan emelkedő Temesvár már is kezdte túlszárnyalni. 1514-ben Dózsa pórhada a várat elpusztította és fölégette. Ezentúl már egymást érte a vihar Csanád megrongált bástyái alatt. 1550-ben Petrovics temesi gróf szerb csapatai ostromolták, de Varkocs Tamás fölmentő serege által szétszórattak; 1551-ben pedig a törökök rohanták meg Csanádot, s el is foglalták. Ezentúl rövid időre föl-fölszabadúlt ugyan a török járom alól; de ez már halálos vergődése volt a nevezetes erődnek, mely 1598-ban végkép megadá magát a félhold hatalmának. A hódoltság alatt a városban minden elpusztíttatott. Várát, mely a karloviczi békekötés következtében védelem nélkűli állapotba tétetett, lassanként elemészté az idő. A múlt század közepén német gyarmatosok szállták meg a pusztán maradt Csanádot. 1764–1765-ben Laff kincstári ellenőr eszközölt itt nagyobb német gyarmatosítást. Parochiája 1741-ben támasztatott új életre; de a törökök elűzetése után visszahelyezett csanádi püspökség elköltözött innen Temesvárra. Hajdani székesegyházának helyét, melyben őseink országgyűléseket tartottak, s hol Aba királyt Szent Gellért megfenyegette, Szent Gellért püspök kőszobra és a mostani díszes plebániatemplom jelöli, melyet 1868-ban Bonnaz Sándor csanádi püspök építtetett. A templomban mutatják azon homokkő-sarkophagot, melyben egykor állítólag Szent Gellért püspök holtteste pihent.
Török-Becse.
Háry Gyulától
Csanád közelében, az Aranka mellett fekszik Ó-Bessenyő, 6.386, legnagyobb részt bolgár lakossággal, fehérre meszelt házakkal, fákkal beültetett, tisztán tartott hosszú útczákkal és czifra tornyú templomával. Délnyugatra van Valkány oláh falu. Mind a két helységet vasút érinti. A szomszédságban, Bolgártelepen és Kocsorháton, szintén bolgárok laknak. Lejebb már a német helységek sora kezdődik. De a Maros mentén, Csanád és Szeged táján, többnyire magyarok és németek vannak: Kis-Zomboron, Klárafalván és Deszken. Egres, hol a cziszterczitáknak hajdan híres monostora állott, melyben II. Endre király egyik neje is el volt temetve, ma oláh falu.
Új-Szegedről kiindúlva, a Tiszának torontáli balpartján Török-Kanizsát találjuk 3.333 magyar és szerb lakossal. Ősrégi réve az egész középkorban, sőt a török uralom alatt is megtartotta vízi hadászati fontosságát, s mint a királyi naszádosok, később a sajkások egyik tiszai állomása szerepelt. Jelenleg gőzhajó-állomás és gabona-rakodóhely. Török-Kanizsával össze van építve a volt nagy-kikindai kerülethez tartozott Jozefova, 2.062 szerb és magyar lakossal. Lejebb dél felé következnek egymás után: Szanád, Egyházaskér, Monostor, Feketetó, Csóka, Imretelek, Tisza-Szent-Miklós, Hódas, Jázova, Padé és Akacs, valamennyi vegyes (magyar és szerb) lakossággal. A termékeny határ lapályait mindenütt nádas, gyékényes rétség borítja. Az egész síkság, melyből számos halom emelkedik ki, a tiszai őstelepek classicus földje s a régiségtudománynak eddigelé még kevéssé átbúvárolt kincses bányája.
Az alsó Tisza közép táján ismét egy nevezetes történeti helységet érünk: Török-Becsét, mely a temesi vidéknek s Magyarországnak egyik legrégibb tősgyökeres magyar községe. Már a rómaiak időszakában őrhelye volt az alsó Tiszának, s vára volt, melynek czölöpös alapjai fölött a XIII–XIV. században magyar erődítmény épűlt. A vár aljában s épen a Tisza partján épűlt község Anjou-kori alapítás. Első okírati emléke 1311-ben fordúl elő. Fő- és székhelye volt a XIV. század elején keletkezett Torontálmegyének, s mint várral díszeskedő hely, helyhatósági jogokat gyakorolt, sőt egy időre még nevet is adott Torontálnak. Birtoka levén a Becsey nemzetségnek, majd a Telegdi Csanádoknak, a Birinyeknek, Czillei Borbála és Erzsébet királynéknak, a Brankovicsoknak, aztán a csanádi püspökségnek, a Szilágyiaknak és a dicső Hunyadiaknak, a magyar állampolitikában állandóan cselekvő tényező gyanánt említtetik. Legerősebb védbástyája és kulcsa volt az alsó Tiszának, s mint fontos folyami pontot, az ország kormánya is minden időben féltékenyen őrizte. A mohácsi vész után magyar lakossága a betörő ráczok és törökök elől Erdélybe és a Maroson túli megyékbe menekűlt fölprédált és fölégetett tűzhelyeitől. Vára azonban e zavargós időben is magyar kézen maradt s Szapolyai János részeihez tartozott. Csak 1551-ben ment át az özvegy Izabella királynétól I. Ferdinánd birtokába; de azon évi szeptember 19-én török kézre jutott. Becse alól a török a szép gót stilű templomával ékeskedő Aracs várerőd bevételére ment és azt fölégette. Aracson már 1256-ban benczés apátság virágzott. A templom benczés építő mesterek műve, s még mai romladozó állapotában is legszebb, sőt egyetlen műemléke Dél-Magyarországon a középkori magyar monumentális építészetnek. Most elhagyatottan, pusztán áll a sík vidéken a szintén elpusztúlt becsei várromokkal együtt. Becse a XVII. század utolsó tizedéig maradt a törökök birtoka. A zentai diadal után császári helyőrség szállta meg. A karloviczi béke következtében Becse vára is lerontatott. A helység, melyet 1690-ben bevándorolt szerbek szálltak meg, a tiszai határőrvidékbe osztatott be, s szegényes faluvá lőn. 1748-ban magyar és német telepítvényesek költöztek bele s ugyanakkor alapíttatott a katholikus plebánia. 1783-ban egy maczedóniai görög gyapjúkereskedő, Hadsi Mihály Pál, vette meg a becsei uradalmat a kincstártól, s annak utódai birják azt részben ma is. A jelen század elején tömeges magyar telepeseket szállítottak ide Szegedről és vidékéről. A szorgalmas, iparkodó és kitartó lakosság szárazon és vízen bőven részesűlve a természet kedvezményeiben, csakhamar gazdaggá és hírnevessé tette a helységet. Becse Dél-Magyarország gabonatára és az eleség kivitelének egyik legtekintélyesebb emporiumává lőn a monarchiában. Élénk kereskedése a külföldi különböző vidékeiről is vagyonos kereskedőket s horvát hajós népet vonzott ide, kik közűl számosan családjaikkal együtt állandó lakosaivá lettek a folytonosan izmosodó városnak. Egymás után új, csinos épületek emelkedtek, a nagy mértékű kereskedelmi forgalom kényelmére alkalmas szálló- és vendégházak, több százezer mérő gabona elhelyezésére tágas magtárak, továbbá uradalmi kúriák és tiszti lakok épültek, a Tisza-partot téglapárkányzattal rakták ki s díszes sétányokkal látták el. Az utóbbi évtizedekben keletkezett vasútak más irányba terelték ugyan a terményüzlet nagyobb részét, mindazonáltal Török-Becse így is meg tudta őrizni középponti jellegét. Kedvező fekvése a nagy magyar folyam partján, egyenes összeköttetése a bácsmegyei gazdag községek, a Szerémség, Belgrád, Szlavonia és Bosznia ipari és kereskedelmi telepeivel, kivált az év nyári időszakában, forgalmát folytonos élénkségben tartja. Török-Becsét külső csínja, mondhatnók, városi képe, hétezernyi lakossága, nagy számú értelmisége méltóvá teszik, hogy nemcsak Torontálmegye legnagyobb és legvirágzóbb magyar községének tekintessék, de számot tegyen Magyarországon a fontosabb vidéki kisvárosok sorában is.
