Zbiskó család. (Kis-Kolacsíni.)

Teljes szövegű keresés

Zbiskó család. (Kis-Kolacsíni.)
Trencsin vármegyei curialis nemes család, melynek első ismert törzse Zbisek máskép (és utóbb mindég) Zbiskó Szaniszló volt, ki 1544–50. körűl élt, és nőűl vévén Borcsiczky Györgynek prileszi Norsich Katalintól való leányát Borcsiczky Margitot, innen Borcsiczky-nak is hívatott, különben Thurzó Elek országbiró és kir. helytartó titkára volt. Fia volt Zbiskó I. János, ki predikatumát de Borsicz irta, ez elvévén Kis-Kolacsíni Doncs Jánosnak leányát Doncs Zsófiát, ez által Kis-Kolacsinban örökösödött, és utódai innen a kis-kolacsíni előnevet vették föl. Ennek gyermekei a táblán látható két leány, és egy fiú II. János, 1639–1646-ban, kinek első neje Rozemberszky Kata, a második Mednyánszky Katalin volt. Ezektől három fiú származott: György, III. János és Miklós. Györgynek már 1688-ban csak özvegye Korponay Judit emlitetik.
III. János nejétől Marsóvszky Borbálától nemzé I. Andrást, ki Bars megyébe költözött, ennek nejétől Korponay Magdától fia II. András Hont megyei táblabiró, előbb Báthban, utóbb Bakabányán lakott, hol nejétől Sóos Máriától fia József Károly 1711. nov. 11-én született, papságra lépvén, érsekujvári plébánosból 1741-ben esztergami kanonok, 1745-ben battai apát, 1746. vegliai czimz. püspök, helytartósági tanácsos, utóbb pozsonyi prépost, 1755-ben szepesi prépost és tinnini föl sz. püspök, és hétszemélyes táblai ülnök lőn. Meghalt 1774. május 10-én. *
Wagner, Analecta Scepus III. 143. Memoria Basilicae Strigoniens. 168.
A családfa * következő:
Rajcsányi Ad. Geneal. deduct. II. 23.
Szaniszló 1544–50. (Borcsiczky Margit.); I. János 1584. (Kis-Kolacsíni Doncs Zsófia.); Dora (Marsóvszky Ferencz.); II. János 1639. 1646. (1. Rozemberszky Kata. 2. Mednyánszky Kata.); Zsuzsa (Nemsovay Gábor); György (Korponay Judit özvegy 1688.); III. János 1657. (Marsóvszky Bora.); Miklós.
III. János 1657. (Marsóvszky Bora.); I. András (Korponay Magda.); II. András Barsban, utóbb Hontban Honti tbiró 1711. 1736. (Sóos Maria.); József Károly sz. 1711. † 1774. tinnini czim. püspök szepesi prépost.
E családfa nem teljes, nincsenek rajta a következők sem: Zbiskó György, (úgy látszik, I. Jánosnak fia) 1696-ban pozsonyi kamarai tanácsos és számvevő volt. *
Bel. M. Notitia nova Hung. I. 460.
Zbiskó János (tán a püspök testvére) 1760. a bácsi koronai uradalom királyi ügyésze. Tán ennek utóda János Somogy megyei kaposvári lakos, ki Trencsín megyétől 1804-ben vett ki nsi bizonyítványt.
Trencsín vármegyében a nemesi összeirások szerint * 1736-ban Kis-Kolacsinban éltek Miklós és János, (tán a családfán álló Miklósnak fiai) és ez utóbbi Jánosnak fiai János és Zsigmond. Ekkor Dubniczán laktak György és Mihály, Bars megyében András (a táblán álló), Nyitra megyében Miklós és József.
Szontagh Dán. közl.
1748-ban Kis-Kolacsínban János és György.
1768-ban szintén Kis-Kolacsínban György és fiai János, Pál és Mihály, továbbá másik János-nak fia János és ennek három fia János, András és György; továbbá Miklósnak fia György kapitány, és Zsigmond egyedűl; Trencsín városában idősb János és fiai János, András és György.
1803-ban Kis-Kolacsínban már csak egy családtag élt: Pál, János pedig, mint Szolnokra költözött, jegyeztetett be.
1837-ben Kis-Kolacsínban csak egyedűl János élt, Pál már elhaltnak jegyeztetett.
A család czímere a paizs kék udvarában zöld téren hátulsó lábain ágaskodó, kettős farkú oroszlán első jobb lábával kivont kardot tartva, a paizs fölötti sisak koronáján fészkén élő pellikán szétterjesztett szárnyakkal látható, és csőrével mellét megnyítva, fiait vérével táplálja. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstvörös. *
Zbiskó József püspök rézre metszett czímere szerint.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT