2.

Teljes szövegű keresés

2.
Caccininek megvolt a maga felfogása a szerelemről is, amit azonban jórészt könyvekből szerzett. Bourget, Remy de Gourmont szerelemfilozófiáját éppúgy ismerte, mint Bloch, Forel vagy Bölsche népszerű tudományos elméleteit. Maga azonban életében alig szeretett. A tudomány és a kenyérkeresés úgyszólván egészen háttérbe szorították szívéletét, ami akarata és esze tulajdonképpeni hozzájárulása nélkül csupán egy érzelmet termelt benne, valamilyen határozatlan, gyöngéd és altruisztikus rokonérzést, csodálatot és rajongást a világ iránt. Ezzel az érzéssel vette körül a nőket és gyönyörködött bennük anélkül, hogy részt kért volna életükből a maga számára. Asszonykezek sohasem játszottak szép, selymes hajával, a nő sohasem vált eseménnyé életében s lelke nem telt meg egy nagy, követelőző érzéssel, mely ragyogó színekbe öltözteti a világot, erősen és merészen emeli fel az embert a többiek felé, elhiteti vele, hogy ott gyönyörűséges fészket építhet magának, míg a világ hódolva nyújtja fel neki ami jót, szépet csak produkálni képes. Cacciniben hallgatva meglapult az önzés s ő azon igyekezett, hogy halkan és észrevétlenül helyezze magát az emberek közé.
A penzióban, hol lakott, a leginternacionálisabb társaság étkezett együtt naponként s ő már a második hónapja ült Vavilovna kisasszony mellett anélkül, hogy ez a szép orosz lány észrevette volna őt. A kisasszony egy kedves francia fiúval társalgott, Caccini olykor töltött bort a poharába és egész ebéd alatt megelégedett azzal, hogy a nő finom, fehér kezét nézte. Hosszú, vékony ujjai voltak, a körme ragyogott s a vér halvány pirosban színlett át rajta. Ujjai ideges fürgeséggel játszadoztak asztalkendője szorítójával s a gyűrűk tarka, színes csillogással kacérkodtak az árván hallgató Caccini szemébe.
Az orosz nő szépsége beorozkodott fantáziáiába és sokszor azon kapta magát a Luxembourg-kertben sétálgatva, hogy legbelsőbb lelkéből valaki kiűzte a számokat és jelényeket. Két csodálatos intelligenciájú, nyugodt és mélységes szem tekintetét érezte magán s annak varázsa alatt bontakozott ki előtte az orosz lány kívánatos alakja, szépséges fehér arca. De Caccini nem állt meg csak az álmodozásnál, megébredt benne minden régi vágyakozás, amit egykor könnyen altatott el magában, mikor a világot nem ismerte és csupán egy nagy iskolának tekintette, mely két szerepet kíván tőle: először leckét tanulni, aztán leckét feladni. Most már ismerte valamennyire önmagát és képességeit, ami által gyakran vált csodálkozása fölényessé, alázatossága gúnyossá. Eddig hagyta az embereket nevetgélni, mulatni s úgy ment el a padok előtt, hogy észre sem vette a szerelmespárokat, vagy ha látta őket, csak olyan gyönyörködéssel nézett rájuk, mint a tollát borzongató galambra, mikor a háztetőn apró, kapaszkodó lépéssel veszi üldözőbe menekülő társát.
– Lám, lám, tenni kell valamit – mondta magában és gyermekes epedéssel gondolt az orosz lányra, levetkeztető gondolatokkal ostromolva őt s vérszalasztató vágyással elmerengve a képeken, amiket a szelíd, virágillatos kerti levegőtől megtermékenyült képzelete maga elé rajzolt.
A kert tele volt sétálgató, édeskedő fiatal párral és Caccini a széles kőkorlátnak támaszkodva nézte őket. A lenyugvó nap ezer apró szikrára festette a szökőkút lehulló vizét s a messzire nyúló sötétzöld fákon elömlött bíboros lehelete. Vele szemben egy széles, árnyba boruló fasor nyúlt kifelé, mely egészen néptelen volt már, mivel felhangzott a kert túlsó végéről a kapuzárást jelző dobpergés. Az emberek kifelé igyekeztek, csupán egy pár állt még a szökőkút előtt és gyönyörködött szótlanul a visszacsobbanó vízcseppekben. A munkászubbonyos férfi karja biztos nyugalommal nyúlt át válltól csípőig a lány derekán, ki vállával egészen a férfihez bújt és borzas, szőke fejével hozzábékélkedett.
Caccini nem tudta sokáig nézni a szerelemnek ezt az egyszerű, kifejező gesztusát, kedvetlenség vett rajta erőt és szomorúan lehorgasztott fővel indult hazafelé.
– Akárhogy is vesszük – összegezte sokféle, eszébe ötlő gondolatát – valamelyes feltűnő, kiadós és remek pózban kell kijátszanom magam az orosz nő előtt. Most már nem lenne elég, hogy észrevesz s én aztán próbálom megkedveltetni magam. Talán nem is tudnám, ki tudja milyen gondolkozású nő? Öltözködnöm is kellene, mert biztosan hozzá van szokva a vasalt nadrághoz s ahhoz a biztonsághoz, amit legelőször is a mindennap váltott, finom fehérnemű ad meg az embernek. Tehát pénz is kellene, sőt csakis pénz… Istenem, milyen utálatos dolog, de hát tehetek én róla? Nem tudok dolgozni sem, megzavarta életrendemet, kiforgatott a bőrömből. Pedig hozzá kell férkőznöm, mert ostoba diák módra megszerettem s így nélküle csak elepedek, tehetetlen alakká válok. Egyszer bele kell menni már az ilyen játékba is… Nem vagyok én különb, mint az a széltoló francia fiú?
Mikor kiért az utcára, zsebébe nyúlt s megnézte pénztárcáját. Kétszáz frankja volt, amiből százzal még a penzióban volt adós.
– Száz frankért lehetne egy szép csokrot küldetni… Ah fenét. Enghienbe! Nyerni pénzt, bosszút állni a Pénzen s az ő lába elé szórni a sok aranyat, hogy lássa, mennyire fütyülök arra, ami neki imponál!
Szaladt a metróhoz és egy negyedóra alatt már kint volt a Gare du Nord-on. Az enghieni kaszinóban megvacsorázott, aztán bátortalanul, de minden különösebb aggódás nélkül ült le egyik rulett-asztalhoz. Felváltva rakosgatta a számokat s egy óra alatt alig nyert tíz frankot. Elhagyta a türelme s dühösen feküdt neki a hármasnak, amin a kétszáz frankja egypár perc alatt leolvadt tízre. Caccini erre roppant megijedt s az utolsó tíz frankját most már frankonként rakta fel. A golyó tízszer perdült, az ő homlokán nagy cseppekben gyöngyözött a verejték s az utolsó frankja is odaveszett.
Olyan sápadtan kelt fel az asztaltól, mintha egész vagyonát elvesztette volna. Nagy utálat fogta el és leverő fáradtság. Kiment az erkélyre, hol frissebb volt a levegő és leült egy székre. Alatta meg-megcsobbant a tó, messziről csónakázók vágyakozó, szerelmes éneke hallatszott.
– Utálatos! – tört ki Cacciniből a sok keserűség. Nem lett volna képes egy percig sem maradni tovább a casinóban. Rohant az állomáshoz, ott ideges fel és leszaladással, elfojtott káromkodással várta a párizsi vonatot. Csak akkor nyugodott meg egy kissé, mikor végre megérkeztek a Gare du Nord-ra.
Gyalog kellett hazamennie, mert nem volt két souja omnibuszra. Az úton kemény vádakkal, nagy megvetéssel és utálattal támadt önmagára s alig bírta visszatartani zokogását, mely két könnycseppben bújt ki szeme mögül. Otthon pedig keménnyé dagadt az ágy alatta s ő lázas félálomban forgolódott, míg valamelyik kötekedő álommanó nagy, lángoló hármasokat rajzolt elé a szoba sötétjébe.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages